Pest Megyi Hírlap, 1975. május (19. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-20 / 116. szám

*975. MÁJUS 20., KEDD Z\7m -^jjlPs Jf Kfunap Balszerencsés bábolnai vereség Perbál 0:2-ről fordított A 32. for­dulóban az él­lovas SZEOL megerősítette vezető helyét, Komló a má­sodik helyre jött fel. A Kos­suth KFSE kikapott Budafo­kon, négy hellyel lejjebb csú­szott a táblázaton. Az utolsó három pontokat vesztett s még jobban, leszekadt. Budafok—Kossuth KFSE ! 2:0 (1:0) Budafok, 2000 néző. V.: Szávó. KKFSE: Széndrei — Pálicskó, Zentai, Stier, Var­ga, Barta (Gálhidi), Répást, Lőrincz, Rinnbacher, Lipták (Nagy M.), Jónás. A hazaiak kezdtek jobban, mégis a 8. percben Rinnba- cher faképnél hagyta őrzőjét, de nagy helyzetben hibázott. A 21. percben, hazai szöglet után az elalvó vendégvédelem mellett megszerezte a vezetést a Budafok. A gól utáin ki­egyenlített mezőnyjáték folyt, mindkét oldalon sok pontat­lansággal. Szünet után vissza­estek a hazaiak, a KKFSE került fölénybe, de a csatárok igazi helyzetet ’ nem tudtak te­remteni. Az egyetlen veszélyt a 69. percben Lőrincz húsz­méteres lövése jelentette, amelyet a hazai kapus bra­vúrral hárított. Három perc­cel később egy gyors ellen­akció végén a rosszul helyez­kedő Szendrei mellett rúgta második gólját a BMTE. A 81. percben Stiert raklamálásért kiállította a játékvezető. A mérkőzés jelentős részében fölényben játszó hazaiak több gólhelyzetet teremtettek, s »megérdemelten győztek. Jó: (Varga, Répási, Lőrincz. R. F. Az NB Hi­bán Vác a második he­lyezett Bábol­nához utazott, Cegléd pedig az ugyancsak második he­lyezett KSC-t fogadta. A vá­ciak kirándulása nagy küzde­lem után vereséget jelentett, s egy hellyel visszaestek. Ceg­léd döntetlent ért el. | Északnyugati csoport : Dunakeszi VSE—Pápai Tex­tiles 0:0 Dunakeszi, 400 néző. V.: Schilick. DVSE: Kenesei — Ká­rt, Zoller, Kollár, Kiss, Hönsch, Schmidt (Bircsák), Lipniczki, Koós (Szöllősi), Pollik, Görgicze. Alacsony színvonalú találkozón a Pest megyei együttes közelehb állt a győzelemhez. A hajrát két kiálb'tás tarkította, a 85. percben Lipniczki, majd két perccel később az ellenféltől Gáspár jutott erre a sorsra. Jó: Kollár, Hönsch, Görgicze. Bábolna—Vác 2:0 (0:0) Bábolna, 1800 néző. V.: Bauer. V. Híradás: Homyák — Molnár I., Kriska, Fidler, Molnár 11., Pálinkás, Szú- nyogh (Bera), Fedor, Bednarik (Pásztor), Balogh, Tóth. A 4—4—2-es hadrendben felálló váciak az első félidőben akár három gólt is lőhettek volna. Szünet után is jól játszott a váci gárda, de balszerencsés két gólt kapott. A Híradás ta­vaszi legjobb teljesítményét nyújtotta, jobb volt ellenfelé­nél, de a szerencse a hazaiak­nak kedvezett a jó iramú, él­vezetes mérkőzésen. Jó: Kris­ka, Molnár II.. Fedor. (Tud.: László Attila.) Délkeleti csoport ÉGSZÖV MEDOSZ—KEL­TEX 5:1 (1:0) Budafoki út, 200 néző. V.: Félix. ÉGSZÖV: Szeles — Pa gella, Mángó, Tóth, Földi, Czi- kora, Dárdai, Gubek, Horák, Kovács, Polgár. A hazai vé­delem a hajrában összerop­pant, s a Pest megyei együttes ebben az arányban is megér­demelten nyert. G.: Polgár (2) Mángó, Horák, Kovács. Jó: Szeles, Horák, Polgár. Ceglédi VSE—Kecskeméti SC 1:1 (1:0) Cegléd, 1000 néző. V: Zá- vodsziky. CVSE: Fekete Gy. — Cseh, Lendvai, Zsemlye, Záto­nyi, Dobozi, Fekete T., Kábák, Kresjálc, Liptai, Darányi. A ceglédi támadások a 21. perc­ben gólt hoztak. Gór kiejtett egy hazaadást, Fekete rácsa­pott, oldalra húzta a labdát és az üres kapuba lőtt. A 35. percben Darányi három re­mek csellieil tisztára játszotta magát, s 13 méteres lövése a kapufa belső éléről pattant .vissza a mezőnybe. A vendé­gek a 47. percben Pasek révén egyenlítettek, tíz percre felül­kerekedtek, majd ismét a CVSE vette át az irányítást. A többet támadó, óriási lelkese­déssel küzdő, tavaszi legjobb teljesítményét nyújtó Cegléd győzelmet érdemelt volna. A nagy iramú, magas színvonalú találkozóhoz méltó volt Zá- vodszky kitűnő bíráskodása. G: Fekete T. Jó: Zsemlye, Cseh, Dobozi, .Lendiwai, Záto­nyi. (Tud: Úngureán László). A barátságos előmérkőzésen a CVSE tartalékcsapata Vígh I és Károly góljával 2 :l-re nyert az osztrák Qstbaihnhof 11 el­len. ★ A megyebajnokság rangadó­ját Perbál nyerte, s tovább' növekedett előnye. Még nem döntöttek a múlt héten 0:0 ál­lásnál félbeszakadt Iklad— Perbál találkozó ügyében. Minden bizonnyal a perbáliak javára írják a mérkőzést. Ez azt jelenti, hogy hét ponttal vezetnek, amely behozhatat­lan. Az IM Vasas Iklad kika­pott Törökbálinton. Albertirsa szolgáltatta, az e heti gólzá­port 7:0-ás győzélmével. Meg­lepetés Isaszeg szigethalmi pantrablása. Perbál Bem SE 4:2 (1:2) Perbál, 1200 néző. V. Ara­nyosi. P. Tsz SK: Németh — Nagy (Hajdú), Kovács I, Kai­ser, Füstös, Bajkó (Kovács III), Kovács II, Harcos, Monos, Ivanics, Nyíri. Bem SE: Ga- lántai — Gere, Bakos, Antal, Tóth, Lengyel, Kocsis, Zombo- ri, Csernák, Sólyom, Oreins- tein (Oláh). A nagyon jól és ötletesen játszó Bem SE meg­lepte a hazaiakat és a 20. perc­ben már 2:0-ra vezetett. A 32. percben szépített Perbál, majd szünet után hatalmas iramot diktált, szinte kapujához sze­gezte ellenfelét. A 60. percben Ivanics szabadrúgásgóljával kiegyenlített, s a 72., valamint a 82. percben bebiztosította győzelmiét. Szünet utáni kitű­nő játékával megérdemelten nyert az éllovas az elfáradt vendégek ellen. G: Harcos (3), Ivanics, ill. Bakos, Csemák. Jó: Harcos (a mezőny legjobb­ja), Kovács I, Nyíri, Monos 111. Bakos. Antal. (Tud: Bálik Pál). Budaörs—PSC 4:1 (4:0) Pilisvörösvár, 150 néző. V: Lellei. A helyzetek alapján Budaörs nagyobb arányban is győzhetett volna, de csak négyszer tudta bevenni a kitű­nően védő hazai kapus hálóját. G: Joszt (3), Mezei, ill. Mur­ner. Jó: Joszt (a mezőny leg­jobbja). Simon A., Lukács. (Tud: Kovács István). Szigethalom—Isaszeg 1:1 (0:0) Szigethálom, 400 néző. V: Horváth. Küzdelmes találko­zón rászolgált az egyik pontra Isaszeg. G: Szabó, ill. Hajdú. A hazai csapatban nem volt átlagon felüli teljesítmény, a vendégeknél Hajdú, Őrlik és Takács tűnt ki. (Tud: Bagi La­jos). Nagykörös—Gödöllő 1:1 (1:0) Gödöllő, 300 néző. V: Hűvé. A 7.. percben Szalai a vendé­geknek szerzett vezetést, ame­lyet a 84. percben egyenlített ki Gödöllő. A második félidő bővelkedett kiállításotoban, há­rom körösi — Juhász, Suba, Szalai — és két gödöllői jutott erre a sorsira. (Tud: Pécsi Sán­dor). Albertirsa—Maglód 7:0 (3:0) Albertirsa, 700 néző. V: Kaiser. Kitűnő napot fogott ki a hazai csatársor a tartalékos Maglód ellen). A vendégcsa­patból Királyt a 34. percben kiállítatták. G: Erős (2), Szin- tai, Horváth, Mag, Hegyi, Ágh. Jó: Liplhay, Bross, Mag, ill. Bacsa, Gombkötő. (Tud: Fa­zékas Tamás). Törökbálint—IM Vasas Iklad 2:0 (2:0) , Törökbálint, 700 néző. V; Bondár. A két jól játszó csa­pat küzdelmét a kapu előtti határozottság döntötte el a több helyzetet teremtő hazaiak javára. G: Nyilas,, Pecsanka. Jó: Kiss A. (a mezőny leg­jobbja), Maronics, Pénzes, Nyi­las, ill. Gohér, Szása (Tud: Fűrész János). Monor—Szigetújfalu 4:2 (1:1) Monor, 800 néző. V: Sur­inam. Tízperces vendégfolény után Monor vette át az irá­nyítást. A 35. percben Kécskei L. erős lövését a vendégkapus szögletre mentette, öt perccel később viszont már nem tu­dott hárítani. A 44. percben ’kiegyenlített Űjfaiu. Szünet után, a nagy lendülettel roha­mozó Monor 4:l-re elhúzott, s a játék képe alapján nagyobb arányban is győzhetett volna. G: Szabó (3), Halápi, ill. Ler­nen SchusztáK Jó: Kécskei (a mezőny legjobbja), Szabó, Pa- put. Halápi, ill. Tóth, Erdei, Weimola. (Tud: Vitéz Imre). Aszód—Pilis 2:1 Aszód. V: Halász. Labdarúgó-táblázatok NB n 1. SZEOL 2. Komló 3. Kaposvár 4. Volán 5. Dorog 6. Debrecen 7. Dunaújv. g^Szoln. MTE 9. MÁV DAC 10. Oroszlány 11. Szekszárd 12. Várpalota 13. Olajb. 14. Budafok 15. KKFSE 16. Bp. Spart. 17. FÖSPED 18. G.-MÁVAG 19. Eger 20. Ózd 32 18 32 12 32 16 32 16 32 12 32 13 32 10 32 12 32 9 32 8 32 11 32 11 32 10 32 10 5 9 57­15 5 40­6 10 53- 6 10 48­12 8 33­8 11 42­13 9 41­9 11 36­14 9 41­16 8 30- 10 11 43­9 12 42- 10 12 47- 10 12 41­34 41 31 39 32 38 36 38 31 36 38 34 38 33 33 33 40 32 37 32 54 32 36 31 47 30 41 30 32 11 8 13 33-41 30 32 9 11 12 49-51 29 32 10 9 13 39-48 29 32 7 11 14 30-39 25 32 10 5 17' 35-54 25 32 8 7 17 32-51 23 NB m Délkeleti csoport 1. izzó 32 22 8 2 70-18 52 2. Kecsk. SC 32 20 8 4 53-22 48 3. Szóin. MÁV 32 21 4 7 85-36 46 4. Szarvas 32 15 11 6 50-35 41 5. BTASK 32 19 2 11 61-53 40 6. Szeg. VSE 32 14 7 11 45-36 35 7. Szabó SE 32 13 8 11 38-35 34 8. Sz. Dózsa 32 14 4 14 50-39 32 9. ÉGSZÖV 32 11 10 11 49-39 32 10. Kecsk. TE 32 11 9 12 44-46 31 11. ÉPGÉP 32 9 13 10 42-45 31 12. Láng 32 12 4 16 40-46 28 13. Jánosh. 32 10 7 15 35-42 27 14. Cegléd 32 7 13 12 43-55 27 15. ESMTK 32 10 6 16 47-59 26 16. KELTEX 32 8 10 14 37-51 26 17. Gyula 32 9 6 17 38-65 24 18. Mezőfi. SE 32 7 9 16 24-51 23 19. K.-haLae 32 7 8 17 27-61 22 20. Kilián FSE 32 5 5 22 27-71 15 Északnyugati csoport 1. KOMÉP 30 18 7 5 60­■35 43 2. Bábolna 31 16 1 0 5 60-35 42 3. Sabaria 31 16 4 11 52­■40 36 4. Sopr. VSE 30 13 9 8 43­•37 35 5. Vác 31 10 13 8 51­■40 33 6. MOTTM 30 13 7 10 53­■51 33 7. Bakony 31 13 6 12 36-34 32 8. Körmend 31 12 7 12 45­■34 31 9. Dunakeszi 30 11 9 10 34­■38 31 10. Bauxitb. 30 12 7 11 33­■39 31 Jl. Fűzfő 30 12 6 12 51­■46 30 12. Sopr. Text. 30 10 8 12 42­■42 28 13. Ajka 30 9 10 11 33­•42 28 14. Esztergom 31 7 13 11 28­•35 27 15. AURAS 30 9 9 12 48­■58 27 16. Győri D. 30 9 8 13 39­■50 26 17. Pápa 30 10 5 15 37­■54 25 18. Pét ♦ 30 6 12 12 41­-45 24 19. Győri E. 30 5 4 21 35­■72 14 Megyei bajnokság 1. Perbál 2. Bem SE 3. Iklad 4. Nagykőrös 5. Szigethalom 6. Monor 7. Albertirsa 8. Gödöllő 9. v Pilis 10. Budaörs lL.Töröktt&lint 12. Szlgetújf. 13. Maglód 14. Isaszeg 15. Aszód 16. Pilisvörösv. 25 17 26 15 25 13 26 11 26 11 26 11 26 11 26 10 26 11 26 10 26 10 3 26 7. 9 8 7 6 10 9 3 1 — 3 73- 23 39 7 69- 35 34 6 47- 28 32 6 49- 23 31 8 45- 33 29 8 33- 38 29 9 48- 42 28 9 32- 40 27 11 45- 45 26 11 48- 41 25 13 41- 38 23 10 37- 45 23 11 24- 40 23 10 24- 31 22 14 35- 53 21 25 11-101 2 A félbeszakadt IM Vasas Iklad— Perbál mérkőzést nem számítot­tuk be. Pomázi akadályok lv.'pü-nlUúi Schiffer Sándor, az egyméteres d/jugratás győztese. Koppány György felvétel© A pomázi Petőfi Tsz va­sárnap rendezte ’meg lovas­napját. Számos Pest megyei egyesület versenyzője indult a jól előkészített akadálypá­lyán. Az egyméteres díjug­ratásban 13 induló közül: 1. Schiffer Sándor (Pomáz), 2. Móczár István (Toki Tsz), 3. Tállai György (Pomáz). A 110 centis akadályokat a gödöl­lőiek vették a legjobban. I. Hercegfalvi Tibor (GEAC), 2. Monostori Istvánt' (GEAC), 3. Virág István (Pomáz). Az akadályversenyen kívül1 a pomázi Petőfi Tsz lovas-1 klubja székfoglaló játékot mu­tatott be, valamint lófekte­tést és egyéb kuriózumokat. * Megyei toíóercdményelí 1. Budafok—KKFSE 2. KELTEX—ÉGSZÖV 3. Bábolna—Vác 4. CVSE—Kecskeméti SC 5. Perbál—Bem SE 6. T.-bálint—Iklad 7. Aszód—Pilis 8. Gödöllő—Nagykőrös 1 2 1 x I 1 1 X Sikeres teniszfolytatás Hétfőn egyiptomi idő sze­rint 10.30 órakor folytatódott a 6:1, 5:7, 6:3, 2:3-as állásnál vasárnap délután sötétedés miatt félbeszakadt Baranyi— Daudi DK-mérkőZéS. Baranyi á folytatásban 6:4-re elvesztetté a játszmát, a sorsdöntő 5-ben azonban ismét magára talált, végig irányított és 6:2-re nyert. Baranyi—Daudi 6:1, 5:7, 6:3, 4:6, 6:2. A Magyarország—Egyiptom tenisz Davis Kupa mérkőzés Félidei meglepetés — nappal szemben A kézilabda férfi NB I-ben akárcsak pénteken, vasárnap is pályára lépett a csömöri gárda. A Pest megyeiek foly­tatták a jó szereplésüket. Pén­teken csak az utolsó pillana­tokban egyenlített a Vasas, most kétgólos győzelmet ara­tott a várakozáson felül sze­replő kék-sárga együttes. Csömör—Özd 23:21 (12:12) Csömör, 600 néző. V.: Hai­de, Tekauer. Cs. Tsz SK: Fábián — Ha­lász (1), Bagyánszki (3), Bú­Vízi egyveleg A Vasas SC a Gubacsi-híd feletti Duna-szakaszon ren­dezte az idény első rendes távú, országos B-minősítésű kétnapos evezősversenyét. A mezőnyben. megyénk kép­viseletében ott voltak a szo­biak s a váciak. Elsősorban a váciak tettek ki magukért. A nőknél, a junioroknál, kormányos nélküli kettesben a Váci Hajó végzett az élen, nyolcasuk pedig második lett. Az ifjúságiaknál a szobi két­párevezős győzött. Férfi felnőttek. Kétpár­evezős: 2. Vác A., 3. Vác B. Juniorok. Kormányos nélküli négyes: 1. Vác. Az ifjúságiak­nál az egypárevezőst Muhi nyerte a kétpárevezőst pedig a Váci Hajó B. ★ A Bp. Építők az Újpesti öbölben rendezte az idény első jelentős országos kajak-kenu versenyét, amelyen részt vet­tek a Váci Hajó és Nagyma­ros sportolói is. A váciak közül a férfi fel­Az 1975. évi balatoni vitorlásldényt a Balaionfüred—Tihany—Cso­pak túraversennyel nyitották meg. nőiteknél kenu kettes 10 000 méteren a Kosdi—Veréb ket­tős győzött. Kajak egyes 500 méteren Kosztyán második lett. Az ifjúságiaknál Kalecz három kenuszámot nyert meg, 500, 1000 és 5000 méteren. A lányoknál kajak egyesben 500 méteren Kondér második, 2000 méteren első lett. A nagymarosi férfi ifjúsági kajakozok közül 500 méteren a Csécsey—Trieb kettős ezüstér­met, ezenkívül Csécsey 1000 méteren bronzérmet szerzett. tovszki (8), Paulinusz, Tóth- Fekete (4), Mihályi (4). Cse­re: Mezőbukta, Fabók (1), Trnka (2). Az eddig csupán egy pon­tot szerzett ózdi csapat kö­römszakadtáig harcolt, hogy javítson helyzetén. A nagy hőségben az első félidőben nappal szemben védekezett a helyi gárda, ezt elsősorban a vendégek átlövője, Bárdos használta ki, s a 15. percben nagy meglepetésre a vendé­gek vezettek 6:5-re. Csömör kapust cserélt, Mezőbukta jött be, s a második félidő 15. per­céig nem változott a játék képe. A 20. percben Fábián visszatért, s ez fordulópontot jelentett. A helyiek 16:15-ös vezetése után egy büntetőt és három százszázalékos zic­cert hárított. Ekkor húzott el 22:17-re a Pest megyei együt­tes. Az utolsó percekben a csömöri támadósor gyengél­kedése miatt szépíthetett a vendégcsapat. Kifogástalan bíráskodás mellett zajlott le a sportsze­rű találkozó. Bátovszki a me­zőny legjobbjának bizonyult, s Fábián kitűnőeú védett. A többiek közepes teljesít­ményt nyújtottak, szemmel láthatólag sokat kivett be­lőlük a pénteki mérkőzés. Május 23-án FTC—Csömör, vasárnap Csömör—Elektromos találkozó következik, mind­kettő 17 órai kezdettel. 1. Debrecen 6 1 — —■ 146-120 12 2. Bp. Honvéd 6 1 1 145-126 9 3. Vasas 6 3 2 1 109- 95 8 4. Bp. Spart. 6 3 2 1 108- 94 8 5. Elektromos 6 4 — 2 115-105 8 6. Csömör 6 3 2 1 121-124 8 7. Tatabánya 6 3 — 3 147-135 6 8. FTC 6 2 2 2 119-111 6 9. Szondi SE 6 3 — 3 137-132 6 10. Rába ETO 6 1 3 2 105-101 5 11. Pécsi MSC 6 1 1 4 120-139 3 12. Csepel 6 1 1 4 109-149 3 13. Ü. Dózsa 6 — 1 5 10.3-126 1 14. Ózd 6 — 1 5 107-134 1 az európai zóna B-csoportjá­nak negyeddöntőjében tehát 3:2-es magyar győzelemmel végződött. Egy tizenhármas A vasárnapi totóiordnlóbap egy darab 13-as szelvény volt, nyere­ménye 846 438 forint. A 12-es 25 650, a 11-es 1124, a 10 találatos pedig 105 forint nyereményt fizet* Eredmények: x, 2, 2, 2, x, 2, 1, x, x, u Z, x, 1, L INNEN - ONNAN Miskolcon 8 ezer néző előtt, va­sárnap került sor a salakmotoros világbajnokság középdöntő futa­maira. A mezőnyből magasan ki­emelkedtek a lengyel motorosok. Négy versenyzőjük továbbjutott és lengyel versenyző végzett az első helyen is. Kellemes meglepetés volt az erős mezőnyben Sziráczky második helye, aki a magyar szí­neket képviselte. ★ A Népstadionban a kétnapos magyar—bajor utánpótlás-váloga­tott atlétikai viadal kettős magyar sikert hozott, a férfiak 39, a nők 41 ponttal győztek. A VASÉRT VÁLLALAT • Tüzeléstechnikai osztálya a Budapest V., Szt. István tér 15. szám alól elköltözik. MÁJUS 24-TÖL AZ ÚJ CÍM: BUDAPEST Vili., ÜLLŐI ÚT 32. Telefon: 334—900 és 141-840.

Next

/
Thumbnails
Contents