Pest Megyi Hírlap, 1975. május (19. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-17 / 114. szám
Visegrádon a meleg víz feltárása óta, aki csak tájékozott egy kicsit is a község ’ életében, várja a strand létesítéséről szállingó híreket. A legújabb hírt Marias László, a Pilisi Állami Parkerdő Gazdaság igazgatója közölte: augusztus 20-án Lepencén megnyílik a strand. A munkát a gazdaság a Vízkutató és Fúró Vállalattal közösen végzi. A 33 méteres, olasz licenc alapján készülő, víztisztító berendezéssel felszerelt, hét 1915. MÁJUS 17., SZOMBAT ifS'sssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssss/sssssssssssSssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssss* v $trandit yit ás Lepencén augusztus 20-án Épül a belföldi turizmus egyik legnagyobb hazai bázisa starthelyes medence a legkorszerűbb igényeket kielégíti majd. Minden bizonnyal előbb-utóbb a íéliesítése is megoldódik. Ugyancsak elkészülnek a nyitásra a nélkülözhetetlen öltözők s a medence körül a park is örömére lesz már az első fürdőzőknek. A Goethe-díjas Madas László azt is elmondta, hogy a strand csupán egy szerény állomása a kialakítandó kisvil- lám—m-ogyoróhegyl monstre kiránduló központnak, amelyhez fogható csak BaranyáméBalesetmegeiőzés - hídszélesítéssel A Szentendre felől gépkocsival Pomázra igyekvők csak tekintélyes kerülővel, Budaka- lászon keresztül , közelíthetik meg a nagyközséget. Építik az M 11-es főközlekedési útról leágazó bekötő úton levő hidat. A keskeny híd a meredek rá- hajtás következtében korábban számos baleset előidézője volt, ezért nem tűrt már halasztást szélesítése s ezzel egy időben mindkét oldalán az útszakasz megemelése. A fontos munkát a Vertikális Aszfalt- és Hídépítő Vállalat munkásai végzik — remélhetőleg a továbbiakban gyorsuló tempóval, s így a gyalogosok és a motorosok mellett a gépjárművek sem kényszerülnek sokáig kerülőre. gyében, Orfú térségében és a Velencei-tó 'környékén létesül. A belföldi turizmus egyik bázisán — centrumában a korszerűsítendő nagyvillámi turistaházzal — az autós és gyalogos turizmus kulturált együttlé- tére lesz lehetőség. A nagyszabású beruházás előreláthatólag az V. ötéves terv vége félé fejeződik be. Addigra számos létesítmény elkészül: lesz. autós-kemping, vállalatok, intézmények által bérelhető faháztelep, úgyneve- vezett bungaló, s természetesen sátortábor. Lesznek továbbá sportpályák: lesiklópálya síelőknek, 300 méteres csúszda a „nadrágféken” esuszkálók- nak, s nem hiányzik majd a libegő sem. Nemkevésibé említésre méltó a parkerdőgazdaság profiljához legjobban illeszkedő pihenőerdő, amely elsősorban a gyermekek játékparadicsoma lesz: a játszóterek mellett . a szüleikkel Vagy iskolájukkal ide kiránduló srácok megcsodálhatják majd az állatóvodát s maguk is kipróbálhatják hajtó tudományukat a póniló- fogatokon. Musical a Teátrum színpadán A Teátrum színpadán idén július 5-én gördül fel első ízben a képzeletbeli függöny. A premiert további tizenhárom előadás követi majd. A Madách Színház társulata Ádám Ottó és Szirtes Tarnál rendezésében ezúttal Dale Wasserman—Mitch Leigh: La Mancha lovagja című nagy sikerű musicalját mutatja be. Koreográfus: Bogár Rihárd. Népesedéspolitika Napirenden a családvédelem A jövő hét első felében, kedden és szerdán újabb egészségügyi tanácskozás színhelye lesz Szentendre városa. A tanácsház dísztermében ezúttal — röviddel a sikeres egészségügyi hét után — a Pest megyében tevékenykedő egészségügyi védőnők, a családvédelmi, a nővédelmi és a házasulandók tanácsadását vezető orvosok cserélik ki tapasztalataikat. Számos, nagy érdeklődésre igényt tartó előadás hangzik majd el: a népesedéspolitika eddigi eredményeiről, a család- és nővédelmi tanácsadásról, a családi életre - nevelés kísérleti oktatásának eredményeiről a leányfalui általános iskolában. Szó lesz — a me- gyeszerte ismert — érdi terhes nők klubjáról, valamint egyéb kérdésekről. Az előadásokat mindkét napon nyilvános fórum, illetve vita követi majd. Városi hírek Holnap délután kettőkor a Kossuth Lajos Katonai Főiskola pályáján másodízben rendezik meg a város általános és középiskolásainak sportünnepélyét. A nagyszabású seregszemlén több mint félezer fiatal vesz részt. A különböző bemutatókat, gyakorlatokat tréfás váltóverseny és a városi-járási úttörő-olimpia labdarúgó-döntője egészíti ki, s teszi minden bizonnyal versenyzőknek és nézőknek egyaránt felejthetetlenné. ★ A Magyar Népköztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság között nyolc évvel ezelőtt létrejött munkaerőegyüttműködési egyezmény alapján az idén is van lehető- cég munkavállalásra az NDK- ban. Jelentkezni lehet a városi tanács munkaügyi szakigazgatási szervénél. ★ A KPM Közúti Igazgatósága a városi tanáccsal karöltve megkezdte a létesítendő belső körút által érintett ingatlan- tulajdonosokkal a kártalanítási eljárást megelőző egyeztetéseket. Kártalanításra tanácsi értékesítésű, illetve bérlakás, vagy családiház-építésre alkalmas cseretelek áll rendelkezésre. SZOMBATI LEVEL Űtravaló — ízbég patriótájától S zentendre és Pomáz választópolgárai két jelölő'gyűlésen tették hitet a népfront politikája. mellett. S bár ismételten igaz, hogy a választáson nem annyira a képviselőjelöltekre, mint az általuk képviselt politikára adjuk a voksunkat, mégsem mindegy, hogy az elkövetkező öt esztendőben egy- egy választókörzetet, ese-. tünkben a 24-eset, ki képvisel a „tisztelt házban”. Az a tény, hogy ismét S. Hegedűs László neve szerepel egykeként a listán, már nem előlegezett bizalom, hanem az elmúlt ciklusban teljesített szolgálatának további igénylése. A szűkszavú tudósításokból a bizalom érzelmi hőfoka mit sem érződik — pótlandó íródik most e levél. Annál is inkább, miután jómagam először választok júniusban szentendrei polgárként s abban a szerencsében is részesültem a hétfői jelölőgyűlésen, hogy jutott alám egy szék a kocsigyár zsúfolásig megtelt kultúrtermében. Módomban áll így felidézni a tudósításból kimaradt józan vagy éppenséggel szenvedélyes hozzászólásokat. Pontosabban egyet közülük, amely a jelenlevők szívébe, s így az enyémbe is állandó bejelentővel, ha úgy tetszik, mint családtag — beköltözött. Klinyecz Gyuláról van szó, aligha akad ember, aki ne ismerné őt ebben a városban. A robusztus alakú, szelíd tekintetű őriás szinte mindenhol felbuk- - kan. Ö a tanács mindenese, vándorlegénye, nyugodtan rá lehet bízni az elintézhe- tetlen ügyeket —■ elintézi. Húsz éve ízbég tanácstagja az egykori tűzi ember, leszázalékolása után sem bontotta fel frigyét a munkával. ízbégen ismer minden lakost,, követ, tócsát, s ha másfelé jár a városban, akkor is ízbégen van. A magúkra maradt öregek valóságos véd ős zeniként emlegetik. Felszólalásában maga csomagolta útravalót nyújtott át a képviselőjelöltnek: még ahol rögös az út, ott is messzire lehet jutni vele. A legnagyobb álmunkkal kezdte: ha a következő ötéves tervben megoldódna arz általános iskola és a napközi helyzete, az utak korszerűsítése, fejlesztése. Majd arról szólt, hogy a területi párt- alapszervezettel és a Hazafias Népfront aktivistáival karöltve elkészítették az imádott városrész fejlesztési. tervjavaslatát, melyben többek között megoldódna a vízellátás. Tornatermet kapna az iskola, lenne végre megfelelő, „nem kocsma jellegű” kulturális létesítmény Iz- bégen. Javasait, segítséget kért, részben útravalót és programot is adott hát ízbég patriótája. Csakhogy személyes hittel és személyes hitellel tette. Tudja róla mindenki, ha meg kell fogni a munka végét, ő már az elsők között megcse- lekszi. Ki a legügyesebb vezető? Gazdag programot kínál az Autóklub Hírül adtuk már: a váci megyei jogú szervezet. istá- polásával április végén a helyi tiszti klubban megalakult az Autóklub szentendrei helyi szervezete. Az alakuló gyűlésen megválasztották a klub vezetőségét — elnök: Gombos József —, két munkacsoportMunkások az igazgató tanácsban Tervek, tapasztalatok Izbégen kovácsműhelyt — mondotta —, természetesen figyelembe véve a lehetőségeket, hiszen növekednek az exportigények — ezt is pontosan tudja —, s egyedül ízbégen gyártanak Magyarországon harapófogót. A fejlesztéssel egyidőben nyilvánvalóan jelentősen javulnak majd a kemencék közelében ma még meglehetősen sanyarú munkakörülmények. A politikus józanság, a lehetőségek mérlegelése tehát nem hiányzik Gál Istvánból. Afelől sincs kétségem, hogy nem kell provokálni a tanácsban, hogy végre megszólaljon, amint az régebben másokkal meg-megesett az osztályvezetői értekezleten. Munkája során — gépjavító — a vállalat területén mindenhol megfordul, jól ismeri a közvéleményt, s ami a legfontosabb: komolyan veszi küldetését. Pontosan tudja, hogy ma már nagy luxus lenne még egy egészen kis vállalatnál is mellőzni a munkások semmi mással nem pótolható — s valljuk be —, még közel sem feltárt tapasztalathalmazát. Ugyanakkor — ha említhet a kommentáló tudósító itt ars poeticát, akkor ez az — meggyőződése, hogy a munkások beválasztása az igazgatói tanácsba, a fizikai munka megbecsülésének bizonyitéka is. Hogyan fogadják A munkás tanácstag köte- kapcsolódó munkásokat holes beszámolni közvetlen mun- gyan fogadják, segítik, mika társainak a félévenkénti ta- lyen mértékben szomjúhoz- nácskozás eredményeiről a zák tapasztalataikat, s igye- kéziszerszámgyárban. Éven- keznek-e felhasználni azokat ként újraválasztják, s ha nem a tanács többi, nem fizikai felelt meg, más kerül a he- munkás tagjai. Ettől a rea- lvére. így van ez rendjén, gálástól is meghatározóan csakúgy, mint bármilyen függ: valóban munkásképvi- más funkcióban. Más kér- selet-e a fizikai munkások dés. hogy az igazgatói ta- jelenléte az igazgatói taná- nács munkájában méltán be- csókban? SZÖVETKEZETI JAVÍTÓSZOLGÁLAT BÁRMILYEN TIPUSÜ SZEMÉLY- ÉS TEHERGÉPKOCSI kis- és nagyjavítását, (szerviz: Ceglédi út 21.) HÁZTARTÁSI KISGÉP ÉS VILLANYMOTOR (Szolnoki u. 1.) MOTORKERÉKPÁR ÉS KERÉKPÁR (Ceglédi út 6.) HÍRADÁSTECHNIKAI ESZKÖZ (Kecskeméti út 5.) garanciális és egyéb javítását vállalja a Nagykőrösi Gépjavító és Faipari Ktsz ját, valamint szentesítették az idei eseménynaptárt, amely egy öreg autóklubnak is becsületére válna. Csak némi Ízelítő a gazdag kínálatból: rögtön júniusban a klub tagjai részt vesznek Balatonfüreden a szocialista országok kempingezőinek első találkozóján, , augusztusban autóstúrák indulnák a szegedi, a gyulai szabadtéri játékokra, s a debreceni virágkarneválra, szeptemberben Eger—Szilvásvárad —Miskolc-Tapolca lesz a túra útvonala, közben Szentendrén eldől, „ki a legügyesebb vezető”, októberben fényszóró beállítási napot tart a klub a Dózsa György úti lakótelep garázsai előtt, közben előadássorozat indul az új KRESZ anyagából, melyből szellemi vetélkedőt is rendeznek, s a merészebbek önkéntes tesztvizsgán vehetnek részt. Klubestre minden hónap utolsó péntekjén kerül sor a tiszti klubban, ugyanitt lehet jelentkezni az új tagoknak minden csütörtökön délután öttől hétig. És még egy közlemény: a külföldre utazáshoz gépjármű-nyilvántartó lap. camping carnet, hitellevél, ajánló levél Varga Mártánál, a járási hivatal pénzügyi osztályán igényelhető. Szentendrén, a városi tanácsnál pillanatnyilag 800 adózó gépkocsitulajdonost tartanak nyilván. Közülük hozzávetőlegesen 200-an fővárosi klubok tagjai. Átigazolásra ugyanúgy adott a lehetőség, mint további tagok felvételére, az ígéretesen startoló Autóklub szentendrei szervezetébe. Az oldalt irta: Kertész Péter Foto: Gárdos Katalin mindössze néhány nap, mégis egész éves érzékenység szükséges helytállásukhoz. Olyan munkások, . akik a vállalat egészében gondolkodnak, képesek tájékoztatni a tanácsot meghatározó gondokról, tennivalókról, s ugyanakkor megbízóiknak is számot tudnak adni a tanács munkájáról. És még valami: olyan munkások, akik pontosan fogalmazzák mondanivalójukat. tekezlet, az üzemi négyszög, a termelési tanácskozás. Vagy az osztályvezetők értekezlete; ahol már korábban, az igazgatói tanács létrehozása előtt is jelen volt esetről esetre két fizikai munkás. Gál István nem titkolta örömét, hogy részt vesz az igazgatói tanácsban, s mindjárt javaslatokkal rukkolt elő az első ülésen, ahol az V. ötéves terv feladatait vitatják meg. A . tervezettnél gyorsabb tempóban kellene átépíteni a meglehetősen öreg Egyikükkel, Gál István lakatossal, a törzsüzemegység tanácstagjával hosszan elbeszélgettem. Itt tanult szakmát ízbégen, negyedszázados törzsgárdatag, a Lendület szocialista brigád vezetője. Mindjárt arról kérdeztem, milyen témát javasolna megvitatásra az igazgatói tanácsnak? Abban hamar egyetértettünk, hogy ezen a fórumon kizárólag a vállalat egészét érintő . témák kerülnek napirendre, a kisebb ügyekre ott van a műhelyérvesznek-e? Mi erre a garancia? A vállalat igazgatója elmondta,. hogy a termelési tanácskozások választása elsősorban olyan munkásokra esett, akik társadalmilag nem elfoglaltak, nem túlfunkcionáltak, ugyanakkor járatosak a vállalat dolgaiban, S bár az igazgatói tanácsban való tényleges tevékenység Mindjárt javaslatokkal Az izbégi illetőségű Pest megyei Fémipari és Kéziszerszámgyártó Vállalat alighanem a megye egyik legöregebb üzeme a maga 112 életévével, s azon sem csodálkozik senki, hogy korának előrehaladtával évről évre erőteljesebb, nagyobb teljesítményekre lesz képes. A szívós vállalat — fejlesztési ütemét, találékonyságát, munkásellátási politikáját tekintve — előkelő helyet foglal el minden bizonnyal a középszintű vállalatok népes táborában. Igazgatói tanácsa éppen egy esztendeje alakult, s röviddel ezelőtt jött a hír, hogy áprilisban a gazdasági, politikai, társadalmi vezetőkből álló testületbe üzemegységenként egy-egy, azaz három munkást is beválasztottak, akik a félévenként sorra- kerülő tanácskozáson — legközelebb júniusban •— részt vesznek a tanácsadó testület munkájában. Nagy kérdés persze, hogy valóban részt