Pest Megyi Hírlap, 1975. május (19. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-17 / 114. szám
2 kfflúan 1975. MÁJUS 17., SZOMBAT FÓKUSZ Hazaérkezett Varsóból Megkezdte munkáját Bangkoki lépés a magyar parlamenti küldöttség Apró Antal nyilatkozata Bár magas rangú katonai személyiségek szerint a MaHatodik szakasz a Hofburgban Bécsbtn 19 ország küldöttei, egyhónapos tavaszi szünet után tegnap kezdtek meg a középeurópai liaderöcsökkentési tárgyalások hatodik szakaszát. Ez, mint ismeretes, arra hivatott, hogy a politikai enyhülést katonai enyhüléssel egészítsék ki. A HOFBURG nemzetközi konferenciatermében zajló tárgyalások előző, csaknem háromhónapos ötödik fordulóján a szocialista országok küldöttségei több javaslatot terjesztettel! elő. A Varsói Szerződés Szervezetének országai, a felek álláspontjában mutatkozó eltérésekre való tekintettel, s konkrét, gyakorlati döntések elérésére törekedve az ötödik fordulón kifejezésre juttatták: készek a nyugati álláspont elemeit figyelembe véve kiegészíteni és módosítani az 1973 szeptemberében benyújtott egyezménytervezetüket. ENNEK AZ ELVI ÄLLÄS- FOGLALÁSNAK MEGFELELŐEN a Varsói Szerződés országai hozzájárultak ahhoz, hogy 1975-ben a Szovjetunió és az Egyesült Államok elsőként kezdjék meg és fejezzék be a csökkentést, csak ezután csökkentsék fegyveres erőik létszámát a többi résztvevők: Anglia, az NSZK, Belgium, Hollandia. Kanada, Luxemburg, az NDK, Lengyelország és Csehszlovákia. A szocialista országok ezenkívül indítványozták: állapodjanak meg abban is, hogy a tárgyalásokon közvetlenül részt vevő államok a tárgyalás időszakában nem növelik fegyveres erőik létszámát. AZ ÖTÖDIK FORDULÓN a nyugati országok küldöttségei egyetlen új indítvánnyal sem álltak elő. Továbbra is a csökkentésre vonatkozó régi javaslataikat védelmezték, amely egyoldalú katonai előnyökhöz akarja juttatni a NATO-orszá- gokat. Előirányzatuk szerint a Varsói Szerződés országai szárazföldi csapatainak csökkentése többszörösen felülmúlná a NATO-országokét és a csökkentés nem érintené a légierőket és a Közép-Európában levő harcászati nukleáris fegyverzetet. A bécsi tárgyalások ötödik fordulóján nem sikerült kidolgozni elfogadható döntéseket. A SZÉLES KÖRŰ ESZMECSERE mégsem volt haszontalan. Segített jobban megértetni a tárgyalások részvevői előtt álló bonyolult feladatokat, meghatározni azoknál! a kérdéseknek a körét, amelyeknek megoldása előre lendíthetné a konferenciát. Földrészünk népei — mint az európai közvélemény képviselőinek brüsszeli kongresszusán is kifejezésre jutott — érdeklődéssel figyelik a bécsi tárgyalásokat, mert azt szeretnék, ha a politikai enyhülést a katonai enyhülés is megerősítené. Befejező szakaszába lép a Szojuz szovjet és az Apolló amerikai űrhajók együttes útjának előkészítése. Most, amikor mindössze két hónap van hátra a rajtig, Moszkvában az űrkutatási intézetben befejező találkozókat rendeznek a szakértők. A munkacsoportok vezetői az űrrepülés valameny- nyi fontos dokumentumára rávezetik szakvéleményüket. E találkozók eredményeképpen a program szovjet és amerikai műszaki igazgatói — Konsz- tantyin Busujev és Glynn Lun- ney megállapodnak és aláírják „az űrrepülésre való készenlétről szóló jelentést”. A jelentést május 22-én terjesztik a Szovjet Tudományos Akadémia és az Egyesült Államok Országos Űrhajózási Hivatala (NASA) vezetősége elé. E dokumentum elfogadásával lényegében befejeződik az egyedülálló térv. a Szojuz— Apollo kísérlet megvalósításával kapcsolatos munka, amelyen a szovjet és az amerikai szakértők körülbelül bárom évig dolgoztak. Pénteken délelőtt Apró Antalnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tágjánál!, az ország- gyűlés elnökének vezetésével, az országgyűlés képviseletében a lengyel fővárosban tartózkodó küldöttség hazaérkezett. A delegáció részt vett a Varsói Szerződés szervezete megalakulásának 20. évfordulója alkalmából a szerződés tagállamai parlamentjei képviselőinek május 14—15-i találkozóján. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Péter János, az országgyűlés alelnöke, Marjai József külügyminisztériumi államtitkár, dr. Szűrös Mátyás, az MSZMP KB külügyi osztályánál! helyettes vezetője . fogadta. Jelen volt a fogadásnál Jerzi Zielinski, a Lengyel Nép. köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivő, je is. Apró Antal megérkezése után a Magyar Távirati Irodának, a rádiónak és a televíziónál! nyilatkozatot adott. Apró Antal emlékeztetett arra, hogy a lengyel szejm kezdeményezésére a Varsói Szerződés aláírásának 20. évfordulója alkalmával a Varsói Szerződéshez tartozó országok parlamenti delegációi jöttek össze. Az ünnepi megemlékezésen túl a jelenlevők — országaik nevében — kifejtették, hogy reális a lehetősége, hogy az európai biztonsági értekezlet a közeljövőben legfelsőbb szinten sikeresen befejeződjék. — A tanácskozás résztvevői örömmel üdvözölték a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának és kormányának felhívását a világ népeihez és a világ parlamentjeihez. — Tanácskozásunk befejezéseként — mint ismeretes — nyilatkozatot fogadtunk el, amelyben egyebek között felhívjuk az európai országok parlamentjeit az együttműködésre. Ezt a nyilatkozatot — A VDK-ban pénteken folytatódtak a dél-vietnami fel- szabadulás alkalmából csütörtökön megkezdett ünnepségek. Nghe An tartományban, Ho Si Minh szűkebb hazájában 100 ezren vettek részt a megmozdulásokban. Pénteken este a saigoni katonai közigazgatási tanács székhelyén, a volt elnöki palotában nagyszabású fogadást adtak. Saigon utcáin este ezrek vonultak fel és tűzijátékot tartottak. A vietnami nép történelmi győzelme, Dél-Vietnam teljes felszabadítása alkalmából pénteken budapesti székhazában ünnepi ülést tartott a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség Irodája. Konsztamfyin Busujev ezzel kapcsolatban elmondta a TASZSZ tudósítójának, hogy jóllehet egy hét múlva megkapják a „vízumot” a világűrbe ez korántsem jelenti azt, hogy már befejeződött minden előkészítő munka. Még hátravan az űrrepülőtereken levő Szojuz és Apollo űrhajók komplex ellenőrzése, és az űrrepülés irányító központjainak utolsó „főpróbái”. Az egyik ilyen főpróba e napokban folyik, és május 21-ig tart. Nemcsak az űrrepülést biztosító valamennyi • szolgálatot vonták be ebbe, hanem azokat a hajókat is, amelyek az óceánon biztosítják az összeköttetést. továbbá a Szojuz és az Apolló személyzetét, akik most az űrhajók földi makettjein „lejátsszák” a program legfele- lősségteljesebb mozzanatait. Arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen eredményeket vár a Szojuz—Apollo program megvalósításától, Busujev a következőket mondotta: — Mint mérnök, az űrutazástól azt várom, hogy teljes amely egyidejűleg került a nyilvánosságra a Varsói Szerződés államainak sajtójában — mint nemzetközi jelentőségű okmányt, az ENSZ-hez is továbbítjuk. — A magyar delegáció tagjai aktívan részt vettek a vitában; kifejtettük pártunk, kormányunk álláspontját a nemzetközi helyzettel, a béke fenntartásával és az együttműködéssel kapcsolatban. — Ügy vélem, hogy a tanácskozás újabb lépés, helyes kezdeményezés volt a szocialista országok parlamentjei együttműködésének további elmélyítésében — zárta nyilatkozatát Apró Antal. Habib Burgiba tunéziai elnök csütörtökön vacsorát adott Alekszej Koszigin, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke tiszteletére, aki — mint jelentettük — hivatalos látogatáson van Tunéziában. Burgiba elnök a vacsorán elhangzott beszédében kijelentette: Alekszej Koszigin látogatása jól illusztrálja azokat a kitűnő kapcsolatokat, amelyek fennállnak Tunézia és a Szovjetunió népei között. A Szovjetuniónak a hitleriz- mus ellen kivívott győzelmét méltatva Burgiba kijelentette: „A történelem mindörökre megőrzi emlékezetében azt a hősi ellenállást, amelyet a szovjet nép tanúsított a fasiszta ellenállással szemben, és a világ sohasem felejti el azokat az áldozatokat, amelyeket Jean-Charles Negre, a DÍVSZ főtitkára a győzelmet köszöntő beszédében hangsúlyozta: az egész világ haladó ifjúsága nagy örömmel fogadta Saigon, Ho Si Minh városa felszabadulásának hírét. Pietro Lapiccirellának, a DÍVSZ elnökének kezdeményezésére az iroda nyilatkozatban méltatta a vietnami nép győzelmének történelmi jelentőségét. A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség felhívja a világ fiataljait: fokozzák anyagi támogatásukat Vietnammal, küldjenek orvosságot, élelmiszert, ruhákat a sokat szenvedett országba, segítsék erejüktől tellően az újjáépítést. mértékben beigazolódjanak a két kozmikus technológia ösz- szeegyeztethetőségének általunk kidolgozott elvei. Meggyőződésünk, hogy ezzel az űr- kísérlettel lerakjuk a jövendő nemzetközi kozmikus kutatási tervek megbízható alapját. Emellett már megkaptuk hároméves munkánk egyik legfőbb eredményét: a szovjet és az amerikai szakértők megvalósították ritka mérnöki eszmék és technológiai megoldások összekapcsolását, aimi lényegében óriási hozzájárulás a nemzetközi együttműködés megszilárdításához a tudománynak és technikának ezeken az élenjáró területein. — Emlékeztetnem kell James C. Fletchemek, a NASA igazgatójának szavaira, ö a terv megvalósítását egy magas hegycsúcs megmászásához hasonlította, ahonnan feltárulnak a szovjet—amerikai együttműködés széles horizontjai. Ennek a béke szempontjából fontos perspektívának realitását igazolja a rendkívüli jóindulatnak és kölcsönös tiszteletnek az a légköre, amely kísér bennünket, szovjet és amerikai mérnököket a kozmikus pályán való első liézszorításhoz vezető úton. a Finn KP XVII. kongresszusa Helsinkiben pénteken megnyílt a Finn Kommunista Fart XVII. kongresszusa. Észak-Eu- rópa legnagyobb kommunista pártjának tanácskozásán 437 küldött, valamint 19 külföldi testvérpárt képviselői vannak jelen. A kongresszus 3 napon át ülésezik a finn főváros kultúrpalotájában. A kongresszus első napján a küldöttek megemlékeztek a finn munkásmozgalom mártírjairól, akik az 1919-es polgár- háborúban áldozták életüket a munkásosztály jobb jövőjéért. Vilié Pessi, a párt tiszteletbeli elnöke, Aarne Saarinen, a párt elnöke és Taisto Sinisalo alelnök megkoszorúzta az olimpiai stadion közelében levő vörösgárdista emlékművet. önök hoztak a szabadság védelmében, és azt a döntő hozzájárulást, amelyet a Szovjetunió adott a hitleri fasizmus megsemmisítéséhez.” „Sokra értékeljük a támogatást, amelyet a Szovjetunió szüntelenül nyújt a népeknek a gyarmati rendszer és a faji elnyomás ellen vívott harcukban ... Határozottan fellépünk a gyarmati rendszer és a faji elkülönítés minden formája ellen és minden erőnkkel támogatjuk az elnyomott népek harcát” — mondotta. A tunéziai elnök elismeréssel szólt arról a politikai támogatásról és katonai segítségről, amelyet a Szovjetunió nyújt az izraeli agresszió áldozataivá vált arab országoknak. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: az izraeli agresszort kötelezni kell, hogy tartsa tiszteletben a nemzetközi jogot, amelynek létét köszönheti. A genfi értekezlet — amelyen teljes jogú résztvevőként ott kell lennie a Palesztinái Felszabadítási Szervezetnek is — elvezethet és el is kell vezetnie az ENSZ határozatainak megfelelő békés rendezéshez — mondotta. „örömmel állapítjuk meg — hangoztatta ezután —, hogy a Szovjetunió eltökélte: folytatja a béke politikáját, a feszültség enyhülése és az államok közötti békés egymás mellett élés érdekében tevékenykedik.” A tunéziai elnök eredményesnek nevezte a sokoldalú tunéziai—szovjet együttműködés fejlődését és kifejezte reményét, hogy — élve a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének meghívásával — hamarosan módja lesz ellátogatni a Szovjetunióba. Alekszej Koszigin, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke válaszában hangsúlyozta: azzal az őszinte óhajjal érkezett Tunéziába, hogy elősegíti a szovjet—tunéziai baráti kapcsolatok megszilárdítását. Koszigin kijelentette: — Megvan az alapunk arra, hogy elégedetten szóljunk országaink kapcsolatainak alakulásáról. Úgy véljük, hogy a szovjet—tunéziai kapcsolatok jelentősen fejlődhetnek, sokoldalúbbá és tartalmasabbá válhatnak. Ezt nem kis mértékben elősegíti az, hogy a Szovjetunió és Tunézia a békés egymás mellett élés elvei alapján állást foglalnak a nemzetközi biztonság megszilárdítása, a gyarmati rendszer teljes felszámolása mellett. A szovjet kormányfő rámutatott, hogy a Szovjetunió és Tunézia érdekelt a közel- keleti igazságos rendezésben, amely megfelelne minden nép jogos érdekeinek. „A nyugati gazdasági megrázkódtatások közepette, amelyekkel szembe találják magukat a kapitalista rendszer országai, a Szovjetunióval és más szocialista országokkal való együttműködés fejlődése elősegíti az afrikai és közel-keleti országok nemzetközi gazdasági helyzetének megerősödését” — állapította yaguez kiszabaditasana szervezett katonai akció következményeibe a nemzetbiztonsági tanács „bekalkulálta” Thaiföld tiltakozását is, ezt az említett körök elhanyagolható tényezőnek minősítették. Bongkok gyors reagálása éppen ezért meglepte az USA-t. Thaiföld ugyanis — tekintettel arra, hogy az amerikaiak önkényes lépésre ragadtatták magukat, s erről még csak nem is tájékoztatták — pénteken visszahívta washingtoni nagykövetét. Bangkokban már csütörtök óta egymást érik az Amerika- ellenes tüntetések. Országszerte igen heves felháborodást váltott ki az amerikai eljárás, a támaszpontok Kambodzsa elleni felhasználása. Szakszervezeti vezetői! felhívták a fimeg Koszigin, majd a következőket mondotta: — Korunk egyik fő problémája: megszilárdítani a for-, dulatot az enyhülés irányába, kedvező viszonyokat teremteni minden nép szabad és független fejlődése számára, olyan viszonyokat, amelyeket nem árnyékol be a háborús veszély. — Határozottan fellépünk az agresszió és a népek felszabadító mozgalmának elnyomása ellen. — Az afrikai népeknek teljes egészében fel keil szabadulniuk a gyarmati rendszer és a neokolonlalizmus igája alól; az afrikai kontinensen nem maradhat egyetlen olyan térség, egyetlen olyan terület sem, ahol a gyarmati rendszer, a fajgyűlölet, vagy az apartheid uralkodik. Ezért a szovjet külpolitika elidegeníthetetlen eleme az, hogy minden támogatást megad azoknak a népeknek, amelyek harcolnak a gyarmati függőségtől való megszabadulásukért. — Kiterjeszteni az enyhülést az egész világra, visszafordíthatatlanná tenni az enyhülési folyamatot — olyan feladat ez, amelyet nem lehet megoldani, ha ehhez az ügyhöz energiájával, eszével, akaratával nem járul hozzá minden állam, bármelyik féltekén és kontinensen is, bármekkora legyen is területe, vagy lakosainak száma. A tartós békét csupán a világ valamennyi államának kollektív erőfeszítéseivel lehet felépíteni. Alekszej Koszigin megerősítette azt a meghívást, hogy Habib Burgiba tegyen hivatalos látogatást a Szovjetunióba. gyeimet: ilyen és hasonló körülmények között az USA bármikor belesodorhatja Thaiföldet egy újabb indokínai kalandba, amivel súlyosan veszélyezteti az ország regionális érdekeit. Kukrit Pramodzs thaiföldi miniszterelnök és kormánya már többször szóvá tette: ellenzi az ország területén létesített négy támaszpont fel- használását az indokínai háború folytatása céljából. Persze ez a tiltakozás mit sem használt: a Pentagon — élve a használati jogból fakadó lehetőséggel — akárcsak korábban, most is durván megsértette az ország szuverenitását. Egyes források szerint az sem lehetetlen, hogy a bangkoki kormány — válaszul az egyoldalú amerikai lépésre — követeli majd, hogy a 25 ezer amerikai katonát és a 250 harcigépet nem egy éven belül, hanem azonnal vonják ki. Meglehet, éppen a kambodzsai kalandorakció nyomán kirobbant felháborodás készteti arra a bangkoki kormányt, hogy gyökeresen változtasson eddigi politikáján. Bizonyos jelekből máris arra következtethetünk, hogy az USA vietnami veresége Bangkok és Washington viszonyát kedvezőtlenül befolyásolta. A saigoni légierő Thaiföldre menekült gépeinek egy részét például nem engedték elszállítani: a DIFK jegyzékére pozitívan reagáltak és minden remény megvan arra, hogy ezeket a jogos tulajdonos, a dél-vietnami hazafias erők légiereje visszakapja. A kissingeri dominóelmélet mégis csak érvényesül? Ezzel pedig az USA vélt délkeletázsiai hegemóniájához fűzött reményei fosztanak szét. CSAK RÖVIDEN... ABDUSSZALAM DZSAL-. LÚD líbiai kormányfő pénteken egy rádióban is közvetített beszédében arra szólította fel Jasszer Arafatot, hogy kiáltsák ki a forradalmi palesztinai kormányt. PÉNTEKEN az osztrák fővárosban megkezdődött az újságírók akkreditálása a hétfőn és kedden Bécsben tartandó Gromiko—Kissinger találkozóra. AZ ANGOLAI konfliktus azzal fenyeget, hogy általánossá válik; meg kell akadályozni a helyzet rosszabbodásait — jelentette ki Luandában csütörtökön Lucio Lara, az angolai népi felszabadítási mozgalom (MPLA) politikai bizottságának tagja. MAKARIOSZ ciprusi elnök csütörtökön Nicosiában osztrák újságírók előtt reményét fejezte ki, hogy megállapodás születik a ciprusi görög és török közösség között a sziget- ország problémájának megoldásáról. MEGHOSSZABBÍTJA AZ ÜDÜLÉSÉT, HA A MALÉV TENGERPARTI IDÉNYJÁRATAIN UTAZIK! Idényjáratok: május 19me és október 9-e között. EGYSZERI UTAZÁS MENETTÉRTI UTAZÁS BURGASZ heti 3 járat Május 19-e és október 9-e 816 Ft között. 1632 Ft KONSTANCA heti 3 járat Június 9-e és szeptember 25-e között. 485 Ft 970 Ft VÁRNA heti 3 járat Május 30-a és szeptember 26-a között. 795 Ft 1590 Ft DUBROVNIK heti 2 járat Május 27-e és október 2-a 1701 Ft között g480 Ft* SPLIT heti 1 járat 1701 Ft 2408 Ft* Május 28-a és október 8-a között. *(Egy hónapon belüli kedvezményes menettérti díjtétel.) OTP-hitellehetőségek, kedvezményes díjtételek! Részletes felvilágosítás, helyfoglalás, jegyeladás: Budapest V., Váci u. 1. és Dorottya u. 2. Telefon: 181-674 és 184-739. Telex: 22-5793 és 22-5796. SZOJUZ—APOLLO A befejező szakasz Koszigin Tunéziában A tartós békét csupán a világ valamennyi államának kollektív erőfeszítésével lehet felépíteni Vietnam ünnepe!