Pest Megyi Hírlap, 1975. május (19. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-16 / 113. szám
2 Rádiófigyelő (Folytatás az 1. oldalról) hiteles tanú szavaiért, és sajnálom, hogy „tévedtünk”. AZ EZEREGY DÉLELŐTT című műsorban, a kisebb gyerekeknek szóló zenés-verses összeállításban most időről időre Macourek meséi is hallhatók. Nem a sajátosan rádiós megoldásra, az előadásra vagy rendezésre figyelek ezúttal, csak a választást, a rátalálást szeretném dicsérni. A Móra Könyvkiadó, igaz, nemrégiben adta ki M. Macourek néhány meséjét egy kis kötetben Jakab és a kétszáz nagypapa címmel és itt-ott már korábban is olvashattunk — és olvashattak a gyerekek! — a cseh író műveiből, a rádió népszerűsítése mégis fontos, örvendetes tett. Érzésem szerint ugyanis Macourek mulatságos és költői világa, groteszk ötletei és természetesen egyszerű stílusa olyan korszerű irodaiam- és művészetszemléletre nevel, amelyik például az iskolai oktatásból még mindig hiányzik. A fennkölt gondolatok, a tanulságos közhelyek, a szirupos gyerektörténetek, lám, feleslegesek, mert lehet fontos gondolatokat, tapasztalatokat és egész életre kiható, meghatározó érzelmeket is „elültetni” a gyerekekben olyan irodalom segítségével, amelyik elsősorban azzal közvetíti mindezt, hogy bebizonyítja: a legfőbb nevelő a szabadságot és szeretetet hordozó ember. És amikor a Kréta című mesében végül az hangzik el, hogy „higgyétek^ el, valami különös barátság fűzi az öreg krétákat a kisgyerekekhez” — akkor a kisgyerekek (biztos vagyok ebben), ha nem is tudnák ezt megfogalmazni, valóban érzik, hogy az öreg kréta, no meg a környező világ sok más teremtménye, tárgya is különös barátságban van velük. Levendel Júlia TELEVÍZIÓ Embersirató TévéfiJm. (1« éven felülieknek!) Irta: H. Barta Lajos, rendezte: Rémiás Gyula. Adás: kedd, május 20., I. műsor: 20.05. A PEST MEGYEI IIlRLAP RTV MELLÉKLETE 13.47: Törvénykönyv. 14.02: A kétszer árva kis Gergő. Mánya Anna rádiójátéka gyermekeknek. (Lsm.) 14.47: Éneklő Ifjúság. 15.10: Tréfás népdalok. 15.24: Rádióiskola. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Színház a romok fölött. II. rész. 16.35: A magyar munkásmozgalom dalaiból. 16.47: Udva^dy Tibor operettdalokat énekel. 17.05: Olvastam egy novellát. Mátyás István műsora. 17.25: Fúvószene. 17.35: Munkásklub. 18.05: A Magyar Rádió népi zenekara játszik, Lakatos Sándor vezetésével. 18.30: A Szabó család. 19.00: Esti Krónika. 19.25: Töltsön egy órát kedvenceivel. 20.25: A szocializmus' és társadalmi struktúra. I. rész. 20.48: Arturo Toscanini vezényli az NBC szimfonikus zenekart. 21.35: Budai Ilona népdalokat énekel, Pártos Ilona hárfázik. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: öt esztendő új magyar zenéje. 22.35: Sipos Gyula versei. (Ism.) 23.00: Vukán György szerzeményeiből. 23.30: Nóták. 0.10: Svanda, a dudás. Részletek Weinberger operájából. PETŐFI RADIO 8.05: Zenekari muzsika. 9.03: Dubarry. Részletek Millöcker operettjéből. 9.30: Magyar táncokról. (Ism.) 9.50: Kritikusok fóruma. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 11.45: Vízvédelmi őrjáraton. Riport, IV. rész. 12.00: Bécsi klasszikus muzsika. 12.50: Véleményem szerint. Nemes György írása. 13.03: Tamara Milaskina és Alekszandr Ognylcev énekel. 13.35: Európai szép próza kilasz- szikusai, III. rész. 14.00: Kettőtől hatig... 18.10: A közoktatás fóruma. Riport. 18.45: Várnai Zseni versei. 18.50: Balladáink világa, n. (Ism.) 19.16: Operaötösök. 19.39: Természetes, vagy mesterséges? 20.25: ÜJ könyvek. (Ism.) 20.28: Állást kell foglalnunk. 30 éven aluliak kabaréja. (Ism.) 21.49: Bach: d-raoll versenymű két hegedűre és zenekarra. 22.04: Ruha Rudolf népi zenekara játszik. 22.20: Sáros! Katalin sanzonestje a 6-os stúdióban. (Ism.) 23.15: Kamarazene. 3. MŰSOR 18.10: Iskolarádió. (Tsm.) 18.25: A bibliás ember. Részletek Kienzl operájából. 18.55: Külföldi tudósoké a szó. 19.10: Vieroslav Ma- tusik zenekara játszik. 19.25: A Grúz Állami vonósnégyes hangversenye a Zeneakadémia kistermében. 20.34: Régi olasz kórusmuzsika. 21.02: A Monterey Dzsessztesztivál felvételeiből. 21.42: A Győri Fii harm ónikus zenekar hangversenye a Zeneakadémia nagytermében. TELEVÍZIÓ 9.05: Iskolatévé. Környezetismeret. (ált. isk. 3. oszt.) Év végi ismétlés olvasásból. 14.35: Környezetismeret (ism.). 17.05: Ady és a világháború (ism.). 17.28: Hírek. 17.35: Állatokról bizalmasan. Angol filmsorozat. így él a jégmadár (ism.). 18.00: Reklám- műsor. 18.05: Okosan, takarékosan. Riportműsor, 18.40: Játék a betűkkel. 19.05: Reklámműsor. 19.10: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 20.05: H. Barta Lajos: Embersirató. Tévéfilm. (16 éven felülieknek!) 21.10: Magyarországi néptáncok. Maglód! szlovák táncok. (SZÍNES.) 21.25: Kezdőkör. A műsor vendégei: Beiler József, a Magyar Hajó- és Darugyár angyalföldi gyáregységének lakatosa és Sztanya Ferenc gépészmérnök, a Medicor Művek Röntgengyárának osztályvezetője. 22.25: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR 20.00: MÉG EGYSZER! Ismétlés az áprilisi műsorokból. 20.01: Ez Is operett, az is operett. 20.45: Tv-híradó, 2. 21.05: Viktor Rozov: Négy csepp. Tévéjáték. POZSONYI TV 16.30: Kerékpáros békeverseny, 18.50: A szövetségi bűnügyi központ nyomoz. 19.00: Tv-híradó. 21.30: Televízióval országjáráson. SZERDA KOSSUTH RADIO 8.25: Zenekari muzsika. Közben : 9.00: Csak kétszer élünk. V. rész. 10.05: Iskolarádió. 10.40: Teli Vilmos. Részletek Rossini operájából. 11.30: A Szabó család. (Lsm.) 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Vita a korszerű mező- gazdaságról. 13.40: Déki Lakatos t Sándor népi zenekara játszik. 14.04: Epizódok a musical történetéből, IV. (Ism.) 14.31: Kórus- pódium. 14.44: Válaszolunk hallgatóinknak!. 15.10: Hazánkról szóljatok, szép szavak! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Diák- tarisznya. 16.35: Basszusáriák. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Bemutatjuk új felvételeinket. 18.28: Mitől olcsó, mitől drága? 18.43: Dixieland-felvételekből. 19.23: Kemény Klió és Madaras Gábor népdalokat énekel, Bicskei Géza cimbalmozik. 19.54: Gondolat. 20.42: Nyolc ráifló, nyolc dala. 21.12: Háttérbeszélgetés, 21.42: Bach: d-moll versenymű két hegedűre és zenekarra. Kb.: 22.15: Sporthírek. 22.20: Népi hangszeres muzsika. 22.40: A Dunánál. Történelmi figyelő. 23.00: Troi- lusz és Kresszida. Részletek Walton operájából. 0.10: Pazel: Int- rádák. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: A denevér. Részletek Johann Strauss operettjéből. 8.50: Tíz perc külpolitika. (Ism.) 9.03: Könnyűzenei stúdiónk felvételeiből. 9.50: A szakszervezet tárgyalta. Riport. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 11.55: Néhány perc tudomány. 12.00: Mezők, falvak éneke. 12.25: XVH. századi operákból. 13.03: Kamarazene. 13.40: Orvosok a mikrofon előtt. (Ism.) 14.00: Kettőtől hatig. .. 18.05: Külpolitikai figyelő. (Ism.) 18.20: Do-re-mi. Részletek Styne musi- saljéből. 18.57: Beethoven kamarazenéjéből. 19.27: Üj könyvek. (Ism.) 19.30: Jó estét, gyerekek! 19.35: öt esztendő új magyar zenéje. Kb.: 21.15: Kis magyar néprajz. Kb. 21.20: Nóták. 21.50: Mit olvashatunk, a Béke és Szocializmus című folyóiratban? 22.00: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót, fúvós muzsika. 23.15: Dzsesszf elvételeinkből. 3. MŰSOR 18.05: Iskolarádió. (Ism.) 18.25: öt esztendő új magyar zenéje. 18.55: Borodin: Igor herceg. Négy- felvonásos opera — előjátékkal. Közben: 21.25: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok, Ül. rész. (Ism.) TELEVÍZIÓ 9.00: Tévétoma (Ism.). 9.05: Delta. Tudományos híradó (ism.). 9.30: Nincs irgalom. Magyarul beszélő olasz film (ism.). 10.55: Játék a betűkkel (ism.). 11.20: Okosan, takarékosan. Riportműsor (Lsm.). 17.13: Hírek. 17.25: Papírsárkány. 18.00: Mindenki közlekedik... Közlekedési műsor. 18.30: Reklámműsor. 18.35: Rólad van szó! Fiatalok önismereti műsora. 19.05: Reklámműsor. 19.10: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 19.15: Esti mese. (SZÍNES.) 19.30: Tv- híradó. 20.00: Kivételes tehetségek. Zenés dokumentumaim. (SZÍNES.) 20.40: Sós György: Ecet és Aranka. Zenés játék reggeltől estig. 21.40: „Mindenütt otthon.” Emlékezés Váci Mihály- ra. 22.30: Tv-híradó. 2. MŰSOR 20.00: Beszélgetés a kémiáról. VII. rész: Színes foltok nyomában. 20.40: A messinai villamosvezeték. Olasz rövidfilm. 20.50: Tv-híradó, 2. 21.10: Reklámműsor. 21.15: RENDEZŐ: HAJDUFY MIKLÓS. Nemeskürthy István: Tizennégy vértanú. Tévéfilin (ism.) POZSONYI TV 16.30: Kerékpáros békeverseny. 18.10: Autó-motor-revű. 18.40: Dalok. 19.00: Tv-híradó. 19.30: Spirális. 2. műsor 19.30: Dalok. 20.05: Fiatalok tv- klubja. CSÜTÖRTÖK KOSSUTH RADIO 8.25: Balettzene operákból. 8.58: A szocializmus és társadalmi struktúra, L rész. (Ism.) 9.18: Slágermúzeum. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Zenekari muzsika. 11.29: Mindenki könyvtára. Sánta Ferenc: Húsz óra. (Ism.) 12.35: Melódiakoktél. 13.40: Törődni kell velük. Riport. 14.00: Schumann: I. „Tavaszi” szimfónia. 14.30: Az élő népdal. 14.40: Iskolarádió. 15.10: Zengjen a muzsika. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: József Attila-est Varsóban. 17.05: Mozart: C-dúr szonáta. 17.23: Külföldről érkezett... 17.43: Joan Sutherland énekel. 18.10: Az üzemi demokrácia lépcsőin. 18.35: A Fruska. Részletek Sullivan operettjéből. 19.25: Kritikusok fóruma. 19.35: A Rádió Lemezalbuma. 21.04: örökzöld dallamok. (Ism.) 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: öt esztendő új magyar zenéje. 22.58: Emile Verhaeren költeményei. 23.18: Népdalok, néptáncok. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Nóta csokor. 9.03: Csajkovszkij : Moszkv a-kantáta. 9.30: Szakmai nap a BNV-n. Helyszíni közvetítés. 10.00: Zenős műsor üdülőknek. 11.50: önzetlenek. 1 12.00: Barokk kamarazene. 13.03: I Miskolci stúdiónk jelentkezik. • 13.20: Saint-Sacns: c-moll zongoraverseny. 14.00: Rádiónapló — kettőtől hatig... 18.10: Csak fiataloknak. 19.13: Ifjú Zenebarátok Híradója. 19.43: Labirintus. 20.25: Üj könyvek. (Ism.) 20.28: Mesélő Magyarország: Szolnok. (Ism.) 21.13: Az Ifjúsági Rádió | Vidám Színpada: Hungarobálna. Gyárfás Endre rádiójátéka. 21.57: Rádióhangversenyekről. 22.27: Ba- lás Eszter, Aradszky László és a Deák együttes műsorából. 23.15: Ifjú szerelmesek elégiája. Részletek Henze operájából. 3. MŰSOR I 18.10; Iskolarádió. (Ism.) 18.25: öt esztendő új magyar zenéje. 19.06: Bach: d-moll versenymű két hegedűre és zenekarra. 19.25: A Monterey Dzsesszfesztivál felvételeiből. 19.52: Mendelssohnművek. 20.33: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok. (Ism.) 20.59: Julius Caesar. Részletek Händel operájából. 21.42: Bruckner: V. szimfónia. TELEVÍZIÓ 9.05: Iskolatévé. Környezetismeret. (ált. isk. 4. oszt.) Év végi ismétlés a mezőgazdasági témákból. 9.55: Matematika (ált. isk. 6. oszt.) Megoldhatjuk rajzzal is. .. Feladatok a grafikus ábrázolásra. 10.30: Tévéovi. Iskolaelökészítő tanfolyam (ism.). Zöldsaláta palántája. 11.00: Papírsárkány (ism.). 11.55: Földrajz. (ált. Lsk. 7. oszt.) A Föld és az ember: A mérsékelt ég- hajUati öv és a sarkvidék világa. 14.35: Környezetismeret (ism.). 15.25: Matematika (ism.). 16.00: Tévéovi (ism.). 17.15: Irány az egyetem! „Szézám, nyílj kd!M n. rész. 17.55: Hírek. 18.00: Tele« A PEST MEGYEI HfRLAP RTV MELLÉKLETE 3 CSÜTÖRTÖK sport. 18.25: Niytott boríték. 19.05: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-hiradó. 20.00: Jogi esetek. 20.40: Dalok, táncok a Szovjetunióból. (SZÍNES.) 20.45: Hajnali sztyeppén. Magyarul beszélő szovjet film (ism.). BcvezePÉNTEK KOSSUTH RÁDIÓ 8.25: Nóták. 9.00: Csak kétszer élünk. VI. rész. 9.20: Gwyneth Jones és Dietrich Fischer-Dieskau énekel. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Édes anyanyelvűnk. (Ism.) 10.35: Brahms: f-moll szonáta. 11.00: Öntözéstervezés Jemenben. 11.10: Francia muzsika. 11.49: Czi- ne Mihály könyvszemléje. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Talabér Erzsébet és Puskás Sándor nótákat énekel. 13.52: Brigádnapló. 14.07: A magányosan sétáló macska. (Isin.) 14.25: Ilyenek vagyunk. 15.10: Magyarán szólva... (Ism.) 15.25: Sebestyén András—Szilágyi György: Kantáta a fiúról, aki mindig harmonikázott. 15.36: Paganini. Részletek Lehár Ferenc— Kulinyi Ernő operettjéből. 16.00: A világgazdaság hírei. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: James King énekei. 17.44: Fábry Zoltán emlékezete. 18.14: Liszt zongora- művei. XV. rész. 19.40: Hét ország — hét regény. 1. Feltört ugar. Epizódok Mihail Solohov regényéből. 20.43: Zenekari muzsika. ZlACi: Láttuk, lialiottuk — a színházban és a moziban. 21.33: A Belügyminisztérium Duna Révész együttesének népi zenekara KOSSUTH RÁDIÓ 8.25: Lányok«, asszonyok. 8.45: Népdalok. 9.17: Aktuális gazdasági helyzet. 9.27: Szvjatoszlav Richter zongorázik. 10.37: Rádiószínház: Békavadász. Csáki Gyula rádiójátéka. 11.28: Orosz Júlia-és Palló Imre énekel. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva... 12.45: Melódiakoktél. 14.00: Még egy kevertet! 14.10: Házy Erzsébet operettdalokat énekel. 14.25: Üj Zenei Űjság. 15.05: Kis magyar néprajz. 15.10: Lemezmúzeum. 15.28: Népszerű énekesek és együttesek felvételeiből. 16.00: 168 óra... 17.30: Derűre is derű. Körbe-körbe. Isaac Asimov amerikai író elbeszélése rádióra alkalmazva. (Ism.) 18.00: II. félidő. 18.50: Két filmdal. 19.25: A habanera nyomában. .. 20.12: Rádiószínház: Kacsasült délelőtt tízkor. Vészi Endre hangjátéka. 21.04: Színes népi muzsika. 22.25: A beat kedvelőinek. 23.10: Bach-művek. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Operarészletek. 9.03: Fúvósátiratok. 9.15: Budai kaland. Részletek Vincze Ottó—Romhányi József daljátékából. 9.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.00: Ezeregy délelőtt. 12.00: Schubert: C-dúr vonósötös. 12.50: „Jelképek erdején át...” 13.30: Kórusmuzsika. 14.00: Napraforgó VASÁRNAP KOSSUTH RADIO 6.10: Kellemes vasárnapot! 7.26: Hétköznapok formálói. 8.05: öt kontinens hét napja. 8.24: Népdalcsokor. 10.03: V. Nemzetközi Rádiójáték-fesztivál — gyerme- keknekw A legszebb nyár. írta: Vladimir Andric. 10.43: Óvodások dalklncse. 11.00: Puccini: Pillangókisasszony. Háromfel vonás os tőt mond: Elbert János. 22.25: Tv- híradó, 3. 2. MŰSOR 20.00: Századunk zenéje. Mihály András műsora. Hogyan beszél a forma? 20.40: Hét vége négyesben. Magyarul beszélő NSZK- tévéfilm. 21.05: Tv-híradó, 2.21.25: Etruria asszonyai. Olasz képző- művészeti film. Játszik. 22.20: Meditáció. 22.30: öt esztendő új magyar zenéje. 23.13: Könnyűzene éjfélig. 0.10: Éji zene. PETŐFI RÁDIÓ 8.50: Tíz perc külpolitika. (Ism.) 9.03: Ezeregy délelőtt. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.00: Miskolci Várad! András népi zenekara játszik. 12.30: Várnai Zseni köszöntése 85. születésnapján. 13.03: Indulók, kórusok — operákból. 13.35: Az európai széppróza klasszikusai. IV. rész. 14.00: Kettőtől hatig... 18.05: Külpolitikai figyelő. (Ism.) 18.20: Polpresszó. 19.10: Neil Young: Eper és vér.— Lenn a f oly ónál. 19.20: öt esztendő új magyar zenéje. 19.49: Üj könyvek. (Lsm.) 20.25: Az OTP Bartók Béia-kamarakórusa népdalokat énekel. 20.48: Katedra. 21.10: Britten: Az Izzó tüzes kemence. Bibliai parabola. 22.22: Ziehrer műveiből. 23.15: Zenekari muzsika. 3. MŰSOR 18.05: Iskolarádió. 18.20: Az új földesúr. Jókai Mór regénye rádióra alkalmazva, f. rész. (lsm.) 19.15: Ludmila Dvoráková Wagner operáiból énekel. 20.04: Paganini és Schumann műveiből. 20.51: A Monterey Dzsesszfesztivál felvételeiből. 21.14: Sztereozók Klubja. 21.44: Otto Klemperer Mozart-műveket vezényel. POZSONYI TV 15.40: A jégkorongozás hírei. 16.50: Kerékpáros békeverseny. 18.20: Az operett világából. 19.00: Tv-híradó. 2. műsor 19.35: Televízióval a nagyvilágban. 20.00: Prágai Tavasz 1975. TELEVÍZIÓ 8.05: Iskolatévé. Matematika, (ált. isk 8. oszt.) A kör területe és kerülete. 8.35: Angol nyelv, (középiski. IV. oszt.) People You Meet. A parkban. 9.55: Fizika, (ált. isk. 7. oszt.) Hajógyártás. (Tanulmányi kirándulás.) 13.35: Matematika (ism.). 13.25: Fizika (ism.). 17.08: Hírek. 17.15: Rek- lámmüsor. 17 20: A költészet percei. Vitezslav Nezval. 17.30: Mozdulj! V. rész. 18.15: öt perc meteorológia. 18.20: Verne Gyula: Utazás a Holdba. (SZÍNES.) Tévéjáték. I. rész: Egy fontos bejelentés. 19.10: Reklámújság. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Idősebbek is elkezdhetik-. Tévétoma. 20.05: Bizonyítás. A per tárgya a történelem. 1. Az ipari forradalom és kora. 21.15: Az idős Verdi. Aida. Részletek az operából. 22.25: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR 20.00: A cirkusz csillagai. Francia film. Clärens (ism.). 20.55: Tv-híradó, 2. 21.15: Kártyaparti este 7-kor. Dokumentumfilm. POZSONYI TV 18.05: AC Nitra—Sparta Praga labdarúgó-mérkőzés. 19.00: Tvhíradó. 20.30: Kabaré. 2. műsor 19.30: Dalok. 19.35: Látogatás. 15.00: Orvosok a mikrofon előtt, j (Ism.) 15.05: Radnai György nó- ; fákat énekel, Arpássy Sándor cimbalmozik. 15.27: Szerkesztőségi \ beszélgetés a Falurádióban. 16.05: Az élő népdal. (Ism.) 16.15: A természet megzavart egyensúlya. 16.30: Régi híres énekesek műsorából. 17.00: Magyar előadó- művészek felvételeiből. 18.10: Közkívánatra! 19.00: Sportkrónika. 19.20: Babai Gyula népi zenekara Játszik. 20.10: öt perc sport. 20.15: Üj könyvek. (Ism.) 20.18: Nagy mesterek. — világhírű előadóművészek. 21.46: Kálmán Imre operettjeiből. 22.15: öt esztendő új magyar zenéje. 23.15: Slá- gerexpressz. 3. MŰSOR 12.23: A hugenották. Részletek Meyerbeer operájából. 13.01: Zenekari muzsika. 14.28: Az új földesúr. — Jó-kai Mór regénye rádióra alkalmazva, H. rész. (Ism.) 15.20: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Délutáni hangverseny. 16.40: ötórai tea. 18.10: A Rádió Könyv- kdubja. (Ism.) 19.00: öt esztendő új magyar zenéje. 19.33: Zenekari muzsika. 20.17: Díszhangverseny a Gödöllői Agrártudományi Egyetem klubjában. 20.54: Tom Krause dalestje a Helsinki Fesztiválon. 21.59: Emberi sors. Solohov kisregénye rádióra alkalmazva. (lsm.) TELEVÍZIÓ 9.00: Tévétorna (ism.). 9.05: Rólad van szó! Fiatalok önismereti műsora (Lsm.). 9.35: Margit királyné. Magyarul beszélő francia film (ism.). 11.40: Nyitott boríték (ism.). 12.20: Hétvége négyesben. Magyarul beszélő NSZK- tévéfilm (ism.) 12.45: Mindenki közlekedik. .. Közlekedési műsor (ism.). 14.53: Az első „vizsga”. Riportfilm. 15.25: Fogjál nekem Colobust. Angol filmsorozat. I. rész: Az állatbánya. 15.55: Reklámműsor. 16.55: Látogatóban So- 1 oh óvnál. Szovjet kisülni. 17.25: Hírek. 17.30: Magyar naív művészek. (SZÍNES.) Képzőművészeti portréfilm. V. rész. 17.50: Rek- lám műsor. 18.00: „Egy asszony a milliók közül.” Várnai Zseni ‘ 85. születésnapján. 18.10: Verne Gyula: Utazás a Holdba. (SZÍNES.) Tévéjáték. II. rész: Utas a lövedékben. 19.00: Ki mit lát? 19.15: Cicavízió. (SZÍNES.) 19.:0: Tv-híradó. 20.00: Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki. Amerikai rajzfilmsorozat. Hiba az ökör kör körül. 20.25: Shakespeare: A makrancos hölgy. (SZÍNES.) Vígjáték két részben. A József Attila Színház előadása, felvételről. A szünetben: Seregi László rendezővel beszélget dr. Váradi György. 22.35: Tv-híradó. 22.45: Az elkésett vizsga. Magyarul beszélő angol tévéfilm. POZSONYI TV 10.05: A tenger titkai. 18.00: Árvái találkozás. 19.00: Tv-híradó. 20.00: A londoni ember. 22.05: Népdalok. 22.30: A spessarti fogadó. NSZK-film. 2. műsor 17.40: Az árnyak délben eltűnnek. Szovjet tv-sor. opera. 12.10: Édes anyanyelvűnk. Közben: 13.11: Egy korty tenger. 13.21: Az operaközvetítés folytatása. 14.00: Rádiólexikon. 14.30: Mazsaroff Mária népdalokat énekel, Szakály Agnes cimbalmozik. 14.49: Párizsi levél. 15.08: Népszerű zenekari muzsika. 16.10: Árvácska. Móricz Zsigmond regénye rádióra alkalmazva. (Lsm.) 17.05: Kamarazene. 17.50: Füst Milán versel. 18.05: Nótakedvelőknek. 19.10: Slágermúzeum. (Ism.) 19.51: Csendes válságok. Kaffka Margit novellái rádióra afkalmazva, II. rész. 20.49: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye a stúdióban, francia szerzők műveiből. 22.10: Sporthírek. Totó. 22.20: öt esztendő új magyar zenéje. 22.48: Argentin irodalmi műsor. 23.08: Kovács Kati, Máté Péter és a Locomotív GT együttes műsorából. 0.10: Operaáriák«. PETŐFI RADIO 7.30: Orgonamuzsika. 8.00: Hazánkról szóljatok, szép szavak! 9.00: A Gyermekrádió órája. 10.00: TELEVÍZIÓ Magyarországi néptáncok Maglódi szlovák táncok A XVIII. században letelepült szlovákok tánchagyománya szinte elválaszthatatlanul összefonódik a magyar néptánccal. Mai formáit ugyanannak a történeti folyamatnak köszönheti, amelynek eredményeként kialakult az új stílusú magyar néptánc: a verbunk és a csárdás. Közreműködnek: idősebb és fiatalabb maglódi táncosok, zenészek. Adás: kedd, május 20., I. műsor: 21.10. RÄDIO Emberrablás Keszi Imre rádiódrámája a Rádtószínház múzeumában. — Sötét kapualj, két gengszter megtámad, maj.1 autóba tuszkol egy férfit. Bekötik a szemét és elindulnak vele „valahová”. így kezdődik az Író „filozófiai krimije”. A kaland tehát, ami a főhőssel .megesik, a gondolat kalandja is ... Adás: vasárnap, május 25., Petőfi rádió: 18.05. TELEVÍZIÓ Utazás a Holdba Verne Gyula regényéből a forgatókönyvet írta és a filmet rendezte: Csányi Miklós. Az első részt (Egy fontos bejelentés) pénteken, május 23-án, 18.20, a II. részt (Utas a lövedékben) szombaton, május 24-én, 18.10, a III. részt (A nagy utazás) vasárnap, május 25-én, 17.45 órai kezdettel sugározzák az I. csatornán. A képen a Barbicanet játszó Tyll Attila az I. részben. — No, add csak ide szépen azt a „puskát”, fiam!... Zsoldos rajza