Pest Megyi Hírlap, 1975. április (19. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-10 / 83. szám

1975. ÁPRILIS 10., CSÜTÖRTÖK Évente legalább harmincezer forint DIÁKOK — ISKOLÁK ÉRDEN Mennyi pénz harmincezer forint? Sole vagy kevés? At­tól függ. Ha egy Zsigulira fáj a fogunk, vagy ha házat 'sze­retnénk építeni, nyilvánvalóan kevés. De tekintélyes summa, ha mondjuk, egy kezdő fiatal- ember évi fizetésének képzel­jük el. Végtére is több ez, mint havi 2 ezer 500 forint. Indulás­nak tényleg nem rossz. De mennyi ez a pénz, ha egy általános iskolás évi já­randóságának tekintjük? Nyil­vánvalóan nagyon sok. Csak­hogy — mondhatná bárki — sem nálunk, sem másutt, a vi­lág egyetlen pontján s.em ad­nak az általános iskolásoknak, a 6—14 éves gyerekeknek fi­zetést. Borítékban valóban nem. De tízért vegyünk csak elő pa­pírt és ceruzát, s nézzük pél­dául az érdi gyerekeket. Na­gyon tanulságos tényeket, ada­tokat jegyezhetünk fel. Négyezer 300 és 13 millió Érd nyolc általános iskolá­jában e pillanatban 4 ezer 300 gyerek tanul. A tanács idei költségvetése szerint e nyolc iskola évente kereken 13 mil­lió, pontosan 12 millió 996 ezer forintba kerül. Ha e2t a tekin­télyes összeget elosztjuk a ta­nulók számával, könnyeit ki­számíthatjuk, hogy egy-egy tanuló legalább évi 30 ezer forintjába kerül az államnak. És ebben az összegben még nincs benne minden. Nincs benne például a 12 tantermes, 1966-ban épült 6. sz. általános iskola költsége. Ez már ráadás. Mint ahogyan tulajdonképpen ráadás az iskola roppant gaz­dag szemléltetőeszköz-állomá­nya is. ’Egyebek közt tíz tele­vízió, 5 magnetofon, 2 írásve­títő, 4 — egyenként 7 ez,er fo­rintos — univerzális diavetí­tő, 5 lemezjátszó és a többi, itt nem részletezhető technikai eszköz. S nincs benne a szak­tantermi oktatás nem kévés pénzbe kerülő egyéb más fel­szerelése sem. Gimnázium, szakmunkásképző Ráadás a tíz éve épült gim­názium is. Pedig ezt is nyu­godtan beszámíthatnánk az ál­talános iskolások juttatásaiba, hiszen a 13 és fél millió forin­tos költséggel épült új gimná­zium a továbbtanuló érdi diá­kok majd ötven százalékának biztosít helyet és érettségi bi- zonyítványt. A gimnázium 320 tanulójának ugyanis körülbe­lül egyharmada érdi. A töb­biek, akik nem helyben ta­nulnak, a közlekedés kitűnő lehetőségeit használják' fel ar­ra, hogy budapesti középisko­lákba járjanak. Bármelyik pesti gimnáziumba ugyanis kö­rülbelül annyi idő alatt jut­hatnak el a Volán kiváló autó­buszaival, mint a gimnázium épületétől kissé távolabb lakó érdiek a helyi iskolába. Tulaj­donképpen tehát ezeket az utazási lehetőségeket,is hozzá­csaphatjuk ahhoz a bizonyos harmincezer forinthoz. Magától értetődőleg a har­mincezer forinton felüli, az ugyancsak új, alig kétéves és több mint tízmillió forintból épült szakmunkásképző. Ami­óta ugyanis ez a körülbelül ötszáz fős iskola működik — 1973 óta —, az érdiek szá­mára a szakmunkásképzés gondjai — legalább is nagy­részt — helyben megoldódtak. Az út kezdete A pontos számítást bízzuk a matematikusra. Azt azonban nekünk kell felidéznünk, hogy valójában honnan is indultak, honnan jutottak el idáig az érdiek. Legtermészetesebb, ha a harminc év előtti helyzet­re hivatkozunk. Akkor, 1945- ben, Érd felszabadulása után, a körülbelül 15 ezer lakosú köz­ségben — a legutóbbi össze­írás adatai szerint ma 38 ez­ren laknak itt — se gimná­zium, se szakmunkásképző nem működött. Volt viszont egy polgári és a zárdában egy 2 éves kereskedelmi tanfolyam lányok számára. És természe­tesen voltak úgynevezett elemi iskoláit. Szám szerint hat, de persze mindegyik jóval kisebb épülettel, pedagógusi és gye­reklétszámmal, mint a maiak. A felszabadulás után Érden mintegy 1200 gyerek tanult 27 pedagógus felügyeletével. Ide tartozik, hogy ma csaknem 200 pedagógus dolgozik Érden. És mégis Érd iskoláinak 30 éves fej­lődéséről a számok meggyő­zően beszélnek. Ha a régi és az új adatokat összehasonlít­juk, nem kell sokat magyaráz­ni: az előrehaladás nyilván­való. Harminc évvel ezelőtt, a háború után zsírba mártott új­ságpapírok pótolták az isko­lákban az ablaküvegeket, nem fűtöttek, és nem volt villany sem. És mégis. Bár az akkori vi­szonyok szinte összehasonlít­hatatlanok a maival, hiba len­ne a harminc év előtti álla­potokat i egyszerűen nullpont- nak tekinteni. Alikor is mü- ködtek-dolgoztak Érden kiváló pedagógusok, akiktől hivatás- szeretetet, ügybuzgalmat a maiak is bízvást tanulhatná­nak. A nagyközség pedagógu­sai legendákat mesélnek pél­dául Herendi Ferencről és Kiss Zoltánról, akik mint igazgatók nagyon sokat tettek a gyere­kekért, a községért, jelentősen hozzájárulva a későbbi fejlő­dés alapjainak lerakásához. És legendákat mesélnek az ak­kori sportról, a kulturális élet elevenségéről, amelyhez ké­pest a mai Érd bizony, őszin­tén megmondhatjuk, szegénye­sebb. Akkor például megyei fontosságú labdarúgócsapat és egy kitűnő énekkar működött a községben. Vezetésükben a pedagógusok játszották a fő­szerepet. És ma? A hajdani híres énekkar régen feloszlott, a sportélet lehanyatlott. Pe­dagógusokkal is ritkán talál­kozhatunk e területeken. A régiektől tehát van mit tanulnunk. Az érdi piacon Mindez azonban egyáltalán nem csökkenti mindannak je­lentőségét, amit az előbbiek­ben elmondtunk. Az iskolaügy Érden is hatalmasat fejlődött. Persze, ha egy édesanya a mindig mozgalmas érdi pia­con például azt mondaná a szomszédainak, hogy az ő fia nagyon jól keres, több mint 2 ezer 500 forintot havonta, pedig még csak tízéves, való­színűleg megmosolyognák. Csakhogy a mosolygóknak nem lenne igazuk. Végtére is az a pénz, az az évi 30 ezer forint valóban az érdi gyerekeké. Ökrös László Hazánk, Magyarország A honismeret enciklopédiája Felszabadulásunk harmin­cadik évfordulója alkalmából jelentette meg az Akadémiai Kiadó új, átdolgozott magyar nyelvű kiadásban egyik nagy munkáját, a Hazánk, Magyar- ország című enciklopédiát. Eb­ből az alkalomból a kiadó szerdán délelőtt sajtótájékoz­tatót tartott a Magyar Tudo­mányos Akadémia tudósklub­jában, ahol Erdey-Grúz Tibor, az Akadémia elnöke, az encik­lopédia főszerkesztője ismer­tette a vállalkozást. Az itthoni igények szerint Az enciklopédia előtörténete a hatvanas évek közepére nyú­lik vissza, amikor az oxfordi Pergamon Press elhatározta, hogy egy-egy összefoglaló tájé­koztató kötetet jelentet meg a különböző országokról az an­gol nyelvű közönség számára. E sorozatnak a második köte­teként jelent meg — először angol nyelven — a Magyaror­szágot bemutató testes enciklo­pédia. — Ez kifejezetten az an­golszász közönség számára ké­szült — emlékezett vissza Er­dey-Grúz Tibor. — Erdei Fe­rencnek — az Akadémia azóta elhunyt főtitkárának s az en­ciklopédia akkori főszerkesztő­jének — azonban az volt a gondolata, hogy helyes lenne a magyar közönségnek is hozzá­férhetővé tenni e munkát. Így született meg az első magyar kiadás, amely szinte szó sze­rinti fordítása volt az angol nyelvűnek. Hadd jegyezzük meg: ez is jubileumi kiadás volt, hiszen 1970-ben, felszabadulásunk ne­gyedszázados évfordulójának esztendejében jelent meg. — Ez a mostani, második magyar nyelvű kiadás — foly­tatta Erdey-Grúz Tibor aka­démikus — már kifejezetteb­ben a magyar közönségnek ké­szült, teljesen elszakadt az el­ső, angol nyelvű változattól. Tartalmilag ugyanazokat a té­mákat öleli fel, ugyanazt is­merteti, kiegészítve az azóta eltelt évek eseményeivel és eredményeivel, esetenként az újabb ismereteknek megfelelő­en átdolgozva. Műfaja egyféle kisenciklopédia. Célja tájékoz­tatni az olvasót, főként a ha­zai olvasót Magyarország egé­széről, tehát földrajzáról, tör­ténelméről, művészetéről, kul­túrájáról, ezen belül tudomá­nyos életéről, továbbá közgaz­daságáról, kereskedelméről, iparáról, mezőgazdaságáról stb. i A közművelődést szolgálja Az új kiadás talán a legin­kább megírása módjában, stí­lusában, az itthon nagyobb ér­deklődésre számot tartó kér­dések részletesebb kidolgozá­sával tér el az előzőtől. — Olyan könyvet kívántunk közreadni — mondta Erdey- Grúz Tibor —, amely közért­hető. Igyekeztünk a stílust is egyszerűsíteni, továbbá az en­ciklopédia különféle fejezeteit — amelyeknek a szerzői szak­májuk kiváló szakértői — szín­vonal és stílus tekintetében összehangolni. Az enciklopédiát olyan könyvnek jellemezte az akadé­mikus, amely annak, aki ala­posan áttanulmányozza, sokol­dalú tájékozottságot ad az or­szág múltjáról, jelenéről, és bi­zonyos értelemben a jövő le­hetőségeiről. Hangsúlyozta, hogy ez milyen fontos akkor, amikor arra törekszünk, hogy minél többen bekapcsolódja­nak a közéletbe, véleményt nyilvánítsanak, javaslatokat te. gyenek. Ehhez nem elég, ha valakinek valamilyen elgon dolása van, mert ahhoz, hogy hasznosan, hatékonyan lehes­sen közreműködni, szükség van a hazai viszonyok átfogó ismeretére. Ehhez, az iskolán kívüli közművelődés fejlesz­téséhez kívántak elsősorban hozzájárulni az enciklopédiá­val, amelyet természetesen a diákok is haszonnal forgathat­nak. N. F. Múzeumi élmények — rajzon TEREM A GYEREKEKNEK A Szépművészeti Múzeum­ban rajztermet rendeztek be az általános iskolás tanulóknak. Hetenként kétszer — kedden 14—17 és pénteken 10—14 óráig — a csoportosan vagy egyenként érkező gyermekek­nek lehetőségük nyílik arra, hogy szakmai segítséggel rajz­ban is kifejezhessék múzeumi élményeiket, a kiállításon lá­tottakat. A kötetlen foglalko­zásokon a gyermekek díjtala­nul vehetnek részt. * Uj lengyel—Budapest Radóczy Mária Holnap, pénteken délután 6 órakor nyílik a Ferencvárosi Pincctárlat (Budapest IX.. Mester u. 5.) helyiségében Ra dóczy Mária iparművésznek, a Dél-Pest megyei Nagy István csoport tagjának kiállítása. A batik ősi műfaj. A Jáva szigetén virágzó, indonéz ere­detű textilfestési mód száza­dunkban vált használatossá Európában. Lényege, hogy a rajzot viasszal vonják be, s a kelmét annyiszor mártják fes­tékbe, ahány színt alkalmaz­nak. Nálunk Juris Ibolya mel­lett egyre inkább Radóczy Má­ria lett e festői ágazat rangos képviselője, ö a magyar nép­művészet forrásaival, a gyer­mekmesék üdén tiszta légkö­rével újítja e különös techni­kát. így tárulkozik fel művé­szetében az újlengyeli és gyáli környezet, melyet élményeivel dúsít maradandó értékké. Az esztétikai minőség egyik mérője a hatás. Tény, hogy Radóczy Mária ba tikjainak ko­moly közönségsikerét érzékel­hettük Dabason, Örkényben, Martfűn, ahová állandóan bő­vülő anyagát vándoroltatta. Ez a hatás emberek érzelemvilá­gában folytatódik megfelelő energiákkal, gyors szemlélet- változást szerez éppen azáltal, hogy színek friss osztagaival ébreszti fel bennünk az alvó gyermeket, akik voltunk és lenni szeretnénk. Mindezt me­Radóczy Mária hatLkképe seösvényen, népdalok képileg idézett országútién végzi, oly­kor nemzeti, máskor nem­zetközi formaegyütthatókkal attól függően, hogy Tün­dérszép Ilonát, magyar fu- rulyásokat, vagy a minden tá­jon ismeretes Vándorlegényt kívánja megörökíteni a képpé fokozott költői együtthatók­kal. Kedves világot birtokol, egy­re tagabbat. A benne megőr­zött gyerek nézőpontjából szemléli a tér és idő színes szelvényeit, ezért uralkodik műveiben rend, tisztaság, har­mónia. Élete vonul a képek­ben, egyszerű csodák: Alma szedők, Fekete Kokas, Esküvői menet, zöld erdőben sétáló madár, kőbe ágyazott Kőmíves Kelemenné, valóságosan is megszületett kislánya, Orsika. Ökörfej magánya mered egyik művében, másik képén függőleges folyóritmus áram­lik az emberi történetben, sa­ját meséit meséli színekkel Radóczy Mária, aki játékos ko­molysággal indult Újlengyel­ről. Úton van. Jó irányban. Halljuk kopogtatását a ma­gyar képzőművészet ércajta­ján. I Losonci Miklós 1 HETI FILMJEGYZET Két amerikai Lindsay Wagner és Peter Fon da, a Két amerikai című Ilim fő­szereplői. Az egyik amerikai egy fia­tal fiú, Evan. A másik egy híres, népszerű, szép manc­hen, Deirdre. A gyakorlott mozinéző már ennyiből is kombinálhat: ez a film sze­relmi történet. S nem is téved. Evan és Deirdre egymásba szeretnek. Csakhogy a szab­vány itt véget is ér. Evan ugyanis nem szóra­kozásból vagy valamiféle speciális munka végzése cél­jából tartózkodik Marokkó Marrakes nevű városának egyik eldugott utcájában, egy öreg ház ócska szobájában. Vietnamból szökött meg, az amerikai hadseregből, mert megcsömörlött a vérontástól, az aljas és embertelen hábo­rútól. Ez magában is elég bűn. De közben járt Moszkvában, Stockholmban, nyilatkozato­kat adott, nem tartotta véka alatt a véleményét. S ez leg­alább akkora baj, mint a de­zertálás. Ezért élt itt, ebben az isten háta mögötti arab vá­rosban, míg bírta a száműze­tést, a harcot, az egyedüllét, a talajtalanság ellen. De most belefáradt, visszakérte magát az Államokba, noha tudja: ott bíróság vár rá, s több évi börtön. Véletlenül együtt utaznak Marrakesből Casablancába s onnan Párizsba a szép manö­kennel és annak divatszer­kesztő barátnőjével. S a vo­naton elkezdődik egy furcsa flört. A fiú szinte menekül minden emberi kapcsolattól, hiszen már feladta az életet, s nincs miért szálakat fűzni a börtön és a külvilág közé. A lány pedig, ez az elkényezte­tett, nem gondolkodó, az éle­tét csak úgy a vakvilágban élő nő, aki szabadon választ társat és partnert, valamit megérez ebben a furcsa, zár­kózott fiúban, valamit, ami az ő addigi életében ismeretlen volt: a felelősséget, az emberi gondolkodás és tett súlyát, kötelező erejét. S elkezdődik a furcsa flört­nél valami sokkal több: két különböző módon magányos ember igaz vonzalma indul. Beleszeretnek egymásba, s közben, a vonaton, a repülő­gépen, majd Párizsban, egy költőien szép éjszakán, s ott­hon, New Yorkban szinte észrevétlenül alakítja át őket ez a szerelem. Evanból fel­tör igazi énje, az érzelmekben gazdag, csupaszív ember, aki társra vágyik, Deirdreből pe­dig az igazi asszony és anya, aki megtalálta azt a férfit, akivel találkoznia kellett. S amikor ez a két furcsa, kicsit kallódó sors így egymásba fonódik, akkor kell elválniuk. De már tudjuk azt is: Evant várni fogja valaki, és Deird­reből más ember lesz. A szerelem tehát valóban kibomlik a két ember között, de ez a szerelem csak a kere­te annak, amiről a film szól. Ez persze — az író, Richard DeRoy, s a rendező, Robert Wise szándékai szerint — nem más, mint a tiltakozás a háború, az embertelenség, a magány, a félrecsúszott életek pusztulása ellen. Nem vezér­cikkszerű, nem hangos, nem mellbevágó erejű ez a tiltako­zás, de értéke, szépsége éppen ebben a halkságban, ebben a bensőséges megközelítésben van. Wise nagy együttérzéssel ábrázolja hőseit, s kitűnő ér­zelmi hatást keltő a környezet is, amelyben megjelennek. A marrakesi arab világ nyüzsgé­se, a vonatút szikár szépsége, Párizs varázslatos éjszakai képei, New York ismeretlen, emberközeli részletei, egy la­kás, egy bár, egy szállodai szoba intimitása — mindezt a halk, tiszta, szépséget és gon­dolatot szolgálja. S ezt szolgálja két feltűnő színészi alakítás is: Péter Fondáé, a fiú, Lindsay Wag­neré, a lány megszemélyesítő- jeként. Kiválóan sikerült a magyar szinkron is: Szacsvay László és Császár Angéla hangján szólal meg a két fő­szereplő. Nem zörög a haraszt A sikerületlenül magyarított cím kitűnő francia politikai krimit takar. André Cayatte filmje abba a kategóriába so­rolható, amelybe a közel­múlt néhány olasz filmje — A vizsgálat lezárult, felejtse el, Az ezredeseket akarjuk — is tartozott: a politikai élet látszólag tiszta vizeinek zava­ros mélyét mutatja be, azt a mocsárvilágot, amelyben a nyíltszívűek, őszinték, becsü­letesek minden lépésükkel beljebb és mélyebbre kerül­nek az ingoványba, míg el nem nyeli őket a szenny és a mocsok. A színhely egy francia kis­város, Párizs környékén. A szereplők: a polgármester, ez a gátlástalan, hatalomvágyó fickó, nem kevésbé gátlásta­lan, de simább modorú titká­ra, egy becsületes és feddhe­tetlen életű doktor és a fele­sége, aki nem kevésbé fedd­hetetlen, valamint egy furcsa, kettős életet élő házaspár, Leroyék’. Polgármester-újra­választásra készül a városka, s mi sem természetesebb, hogy ennek érdekében a mos­tani városfő minden eszközt megengedhetőnek tart. Azt is, hogy fellépő ellenfelét, Peyrac doktort aljas módon, a felesé­gét kompromittáló fotók se­gítségével visszavonulásra kényszerítse, de azt is, hogy az ő portréját ábrázoló pla­kátra Hitler-bajuszt rajzoló diákok egyikét kétes körülmé­nyek között lezajlott halálos kimenetelű autóbaleset érje. Intrika, megvesztegetés, zsa­rolás, erőszak, hazugságok, fenyegetések áthatolhatatlan és széttéphetetlen hálózata fonja be az orvosházaspárt, s bár a végén látszólag az ő igazságuk győz és Boussard, a korrupt polgármester visz- szalép, mégsem hihetünk a tényleges változásban, mert ott az új jelölt: Morlaix, a sima modorú, de nem kevésbé korrupt és gátlástalan titkár. Cayatte, akinek özönvíz előtt című filmjére bizonyára jól emlékezik még az idősebb mozilátogató nemzedék, most sem tagadta meg társadalom- bíráló szenvedélyét, az igaz­ságot kereső hevületét. Kicsit tálán túl sötét ennek a kisvá­rosnak a képe, túl sok. rossz gyűlt össze benne, de ez mit sem von le a film mondani­valójának igazságából. Kitű­nő színészek — Annie Gira- dot, Mireille Dare, Michel Bouquet, Bemard Fresson, André Falcon — teszik emlé­kezetessé ezt a kemény filmet. Takács Isván

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents