Pest Megyi Hírlap, 1975. április (19. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-02 / 77. szám

1975. ÁPRILIS 2., SZERDA \99 UJ MÓDSZER „Elégeti a mintát Gyorsan kimufatja a szennyvíz olajtartalmát A petrolkémiai ipar roha- nios fejlődésével egyre na­gyobb mennyiségű szennyvíz­zel kell számolniuk a szak­embereknek. Ezek olajtartal­ma veszélyt jelenthet az élő­vizekre. A kutatók feladata, hogy az olaj kimutatására a leggyorsabb és a legponto­sabb módszert kidolgozzák. Erre vállalkozott a veszprémi Vegyipari Egyetem kutató- csoportja. Olyan műszert konstruáltak, amellyel néhány perc alatt kimutatható a ká­ros anyag mennyisége. Az öt­letes berendezés működésének alapelve, hogy „elégeti” a mintát és a keletkezett szén­dioxid mennyiségéből megha­tározható az olajtartalom is. Az új műszer mintapéldánya a Tiszai Vegyikombinátnál már sikeresen vizsgázott. Most továbbfejlesztésén fára­doznak a kutatók. Folytatják az ünnep után is Budaörs tisztaságáért - a Molnár Pál utcában „Az életkörülmények javítá­sában növekszik a természet- védelemnek, a munkahelyi és a lakóhelyi környezet ápolásá­nak jelentősége. Az állami, a vállalati és a társadalmi szer­vek, valamint a lakosság össze­fogásával fokozni kell a ter­mészet védelmét és ki kell ala­kítani a környezetvédelem olyan rendszerét, amely nem­csak útját állja a károsodás­nak, hanem biztosítja a kívá­natos fejlődést is.” A Magyar Szocialista Mun­káspárt programnyilatkozatá­ból. A farvti mondatok helyes értelmezésének szép példájá­val találkoztunk Budaörsön. A nagyközség a főváros köz­vetlen szomszédságában fek­szik, s lakóinak száma már csaknem eléri a tizenötezret. Az aktív keresők többsége a fővárosban dolgozik. Budaörs a lehetőségekhez mérten szé­pen fejlődik. Bővítik a víz­hálózatot, sokfelé építkeznek. De fokozatosan többre van szükség. Olyan Összefogásra, amelyről Oszvald Ernőtől, a NEM ÉPÍTÉS ELLÁTÁS Négy esztendő alatt új boltok, vendéglők A kétezeregyszáz tagot szám- | láló Taksony és Vidéke I ÁFÉSZ nehéz évet zárt 1973- ban, ekkor kellett felszámol­niuk az eredeti profiljuktól meglehetősen elütő építőipari üzletágat. Nem kis érvágást jelentett ez a szövetkezet gaz­dálkodásában, mert emiatt 23 millió forinttal csökkent árbe­vételük és nyereségük is meg­csappant. Ennek ellenére az utóbbi négy év bővelkedett eredmé­nyekben, különösen sokat tet­ték az üzlethálózat bővítéséért, korszerűsítéséért, ezáltal körzetükben javult a la­kosság ellátása, színvona­lasabbá vált az alaptevé­kenység. Az elmúlt négy esztendőben 27 új létesítményt: élelmiszer- boltokat, kisvendéglőket, ter­ményboltokat, büféket, gáz­cseretelepet és háztartási tü- zelőolaj-kimérő kutakat adtak át Dunaharasztin, Délegyhá­zán, Taksonyban, Dunavar- sányban, Tökölön, Szigethal­mon, Szigetszentmiklóson. Húsfeldolgozó üzemük — amelyet az építőipari részleg helyén alakítottak ki — ma már 2 ezer 500 sertést dolgoz fel évente, jelentősen hozzá­járul a környék húsellátásá­nak javításához. Kovács Endre, az ÁFÉSZ igazgatóságának elnöke, most újabb tervekről tájékoztatta lapunkat. Mint mondta, a já­rás . hétvégi üdülőterületei az autós turizmus kedvelt cél­pontjai: mintegy 60 ezer em­ber keres és talál ezen a vi­déken pihenést, kikapcsoló­dást. A járás „kapuja” pedig nagyközségi pártbizottság tit­kárától kaptunk felvilágosí­tást. Szebb és rendezettebb — Azt szeretnénk, ha Buda­örs minél szebb és rende­zettebb lenne. E cél érdeké­ben a magunk erejéből, saját lehetőségeinket teljes mérték­ben kihasználva szeretnénk eredményeket elérni. Felsza­badulásunk 30. évfordulója, valamint a XI. pártkongresz- szus tiszteletére egy korábban megtartott párt-végrehájtó- bizottsági ülésen tárgyaltunk e kérdéscsoportról. Széles kö­rű mozgalom szervezését ha­tároztuk el. A gazdasági egy­ségek eredményeinek növelése mellett a társadalmi munka szervezéséről is szó esett. A nagyközség intézményeinek, lakosainak mozgósítása érde­kében általános községrende­zési akciót indítottunk. A mozgalom irányítására, a tár­sadalmi szervek tevékenységé­nek összehangolására a Haza­fias Népfront nagyközségi bi­zottságát kértük fel: az irány­elvek szellemében konkrét programot készítettek, s felhí­vást intéztek a tömegszerve­zetekhez, az üzemek, vállala­tok vezetőségeihez, valamint Budaörs egész lakosságához az akcióprogram végrehajtása érdekében. Tapasztalataink rendkívül .kedvezőek, valóban komoly eredmények születtek már eddig is. Idősek és fiatalok Oszvald Ernő szavait teljes mértékben igazolta az, amit a Molnár Pál utcában tapasz­taltunk. Itt az akcióprogram sikeres végrehajtása érdeké­ben „Budaörs tisztaságáért” bizottság alakult. Az utcabeli párttagok — Czmár János, Tóth Miklós, Sándor József és Lénárt József — vezetésével a lakók elvégezték a tavaszi nagytakarítást. Lénárt József nyugdíjas is­kolaigazgató — aki 42 évig ta­nított, s a ceglédi kisegítő is­kolából ment nyugdíjba a kö­zelmúltban — beszélt erről részletesebben. — A nagyközségi tanácson egy körlevelet sokszorosítot­tak, s ezt a bizottság tagjai átadták az utca minden egyes lakójának, személyesen be­szélgetve velük. Ezt követően fiatalok és idősek egyaránt munkához láttak. Megkezdő­dött a vizesárok kitisztítása, a JELENTKEZŐK 22 ORSZÁGBÓL Hetedszer rendezik meg a Hungaroplast-kiállítást A Budapesti Nemzetközi Vá­sár központjában alig bontot- Taksony és környéke, in- ták le az első idei bemutatót, ÉPÍTŐIPARI szövetkezet FELVÉTELT HIRDET Építő és szerelőipari szakmunkásokat és segédmunkásokat, kőművest (nyugdíjast is) lakatos, villanyszerelő, víz-, gáz- és fűtésszerelő, vasbetonszerelő, asztalos, burkoló, ács, tetőfedő és szigetelő, bádogos, festő, parkettás, könnyűgépkezelö, gépkocsivezető, gépkocsiszerelő, építőgépszerelő szakmunkásokat, toronydarukezelőt (Edilmach típusú gépre), betanított és segédmunkásokat (16. évüket betöltött fiúkat is), rakodókat, kubikosokat azonnali belépéssel felveszünk. Jelentkezni lehet a Prosperitás KSz munkaügyi osztályán: Budapest IX., Viola u. 45. az Autoservice ’75 standjait — megkezdődött az újabb sereg­szemle, a nemzetközi műanyag- ipari szakkiállítás, a Hungaro- plast ’75 előkészítése. Eddig 22 ország 190 cége jelentette be részvételét, s csaknem 17 ezer négyzetméternyi területen mu­tatja be legkorszerűbb mű­anyag alapanyagait, félkész­termékeit, technológiai be­rendezéseit és műszereit. Ez lesz Budapesten a hetedik nem­zetközi műanyagipari szakkiál­lítás, amely minden tekintet­ben nagyobb az előzőeknél. Ta­valy 14 ország alig 100 cége vett részt, az idén csak kül­földről 134 kiállító érkezik, s a hazai műanyagipar legújabb termékeit 56 vállalat és szövet­kezet mutatja be. Az április második felében megnyíló kiállításhoz gazdag eseménysorozat kapcsolódik. A Magyar Kémikusok Egyesülete előadássorozatot tart a kiállítás újdonságaival összefüggő szak­mai információk széles körű ismertetésére. A kiállítás ér­dekessége lesz az ötletbörze, ahol a hazai és külföldi kiál­lítók műszaki fejlesztési újdon­ságaikat, javaslataikat ismerte­tik és szakmai konzultáción cserélik ki tapasztalataikat. hulladékanyagok elszállítása. A helybeli tanács intézkedése folytán eltűnt az utcát hosz- szabb ideje csúfító autóroncs, s a balesetveszélyes, rozsdás fémforgácshadom. Méltón a névadóhoz Lénárt József a továbbiak­ban elmondotta: tervbe vet­ték facsemeték, díszcserjék ül­tetését, a hulladék- és törme­lékanyagok teljes összegyűj­tését. Demeter Árpádné nagy­községi tanácstaggal megbe­szélték a további tennivalókat, hiszen azt szeretnék, ha ez az akció természetesen április 4-e után is folytatódna. S er­re minden remény megvan. Olyan felajánlások születtek, amelyek biztosítékai egyben a további előrelépésnek is. A Vízügyi Építő Vállalat buda­örsi vertikális főépítésvezető- ségánek Molnár Pál szocia­lista brigádja is részt kíván venni az utca szépítésében. E brigád egyik tagja, Burka Mi­hály az utca névadójának em­léktáblája körüli részt hozza rendbe. Madarász Áron a köz­kút környéki terület betono­zását hajtja végre. S termé­szetesen gondoltak az időseb­bekre is. Ahol munkaképtelen emberek élnek, ott az úttörők, valamint a KISZ-fiatalok se­gítenek. Molnár Pál százados, az utca névadója az ellen- forradalom idején a rá­dió védelménél vesztette életét. Budaörsön az egyik emeletes épület falán tisztele­tére emléktáblát helyeztek el. De a helybeliek úgy vélik: a róla elnevezett utca tisztasá­gának, rendezettségének is méltónak kell lenni a fiatalon elhunyt katonatiszthez. S e nemes cél érdekében már megtették az első lépéseket. F. G. Tartály, teherautóhoz Sóskúton az Egyesült Tsz melléküzemében készülnek az alkatrészek a Csepel 566 típusú tehergépkocsihoz. Az üzem­ben havonta nyolcvan pár üzemanyagtartály és több ezer kisebb alkatrész készül. Képünkön Szitás Dániel az üzem­anyagtartályokat festi. Nagy Iván felvétele Jégsirató nádaratók Vége felé köze­ledik a nádaratás szezonja, ám a Dunántúli Nád­gazdasági Válla­lat dunaharaszti üzemének műve­zetője, Füredi Mi­hály rosszkedvű­en fogad. Amióta itt dol­gozom — ennek pedig már 22 éve — az idei volt a legenyhébb tél. Mindössze három napig volt jég s a gyors olvadás óta tizenkét ara­tónk magas víz­ben hosszú szárú csizmában suhog­tatja a gyalász- kát. a nádaratók kis kézi kaszáját. Egy-egy gödör és máris derékig suttyannak a jég­hideg vízbe. Öt­venhat kilométer hosszú szakaszon, a tassi zsiliptől a Kvassay-zsilipig járják a Dunát, mégis jó, ha a tavalyi mennyi­ségnek 75 száza­lékát sikerül az idén learatni. A tél tehát nem kedvezett a nád­aratóknak, pedig a nád egyre ke­resettebb. Duna- harasztiról két­ezer kévét külde­nek az idén Hol­landiába, Fran­ciaországba és az NSZK-ba. Hat­vanezer kéve te­tőfedő nádat ké­szítenek az építő­ipar megrendelé­sére. Keresett cik­kük a stukatúr- nádlemezszövet is, amelyből egy-egy tekercs 10 méter hosszú és 20—30 négyzetméternyi nagyságú. Mit lehet tenni, a két nádszövő­gép zakatol, amíg tart a készlet s a kéziszövők is szorgoskodnak. Talán majd jövő-, re... K. Gy. A. Rába motorokkal cserélik ki a kombájnokban az elhasználódott Mercedes motorokat Az első Rába-MAN mo­tort két évvel ezelőtt kísérlet­képpen építették egy NSZK- gyártmányú Claas-típusú kom­bájnba. A Győrött gyártott motorral egy elhasználódott Mercedes motort pótoltak. A 180 lóerős motor kitűnően vizs­gázott; két gabona- és kuko­ricabetakarítási szezonban hajtott hiba nélkül a nagy tel­jesítményű aratógépet. Ez adta azt az ötletet, hogy a jövőben nemcsak kísérletképpen, ha­nem sorozatban építsenek be hazai motorokat a kombáj­nokba. A győri Rába Magyar Vagon- és Gépgyár motorszer­kesztési osztályán elkészültek a tervek szerint a Rába-MAN motor 180 lóerős változatára. A motorokon különböző átala­kításokat kellett végrehajtani, hogy az aratógépekben azokat el tudják helyezni. A munká­kat is a győri gyár motorkí­sérleti üzemében végezték el. A BUDAPESTI KŐOLAJIPARI GÉPGYÁR azonnali belépésre keres központi telephelyére, továbbá műszer- és technológiai szerelési munkahelyekre (Algyö, Százholombatta) külszolgálatos munkakörbe: lakatos, villanyszerelő, esztergályos, asztalos, kőműves, kovács, lemezlakatos, ív- és lánghegesztő, csőszerelő, marós szakmunkásokat, továbbá öltözőőröket, őröket és férfi segédmunkásokat Vidéken minden szombat szabad. Jó kereseti lehetőség. Munkásszállás, üzemi konyha van. A munkásszállás vidéken ingyenes, a központban havi 75 Ft térítésért Felvétel esetén az útiköltséget megtérítjük. Próbaidő alatti kilépés esetén az útiköltséget visszavonjuk. Segédmunkások részére hegesztőképzés. Jelentkezés a vállalati üzemgazdasági és munkaügyi főosztályon: Budapest XVIII., Gyömrői út 79-83., vagy a vidéki munkahelyek vezetőinél. Megközelíthető: a 95-ös, a 17-es, a 117-es és 35 Y jelzésű autóbuszokkal. MAR A MÁSODIK Új növényvédő szer magyar—szovjet kooperációban Űj növényvédő szert állítot­tak elő a magyar—szovjet ku­tatási együttműködés kereté­ben. A veszprémi Nehézvegy­ipari Kutató Intézet, valamint a moszkvai össz-szövetségi Nö­vényvédőszer Kutató Intézet szakemberei nagyhatású atka­ölő szert dolgoztak ki, amely önmagában is rendkívül értékes vcgyület, kiegé­szítve azonban számos új kemikália kiinduló anyaga lehet. A laboratóriumi előállítás a szovjet szakemberek érdeme, a gyártási technológia pedig a veszprémi kutatók munkája. Az új szer kísérleti gyártására a Nitrokémia rendezkedik be, és amennyiben a mezőgazda­ság igényli, évi ezer tonna ka­pacitással megkezdi a terme­lést is. Az új atkaölő szer egyébként a magyar—szovjet növényvé- dőszer-kutatási együttműkö­désnek már a második „gyü­mölcse”: a néhány évvel ez­előtt előállított Izofosz nevű rizs-gyomirtószert már széles körben alkalmazzák. A leg­újabb kutatási eredmények is igen ígéretesek, s biztosítékot adnak arra, hogy a közeljövőben újabb növényvédő szerekkel gaz­dagítják az együttműködés eredményeit. Rövidesen befejeződik a nagy­szabású kutatási munka, amellyel új, nagy hatású DDT- helyettesítő anyagokat, vala­mint gyorsan bomló gyomirtó szereket kísérleteznek ki. — Terven felül. A Csepel Autógyár közössége a kong­resszusi munkaverseny első Szakaszára tett többletmunka­vállalását teljesítette. Ered­ményeik sorából kiemelke­dik: a 306 db padlóváz terven felüli gyártása, a munkater­melékenység nagyarányú nö­velése, az importmegtakarítás és a selejt csökkentése. neu az ötlel, hogy bevá­sárlóközpontot kívánnak építeni, javítandó a turisták vásárlási lehetőségeit. Távlati cél, hogy Szigetúj­falun eigy 2 ezer négyzetmé­ter alapterületű korszerű ABC-áruházart építenek, amelynek terved rövidesen el­készülnek. Ha a szövetkezetek kölcsönös fejlesztési alapjá­ból nyújtandó anyagi támo­gatás mellé sikerül megszerez­ni aiz idegenforgalmi szervek és a tanács támogatását is, akkor — a saját erővel és a bankhitellel kiegészítve — minden feltétel adott lesz, megkezdődhet az áruház épí­tése. Addig sem hanyagolják él a körzetükhöz tartozó közsé­gek hálózatának fejlesztését: a szigethalmi tanács se­gítségével a napokban fog­nak hozzá egy húsbolt bő­vítéséhez. Terveik sízerimt az új üzlet az év első felében már fogadja a vásárlókat. K. Gy. A.

Next

/
Thumbnails
Contents