Pest Megyi Hírlap, 1975. április (19. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-25 / 96. szám
1975. ÁPRILIS 25., PÉNTEK Munkájukra nincs panasz Egy férfi és tizenhat nő Verseny és prémium értékmérő lesz Tisztasági intézkedési terv a Csepel Autógyárban A magyarok a környezetvédelmet választották’ Az MTESZ nemzetközi kapcsolataival és oktatási tevékenységével kapcsolatos kérdések megvitatására kétnapos országos tanácskozás kezdődött csütörtökön Szombathelyen. Túri Istvánná főtitkárhelyettes elmondta, hogy a 29 tagegyesületben 130 000 mérnököt, közgazdászt és más szakembert tömörítő szervezet szoros munkakapcsola- tokat tart fenn a szocialista országok hasonló társadalmi szervezeteivel. A KGST-orszá- gokban működő szervezetek elhatározták, hogy a komplex program megvalósításának elősegítése érdekében országonként elvállalják egy-egy téma gondozását. A magyar MTESZ-ben tevékenykedő szakemberek a környezetvédelmet választották. A témáról júniusban Budapesten közös nemzetközi előkészítő konferenciát tartanak. Elsősorban a mérnöki munka felelősségéről lesz szó korunk e nagy kérdésében. Mind több országrészben szerveznek környezetvédelmi^, őrségeket a helyi, megyei, járási, városi népfrontbizottsá- | gok. Mi a konkrét feladatuk és munkaformájuk a környezetvédelmi őrségeknek? A Hazafias Népfront Országos Tanácsánál elmondták: A környezetvédelem mindenekelőtt fontos állami feladat, hatásos környezetvédelmi intézkedések, eredményes környezetvédelem és környezetfejlesztés azonban nem képzelhető el erélyes és aktív társadalmi közreműködés nélkül. A népfontmozgalom tennivalói közé tartozik, hogy állandóén erősítse a környezetvédelem iránti társadalmi igényt. A népfront társadalmi őrei vigyáznak a természeti környezet, így a víz és a levegő, a közterületek, az erdők, a mezők tisztaságára. Sokrétű felvilágosító, nevelőmunkával serkentik az embereket arra, hogy oltalmazzák az erdőket, a parkokat, a fákat az oktalan rongálásoktól, a felelőtlen pusztítástól. A társadalmi őrök környezetvédelmi feladataikat elsősorban felvilágosító szóval, az emberek többségének megnyerésével, személyes példa- mutatással látják el. Az őr- éég tagjait — mint valameny- nyi állampolgárt — megilleti a jogos védelem. A társadalA PEVDI dabasi konfekció- gyáregységében 110 asszony, lány ül két műszakban a varrógépek mellett, de a létszám nagyobb. Csakhogy harmincán vannak távol, ki szülési szabadságon, ki gyermekgondozási segéllyel. A magas elismerésben részesült Zaja ifjúsági szocialista brigád vezetőjét, Dudás Tibomét sem találjuk az üzemben. Egy éve férjhez ment, anyai örömöknek néz elébe, és éppen átment a renmi őrök jogosultak figyelmeztetni a környezeti ártalmak okozóit cselekményük abbahagyására, s ha a felszólítás eredménytelen, szükség esetén igénybe vehetik hatósági, rendészeti szervek közreműködését is. Maguk azonban hatósági jogköröket nem gyakorolhatnak, rendészeti intézkedési joguk nincs. A társadalmi őröknek erről szóló igazolványuk van, jelvényt viselhetnek. A kőszegi Jurisics-múzeum- ban érdekes és értékes dokumentumokat őriznek a helyi szőlőkultúra múltjáról az 1740. óta vezetett Szőlőjövések könyvében. Minden év György' napján — amikor hajdan a városbírót választották Kőszegen — a szőlőhegyek felügyeletével megbízott mesterek bevitték a szőlőhajtásokat a tanácsházára, hogy ebből következtessenek a tormás menyiségáre, minőségére. Ez a jellegzetes helyi hagyomány ünnepélyes aktusként él ma is tovább. Csütörtökön, az idei György napon újabb bejegyzés került a páratlan könyvritkaságba. Reggel ünnepélyes külsőségiek között a hegyközség képviselői s az delőintézetbe vizsgálatra, oda üzentek most érte. — Tizenhatan ülünk brigád- tagok most a szalag mellett és készítünk selyemballonból szoknyát, de a Zója brigád négy tagja jelenleg igénybe veszi a gyermeknevelési segélyt és néhány hónap múlva én is — mondja a csinos szőke fiatalasszony, aki 1968-ban, mindjárt a nyolc általános után került a PEVDI-hez Da- fcason. Egy év múlva már bevették az ifi brigádba, tavaly pedig megválasztották a szülési szabadságra távozott brigádvezető helyére. A brigád többek között vállalta tavaly, hogy a keze alól kikerült 'munkából a meo visz- szavetése egész esztendőben nem lesz több IS százaléknál, a<z első osztályú áru pedig nem csökken 96 százalék alá. — És a visszavetés mindösz- sze 8,8 százalék volt, az általunk termelt áruból 93,4 százalék lett első osztályú. A termelési tervünket 107,2 százalékra teljesítettük. Idén még jobb eredményt, szeretnénk elérni. Megint vállaltunk fejenként tíz óra társadalmi munkát is. Múlt évben a brigád hat tagja kezdte meg a szakmunkás- tanfolyamot, angol női .szabászatot tanulnak, mégpedig az év végi bizonyítványuk szerint kitűnően és jelesen mind. úttörők vitték a városi tanács elnökének bemutatásra, majd a múzeumba a grafikusinak berajzolásra a kőszegi hegy különböző dűlőiről származó szőlőhajt ásókat. Az idei szól óhaj tások meglehetősen fejletlenek a hűvös időjárás miatt, de ettől még jó lehet a termés. Mutatja a szakmunkástanuló brigádtagok névsorát. Az egyiket Valaszkay Gábornak hívják. A Zója brigád tizenhetedik tagja ugyanis férfi, az üzem fiatal raktárosa. Bevették és nagyon tevékenyen vesz részt a brigád munkájában, sökikal járult hozzá az eredményhez. Egy Pest megyei mezőgazda- sági termelőszövetkezet raktárosának azon a címen mondtak fel, hogy munkáját szakmai gyakorlat és ismeret hiányában nem tudja ellátni, más munkakört pedig nem találnak részére. A raktáros előbb a munkaügyi döntőibizottságihoz, majd a Munkaügyi Bírósághoz fordult, de mindkét fórum elutasította. Törvényességi óvásra a Legfelsőbb Bíróság az ítéletet hatályon kívül helyezte. A bíróság a felmondást hatálytalaníthatja, mert az abban megjelölt indok valótlan — hangzik a határozat. A munkaügyi bíróságnak elsődleges feladata lett volna annak vizsgálata, hogy a raktáros a munkakörét a felmondólevélben hivatkozott szakmai gyakorlati ismeret hiánya miatt valóban nem tudja-e ellátni. Miután az illető két raktárban is dolgozott, azt is tisztázni kellett volna, hogy a kettő közül melyik vagy mindkettő ellátására volt-e alkalmatlan. A munkaügyi bíróság ítélete tehát nemcsak törvénysértő, hanem megalapozatlan is, ezért hatályon kívül kellett helyezni, és a bíróságot új eljárásra, valamint új határozat hozatalára utasítani. Egy másik, Pest megyei termelőszövetkezetnél az történt, hogy vita során az üzemmérA III. ötéves terv utolsó 1 éveiben és a IV. ötéves terv időszakában a Csepel Autógyárban nem kevesebb, mint 2 milliárd forintot költöttek beruházásra. Az új csarnokok, gépek, berendezések üzembehelyezése mellett számottevő a szociális létesítmények fejlődése is. A beruházásokhoz szükséges forintokat a nyereségből kellett biztosítani, az elért, eredmények tehát kizárólagosan a csaknem tízezres kollektíva áldozatvállalásának, erőfeszítésének köszön hető. A kollektívának azonban nemcsak a fejlesztési alap előteremtésére, hanem az elkészült létesítmények megőrzésé re, a munkahelyi környezet kulturáltságának, tisztaságának folyamatos fenntartására is ügyelnie kell. A vállalat vezérigazgatójának, dr. Novák Bélának véleménye szerint a munkahelyek rendje, tisztasága ez idő szerint még nem kielégítő. További összefogásra, gyökeres szemléletváltozásra van szükség ahhoz, hogy a kívánatos gyári rend megvalósuljon. Hiszen nők egyik munkatársát tettleg inzultálta. Ezért fegyelmi úton, azonnali hatállyal elbocsátották. A mérnök a szövetkezet döntőbizottságához fordult. Egyrészt arra hivatkozott: jogos védelemben volt, másodlagosan pedig a büntetés enyhítését kérte. A panaszt a döntőbizottság -elutasította, mire az illető a Pest megyei Munkaügyi Bíróságon pert indított. A bíróság a büntetést egy évi időtartamra 15 százalékos aíapbércsökkentésre változtatta. A legfőbb ügyésznek a jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvására a Legfelsőbb Bíróság a következőképpen döntött: A peres eljárás megindulásakor az üzemmérnök már egy másik vállalat dolgozója volt. A Munka Törvénykönyve a büntetési nemek közül leségét is előnyösen befolyásolja s ennek jelenleg, a termék- struktúra változásának időszakában különös jelentősége van. Egy vezérigazgatói rendelkezés a munka rendjének javítására több szempontot jelölt meg. Többek között felhívta a figyelmet a hulladékgazdálkodásra és a selejtek kezelésére vonatkozó, a működési szabályzatban lefektetett előírások pontos betartására. A feladatok koordinálására operatív bizottság jött létre Szekeres Márton igazgatósági főosztályvezető irányításával. Az operatív bizottság ezekben a napokban készíti el gyáregységekre lebontva ' a részletes tisztasági intézkedési tervet. A vezérigazgatói rendelkezés igen helyesen kilátásba helyezi a folyamatos ellenőrzést s ennek megfelelően a Csepel Autógyárban az elkövetkező időkben a munkaverseny értékelésénél jó vagy rossz értelemben figyelembe is veszik az idevonatkozó eredményeket. Ugyanakkor a rend és a tisztaság léte vagy nem léte befolyásolja majd a vezetők anyagi elismerésének mértékét is. hetővé teszi a személyi alapbér csökkentését, de ez csak a dolgozó munkakörére előírt bérskála keretében történhet, vagyis a bértétel alsó határa alá nem szállhat. A munkaügyi bíróság azonban ítélete meghozatalánál erre nem volt tekintettel, és azzal a következménnyel jár, hogy a mérnök — elrendelt 15 százalékos személyi alapbércsökkentése folytán — kevesebbet kapna a munkalcörére előírt alsó bérhatámak megfelelő összegnél. Ez pedig törve nysértő. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pest megyei Munkaügyi Bíróság ítéletét annyiban változtatta meg, hogy kimond- | ta: a bércsökkentés nein terjedhet túl a mérnök munkakörére e_lőírt bértétel alsó ha- I táránál. " H. E. ■ . . - tv KIS HELYEN £LFER^ NAGY TEUESJTMENYU importalt centrtMga Ara csak tkom OTP-hitei csak a Keravill—nái kaprtatöi vidékre is szűttft a ksravu. árukAz< V-KQtSUÍS) USO# U.2. ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET FELVÉTELT HIRDET Építő és szerelőipari szakmunkásokat és segédmunkásokat, kőművest (nyugdíjast is), lakatos, villanyszerelő, víz-, gáz- és fűtesszerelö, vasbetonszerelő, asztalos, burkoló, ács, tetőfedő és szigetelő, bádogos, festő, parkettás, könnyOgépkezelő. gépkocsivezető, gepkocsiszerelő, építőgépszerelő szakmunkásokat, toronydarukezelőt (Edilmach típusú gépre), betanított és segédmunkásokat (16. évüket betöltött fiúkat is), rakodókat, kubikosokat azonnali belépéssel felveszünk. Jelentkezni lehet a Prosperitás KSz munkaügyi osztályán: Budapest IX., Viola u. 45. A főváros új, negyedik házgyárába valamint építési szerelési munkahelyeire azonnali belépéssel felveszünk MLLAmSZERELÖ, HEGESZTŐ. PANELSZERELŐ, NEHÉZGÉPKEZELŐ, K ÖNNY ÜGÉPKEZEL Ö, HÍDDARUS SZAKMUNKÁSOKAT, valamint betanított és segédmunkásokat. Felvételre keresünk továbbá könyvelőt, anyagkönyvelőt, utókalkulátort. Jelentkezés és felvétel: a 43. * s. Állatni Építőipari Vállalat 4. sz. Termelőegységénél Budapest XI., Hunyadi János u. 162. [Megközelíthető: a Móricz Zsigmond körtérről a 9-es vagy a 47-es villamossal. A budafoki SZTK-nál kell leszállni.) Nem rendészek Fegyverük: a meggyőzés Társadalmi örök az erdőben Két évszázados hagyomány Újabb bejegyzés került a Szőlőjövések könyvébe a rend a termékek minő• • r A LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG DÖNTÉSÉI Pest megyei munkaügyi perekben Az ítélet nem lehet törvénysértő