Pest Megyi Hírlap, 1975. április (19. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-25 / 96. szám
Éljen és erősödjék a szocialista nemzeti egység! (Az MSZMP KB május 1-f jelszavaiból.) A kongresszusi verseny eredményeként Szállítási dagály várható Holnap adják át a Kiváló vállalat oklevelet a Volán 1-es Vállalatnak, amelynek vidéki és fővárosi üzemegységei sikeresen teljesítették szállítási feladataikat. Mind az ország, mind Pest megye fuvaroztatóinál eleget tettek a kitüntetésre jogosító követelményeknek. Dr. Sárvári László igazgatóhely ettesssel — aki a közelmúltban vette át a Munka Érdemrend arany fokozatát —, a Kiváló vállalat társadalmi és gazdasági eredményeiről beszélgettünk, s arról, hogy a IV. ötéves terv utolsó évében milyen növekedésre számítanak a fuvarozásban, felkészültek-e a szállítási dagály fogadására? Élen a szocialista brigádok — A Volán Tröszt sok vállalata közül az idén három nyerte el a kiváló címet. Minek köszönhető, hogy minden tekintetben a legjobbak közé sorolták a Volán l-est‘is? •— Kétségkívül, a kongresszusi munkaverseny erőteljesen hatott teljesítményeink alakulására: a budapesti és vidéki üzemegységeink, főnökségeink szinte kivétel nélkül teljesítették vállalásaikat, egyben a kitüntető cím feltételeit is. H amii n ekétmil! i ó tonna árut szállítottunk, hat százalékkal többet, mint az előző évben. változatlan számú kocsiparkkal! A bevétel: 1,9 milliárd forint volt, nyolc százalékkal több, mint tavalyelőtt. 250 millió forint nyereséggel zártuk az évet, dolgozóink személyi jövedelme is kedvezően alakult: 7,3 százalékkal növekedett. Mindezeknek alapja a jobb üzem- és munkaszervezés, az önköltségcsökkentés, a takarékosság, a jó munkaerő- és bérgazdálkodás, de nem utolsósorban a javuló munkavédelmi helyzet. Természetesen a verseny élcsapata a szocialista brigádok tagjaiból tevődött össze. A vállalatnál 800 szocialista brigád dolgozik 8270 taggal. összlétszámúnk 13 600 fő, tehát csaknem kétharmada kapcsolódott a brigádmozgalomba. Tavalyi eredményeik alapján 590 brigád nyerte el a szocialista cím különböző fokozatát. Kettő, a törökbálinti Mechanikai Művekben fuvarozó Leblanch Győző vezette Mező Imre szocialista brigád, valamint a Petőfi rakodómunkás szocialista brigád kongresszusi oklevelet nyert el. — Vidékre is jellemző a brigádmozgalmi élet? — Csali egy adat, s máris érzékelhető: Cegléden mind a 43 brigád az idén is szocialista címet nyert. Egy sajnálatos baleseten múlott, hogy a kollektíva elesett az Élüzem címtől, melyet a vállalat üzemegységei közül az idén a gödöllőiek kaptak meg. A párthatározat szellemében — Hogyan tovább, az év ■hátralévő részében? — A XI. kongresszus, valamint a párthatározatok szellemében tovább folytatják dolgozóink a versenyt, ezt tükrözik felajánlásaik is. Nem lesz könnyű évünk. A IV. ötéves terv utolsó esztendejében minden vállalat igyekszik felhasználni fejlesztési alapját, s befejezni beruházásait. Ez a szállító vállalatoknak is feladja a leckét: 7—8 százalékos fuvarigény- felfutásra számítunk, s mindezt változatlan . gépkocsiállománnyal kell lebonyolítani. Kiemelt feladataink az M—3- as út építésével és a Dunai Kőolajipari Vállalat beruházásával függnek össze. Felkészülünk a kormány által meghirdetett cukorrépaprogram segítésére, már most szerződéses tárgyalásokat folytatunk a Hatvani Cukorgyárral. Várható, hogy a Nagykőrösi Konzervgyár is magasabb igényekkel jelentkezik. A Uj járművek — Az első negyedévből már lehet következtetni? — Mindenesetre arra igen, hogy jól rajtoltunk: a tervhez viszonyítva időarányosan teljesítettük a szállítási feladatokat. Igyekszünk minél több fuvaroztató vállalattal szociálisa szerződést kötni. A rakodások gyorsítására komplexbrigádokat hozunk létre. Vidéki üzemeink közül különösen a ceglédiek Az ország közvéleménye egyértelmű helyesléssel fogadta azokat a jogszabályokat, melyek az állampolgárok teleli-, lakás- és üdülőtulajdonát hivatottak szabályozni. A rendelkezésektől mindenki az elharapódzott ingatlanspekuláció, a munka nélküli jövedelemszerzés és egyéb, a társadalom igazságérzeíét sértő jelenségek visszaszorítását várta. A rendeletek sorát az 1972. január 1-én életbelépett általános ingatlanbejelentési kötelezettségről intézkedő jogszabály nyitotta meg. A rendel- zés bonyolultságára utal, hogy azóta több mint 20 újabb rendelkezés jelent meg e témakörben. Hiányos feltételek Mit sikerült az elmúlt két év során megoldani, hol tart a rendeletek végrehajtása? — erre kereste a választ a Pest megyed Népi Ellenőrzési Bizottság legutóbbi vizsgálata. A megye nagyobb felében nem jelentett különösebb gondot a rendelkezések érvényesítése, azonban néhány járásban — a közismert adottságok, sajátosságok miatt — a korábbi tűntek ki. Az első három hónap alatt 580 ezer tonna árut fuvaroztak, 18 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. Bevételük elérte a 28 millió forintot. — Mivel magyarázható a gyors fejlődés? — Vitathatatlan, a jó kollektíva munkáját segítette az is, hogy az idén már több mint húsz, új háromtonnás Robur gépkocsit kaptak, melyekkel lecserélhették a régi GAZ- és ZSUK-járműveiket. Ebben az évben egyenlő arányban a ceglédi és a gödöllői - üzemegység. összesen 258 ZIL fixplatós és billenős, valamint Robur és Skoda típusú gépkocsival frissítheti fel gépállományát. H. A. években rendkívül sok probléma halmozódott fel, vontatottan, akadozva halad az ingatlantulajdonok kusza szövevényének feltárása. A népi ellenőrök éppen ezekről a területekről gyűjtötték információjukat: a budai, a gödöllői, a ráckevei, a szentendrei és a váci járásbóL Megállapították, hogy az ingatlantulajdonok bejelentésének 1972 június 30-i végső határideje óta a . tanácsok sziszifuszi munkával csekély eredményt értek el. A vizsgált területeken a mai napig nem rendelkeznek ugyanis a telkek, üdülök, lakások tulajdonosairól teljes körű és naprakész nyilvántartásokkal. Bár a megyei tanács vb szakigazgatási szervei és járási hivatalai a rendeletek végrehajtására -intézkedéseket tettek, sőt külön tanfolyamokat is tartottak az ügyintézőknek — mindez azonban nem pótolhatta a gyakorlati munka jó néhány alapvető feltételének hiányát. Például a város- és községrendezési tervek sehol nem voltak olyan állapotban, melyre alapozni lehetett volna a tényleges állapot felmérésekor. Az alap rendel' i végrehajtása az Tengeri — iparszerűen A Nagykőrösi Állami Gazdaság, amely tagja a szekszárdi iparszerű kukoricatermesztési rendszernek, most két darab nyolcsoros John Deere kukoricavető gépet vásárolt. Idei vetésterületük 785 hektár, és ezen felül még a aiagykőrösi Dózsa Termelőszövetkezet részére 180 hektáron vetik el ezekkel a gépekkel a kukoricát. Koppány György félvétele Megvizsgálta a népi ellenőrzés Ingatlan-nyilvántartás - gondokkal Befejeződött a felszabadulási tudományos ülésszak A Magyar Tudományos Akadémián csütörtökön szekcióülésékkel folytatódott a hazánk felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából a Magyar Tudományos Akadémia, az MSZMP Társadalomtudományi Intézete, Párttörténeti Intézete és Politikai Főiskolája által rendezett tudományos ülésszak. Délután a plenáris ülésein Köpeczi Béla, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára A társadalmi tudat alakulása az utóbbi 15 évben Magyarországon című szekció vezetője, valamint Lakos Sándor, a Társadalomtudományi Intézett igazgatója, a Társadalmi, gazdasági változások az elmúlt 15 évben Magyarországon című szekció vezetője számolt be a munka/bizottságok- ban elhangzott vitáról. Ezt követően Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Politikai Főiskola rektora összefoglalta az elh atngzot tákat Ülésezett az Országos Oktatási Tanács Az Országos Oktatási Tanács dr. Polinszky Károly oktatási miniszter elnökletével csütörtökön teljes ülést tartott. Megtárgyalta a hároméves esti főiskolai fokozatú kameramann (segéd- operatőr-) szak szervezését a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. A szak beindítása — a szakemberképzés körének bővítése — a filmművészet és a televízió fejlődésével jelentkező új igény kielégítését szolgálja. A tanács meghallgatta az egészségügyi miniszternek az Orvostovábbképző Intézet keretében létesített egészség- ügyi főiskolai kar megszervezéséről szóló tájékoztatóját Az egészségügyi főiskolai kar szervezési feladatainak ismertetése mellett az előterjesztés javasolta o mentőtiszti és más szakok főiskolai szintre emelését, és néhány főiskolai szak elnevezésének módosítását A tanács megvitatta a szakmai szakfelügyelet szabályozásának alapelveiről szóló előterjesztést, az oktatási és munkaügyi miniszter együttes utasításának tervezetét. Az Országos Oktatási Tanács ezután a felsőoktatási intézményeket érintő egyéb kérdéseket tárgyalt meg. önbevallás rendszerére épült, ami már eleve kizárja a teljeskörűséget. Nem voltak és ma sincsenek meg naprakészen a földhivatal telekívei, amelyek a hivatal átszervezése, illetve az utóbbi időszak többszöri területrendezései következtében elavultak. A lakosság bejelentéseit nagy elmaradással vették szánkba, sőt sokat még a mai napig sem vezettek be a nyilvántartásba. Az ismeretlen ingatlantulajdonosok felderítése is lassan, vontatottan halad. ismeretlen tulajdonosok A ráckevei nagyközségi tanácsnál például 161 elfekvő bevallást találtak a népi ellenőrök, melyek adatainak bevezetését elmulasztották. A fóti tanácsnál tavaly 200, tulajdonváltozást tanúsító telekkönyvi végzésit nem vezettek át a központi nyilvántartásba, 25 olyan telek van a községben, melynek a tulajdonosa ismeretlen, 12 külföldön élő személynek 5 telek és 5 lakóház van a nevén, címüket azonban nem ismerik és felkutatásukra sem tettek intézkedést. Leányfalun 40 telek Egy kritika nyomán Kinyilatkoztatás vagy intézkedés ? A Pest megyei pártalap^ * szervezetek titkárai egy csoportjának továbbképző tanfolyamán a napokban a XI. kongresszus határozataiból adódó feladatokat tanácskoztak meg. Alig egy hónappal a XI. pártkongresszus befejezése után ez önmagában is — . különösen a tematika ismeretében — rendkívül hasznos, mert segíti az • alapszervezeteket abban, hogy mielőbb megtalálják helyüket működési területükön a határozatok következetes végrehajtásában. Az előadásokat követő vitában, számos olyan jelenségről is szó esett, amely mindenképpen tanulságos valamennyi pártalapszervezet számára. Egy kutatóintézeti pártalapszervezet titkára például a csoportos vitában szenvedélyesen beszélt arról, hogy milyen fontos feladat hárul a pártalapszer- vezetekre a különböző párt- határozatok következetes végrehajtásában. Ennek kapcsán szóvá tette, hogy az őket irányító különböző szintű pártbizottságoktól a sokoldalú segítséget a jövőben is igényelnék. Ám ez a segítség egy kicsit lehetne konkrétabb is. Megemlítette ennek kapcsán, hogy alap- szervezetük működési területén a pártalapszervezet a közelmúltban taggyűlésen foglalkozott egy népgazdasági jellegű kutatási eredmény hasznosításával. A bevezetése körül ugyanis olyan bürokráciát tapasztaltak, ami akadályozza realizálását, munkájuk valódi értékesítését. A taggyűlés eljuttatta álláspontját az irányitó városi pártbizottsághoz, de ott — mint a felszólaló elmondotta — sem szóban, sem írásban válaszra sem érdemesítették őket. Ez mindenképpen helytelen s elfogadhatatlan magatartás. Azóta e felvetett kritikának sikerült utánanézni. Kiderült, hogy — az egyébként pártmegbízatását jól ellátó — párttitkár nem volt pontos. És e pontatlanságával a bizalmatlanság magvát hintette el — önkéntelenül is. Mélyen hallgatott ugyanis az érdemi intézkedésről. A hallgatóságban ezzel azt a hitet keltette, hogy mulasztás történt, Pedig a valóságban másként zajlottak le a dolgok, olyannyira, hogy ez a felszólalás, úgy tűnik, mintha csak kritika lenne magáért a kritikáért. Pedig legalább annyira fontos és szükséges dolog az is, ha nemcsak a hibákat tesszük szóvá, hanem elismerjük az eredményeket is. Mint ez esetben, amikor í valóban hibáztak az arra illetékesek, de erényük sokkalta nagyobb. Mi is történt? Tény, hogy a megbírált városi pártbizottság megismerkedett az alapszervezet állásfoglalásával. Azt helyesnek tartotta és hatáskörében azonnal intézkedett. Ennek a konkrét intézkedésnek volt a következménye, hogy az érintett kutatóintézet főigazgatója személyesen utazott a helyszínre és tájékozódott a jelzett problémában. Igaz ugyanakkor, hogy a városi pártbizottság nem jelezte az alapszervezetnek, hogy milyen lépéseket tett, s hogyan fogadta problémájukat. Ez ténylegesen helytelen, de a lényeg mégis csak az intézkedés. Sőt valójában ennek az esetnek a kapcsán azt kell követendő gyakorlatként megjegyeznünk, hogy akkor járnak el helyesen az irányító párt-, állami, tár- j sadalmi szervek, ha nem I formális kinyilatkoztatáso- J kát tesznek, nem levéLbeli egyszerű reagálással vélik elintézettnek egy-egy probléma megoldásét, hanem intézkednek. Mert sajnos, tapasztalható esetenként, hogy nagyon szép válaszokat fogalmaznak, de az intézkedés elmarad. ''Természetesen az a legA jobb, ha a kettő együttjár. Jó, ha nem a hosszas telefonbeszélgetéseket, a levelezéseket vá- j lasztják az irányító szer- I vek egy-egy ügynél, hanem j a helyszíni intézkedést. De azért a személyes kapcsolat is elvárható tőlük az alsóbb szervek részéről. Azoktól pedig a megbecsülés, elismerés, ha a panaszt azonnali tettek követik. Csakis így fonódhat egybe, lehet eredményes felsőbb és alsóbb párt-, állami, társadalmi szervek jó kapcsolata. Az élet dialektikus egységében. SZ. I. J tényleges tulajdonosa ismeretlen, amiatt, hogy a birtoklók gyakran változnak, anélkül, hogy a tanács értesülne róla. A legkirívóbb esettel Pócsme- gyeren találkoztak a népi ellenőrök. Itt dr. Mittler Hugó és dr. Kelen Rezsőné ausztriai lakosak nevén 61 telket találtak, több mint 10 ezer négyszögöl nagyságban. Bár a nevezettek 1958—59-ben illegálisan hagyták el az országot, a községi tanács azóta nem érvényesítette az ilyen esetre vonatkozó hatályos rendelkezéseket Az említett hiányosságokat az illetékes szervek a szakképzett munkaerő hiányával, a rém del etek nehéz áttekinthetőségével és a tanácsolt közötti együttműködés akadozásával magyarázzák. A NEB megállapítása szerint — bár gyakran találkoztak hanyagsággal, nemtörődömséggel is — az indokok többségükben helytállóak. Mindenesetre biztató, hory tavaly év vége óta az időközben bekövetkezett változásokat már rendszeresen nyilvántartják. Remélhető tehát. hogy az adminisztráció belátható időn belül utoléri önmagát. Kevesebb többlet Bár 1972. óta 26 ezerről 14 ezerre csökkent a többlettelkek és -lakások száma Pest megyében, a továbblépés már nehézségekbe ütközik. Az eddigi csökkenés ugyanis elsősorban a családon belüli elidegenítésekből adódik, a tanácsi értékesítés, nem beszélve a kényszereladásról, szintén elenyésző. A már említett köz- ségrendezési tervek hiánya miatt ugyanis ismeretlenek a közművesítési módok, megoldások, azok nyomvonalai, vagyis a várhatóan kisajátítandó területek. így a többlettelket megvenni szándékozóktól a tanács egy-egy terület jövőjét illetően nem tud semmi biztosat mondani. így pedig nem sok a remény az adás-vétel létrejöttére. A helyzet minden bizonnyal sokat javul a megyeszerte készülőben levő rendezési tervek megszületésével. Az agglomeráció területrendezési tervei mór az idén végleges formát öltenek. A megyei tanács vb határozata 1972-ben 156 településen jelölt ki elidegenítési kötelezettséget. Ugyanez a határozat 26 községet mentesített, míg a tavalyi újabb 33-at — mivel ezeken a helyeken kielégítő a felekellátottsáe és jelentősebb kereslet a jövőben sem várható. A többi helyen is számos akadálya van az értékesítésnek. amelyre hivatkozva — a rendeletek értelmében — a helyi tanácsok. engedélyezik a többlettulajdon elidegenítésének elhalasztását, meghatározott ideig. M. J.