Pest Megyi Hírlap, 1975. április (19. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-22 / 93. szám

/ 4 1975. Április 23., kedd II. Festészet a jubileumi kiállításon Országos tanácskozás Veresegyházon Népi együttesek az amatőr mozgalomban Vasárnapi számunkban adtunk hírt arról, hogy szombaton a Műcsarnokban ünnepélyesen megnyitot­ták a felszabadulás 30. évfordulóját köszöntő kiállítás­sorozat harmadik rendezvényét, a jubileumi képzőmű­vészeti kiállítást. A május 18-ig nyitvatartó reprezentatív tárlat grafikai anyagáról ugyancsak vasárnap adtunk érté­kelést. Alábbi írásunkban a festményeket mutatjuk be. A FESTMÉNYEK sorában arányos tagolásban jelennek meg egymás mellett a mes­terek, a középnemzedék és a fiatal korosztály népi-nem­zeti folyamatot vállaló alko­tásai, szerephez jutnak a tá­gasan azonos eszmevilágon belül más-más formaideált képviselő műhelyek. A mér­ték adott: Barcsay, Doma- novszky, Czóbel, Hin ez mű­vészete. Ez a minőségi lép­ték azonban nem merevült el, hanem szervesen folyta­tódott Kondor Béla, Kokas Ignác, Gerzson Pál munkás­ságában. A másik forrás; az alföldiek. Vásárhely nemcsak önmagában újult meg, ha­nem sugárzásában is. Ezért most az a különös helyzet fi­gyelhető meg, hogy nem is annyira Vásárhely törzstag­jainak kizárólagos eszmé­nyeiből okulhatunk — melyet magas emberi-formai rangon példáz Szurcsik János, Né­meth József, Kurucz D. Ist­ván, Szalay Ferenc —, ha­nem szerteágazásaiban. Az egyik elágazás Dömsöd—Rác­keve, ahol Bazsonyi Arany, Patay László, Vecsési Sándor festői szövetsége figyelemre méltó alapossággal gazdál­kodik a táj nagyvonalúan bensőséges ajánlataival. A másik terület Lóránt János drámai hangvétele, mely mél­tó színfigyelemmel és taka­rékossággal társul. Szabolcs- Szatmár megye és Szolnok is felzárkózik Vásárhely rangjá­hoz Pál Gyula és Berényi Fe­renc munkaáhítatot rögzítő lendületével. SZENTENDRE a másik festői csomópont. Vörösmarty Mihály szenten­ciája így hangzik: Legszen­tebb vallás a haza s embe­riség. Vásárhely a népi-nem­zeti eszmények fontosságát hangsúlyozza, Szentendre a művészet és jövő internacio- nális műhelyét. Az a tény, hogy festészetünk az elmúlt harminc esztendőben magas színvonalon művekben végle­gesítette a patriotizmus és nemzetköziség együvé tarto­zó, összetett igazságát, az bi­zonyítja életképességét, kor­szerű hűségét néphez, a táv­latitokhoz. Barcsay Jenő klasszikus vértezettsége, Czó­bel Béla színkulturája, Bálint Endre, Korniss Dezső képi nyelvújítása, llosvay Varga István költői finomsága, Mi- háltz Pál szigorú méltósága, Szántó Piroska fürgén indázó játékossága, egy-egy össze­tartozó fejezete a szentendrei festészet folytatásokban lét­rejött képregényének. E szent­endrei vizuális antológia egyik új főszereplője Deim Pál, akinek jelteremtő ereje joggal hatott a Stúdió nem­zedékének tagjaira és Klimó Károly, aikinek fejlődése szin­tén felgyorsult. Szentendre utcalabirintusának, dombrin- gásának harmóniája élteti Kmetty János és Kántor An­dor egyedi értékeit — a kis­város színeinek melegsége fokozza Bartl József csend­életeinek intimitását. Pirk János külön sziget; az egyet­len Szentendrén élő alföldi festő hiteles látomásokkal. A KÖZÉPNEMZEDÉK erős mezőny. Egyszerre vállalja a hazai valóság tükrözését olyan festményeken, amelye­ken egyedi és a műfaj általá­nos törvényei dominálnak. Nyilvánvaló az a törekvésük, hogy személyiségük inven- cionális hullámhosszán ötvöz­zék a mi hagyományainkat a földrész és a társadalmi ha­ladás új igényével. Mintha hallanák Kazinczy Ferenc tanácsát, egyszerre akarnak a képszerkesztés tüzes orto- lógusai és neológusai lenni; értékőrzők és újítók. Ebben a sodrásban lendül előre Ger­zson Pál, Kokas Ignác, a du-, nabogdányi Nock Ferenc, Övári László, Kántor Lajos, Csik István, Orosz János. Fóth Ernő művészete. Ennél a csoportnál erőgyűjtés fi­gyelhető meg. Ha jól figye­lünk, ha kellő időben és mér­tékkel támogatjuk, irányít­juk, gondozzuk e korosztály alkotó munkáját, akkor ha­marosan főművek születhet­nek a megbízások, a kritika és a művészi tevékenység összefogásának eredménye­ként. A FIATALOK. Üj levegőt áraszt a Stúdió generáció­ja? E jogos kérdésre csak pontosan válaszolhatunk; még nincs áttörés. A Sváby- és Koitas-modell, a máskülönben jó irányba mutató Doma- novszky-indíték nem kívánt mértékben csapolja sok indu­ló érték egyéniségét. Megfe­lelő figyelem és szigorú szak­mai önvizsgálat felgyorsít­hatja Bráda Tibor, Dienes Gábor, Csavlek András, Új­házi Péter fejlődését. Üde színfoltként jelentke­zett az idős Maghy Zoltán, az érzékeny palettájú Béres Jenő, Illés Árpád, Szily Gé­za, a hamvas fehérekben iz­zó Tóth Menyhért. Ebben az országos sorakozóban a Rég nem látott ismerősök köszöntötték egymást szombat délután Budaörsön, az Ipari Szerelvény és Gépgyár zsúfo­lásig megtelt kultúrtermében. A budaörsi általános iskola és gimnázium úttörő gyermek- kórusa jubileumi hangverse­nyen ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. Az eseményen fellépett a biatorbágyi és a törökbálinti férfikar, a biator­bágyi általános iskolások kó­rusa, a Texelektro lánykara, valamint a jubiláló kórus. Ez alkalomból a hívó szóra öröm­mel léptek színpadra az iskola egykori diákjai is: Gattai Béla, aki ma már a Postás Szimfo­nikus Zenekar kürtöse, vala­mint S. Tóth József színmű­vész is. Arany fokozat Hauzer József, az iskola egy­kori, ma már nyugdíjas igaz­gatója meleg szavakkal kö­szöntötte a hangverseny sze­replőit és hallgatóit. Leírhat­juk: már a program elején, családias, meghitt légkör ala­kult ki. A nézőtéren ültek a budaörsi kórus egymást váltó generációinak tagjai, köztük az alapítók is. S a közös isme­rős: Szakáig Mátyás éneksza­kos pedagógus, aki az 1949— 50-es tanévben megalakította azt az énekkart, amelynek ma is ő a vezetője. így emlékezett: — Tizenkilenc éves korom­ban alapítottam meg az első munkásénekkart, így az idén már 40. esztendeje tanítom énekelni a fiatalokat. A buda­örsi kórus életrehívása nem­csak közös dalolást jelentett, hanem a szocialista közösség kialakításának egyik eszköze nagymarosi alkotók közül el­sősorban Szentgyörgyi Kornél emelkedett ki Szőnyi kertje c. képével, továbbá Miskolczy László, Batári László és Bo>- tor Károly, akik szívósan szorgalmazzák élményeik és festői feladataik egyeztetését.' A nagy felsorakozásban ér­zékeny a hiánylista is, me­lyet a helyhiány és időnként a zsűri figyelmetlensége okoz­hatott. Mindenképpen szűkí­tés, hogy a váci Duna-mű- hely lassan évtizede tartó összmunkásságából csak Mi- zser Pál kimagasló színérté­kű gobelinje jelenti ezúttal a Szentendre értékeihez fel­zárkózó festőcsoport képi idé­zetét, pedig a Vácott alkotó Cs. Nagy András, Hídvégi Valéria, Nagy B. István és a zebegényi Dániel Kornél mű­vei is az országos tárlat tény­leges árnyalatához tartozná­nak. Ugyancsak emelte volna a kállítás teljességét Baska József, Bakallár József, a győ­ri Patay Éva, a székesfehér­vári Áron Nagy Lajos, a pécsi Martyn Ferenc, Lantos Fe­renc, a nyíregyházi Lakatos József, a ceglédi Benedek Péter és Dohnál Tibor meg­érdemelt jelenléte. EGY BIZTOS; képzőmű­vészetünk festői osztaga ma­gabiztos lendülettel halad előre, s e több szólamú kó­rusban a szentendrei, váci, dunabogdányi, dömsödi al­kotók hozzátartoznak az or­szágos minőség hagyományai­hoz és új értékeihez. Losonci Miklós Is. Arany fokozatot értünk el, s jelenleg a rádió Éneklő Ifjú­ság mozgalmában az ötödik fordulóban veszünk részt. S megteremtettük a folyamatot is: aki „kiöregszik” az általá­nos iskola karából, az a Tex­elektro kórusában énekel to­vább. Ez községi szintű, s jó­magam vagyok a vezetője. r Újra az Alkonyára S. Tóth József, a Thália Szín­ház Jászai-díjas színművésze. Délelőtt a Thália-kabaré pró­báján vett részt, este a Fecse­gő ékszerekben lépett színpad­ra, s e két program között sza­kított időt budaörsi fellépésé­re. Petőfi Szülőföldem című költeményét mondta el, értő, szép tolmácsolásban. Budaörsi éveiről beszélt: — A budaörsi kórusnak én is alapító tagja vagyok. A zene, a dal tiszteletét Szakály tanár úr oltotta belém. Termé­szetes embersége, magasfokú muzikalitása, úgy hiszem, mindnyájunkra nagy hatást gyakorolt. Az énekkari órák sohasem kényszerű időtöltést, hanem őszinte örömet jelen­tettek számunkra. így érthető, hogy hosszú időn keresztül operaénekes szerettem volna lenni. E tervből „csak” a pó­dium vált valóra, s a siker, a taps öröme, amelyet itt, a bu­daörsi kórusban ismertem meg először. A zeneszeretet azon­ban változatlanul tart. Miskei Jánosné szintén a kórus alapító tagjai közé tar­tozik. Tizenöt éves lánya ta­valy végezte el az általános iskolát, s a jubiláló énekkar­ból a Texelektro karába ke­rült. Az énekléssel nem tu­dott szakítani. ' A Népművelési Intézet a hagyományőrző falusi együt­tesek, valamint a táncos jel­legű néphagyományokat fel­dolgozó pávakörök vezetői ré­szére kétnapos konferenciát szervezett a veresegyházi mű­velődési központban, ahol ebből az alkalomból kiállítás keretében mutatták be a Gal- ga mente népművészetét. A több mint félszáz résztvevő között Pest megyét a tápió- szecsői, kemencei, érdi, mag- lódi, ikladi, kartali, vérségi, bagi, isaszegi, zsámboki, hé- vízgyörki és veresegyházi együttes vezetője vagy meg­bízottja képviselte. A hétfőn délután kezdő­dött tanácskozást Vankó Ist­ván, a veresegyházi Váci Mi­hály művelődési központ igaz­gatója nyitotta meg, rövid tá­jékoztatást adva a nagyköz­ség és a járás kulturális éle­téről. Megemlítette, hogy a járásban elevenen él ma is a népművészet, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy jelenleg hatvannégy né­pi együttes működik, mintegy kétezer taggal. A konferencia első napjá­nak programja két téma köré csoportosult. Vásárhelyi Lász­ló, a Népművelési Intézet fő­munkatársa a népi együtte­seknek az amatőr művészeti mozgalomban betöltött he­lyével, szerepével foglalko­zott. A falusi népi együtte­sek, amelyek országszerte a legtisztább stílusban őrizték a néphagyományokat, most élik reneszánszukat — ez volt előadásának mottója. Éledé­süket nagyban elősegítette a televízió Röpülj páva! vetél­kedője, a Duna menti folklór­fesztiválok sora, valamint a Szóljatok játszók, regélők pá­lyázat. A megerősödött termelő- szövetkezetek nyomán hely­reálló gazdasági egyensúly a falusi közhangulatot a műve­lődés, a népi hagyományok felújítása, az amatőrködés irá­nyába is befolyásolja, ezért egyre több művelője altad, a közönség pedig kedveli ezeket az együtteseket. Ennek elle­nére kevés még a jó falusi együttes. Az ok: a jó tánco­sok, színjátszók, énekesek, a hangulatosan, tisztán muzsi­káló zenekar és a szép nép­viselet — mint alaptényezők — Amikor a lányom otthon gyakorol, mindig eszembe jut­nak a kórus kezdeti évei, a régi szép idők. A múltkoriban éppen Mozart Alkonyóráját énekelte, s hirtelen feleleve­nedett előttem a huszonöt év­vel ezelőtti első budaörsi fel­lépésünk, ahol mi is ezt a dalt adtuk elő. A jubileumi hangversenyen hosszan zúgott a taps, amikor Tompíts János, a budaörsi ál­talános iskola és gimnázium igazgatóhelyettese Fazekas László iparművész alkotását — aki egykor szintén az iskola tanulója volt — néhány szál szegfű kíséretében átnyújtotta Szakály Mátyásnak. Az ala­pító tagok közül Krauczy Er­zsébet, Farkas Károly és Vd- zsonyi István vehette át az ok­levelet. A hangversenyen részt vevő kórusvezetőknek — köz­tük Bánáti Gézánénak, e kör­zet országgyűlési képviselőjé­nek, a biatorbágyi általános iskola énektanárának — ugyancsak szép emléktárgyat nyújtott át. „Házunk előtt..." Az ünnepi műsor jelképes programmal zárult. Három nemzedék vegyes kórusa lépett a színpadra: a törökbálinti és a biatorbágyi férfikar, a Tex­elektro leánykara, valamint a negyedszázados budaörsi kó­rus úttörőiből álló énekkar. Amikor Szakály Mátyás ve­zényletével felhangzott a „Há­zunk előtt, kedves édes­anyám ...” kezdetű dal, való­ban érezni lehetett: ez szá­mukra nemcsak dalolást, ha­nem együvétartozást is jelent. Falus Gábor Csik István: Ünnepi hangulat (olaj). Együtt dalolt károm nemzedék —, ritkán találkoznak össze, s még ritkábban találnak hi­vatott vezetőre ék gondos, fenntartó gazdára. A falusi folklóregyüttesek rendszerint a legszebb helyi hagyományok gyűjtésével, egyszerű formájú színpadra állításával kezdik művészi pályafutásukat. Első műso­rukban még laza dramatur­giai szálakkal függnek össze a helyi dalcsokrok, kisebb tánckompozíciók, gyermekjá­tékok, hangszer- vagy ének­szólók. Ezután általában már valamilyen keretformában fel­dolgozott műsort rendeznek, amely egy-egy alkalomhoz fűződő speciális szokásanyag­ra épül; újabb nagyarányú gyűjtő, szelektáló és rendsze­rező munkát igényel, és ren­dezői, dramaturgiai hozzá­értést is. Itt kezdődnek leg­többször a jelentősebb művé­szi, szakmai problémák. Ezekről a gondokról, prob­lémákról szólt Olcsvay Imré­nek, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársának elő­adása, amely részletesen ele­mezte az együttesek és veze­tőik feladatait a népzene# ha­gyomány fenntartásában és továbbfejlesztésében. Az első napi program a gödöllői járás népi együtte­seinek rövid bemutatójával fejeződött be. Ma reggel vitá­val folytatódik a tanácskozás. P. P. FORRÄS-EST Két irodalmi színpad általános iskolásokból Kevesen voltak kíváncsiak szombat este a veresegyházi Forrás színpad műsorára. A művelődési ház hasonló alkal­makkor mindig -zsúfolt nagy­termében ezúttal sok szék ma­radt üresen. Az előadás jó fél­házzal kezdődött. Akik otthon maradtak, saj­nálhatják. A kétrészes műsor műfajban, jellegben ugyan na­gyon eltért egymástól, de ez­zel még színesébbé vált. Min­denesetre jócskán szolgált új­donságokkal, érdekességekkel, sőt valódi meglepetésekkel is. Először a helyi Forrás szín­pad mutatta be műsorát. Még­hozzá nem is egyet, hanem hármat. A dinamikusan dol­gozó veresegyházi színpad ugyanis ma már ennyi együt­tesből áll. A felnőtt fiatalok csoportja bevonta tevékenysé­gébe az általános iskolásokat is, és két színpadot alakított belőlük. A Forrás együttesnek most két kisszínpada van: az ötödik-hatodik és a hetedik- nyolcadik osztályosokból. Mint szombati bemutatójuk bizonyí­totta, mindhárom csoportra az irodalmi igényesség, a kidolgo­zás, a színpadi fogalmazás ma­gas színvonala és a modem formák keresése és kedvelése a jellemző. Ahogyan az ifjú. Dániel Kornél vezette „öreg” [ Forrás csoport az irodalmi ' színpadnak ezeket az alapjait már jó néhány évvel ezelőtt megteremtette. A két kiscsoport verses ösz- szeállítást mutatott be Weöres Sándor munkáiból, a nagyob­bak pedig két jelenettel lép­tek a közönség elé: V. Vaszil- jev bolgár író Giordano Bruno haláláról szóló írásának dra­matizált változatával és a hí­res szovjet szerzőpár, Ilf—Pet­rov szatírájával. Szüngt után az ismert bu­dapesti, pantomimművész, Kar­sai János mutatta be műsorát, három tanítványának, az an­gyalföldi Mimikri csoport tag­jainak közreműködésével. Kar­sai tevékenységének legfőbb jellemzője — ezt bizonyította veresegyházi bemutatkozása is — a műfajtól sokak szerint tá­volálló közérthetőség keresé­se. Karsai azt igazolja, hogy az arisztokratikusnak hitt és mondott pantomim is lehet né­pi, ahogyan az ősi időkben pél­dául a görögöknél az is volt. Színes, változatos, technikailag bravúros, tartalmilag pedig je­lentős műsorával — amely na­gyon élénk, eleven, sőt aktív kapcsolatot teremtett a közön­séggel — szemléletesen doku­mentálta ezt. Ö. L. TV-FIGYELŐ Pistáék Gaígagyörkön. Ez2e] a kedélyeskedőnek látszó cím­mel jelentkezett a vasárnapi Hét Pest megyei riportja. Az anyagból azután kiderült, hogy nem kedélyeskedésről van szó. Pista, azaz Tálast István, a budapesti Transzvill igazgató­ja és munkatársai csakugyan régi ismerősei, jó barátai a galgagyörkieknek. Mint Ko­vács Antal, a Galgavölgye Tsz elnöke, Balogh Mária jói sikerült riportjában elmondot­ta, a gyár és a tsz kapcsolata már abban az időben keletke­zett, amikor a gépállomásokat megszüntették. A tsz-nek mű­szaki segítség után kellett néz­nie, s így találkozott a buda­pesti gyárral. Az együttműkö­dés mindkét fél számára na­gyon gyümölcsözővé vált, és ma már — mint láthattuk — jóval túlhaladja a napi munka, a termelés kereteit. A riport címében tehát nem volt semmi túlzás. Tényleges barátságról, ha tetszik, mun­kás-paraszt összefogásról van szó. Kissé szétszórtan. Nagyon érdekes problémából indult ki a Hét egy másik, részben szin­tén Pest megyei vonatkozású riportja. Bizonyos estéken a veszprémi színházból elindul egy művészekkel teli autóbusz Pestre, az ÉVIG gyárába, hogy a színészek a munkásoknak bemutassák valamelyik új, vagy régebbi előadásukat. Ugyanakkor elindul egy má­sik autóbusz is, de már Ceg­lédről, az ÉVIG ottani gyárá­ból, szintén Pestre, teli mun­kásokkal, hogy a veszprémiek előadására vigye őket. Nem túlzás ez? Wisinger Ist­ván, a Hét riportere erre is feleletet keresett. Vagyis arra, arányban van-e ez a nagy­arányú mozgolódás az ered­ménnyel? Néhány kérdés ma­gától értetődően fogalmazódik meg ezzel a tényleg monu­mentális vállalkozással kap­csolatban. Ha már a ceglédiek Pestre utaznak, miért nem va­lamelyik pesti színház előadá­sát nézik végig? S ami a do­log lényegéi jelentve ezzel egyet jelent: miért nem a hoz­zájuk jóval közelebb eső Szol­nokra, vagy Kecskemétre mennek színházat látni? Érdekes és fontos kérdéseit ezek. Érdemes lett volna ala­posan utánajárni. Sajnos, a Hét riportja éppen ezeket a kérdéseket kezelte kissé mel- lékesen-mostohán. Pontosab­ban felvetésükkel egyidejűleg azt is bizonyítani igyekezett, hogy a vállalkozás azért nagy­szerű Csakhogy ez így képte­lenség. Régi mondás: nem fúj­hatunk a szánkból egyszerre hideget és meleget. A riport­nak egyértelmű, világos és ha­tározott feleletet kellett volna adnia a saját maga felvetette, nem jelentéktelen kérdésre. Végül is tudnunk kellett vol­na, hogy ez az EVIG-kezde- ményezés jó vagy nem jó. Hogy nagyon sokba kerül, azt minden, néző gondolhatta, bár a riportban pénzről nem esett szó. De megéri-e? A kérdés annál indokoltabb, mert a színházteremben bizony, sai- nos, elég kevesen ültek. Ha operett van, akkor persze a nézőtér megtelik. Csakhogy arra egészen biztosan nem ér­demes ennyi pénzt és energiát áldozni. Sajnálhatjuk, hogy a Hét el­mulasztotta az alapos utána­járást. Az alapkérdés — tehát, hogy megéri-e mindez a sok erőfeszítést —, mint mondani szokták, továbbra is nyitva maradt. Ökrös László Képzőművészetünk seregszemléje

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents