Pest Megyi Hírlap, 1975. április (19. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-20 / 92. szám
1975. ÁPRILIS 20., VASÁRNAP ZVJrwi Tg srftmonD «rv:*- r Szák András rajza WEÖRES SÁNDOR: Kék a hajnal Kék a hajnal, kék, harmat hinti még. Éledező tarka mező tavaszi csokra szép! Kék fönn az ég! Kék íönn az ég! Tavaszi szellő fújja hátunk, ragyog a kikelet, örül a lég! Nóta, meg ne állj, szállj te, szállj te, szállj! Fütty kanyarul, arc kipirul, szapora móka vár! Zeng, zsong a táj! Zeng, zsong a táj! Viola-kedvünk, szöcske-lábunk, röpül a cinege, dalol a száj! Joghurt és fekvőtámasz nál a vendéglőben. Komoran fúj látott hazafelé, és már messziről észrevette Szűcsöt. Megállt, bevárta, és amikor el akart iramodni mellette, megfogta a karját. — Mondja csak, igaz, hogy maga negyven fekvőtámaszt csinál reggelenként? Szűcs mosolyogva bólintott,' közben helyben futott, hogy a társalgás alatt se essen ki a ritmusból. — Hát én azt nem hiszeml — jelentette ki kategorikusan Molnár. Szűcs annyira megleipődőtt, hogy abbahagyta a helyben futást. Megigazította a szemüvegét, elképedve nézett a másikra. — Kérem... — mondta az izgalomtól, meg a fulladástól remegő hangon —, én... én nem szolgáltam rá, hogy meghazudtoljon ó... Ha akarja tudni, negyven fekvőtámasz a napi adagom, de sokszor megcsináltam már a dupláját is! — Minek néz maga engem? — húzta fel a szemöldökét Molnár. — Csecsszopónak, műnek mindent be lehet adni? Ezt én csak akkor hiszem el, ha látom! I Tgy állt ott Szűcs, mint akit igazságtalanul felképeitek. Először szó nélkül 'tovább akart futni, de aztán mégis meggondolta magát, levette a melegítőfelsőt, és hidegen közölte: — Akkor most figyeljen..: és számoljon, ha egyáltalán tud számolni ... Fekvőállásba helyezkedett és elkezdte a gyakorlatot. Szabályos, pontos testtartásban, mint évek óta minden reggel. De mert nem bízott túlságosan Molnárban, félve attól, hogy megpróbál majd csalni, hangosan számolta is a fekvőtámaszokat: egy, kettő, három, négy, öt... Molnár ott tornyosult felette és bámulta. Akár egy megker- gült béka, gondolta undorral, és erről szajkózik nekem az asszony állandóan. Erről az egyszálbelű, nyiszlett fráterről Aki talán soha nem evett, ivott egy jót az életében. Joghurtot szürcsölt, meg verseket magolt. És ez... ez a senkiházi akar engem túlélni?! Nagyon dühös lett, és valami iszonyú igazságtalanságot látott abban a lehetőségben, hogy egy ilyen fickó túlélhesse őt. Ezt a képtelenséget nem, ... egyszerűen nem szabad megengedni! Elekor már Szűcs az ötvenedik fekvőtámasznál tartott, és abban a pillanatban határozott Molnár is. — így könnyű — mondta rekedten, majd szép lassan, ahogyan otthon a kanapéra szokott, rátelepedett Szűcs nyakára a száznegyven kilójával. — Most folytassa, ha tudja... 'Talán egy negyedóráig 01- dögéit ott, elszívott egy cigarettát, kicsit szunyókált is, aztán elégedetten tápászkodotl fék — Es még ez akart engem túlélni — morogta —, ez a pépeket majszoló, keszeg kis könyvkukac... Na, jól néztem volna ki! — Ez rettenetes! Az éjszakát együtt töltöttük, egy ismerősünk lakásán. Beszélgettünk reggelig. Végül mindenben megegyeztünk. Két kisiklott élet találkozott. ’Egyikünknek sincs semmije, otthona, nyugalma ... értelmetlen minden erőfeszítés. Reggel bementem a munkahelyemre. Fiókomból kivettem az útielszámolások bonra tartott pénzét, s két nap szabadságot kértem. Egész nap a várost jártuk, Patikáról patikára mentünk, mire összeszedtük a szükséges mennyiségű mérget. Szobát béreltünk, azután lementünk az étterembe, és megvacsoráztunk. Először bort ittunk, azután rumot. Éjfél után visszamentünk a szobánkba. Részeg voltam. Meztelenre vetkőztem és a paplan alá bújtam. Férjem kinyitotta kézitáskámat, és a vállalattól elsikkasztott hatszáz forint maradékát magához vette. Székre tette kabátját és egy kés nyelével porrá törte a mérgeket. Elosztotta két vizespohárba, egyformán, azután áztatta. — Elkészült. — Örülök. Gyere, csókolj meg! — hívtam magamhoz részegen. Hozzám jött. .Leült az ágyam szélére. Beszélt, de nem emlékszem, hogy miről, azután kiment a dolgára, de előzőleg a kezembe nyomta a poharat: — Idd meg! Utána igyál rumot. Mindjárt jövök én is. Megittam a fehér pépet. Keserű volt, megborzongtam tőle. A rum jólesett. Nyugodtan feküdtem. Jókedvűen vártam a hatást. Valószínű, elaludtam. Kínzó gyomorgörcsre ébredtem, meztelen hasamon vörhenyes foltokat láttam. Bocsánat, ezt már szóban elmondtam. Az orvosok keresték a kabátomat, táskámat... de nem találták meg. Férjem ellopta, és a zálogházba vitte. Azóta nem jelentkezett, nem tudok felőle semmit. Valószínűleg már letartóztatták. •--------—----: nem vallottam? önt ez I Amiért | érdekli elsősorban. ---------------- Nekem nincsen más választásom. Tönkre tette életemet, miért vonszoljam, mit remélhetek még? Tíz napja elhagytam a munkahelyemet, ahol sikkasztottam. A nyakamban van háromezer forint adósság, férjem bűnöző, a rendőrség foglya... Nincs otthonom. nyugalmam... és nincs kenyerem. Ha a vállalat följelent, meghurcolnak engem is. A munkakönyvembe be írják a fegyelmi elbocsátást, s ez kísérne mindenhová. Nincs kiút. Az emberek gonoszak. A bajban lévőtől elfordulnak, rúgnak rajta ... láttam. Nálunk láttam az egyik osztály- vezetőt, amíg ott volt, körüludvarolták, s amikor a szerencsétlent elküldték, mindenki elfordult tőle, még a legbizalmasabb embere is.------------------------j beidéztek a kapi| H armadnap | tányságra. Megtud----------------------- tam, hogy eltűnt fé rjemet a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte. Féltem a kihallgatástól, mert újra elmondatják velem apró részletességgel mindazt, amit szeretnék örökre elf elejteni. Bátorságot és nyugalmat erőltettem magamra, elhatároztam, hogy logikusan gondolkozom és pontosan válaszolok mindenre. Nem várakoztattak. Üjra ahhoz a rendőrtiszthez kerültem, akinek a kérésére leírtam a történteket. Udvariasan fogadott és hellyel kínált. Megláttam az íróasztalán a levelemet, legszívesebben visszavettem volna, hogy eltépjem. — A kihallgatás elmarad — szólt csöndesen. Tágranyílt szemmel, csudálkozó tekintettel néztem rá. Akaratlanul kérdeztem : — Akkor meg miért idéztek be? — Azért, hogy közöljem magával, a rendőrség beszünteti a nyomozást. — Na, de, nem értem. — A férje vallomása és a maga levele alapján. — A férjem? — Annak kijár a jogos büntetés. — Elmehetek? — Igen. Elköszöntem és talán még üresebbnek éreztem magamat, mint amikor beléptem a rendőrtiszt szobájába. Céltalanul járkáltam a városban, nem akartam hazamenni. A déli harangszó már a ligetben ért. Ültem a jó tavaszi napfényben, s éreztem, hogy megkordul a gyomrom. Még nem ettem semmit. . Lopva oldalt pillantottam, mert azt hittem, ezt a hangos lcorgást meghallotta a mellettem ülő, idősebb férfi. Észrevette, hogy ránézek és félreérthette, mert szólt, majd bemutatkozott. Érdekesen beszélt mindenféléről, de én alig- alig feleigettem. Meghívott a közeli étterembe, nagyon örülne, ha vele ebédelnék. Nem kérettem magam, szótlanul lépkedtem mellette, ő meg az ételek különbözőségéről és finomságáról beszélt. MEZŐ FERENC: Tengeri emlék Ketten voltunk, akkor éjszaka csak ketten, a tengeren elszabadult bólyák, víg végtelen felé terelték a túlterhelt hajót, sirályok tánca kísérte szökés, kagylóban spirál zúg orgona hangon, partra hányva a ruha, igazolvány, a buszbérlet meg az apró, — halottainkban hagyatékunk — és nincs más út, csak a tenger. RADNAI ISTVÁN: Másodév tűz szeretője vagyok a láng fák között osonó falánk nagy didergető ölelő pára magba szökkenő vetemény szára kétnyári növény termő másodéve ablakon végvirág tűztől körülvéve tűz szeretője tűz tűzzel oltalak karod szemfedője tár fölém oltalmat •— Elküldték a vállalattól — mondta kérdezés nélkül. — Miért? — Fúrás. Ma mindenkit megfúrnak. Csak idő kérdése. Nem lepődtem meg. — Pénz kellene — szólt újra. — Honnan vegyek pénzt? — Bánom is én. Élnem kell! — Itt van száz forint. Elvette, s azután egy kocsmában megbeszéltük az OTP-kölcsön felvételének módját. Én tiltakoztam. Ezerhat- száz, forintomra hogyan vehetnék föl tízezret? Ha nem teszed, elmegyek a szeretőid feleségeihez, és elmondom, ki vagy! — sziszegte ingerülten. — Eredj iríár! Csak tréfa volt. Miattad, hogy ne igyál, legyél féltékeny, és ne csavarogj el. — Ismerlek. S most kitekerem a nyakad, te rossz dög! Megijedtem. Képes lesz, és én is az utcára kerülök. Nagykeservesen megszereztem háromezer forintot, és négyszáz híján neki attain. Minden rendbe jött. Közösen vacsoráztunk, szórakoztunk éjjjeli mulatókban, szállodában aludtunk. Nem gondoltam semmire. A harmadik héten megismételte at előző jelenetet. Nekiadtam a havi fizetésemet, és apám kosztján éltem. Két hét múlva az is elfogyott. Űjabb pénzre volt szükség. Nagyon féltem tőle, mert megígérte, hogy bejön az igazgatóhoz és mindent elmond. Könyörögtem, hogy ne tegyen tönkre. A rágalom nem múlik el nyomtalanul fölöttem. — Fogjál egy pénzes pasast! — mordult rám. Elszörnyedtem. — Te, utolsó strici! — leköptem az arcát és otthagytam. j----------------j újra várt. Éreztem, hogy I Másnap [ beteljesedik a sorsom.----------------Sétáltunk a szűk, kis ut cákban, alig beszéltünk. Egyszer csak megállt ott: kedvesen rámnézett, úgy, mint tánc közben, amikor megismertem. — Édesem! Én tartozom neked egy vallomással. Simogatta aranyszőke hajam. Szelíden megpaskolta széles arcom, magához vont. ruganyos mellemme! játszott. — Talán dolgozol már? — siettettem a vallomást. — Nem. Lopásért küldtek el a gyárból. Ha följelentenek... kész. Sok van a rovásomon. barátaival sörözött a vendég, lében. Egyik este, amikor hazaiéit szuszogott, kis híján összeütközött Szűccsel, aki a szokásos köröket rótta. ( — Nem tud vigyázni — horkant fél —, vagy alszik ú ilyenkor? — Elnézést... — dadogta Szűcs, megigazítva a szemüvegét —, valóban figyelmetler voltam. De tudja, rajongok i versekért, és ilyenkor memorizálom a kedvenceimet. Mosi éppen Petrarca egyik szonettjét... Bocsásson meg, igazár nagyon sajnálom... — Nahát — mondta otthor Molnár —, ez a Szűcs égj emeletes barom. Futkároz és közben szaval. Nekem ezt aí ökröt fel ne hozd mégegyszei példának! — Miért? Mert szereti a verseket? Finom lélekre vall. Te is inkább verseket olvasná: vacsora helyet, de én már abban is kételkedem, hogj elgyáltalán tudsz még olvasni — Elég! Többet egy büdös szót sem erről a fickóról! ]Vem fogadta meg a taná- ' csőt az asszony, és Szűcs távábbra is mint egy eminens diák a rossz tanuló előtt, mindennap szóba került Általában olyankor, mikor az a legkevésbé hiányzott. Molnár kezdett egyre idegesebb lenni, de mert régóta utált már vitatkozni a nejével, cselhez folyamodott. Keserves önfegyelemmel csak keveset evett este,' és inkább éjszaka pótolta, amikor a felesége aludt. De egyik alkalommal felriadt az asszony a zsírpapír zörgésére, amiből mohó izgalommal éppen az abált szalonnát csomagolta ki, és akkor minden kitudódott,. , — Nem szí3gyélled magád kimondta —, így akarsz túljárni az eszemen?! Pedig már kezdtem örülni, hogy mégis csak okultál valamit Szűcs példájából, és mérsékeled a falast — Torkig vagyok azzal az alakkal! —• hördült fel Molnár. — Ha még egyszer kiejted a nevét, esküszöm, agyoncsaplak ! — Irigy vagy rá! — kiabált az asszony. — Mert érzed, hogy túl fog élni! És negyven fekvőtámaszt; csinál majd akkor is! Érted?! Negyvenet! — Ezt meg honnan tudod — meredt rá Molnár —, tán ott szoktál strázsálni, amikor csinálja? |\."1 olnár aznap nehezen aludt el. Gyűlölte Szűcsöt, az asszonyt, az egész világot. Másnap egész nap rosszkedvű volt, és este legalább hat korsóval többet ivott a szokásos adaglett bevárni a következő járatot. — Mit? — szisszent a feleségére. — Mit mondtál arról a Szűcsről? — Azt, hogy példát vehetnél róla. Évtizedekkel fog túlélni téged! Molnár elnézően legyintett. Nehezen lehetett kihozhi a sodrából, és különösebben sosem izgatták a célzások, amelyek a testsúlyára vonatkoztak. Kis gondolkodás után azonban mégis fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az apja is megérte a nyolcvanat, p>edig semmivel sem volt soványabb, mint ő. — Már betöltötte a hetvenet — mondta elérzékenyülten —, amikor fogadásból egyedül ette meg az újévi sültmalacot. Ez a propaganda, ez megy nektek az agyatokra. A magyar mindig szerette a hasát, mert tudta, hogy az igazi élvezet az evésben rejlik. No meg az ivásban! Az ilyen fickókat, mint ez a zsinegbei ű Szűcs, csak sajnálni tudom. Olyan a pofája, mint a kétszersült. Rossz ránézni! És egyáltalán beszélni sem érdemes róla, inkább vacsorázzunk, azt meg, hogy meddig élek, bízd csak rám! A maga részéről ezzel be- fejezte az ügyet, de nem így az asszony. Másnap a negyedik rántott szeletnél, amit Molnár a tányérjára kotort, újra kezdte Szűcsöt, meg a a hosszú életet. — Legalább ne a vacsoránál — méltatlankodott Molnár —, azt akarod, hogy elmenjen az étvágyam? — Igenis, azt! Szeretném, ha Szűcs példája valamit kamatozna ! De nem kamatozott. Csak annyit, hogy Molnár később járt haza, esténként inkább a Czűcs mindig joghurttá ^ vagy tejjel kezdte a nap>ot és a folytatás sem volt sokka zsírosabb. Főzelék, saláta gyű mölcs, főtt tojás, és csak nag} ritkán egy kevés hús. Nerr sokkal vastagabb, mint egy levélpapír. — Könnyű koszt a hosszt élet titka — mondogatta —, ét mellé természetesen sok mozgás ... Nem szabad elreny- hülni! Ennek bizonyításául minden. reggel negyven fekvőtá- maszt csinált, esténként mei több ízben loholta körül i háztömböt. A kisváros jólismert figurájává vált, ahogj melegítőben rótta a köröket, és közben jobbra-balra köszön- getett, mert alapvetően illemtudó ember volt. Olyankot megigazította a szemüvegét rámosolvgott az illetőre, barátságosan intett és tovább libegett. — Látod — mondta Molnár- né a férjének —, erről a Szűcsről példát vehetnél. Egykorúnk vagytok, de azon nagyítóval sem találni egy deka fölösleget, ötvenévesen is olyan, mint egy nyurga kamasz. Bezzeg te...! Prre a bezzegre tökéletesen rászolgált Molnár, akit mintha csak Szűcs ellentétének szemelt volna ki a sors. Joghurtot meg tejet legfeljebb a tévében látott, ha reklámozták, és mozgásban sem volt különösebben igényes. Beérte azzal, hogy néha egymás elé kellett raknia a lábait, amit akár menésnek is nézhetett valaki, és sokszor még a vaka- ródzás is fárasztotta. Nála a nap hat pár debrecenivel indult, és ehhez hasonlóan folytatódott. Legszívesebben csülköt evett csülökkel, és az esti köröket csak söröskorsókban számolta. Legkedvesebb álmai közé tartozott, amikor irdatlan töltöttkáposzták társaságában hempergett egy óriási üstben. Olyankor csak az aggasztotta, hogy nem ő ette meg a töltöttkáposztákat, hanem azok őt. De még így is kéjesen izgalmas érzés volt belefura- kodni a meleg, húsos rizsbe. Ezek után nem tűnt (meglepőnek, hogy száznegyven kilójával ő is a kisváros egyik jólismert figurájává kerekedett. Különösen a buszon, csúcsforgalomban, mert miatta legalább három embernek keiTÓTH-MÁTHÉ MIKLÓS:
