Pest Megyi Hírlap, 1975. április (19. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-18 / 90. szám

Jegyzőt Az ellenőrzés nem bizalmatlanság „Hagyjanak engem békén — ha egyszer megbíztak a milliárdos értékek kezelésé­vel, s ezért felelősséget is vállaltam — miért kell ál­landóan a nyakamra kül­deni az ellenőröket? E dü­hös kifakadás nem ma hangzott el egyik nagyvál­lalatunk vezetőjétől, lehet ennek vagy két-három esz­tendeje is. Hogy most még­is eszembe jutott — annak a KNEB legutóbbi vizsgá­lata az oka. Az említett je­lentés sommás megállapí­tása: az ellenőrzőtevékeny­ség meglehetősen rendszer­telen, az erről szóló párt­ós kormányhatározatot nem mindenütt hajtották végre. Természetesen a jó pél­dáit száma sem kevés, ám a leszűrendő tanulság szá­munkra mégis csak úgy szól: minden szinten erő­södjön az ellenőrzés. Ennek fontosságát _ a IX. kong­resszus referátumai, hoz­zászólásai is megerősítet­ték. A „fentről” látott kép és támasztott igény egybe­vág azzal, amit „lent” lát­nak, kívánnak az emberek. De miért is kell mindezt hangsúlyozni a nagyon is kerek, egyértelmű megfo­galmazáson túl? Talán azért, mert még hat az a félreértés, amit az ellenőr­zés kanosán éppen az idé­zett KNEB-vizsgálat így foglalt össze: „széles kör­ben úgy vélték, hogy gaz­dasági srabábizók önma­gáikban is biztosítják a döntések kontrollját, a gaz­dálkodás hatékonyságát.. ” Alighanem itt a probléma gyökere és ezen érdemes el- go- Holkodnunk. Hivatkozhatunk a tapasz­talatokra. arra. bogv saj­nos, e vélekedés helytelen­ségéről már meggyőzött né­hány jelenség az elmúlt időben, mini például a keszietek túlzou ieihai- mozódáisa, gazdláisouási aránytalanságok kialaituia- sa egyes termeteiben. Ta­lálkoztunk ennél suiyosaob következményekkel, például Visszaélésekkel is, ami szin­tén összefüggésbe hoznató az ellenőrzés gyengeségei­vel. iim a gyakorlatban szer­zett okuláson túl e fontos tevékenység javítását sür­geti a vezecés fejiesztese- nen szükségessége. A helye­sen értelmezett, szakszerű ellenőrzés ugyanis nem va­lami gyámkodás az önál­lóan munkálkodók, gaz­dálkodók felett: nem a bi­zalmatlanság megnyilvánu­lása, hanem az irányítás egyik fontos, a többivel egyenrangú eleme. Olyan, amit egyértelmű természe­tességgel sorolunk fegyver­tárunkba, az állami, a tár­sadalmi tulajdonosi érae­keink érvényesítése esz­közeiként. Nem mond el­lent ennek gyakorlása sem az önállóságnak, sem a fe­lelősségnek, de még a jogo­sain elvárt bizalomnak sem. Sőt tulajdonképpen a bi­zalom megalapozásának, megerősítésének hasznos módszere lehet a szaksze­rű, gondos vizsgálat, a rendszeres ellenőrzés. En­nek eredményeként készí­tett „bizonyítvány” nem csupán az arra illetékes fe­lettes számára szolgál meg­nyugtatásul; jogos maga- biztossággal tölti el azt, akinek munkáját, a társa­dalomtól kapott bizalom­mal való sáfárkodását rend­ben találták. Matkó István A győzelem könyvtára Történelem 35 kötetben Vörös nyíl töri szét a fekete horogkeresztet. Ez az emblé­mája a Győzelem könyvtára köteteinek. Szuggesztív, gaz­dag tartalmú jelkép. A szovjet grafikus tervezte embléma rá­kerül a lengyel, bolgár, cseh­szlovák, NDK, mongol, magyar és szovjet kötetekre. Azokra, amelyek a győzelem 30. évfor­dulója jegyében jelennek meg. Antal Lászlót, az Európa Könyvkiadó irodalmi szerkesz­tője mondja: — Még tavaly márciusban Varsóban több szocialista or­szág könyvkiadói elhatározták, hogy könyvsorozattal — mely­nek neve a Győzelem könyv­tára lett —, emlékeznek a fa­sizmus felett aratott győzelem 30. évfordulójára. A sorozat már megjelent, sikeres irodal­mi műveket tartalmaz, olyan színvonalas alkotásokat, ame­lyek méltók az évfordulóhoz. A szovjet kiadó tizenkét mű­vet, a lengyelek ötöt, a cseh­szlovákok, az NDK és a ma­gyar kiadó négyet-négyet, a bolgárok hármat és a mongo­lok egy művet ajánlottak a harmincöt kötetes sorozat­hoz. — Szerepel a sorozatban két arato’ógia is — amely minden országban megjelenik —, egy szovjet költői és eav lengyel d rá ma - összeá 11 í tás. Bár a so­rozat terve, Ötlete, olykor még kivitelezése is közös — nem azonos kötetek jelennek meg a tervező nyolc országban. A harmincöt kötetre tervezett so­rozat egyes kötetei 1975-től. a harmincadik évfordulótól 1980-ig. a harmincötödik év­fordulóig folyamatosan jelen­nek maid meg. — Milyen témákat ölel jel a harmincöt kötet? — A főbb témakörök — ho- gvan született meg a fasizmus feletti győzelem, hogyan szer­vezték a kommunista pártok a harcot, a Vörös Hadsereg sze­repe a győzelem megteremté­sében, a szocialista országok fegyverbarátsága és a proletár internacionalizmus^' szellemé­ben erősödő fegyverbarátság, valamint a hamis burzsoá né­zetek megcáfolása is témái a Győzelem könyvtára sorozat­nak. Természetesen értékes irodalmi feldolgozásban. — A sorozatot tervező orszá- ok úgy hatá-óztak, ho.ffv a zőzelem 30. évfordulójára gaiább egy kötet jelenjék meg. Magyarországon az Euró­pa Könyvkiadó gondozza a Győzelem könyvtára sorozatot, a kiadásban részt vesz a Kos­suth Könyvkiadó és a Zrínyi Katonai Könyvkiadó is. Az előbbi hét, az utóbbi három kötettel. A sorozatban már megjelent Szimonov triló­giája, az Élők és holtak, a Nem születünk katonának és Az utolsó nyár című kötet, Andrzejewski Hamu és gyé- mánt-ja, D. Dimov bolgár író Dohány című regénye és még az idén az olvasók kezébe ke­rül Ocenasek Rómeó, Júlia és a sötétség, Apitz Farkasok közt védtelen, Putrament el­beszéléskötete. — Melyek a sorozat magyar művei? — Illés Béla: Honfoglalás-a, Nagy hajós Pincenapló-ja, Darvas József: Város az ingo- ványon és Karinthy Ferenc: Budapesti tavasz című műve. Ez a négv mű jelenik meg a magyar Győzelem könyvtára sorozatban. A választékunk ennél szélesebb — például Szabó Pál: Isten malmai, Dar­vas József: A tizedes és a töb­biek, Illés Gyula: Ebéd a kas­télyban című alkotását is ajánljuk a többi ország soro­zatához. NMraü) A PESTME&Ytl HÍRLAP külön ki a d'ä s a ‘ XIX. ÉVFOLYAM, 90. SZÁM 1975. Április i8„ péntek Saláta, százezrével Elegendők az újig a zöldség- és gyiimölcskészletek Az idén jelentős tételek futnak be a nagykőrösi MÉK- telepre a fóliasátrakban ter­melt tavaszi salátából. Bíró Istvánná telepvezető elmondotta, hogy a napokban a külföldi szállítás is megin­dult. Az NDK-ba naponta 2—3 vagonnal exportálnak és az NSZK-ba is küldenek be­lőle. A nagykőrösi MÉK-telep külföldi exportra és bel­földi ellátásra 620 ezer fej fólia alatt nevelt sa­látát kötött le. Az export mellett naponta 40—50 ezer fejet szállítanak Budapestre és a megye tele­püléseire. ' A Szabadság és a Dózsa termelőszövetkezetekkel 510 ezer fej fóliás saláta termesz­tésére szerződtek. Az ÁFÉSZ felvásárlásaiból 110 ezer fej salátát kapnak a nagykőrösi és a kocséri kistermelőktől. A MÉK-lelepnek még mindig számottevő kész­letei vannak almából, burgonyából és hagy­mából. A telepen hat asszony csoma­golja hálóba a gyümölcsöt a boltok részére. A MÉK emellett ellátja a boltokat — importból és a vi­déki nagy üvegházakból — primőrparadicsommal, ubor­kával, spenóttal és más zöld­áruval. Hónapos retket már a helybeli kiskertesek is szál­lítanak. Több körösi termelő- szövetkezet fóliasátraiban nö­vekszik a korai paprika és paradicsom. , — A múlt ősszel a körösi kiskertekben több mint más­fél millió szabadföldi saláta­palántát ültettek — mondotta a telepvezető. — Ezek a gyen­ge télben nagyobb károsodás nélkül megmaradtak. Telepünk 1 millió 800 ezer fej szabadföldi saláta kül­földi és belföldi értéke­sítésére szerződött és megtettük a lépéseket a termés elhelyezésére. A sza­badföldi saláta vágása az idő­járás alakulásától függően, előreláthatólag április 20—25-e között indul, árakat még nem tudunk mondani — fejezte be a tájékoztatást a telep­vezető. Kopa László Áramszünet A DÉMÁSZ nagykőrösi ki- rendeltsége értesíti fogyasz­tóit, hogy április 19-én reg­gel 8 órától délután 3 óráig a Ceglédi úti lakótelepen a Körösér északi oldalán levő lakásokban a közvilágítás üzembe helyezése miatt áram­szünet lesz. Ugyanezen a napon dél­előtt 10 órától délután 2 óráig a Ceglédi úton a sportpályá­tól kifelé végig, a Balaton, Szultán, Zentai, Vági István, Niklosz, Baráth, Szövetség, Partizán, Galamb, Kárpát, Mészáros János, Aulich, Tá­rogató, Tabán, Pásztor, Csip- vári és Bárány utcákban karbantartási munka miatt áramszünet lesz. Mit látunk m a moziban? Lila akác. Színes magyar film. Kísérőműsor: Sporthíradó. Előadások kezdete: 5 és 7 órakor. KISKÖRZETI MOZI A LENCSÉSI ISKOLÁBAN A kör bezárul. Szovjet bűn­ügyi film. Előadás kezdete: fél 7-ikor. Megyei MEMSTsakk versenyt nyertek a ládagyáriak Régi ház — ú| köntösben Felújították a nyársapáti művelődési otthont A közelmúltban megszűnt a nyársapátiak egy égető gond­ja, jelentős társadalmi mun­kával és anyagi hozzájárulás­sal felújították a községi mű­velődési otthont. Társadalmi támogatással A megyei tanács több száz­ezer forinttal támogatta a ki­vitelezésre váró tervek valóra- váltását. A helybeli termelő- szövetkezet, a pincegazdaság, maguk a fiatalok, a község kis­iparosai is kivették a részüket az önként vállalt munkából. A gondos tatarozás során ki­cserélték a rozzant ajtókat, ab­lakokat, kívül-belül új köntöst kapott az addig elhagyott épü­let. A nagyterem valamivel ki­sebb lett, de így is elegendő az előadások, ünnepségek meg­tartására. Az ifjúsági klub minden igényt kielégít, beren­dezését örömmel vállalták ma­gukra a fiatalok. Láthatóan máris jól érzik magukat új birodalmukban. Tágas hely a könyvtárnak A legnagyobb változáson a községi könyvtár ment át, amelynek elhelyezése és fel­szerelése össze sem hasonlítha­tó a korábbival. A régebbi zsú­folt szoba helyett a szépen gyarapodó könyvállomány most három egymásba nyíló helyiségben kapott helyet. Két olvasóterem várja a gyerme­HULLADEKGYŰJTÖ HETEK keket és a felnőtteket, külön szoba jutott a könyvtári teen­dők elvégzésére. A könyvtáro­si munkakört az általános is­kola egyik pedagógusa látja el. Olajkályhák gondoskodnak a megfelelő hőmérsékletről, szőnyegek borítják a padlót, kényelmes, kárpitozott székek csábítják a helyben olvasásra a látogatókat, az új könyves­polcokon áttekinthető az állo­mány. Külön sarokban sora­koznak a kézikönyvek, lexiko­nok, mindazok a művek, ame­lyek a diákok, a továbbtanu­lók, a rejtvényfejtők számára, a szellemi vetélkedők részve­vőinek megfelelő ismeret- anyaggal szolgálhatnak. Igazgató kerestetik Az ifjúsági klubnak is van vezetője, ám a művelődésiház- igazgatói munkakör egyelőre még betöltetlen. Ha erre a fon­tos posztra sikerül rátermett, hozzáértő személyt találni, vár­hatóan tartalommal telítődik a megszépült és az igényes köz- művelődési munkára alkalmas intézmény. Valószínű, felfede­zik előnyeit a községbeliek is, akiknek kedvenc tartózkodási helyük lesz szabad óráik tar­talmas eltöltésére a nyársapáti művelődési otthon. (tamasi) A megyei sakk-csapatbaj­nokságban a múlt évi körösi vonatkozású premier után már két nagykőrösi együttes indul, így a fiatalabbak is rendszeres szerepléshez jut­nak, tétmérkőzéseken. A két csapatunk sorsolása ellentétes. Az I. osztályban: IM Vasas Iklad—Nk. KI ŐSZ 7:3; Nk.: Kovács, T. Nagy. Pál, Nagy I., Nagy S. (1), Kiss S., Pallagi (fél), Búz D„ Járó (fél), Bakó (1). A visszavágón: IM Vasas Iklad—Nk. Ki ŐSZ 7,5—2,5; a körösiek ugyanabban az összeállítás­ban szerepeltek, s T. Nagy 1; Kiss S., Búz D. és Bakó fél­fél egyéni pontot szerzett. A, többszörös megyei bajnok­csapat, magasabb minősítésű játékosaival biztosan győzött otthonában. A II. osztályban: Mária- nosztrai KSK—Nk. KIOSZ II 6.5—5,5. Ebben a kategó­riában 9 csapat, 6—6 fővel, játéknaponként 2 fordulóban sakkozik. Az eredménylistát az olimpiai pontok szerint összesítve vezetik. A hazai nyitány kő-ösi pontszerzői: Bakai (2), Hévízi (1,5), Mé­száros (1) és Varga (1). ★ Szolnokon, a Szolnok me­gyei MEDOSZ-soortnap sakkvetélkedőjén a N1JFAG- ot a naqykőrösiek képvisel­ték. Tizennyolc férficsapat küzdel'méhen a ládagyáriak (Kovács István, Pallagi Ti­bor, Kis Sándor, Búz Dezső, Kőházi Ferenc) a csapatmér­kőzéseken és a körmérkőzé­ses döntőben hatszor nyer­tek, egyszer döntetlenül ját­szottak és a megyei viadalt megnyerve bejutottak a te­rületi döntőbe. A körösi nők (Búz Klára, Búz Erzsébet) 8 Megjavítják Az iskolák is bekapcsolódnak A héten a nagykőrösi MÉK- telepen is megkezdődtek a tex- tilhulladák- és papírgyűjtő he­tek, melyek május 31-ig tar­tanak. A telepre napról napra több hulladékanyagot visznek. Az átadók sorában legtöbb az iskolás és a nyugdíjas. Egy idős asszony nagy kosár régi naptárt és képes újságot vitt. — Az új, kis lakásban már nem fér el az ilyesmi — ma­gyarázta. Bukovics Géza telepvezetőtől megtudtuk, hogy a pamuttex­til-hulladék kilójáért, minőség szerint 5—2 forintot fizetnek, de a fehéret és a színeset külön kell válogatni. ] A tiszta, kötegelt újságpapír kilója 1,60, a színes kötegelt folyóirat, hullámpapír és ve­gyes papírhulladék egy forint. Aki 10 forintnál nagyobb ér­tékű textil- vagy papírhulla­dékot visz, a vételáron felül ajándéksorsjegyet kap, mely­nek főnyereménye egy Zsi­guli gépkocsi, s amellett kül­földi utazásokat, televízióké­szülékeket és vásárlási utalvá­nyokat sorsolnak ki. Nagykörösön és Kocséron a múlt évben többen érté­kes utalványt nyertek. A hulladékgyűjtésben a leg­jobb eredményt az iskolás gyermekektől várják. A gyűj­tést Nagykőrösön és Kocséron minden iskolában megszerve­zik. K. L. lyes A gyei ban hiba csapat közül a hatodik he­lyen végeztek. ★ A KISZ városi sportbi­zottsága háromtagú csapa­tokkal városi KISZ-es sakk­csapatbajnokságot rendez, körmérkőzéses rendszerben. Kilenc férfi és, új színfolt­ként, három női csapat ve­télkedik. A női vetélkedő kétfordulós. Eddigi eredmé­nyek: TRAKIS—Ifjú Gárda 2:1, Ifjú Gárda—ÁFÉSZ 2:1, TRAKIS—ÁFÉSZ 2:1. Az el­ső forduló után ez a sorrend (olimpiai pontszámítás alap­ján): 1. TRAKIS 4; 2. Ifjú Gárda 3; 3. ÁFÉSZ 2 pont. Még mindhárom csapat esé- a végső győzelemre. ★ HVDSZ-spartakiád me- sakkdöntőjét a főváros­rendezték. Szervezési volt, hogy a több mint 40 résztvevő számára mind­össze 4 sakktábla állt reii- delkezésre. Tizenegy csapat küzdelmében az Nk. Város­gazdálkodási Vállalat csapa­ta kétszer győzött, az egyéni viadalon G. Kovács Sándor a legjobb 14-ig jutott el. Több mint 4 órás sakkozás után a körösiek — sok társukhoz hasonlóan — az idegesítő lég­kör és a vontatottság miatt abbahagyták a versenyzést, nem akartak késő estig ma­radni. A rendezők körülte­kintőbbek lehettek volna. PÉNTEKI MŰSOR Atlétika Cegléd: körzeti középisko­lás futó csapatbajnokság. Kosárlabda Sportotthon-udvar, 16: Gimnázium A—Gimnáz-ium B, városi férfi KISZ-es baj­noki mérkőzés. S. Z. Fájó szívvel mondunk köszöne­tét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, jó szomszédoknak, a Szabadság Tsz dolgozóinak, mun­katársaknak, akik szeretett férjem és édesapám. Szabó Ferenc teme­tésén megjelentek, sírjára koszo­rút, virágot helyeztek, részvétük­kel fájdalmunkon enyhíteni igye­keztek. A gyászoló család. Fájó szívvel mondunk köszöne­tét mindazoknak, akik szeretett halottunk, D. Tóth Dénes, a nagy­kőrösi református egyház gond­noka temetésén részt vettek, sze- retetükkel fájdalmunkban együtt éreztek. A gyászoló család. A Gépjavító és Faipari Szövetkezet autószervizében nagy a tavaszi forgalom. Képünkön egy karambolos Zsigulit javít Rozsos Balázs és Barkóczi István szerelő. Varga Irén felvétele Köszönetét mondunk mindazok­nak a rokonoknak, ismerősök­nek, jó szomszédoknak, akik drá­ga jó édesanyánk, nagymamánk, testvérem, özv. Szűcs Lászlóné született,, Hegedűs Judit temetésén részt vettek, sírjára koszorút és virágot helyeztek, mélységes fáj­dalmunkon enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazok­nak a rokonoknak és ismerősök­nek. akik Kovács Ferenc, drága jó férjem, édesaoánk. nagyapánk temetésén megjelentek, sírjára koszorút helyeztek el és fájdal­munkat enyhítették. Özv. Kovács Ferencné és családja. Köszönetét mondunk mindazok­nak, akik felejthetetlen édes­anyánk, nagymamánk, déd­anyánk, özv. B. Balogh Józsefné született Góczlón Julianna temeté­sén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és bánatunkat részvétükkel enyhíteni igyekeztek A gyászoló család. \

Next

/
Thumbnails
Contents