Pest Megyi Hírlap, 1975. március (19. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-08 / 57. szám

%MM(w 1975. MÁRCIUS 8., SZOMBAT • • Orökrangadó a Népstadionban A labdarúgó NB I mai forduló­jának kiemelkedő eseménye a Népstadionban sorra kerülő Fe­rencváros—MTK-VM SK „örök- rangadó’’ mérkőzés. A két csapat — függetlenül pillanatnyi helyezé­süktől — mindig sok érdekességet és izgalmat tartogatott szurkolóik számára. Műsor. 14.30: Ferencváros—MTK- VM SK, Salgótarján—Bp. Honvéd, Békéscsaba—Rába ETO, ZTO—Pécs, Tatabánya—Csepel, Diósgyőr—Va­sas, 16.30: C. Dózsa—Videoton. Jól szerepelnek korcsolyázóink Colorado Springsben az idei műkorcsolyázó és jégtánc VB-n magyar idő szerint pén­teken reggelre befejeződött a férfiak szabadkorcsolyázása. A világbajnoki címet ezúttal a szovjet Szergej Volkov sze­rezte meg, az ezüstérem honfi­társáé, Kovaljevé lett, míg a bronzérmet az angol Curry kapta. Jól szerepelt a magyar Vajda László is, aki a 9. he­lyen végzett. Megkezdődött a jégtáncver­seny is. A Regőczy Krisztina, Sallay András kettős az első két kötelező tánc bemutatása után a 6. helyen áll. A szovjet Linnicsuk, Karponoszov duó az első. Pillanatnyilag máso­dikok az amerikaiak, 3. ugyan­csak szovjet kettős. A női mezőny is bemutatta a rövid programot. A szabad­korcsolyázás előtt a világ- és Európa-bajnok NDK-beli Christine Errath csak a 4. he­lyet tudta biztosítani magá­nak. Vezet a holland De Leeuw és ezzel esélyessé lépett elő. Területi spartakiád Megyei rajt és diákmezei Helyosztó Óbudán A Kiskunlacházi Ve­gyesipari Szövetkezet felvételre keres Képesí­tés nélküli férfi-női szervizmunkásokat. Betanulási lehetőség biztosítva. Jelentkezés az autószervizben. Kiskunlacházi benzin­kútnál. Az tffl-s csaljatok múlt he­ti rajtja után a hét végén a megyebajnokságban, s néhány járásban is megkezdődik. a tavaszi idény. Így tehát a lao- darúgóknál már szinte teljes a nagyüzem. Az NB Il-es Kos­suth KFSE múlt heti debre­ceni vereségéért hazai pályán igyekszik kárpótolni magát. Az NB III-asok közül a Du­nakeszi Vasutas és az ÉG- SZÖV MEDOSZ otthon ját­szik. A megyebajnokságban az első három helyezett közül csupán Nagykőrös élvezi a pályaelőnyt. A listavezető Perbál Szigethalmon, a Gö­döllői Vasas pedig a sereg­hajtó otthonában vendégsze­repei. Óbudán a Kerék utcai ké­zilabda-teremtornán vasárnap befejeződik a küzdelem. A csoportok azonos helyezettjei a végső helyezésekért játsza­nak. A nőknél már eldőlt a végső sorrend, a Váci Forte 8., míg a férfiaknál a GEAC 9. lett. Újpalotán a hét végén újabb forduló következik. A múlt heti megyei mezei Egy hely még kiadó SZABADTÉRI ELŐZETES A Pest megyei kézilabda- csapatok jelenleg még a kü­lönböző teremtornákon vesz­nek részt, de a szövetségben már nagyban készülődnek a tavaszi nyitányra. A megye­bajnokság április 6-án kezdő­dik. Március 11-én készítik el a sorsolást, s ugyanekkor — 17 órakor — ligaülést is tartanak a szövetségben a csapatok kép­viselői részére. Kende György, a szövetség elnöke elmondta, hogy a férfiak 14-es mezőnyé­ben egy hely még kiadó. Erre az eredeti kiírás szerint a tavalyi bajnokság utolsó két helyezettje, a Kossuth KFSE és az Esze Tamás SE, valamint a területi két második helye­zettje Verőce és Gyál, pályá­zik. Az Esze Tamás SE azon­ban visszalépett az osztályozó­tói, s így hárman dönthetik el, ki lesz a 14. résztvevő. A me­gyei bajnokságra eddig 11 csa­pat nevezett, a régiek mellé újoncként Galgahévíz és a Gö­döllői Gépgyár jutott fel, a 12. csapatot az erősorrend alapján hívja meg a szövetség. A nők­nél a tavalyi 10 együttes he­lyett, 12 alkotja a mezőnyt. Az alsóbb osztályúak küz­delmeit ez évtől kezdve új for­mában bonyolítják le. ^ Három összevont járási bajnokság lesz. Az Északi csoportban a váci és a gödöllői járás csapatai szereDelnek. Érdekesség, hogy az első félévben Vác, ősszel pedig Gödöllő lesz a bajnokság gazdája. A Középcsoportban a budai, szentendrei és a rác­kevei járás együttesei játsza­nak. Délen pedig a ceglédi, dabasi, nagykátai és monori járás együttesei. Utóbbi két csoport gazdája a budai, illet­ve a ceglédi szövetség. Egy- egy csoportban 8—8 csapat szerepel, a budaiaknál viszont csak heten jelentkeztek, itt úgy oldják meg, hogy a csa­patok megfelelő mérkőzés­számmal „rendelkezzenek”: három villámtorna eredmé­nyeit is beszámítják. A járásokban április 13­án kezdődik a tavaszi idény. Megalakultak a rendező já­rások szövetségei, elkészítették versenykiírásukat. Mivel még nincs elég játékvezetőjük de remélhetőleg az idei tanfo­lyamok révén megoldódik ez a gond — az 1975. évi baj­nokságban még a megyei szö­vetség küldi a bírókat. Egyéb­ként valamennyi Pest megyei játékvezető részére április 1-én egésznapos továbbképzést ren­deznek. R. U futóbajnokság után a diákok, az általános és középiskolások versenye következik Gödöl­lőn. Valamennyi iskola ver­senykiírást kapott, s így a rendezők remélik, hogy túl­szárnyalják a tavalyi másfél ezres létszámot. A téli spartakiádon befeje­ződtek a járási küzdelmek, s a járások legjobbjai területi viadalon próbálkoznak a me­gyei döntőbe jutással. Szent­endrén a házigazdákon kívül a budai, a ráckevei és a váci, Monoron a helyiek mellett a ceglédi, dabasi, gödöllői és nagykátai asztaliteniszezőik, valamint sakkozók vetélked­nek. A Pest megyei Birkózó Szö­vetség vasárnap újabb ver­senyt rendez, ezenkívül szom­bat-vasárnap lesz a főváros­ban a 17—18 évesek országos ellenőrző versenye: a kötött- fogásúak az FTC csarnoká­ban, a szabadfogásúak a Jég- színházban lépnek szőnyegre, ma délután 14, s vasárnap 9 órától. SZOMBAT ÁSZT AUTO VISZ. NB I férfi. Kaposvár—Ceglédi Vasutas (18.30). KÉZILABDA. Az Üjpest Kupá­ért, az újpalotai kék iskola termé­ben. 15.14: Solymár—IM Vasas Ik- lad (férfi A), 16.38: Váci Forte- Fóti Gyermekváros, 17.10: Váci Forte—MTK VM (mindkettő női ifi), 17.42: Budaörs—Telefongyár (női), 19.38: Budakalász—Csömör, 20.42: Budakalász—Ü. Dózsa (mind­kettő férfi Ifi). Menyasszonyi ét alkalmi ruha kölcsönzés ÁLTALÁNOS Ruházati Szövetkezet VII.Thököly ú. Zl. sz, üzletében VASAILNAP ASZTAUTENTSZ. NB I nőj. Abonyi TSZ SK—Pécsi BTC (9.30). NB ÖLI férfi. B6E—Perbál. Atlétika. Pest megye diák mezei futóversenye (Gödöllő, Er- zsébet-park, 10). BERíKÖZAS. Országos junior kö­töttfogású verseny (Cegléd, Sport- csarnok, 10). KÉZILABDA. Helyosztó mérkő­zések a Kerék utcában, nz Óbuda Kupáért. 12.45: Budakalász—MAFC (a 7—8. helyért), 15.50: Dunakeszi VSE—Volán (a 3—4. helyért). Az újpalotai teremtorna mérkő­zései. 9.24: Kandó Technikum—Pé- cel (férfi B-csoport), 14.18: Buda­örs—K. Sörgyár (női), 15: Duna Cipő—Budakalász (női), 15.42: Vá­ci Kötött—Gyömrő (férfi B), 17.06 Tököl—Csepel Autó (férfi A), 17.48 MTK VM—Csömör (férfi A). LABDARÚGÁS. NB H. Kossuth KFSE—Szekszárdi Dózsa (Szent­endre, 14.30, Tapolczai). NB m. Északnyugati csoport: Pápai Textiles—Váci Híradás (14.30, Rúzsa), Dunakeszi Vasutas— Körmend (14.30, Endes). Délkeleti csoport: Szegedi VSE—Ceglédi VSE (14.30, Mile) j ÉGSZÖV MEDOSZ— Gyulai SE (Kiskunlacháza, 14.30, Nagy M.). Megyei bajnokság. A mérkőzé­sek az. elöl állók otthonában, 14.30- kor kezdődnek. Isaszeg—Bem SE (dr. Horváth), Maglód—LM Vasas Lkiad (Aranyosi), Nagykőrösi Ki­nizsi—Szigetújfalu (Soós), Budaörs —Monor (Bokor), Pilis—Törökbá­lint (Vasas), Szigethalom—Perbál (Gál), Aszódi Építők—Albertirsa (Halász), Pilisvörösvár—Gödöllői Vasas (Hűvé). SPARTAKIÄD. a téli verseny területi döntői (Szentendre, Monor, 8.30). TOLLASLABDA. Megyei ifjúsági bajnokság (Veresegyház, 9.30). Me­gyei csapatbajnokság: Gödöllői EAC—Vác (9). A katonákéi sportcsarnok, ahol a hét végén, március 8—9-én a fedettpályás atlétikai Európa-baj nokságra kerül sor. Pest-Budai Vendéglátó Vállalat felvételre ke­res: balatoni üzemegy­ségeibe szakácsokat tetanított szakácsokat, cukrászokat. Jelentke- és helye: Pest-Budai Vendéglátó Vállalat Budapest I. ker.f For­tuna u. 4. Centrál Vendéglátó Vállalat felvesz délelőt­ti (kívánság esetén délutáni) műszakban napi 4, 6 vagy 8 órás munkaidővel, Budapest különböző kerületeiben levő éttermekbe: szak­képzett vagy betanított szakácsot, cukrászt, konyhalányokat és fér­fi segédmunkásokat. (Védőruha-ellátás.) Felveszünk még érett­ségizett vagy 8 általá­nos iskolai végzettség­gel könyvelőket, el- számoltatókat és álta­lános adminisztrátoro­kat. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán, Budapest VIII., Nagyfuvaros u. 23. sz. Azonnali belépésre ke­resünk gyakorlattal rendelkező műszaki rajzolót és gépipari technikust műszaki osztályunkra, fejlesz­tési és üzemviteli munkákkal kapcsolatos ügyintézői munkakör­be. Fizetés az érvény- beri levő rendelkezések szerint. PV. Szentend rei Papírgyára, 2001 Szentendre, Dózsa Gy 22. Személyzeti osztály. Jégzoknikötésre 4-es géppel, harisnyakötésre 10-es géppel bedolgozót főállásra vagy másodállásra felveszünk. A betanuláshoz segítséget biztosítunk Jelentkezés: „Budapest5* Kötőipari Szövetkezet. VII., Dohány u. 27. Járási labdarúgó-sorsolás RÁCKEVE I. forduló, március 9. Tököl— . VHL forduló, május 4. Tököl— ÉGSZÖV H., Csepel Autó—Duna- Ráckeve, Szigetcsép—Dunavarsány varsány IL kér., Kiskunlacháza II. kér.—Ráckeve, Szigetszentmárton— Dunavarsány I. kér., Taksony— Dömsöd, Halásztelek—Szigetszent- miklósi TK. n. forduló, március 16. Dömsöd —Halásztelek, Dunavarsány I. kér. —Taksony, Ráckeve—Szigetszent­márton, Szigetcsép—Kiskunlachá­za, ÉGSZÖV n.—Csepel Autó, SZTK—Tököl. m. forduló, március 23. Kiskun­lacháza—Dunavarsány H. kér., Szigetszentmárton—Szigetcsép, Taksony—Ráckeve, Halásztelek— Dunavarsány I. kér., SZTK—Döm­söd, Csepel Autó—Tököl. IV. forduló, március 30. Tököl— Dömsöd, Dunavarsány I. kér.— SZTK, Ráckeve—Halásztelek, Szi­getcsép—Taksony, Dunavarsány n. kér.—Szigetszentmárton, ÉGSZÖV n.—Kiskunlacháza. V. forduló, április 6. Szigetszent­márton—ÉGSZÖV II., Taksony— Dunavarsány EL kér., Halásztelek —Szigetcsép, SZTK—Ráckeve, Dömsöd—Dunavarsány I. kér., Kiskunlacháza—Csepel Autó. VL forduló, április 13. Tököl— Dunavarsány I. kér., Ráckeve— Dömsöd. Szigetcsép—SZTK, Duna­varsány n. kér.—Halásztelek, ÉG­SZÖV n.—Taksony, Csepel Autó— Szigetszentmárton. VII. forduló, április 27. Halász­telek—ÉGSZÖV II., SZTK—Duna­varsány LE. kér., Dömsöd—Sziget-, csép, Dunavarsány I. kér.—Rácke­ve, Takso.ny—Csepel Autó, Kiskun­lacháza—TököL I. kér., Dunavarsány II. kér.— Dömsöd, ÉGSZÖV n.—SZTK, Cse­pel Autó—Halásztelek, Kiskunlac­háza—Szigetszentmárton. IX. forduló, május 11. Dömsöd— ÉGSZÖV II., Dunavarsány I. kér.— Dunavarsány II. kér., Ráckeve— Szigetcsép, Taksony—Kiskunlachá­za, SZTK—Csepel Autó, Sziget­szentmárton—Tököl. X. forduló, május 18. Tököl—Szi­getcsép, Dunavarsány n. kér.— Ráckeve, ÉGSZÖV n.—Dtmavar- sány I. kér., Csepel Autó-*-Döm- söd, Kiskunlacháza—Halásztelek, Szigetszentmárton—Taksony. XI. forduló, május 2S. Ráckeve— ÉGSZÖV n., Szigetcsép—Dunavar­sány n. kér., Halásztelek—Sziget­szentmárton, SZTK—Kiskunlachá­za, Dunavarsány I. kér.—Csepel Autó, Taksony—Tököl. XII. forduló, június 1. Dunavar­sány II. kér.—Tököl, ÉGSZÖV IL— Szigetcsép, Csepel Autó—Ráckeve, Kiskunlacháza—Dömsöd, Sziget­szentmárton—SZTK, Taksony—Ha­lásztelek. XIIL forduló, június 8. ÉGSZÖV II.—Dunavarsány n. kér., SZTK— Taksony, Dömsöd—Szigetszent­márton, Dunavarsány I. leér.—Kis­kunlacháza, Szigetcsép—Csepel Autó, Halásztelek—Tököl. Délegyháza visszalépése miatt fordulónként egy csapat szabadna­pos. Április 20-án bajnoki szün­nap lesz, ekkor tartják a Rácke­vei járás—D; basi járás válogatott mérkőzést. Viliért Vállalat azonnali belépéssel alkalmaz kistarcsai forgalmi főosztályára szakképzett munkaügyi előadót. Jelentkezés: , Viliért Vállalat, munkaügyi osztály, tel.: 420-998/175 mell Bp. VII., Vörösmarty u. 16. Gépkocsi­vezetőket, targonca­vezetőket, segéd­munkásokat. (Targoncavezetésre a dolgozókat betanítjuk.) Jeleni kf zés: szombat kivételével Kistarcsai Forgalmi Főosztály. Telefon: 830—949 Ullmann Nándor főosztályvezető. elvételre keres munkaerőket: állóeszköz­nyilvántartó, termelési könyvelő, folyószámla­könyvelő, gépkönyvelő, utókalkulátor, bérelszámoló, normatechnológus, szerszámszerkesztő, valamint gyors- és gépíró munkakörök betöltésére az ÜJPESTI GÉPELEMGYAR Bp. IV., Dugonics u. 11* Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti osztályán. Telefon: 292—496. , Fiatal női munkaerőket felveszünk műtermi vállaló munkakörbe. Budapesti Fényszöv. Bp. VI. Bajcsy-Zsilinszky Ú* 47. Telefon: 110—893. Ojonnan felépült, kibővített üzemünkbe felveszünk fiatal marós és esztergályos szakmunkásokat. Jó körülmények, továbbtanulási lehetőség, üzemi étkezés. Kereseti lehetőség a teljesítménytől függően. Jelentkezni lehet a GALGAVÖLGYE MG. TSZ. galgagyörki üzemében. Galgagyörk, Mácsad Azonnali >elépéssel elveszünk női betanított munkásokat gyógyszerüveg­gyártáshoz és csomago­ásához egy, két, három műszakos munkakörbe, jó lehetőséggel. Jelentkezés: BUDAPESTI AMPULLAGYÁR, Budapest XIII., Váci üt 99. Munkaügyi osztály. Azonnali belépéssel felveszünk kazánfűtőt gáztüzelésű kazánokhoz és takarítónőket. Jelentkezés: BUDAPESTI AMPULLAGYÁR, Budapest XIII., Váci út 99. Munkaügyi osztály. Bérelszámolót, SZTK­ügy intézőt keres szövetkezet. Telefon: 293—735. IV., Tavasz u. 43. A Magyar Pamutipar 1325 Bp. IV., Erkel u. 30. FELVESZ kőműves szakmunkásokat. Lányok, figyelem Szövőipari tanulónál jelentkezhet mindéi. 14. életévét betöltött, 3 általános iskolai végzettséggel rendelke­ző kislány. Juttatások: kezdő tanulóbér 350,— Ft, amely a tanulmá­nyi eredménytől füg­gően emelkedhet. Tár­sadalmi ösztöndíj ha­vi 250,— Ft + utazási költség 5a,— Ft. AZ első hat hónapban az ipari tanulók összesen 650,— Ft-ot kapnak Tankönyvet, munkaru­hát és iskolaköpenyt adunk. Díjmentes elhe­lyezés és ingyenes el­látás a most épülő új kollégiumban. Kezdő szövők keresete 1800— 2500,— Ft, a gyakorlott szövők keresete 2800— 3200,— Ft. A jeles és kitűnő eredménnyel végző szakmunkások havonta 5% szakmun­káspótlékot kapnak* Jelentkezni lehet: szombat kivételével bármely munkanapon, 8—3-ig, személyesen vagy levélben. Jelent­kezés után részletes tájékoztatást küldünk. PATEX Angyalföldi Szövőgyár, személyzeti osztály. 1135 Budapest XIII. Fáy u. 81—83. Felvételre keres a Vízügyi Építő Vállalat Vertikális Főépítés­vezetősége budaörsi székhelyén Budaörsre gép- és gyorsíró­nőket, műszaki rajzolókat, műanyagos gyakorlattal rendelkező .vegyésztechnikust, hivatásos gépkocsivezetői jogosítvánnyal rendelkező rátermett anyagbeszerzőt. Vidéki munkahel yeinkre mélyépítési gyakorlattal rendelkező műszaki dolgozókat építésvezetői munkakörbe, valamint építőipari technikusokat, művezetőket, továbbá segédmunkás­brigádokat. Kereseti lehetőség: a szakmai gyakorlati idő és képesítésnek megfelelően a kollektív szerződés szerint, fizikai dolgozóknál az elvégzett teljesítmény alapján. Jelentkezés: Budaörs, Kállai Éva u. 32. Munkaügyi csoport. A Magyar ’amutipar Bp. 1325 XV, Erkel u. 30. felvesz gépelni tudó lányokat, továbbá érettségizett lányokat adminisztrátort munkakörbe. Warszawa 223-as sze­mélygépkocsi eladó. Gödöllő. Munkácsy u. 30. Telefonon: 244 Tahi központjában há­romszobás családi hás eladó, két szoba konyha, éléskamra be- költözhetőséggel, ga­rázslehetőséggel. Ér­deklődni lehet: Buda­kalász, József Attila u. 21. ______ Fó t belterületén 15J n.-öl beépíthető telek eladó. Érdeklődni le- het: Fót, Kemény u. 5 Eladó Gödöllőn 3 szobás ház nagy kert­tel, ugyanott telek* műút mellett. Tel : 224—810 Bp. Bethlen Gábor u. 4. Kassó De- zsőné. Diósdi nagyméretű, 2 szobás, loggiás szép kilátású öröklakás el­adó, OTP-átvállalással 226—109. Gödöllőn HÉV-meg- állónál ősparkra néző kétszobás, loggiás, táv­fűtéses, melegvizes zöldövezeti tanácsi la­kásomat elcserélném budapesti hasonlóra vagy kertes házra Má­tyásföldön, Sashalmon Gödöllőn. „Tavasszal* jeligére a Gödöllő és Vidéke szerkesztőségé­ben ________________ . El adó 3 szoba, konyha, fürdőszoba, verandás ház, mellékhelyiségek­kel, kerttel, Monor, Deák F. u. 35. _______ El adó két bikaborjú, egyévesek, kb. 3—4 mázsa súlyúak. Űri. Kossuth L. u. 58. Ba­kos János. Az Örkényi Aranyfürt Vendéglőben minden szombaton, vasárnap este fővárosi énekes vendégművészek lépnek fel. A vezetőség a fiatalok részére táncdalénekesekről, az idősebb vendégek részére magyarnóta- énekesekről gondoskodik. Kiváló fővárosi zenekar. A konyha kitűnő ételekkel, a söntés nagy italválasztékkal szolgál. Mindenki kedvére! Műszaki diplomás fia­talember eltartási szerződést kötne egye­dülálló személlyel vagy házaspárral kü­lön bejáratú szobáért, megegyezés szerint. „Szentendre vagy Bu­dapest 231 816” leiigére a Felszabadulás téri hirdetőbe Motorkerékpár­vezetői tanfolyam in-* dúl az 5. sz. Gép járt művezetőképző Mun­kaközösségnél. Motort a mk. biztosít! Jelent-* kezni lehet: IX., Tom* pa u. 10.

Next

/
Thumbnails
Contents