Pest Megyi Hírlap, 1975. március (19. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-06 / 55. szám
Grafikák, linó- és rézmetszetek Fajka János kiállítása A kiállítás megnyitóján dr. Törös László, az Arany János Emlékmúzeum vezetője beszélget Fajka Jánossal. Kiss András felvétele Üjabb képzőművészeti kiállítás nyílt meg az Arany János Múzeumban vasárnap, mellre a szokottnál is több érdeklődő, látogató jött el. Érthető ez," hiszen városunk egyik szülötte, Fajka János iparművész alkotásaiból mutattak be válogatást. A fiatal művész abból a nagykőrösi képzőművészeti körből indult el, melyet körösi gimnazista korában, nyolc esztendeig látogatott. A kiállításon Novak László múzeumigazgató bevezető szavaiban elmondotta, hogy az idei múzeumi kiállítások sorát Fajka János gyűjteményes kiállításának bemutatásával kezdik meg, akinek az alkotásai, az emberi humanizmus, a szabadság és a béke jegyében születnek. A megnyitó beszédet id. Rácz József tartotta. — Ügy érzem magam, mint egy öreg kertész — mondotta többek között — aki szépen termő gyümölcsfát nevelt. Fajka János a mi szabadís- kolánk után ment az Ipar- művészeti Főiskolára, melynek elvégzése után tervező lett a Selyemipari Vállalatnál. Művészi alkotásaiban a ma emberéhez szól. Grafikái, linó- és rézkarcai mellett tűzzománc alkotásai is kiemel- kedőek. Fajka János huszonöt kiállított műve közül mindegyik különleges érték. Legtöbbet mégis a Munka, anyaság és szeretet című tűzzománca és a Felszabadulás című két színéé rézkarca mond. Munkáiban elsődlegesnek tekinti az ember és az általa teremtett világ ábrázolását, Fajka János 1968-tól számos kiállításon aratott elismerést Budapesten, Moszkvában, Varsóban és több hazai vidéki városban. Nagykőrösi kiállítása április 6-ig lesz nyitva. Kopa László Válasz cikkünkre... Lapunk egyik korábbi számában olvasóink szóvá tették, hogy a Városgazdálkodási Vállalat szemétszállító kocsija rendszertelenül járja az utcákat, s megesik, hogy a szeméttároló edények napokon át ürítetlenül maradnak. A megjelent panaszra most kaptunk választ a városi tanács vb titkárságáról, amelyben dr. Imecs 'Károlyné, a városi tanács műszaki osztálya vezetőjének a városgazdálkodási vállalat igazgatójához intézett levelét olvashatjuk. Egyebek között ezt írja: „ ez városképi szempontból is megengedhetetlen állapot, melynek haladéktalan megszüntetését kérem. Felhívom, hogy állítson össze olyan járatvonalakat, amelyeket a híradóban közzétesz és melynek alapján dolgozik. Egyidejűleg felhívom, hogy tegyen hatékony intézkedéseket annak érdekében, hogy elavult állóeszközeit mielőbb pótolni tudja, és azokat a korszerűbb és szélesebb körű szolgáltatásban mielőbb beállítsa”. Az első lépést tehát megtették a tanács illetékesei, s most már kíváncsian várjuk: mikor lesz folyamatos az intézményes szemétszállítás? m«K0«0S «JL A PESTMEfrYEI HÍRLAP KÜLÖN KIADÁSA XIX. ÉVFOLYAM, 55. SZÁM 1975. MÁRCIUS 6., CSÜTÖRTÖK Megduplázódott a nyereség Erdőt telepítenek Az idén 10 ezer köbméter fa A múlt héten tartotta mér- legzáró közgyűlését a nagykőrösi termelőszövetkezetek nagyerdei gazdasága. Részt vettek azon a helyi termelő- szövetkezetek képviselői és meghallgatták Susán János igazgató beszámolóját a gazdaság évi munkájáról és eredményeiről. Csökkent a létszám A rendelkezésünkre álló munkaerő és gépeink jobb kihasználását tűztük ki célul a tavalyi év elején — mondta. S annak ellenére, hogy az előző évi 82 fővel szemben csak 62-en dolgoztunk, az elmúlt esztendőben 6 millió 792 ezer forint árbevételt értünk el. Ez egymillió 101 ezer forint nyereséget jelent, míg 1973-ban csak 538 ezer forint volt a gazdaság nyeresége. Összesen ötezer köbméter fát termeltünk ki az erdőben — folytatta ,az igazgató — és 40 hektár vegyes erdőt telepítettünk. Emellett segítettünk a termelőszövetkezeteknek is az erdőtelepítésben. a Dózsa Tsz például egymaga 30 hektár erdőt ültetett, papímyár, fenyő-, tölgy- és akácfákból. — Gazdaságunk és a termelőszövetkezetek erdőtelepítéséhez erdei facsemetéket öthektámyi területen saját faiskolánkban nevelünk — mondta az igazgató. Keresett cikk — Miután már megkezdődhetett a 8—10 éve ültetett cellulózenyárfák kitermelése, meg kellett szerveznünk eat a nagy munkát is. A nyárfát továbbfeldolgozásra, minőség szerint, köbméterenként 900—1300 forintos áron értékesítjük. Az elkövetkező években is nagy mennyiségű fát termelünk ki, hiszen a nagykőrösi termelőszövetkezetek 1225 hektár erdejéből 809 hektár a nyárfaerdő. — A nyárfaerdőben kitermelt akácfából fafeldolgozó üzemünkben a szőlőtelepeknek oszlopokat és szőlőkarókat készítünk: Ezek ma nagyon keresett cikkek, mivel mind több helyen szőlőszedő kombájnokkal szüretelnek már. Ez pedig a betonoszlopos szőlőkben, nem oldható meg. A múlt évben a Pest megyei pincegazdaság nyársapáti szőlőtelepe, és a MÁRCIUS 10-EN Zöldségtermesztők tanácskozása A Magyar Agrártudományi Egyesület nagykőrösi szervezete, valamint a MÉTE konzervgyári csoportja újabb növénytermesztési tanácskozást rendez. Március 10-én, hétfőn délelőtt 10 órakor az Arany János Művelődési Központ emeleti klubtermében a „Zöldségfélék növényvédelme” címmel V. Kertai, a Rohm and Haas cég szakmérnöke tart tájékoztatót. Ezt követően Kádár András növény- védelmi szakmérnök a Piri- mor nevű speciális levéltetűölő szer alkalmazásáról beszél. Az ankétra minden érdeklődőt szeretettel várnak. Névadók, esküvők Villanyorgona a favorit Népszerű szolgáltatások Végrehajtó bizottsági ülés Ma, csütörtökön ülést tart a városi tanács végrehajtó bizottsága. Napirenden szerepel egyebek között a város idei zöldségellátásának helyzetéről szóló megbeszélés is. Az elhangzottakról a későbbiekben lapunkban is beszámolunk. * Áramszünet A DÉMÁSZ nagykőrösi üzemigazgatósága értesíti a fogyasztókat, hogy karbantartás és felújítási munkák miatt március 7-én, pénteken reggel 7 órától délután 16 óráig áramszünet lesz a Kustár, Kölcsey, Ady, Ságvári, Eötvös, Ádám, Eper és Sas utcákban. Március 8-án, szombaton ugyancsak áramszünet lesz reggel 7 órától délután 16 óráig a Magyar és a Patay ut-. cában. Mit látunk ma a moziban? Volt egyszer egy vadnyugat I—II. Színes amerikai- olasz kalandíilm. Előadás kezdete: 6 órakor, KISKÖRZETI MOZI A CSONGRÁDI ŰTT ISKOLÁBAN Cirkusz. Előadás kezdete: fél 7-koir, SPORT A Kinizsi küldöttközgyűlésén (2) A Kinizsi küldöttközgyűlésén Leskó László, a konzervgyár párttitkára üdvözölte a jelenlévőket, majd Nyikos József sportköri elnök szóbeli kiegészítésében sajnálkozva adott hangot annak, hogy a meghívottak közül 25 konzervgyári és 14 más körösi vezető — akikre számít a sportélet — nem jött el most a Sportotthonba. Nagy problémát okoz, hogy városunkban kevés a labdarúgó- pálya, amely mielőbbi megoldást igényel. A sporteredmények városunk nagyságához viszonyítva jobbak is lehetnének. A hozzászólók közül dr. Fenyves György arról beszéLt, hogy bár égetően szükség van a sportvezetőségben a fiatalításra, a társadalmi munka mellett önzetlen sportszeretetre van szükség, s ez hiányzik többekből. Megemlítette, hogy nagyon leromlott a sporttelepi füves labdarúgópálya talaja, mert a város apraja nagyja ott akar játszani. Nincs elég pálya Csípő Balázs, az ifjúsági labdarúgók edzője reális sportlétesítmény-fejlesztési tervet javasait. Sok a diák, növekszik a zsúfoltság, csökkentésére a város több pontján labdarúgó- és kézilabda- pályák létesítését, néhány füves területen kapuk felállítását tartaná jónak. Tóth Ambrus egy városi sportbizottság létrehozása érdekében emelt szót. Koroknál István elmondta, 1972 második felétől 1975 elejéig 105-re nőtt szakosztályuk taglétszáma. A nagykőrösi erdők védelmében is részt vesznek. Nagyobb nyilvánosságot Bélteki Lajos örömmel beszélt arról, hogy a városi pártbizottság első titkára nagy érdeklődést tanúsít a helyi sportélet iránt. Jó lenne, ha mindenki ezt tenné. K. Varga Dénes többek között a kézilabdások örömei mellett hangsúlyozta, hogy a sportotthoni büfében egyesek megfeledkeznek magukról. Kőházi Ferenc a növekvő asztalitenisz-utánpótlás szerepeltetéséért járási ifjúsági csapatbajnokság beindítását javasolta. rúgó II. csapat edzője szerint kár, hogy a helyi sajtó sportterjedelme korlátozott, mert az ilyen irányú igény egyre nagyobb. Szomolányi Gábor, a konzervgyári KISZ VB sportfelelőse hiányosságként könyvelte el, hogy alig van nősportoló a Kinizsiben (csak a természetjárók között vannak.) Húsz tollaslabdaütőt, hálót és a labdákat a gyári fiatalok vettek és beindítják ott e sportágat. Horváth Lehel, a népfront városi elnöke szemléletbeli változtatásra hívta fel a figyelmet. Csak az összefogás segít Barna József, a Pest megyei TSH elnöke köszönetét mondott a sportolók hozzátartozóinak. A vezetés frissítésének fontosságáról szólt — meg kell szüntetni a tespedt- séget — mondta. Hegedűs László, a városi pártbizottság titkára arról szólt, hogy a sportpolitika a párt irányvonalának egy része. Az erők összefogása, koncentrálása fontos a ká- derszempontból. A létesítmények számának és minőségének javítása, a szervezeti felépítés megerősítése a közeljövő feladata. Minden sportág egyformán kedves és fontos. Nyikos József sportköri elnök a válaszadásban többek között javasolta, hogy szervezzenek társadalmi munkát sportlétesítmények építésére. A serdülő labdarúgók fegyelme példamutató lehet a többieknek. Leskó László zárszavában hangsúlyozta, hogy előbbre lépni a város vezetőinek és dolgozóinak összefogásával lehetséges. Végezetül a társadalmi munkához a sporttársak segítségét kérte. S. Z. (Vége) Csütörtöki sportműsor Labdarúgás. Lászlófalva: L. SK—Nagykőrösi Kinizsi Téli Kupa-mérkőzés. Sportlövészet. Sportotthoni pincei őtér, 14,30: városi úttörő légfegyveres vándor- kupa-viadal, 2. forduló. Torna. Gimnáziumi tornaterem, 14,30: a XI. nyári úttörő-olimpia városi kisdobos Hegedűs László, a labda- í döntője. I kocséri Üj Élet Tsz 10 ezer I akácoszlopot, valamint 30 ezer szőlőkarót vásárolt tőlünk. — A kitermelt tölgyfából parkeítfrizt gyártunk, és szállítunk a kecskeméti parketta- gyárnak. A feldolgozásra alkalmatlan fát és a hulladékot tűzifaként adjuk el. Speciális gépek — Az idén folytatjuk a múlt évi munkát: ebben az évben 10 ezer köbméter fa kitermelését tervezzük. Az exportra kerülő papírnyárfa hántolásához speciális gépet szereztünk be. Számítunk rá, hogy munkánkat a termelőszövetkezetek a jövőben is segítik —, fejezte be beszámolóját az igazgató. Kopa László áll, amelyeket meggondolatlanul határoztak el. A többség azonban, ugyan nem mindig örömmel, de türelmesen vár még egy hónapig. A legfiatalabb asszonyka eddig 15 éves volt, aki ugyan várhatott volna még nem hogy egy-két hetet, de talán néhány évet is, a legidősebb férfi pedig tavaly tavasszal töltötte be a 82. évét. Egyszeríi tiszteletadás A házasságkötések mindenesetre hangulatosak, elismerően szól róluk valarpennyi vendég. E vonzó teendők ellátása mellett azonban gyakran szomorú eseményeknek is részesei az iroda társadalmi aktívái; nemegyszer adnak végtisztességet elhunytaknak is. Bizony talán ez a legnehezebb. Átvállalni a hozzátartozók szomorúságának egy részét, osztozni lelki fájdalmukban. Szép, kegyeletes emlékezés, amelyet maga Nóniusz Sándor ír, s szép hangú kórus búcsúztatja az elhunytakat. Az egyházi szertartás évezredes rítusa helyett egyszerű emDe- ri tiszteletadás ez, amely kijár mindenkinek. Mind többen kérik elhunyt hozzátartozójuk búcsúztatását és temetésének megrendezését az irodától, amely nemcsak a kegyeletes megemlékezésről gondoskodik, de sok egyéb gondot is levesz az elhunytak egyébként is megviselt hozzátartozóinak válláról. Hogy hányféle ember fordul meg itt? Nagyon sokféle. Nóniusz Sándor, akit az utóbbi évek gyakorlata már sokoldalú ceremóniamesterré avatott, jól ismeri valamennyit. Olvas a szemekből, ért a félig kimondott szavakból. Ez is hozzá tartozik hivatásához. Khim Antal Egy pezsgős koccintás 80 forintjába kerül annak, aki gyermeke névadóján így is emlékezetessé kívánja tenni ezt az ünnepélyes eseményt. A városi tanács társadalmi és családi ünnepekét rendező irodája tájékoztatójában még jó néhány hangulatkeltő szolgáltatást ajánl. Például villanyorgonát, hegedű-, cselló- vagy klarinétjátékot, s aki még muzikálisaim, annak akár egy négytagú kamarazenekar is muzsikál. Díja ez utóbbinak 3 százas, míg a többié ennek a fele. Nagy a választék díjtalan szolgáltatásokban is: gépzenével, gyermekkórussal, ünnepi beszéddel, munkatársi köszöntővel; szőnyegkihúzással (?) állnak egyebek között a házasulandók szolgálatára. Aki egyiket sem igényli, magára vessen. Ilyen azonban nemigen akad, sőt, mint Nóniusz Sándor, a társadalmi és családi ünnepeket rendező iroda vezetője elmondta — egyre nagyobb az érdeklődés e szolgáltatások iránt. * Uj formák Ez érthető is, hiszen az évek nem múlnak el nyomtalanul, s a társadalmi, közösségi tudat változását szorosan követik az árformálódott szokások, igények. Öt évvel ezelőtt az országban az elsők között Nagykőrösön is megszervezték az e feladatot ellátó irodát, s azóta évről évre mind többen veszik igénybe szolgáltatásait. Míg 1969-ben csak 58 névadó ünnepséget rendeztek, addig tavaly már 138 kisgyermek kapott 1 itt nevet és ajándékba kisdobos nyakkendőt, bensőséges ünnepségen. Esküvőjüket 15 évvel ezelőtt még csak 69-en tartották az új formák szerint, az elmúlt évben viszont már 200 pár esküdött örök hűséget modern, ünnepi szertartásban. Nóniusz Sándor érthető büszkeséggel és örömmel beszél- erről. Nem kis szerepe van ugyanis abban, hogy Nagykőrösön is egyre népszerűbbek lesznek a társadalmi ünnepségek. Pedig sok munka van vele. Sokfelé kell figyelni, ügyelni mindenre, hogy lehetőleg ne legyen zökkenő. Néha még az anyakönyvvezető posztján- is helyt kell állnia, s ünnepélyes alkalomhoz illő szónoklatot mondani az ifjú párnak, vagy a kisgyermeküket tartó mamáknak, papáknak. Nóniusz Sándortól megtudtuk, hogy manapság a villanyorgona a favorit a házasulandók körében, s mind többen kortyolnak néhány pohár pezsgőt is az ünnepélyes alkalomra. Nemrégiben tetszetős grafikával illusztrált emléklapokat kaptak, a konzervgyár nyomdája pedig ízléses házassági meghívókat készít, amelyekre már csupán a nevekel kell feljegyezni. Társadalmunk nevében Íme az egyik aranybetűvel szedett mottó: „Cseng a kis harang hivogatószóra, ütött az órája' boldog kézfogóra”. A versike kissé gyermeteg ugyan, bár a sorok kétségtelenül alliterálnak. A másik fajta meghívón Petőfi Sándor híres költeményének két sora áll: „Szeretlek, kedvesem. Szeretlek tégedet, Amint embernek csak Szeretnie lehet”, Nos, ki-ki választhat ízlése szerint és annyit, amennyi éppen kell. A feladatok ellátása nem könnyű. Ilyen helyen igen körültekintőnek és tapintatosnak is kell lenni. Másként kell üdvözölni azokat, akik először állnak anyakönyvvezető elé, és másként azokat, akik újból próbálkoznak. Nem mindegy az sem, hogy mennyi idős a menyasszony és mennyi a vőlegény. Egy 50 éves férfit nem ildomos például fiatalabb éveire emlékeztetni (nőkről nem is beszélve), az ifjabbak- nál pedig hiábavaló fáradság lenne a gazdag élettapasztalatra hivatkozni. Egy rendelet, amely szerint kötelező a házasságkötés előtti 30 napos kivárás, némileg csökkentette a házasságok számát. Ez persze, csak azokra