Pest Megyi Hírlap, 1975. március (19. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-27 / 73. szám

I 4 k/fíHm> 1975. MÁRCIUS 27., CSÜTÖRTÖK „Művészdinasztia" Pest megyében A nyolc Remsey Remsey Gábor rézkarca: Gödöllői házak A MAGYAR SZECESSZIÓ fellegvára lett Gödöllő a szá­zadfordulón. E népművészetre figyelő, izmusokat lendítő fon­tos irányzat műhelyének tekin­télyes alakjaként tiszteljük j Remsey Jenőt, aki ma is, 90 éves korában megújulásra kész lelkülettel alkot Kőrösfői Kri- esch Aladár és Nagy Sándor munkásságának utódjaként. Műveinek legfőbb értéke, hogy az alkotás logikus folyamatá­ban nem neoszecessziós elvek alapján, hanem új felismerések figyelembevételével dolgozik. A Remsey-család állítólag hajdan Skóciából érkezett ha­zánkba. Ami lényeges: a mi századunkban nyolc Remsey dolgozott, dolgozik festőként, íróként, zenészként. Remsey Zoltán tekintélyes életművet hagyott maga után, fivére, Remsey Jenő, a magyar szecesszió és a „spirituális irányzat” egyik fő alakja. Fej­lődésének első korszaka az 1910-es évekre esik: Remsey Jenő ekkor festi A bánffyhu- nyadi koldus-t és A babacsiná­ló asszony-1, mely a Párkák és az első világháború borzalmait idéző Sebesültek mellett élet­művének jelentős részét ké­pezi ma is. GÖDÖLLŐI MŰTERMÉNEK zsúfoltsága töretlen alkotólen­dületről tanúskodik. Első festői korszakának expresszív sze­cesszióját bibliás képek követ­ték az 1920-as években. Az igazi felismerést sugaras sá­vokkal szabdalt festményei je­lentik, melynek egyéni alkal­mazása 1932-től mindmáig meghatározza művészi karak­terét. Sugaras korszakának egyik nyitó műve a Múzsa, me­lyet 1946-ban a Proletár Ma­donna követ. Újabb megúju­lása párizsi utazásakor, 1957- ben kezdődött. Ekkor már túl­jutott a 70. esztendőn, de ti- ziánói lendülettel tárta fel Verlaine hajdani vendéglőjé­nek belső fényeit, csipkeru­hákban tündöklő cirkuszi lo­varnőket, nizzai jósnőt, matróz­kocsmát, Párizs árnyakban is bővelkedő természetrajzát. zenét is komponál, András zon­goraművész. Remsey Gábor főleg rézkar­cokat készít. Ezen nagy gond­dal szerkesztett sorozataiban finom rezdülésekkel tárja fel kertek, kerítések loncsos hal­mazát, a gödöllői és szadai ut­cák egyéni formáktól hemzse­gő bensőségét mindig tartalmas műgond irányításával. Remsey András szálkásan erőteljes festésmódja, mely fák közé rejtett gödöllői házakat derít fel a festészet eszközei­vel; lehetőség. Kellő elmélyü­lés és fokozás esetén megvaló­sulhat teljes kibontakozása, mely egyelőre a képzőművészet és a zene határterületén por- tyázik. Remsey Iván már évtizedek­kel ezelőtt döntött: csak festő. S ez a „csak” jelenti önmegva­lósulását. Képeinek három lát­ványforrása: Gödöllő, Szent­endre, valamint Vence, An­tibes, Cannes — egyszóval Dél- Franciaország, ahol 1967-ben járt özv. Károlyi Mihályné ösz­töndíjával. Tulipán, szentend­rei sikátor, virágként pompázó tornyok váltakoznak francia kikötők és tengerparti tájak lírai átköltéseivel, mely Rem­sey Iván sajátos teljesítménye. Fontos munkája festői tevé­kenysége mellett gödöllői szak­körvezető tevékenysége, mely fiatal tehetségeket ápol. A REMSEY CSALÁD egyik forrása az a féltve őrzött kép, mely a 48-as szabadságharc ka­tonáját, Remsey Józsefet ábrá­zolja, aki Damjanich futárja volt, hajszálgyökere Flóra, Remsey Iván lánya, aki most végezte el az Iparművészeti Fő­iskolát a gobelin szakon, s ab­ban a műfajban akar tevékeny­kedni, amelyben Remsey Ág­nes — Remsey Jenő egyetlen lánya — Pirk János felesége­ként oly tartalmas munkákat készített. Távozóban a Remsey- műteremből, indulok a HEV- hez a Kőrösfői Kriesch Aladár utcán Nagy Sándor-művekkel zsúfolt hajdani műterme mel­lett, s közben arra gondolok, hogy sürgető gyorsasággal lét­re kell hoznunk Gödöllőn a magyar szecesszió európai fej­lődésre is ható múzeumát. E terv megvalósítása megyénk oly szép múzeumokat létrehozó művelődéspolitikájának egy­úttal megtisztelő kötelessége. Losonci Miklós Tudományos diáknapok Ráckevén Az immár ötödik éve hagyo­mányos tudományos diáknapot tegnap rendezte meg Rácke­vén, az Ady Endre gimná­ziumban az iskola tantestüle­te, ifjúsága és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat járá­si szervezete. Az idei diáknap sajátossága volt, hogy teljes egészében maguk a diákok vezették a programokat. Az előadásokat, amelyek felölel­ték a matematika, az atomfi­zika, a biológia, a honisme­ret és a képzőművészet téma­körét, viták követték. A napot Lippert Lászlónak, a gimná­zium volt diákjának műsora zárta, maga által megzenésí­tett Ady-verseket adott elő. Tavaszi vakáció ÚUörőzenekarok fesztiválja Vácott Üttörőszemlék, találkozók, fesztiválok követik egymást a tavaszi vakációban. A felsza­badulási évforduló rendezvé­nyeinek folytatásaként április 5. és 12. között Zánkán, a bala­toni úttörővárosban tarjták az országos tudományos-technikai úttörőszemle szaktárgyi vetél­kedőjének országos döntőjét. Békéscsabán április 6-án kez­dődik és három napig tart a második országos nemzetiségi úttörőtalálkozó, amelyen a ha­zánkban élő nemzetiségiek gyermekküldöttségei, kultúr- csoportjai — szám szerint 500- an — ismerkednek, kirándul­nak, közös műsorban lépnek fel. A zenés bemutatókon leg­jobbnak bizonyult úttörőzene­karok a váci országos úttörő­zenekari fesztiválon mutatják be tudásukat április 7—10 kö­zött. Az úttörötechnikusok orszá­gos szemléjére és vetélkedőjé­re április 8-án Pécsett kerül sor, míg április 9-én a csille­bérci úttörőrtáborban, vala­mint a Szövjet Kultúra és Tu­domány Házában 200 úttörő az országos orosz nyelvű vetélke­dőn méri össze tudását és is­merkedik a szovjet kultúrával. Április 12-én Leninváros a legjobb úttörötávírászok ve­télkedőjének a színhelye lesz. Kiállítás az irodalmi múzeumban A Petőfi Irodalmi Múzeum­ban tegnap nyílt meg a Ma­gyar szocialista irodalom — 1900—1945 című kiállítás. A vitrinekben Várnai Zseni, Csizmadia Sándor, Babits, Kosztolányi, Ady, Kassák, Ju­hász Gyula, Balázs Béla, Illés Béla, Radnóti Miklós, Darvas József, József Attila és más írók, költők műveit, kéziratait, a Tanácsköztársaság irodalmi kiadványait, a háborúellenes és antifasiszta irodalom ki­emelkedő irodalmi alkotásait mutatják be. Plakátok, linó­leummetszetek, festmények, szobrok egészítik ki a mintegy fél évszázad irodalmi termésé­ből válogatott anyagot. Új vo­nás: a kísérő műsorban el­hangzik az idézett vers szöve­ge, egy-egy munkásének, ko­rabeli zenei alkotás. Háromgarasos Koldusopera A Déryné Színház bemutatója Jelentős Remsey Jenő port- rémüvészete. A Zenehallgatók sokszorozott fejvonulata az idősík vonulását is jelzi, nem­csak a muzsika térnyerő áram­lását. Köztudott, hogy Remsey Jenő drámákat is írt Fráter Györgyről, Gulácsy Lajos fes­tőművészről. Ez magyarázza, hogy oly hatásosan érzékeny lelkülettel értelmezi a színé­szet, s benne a francia Raimu és a mi Ruttkay Évánk sze­repekbe rejtőzött és drámai jellemekből felszikrázó vilá­gát. MEGVALLOM: Remsey Jenő elsősorban nem festő, hanem jelenség. Példakép, hiszen a megélt kilenc évtized számára nem jelent terhet, hanem fo­kozott életvitelt. Tény, hogy naponta fest, ha kell, fát vág — és én fáradtam el, miközben órákig állva magyarázott ne­kem Csontváryról, Nagy Ba­logh Jánosról és a magyar sze­cesszió eredményeiről, hatá­sáról. Különös ember, jeles fes­tő, egy negyvenéves férfi ener­giáival telített, melyet alkotói tettvágya, korszerű ismeretei, szellemi mohósága, áradó ter­vei igazolnak. S még egy: fel­fokozott várakozással készül budapesti kiállítására. Remsey Jenő három fia: Iván, Gábor, András szintén festő, emellett Remsey Gábor Vajon ki a nagyobb rabló? Az útonálló, kasszafúró, gyil­kos, vagy az, aki a törvé­nyesség képmutató álarca mö­gé rejtőzve zsigeréli ki nyo­morgók ezreit? Melyik az a társadalom, amelyben a bű­nöző és részvényes egyazon posványba süllyed? Bertolt Brecht hihetetle­nül feszült, éles és határozott hangvételű drámája, a Kol­dusopera arra hivatott, hogy választ adjon ezekre a kér­désekre. A művet 1928-ban írta a szerző és ekkor láthat­ta a közönség is először a ber­lini Theater am Schiffbauer- damm-ban. Írásban a kapita­lizmust érzékenyen sújtó gazdasági világválság idején Bécsben jelent meg, alapöt­letét pedig John Gray két­száz évvel korábban írt mű­véből — a The Beggar’s Ope­ra című darabból — merí­tette. A Koldusopera Brecht leg­népszerűbb művei közé tar­tozik. Világhírűvé válását Kurt Weill nagyszerű zenéje is segítette. Szellemes, gaz­dag humorú cselekménye mö­gött a kapitalista társada­lom találó, árnyalt körképe, s egyben kórképe rejlik. Ma- ckie Messernek, avagy Bicska Maxinak — a szakképzett be­törőnek — és Peacock nyo­morrészvényesnek a harcából kristályosodik ki az író alap­állása: a kapitalista társa­dalomban a pénzhajsza, a nyereségvágy, a profitéhség határoz meg mindent — az államgépezetet, az érzéseket, a vágyakat, a gondolatokat, a morált. Bicska Maxi ter­mészetesen alul marad a küz­delemben. Felakasztását vár­va keserűen elmélkedik: Min­ket, polgári kisiparosokat, akik derék feszítővasakkal a kis­boltok nikkel kasszáit dol­gozzuk meg, elnyelnek a nagyvállalkozók, akik mögött ott állnak a bankok. Mit szá­mít egy tolvajkulcs egy rész­vénnyel szemben? Mit szá­mít egy bankrablás, egy bank- alapítással szemben? Mit je­lent egy ember meggyilko­lása, szemben egy ember al- kalmáztatásávdl? Mindezt szükséges volt megjegyezni, különösen azért, mert a Déryné Színház be­mutatójából aligha csendül ki ez a belső tartalom. Sorba- fűzött, vidám tréfáknak, ponyva ízű nehéz fiúk szel­lemeskedéseinek halmaza volna ez a zenés játék? Sem­mi esetre sem. Petrik József rendező azonban ezúttal nem találta meg a módját, hogy felszínre hozza a mű valódi arcát — a mondanivalót. Mentségére szóljon: a színé­szek sem értették meg — né­hány kivételtől eltekintve — feladatukat. Vagy pedig a tré­fálkozás, a csattanós poénok örömébe feledkeztek. Néhány szó a színészekről. Jobban figyelhetett volna a rendező a színészek megvá logatására. Egy példa: a bu­dapesti előadáson Polly — egyébként kulcsfontosságú szerepét — Tünde Glória ala­kította. A dalbetéteket erőtle­nül adta elő, iskolás módon játszott. Kiemelkedő alakí­tást talán egyedül a Peacock- | né szerepét megformáló Szend- 1 rey Ilonától láthattunk. Bics ka Maxi és Peacock szerepét megfelelően alakította Botár Endre és Haraszin Tibor. Ala­kításuk segített a darab ér­dekesebbé tételében. Figyelhetett volna a ren dező — a ragyogó — Villon ízű énekszámokra is, hiszen azok Gisella May előadásá­ban már régóta külön-külön is világhíresekké lettek. Az előadáson azonban egyedül Somfai Éva alakítása volt meggyőző. Vajon miért? Többet vártunk a Koldus­opera bemutatójától. Az elő­adás elmaradt a Déryné Szín­háztól megszokott színvonal' tói. És még egy: hiba, ha a puszta szórakoztatás az írói akarat, a mű eredeti monda­nivalója fölé kerekedik. Virág Ferenc HETI FILMJEGYZET Valahol Európában Bánki Zsuzsa és Gábor Miklós a Valahol Európában egyik jele­netében. A sebek akkor még nagyon- is frissek voltak; a test, a lé­lek, a házak, a hidak sebei egyaránt. Az emberek — épp csak nyiladozó értelmű gye­rekek és megtört öregek, ka­maszok és meglett férfiak — idegeikben hordták még a rettenet éveinek emlékeit; a börtönt, a légópincét, az ost­romot, a bombázást, az elhur­colást, a koncentrációs tá­bort álmodták még vissza gyötrő, szorongásos álmaik­ban. Európa két évvel volt csak a történelem mindmáig legembertelenebb, legtöbb ál­dozatot követelő háborúja után. S ekkor, 1947-ben, elkészült egy magyar film, amely ar­ról beszélt, hogy a gonosz és a rossz, a bűn és az erőszak nem valamiféle isten csapá­sa, hanem ezeket is emberek csinálják. S azt hirdette, hogy önmagában kevés, elégtelen, ha a „rossz embereket” meg­fosztjuk a rosszat tevés lehe­tőségeitől. Inkább az okokat, a kiindulási pontokat kell megszüntetni, megsemmisíte­ni. Békét és jóságot hirdetett ez a film, megértést és sze- retetet, s hitet abban a ha­talmas emberi erőben, amely a hitben, a szeretetben és a megértésben rejlik. Mondanivalójának kifeje­zésére tipikusnak mondható történetet választott a film. Tipikusát és egyben jelké­peset is. Valahol Európában (ez lett a film címe is) elva­dult, éhező, gyomruk korgá- sával vad ösztöneiket is fel­ébresztő gyerekcsapat kóbo­rol, s nem riad vissza az erő­szaktól sem, mert enni akar, mert élni akar. A háború épp csak véget ért, de ez nem je­lent többet, mint hogy elhall­gattak a fegyverek. A romok, a roncsok, a temetetlen vagy félig temetett holtak, a kivég­zettek tetemei még nem tűn­tek el, s a gyerekcsapat út­ja ezek között az iszonyú díszletek között vezet, az Apokalipszis rémségeinek va­lódi képeskönyvét lapozzák végig vándorlásuk közben. S amikor egy elhagyott vár­kastélyban rábukkannak az idős művészre, aki bizonyos értelemben éppoly számki­vetettje ennek a világnak, mint a csavargó gyerekek, el­ső reflexként benne is csak az ellenséget, az ellenük for­dult felnőtti világ képviselő­jét látják. A film végkicsengése azon­ban mégsem tragikus, noha a legkisebb (s talán legkedve­sebb) fiúcska, Kuksi, meghal. Pontosabban: ez a tragédia — a klasszikus katarzis sza­bályai szerint — felemelő és megtisztító hatással van a nézőkre, akik eddigre már megtanulták, hogy nem az el­vadult csavargás jelenti az igazi szabadságot, s hogy nem a hajdani SS-tiszt intéző je­lenti már a hatalmat, hanem valami más, tisztább, embe­ribb, igazabb erő nőtt ki a romokból, a vérből, a szenve­désből, és a rettegésből. A Valahol Európában, az államosított magyar film­gyártás első klasszikus ér­tékű alkotása, huszonnyolc év után > is friss és megindító élmény. Hangvétele talán kis­sé naivnak hat ma már, naív kicsit a történet jelképisége is, és eszünkbe juthat a film- történet néhány hasonló té­májú, nagyjából hasonló mon- danivalójú filmje is — de ez mit sem von le az alkotók: a forgatókönyvet író Balázs Béla és Radványi Géza (ő rendezte is a filmet), az ope­ratőr Hegyi Barnabás és a főszereplők: Somlay Arthúr, Bánki Zsuzsa, Gábor Miklós, meg Bárdy György és a sok gyerekszereplő teljesítményé­nek értékéből. (Szomorú ér­dekesség: a stáblistán vágó­ként olvasható Máriássy Fé­lix neve; a néhány hete el­hunyt kiváló rendező egyik első jelentős munkája volt a Valahol Európában összeál­lítása). A gyanú Furcsa módon kapcsolha­tó ez a csehszlovák film a Valahol Európában témájá­hoz. A felújított magyar film még testközelből tudott be­szélni a háború iszonyatai­ról — A gyanú hősnője, Klá­ra Bornová, negyedszázaddal korábbi gyerekkorának em­lékeként őrzi 1944. rettenetes napjainak eseményeit; a kon­centrációs táborban átélt ir- tózatok élményét, s vissza­álmodja még ma is a tábort, az Appel-platzot, a kínzáso­kat, a kivégzéseket, szülei el­vesztését. Jiri Krejcik rendező ebből a motívumból bontja ki a fil­men aztán fő témává terebé­lyesedő gondolatot: a náci bűntettek emlékei, élményei még ma is élőek a hajdan megkínzott emberekben, és hogy hiába telt el három év­tized azóta, vannak, akiknek ennyi év sem volt elegendő ahhoz, hogy megváltozzanak, mert ma éppolyan vadálla­tok és ravaszul kegyetlen módon vérszomjasok, mint annak idején voltak. A háttér, amely előtt a for­dulatokban és izgalmakban bővelkedő történet lejátszó­dik, a diplomaták olykor sej­telmes, olykor irigyelt vilá­ga. A film alapján egyálta­lán nem irigylésre méltó vi­lág ez, noha az elegáns foga­dások, koktélok azt a látsza­tot kelthetik az emberekben, hogy a diplomaták élete csak ezekből a reprezentatív ese­ményekből áll. Néhány sze­replő játéka és a rendező kulturált munkája az átlagos­nál jobb színvonalra emeli ezt az érdekes témájú filmet. Dal a szerelemről Mintha a magyar Ezek a fiatalok, a Fuss, hogy utol­érjenek, s mondjuk az 1936- os Broadway Melody keve­rékéből és modemített — japánosított változatából állt volna össze ez a naivnak is csak jóindulattal nevezhető film. Gyermeteg fordulatain és gyermeteg hősein még a zene sem segít — főleg, mi­vel hiányzik belőle a japán nemztti jelleg. lakács István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents