Pest Megyi Hírlap, 1975. március (19. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-25 / 71. szám

1975. MÁRCIUS 25., KEDD %Miiav Idegenforgalmi szezon előtt Felújítják az éttermet és a szaunát A Kis-Duna menti ÁFÉSZ már az idei idegenforgalmi szezonra készül: az ezzel kap­csolatos intézkedési tervet a napokban állították össze. A tavalyihoz hasonlóan Apaj- ptisztára, Ráckevére és a kör­nyező szép fekvésű Duna menti községekbe 17 ezer ven­déget várnak, s ha az időjárás kedvezőbb lesz, mint a múlt szezonban, ennél több vendég fogadása sem okoz gondot. A Pest megyei Idegenforgalmi Hivatal eddig tízezer turista érkezését jelezte s várhatóan ugyanennyien keresik fel az üdülőövezetet a Coopturist, a MALÉV Tours, az Express Utazási Iroda és a Volán Tours szervezésében is. A 150 főt meghaladó létszámú csoporto­kat a pusztai lovasprogramot követően a szövetkezet Kis­kun népizene és tánc folklór együttese szórakoztatja, ízelí­tőt nyújtva a tájék népi kul­túrájának sajátos színeiből. Az idegenforgalmi szezon kezde­tére kívül-belül új köntöst kap a Fekete Holló étterem. Felújítják a finn rendszerű szauna gőzkamráját, bővítik a ráckevei Duna-parton levő bungalótelepet. Kerthelyiség­gel bővül az 51. műút mentén a Levegő Csárda, amely füs­tölt csülökkel és más kedvelt egytálételekkel várja az autós kirándulókat. A hazai turisták körében egyre népszerűbb ráckevei Vadkacsa csárda, és a romantikus kiskunlacházi Horgász csárda, szalonnasütés­sel csalogatja a csoportos és egyéni turistákat, akik a kör­nyék híres fajborai közül vá­laszthatnak innivalót. K. Gy. A. MINTAVEVŐ BERENDEZÉS Új szennyvízmintavevő és -elemző készüléket konstruál­tak a fűzfői Nitrokémia szak­emberéi. A berendezés al­kalmas a különböző álló- és folyóvizekből a folyamatos mintavételre és azok elem­zésére, vizsgálatára. A kísér­leti példány már a Séd-pa­tak tisztaságára ügyel. Tallózás a Híradóban Erősödő versenyszellem — szocialista brigádok a tsz-ben Az érdi Bentavölgye Mező- gazdasági Termelőszövetkezet tagjai és dolgozói körében alig­hanem nagy visszhangot vál­tott ki az a „házi újság”, ame­lyet a napokban valamennyien kézhez kaptak, s amelynek ez volt a címe: szocialista brigá­dok kongresszusi híradója. Az élénk érdeklődés okát nem a stencilezett oldalak szenzációs híradásaiban leljük — effélét hiába is keresnénk —, hanem abban, hogy első ízben kaptak alapos, minden részletre kiter­jedő információt arról, ki ho­gyan állta a szavát, mi teljesült abból, amit a tsz szocialista brigádjai az MSZMP XI. kong­resszusa és hazánk felszabadu­lásának 30. évfordulója tiszte­letére a szocialista munkaver­senyben vállaltak. Erről, és „csak” erről szólt a híradó. A vezetőség odafigyel Érthető hát, hogy az olvasók örömmel nyugtázták saját és társaik szép eredményeit, mi­közben új erőt és lelkesedést meríthettek annak tudatában, hogy kezdeményezéseikre oda­figyel a tsz vezetősége, számon- tartja erőfeszítéseiket a gazda­ság egésze. A megkülönbözte­tett figyelem, amely a híradó megjelenését kísérte, még egy okkal magyarázható. Ebben a szövetkezetben, ahol a brigád­mozgalom nem is oly régi ha­gyományokat mondhat magáé­nak, ahol néhány évvel ezelőtt sokan még úgy érezték: már megint többet kell dolgozni, ugyanazok most azt böngészték a sorok között, vajon a másik brigád tagjai hogyan tudtak imitt-amott jobb eredményt produkálni, mint ők. A „ho­gyanénak ez a kutató kérdése pedig már fejlett, egés&séges versenyszellem jelenlétéről ta­núskodik. A kongresszusi és a felszaba­dulási munkaverseny első sza­kaszának összesített eredmé­nyeit jogos büszkeséggel vehet­Tápiószőlős Szőlő helyén diófaerdő Talán egyetlen falu sincs Pest megyében, ahol a szőlő között vagy a házi kertben ne lenne egy-egy diófa. Sőt akad­hat itt-ott diófacsoport is. Dió­faerdő azonban megyénkben csak most van keletkezőben. Az sem lesz éppen valami ren­geteg, mert mindössze 13 hek­tár, de lombosfával beültetett ekkora terület mégiscsak erdő. Éspedig, mert gyümölcsét nem kell olcsó pénzen vesztegetni vagyont érő erdő. Különösen nagy az értéke, ha olyan si­lány és éppen ezért parlagon heverő talajba ültették, mint még a múlt ősszel Tápiószőlö- sön az Új Barázda Tsz. Tápiószőlős tulajdonképpen új község, csak a felszabadu­lás után alakult, addig Tápió- szeléhez tartozó tanyavilág volt, Halesz néven. Mielőtt em­berlakta lett, jóformán sívó homok borította pusztaságnál nem volt egyéb, csak itt-ott tarkázta gyér füvű legelő a nagy szürkeséget. Mindössze a múlt században vert rajta ta­nyát néhánv ember, követőik gyorsan akadtak, hiszen a sze­gény földtelen, ha bírta, még a futóhomokot is megvette, csakhogy a sajátját szánthas­sa. Mi terem azonban ebben a homokban? Meg kell próbál­ni a szőlőt! — mondták az el­ső telepesek és nem nagy bi­zakodással, de azt telepítettek. Várták aztán megterem-e és közben lemondással hajtogat­ták : Ha lesz, lesz, ha nem lesz, nem lesz”. Ebből eredt, mint mondják, ennek a tanyavilág­nak a neve. Szőlő pedig, igen kemény munka árán, de lett. Így az­után egy közeli uraság is ked­vet kapott hozzá, jókora ho­mokot vásárolt olcsón Hale- szen, betelepítette szőlővel meg szép diófasort is ültetett oda, ami megvan ma is. Egyébként a kis szőlők tulajdonosai is ne­veltek egy-egy gyümölcsfát, diót is venyigéik között. Így hát a diótermesztésnek van már itt, ha kicsiben is, hagyo­mánya. A hagyományos sző­lőművelés azonban az utóbbi évtizedekben erősen lehanyat­lott. Egyre több szőlő öregedett ki, az elhalt töveket még a háztájiban sem nagyon pótol­ták, a tsz pedig honnan szer­zett volna munkáskezet száz- meg száz hold szőlőbe. El is parlagosodott nagyon sok sző­lő. Néhány száz hektárra cel­lulózé nyárfát telepítettek, de még mindig maradt. Például a lassan faluvá ren­deződő község lakott területe mellett 13 hektár egy tagban. Ügy döntöttek, hogy ide nem nyárt, hanem diót ültetnek. Jól megforgatták a talajt, és ezer­szám belehelyezték a diófa­csemetéket. Most a dióra mondják: — Ha lesz, lesz.. — de hozzáteszik — Biztosan lesz! Téli álmukból ezekben a he­tekben kell ébredezniük a cse­metéknek. Akkor derül ki, megélt-e valamennyi, sokat kell-e pótolni, de ha mind megfogapt, akkor is csak úgy tíz .év múlva lesz az első dió­szüret. A telepítést úgy végez­ték, hogy a tövek között jár­hasson és dolgozhasson, irt­son gyomot, meg permetezzen a gép. A diószedéshez persze kézierő kell, ki tudja azonban, tíz esztendő múlva nem lesz-e már diószüretelő gép. Különben maradt még par­lag földje a tsz-nek, éppen 170 hektár. Abba az elkövet­kező évek során nyárfa kerül. Másik, de kisebb, csak hét hektáros dióerdőt szintén múlt ősszel Gombán telepített az odavaló tsz. Tehát két dióerdő is növekszik jelenleg Pest me gyében. Sz. E. ték tudomásul azok, akiknek ebben a nemes vetélkedésben része volt. Kommunista műszakon csaknem hétszázan A tsz 12 szocialista, illetve a megtisztelő címért küzdő bri­gádja ugyanis az eredetileg vál­lalt 679 ezer helyett egymillió 413 ezer forinttal járult hozzá a termelési érték terven felüli növeléséhez. 281 ezer helyett 432 ezer forinttal csökkentették a gazdálkodás költségeit, és több mint egymillió forinttal, a verseny kezdetén vállalt összeg duplájával gyarapították az eredményt. A korábbiak során példa nélkül áll az is, hogy 689- en vettek részt kommunista műszakokon. A traktoros brigád 33 ezer forint értékű üzemanyagot — háromszor annyit, mint ameny- nyire ígéretet tett — takarított meg. A nehéz őszön nemcsak nyújtott műszakban, hanem hét alkalommal vasárnap is dol­goztak. Jó minőségben végez­tek a tavaszi talajmunkákkal, s a nyárra is kellően felkészül­tek. Rendszeres olvasói a me­zőgazdasági szaklapoknak, csakúgy, mint a húsüzemben dolgozó Petőfi brigád a maga szakmai újságjának. A vágó­híd szocialista brigádtagjai ezer 800 sertést vágtak le plusz fel­ajánlásként, ezerrel többet a vállalásukban előírtnál. 70 óra társadalmi munkát végeztek: társuknak segítettek házat épí­teni. Tizenhatan térítésmentes véradáson vettek részt. Prog­ramjukban szerepelt emellett tapasztalatcsere-látogatás a kápolnásnyéki Petőfi Tsz hús­üzemében, sőt messzebbre is eljutottak, közös kirándulás él- méhye fűzi őket Zalakaros község nevéhez. A Március 15. állattenyésztő brigád tagjai sem csak a munkában jelesked­tek, ők is vállaltak 80 óra tár­sadalmi munkát a házépítés­ben, no meg a szarvasmarha­telep tisztántartásáért, rend­jéért is kezeskedtek. A Ma- thiász kertészeti brigád 3 szá­zalékos költségcsökkentésre vállalkozott, a végeredmény: 240 ezer forintnyi megtakarí­tás. A Micsurin brigád tagjai a szociális épületek meszelésé­ben, az utak rendbehozatalá­ban jeleskedtek — egyebek között. A továbblépés felelőssége A versenyhíradó olvasásakor egyedül a Kossuth brigádnak akadt szégyenkeznivalója; ők ugyanis nem tudták elérni ön­ként vállalt céljaikat. A felso­rolást még folytathatnánk, hi­szen a korábban említetteknél nem kisebb teljesítményt nyúj­tottak a Május 1., az Előre, a Március 8., a Bláthy Ottó, a Mi­hályi, kőműves és a Ho Si Minh brigádok. Az azonban már a kiragadott példákból is érezhető, hogy a termelőszövetkezet szocialista kollektívái érdemesek a figye­lemre, s a nyilvános értékelés olyan erkölcsi támogatás szá­mukra, amely a továbblépés fe­lelősségét is magában hordozza. Ezt már csak tetézi a híradó köszöntőjében olvasható felhí­vás: „a verseny második sza­kaszában is hasonló lelkesedés­sel és lelkiismeretességgel vé­gezzék munkájukat, teljesítsék vállalásaikat, mint eddig is tet­ték. Ezzel egyszerre szolgálják a népgazdaság, a termelőszö­vetkezet és személyes érdekei­ket”. K. Gy. A. Nyílnak a prizmák Naponta százötven mázsa burgonyát szednek fel a prizmákból a dunaharaszti Ezüstkalász Tsz dolgozói. Az úgynevezett desireé burgo­nyát a Pest megyei MEK központi kirendeltségére szállítják. Nagy Iván felvétele A nagykátai tolmács Inkább csak lassú mozgásán látszik, hogy Horváth Árpád, 13 esztendeje nyugalmazott ktsz-asztalos már idős ember. Pedig, amikor abbahagyta a munkát, hetvenharmadik évét betöltötte. Született 1889-ben Nagykátán, tehát ezidén 86. évét tapossa. — önálló iparos voltam, épület- és bútorasztalos, ezt a szakmát tanultam egy nagy pesti üzemben, csak aztán jöt­tem haza Nagykátára, mű­helyt pedig csak a húszas években nyitottam. Szakmám­nak köszönhetem, hogy meg­tanultam oroszul — kezdi a történetet. Oroszországi évek Nagykáta a császári és kirá­lyi- időkben a szolnoki had­kiegészítő kerülethez tarto­zott, így azután Horváth Ár­pád regruta is a szolnoki 68- as gyalogezredhez vonult be és annak soraiban került ki 1914 decemberében a Kárpá­tokba, ameddig a frontot át­törő cári sereg akkor eljutott. Következő év áprilisában se­besülten hadifogságba esett, előbb kórházba, amikor pedig felgyógyult, Szibériába vitték a Bajkál-tó mellett fekvő Csi- ta város közelében levő fo­golytáborba. Onnan jelentke­zett munkára sokadmagával. Jó darabon vonaton mentek, aztán az állomástól 120verszt- nyire gyalog. Egy nagy házba, nagy családhoz került, csak éppen a fiatal férfiak nem voltak otthon, elvitték őket a háborúba. Az egyik idős em­ber asztalos volt, annak kel­lett segéd. Rokkákat fabrikál­tak szüntelen. — Ebben a házban férfiak, asszonyok, gyerekek mind tudtak írni, olvasni. Aki ide­hozott mint asztalost, postás volt, haza is hordta az újsá­got és engem megtanított ol­vasni, aztán írni is a cirii be­Itt a húsvét, itt a tavasz: ennek örül bébi, s kamasz! Az Üttörő- és Ifjúsági Áruház húsvéti ajánlata: bébi-, lányka- és bakfisballonkabátok. farmeröltözékek bakfis és kamasz méretekben, gyermek-harisnyanadrágok és térdharisnyák, szandálok és gyermekcipők nagy választékban. Futball-labda Gyermektriciklik 167-191 Ft 199 Ft tűket. A nyelv meg rámra­gadt, két esztendőn át voltam náluk, nem hallottam az oro­szon kívül más szót. Amikor azután a szovjet kormány 1918-ban kimondta, hogy nin­csenek többé hadifoglyok, akik eddig azok voltak, most már külföldi munkástestvérek, hát én is elindultam haza. Később az orosz nyelvet nem nagyon gyakorolta, még­sem felejtette el. 1944. no­vember 13-ára virradóra elér­te Nagykátát a szovjet had­sereg. A község szélén, ha gyéren is, még lövöldöztek. — Kimentem az udvarra, gondoltam, csak nem talál ei valami eltévedt golyó. Hát egyszerre csak motorzúgást hallok és egy motorkerékpár áll meg a kapu előtt. Az ol­dalkocsiból kiszállt egy fő­hadnagy, meglátott, átszólt a kerítésen: „Ismeri Horváth Árpádot?” Mondom neki, hogyne ismerném, amikor én vagyok ...........No, akkor vegye a kabátját, kalapját és üljön az oldalkocsiba.” Azzal már el is indult a nagy sárban gya­log, mégpedig sebesen és ami­kor a másik utcában utolér­tük, egy tiszttel beszélt. Oda­vitt hozzájuk a szovjet moto­ros, látom ám a vörös lam- paszt a másik tiszt nadrágján, bizony tábornok volt. így be­szélt hozzám: íróasztal a parancsnokságon — Maga tud beszélni, írni, olvasni oroszul. Szükségünk lenne magára. Megkérem, le­gyen a tolmácsunk, ezzel ne- külnk szívességet tesz, a la­kosságnak meg nagy szolgá­latot. — Nagyon udvariasan be­szélt velem a szovjet gene­rális, én meg egy pillanat alatt átláttam, hogy bizonyá­ra sok nagykátainak lehetek segítségére. így lettem tol­mács és maradtam aznap reggeltől a szovjet hadsereg helyi parancsnoksága mellett egészen 1946. július 8-ig. Még aznap reggel bíró is került a községházára. Ahogy Horváth ment az utcán a tá­bornok mellett, a másik ol­dalról egy ember akart hoz­zájuk jönni, de néhány kato­na nem engedte. A tábornok megkérdezte tőle, ismeri-e és ki az? — Martin Gyula a neve, osztálytársam volt az elemi­ben, aztán továbbtanult, egye­temre is járt, de közben ka­tonának vitték,, utána meg nem fejezte be már a jogot és mert baloldali ember volt, hatósági felügyelet alatt ál­lott, hetente kellett, jelent­kezzen a csendőrségen. Mar­tin pedig, ahogy jött mife­lénk. papírt húzott ki a zse­béből, vöröskatona-igazolvá- nyát lobogtatta, mert az volt 19-ben. „Tanult ember, így hát nagyon jó lesz községi bírállak” — mondta a tábor­nok és parolázott vele. Mar­tin azonban nem sokáig ma­radt a községházán, mert az új megyei vezetés megtette járási főszolgabírónak, majd amikor ez a cím megszűnt, ő lett a járási főjegyző. Az­óta már meghalt szegény ba­rátom. — A tábornok két nap múlva tovább ment, egy őr­nagyot hagyott hátra város- parancsnoknak, az is tovább­ment vagy két hét múlva, az­tán egy százados lett a pa­rancsnok. Ott voltam mellet­tük, a parancsnokságon, író­asztalom is volt. Hirdetmé­nyeket fordítottam, meg élő­szót, ezzel volt több dolgom, minduntalan jöttek minden­féle üggyel az emberek. Mindennel törődtek — Nem volt liszt, őrletni sem lehetett, mert a két ma­lom közül a nagyobbat a né­metek felrobbantották, a ki­sebbik pedig már régen hasz­nálaton kívül volt. A parancs­nokság mindennel törődött, azzal is, hogy legyen kenyér. Búza az volt, mert a néme­tek elfelejtették, vagy idejük nem volt rá, a nagy malom raktárát nemcsak épen hagy­ták, hanem búzával is teli. Nekem kellett molnárt elő­keríteni, az meg gondoskodott róla, hogy üzemképes legyen a kis malom. — Még a télen vendég ér­kezett Pestről, Palló Imre. El­mondta, ő lett az Opera­ház igazgatója és a megnyitó- előadásra meghívta az egész parancsnokságot. El is men­tünk, tizennégyen voltunk, két páholyt kaptunk. Nagyon tetszett az előadás mindegyi­künknek, Pesten újságot vet­tem, az Üj Szót. Másnap a parancsnokságról telefonon felhívtam a szerkesztőséget. Aki felvette a kagylót, ma­gyarul mondta a nevét: Illés Béla, de azután oroszra for­dította a szót, úgy kérdezte meg, mit akarok. Én meg ma­gyarul válaszoltam, hogy új­ságot. Küldött is aztán rend­szeresen annyit, hogy szét­oszt hattam tizenhárom köz­ségbe, mindegyikbe jutott elég sok példány. ' P Április ötödikén — A parancsnokságon bi­zonyára gyorsan értesült a friss háborús eseményekről? — kérdezem. — Sohasem beszéltek ve­lem vagy előttem a hadi­helyzetről, csak egyszer, ami­kor a szovjet parlamentert, Steinmetz kapitányt meggyil­kolták, azt mondották el fel­háborodottan. — De, hogy április 4-én az egész ország felszabadult, az utolsó nácit is kiűzték... — Azt sem tőlük tudtam meg, hanem az Űj Szóból. Mi­kor? Nem negyedikén vagy ötödikén, lehetett talán már tizediké is. Én pedig addig sohasem szóltam egy szót sem a háborúról, akkor meg nem álltam, megmondtam nekik, hogy nincs többé harc ma­gyar földön. Azt felelték, hogy ők már tudják és vidáman összeölelgettek. Szokoly Endre

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents