Pest Megyi Hírlap, 1975. március (19. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-23 / 70. szám
1975. MÁRCIUS 23., VASÁRNAP Irrer* I W K^unan Soltész Béla, a KPM Közti Igazgatóságának vezetője íjékoztatott a Pest megyei ímémökség idei feladataiul, valamint a kongresszusi 5 felszabadulási munkaver- íny eddigi eredményeiről. Az elmúlt év során befeje- 5 dött a negyedik ötéves :rv céljainak megfelelően z elsőrendű főútvonalak kor- '.erű aszfaltburkolattal való [látása a megye területén. Most a másodrendű főútvonalak felújítására összpontosítanak. gy részük már el is készült s több olyan útszakasz van, hol jelenleg az útépítőké, épeké a terep. Az igazgató [mondotta, hogy ez évben Dlytatják a már korábban [kezdett 12-, 51-, 441-es szálú utak munkálatait és meg- ezdik a 331-es számú fő- tvonal aszfaltozását is. Az lsóbbrendű úthálózaton a já- ások legsürgősebb igényeink kielégítésein kívül az gynevezett megyei körgyű- ű kialakítására törekednek, meglevő alsóbbrendű utak elhasználásával. Ennek meg- alósítása érdekében idén lkészül az 5-ös, 4-es, 31-es [takat összekötő gyűrűsza- :asz Öcsa, Üllő, Gyömrö út- onalon. A gödöllői térségben az M—3-as autópálya építésének előkészítéseként tovább folytatják az útvonal megerősítését. 1 megyei úthálózat burkola- ának szélességét tovább nö- elik és az év végére elérik kongresszusi versenyben vállalt 5 méteres átlagszélességet. Az útburkolatok gyors romlásának elkerülése végett tovább fokozzák a túlterhelés csökkentésére szolgáló ten- gelysúly-etlenőrzéseket. S egy jó hír az autósoknak, hogy az idén tovább épül a segélykérő telefonhálózat az M—7-es sztrádán. Az igazgatóság kevés beruházást igénylő forgalom- technikai eszközökkel igyekszik enyhíteni a túlterhelt útvonalak zsúfoltságán. Itt az egyirányú útszakasz megteremtésére a lassú járművek letiltása, a harmadik nyom építése, vagy kapaszkodó sáv létrehozása jelent csak megoldást. Az utasok kényelmének biztosítása érdekében ez év első félévének végéig a szocialista brigádok több autós pihenőhelyet építenek társadalmi munkában az útvonalak mentén. Az igazgató szólt a hibákról is, megemlítve például, hogy Cegléd és Tárnok kivételével nem tudták megvalósítani a „zökkenőmentes” útburkolatot, és a házilagos munkák minősége sok esetben elmaradt a követelményektől. Az útvonalak építésénél a munkahelyek figyelemfelkeltő táblái gyakran hiányoztak, és a sárga mellény viselése sem vált még általánossá a dolgozók között. Pedig ennek használata számos súlyos balesetet megelőzhet. S. R. „Engem kétszeresen szabadítottak fel...” MUNKÁK ÉS MINDENNAPOK? Egy asszony siet át a gyárudvaron, panyókára vetett télikabátban. Szőke haja kontyba fésülve, s valami szépre gondolhat, mert szája szögletén feldereng egy halvány mosóly. — Ö az — mutat ki vállam fölött az ablakon Szabó Sándorné, a Váci Kötöttáru- gyár pártbizottságának titkára —: Papp Jánosné, a szak- szervezeti titkárunk. Mindjárt itt lesz. Jó hírt kaptál? — fordul a belépőhöz. — Nagyon: március 8-án indulunk! — Hová? — tör ki belőlem a kíváncsiság. — Tizenöt napos körutazásra a férjemmel, Kijev, Moszkva, Leningrad, Minszk útvonalon — magyarázza boldogan. — Most kaptam meg az értesítést. — A barátság vonatával? — A barátság repülőgépével! — helyesbít. — Mikor jelentkeztek? — Jelentkeztek?!— A párttitkár asszony megrovóan csóválja a fejét —: SZOT- beutalóval mennek. Jutalmul, a három évtizedes odaadó mozgalmi munkáért! Messziről indult Ebből a három évtizedből kereken kettőt ebben a gyárban töltött Papp Jánosné Ba- ráth Mária. Varrónőként kezdte, több mint hét évig dolgozott a gép mellett, két műszakban. Pedig akkor már megvolt mind a három gyeFészek eladó A csengetésre magas, szép ircú, negyven körüli asszony íyit ajtót. — A Ceglédi Hír- apban megjelent hirdetésre öttem — mondom a köszö- lés után. Biccent, beenged, miközben hellyel kínál, el- smétli, amit a hirdetésben em rejtettek véka alá: — üsak készpénzfizetés esetén iktuális. Most rajtam a biccentés so- •a. Ügy érzi, magyarázattal artozik: — Kettőnké, a nőit érjemé és az enyém a látás. Vagyonmegosztás. Csak gy tudjuk megoldani. • Szép ez a Fáy András lakótelep. Nem egymás mellé csúfolt kockák, hasábok a hátak, marad közöttük levegő. A lakások viszonylag ragy területűek, mint ez is, háromszobás OTP-lakás, nelynek „vevője” vagyok, íem sokat használhatták. Szinte új, érintetlen minden. (k figyelmesebb szemlélő észreveheti, hogy itt elkezdték, de be nem fejezték az ott- íonteremtést. Az egyik falon két kép, a másik már csupasz, nem került fel rá, amit odaszántak. Bútorok, a fal mellé éve, végleges helyre vagy éppen indulásra várva: fél— lemaradt a fészekrakás. — ... gázfűtés, nem valami olcsó, de kényelmes, az em- >er nincs kötve a fűtési dényhez. A három szoba tözül kettő nem túl nagy alapterületű, viszont a harmadik. .. Szakszerűen magyaráz, szenvtelenül, mint aki idegen portékát kínál, olyasmit, amihez nem volt és nincs kö— Tartozás nincsen? — kérdem, mert illik, hogy már mondjak valamit, kukasá- gom még gyanússá tesz. — Nincs semmiféle teher rajta, természetesen az átírási illeték, azt a vevő szokta fizetni... Néz rám, egyetértést várva. Bólintok. Persze, persze, az illeték. — Cegléden nem nagyon kínálnak ilyen lakást eladásra. Mi sem úgy gondoltuk, ahogy most van... • Elég egy kérdő tekintet, s már mondja, amit az ember csak akkor bíz idegenekre, ha egyedül túl nehéz hordani: — Másként kezdtük gyűjteni a pénzt, fogcsikorgatva, minden forintnak örülve. Azt terveztük, hogy veszünk egy telket, arra építünk, családi házat. Szüleim, két testvérem itt lakik Cegléden, együtt marad a család, a férjem, bár ősi pesti, benne volt. Ülünk, alacsony dohányző- asztalka mellett, a kerámia hamutartó alján gombok hevernék, leszakad tali valahon- nét, de már nem az a kéz varr ja fel majd helyükre, amely eddig. Férfiruha gombjai. — Gyűjtöttünk, volt egy kis megtorpanás, mert szültem, a kislány gyenge volt, otthon kellett maradnom vele. Akkor állt elő a férjem, hogy otthagyja a gyárat — akkor közlekedésépítési gépjavítónak hívták —, nem fizetik meg rendesen, ő nem azért szerzett mérnöki diplomát, hogy élete végéig ku- porgasson. Járt az akkori igazgatónál — azóta nyugdíjba ment —, aki nem ígérgetett, azt mondta, ha úgy gondolja, menjen. • Rámpillant, figyelem-e, únom-e, két ökle összezárva pihen az ölében, két lába egymáshoz simúlva, nem dől hátra a fotelban, úgy ül, mint akit a főnök hivatott, mint akinek olyasmiről kell számot adni, amiről eddig magának sem tudott vagy nem akart. — Én visszamentem dolgozni, a gyerek megerősödött, anyámra hagyhattam, könyveltem újból, vállaltam egy csomó túlórát, a férjem vonatozott, a pesti helyén nyolcszáz forinttal eleve többet kapott, mint itt, s mondták neki, a prémiumja, a nyeresége is jóval nagyobb lesz. örültünk. Ha tudtam volna, mi a végállomás! Így tartott ez legalább két esztendeig, majd olykor-olykor, később, mind sűrűbben megtörtént, hogy a férjem nem jött haza, sürgős munkájuk van, mondta reggel, maradniuk kell a tervezőirodán, majd a mamánál, azaz anyósomnál alszik. Nem volt semmi gyanúm, miért is lett volna, hiszen 6 számolgatta mindig a pénzt, mikor jön össze annyi, hogy belekezdjünk az építésbe... Két ökle fölrebben az öléből, a szoknyája szélét húzogatja, majd az asztal lapján táncolnak ujjai, a hamutartóit tologatja, mint áld röstelli, hogy beszél, s mint aki örül, hogy beszélhet. — Akkor még a szerencse is bejött hozzánk. A férjem néhány társával totózik, s tizenhárom-egyes, vagy milyen találatuk, szóval telitalálatuk lett, kaptunk több mint háromszázezer forintot. Hozzátettük a megtakarított pénzünket, s megvettük ezt a lakást. Még akkor sem gondoltam semmi rosszra, amikor a bútort keresgéltük össze, hol Pesten, hol Cegléden, Kőrösön, Szolnokon, jött velem, így fiam, úgy szivem. A gyerekkel annyit játszott, hogy olykor már én szóltam rájuk, maradjatok magatoknak, tele van veletek a lakás. Beköltöztünk, s egy hónap múlva megmondta: van valaki, akit még egyetemista kprában megismert, s akivel most összekerültek a munkahelyén. • Föláll, kitölti a kávét, a kézben tartott csészével jár föl s alá, reflexszerű mozdulatokkal megigazít egy térítőt, elhúzza a sötétítő függönyt az ablaknál, villanyt gyújt, látszik, szinte megfeledkezett rólam, a lakás eladásáról, mindenről, ami körülveszi, s csak egyetlen valami foglalkoztatja. Egy kérdés. Miért történt így, ahogyan történt? Már föltehette magának ezerszer a kérdést, s még fölteszi majd újból, ezerszer, anélkül, hogy megtalálná a biztos feleletet. Mert az élet ilyen dolgaira nincsenek biztos feleletek, nem lehet meghúzni a választóvonalat, hogy eddig tartott a jó, s itt kezdődött a rossz. Riadt madár a félig rakott, s általa, általuk már soha be nem fejezhető fészekben. • Okmányokat mutat, adásvételi, szerződést, lássam, minden rendben van a lakás körül. Kap majd egy igazi vevőtől táskára való pénzt, elfelezi a férjével, a kislánynak azt mondja, hogy apuka most már végleg elment, a nyolcéves emberke szemében kigyúl a kérdés: miért? ö sem tud felelni rá, apuka sem, s az emberke úgy nő fel, hogy mind több megválaszolatlan kérdése lesz. Mészáros Ottó reke, egyik kicsi, másik pici, ahogy mondani szokták. Mit csinált velük? — A férjemmel felváltva hoztuk-vittük őket az üzemi bölcsődébe, óvodába — mondja. — Éppen azért választottam ezt a gyárat, amikor eljöttem a járási tanácstól, mert itt el tudták helyezni a gyerekeket. — Miért hagyta ott a járási tanácsot? — A gyerekek miatt — néz rám derűs nyugalommal. — Húsz község tartozott hozzánk, három pici gyerek mellől már nagyon nehéz lett volna állandóan vidékre járni. Márpedig én voltam az ellenőrzési csoportvezető. Hat elemivel! — teszi hozzá csodálkozva. Olyasmit érezhet most, mint Mikszáth Kálmán híres hályogkovácsa, aki igazi szemműtétet látva, később maga sem értette, hogyan mert egy bugylibicskával hályogokat operálni. — Azóta két érettségi bizonyítványt szereztem, elvégeztem a marxista—leninista esti egyetemet, de nem mernék csak úgy belevágni az állami gazgatási munkába! Hallgattunk egy sort, s mint kiderült, ugyanarra gondoltunk: — Azt hiszem, akkor történelmi szükségszerűség volt, hogy belevágjunk, amivel a párt megbízott bennünket. Mi lett volna a gyárak államosításával, ha előbb megvárjuk, amíg a munkások megszerzik a gyárak igazgatásához szükséges tudást vagy a mérnöki diplomát?! Az igazán értékes emberek úgyis igyekeztek felnőni a feladataikhoz. S aki olyan messziről indult, mint én... — Éppen ezt szeretném hallani: milyen messziről? — Kilencgyerekes uradalmi kovács volt az édesapám, a törökszentmiklósi tanyavilághoz tartozó Öballa-pusztán. Három testvérem még gyerekkorában meghalt, a negyedik — a legidősebb bátyám — Voronyezsnél pusztult el. a második világháborúban. A kovácsmesterség úgy szállt apáról fiúra, mint a szegénység: már a dédapám is, a nagyapám is uradalmi kovács volt, a két idősebb bátyám is ezt a szakmát tanulta. Még gyerek voltam, amikor otthagytuk a pusztát, s elköltöztünk Nagykörű községbe. Apám ott is bekapcsolódott az illegális munkásmozgalomba. Mikor a község felszabadult, többed- magával megalakította a kommunista pártszervezetet, aminek ő lett az első agitprop. titkára. Anyám is azonnal belépett a pártba. Az első szabad május elsején még apám mondott ünnepi beszédet Nagykörűben, aztán május 9-én, a győzelem napján az elvtársai mondtak beszédet a ravatalánál... Szabadulás a cselédsorból — A hat elemi után három évig mezőgazdasági ismétlő iskolába jártam, aztán én is feljöttem a nővérem után Budapestre, kiscselédnek. A II. kerületi nyugalmazott rendőrkapitány-helyettesnél lettem mindenes szolgálólány. Az én kötelességem volt lehúzni a csizmát is a két katonatiszt fiának lábáról... Néha akkorát rúg- tak-taszítottak rajtam, hogy a falnak repültem ... Mikor a szovjet csapatok már közeledtek a Déli pályaudvarhoz, a méltóságos asszony sürgősen utasított, hogy ne szólítsam méltóságának, nevezzem csak Margit néninek... A Greguss utca környékét február 11-én tisztították meg a németektől, nyilasoktól. Az én felszabadulásom kétszeres volt: egyszer a fasiszta rémuralom alól, egyszer pedig a cselédsorstól mentettek meg a szovjet csapatok. — A szovjet katonák azt mondták, itt borzalmas lövöldözések lesznek, el kell hagynunk a környéket — emlékezik tovább Papp Jánosné. — Én a nővéremhez menten, a Forint utcába. Az ő gazdája honvéd őrnagy volt, és családostul Németországba menekült. A lakásban csak a nővérem maradt, így legalább nyugodtan rejtegethette a kisebbik bátyánkat, aki a Garam völgyéből szökött meg a csapatától. Március 20-a táján jutottunk át — a szovjet katonai pontonhídon — Budáról Pestre. Jóformán meg sem álltunk a falunkig. Azt az örömet, amíg élek, nem felejtem el! Két fiuk a fronton, két lányuk az ostromlott fővárosban, apámék egyszerre négy gyermekükről nem tudtak semmit, és akkor a négyből három egyszercsak dörömböl a konyhaajtón. Ez volt apám életében az utolsó örömhír. De még megérte szegény a gyászosat is, a bátyám haláláról szóló hivatalos értesítést... Házasságok a VIT-eu köttetnek ... Otthon maradtam. Annak a mezőgazdasági iskolának a gazdaságában dolgoztam napszámosként, ahová kislánykoromban három évig magam is jártam. Ősszel beléptem a Magyar Kommunista Pártba. Azt a feladatot kaptam, legyek a községi MADISZ-szervezet lánytitkára. A következő évben küldöttként vettem részt a MA- DISZ országos kongresszusán. Három évvel később, 1949-ben ismét küldöttként kerültem a fővárosba, a Világifjúsági Találkozóra. Ott ismerkedtem meg azzal a politikai tiszti iskolással, akit Papp Jánosnak hívnak, és néhány hónap múlva feleségül vett. Gondolatban újabb strigulát húzok nemlétező noteszomba: ez a tizenhetedik olyan házasság, amely nem az égben, hanem a VIT-en köttetett. Legalábbis ennyiről tudok. Együtt jártak iskolába — A férjemet a rendőrség küldte a Petőfi Politikai Tiszti Iskolára, s az is hívta vissza, még a tanfolyam befejezése előtt: kinevezték Dunakeszire rendőrkapitánynak. Szolgálati lakást kaptunk, s én betanított munkás lettem a Dunakeszi Konzervgyárban. Még az év végén megszületett az első gyermekünk, a lányunk. A A következő évben Vácra költöztünk: a férjem lett a járási rendőrkapitány politikai helyettese. Mivel én már Dunakeszin bekapcsolódtam a nőmozgalomba, s az MNDSZ jelöltjeként járási tanácstagnak és a végrehajtó bizottság tagjának választottak, most behívtak dolgozni a járási tanácshoz. így lettem az ellenőrzési csoport vezetője. Megszületett a második gyermekünk, Jancsi fiunk. Engem közben elküldték öthónapos állam- igazgatási iskolára, amit Fel- sőgödön kezdtünk, de Budapesten fejeztünk be. Amíg én Pesten tanultam, a gyerekekre édesanyám vigyázott. A férjem közben leszerelt a rendőrségtől, s az építőiparban dolgozott. 1954-ben megérkezett a harmadik gyerek: György. Nos, ekkor kellett választanom a járási tanács és a család között. így kerültem — 1955. januárjában — a Váci Kötötárugyárba. — Ne higgye, hogy a magam kényelmét kerestem: két műszakban dolgozni, három kicsi gyereket ellátni — a férjem sokat betegeskedett, két műtétje is volt —, emellett még különböző tisztségeket is vállalni — nem volt könnyű élet. Alig kezdtem dolgozni a gyárban, nemsokára megválasztottak pártvezetőségi tagnak és szakszervezeti bizalminak. Közben sürgettek-nógattak, hogy tanuljak: fejezzem be az általános iskolát.^Ötvennyolcban rászántam magam; azt mondtam a férjemnek, ha jössz velem, nekivágok. Jött: együtt végeztük a VII.—VIII. osztályt. Nyár elején megkaptuk a bizonyítványt, ősszel jelentkeztünk a mezőgazdasági technikumba. Vállalta a nehezét — Miért éppen oda? — Még az ismétlő iskolában ismerkedtem meg az állattartás, baromfitenyésztés, növénytermesztés alapjaival, s valahogy megszerettem ezt a munkát. A gyár akkori igazgatója váltig unszolt, hogy menjek textilipari technikumba, de engem a mezőgazdaság érdekelt. Ha akkor tudom, hogy 1962-ben a gyár szak- szervezeti titkárának választanak, talán másképp csinálom! így viszont 1965-ben jó rendű eredménnyel érettségiztem a mezőgazdasági technikumban. Alig száradt meg a tinta a bizonyítványomon, már éreztem, hogy egy kis baj van: itt nem erre van szükség. Szóltam a férjemnek: gyere velem közgazdasági szakközépiskolába; technikumi érettségivel csak egyéves kiegészítőre kell járni. Azt is elvégeztük. De hogyan?! Én főztem a vacsorát vagy mostam a heti szeny- nyest, a párom meg ült a konyhaasztalnál és hangosan olvasta a leckét. — A második érettségi után egy évet pihentem, kifújtam magam, aztán elvégeztem a marxista—leninista esti középiskolát. A párom, aki a pöliti- kai iskolák terén jócskán megelőzött engem annak idején, ide már nem jött velem. De mindent megtett, hogy átvészelje a család, a háztartás azt a három évet is, amíg az esti egyetemen tanultam. Szerencsére a gyerekek időközben felnőttek, a maguk lábára álltak: a lányom tanítónő Sződligeten — szintén munka mellett tanult —, a nagyobbik fiam elektrolakatos a DCM-ben — idén érettségizik a gépipari szakközépiskolában —, a kisebbik ott dolgozik, ahol az apjuk, a Pest megyei Tanács Építőipari Vállalatánál. Vasárnaponként összegyűlnek a szülői házban, olyankor — az öt unokával együtt — tizenhármán ülünk az asztalnál. A legkisebb az anyja ölében, hiszen mindösz- sze egyhónapos. Papp Jánosné nemcsak a szűkebb — a tágabb családjában is sokat vállalt magára: hat esztendeje tagja a Szak- szervezetek Országos Tanácsának, negyedik éve a Textilipari Dolgozók Szakszervezett Központi Vezetőségének, és elnökségének. Tagja az üzemi pártbizottságnak és a végrehajtó bizottságnak. Névről, arcról ismeri a gyár minden dolgozóját, s legtöbbjének a családi helyzetét, gondjait is. Szakszervezeti tanácsuk nemrégiben középszervezeti jogkört kapott, ami azt jelenti, hogy a vállalat három megyében működő gyáregységének 20 műhelybizottsága és két üzemi szakszervezeti tanácsa tartozik az irányításuk alá. — Ez az év mozgalmasabb lesz a szokottnál: nem sokkal a pártkongresszus után, áprilisban kezdődnek a szakszervezeti választósok; 180 bizalmit, és húsz műhelybizottságot kell újjáválasztani. Szeptemberben vszt-választás, októberben textiles szakszervezei kongresszus, decemberben SZOT-kongresszus vár rám. Ennyi mindenhez kell a szov- jetunióbeli körutazással erőt gyűjtenem — mondja olyan hangon, hogy hirtelenjében nem is tudom: dicsekszik vagy panaszkodik? Nyíri Éva körgyűrű első szakasza: Ócsa, Üllő, Gyömrő Felújítják a másodrendű főútvonalakat Autós pihenőket építenek a szocialista brigádok
