Pest Megyi Hírlap, 1975. március (19. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-21 / 68. szám

Ötvenhat éve történt Vörös Aszód A magyar történelem nagy rsfordulóinak aszódi esemé­nyei közül kiemelkedő helyet követelnek maguknak az 1918—19-es forradalmak. Ab­ban az időben Aszód és vidé­kének munkásmozgalma nem­ik megyei, de országos hírű ivóit. Az itt lezajlott esemé­nyek jelentékenyen járultak hozzá a nemzet sorsának for- álásához. Újsághír 19-ből Különösen az aszódi Magyar Loyd Repülőgép- és Motor- íijur munkásainak cselekede­tei vállai országosan ismert­té. Vörös Aszód — így emle- g-tte a vörös Újság, a Kom­munisták Magyarországi Párt­iak lapja a vidéki proleta­riátus egyik fellegvárát. A ha­hó, u,aUenes mozgalmakban és sztrájkokban megedződött l.oydistákat nem érte váratla­nul az 1918. október 30-i őszi­rózsás forradalom. Készültek az eseményre, várták a forra­dalmat. Szervezettségükhöz méltó módon azonnal meg- alaknották a gyár munkásta­nácsát, amely a forradalmi napokoan Aszod és az egész G-.ga-uoigyéne'k irányító munkásmozgalmi szervezete lett. Tagjai elsősorban a Láoyd-gyári munkások, sze­gényparasztok voltak, akik kezdettől fogva igyekeztek megakadályozni az ellenforra­dalmárok aknamunkáját. Bal- oidaliságukat mi sem bizo­nyítja jobban, mint az, hogy 1918. november 24-én, a Bu­dapesten megalakult Kommu­nisták Magyarországi Pártjá­hoz elsőként csatlakoztak. A Vörös Újság 1919. január 4-i száma így ír: „Az aszódi szer­vezett munkásság december 17-i közgyűlése egyhangúlag lí tmondja, hogy a jelen társa­dalmi rend megérett a meg­döntésre és egyedül a mun­kásság képes arra, hogy szer­vezetten átvegye a hatalmat a munkásság és a földtelen pa­rasztok tanácsainak a dikta­túrája útján. Nem demokrá­cia és nem nemzetgyűlés, ha­nem a munkások és a földte­len parasztok tanácsai és a proletár diktatúra vezet ben­nünket a szocializmushoz és a kommunizmushoz. Ebben az irányban odaállunk a Kom­munisták Magyarországi Párt­jához”. „Egy fillért sem" 1 Az ezt követő hetekben és hónapokban az aszódi prole­tárok gyűléseket szerveztek a szomszédos községekben, ahol a proletárdiktatúra érdeké­ben agitáltak. Megalakították a Kommunisták Magyarorszá­gi Pártjának helyi szerveze­teit. Szervezték a földnélkü­lieket, a szegényparasztokat és hirdették a KMP program­ját, amelyben fontos, valóban ■forradalmi szerepet kapott a nagybirtokok megszüntetése, s a földek köztulajdonba vétele. „Legyen azoké a föld, a'kik megművelik” — hirdették a környező községek nincstelen parasztjainak a lloydisták. A kommunisták elleni or­szágos méretű rendőri hajsza az aszódi munkásokat sem kí­mélte. Mégis rendületlenül ki­tartottak forradalmi elveik mellett, hittek, tovább dol­goztak, szervezkedtek és elő­készítették a proletárok ha­talomátvételét. Különösen fon­tosnak tartották az agrárpro- letariátus, a nincstelen pa­rasztság agitációját, Kartalon, 1919. február 13-án népgyű­lést tartottak, amelyen ki­mondták, hogy a földeket „... minden megváltás nél­kül, forradalmi úton, tehát érászaikkal veszik el jelenlegi bitorlóitól, az úri naplopók- tól”. ....... A nagy földindulás So mogybán kezdődött és a szociáldemokrata párt veze­tősége eszeveszett tiltakozása és fékezése dacára is folyta­tódik. Somogybán még sike­rült a pártterromak megfé­lemlítenie a parasztokat, akik' busás váltságdíjat fizetnek a földbitorló grófoknak. Az aszódi proletárok már megta­nulták és kimondták: egy fil­lért sem g bitorlóknak. Elfog­lalták a latifundiumokat for­radalmi úton, a dolgozók fegyveres hatalmával, a föl­det birtokukba vették, min­den megváltás nélkül. Az aszódi munkástanács, mely­ben a szociáldemokraták csat­lakoztak a kommunistákhoz, elhatározta az ötezer-egy­száz holdas báró Schossber- ger- és Hatvani-féle 9 ezer 500 holdas földbirtokok szociali­zálását, megváltás nélkül. Előre megállapított terv sze­rint hozzáfogtak a nagyszerű munkához. Nagy tömeg vo­nult ki Nagykartalra, zászlók­kal, táblákkal, és ekkor már úgy a jelszavakban, mint a lobogókban és jelvényekben a piros szín dominált. Ezen a napon vette birtokába Aszód, Kartal, Bag, Hévíz fegyveres népe a báró Schossberger- féle birtokot”. Emlékezve Mindez ötvenhat évvel ez­előtt, 1919. március 18-án tör­tént. Még nem alakult meg a Magyar Tanácsköztársaság, de Aszódon és környékén az ese­mények irányítója, a hatalom tényleges birtoklója, már a proletariátus volt. Aszódon és környékén ezen a napon már a piros szín dominált. Nem­csak a felvonulásokon, a transzparenseken, hanem az emberi szívekben is. Alig há­rom nap múlva pedig az egész országban a piros szín lett az uralkodó. Megalakult a Ma­gyar Tanácsköztársaság. Asztalos István Nyugdíj előtt A Ganz Műszerművek gödöllői Árammérőgyára cinkog- ráfiai műhelyének dolgozói a napokban bensőséges ünnepsé­gen vettek búcsút a műhely nyugdíjba vonuló szakszervezeti bizalmijától, Hrustinszky Lászlónétól. Csoportvezetője Ter- jánszky János, majd művezetője, Gábori Gyula búcsúszavai után a műhely dolgozói köszöntötték Hrustinszky Lászlónét, aki negyedszázadot töltött a gyárban. (Czangár Gyula felvétele) Gépesített turisták Immár hagyományos, hogy a Magyar Autóklub váci szer­vezete évenként megrendezi a Tanácsköztársasági emléktúra versenyt. Mélykúti Csaba, a Évfordulók, kitüntetések Üzemi fiatalok emlékeztek Tegnap — csütörtökön dél­után — három órakor, a Ta­nácsköztársaság megalakulá­sának ötvenhacodik és a Ma­gyar Kommunista Ifjúsági Szövetség megalakulásának tizennyolcadik évfordulója tiszteié téré ünnepi KISZ-tag­gyűlésen vettek részt a Ganz luűszerművek gödöllői Áram­mérőgyárának ifjúkocmmunis- tái. Vilmos György* a gyár KISZ-bizottságának titkára mondott ünnepi beszámolót, s az ünnepségen műsort adott a gyár ifjúsági irodalmi színpa­da is. A vállalat mintegy há­romszáz KISZ-tagja előtt nyújtották át a Kohó- és Gép­ipar kiváló dolgozója kitünte­tést a 27 éves Éliás Józsefnek, a gyári tmk KlSZ-alapszerve- zete titkárának. Mellette há­rom gyári fiatal kapott kivaló dolgozó kitüntetést: Varga Jánosné KISZ-alapszervezeti titkár, Aszódi Ilona, a forgá­csolóüzem KlSZ-alapszerveze- tének vezetőségi tagja és Je­néi István, a Ganz Vasas sportköre természetjáró szak­osztályának vezetője. Az ün­nepségen az elmúlt év során végzett gazdasági és politikai munkájukért többen kaptak jutalmat és emlékplakettet. Tegnap délután négyórakor hasonló ünnepi KlSZ-taggyű- lés színhelye volt a gödöllői Gépgyár is. Az ünnepi nagy­gyűlésen Acs János, a vállalat egyik pártalapszervezetének titkára mondott beszédet, majd Gyalus József, a válla­lat igazgatója és Ferencz Kál­mán, a gyár megbízott KISZ- titkára jutalmakat adott át az elmúlt év során legdere- kasabban dolgozó KlSZ-akti- vistáknak. Az ünnepség után a műsor a felszabadulási vetélkedő po­litikai versenyeinek döntőjé­vel folytatódott. A tizenegy — egyenként három versenyző­ből álló csapat — közül az el­ső három jut tovább a városi szintű döntőbe. Utazóknak Indiáról A gödöllői művelődési ház­ban március 20-án este hat órakor tartották az utazók klubjának soron következő összejövetelét. A klubfoglal­kozáson Kovács Károly tar­tott vetítettképes előadást in­diai útjáról. gödöllői csoport titkára el­mondotta, hogy idén, március 23-án rendezik meg a motori­zált kirándulást. A verseny útvonala Vác—Gödöllő—Aszód —Balassagyarmat—Vác lesz. Az útvonal hossza száznegy­venhat kilométer és a startot Vácon ügyességi versennyel kötik össze. Gödöllőn szintén ügyességi versenyt rendeznek körülbelül tizenegy és tizenkét óra között, az Agrártudo­mányi Egyetem főépületénél. MEGYÉI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA II. ÉVFOLYAM, 68. SZÁM 1975. MÁRCIUS 21., PÉNTEK Este az alsóparkban. Szorgalmasan gyűjtöttek a papírt a Légszesz utcai általános iskola Szarvas őrsének pajtásai. A már két hete tartó országos akció eddigi eredménye az ifjú „szarvasoknál” 120 kilogramm. A Munkácsy úti általános is­kola 196-os számú Petőfi Sándor úttörőcsapatának pajtásaié még ennél is szebb eredmény. Ök eddig 16 tonna — azaz mint­egy 4 vagon — hulladékpapírt gyűjtöttek össze. Barcza Zsolt felvétele Hétfő óta nyakkendőben Gyűjtögető pajtások Március 18-án, délelőtt az úttörők szaktárgyi vetélkedő­jének megyei döntőjét tartot­ták Gödöllőn, az Agrártudo­mányi Egyetemen. A megye úttörőcsapatainak harminc­kilenc kis küldöttje — a já­rási selejtezőkön a legjobb teljesítményt nyújtó pajtások — mérte össze tudását három szaktárgyban. A világjáró út­törők, az úttörő vegyészek és az úttörő természetkutatók vették birtokukba egy napra az egyetem előadótermeit. A találkozót a nagykőrösi, a százhalombattai és az aszódi szaktárgyi döntőkhöz hason­lóan bonyolították le. A gö­döllői pajtások közül a Nagy­kőrösön megtartott úttörőtör- ténész-találkozón az első he­lyen végzett Szondi Lajos, a 196-os számú Petőfi Sándor úttörőcsapat tagja. A gödöllői világjáró úttörők versenyén a megye legjobbja lett Dezső Judit, az 1940-es számú Török Ignác úttörőcsapat pajtása. A Nagykőrösön megtartott oros2 nyelvi vetélkedőn a második helyet sikerült megszereznie Labáth Zsuzsának, a 196-os számú Petőfi Sándor úttörő- csapat pajtásának, s a gödöllői versenyen az úttörő vegyészek között a megyében harmadik­ként végzejt Rozgonyi Zoltán, aki ugyancsak a 196-os szá­mú Petőfi Sándor úttörőcsapat pajtása. Bencsik Ernő, városi úttörő­elnök elmondotta, hogy az út­törők szaktárgyi vetélkedőjé­nek megyei döntőjében első helyen végző pajtások a tava­szi szünetben Zánkára utaz­nak, ahol pihenéssel és vetél­kedőkkel egybekötött egyhetes országos szaktáborozáson vesznek részt. Szép eredményeket köny­velhetnek el a város úttörői és kisdobosai, már néhány a Vörös Csillag fedőnevű orszá­gos játék indítása után is. Szerdán a pajtások papírgyűj­tési és hulladékmentési akció­ban vettek részt. Vállalták, hogy az iskolatáskájukban hordott könyvek és füzetek súlyának megfelelő mennyisé­gű hulladékpapírt gyűjtenek össze. Ugyancsak szerdán az 1043-as számú Bartók Béla úttörőcsapat pajtásai a 3-as számú főközlekedési út men­tén annak besnyői területén j takarítottak. j Csütörtökön az akció a Csillagaink fedőnevű boríték felbontásával folytatódott. Ki- I lencvenhárom gödöllői kom­munistát, az MSZMP városi bizottságának tagjait, tanács­tagokat és az 1919-es emlék­éremmel kitüntetett veterá­nokat kerestek fel otthonuk­ban az úttörők és készítettek velük riportot. Március 21-én a Magyar Ta­nácsköztársaság kikiáltásának ünnepét figyelemmel kísérik a pajtások is. Aktívan bekap­csolódnak a gödöllői ünnepsé­gekbe, s részt vesznek a 19-es mártírok emlékét idéző már­ványtáblák megkoszorúzásá­ban. A nap folyamán csapa­tonként tíz pajtás utazik Kur­táira a Nem térkép e táj akció ünnepélyes megyei záróünne- pélyére. A pajtások figyelemmel kí­sérik a kongresszus esemé­nyeit is. Március 17-e, a kongresszus megnyitásának napja óta valamennyien vörös nyakkendőben járnak. B. P. Sportoló brigádtagok Sportvetélkedőn találkoz­nak a szocialista brigádők klubjának tagjai Veresegyhá­zon. A művelődési központ­ban március 22-én, szomba­ton délután három órakor kezdődik a nyolcvantagú klub vetélkedője, amit Sejtes Ven­del, a művelődési központ előadója vezet. Baleset Örbottyán és Veresegyház között figyelmetlenül vezette UI 84—97 rendszámú személy- gépkocsiját Szabó Sándor ve­resegyházi lakos. Járművével belehajtott Molnár József ve­resegyházi lakos lovas fogatá­ba. Vetélkedőre készülve Mint már korábban hírt ad­tunk róla, a gödöllői művelő­dési ház a szocialista brigádok részére vetélkedőt rendez a felszabadulásról. Az eredmé­nyes részvétel érdekében a művelődési ház három előké­szítő előadást rendez a bri­gádtagoknak. Az utolsó össze­jövetelt ma délután négy óra­kor tartják a művelődési ház­ban. A mintegy húsz brigád képviselője részére Fábri Mi­hály, a városi művelődésügyi osztály vezetője tart előadást Gödöllőről. FELVÉTELRE szakképzett és betanuló varrónőket, bőrdíszmű­szakmunkásokat és betanuló varrónőket, férfi és női munkaerőket, könnyen betanulható síkkötő munkára -- kézi és félautomata gépekre, valamint raktárvezetőt és gépkocsivezetőt. Jelentkezni lehet: Háziipari Szövetkezet (Gödöllő, Isaszegi u. 10—12.), Bartáné munkaügyi vezetőnél. Telefon: 120. \ MOZIMŰSOR SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSJ Március LOPAKODÓ HOLD 20-tól 26-ig (csütörtöktől (Felemelt helyárral) szerdáig): Mindenki halott Silvertonban, még a lovad is . .. Izgalmas, vadnyugati történet színes amerikai filmen. Főszérepben: Gregory Peck Március BEKÖTÖTT SZEMMEL 27-től 30-ig „ . x (csütörtöktől Kovács András uj magyar filmje vasárnapig): Főszerepben: Kozák András Március 31-től ELÁTKOZOTTAK április 2-ig (18 éven felülieknek) (hétfőtől szerdáig): a.z istenek alkonya . . . Színes, szinkronizált olasz—nyugatnémet film. Rendezte: Visconti Főszerepben: Ingrid Thulin, Dirk Bogarde, Florinda Bolkan és Helmut Berger

Next

/
Thumbnails
Contents