Pest Megyi Hírlap, 1975. március (19. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-21 / 68. szám
1975. MÁRCIUS 21., PÉNTEK kSÚiiav 7 Tanácskozik az MSZMP XI. kongresszusa Victor Eddisford, Nagy-Britannia Kommunista Pártja Politikai Bizottságának tagja Victor Eddisford, Nagy-Britannia Kommunista Pártja Politikai Bizottságának tagja egyebek között rámutatott: az MSZMP programtervezete és Kádár János beszéde a szocialista gazdaság fejlesztéséről, az egész nép életszínvonalának emelkedéséről tanúskodik. Vajon Európa kapitalista országainak melyik kormánypártja tud 1975-ben olyan tervet készíteni, mint amilyen, az MSZMP készülő programja, amely meghatározza a jövedelmek reálértékének s ezzel együtt a személyes fogyasztásnak a növekedését is? — tette fel a kérdést, majd így folytatta: — Angliában a szakszervezet leghaladóbb követelése az évi 3 százalékos növekedési ütem, mégis, a munkáspárti kormány a termelés visszaesésével, az alacsonyabb életszínvonallal s egymillió munka- nélkülivel számol. Ilyen a kapitalizmus mélyülő válsága! Victor Eddisford a továbIlcrmaim Gauiier, a Német Kommunista Hermann Gautier, a Német Kommunista Párt elnökhelyettese felszólalásában hangsúlyozta : — Magyarország dolgozói a társadalom felépítésében elért új sikerekkel ünneplik hamarosan a fasizmus alóli felszabadulásuk 30. évfordulóját. 1945. május 8. a mi népünk számára is a felszabadulás napját jelentette: népünk legádázabb ellensége, a német monopoltőke segítségével hatalomra jutott fasizmus végső vereséget szenvedett. A legnagyobb áldozatokat a Szovjetunió hozta ebben a harcban, népünk felszabadítása mindenekelőtt a Szovjetunió érdeme. Erről soha sem fogunk elfeledkezni. — A Német Szövetségi Köztársaság jelenleg a második Világháború utáni legnagyobb válságot éli át. A munkanélküliek, és a kényszerű rövidített munkaidőben dolgozók száma eléri a kétmilliót. — A kapitalizmus mélyülő, általános válsága láttán mind szemléletesebbé válik a szocializmus fölénye. Biztosítjuk önöket, hogy a proletár internacionalizmus szelleméPárt elnökhelyettese ben hozzájárulunk a kommunista világmozgalom erősítéséhez és megszilárdításához. Támogatjuk az európai kommunista és munkáspártok berlini értekezletének előkészítését, s egyetértünk az önök, valamint számos más testvérpárt álláspontjával, hogy megérett a kommunista mozgalom új, nemzetközi tanácskozásav előkészítésének ideje. A leghatározottabban visszautasítjuk a pekingi vezetők támadásait a kommunista és munkáspártok egysége ellen. biakban arról beszélt, hogy Nagy-Britannia Kommunista Pártja akcióegységre törekszik az ország más baloldali erőivel, hogy közösen kényszerítsék a kormányt politikájának megváltoztatására. Koszorúzási ünnepség a Tanácsköztársasági e m lékműnél A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 56. évfordulója alkalmából csütörtökön koszorúzási ünnepséget rendeztek Budapesten, a Felvonulási téren a Tanácsköztársasági emlékműnél. A Himnusz hangjai után az MSZMP Központi Bizottsága nevében dr. Romany Pál, a KB osztályvezetője és Révész Géza, a Központi Bizottság tagja helyezett el koszorút. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának nevében dr. Polinszky Károly oktatási miniszter és Rödönyi Károly közlekedés- és postaügyi miniszter koszorúzott. A Budapesti Pártbizottság képviseletében Gérnyi Kálmán titkár és Szabó Piroska, a végrehajtó bizottság tagja helyezte él a hála és kegyelet koszorúját. A Magyar Népköztársaság fegyveres testületéinek részéről Pacsek József vezérőrnagy, honvédelmi miniszter- helyettes, Körösi György rendőr vezérőrnagy, belügyminiszterhelyettes, valamint Nagy György, a munkásőrség országos parancsnokának helyettese; a Hazafias Népfront Országos Tanácsa nevében dr. Molnár Béla titkár és Harmati Sándor, a Magyar Szolidaritási Bizottság elnöke; a Szak- szervezetek Országos Tanácsa képviseletében Kiss Károly, a SZOT alelnöke és dr. Martos Istvánná, a Szak- szervezetek Budapesti Tanácsának vezető titkára; a KISZ Központi Bizottsága nevében Deák Gábor titkár és Vajda György, a KISZ Budapesti Bizottságának titkára; a Magyar—Szovjet Baráti Társaság Országos Elnöksége nevében dr. Magyari András és Nagy Jenő, az elnökség tagjai; Budapest Főváros Tanácsa nevében Kelemen Lajos elnökhelyettes és Tiszai István, a Fővárosi Tanács párt- bizottságának titkára helyezett el koszorút. Koszorúval tisztelegtek a Tanácsköztársasági Emlékérem tulajdonosai, majd a főváros dolgozói és ifjúságának képviselői helyezték el a szobor talapzatánál a hála és megemlékezés virágait. A koszorúzási ünnepség az In- ternacionálé hangjaival ért véget. Az <5 útjukon járunk Vöröskatonáhól Az elmúl! több mint fél évszázad sok-sok munkát, fáradságot, üldöztetést jelentett az 1919-ben, 16 éves korában a Tanácsköztársaság Vörös Hadseregébe belépő fiú számára. Ma, 73 évesen is a munkásőrség tagja és nyugdíjas éveinek jelentős részét — minden hónapban két hetet — szolgálati helyén tölti. — 1902-ben születtem Vácott — kezdi visszaemlékezését Hegedűs Károly. — Édesapám cipész volt és a váci Kobrák Cipőgyárban dolgozott. A Bőripari Dolgozók Szakszervezetének vezetőségi tagja volt, gyermekkoromban nagyon sokat vitt magával a szakszervezet rendezvényeire, gyűlésekre, mulatságokra. A szakszervezeten kívül a munkásdalárda volt a mozgalmi emberek másik fő gyülekezési helye, ide is gyakran jártunk szüleimmel, ezeket a rendezvényeket a „Lőházban” tartották. Amikor édesapját az első világháború alatt behívták katonának, ő 12 éves volt sei kellett mennie dolgozni a kőművesekhez, ahol felnőttmunkát végzett — gyermekbérért. A nehéz inasévek alatt, 1918- ban az őszirózsás forradalom győzelme után, belépett a KIMSZ-be, majd a Tanács- köztársaság kikiáltása után, 16 éves korában jelentkezett vöröskatonának édesapjával együtt. A Felvidéken harcolt, Ipolyszakál, Nagysalló és Léva környékén. A Tanácsköztársaság leverése után a bújdosás évei következtek a Vác környéki szőlőkben, a Naszály barlangjaiban ; majd egyik községből a másikba költözött, mindenhonnan a csendőrök tólon- coltálc ki szervezkedésért. 1922- ben került vissza újra Vácra; a Klein családhoz költözött (Klein Károly a váci direktórium tagja volt, 1919 márciusában mártírhalált halt), s 1927-ben feleségül vette Klein Margitot. A Klein család szervezte be a munkásdalárdába. Miután munkát kapott a Ganz gyárban, belépett a vasasszakszervezetbe és a Szociáldemokrata Pártba és rövid időn belül mindkét helyen vezetőségi tagnak választották. Több nagy sztrájk szervezésében is részt vett, így a fonógyári és az öntödei sztrájkokban. Állandó rendőri felügyelet alatt állt és 1944-ben több társával együtt internálták Nagykanizsára, ahonnan szerencsés körülmények között sikerült kiszabadulnia. 1944. decemberében, néhány nappal a város felszabadulása után, társaival megalakították az MKP váci szervezetét, melynek vezetőségi tagja lett. A két párt egyesülésekor ő volt az egyesülési bizottság egyik vezetője, majd az MDP váci szervezőtitkára lett. Ezután mindig ott dolgozott, ahová a párt állította, a Finomfonóban, az Állami Gazdaságok Pest megyei Központjában, a Vác városi Tatarozó Vállalatnál, innen ment nyugdíjba 1963-ban. A munkásőrség megalakulásakor, 1957-ben egyik alapítója volt a Vác városi egységnek. Ma is aktívan tevékenykedik és állandó szolgálatot lát el. Ünnepi alkalmakkor egyenruhájára felkerülnek a hosszú és nehéz életút kitüntetései: a Szocialista Házért Érdemrend, a Munka Érdemrend ezüst fokozata, a Tanácsköztársaság Emlékérem, a 15 éves Munkásör Érdemérem, a Közbiztonsági Érdemérem és a többi, kiváló munkájáért kapott kitüntetés. A Zrínyi utcai piciny ház kertje, a ház előtti terület az ő keze munkáját dicséri, mint ahogy Vácott számos park is az ő szervezésével jött létre. öt gyermeke már kirepült a családi otthonból, ahol kettesben töltik feleségével a tevékeny nyugdíjas napokat. Rajki László Kétnapos vetélkedősorozat Megyei diákművészeti bemutató Vácott A KISZ Központi Bizottsága és az Oktatásügyi Minisztérium az idén is meghirdette — a három tavasz jegyében — az országos diáknapokat. A versenyzők az iskolai selejtezők legjobb produkcióit vitték magukkal a tegnap Vácott kezdődött kétnapos megyei diákművészeti döntőre. A győztesek részt vesznek a május 23—26 között Egerben megrendezésre kerülő Gárdonyi Géza országos diáknapokon. A zenekarok és a néptánc- csoportok vetélkedőjének a Madách Imre Művelődési Központ adott helyet. A Pallós Béla, az Építők Központi Kórusa vezetőjének elnökletével működő zsűri arany oklevéllel jutalmazta a ceglédi Kossuth Gimnázium zongorista kettősét: Tóth Erikát és Máthé Zsuzsát, valamint a Fóti Gyermekváros fúvószenekarát. Ezüst oklevelet kapott a halásztelki Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet néptánc- csoportja, a bronz oklevél birtokába jutott a Fóti Gyermekváros rézfúvó kvartettje és a nagykátai Damjanich Gimnázium és Kertészeti Szakközépiskola néptánccsoport j a. A diákszínpadok bemutatóján — a Lőwy Sándor Gépipari Szakközépiskolában — a Szalai Katalinnak, a Pest megyei Pedagógus Továbbképző Kabinet helyettes igazgatójának vezetésével működő zsűri a monori és a dunaharaszti gimnázium irodalmi színpadát díjazta arany oklevéllel. Ezüst oklevelet kapott a váci Géza gimnázium, a váci Sztáron Sándor Gimnázium és a váci Stúdió Irodalmi Színpad együttese, bronz oklevéllel díjazták a nagykőrösi Arany János, a ceglédi Kossuth Lajos gimnázium és a váci Közgazdasági Szakközépiskola csapatának teljesítményét. Ugyancsak tegnap Vácott, a zeneiskola hangversenytermében kétnapos kórushangverseny kezdődött a Magyar Rádió Éneklő Ifjúság sorozata keretében. Az első napon a megye legjobb általános iskolai kórusai mutatkoztak be. A diákművészeti bemutató ma a vers- és a prózamondók, a bábcsoportok, az énekkarok, a szólóhangszeresek és a pol- beat együttesek vetélkedésével, a kórushangverseny a középiskolai énekkarok bemutatójával folytatódik. R. L. Arne Jörgensen, A Csepel Autó szocialista brigádjai Elutazás Csütörtökön elutazott hazánkból Carlos Aboim Inglez, a Portugál Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja és Marilla Villaverde Cabral, a lisszaboni területi szervezet vezetőségi tagja, akik pártjuk képviseletében részt vettek az MSZMP XI. kongresszusán. a Norvég Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja Ame Jorgensen, a Norvég Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja rámutatott: a norvég munkásmozgalomnak jelentős harci feladata, hogy a norvég gazdasági életet kivonják a bel- és külföldi monopoltőke uralma alól, s további fontos teendő Norvégia NATO- tagsága elleni harc. A Norvég Kommunista Párt támogatja a harmadik szakasza előtt álló európai biztonsági konferenciát. Egyetért azzal a javaslattal, hogy az északi országok nyilvánítsák területüket atommentes övezetté. A norvég párt aktívan támogatja az európai kommunista és munkáspártok ez évben Berlinben megtartandó konferenciáját, s meggyőződése, hogy a konferencia eredményes lesz. Töretlen versenylendülettel Aid figyelemmel kísérte a Csepel Autógyár csaknem tízezres munkáskollektívájának erőfeszítéseit az elmúlt esztendőben, az természetesnek tartja azt is, hogy a kongresszusi és a felszabadulási munkaverseny első szakaszára felajánlott többletmunka teljesítésében sem lesz hiány. Nem is lett. Terven felül elkészült 306 darab padlófenékváz, nagymértékben nőtt a termelékenység, kellően takarékoskodtak a gyáregységek az importanyagokkal, s a kívánt mértékben csökkent a selejt. Egyenletes munkaütem Ahogy mondani szokás mindenki alaposan szétnézett a maga portáján, hogyan tudna rátenni még egy lapáttal. A felajánlások összesítése eredményeként a Csepel Autógyár készárutermelésének értéke idén meg fogja haladni a 7,3 milliárd forintot. A tervezett gyártmánylistán többek között 10 ezer 1j0 padlóváz és 20 ezer 331 szervokormány szerepel. A tőkés export várhatóan eléri a 2,7 millió dollárt. Fokozottabban törekednek a vevőigények jobb kielégítésére. A kedvezőtlen anyag- ellátás ellenére a termelési feltételek jobb biztosításával, a veszteségidők csökkentésével kívánják javítani a termelés ütemességét. Továbbra is meghatározó szempont a hatékonyság növelése. Ezen belül produktív munkaterületre irányítanak át ötven dolgozót, s így az egy munkásra plusz egy alkalmazottra jutó termelési érték tervezett szintjét 1,1 százalékkal teljesítik túl. Az idei termelési évben sem kerül le napirendről a selejtcsökkenés: a kollektíva egyhangúan vállalta, hogy a munkaselejt fajlagos mutatóját további 8 százalékkal javítják. A vállalatvezetőség ugyanakkor a minőség védelmére új anyagi ösztönzőrendszer bevezetését helyezte kilátásba. Csökkenő költséggel Gondos elemzéssel, valamint a készletek alakulásának folyamatos ellenőrzésével és irányításával a készletek összetételének kedvezőbb kialakítása a cél, ami ugyancsak hatékonyságnövelő tényező. Ezzel egyidőben a termékstruktúra változása és egyéb körülmények hatására keletkezett, már felülvizsgált és minősített elfekvő készletek mintegy 40 százalékánál! az értékesítésével tovább csökkentik a veszteséget. Külön fejezet a hatékonyság növelésén belül — s mint ilyen a kongresszusi és felszabadulási munkaverseny vállalásainak egyik alappillére — az önköltségcsökkentés. A vállalat vezetősége úgy döntött a szocialista brigádokkal egyetértésben, hogy az 1975-ös esztendőt a fokozott takarékosság évének tekintik. Ennek érdekében megszigorítják az anyagelszámoltatást, a gyáregységek költséggazdálkodásának ellenőrzését és irányítását. Szinte minden költségtényezőn belül „szorosabbra húzzák a nadrágszíjat”. A szerszám-, rezsi- és energiaköltség-megtakarítás értéke együttesen, terven felül 2,4 millió forint lesz. A produktív anyagköltségeket 0,5 százalékkal, az importanyag-megtakarítást az elmúlt évi gyártmánynormákhoz viszonyítva pedig további 10 százalékkal kívánják fokozni. Egy brigád — egy újítás Ugyancsak a takarékosság szellemében fogalmazódott az az igény is, hogy csökkenteni kell a túlórák számát, és a túlmunkára fordítandó bérek összegét. Ehhez azonban a munka jobb megszervezése, bizonyos belső munkaerő-átcsoportosítások és a termelési feltételeknek a korábbinál kedvezőbb garantálása szükséges. A célkitűzés minden esetre nem csekély: az elmúlt évihez képest 1975-ben az 1 munkásra jutó túlórák száma 10 százalékkal legyen alacsonyabb! Lehetőség szerint kiterjed ez a folyamat a munkaszüneti és pihenőnapi túlórázásokra is. Szólni kell végezetül a DH- rendszer és az újítómozgalom továbbfejlesztésére vonatkozó elkötelezettségekről. A dolgozz hibátlanul munkarendszert elsősorban a padlóváz és a szervokormány gyártás területére igyekeznek kiterjeszteni. Az újítómozgalom újdonsága pedig az, hogy az arany és ezüst jelvényes szocialista brigádoktól már elvárják, hogy vállalásaikba egy-egy újítást kötelezően építsenek be. K. P.