Pest Megyi Hírlap, 1975. március (19. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-19 / 66. szám
V PEST MEGYEI HI»LAP KÜLÖNKIADÁSA A CEGLEPt JÁRÁS ES CE6L XIX. ÉVFOLYAM, 66. SZÁM 1975. MÁRCIUS 19., SZERDA Kiegészítő vállalások Kongresszusi hetet tartanak a Lenin Tsz brigádjai Bőven lesz áru a piacon A ceglédi Lenin Termelőszövetkezet a napokban összesítést készített azokról a munkákról, amelyeket az MSZMP XI. kongresszusa és a felszabadulás 30. évfordulója tiszteletére indított szocialista anunkaverseny keretében eddig elvégeztek. A termelőszövetkezet határában több mint 1400 hektáron befejeződött a fejtrágyázás, 85 hektáron elvetették a tavaszi árpát, 239 hektáron a borsót. Lucernát telepítettek 73 hektáron. Kétezer hektáron elvégezték a mélyszántások lezárását, több mint hatszáz hektárnyi lucernát fogasoítak, műtrájgyáztak. 160 hektáron kiszórták a szerves trágyát a kertészeti növények és a burgonya alá. A gyümölcsösben 43 hektáron megmetszették a fákat és elkezdték a növény- védelmi munkákat. A gépműhelyekben folyik a javítómunka, hogy a szükséges eszközök kifogástalan állapotban alIhassanak munkába. A pártalapszervezetek kommunistáinak javaslatára és előkészítése nyomán a termelőszövetkezetben dolgozó brigádok ezekben a napokban kongresszusi hetet tartanak. A napokban brigádgyűléseken tettek kiegészítő vállalásokat. Ezen a héten a kongresz- szusi munka jegyében húsz hektáron kiültetik a magrépát, 900 hektáron lucernát telepítenek, 43 hektárnyi gyümölcsösben elvégzik a szükséges talaj munkát és száz vagon szerves trágyát szállítanak ki a földekre. Ebben a hónapban a szarvasmarha-tenyésztésben dolgozók 600 óra társadalmi munkával ki - futókat készítenek. A sertéstenyésztők 500 óra önként vállalt munkával járulnak hozzá a sertéstelep korszerűsítéséhez. A régi épület bontásával harmincezer forint értékű építőanyagot biztosítanák. A juhászat százzal több tejesbárányt értékesít exportra. A baromfitenyésztők vállalták, hogy elegendő tojással és 2500 pecsenyecsirkével látják el húsvét előtt a ceglédi piacot. Szemetelök A Lenin parkban járva nem kis bosszúsággal állapítottam meg, hogy — mióta jó idő van és megnövekedett az oda járók száma, több az utánuk maradó szemét is. Itt egy papírzsebkendő, ott egy cukroszacskó, csokipapír. A parkban hamarosan kikelnek az elvetett virágmagvak, megerősödnek a palánták. A tavasz rügyeket bont a fákon. A környék lakói közül sokan itt pihennek, éppen ezért vigyázni kell a tisztaságra. Ne szórjuk el a szemetet, óvjuk a közös pihenést szolgáló parkokat, őrizzük meg az utcák, terek tisztaságát! Ne csak jelszó, hanem valóság legyen a tiszta, virágos Cegléd! D. A. DÖNTŐ A HÓNAP VÉGÉN Moszkvába megy a győztes SZOCIALISTA BRIGÁDOK VETÉLKEDŐJE Színesen, izgalmasan folytatódott a Cegléd és Környéke Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalatnál a felszabadulásunk 30. évfordulója, valamint a XI. pártkongresszus tiszteletére tavaly ősszel kezdődött szocialista brigádvetélkedő. Hírül adtuk már: a vállalat 16 szocialista brigádjának 267 versenyzője indult az első fordulóban, amely november 7-ére ért véget, s 11 hétig tartott. A második fordulóban a legjobb helyezést elért hat brigád két-két tagja versenyez. A legutóbbi vetélkedőn a brigádok számot adtak a környező szocialista országok fejlődéséről. A részvevők alapos felkészülését mutatta a nagyfokú tájékozottság. Második teendőként elkészítettek egy- egy tablót, amely a baráti országok életét dokumentálja. Ezekből a vállalat dolgozói kiállítást rendeznek a felszabadulási ünnepségek alkalmából. A feladatok megoldása során a brigádok levelező kapcsolatba kerültek a bemutatott országok lakóival. A bemutatott levelekben a választ küldők további sok sikert és jó eredményt kívántak. Számos ügyességi feladatot kellett megoldani. Közöttük szerepelt egy budapesti telefonszám felhívása. A vonal másik végén jelentkező kilétét barkochba segítségével kellett kitalálni. Akkor derült ki, hogy Lányi Pál, a Pest megyei Tanács kereskedelmi osztályának vezetője a hívott. A további tennivaló riport készítése volt az osztályvezetővel a kereskedelmi dolgozókat érintő 44 órás munkahét bevezetéséről. Peregtek a kérdések és a válaszok. Hazánk felszabadulásáról, a szocialista brigádmozgalomról, bel- és külpolitikai kérdésekről, szakmai ismereteikről kellett számot adni. A zsűri közben értékelte a feladatok megoldását. Döntése szerint első a ceglédi 22. számú bolt „Béke” brigádja, második a vállalati központ „Felszabadulás” brigádja, harmadik a 150. számú üzlet kollektívája, negyedik a vállalati központ „Geisler Eta” brigádja és ötödik a vecsési 91. számú bolt csapata. Március végén lesz a vetélkedő döntője, amikor eldől, hogy a verseny győzteseként ki utazhat a nyáron Moszkvába. B. L. Tanácstagi beszámoló Március 19-én, szerdán a II. kerületi óvodában tanácstagi beszámolót tart a 9. számú körzet lakói számára este hat órai kezdettel dr. Kerekes Tamás tanácstag. Utazó fotók Külföldi sikerek Dijat nyert a Ménesterelés A ceglédi Tóth István fotóművész képei gyakran indulnak világjáró útra,, hogy az öt kontinens valamelyikén nemzetközi kiállításon szerepeljenek. Legtöbbször igen szép elismerést hoznak az alkotó művésznek. Az évnek még az első negyede sem telt el, máris két alkalommal hozott a posta örvendetes hírt Tóth István számára. Brazíliában, a X. International sa- lao jaunese de arte fotogra- jica kiállításon — a bemutatott 1200 művészfotó között első díjat nyert Tóth István alkotása. A dél-afrikai Port Elisabeth International Salon nemzetközi bemutatóján a Ménesterelés című kép nyerte el a közönség és a zsűri tetszését és bronzéremmel jutalmazták. OLVASÓNK ÍRJA Csalódott diákok A legutóbbi irodalmi estre Tolnay Klári, Psota Irén, Hajdú Júlia, Szegedi Molnár Géza és Varga D. József jött el a nőnapkor Ceglédre. A bérletsorozat keretében eddig nagyon kellemes élményekben volt részünk. Jól sikerült a Harsányi-est, a József Attila-műsor, hosszú időre emlékezetesek a Bessenyei Ferenccel eltöltött órák. Kíváncsian vártunk Tolnay Klárira. Sajnos, a műsorban csalódtunk. Az előadás főként ä középkorúak és az idősebbek ízlésének kedvezett, nem a gimnazista fiatat lóknak, akik a legnagyobb számban voltunk jelen. Mi, fiatalok nem a hófehér paripás királyfikról szóló szentimentális dalokat szeretnénk megismerni, hanem a klasszikus és modern művészi alkotásokat. Szerencsére a fiatal színészek nem hanyagolnak el minket. Március 18-án Latin-Amerika irodalmába pillanthatunk be segítségükkel. Érdeklődéssel várjuk őket! Fülöp Hajnalka gimnáziumi tanuló Találkozó, kiállítás ELŐADÁSOK A KISGRAFIKÁKRÓL Szép kivitelű programfüzetet hozott a posta a minap: a Kis- grafikabarátok Köre ceglédi csoportjának ez évi műsorát. A kör tevékenységének és eddigi eredményeinek ismertetésével kezdődik a tájékoztató. A részletes program szerint a rendezvények száma megközelíti a húszat. Közülük kiemelkedik az április 20-án megrendezendő második országos találkozó. (Az elsőt is Cegléden tartották.) Októberben lesz a II. országos kisgrafikai kiállítás a Ceglédi ősz rendezvénysorozatának részeként. Május 11-én a csoport tagjai Debrecenbe utaznak az Ajtósi-Dürer KBK-cso- porthoz baráti látogatásra. Áprilisban „Ki az alkotó?” címmel játékos vetélkedőt rendeznek. Októberben „ötletest” lesz, amikor a jövő év programját szerkeszti meg a kör tagsága. Novemberben új próbálkozásnak ígérkezik a „Zenés képek” címet viselő előadás. Ezeken kívül művészet- történeti előadások, kamarabemutatók és kiállítások tarkítják a programot. B. L. CEGLÉDI APROHIRDETESEK Eladó beköltözhető ház Illés utca 6/A. Szücs-telep. Mikes utcában eladó 1600 négyszögöl porta, kertészkedésre alkalmas. Érdeklődni: Mi- zsei u. 33. Eladó Csemőben 1600 négyszögöl szőlő, príma állapotban, Köves- útnál, lakóépülettel, pincével, villannyal, 50 ezer forintért. Érdeklődni: Jakab-dűlő 5. Jakab. Eladó Hosszúcsemő I. dűlőben 1100 négyszögöl szőlő. Érdeklődni: Herczeg Dániel, Csemő L 1 sz. Eladó 1 szoba, konyha mellékhelyiséges ház, beköltözhetően. Víz bevezetve, 138 négyszögöl telekkel, 150 000 forintért. II. Nyárfa utca 13/A. Érdeklődni lehet: Törtei! út. 29 Vetőburgonya holland Desire kiváló tulajdonságú, kapható. Kertész utca 2. ugyanitt most vizsgázott Zastava 750-es eladó. Eladó szálas here, szalma és trágya. Jászkarajenő, József Attila út 20. A Pest megyei Mentőszervezet 8 általános iskolai végzettséggel mentőápolókat vesz fel az aszódi, dabasi, gödöllői, monori, nagykátai, nagykőrösi, ráckevei, százhalombattai, szentendrei, szigethalmi, szobi és váci mentőálloinásra, valamint mentőgépkocsivezetőket — 2 éves gyakorlactal —- a ceglédi, dabasi. gödöllői, monori, ráckevei, szentendrei, szigethalmi és váci mentőállomásra. Jelentkezés a mentő- állomásokon, vagy a Pest megyei Mentő- szervezetnél (Bp XIX. Kossuth Lajos utca 6. szám). Tánc, játék, dal Marika élmény ei Ifivezetőként visszatér, Őrsvezetőként kezdte az úttörőmunkát négy évvel ezelőtt Csicsely Marika, az abonyi Somogyi Imre Általános Iskola KISZ KB Vörös Selyem Zászlójával kétszeresen kitüntetett 4459. számú II. Rákóczi Ferenc úttörőcsapatban. Mindig szorgalmas volt, lelkiismeretesen dolgozott. Amikor tavaly áprilisban a járási úttörőelnökség lehetővé tette egy pajtásnak Zánkán, a külföldi utat előkészítő táborozáson való részvételt, a csapat vezetősége Csicsely Máriát javasolta erre a kitüntetésre. Zánkán, a Balaton-partcm 200-an táboroztak együtt Pest, Bács és Békés megyeiek. Sok játékot, dalt tanultak. Gyakorolták az orosz nyelvet, megismerkedtek a magyar és külföldi pajtások életével. Ebből az előkészítő táborból a jó munka alapján került 11 gyerek, köztük Marika is, a külföldi táborozok közé. Június 14-én gyülekeztek Csillebércen, és onnan utaztak Romániába, a Fekete-tenger partján levő Mavodariba, a nemzetközi ifjúsági táborba. Ott szinte a világ minden tájáról voltak, románok, magyarok, szovjet, bolgár, cseh úttörők, németek, spanyolok, olaszok, franciáik. Jöttek fiatalok Palesztinából, Algírból, Kubából, az Egyesült Államokból és Kanadából. Felejthetetlen, élmény Marika számára a világ ifjúságával való első találkozás. Legcsodálatosabb az volt, hogy jiem ismerték egymás nyelvét, mégis megértették egymást. A közös élmények szépsége, gazdagsága, a játék, a dal segített. A táborban rendezett nemzeti esten minden nemzet a saját kultúrájának kincséből merítve mutatkozott be. Marika magyar népdalokat énekelt. Egy hét tengerparti nyaralás után a magyar úttörők bejárták a legszebb fekete-tengeri üdülőhelyeket. Voltak Kons- tancában, Mamaiában, aztán Bukarestben töltöttek egy hetet a Pionír-palotában. Ebben a városban az állatkertben jártak és a parkok, csónakázótavak, kirándulások adtak örömet,! szórakozást. A közeli 2000 méter magason fekvő Sinaján 10 napig táboroztak. Felejthetetlen marad a brassói kirándulás, amikor drótkötél- pályán utaztak föl a Pojáná- ra. 1974 decemberében ismét meghívót kapott a zánkai úttörőtáborba. Élménybeszámolót tartott azoknak a pajtásoknak, akik az idén nyáron vesznek majd részt külföldi táborozáson, és segített a táborozásra való felkészülésben. Kilenc gyönyörű, mozgalmas napban volt része. Tánc, játék, dal, tanulás váltotta egymást. A csapatban most is sok munkát végez. Rajtisztségviselő, úttörőtanácstag, csapatdekorációs, krónikás és őrsvezető az egyik 5. osztályban. Ez utóbbit különösen kedves feladatának tekinti. Sok éneket, játékot tanít a kisebbeknek. Marika ,8. osztályos. Rajzés sportszakkörben képezi magát. Rendszeresen és sokat tanul. Bizonyítványa mindig színjeles volt. Szeretne továbbtanulni, egyelőre gimnáziumban. Bár hatan vannak testvérek, szülei vállalták a taníttatásával járó kiadásokat. Rövidesen megválik az általános iskolától, az úttörőcsapattól, de teljesen nem akar elszakadni. Azt ígéri, visszajön jövőre ifivezetőnek, és segít a mozgalom munkájában, hogy sok úttörőnek legyen annyi szép élménye, mint neki volt Fehér Jánosné ceglédi járás legjobbjai is indultak. Valamennyi versenyszámban az első két helyezett jutott tovább a megyei döntőbe, melyre március 23- án, Cegléden kerül sor. EREDMÉNYEK: Asztalitenisz, férfi, csapatban: 2. Abony (Kókai, Kor- bély, Kecskeméti), egyéniben: 2. Kókai. Női, csapatban: 2. Abony (Hegyi, Fehér, Bálint), párosban: 1. Hegyi—Fehér. Férfi párosban és női egyéniben járásunk képviselői nem jutottak be a legjobbak közé. Sakk, férfi, csapatban: 1. Ceglédi Állami Tangazdaság csemői kerülete, egyéniben: 1. Vágó Mária (Csemő), 2, Ádám Katalin (Kocsér). U. L. Újabb harminc lakás A Károlyi Mihály lakónegyedben újabb harminc lakás műszaki átadását, átvételét kezdték meg a múlt héten. A DÉMASZ ceglédi művezetösége értesíti a város lakosságát, hogy a Rákóczi u. Itp. közvilágítási lámpák üzemeltetésére 1 KV-os földkábelt helyezett el. A kábel a Táncsics u. falazott trafóállomás, ból halad a lakótelep érintésével a lakótelepen felállított vasoszlopos kandeláberekhez. . A lefektetett földkábel, valamint a lakótelepen elhelyezett 12 db. vasoszlopos kandeláber 1975. március hó 17-tSI feszültség alá lesz helyezve. — FIGYELMEZTETJÜK a város lakosságát, hogy a fenti létesítmények megközelítése, a vezetékek érintése ÉLETVESZÉLYES ÉS HALÁLOS! KÜLÖNFÉLE GYÁRTMÁNYÚ ÉS TÍPUSÚ NAGY- ÉS KIS-MOTORKERÉKPÁROK NAGY VÁLASZTÉKÁBÓL VÁSÁROLHAT AZ ALRERTIRSAI ÁFÉSZ-ÁRITHÁZRAj A járási döntőket követően Monoron rendezték meg a téli falusi spartakiád területi versenyeit, melyen a A területi spartakiád eredményei