Pest Megyi Hírlap, 1975. március (19. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-18 / 65. szám

1973. MÁRCIUS 18., KEDD 7 XMd'W A Központi Ellenőrző Bizottság beszámolója a XI. kongresszusnak — A hatalom gyakorlása során előfordul­hatnak magatartásbeli torzulások is, amelyek­re időben fel kell figyelni. Akadnak, akik tu­datosan visszaélnek a hatalommal, mások vi­szont nem tudnak, vagy nem mernek élni ve­le. Bár az okok különböznek, de ez is, az is kárt okoz, mert gyengíti a munkáshatalmat, a párt iránti bizalmat, fékezi munkánkat. — A pártfegyelmi munka tapasztalatai arra Is intenek, hogy a jövőben a hatalom erősí­tésében és gyakorlásában még inkább előtér­be kell kerülnie a nép iránti hűségnek, a szi­gorú pártszerűségnek, a közügy, a munkásha­talom szolgálatának. A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke hang­súlyozta, hogy a hatalommal való legcseké­lyebb visszaélést éppúgy nem szabad meg­tűrni, mint az erélytelenséget, a huzavonát, majd így folytatta: — A munkáshatalom erősítésében fontos szerepe van a párttagok eszmei-ideológiai szi­lárdságának, politikai éberségének. A párt eszmei, politikai egységét sértő, bomlasztó tevékenység, az antimarxista nézetek hirde­tése és terjesztése nem tűrhető meg, az ilyen jelenségek ellen következetes szigorral kell fellépnünk. Nagyon fontos, hogy a politikai éberséget erősítsük az ideológiai, a kulturális és a tudományos területeken dolgozó kom­munisták és vezetők körében is. A szocialista tulajdon védelmében Brutyó János ezután a szocialista tulajdon gyarapításának és védelmezésének feladatai­ról szólt. — Miközben fokozatosan erősödik az új, a szocialista emberre jellemző gondolkodás és erkölcs, a szocialista tulajdon átérzett tu­data — mondotta — helyenként hat még a régi, a visszahúzó szemlélet és gyakor­lat is. Ennek tulajdonítható, hogy a növekvő lehetőségeket egyesek önző módon a közös tulajdon rovására, a saját vagyonosodásukra próbálják kihasználni, ügyeskedésekkel, a törvények kijátszásával jogtalan vagy indoko­latlan előnyökhöz jutnak. A X. kongresszus óta a szocialista tulajdont sértő, károsító ügyekben pártszerveink a korábbinál nagyobb szigorral léptek fel. — Rá kell ébreszteni az egyes embereket és csoportokat, hogy a társadalom kárára nem gazdagodhatnak, nem élhetnek törvénytelen eszközökkel, és ilyen utakon nem járhatnak, mert ezzel bomlasztják, gyengítik szocialista rendünket. — Félreérthetetlenné keil tennünk, hogy aki a közösségi érdek ellenére juttat indokolatlan előnyhöz bárkit, az éppoly erkölcstelen és hi­bás, mint az, aki elfogadja. Mindkettő mögött fellelhető az egyéni érdekek elsőbbsége, az ön­zés, az anyagiasság, az elvtelen kapcsolatok kihasználása, a kölcsönös lekötelezettség. — Társadalmunk a becsületes munkára épül. A párttagok és a tisztességesen gondol­kodó dolgozók millióinak igazságérzetét jog­gal sérti, ha valaki a munkájával nem ará­nyosan, vagy éppenséggel munka nélkül jut jövedelemhez. A törvényesen is üldözendő tisz­tességtelen vagyonszerzés különböző formáin kívül más jelenségek is nyugtalapítják közvé­leményünket. Így például az egyes helyeken már szinte intézményesített borravalózás, az úrhatnám ajándékozgatásolc, és nem utolsósor­ban a hálapénz. Ezek szocialista elveinkkel ellentétesek, hatásuk demoralizáló, indokolat­lan jövedelemkülönbségekhez, feszültségek­hez vezetnek. — Ügy látjuk, hogy a nevelőmunka erősí­tése mellett megfelelő intézkedések is szüksé­gesek a szocialista társadalomtól idegen gya­korlat mielőbbi megszüntetésére. ŐszÍEite, nyílt, egyenes bíráló légkör Brutyó János ezután így folytatta: — A fejlett szocialista társadalom építése magasabb követelményeket állít a párt tagjai elé. Ezért a pártfegyelem szilárdítása állandó feladatunk, amelynek eszköze mindenekelőtt a nevelőmunka. — Pártunk a pártfegyelmi büntetést is a nevelés egyik eszközének tartja, mely arra szolgál, hogy a párttag okuljon belőle, őt és környezetét egyaránt visszatartsa fegyelem- sértések elkövetésétől. Természetesen arra tö­rekszünk, hogy elvtársainkat ne a felelősség- revonástól való félelem tartsa vissza a helyte­len cselekedetektől, hanem belső meggyőződés­ből éljenek és tevékenykedjenek a párt poli­tikai-erkölcsi normái szerint. A szervezeti sza­bályzatot sértő cselekmények hatékonyabb ne­velő munkával és a kommunista közösségek erejével megelőzhetők. A kommunistának nemcsak önmagáért, hanem más párttagokért is felelősséget kell éreznie. — Pártunk erejének, eszmei-politikai, cse­lekvési egységének, további fejlődésünknek fontos feltétele a bírálat. Ez egyaránt szükséges a káderek neveléséhez, a hibák megelőzésé­hez és az elkövetett hibák gyors kijavításá­hoz. — Aki semmibe veszi a jogos bírálatot, az lényegében azonosítja magát a bírált hibával, akadályozza annak kijavítását. Sajnos, előfor­dul, hogy a bírálatot vonakodva, kelletlenül, vagy csak formálisan, szavakban fogadják el. Az illetők többnyire hibátlannak tartják ma­gukat, önelégültek, ami pedig súlyos tévedé­sek forrása lehet, a bírálat elfojtásához, sőt annak megtorlásához is vezethet. — Elsősorban a párton belül kell olyan lég­kört teremteni, amely lehetetlenné teszi, hogy bárkit hátrány, vagy bántódás érjen azért, mert becsületesen feltárta a hibákat, volt bá­torsága bírálni. Nem szabad eltűrni, hogy a bí­rálót bárki nyíltan vagy burkoltan megtorol­hassa, és a bírálót hátrányos helyzetbe juttas­sa. Ez tűrhetetlen a pártban, merőben idegen a párttól, elnémítja a párttagokat, a dolgozó­kat, akadályozza, hogy a hibák, visszaélések napvilágra kerüljenek. A párt minden tagjá­tól elvárja az őszinteséget, a nyíltságot, az egyenességet, azt, hogy személyekre való tekin­tet nélkül bíráljon, lépjen fel a hibák, visszás­ságok ellen. — A kommunista azért kommunista, hogy szóljon, amikor kell, és álljon ki a meggyőző­déséért, a szocializmus ügyéért. A munkás- osztálynak olyan pártra van szüksége, amely­nek minden alapszervezete, minden egyes tag­ja szilárdan helytáll. — A Központi Ellenőrző Bizottság azt ta­pasztalja, hogy az alsóbb pártszervek is szigo­rúan fellépnek a bírálat elfojtói, megtorlói el­len. A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke fel­hívta a figyelmet arra, hogy a hibák elleni nyílt, következetes harc során szüntelenül ügyelni kell arra is, nehogy egyesek bírálat ürügyén, és a bírálókat védő intézkedésekkel visszaélve megrágalmazzanak ártatlan, becsü­letes embereket. Ezért a jogos, pártszerű bírá­latot minden esetben el kell határolni a rágal­mazástól és az intrikától. Vagyis a bírálók kö­vetkezetes védelmének együtt kell járnia a rágalmazók, intrikusok elleni elszánt harccal. A munka javításának eszköze: az ellenőrzés A Központi Ellenőrző Bizottság beszámolója oz ellenőrzésről szólva a többi között a követ­kezőket állapította meg: — Szükségesnek tartjuk a rendszeres és ha­tékony ellenőrzést azért, hogy feltárja a mun­ka kedvező és kedvezőtlen vonásait, elősegít­se fejlődésünket, megakadályozza a hibák, a visszaélések elkövetését. Az ellenőrzés lehető­vé teszi, hogy mindenkit elsősorban a végzett munkája alapján értékeljünk és minősítsünk, ne pedig szubjektív meggondolások és benyo­mások alapján. — A kommunista közösségekben a rendsze­res és segítő ellenőrzés eredményeképpen is fejlődnek v .az emberek. Az ellenőrzés nem minden áron váló hibakeresés, hanem a munka javításának nélkülözhetetlen eszköze. — Arra kell törekednünk, hogy a kommu­nista közösségek, a pártcsoportok, a pártszer­vezetek és a pártszervek méginkább a kom­munista jellemformálás szolgálatában állja­nak, erősítsék önmagukban és másokban a közösségi tulajdonságokat, következetesen szálljanak szembe a szocializmustól idegen magatartás megnyilvánulásaival, az emberte­lenséggel, az önzéssel, a gőggel, a törtetéssel, az anyagiassággal, amelyek együttesen és kü- lön-külön is még sok gondot okoznak a kisebb közösségeknek éppúgy, mint az egész társa­dalomnak. — Feladatunk, hogy az eszmei-politikai munka javításával, a hibás jelenségek határo­zott és meggyőző bírálatával védjük meg a párt tagjait azoktól a káros nézetektől, hatá­soktól, magatartásbeli fogyatékosságoktól, amelyekkel szemben éppen nekik kell harcol­niuk. Magasabb crbölcsiség a közgondolkodásban Brutyó János a következőkre hívta fel a fi­gyelmet : — A Központi Ellenőrző Bizottság állás­pontja az, hogy tovább kell növelni a pártta­gokkal és a vezetőkkel szemben támasztott kö­vetelményeket. — Gondoskodnunk kell arról, hogy a na­gyobb követelmények széles körben ismertté váljanak és így lehetőség nyíljon a következe­tes számonkérésre. Az a véleményünk, hogy az eddiginél szigorúbban kell fellépni mindazok ellen, akik nem a párt követelményei szerint élnek és dolgoznak. Soraink tisztasága, pár­tunk tekintélye és tömegbefolyása védelmében indokolt és szükséges igénybe vennünk min­den pártszerű eszközt és módszert. A nagyobb követelmények megvalósításában meghatározó szerepet tulajdonítunk a vezető beosztású párttagok példamutatásának. Min­denekelőtt a vezetőktől kell megkövetelnünk a párt lenini normáinak betartását, e tekintet­ben semmiféle engedményt sem szabad ten­ni. A legcsekélyebb elnézés, bármifajta men- tegetés csak árthat a pártnak és az érintett személynek. Sehol, senkitől és semmilyen kö­rülmények között sem lehet eltűrni a párt normáinak megsértését, erre korábbi érdemek sem szolgálhatnak mentségül. — A szükséges felelősségrevonásoknak azonban mindig pártszerűen kell megtörtén­niük, figyelemmel a párt érdekeire, a kom­munisták igazságérzetére. — A Központi Ellenőrző Bizottság a társa­dalmi-politikai fejlődés jelenlegi szakaszában minden szinten szükségesnek tartja az ellen­őrzés javítását. Vonatkozik ez elsősorban a párt belső ellenőrző munkájára, melyet tovább kell fejleszteni. — Megítélésünk szerint a népgazdaság min­den szektorában erősíteni kell az állami ellen­őrzést. Ezzel párhuzamosan mindenütt meg kell követelni a magas szintű belső ellenőrzést is. Befejezésül a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke hangsúlyozta: — A jövőben még inkább arra kell töre­kednünk, hogy a kommunisták tudatossága, önként vállalt fegyelme, magasabb erkölcsi szemlélete legyen az irányadó a közgondolko­dásban. Ennek az az előfeltétele, hogy nevelő munkánkban mindenütt központi helyet kap­jon a párttagság politikai öntudatának, erköl­csi színvonalának emelése. — Mindannyiunk megtisztelő kötelessége, hogy erősítsük pártunk egységét, szilárdítsuk a párt és a tömegek kapcsolatát, óvjuk sora­ink tisztaságát, éberen őrködjünk az önként vállalt, tudatos pártfegyelem betartásán — mondotta Brutyó János, majd a Központi El­lenőrző Bizottság nevében kérte a X. kong­resszus óta végzett munkáról szóló jelentés és beszámoló elfogadását. Munkával -köszöntik a kongresszust az üzemek A főpróba után " ' ’ ’ * indul a turbinaóriás Hétfőn, a XI. pártkongresszus megnyitásának napján, az üzemek százaiból jelentették, hogy a munkások és a műszakiak közös erőfeszítéssel tovább fokozzák a kong­resszusi verseny lendületét, s ünnepi kongresszusi hét in­dításával, szervezésével köszöntik a párt legfelső ve­zető testületének a tanácskozását. re vállalkoztak, s ennek ke­retében valóságos gyermekpa­radicsomot varázsoltak a böl­csőde udvarából. Kaposvárott, a Somogy megyei Állami Épí­tőipari Vállalat dolgozói egy 132 lakásos épülettömböt ad­tak át április 30. helyett már hétfőn a rendeltetésének, kongresszusi vállalásuk telje- s'ftésekéhty s rhirtt bejelentet­ték, ők is fokozott lendülettel dol­goznak tovább a kongresz- szusi héten. Záhonyban a fontos vasúti átrakó körzet mintegy 6 ezer dolgozója tart ünnepi hetet a XI. kongresszus tiszteletére. Békéscsabán, a Tégla- és Cse­répipari Vállalat 3-as számú gyárának, továbbá a kötött­árugyár dolgozói indítottak kongresszusi műszakot. A Mecseki Szénbányák Pées-bányaüzemében a kong­resszusi héten 3 ezer tonna szenet akarnak felszínre kül­deni terven felül. Szolnok megye mezőgazda- sági üzemei, amelyeknek többsége ugyancsak bekapcso­lódott a kongresszus tisztele­tére indított ünnepi műszak­ba, már a tavaszi munka má­sodik szakaszánál tarta­nak. A megye gazdaságai azt akar­ják elérni, hogy az idén már 16 ezer 500 hektáron, a tava­lyinál 3 ezer hektárral na­gyobb területen termeljenek cukorrépát. Ezzel akarnak hozzájárulni ahhoz, hogy ha­zai termésből fedezzék az or­szág cukorrépa-ellátását A turbina — még szerelés közben Tegnap reggel a Láng Gép­gyárban naegkezdiélBttí\: ßuna-( menti Hőerőmű számára ké-Ü szülő 220 megawattos turbina melegpróbáját. A 120 millió forint értékű óriást a gyár szocialista brigádjai kongresz- szusi vállalásként — a terve­zett határidő előtt több mint egy hónappal — a kongresz- szus megnyitásának napján adták át. A turbinát, amelyet az el­következő heteikben részegysé­genként szállítanak Százha­lombattára, az erőmű négyes blokk­jában helyezik el. Már teljes erővel folyik a négyes blokk csőrendszerének tisztítása: a csöveket naponta kétszer fúvatják, s ezt a mun­kafolyamatot még 30 alkalom­mal ismétlik meg, a turbina üzembe állítását megelőzőéin. A Dunamentd Hőerőmű dol­gozói, szocialista brigádjai je­lentős társadalmi munkáit vé­geztek és végeznek a blokkok munkába állításának meggyor­sításáért, ezzel köszönitve pár­tunk XI. kongresszusát. A túl­órák, kommunista szombatok, felajánlások az első három blokkrendszer üzembe állítá­sánál meghaladták a 132 ezer munkaórát. A négyes blokk el­készültével — amelynek mun­kálatai a szakemberek szerint a jövő év elejére fejeződnek be az erőmű teljesítménye megközelíti az ezerötszáz megawattot. Az energiakombinát fejleszté­se ezzel még nem ér véget, hi­szen még további két blokk­rendszer vár felépítésre, s ezután már 2 ezer megawatt­nyi elektromos energiát ad az országnak a Dunamemtá Hő­erőmű. A Nógrádi Szénbányák dol­gozói arra tettek ígéretet, hogy a kongresszusi hót min­den napján túlteljesítik termelési tervüket, s emellett különös figyelmet szentelnek a minőség javítá­sának, a termelési költségek csökkentésének. Vas megye üzemeiben a kongresszusi hét fő célkitűzé­se lett a minőség javítása, a takarékosság és a termelé­kenység növelése. A megye legnagyobb vállalatánál, a már naponta 20 ezer pár láb­belit készítő Sabária Cipőgyár­ban ilyen célból több mint 100 szocialista brigád legjobb, leg­tapasztaltabb tagjai őrködnek a kongresszusi héten a tech- j$S*l£gia legkritikusabb pont­jain. • >•/ Bekapcsolódtak á kbngrész- szusi hét fokozott lendületű versenyébe a Dunai Vasmű és az Özdi Kohászati Üzemek dolgozói is. Az ózdi kohászat­ban 628 szocialista brigád — több mint 11 ezer munkás és műszaki — részvételével raj­tolt a versenynek ez a külö­nösen intenzív szakasza. A durvahengerműben a heti ter­melési terv 250 tonnával tör­ténő túlteljesítésére tettek ígé­retet. A blokksor dolgozói már hétfőre virradóra is rend­kívüli eredményt produ­káltak: a megelőző három műszak együttesen 808 blokkot henge­relt, s ezzel 52 tonnával túl­szárnyalta eddigi rekordját. Hasonlóképpen a kongresszus első napján „írta át” rekordját az ózdi kohászat acélműve is. Az ott dolgozó 70 szocialista brigád 24 óra alatt 4 ezer 028 tonna jó minőségű acélt csa­polt. A hajdúszoboszlói bölcsődé­nél csaknem félmillió forint értékű társadalmi munkát fe­jeztek be a Nagyalföldi Kő­olaj- és Földgáztermelő Válla­lat négy szocialista brigádjá­nak tagjai. A társadalmi mun­kára a kongresszus tiszteleté-

Next

/
Thumbnails
Contents