Pest Megyi Hírlap, 1975. március (19. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-18 / 65. szám

~xMUw 1975. MÁRCIUS 18., KEDD • • Összeült a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról) Háy László, Ilku Pál, Komó­csin Zoltán, Nógrádi Sándor, Somoskői Gábor, Soltész Ist­vánná és Vályi Péter elvtárs, a Központi Bizottság tagjai, Kaszás Ferenc és Papp Lajos elvtárs, a Központi Ellenőr­ző Bizottság tagjai. Kegye­lettel és tisztelettel emlé­kezünk azokra az elhunyt pártonkívüli harcostársainkra, társadalmi és közéleti sze­mélyiségekre is, akik sok éven át együtt küzdöttek ve­lünk népünk szabadságáért, szocialista hazánkért. — A X. kongresszus óta el­telt években a nemzetközi kommunista és munkásmoz­galom számos kiemelkedő harcosa távozott az élők so­rából. Haláluk érzékeny veszteséget jelent mindany- nyiunk számára. Közöttük olyan kimagasló személyisé­gek voltak, mint Walter Ulbricht elvtárs, a Német Szo­cialista Egységpárt elnöke, Abdel Khalek Mahgub elv­társ, a Szudáni Kommunista Párt főtitkára, Marc Drumaux elvtárs, a Belga Kommunista Párt elnöke, Tim Buck elv­társ, a Kanadai Kommunista Párt elnöke, Salvador Allen- de, a Chilei Szocialista Párt elnöke. Elhunyt elvtársaink, harcostársaink, barátaink em­lékét kegyelettel megőrizzük. A 'kongresszus néma felál­lással adózott emléküknek. Apró Antal ezután így foly­tatta: — Pártunk XI. kongresz- szusának megnyitásakor sze­retettel és tisztelettel köszön­tőm a küldött és meghívott elvtársakat. Szívélyesen üd­vözlöm pártonkívüli bará­tainkat és vendégeinket. Kö­szöntőm pártunk több mint 750 ezres tagságát, mindazokat a kommunistákat, akik fele­lősséggel szolgálják a nép ügyét. Tisztelettel köszöntőm munkásosztályunkat, termelő­szövetkezeti parasztságunkat, alkotó értelmiségünket, hazánk minden dolgozóját, akik ál­dozatkész munkával segítik a szocialista Magyarország felépítését. Valamennyiünk nevében üdvözlöm a kong­resszusi és felszabadulási munkaverseny minden egyes résztvevőjét. Köszöntöm e nagyszerű munkaverseny- mozgalom élharcosait, a szo­cialista brigádokat, amelyek mind szélesebb körben való­sítják meg a szocialista módon dolgozni, élni és tanulni gaz­dag tartalmú jelszavát. A testvérpártok küldötteinek köszöntése — Pártunk Központi Bi­zottsága XI. kongresszusára meghívta a szocialista or­szágok kommunista és mun­káspártjai, és az európai tő­késországokban harcoló test­vérpártjaink küldöttségeit, örülünk annak, hogy meghí­vásunkat elfogadták, s kép­viseltetik magukat tanácsko­zásunkon Valamennyiünk ne­vében forró elvtársi szeretet­tel köszöntőm testvérpárt- jaink küldöttségeit. — őszinte tisztelettel és forró szeretettel, egész pár­tunk, dolgozó népünk nevé­ben köszöntőm a Szovjetunió Kommunista Pártja küldött­ségét, élén Leonyid Iljics Brezsnyev elvtárssal, a Szov­jetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának fő­titkárával. — Forró szeretettel üdvöz­löm a Bolgár Kommunista Párt küldöttségét Todor Zsiv- kov elvtársnak, a központi bi­zottság első titkárának vezeté­sével; Csehszlovákia Kommu­nista Pártjának küldöttségét dr. Gustáo Husák elvtársnak, a központi bizottság főtitkárának vezetésével; a Lengyel Egye­sült Munkáspárt küldöttségét Edward Gierek elvtársnak, a központi bizottság első titká­rának vezetésével; a Német Szocialista Egységpárt küldött­ségét Erich Honecker elvtárs­nak, a központi bizottság első titkárának vezetésével; a Ju­goszláv Kommunisták Szövet­ségének küldöttségét Jure Bi- lics elvtársnak, a központi bi­zottság elnöksége végrehajtó bizottsága titkárának vezetésé­vel; a Koreai Munkapárt kül­döttségét Szó Csői elvtársnak, a politikai bizottság tagjának, a központi ellenőrző bizottság el­nökének vezetésével; a Kubai Kommunista Párt küldöttségét Pedro Miret elvtársnak, a köz­ponti bizottság titkársága tag­jának vezetésével; a Mongol Népi Forradalmi Párt küldött­ségét, Demcsigijn Molomzsamc elvtársnak, a politikai bizottság tagjának, a központi bizottság titkárának vezetésével; a Ro­mán Kommunista Párt küldött­ségét Ilié Verdet elvtársnak, a politikai végrehajtó bizottság tagjának, a központi bizottság titkárának vezetésével;.a Viet­nami Dolgozók Pártja küldött­ségét Hoang Van Hoan elv­társnak, a politikai bizottság tagjának vezetésével; a Fran­cia Kommunista Párt küldött­ségét René Piquet elvtársnak, Apró Aulai megnyitó beszédét mondja. a politikai bizottság tagjának, a központi bizottság titkárának vezetésével; az Olasz Kom­munista Párt küldöttségét Alf­redo Reichlin elvtársnak, a po­litikai bizottság tagjának veze­tésével; a Portugál Kommu­nista Párt küldöttségét Carlos Aboim Inglez elvtársnak, a központi bizottság tagjának ve­zetésével; Ausztria Kommunis­ta Pártjának küldöttségét Alo­is Peter elvtársnak, a politikai bizottság tagjának vezetésé­vel; a Belga Kommunista Párt küldöttségét Frans van den Branden elvtársnak, a politikai bizottság tagjának vezetésével; a Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártjának küldöttségét Geor- gosz Krisztodulidesz elvtárs­nak, a politikai bizottság tagjá­nak vezetésével; a Dán Kom­munista Párt küldöttségét Pre- ben Hénriksen elvtársnak, a politikai bizottság tagjának, a központi bizottság titkárának vezetésével; a Finn Kommu­nista Párt küldöttségét Anna- Liisa Hyvönen elvtársnőnek, a politikai bizottság tagjának ve­zetésével; a Görög Kommunis­ta Párt küldöttségét Harilaosz Florakisz elvtársnak, a közpon­ti bizottság első titkárának ve­zetésével; Nagy-Britannia Kommunista Pártjának kül­döttségét Victor Eddisford elv­társnak, a politikai bizottság tagjának vezetésével: a Német Kommunista Párt küldöttségét Hermann Gautier elvtársnak, a párt elnökhelyettesének vezeté­sével; a Norvég Kommunista Párt küldöttségét Arne Jorgen­sen elvtársnak, a politikai bi­zottság tagjának vezetésével; a Nyugat-berlini Szocialista Egy­ségpárt küldöttségét Bruno Küster elvtársnak, a vezetőség irodája tagjának, a vezetőség titkárának vezetésével; a San Marinó-i Kommunista Párt küldöttségét Ermenegildo Gas- peroni elvtársnak, a párt elnö­kének vezetésével; a Spanyol Kommunista Párt küldöttségét Juan Gomez elvtársnak, a vég­rehajtó bizottság tagjának ve­zetésével: a Svájci Munkapárt küldöttségét Franz Dübi elv­társnak, a politikai bizottság tagjának vezetésével; a Svéd Baloldali Párt — Kommunisták küldöttségét Per Israelsson elv­társnak, a központi bizottság tagjának vezetésével; a Török Kommunista Párt küldöttségét I. Bilen elvtársnak, a központi bizottság főtitkárának vezeté­sével. József, Port Árpád, Söjtör János, Takács Imre, dr. Tar Imre, Tárcsái Tibor, Varga Péter, Vaskó Mihály. AZ MSZMP PROGRAMNYILATKOZATÁNAK SZERKESZTŐ BIZOTTSÁGA VEZETŐJE: Óvári Miklós. TAGJAI: Horváth Miklós, Ka­tona István, Király Andrásáé, dr. Nagy József, Nagy Richárd, dr. Romány Pál, Sarlós István, Somodi Gyula. A KONGRESSZUSI HATÁROZAT SZERKESZTŐ BIZOTTSÁGA VEZETŐJE: Győri Imre. TAGJAI: Háry Béla. Lázár György, dr. Molnár Endre, Papp György, Párdi Imre, Púja Frigyes, Sikula György, Tóth Imre, Tóth József, Vadas Sán- domé. , MANDÄTUMVIZSGÄLÖ BIZOTTSÁG ELNÖKE: Havasi Ferenc. TAGJAI: Balogh Mihályné.Ji- ray Ferencné, Kocsis Béláné, Maurer Miháiyné, Mészáros László, dr. Prohászka József, Rév Lajos, Somogyi Sándor. SZAVAZATSZEDŐ BIZOTTSÁG ELNÖKE: Nemeslaki Tivadar. TAGJAI: Géczi Jájtos, dr. Komócsin Mihály, Kovács Károly, dr. Kőrös Gáspár, Méhes Lajos, Szabó Lajosné, Szabó Miklós, Szépvölgyi Zoltán. A kongresszus napirendje Bejelentette Apró Antal, azt elfogadásra ajánlják. A hogy a kongresszusi küldött­csoportok ugyancsak megvi­tatták, véleményezték a XI. kongresszus napirendjére és ügyrendjére tett javaslatot, s kongresszus részvevői a javas­latot egyhangúlag elfogadták. A XI. kongresszus napirendje a következő: A kongresszus munkabizottságai Apró Antal ezt követően be­jelentette, hogy a kongresszus küldöttcsoportjai kézhez kap­ták a XI. kongresszus munka- bizottságaira vonatkozó javas­latot, azt délelőtt megvitatták, s elfogadásra ajánlják. A kong­resszus részvevői a munkabi­zottságokra előterjesztett javas­lat fölött együttesen szavaztak, s azt egyíNingúlag elfogadták. A XI. KONGRESSZUS TITKÁRSÁGA VEZETŐJE: Pullai Árpád. TAGJAI: Horváth István, Ki­rakás László, Venéczi János, Záhorzik Teréz. FELLEBBVITELI BIZOTTSÁG ELNÖK: Varga Gyula. TAGJAI: Cservenka Ferencné, Herczeg Károly, dr. Ladányi József, Lantos Zoltán, Sándor József. , JELÖLŐBIZOTTSÁG ELNÖK: Biszku Béla. TAGJAI: Békési lstvánné, Bocz Jó­zsef, dr. Bodnár Ferenc, Borbély Sándor, Brutyó János, dr. Burgert Róbert, Frank Ferenc, dr. Gajdócsi István, dr. Gergely István, Jakab Sándor, Jávorszky József, Katona Imre, Kovács Antal, dr. Márta Ferenc, Nagy Károlyné, Pap János, K. Papp O A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­ságának beszámolója — a Központi Bizottság határozattervezete a XI. kong­resszusnak ; — a Központi Bizottság javaslata a szervezeti szabály­zat módosítására; — a Központi Bizottság javaslata a Magyar Szocialista Munkáspárt programnyilatkozatára. Előadó: Kádár János O Az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának je­lentése. Előadó: Brutyó János A Fellebbviteli Bizottság jelentése. Előadó: Varga Gyula i O A Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bi­zottság tagjainak megválasztása. móló befejezésével is hosz- szan zúgott a taps. Szünet után Brutyó János, a Központi Ellenőrző Bizott­ság elnöke terjesztette a kong­resszus elé az MSZMP Köz­ponti Ellenőrző Bizottságá­nak jelentését. A nagy tapssal fogadott beszámolóval a kong­resszus befejezte hétfői ta­nácskozását. Az ' elnöklő Apró Antal ezután bejelentette, hogy a kongresszus ma reggel 9 óra­kor az 1. és a 2. napirendi pont feletti együttes vitával folytatja munkáját, (Kádár János és Brutyó János előadói beszédét a 3—7. oldalon ismertettük.) A kongresszus által jóváha­gyott ügyrerid szerint az első és második napirendet együt­tesen vitatják meg, a harma­dik és negyedik napirendet a a kongresszus zárt ülésen tár­gyalja. A kongresszus tanács­kozásai délelőtt 9 órától 13 óráig, majd 15 órától 19 óráig tartanak. A kongresszus ezután meg­kezdte munkáját. Kádár Já­nos, az MSZMP Központi Bi­zottságának első titkára nagy taps közepette lépett a szóno­ki emelvényre, hogy megtart­sa előadói beszédét. Kádár János beszédét több ízben szakította meg a kül­döttek tapsa, majd a beszá­Kongresszusi pillanatok Formaságoktól, üres külsőségektől a legteljesebb mértékben mentes a pártkongresszus. Tükrözi ezt magá­nak az ülésteremnek a megkapó egyszerűsége is: az elnöki emelvény hátterében Marx, Engels, Lenin arcképéhez lendületes vonalú vörös és nemezetiszín ível és aranyié Xl-es. Az emelvény fölött egyetlen jel­mondat: „Tovább a lenini úton”. Legkifejezőbb meghatározója e ta­nácskozásnak, az egyhetes közös munka tartalmának. ★ Az ünnepélyesség is jelen van mégis itt e — mondhatni — nagy­szabású munkaértekezleten, a párt legfelső fórumán. Belülről, a mély érzésekből jövő, bensőséges ünnepé­lyesség azonban ez, ami természetes márcsak azért is, hiszen az ország jövendő sorsának további előrehala- .ásának létkérdéseiről esik szó, szü- etnek elhatározások. Emiatt ünnepi, hogy ne mondjuk, történelmi órák, napok ezek. S csak fokozza a meg­hitt ünnepélyességet, hogy a terem falai mintegy kitágulnak az egész világra, mivel itt ülnek testvérpárt- laink képviselői is, a szocialista és a tőkésországokból egyaránt. Akik — ha más-más viszonyok között is, sok­szor nehéz körülményekkel küszköd­ve, de — velünk vannak, s mi együtt vagyunk velük a közös harcban, a közös távlatok megközelítésében. Köztük a már kommunizmust épí­tő SZKP képviselői, élükön nagy barátunkkal, Leonyid Brezsnyevvel, aki — a kongresszusi elnökség meg­választása után — Kádár Jánossal Együtt elsőként lépett a terembe. A pontún feltört taps több volt egy­szerű köszöntésnél: a kongresszus ünnepi hangulatát növelte. Az őszinte, igaz barátság ünnepé­lyességét. ★ A taps különben is fokmérő itt e megfontolt tanácskozáson, ahol való­ban semmi nem történik formaság­ból. Így a tapsólás sem. Érzelmi, ér­telmi azonosulást jelez mindig, nem dübörgő felállással, hanem a véle­mények, nézetek találkozásának ko­moly, konkrét, egyszerű kifejezője­ként. Kiválóan nyomon követhető volt ez Kádár Jánosnak jó háromórás előadói beszéde során. Pontosan hányszor és mikor csat­tant fel a taps, ki tudná fejből meg­mondani? Talán nem is lényeges. Ám mire a beszéd a végéhez ért, pontosan érzékelhető volt: a kong­resszus, az ország kommunistáinak küldöttei egyetértettek a Központi Bizottság beszámolójával, helyeslik a Központi Bizottság első titkárának szavait. Mert a beszéd egy-egy lé­nyeges csomópontjánál, az egyes részek lényegi mondanivalójánál (amelyet olvasóink mai lapunkból megismernek) hangzott föl a taps. Rendkívül kifejező hozzájárulás volt ez az előterjesztéshez, amely­nek főként végső summázatára, a párt első titkárának felhívására ad­ta meg a csattanós feleletet: „Pár­tunk munkába, harcba hívja az ország népét, szocialista hazánk további felvirágzásának minden hívét”. ★ Még néhány szót a tapsról. Ez al­kalommal ugyanis oly sokfélét jel­zett. Helyenként érzelmeket, másutt régóta lappangó gondolatok, problé­mák, gondok világos, egyértelmű megfogalmazásának helyeslését, me­gint máskor a világos előremutatás frappáns meghatározása feletti ki­robbanó örömet. Az érzelmekről. Valahányszor a Szovjetunió, a magyar—szovjet ba­rátság kapott hangot a beszámoló­ban, sohasem maradt el a taps. Megintcsak nem az udvarias, a ne­tán protokolláris tapsolás, ami illen­dőségből kijár, hanem a feltörő, lel­kes — ne szégyelljük ezt a szót: lelkes —, igazi baráti érzés ilyetén megnyilvánulása. Társadalmi igazságérzetünk eleve­nére tapintott — s mint a kitörő taps mutatta: igen helyesen — a beszá­molónak az a része, melyben egyér­telműen kimondta, hogy azt a köz­szellemet igyekszünk erősíteni, mely­ben a társadalom pozitív erői, a szo­cializmus aktív hívei a hangadók „Arra törekszünk, hogy társadal­munk közszellemét illetően is a munka társadalma legyen, a végzett munka értéke szerint osszanak er­kölcsi és anyagi elismerést." A taps ezúttal is — nem túlzás — egy egész országnyi dolgozó helyes­lését tömörítette. Azonosulást egy magasabbrendű erkölcs iséggél. A kommunista erkölccsel. ★ Légkört, hangulatot jeleznek az ilyen látszólag apró megnyilvánulá­sok is, mint a taps és a figyelem. S ezt tekintve a kongresszus együttélő, figyelmes légkörben, alkotó szellem­ben ül együtt, s ül majd, ha kell vi­tatkozik véleményt mond az elkö­vetkező napokban is. Benne lesz eb­ben remélhetően a Pest megyei kül­döttek hangja is, akik közül bizo­nyára többen készülnek fölszólalásra, de természetesen a meghatározott időtartam határt szab a lehetőségek­nek Mindenesetre már az első nap szü­neteiben, s a két beszámoló után is alakultak, formálódtak az első véle­mények Az első spontán benyomá­sok alapján, melyeket majd a későb­biekben, vagy éppen otthon, a mun­kában lehet és kell igazán földol­gozni, hásznosítani. ★ Mi ragadta meg a pártmunkást, a fizikai munkást és az alkotóművészt első hallásra? — erre kaptam érde­kes válaszokat nyomban a Központi Bizottság beszámolójának, Kádár Já­nos szavainak elhangzását követően három Pest megyei küldöttől, az ép­pen egymással beszélgető Krasznai Lajostól, a budai járási pártbizott­ság első titkárától, Németh Ferenc- től, a Mechanikai Művek lakatos csoportvezetőjétől és Rózsa Péter szentendrei szobrászművésztől. — összességében valóban a leglé­nyegesebb kérdésekre adott választ a beszámoló — mondta Krasznai Lajos. — Közülük azonban szinte mindegyiknek van még külön elvi mondanivalója is a konkrét megha­tározáson túl. így például nekünk, pártmunkásoknak igen lényeges az a következtetés, amit gazdaságpoli­tikánk alakulásából vonhatunk le. Mégpedig a rugalmas gazdaságpoli­tika, amelyet a nagyobb összefüggé­seket figyelembe véve mindenkor alkalmazni tudunk a változó viszo­nyokhoz. S ez nemcsak a múltra nézve tanulság, hanem a jövőre is figyelmeztetés. A munka szerinti elosztás elvé­nek érvényesülése itt e kis körben is szóba került. Alighogy megemlí­tette nagyon helyeslőén a járási el­ső titkár, Németh Ferenc már tette is hozzá a magáét, mondván: „Rendkívül sokszor volt szó erről az üzemben munkástársaim között. Biz­tos vagyok benne, hogy nagy helyes­lést, jó érzést vált ki ez a világos beszéd, ahogyan Kádár elvtárs szólt róla. De egyébként más dolgokban is számtalan olyasmit fogalmazott meg, ami beszédtéma nálunk, az üzemben, amire a munkások választ vártak, állásfoglalást”. Látszólag más terület Rózsa Péte­ré — a művészi alkotás világa. Pe­dig alig esik messzire az előbbitől, hiszen lényegében eszmei kérdéskör mindkettő. Tudja, s mondja maga is: — Ideológiai fejlődésünkben el kellett jutni idáig, hogy egyértel­mű és az eddigieknél határozottabb megítélést kapjunk a művészi alko­tások dolgában. Amit most hallot­tunk, az mind az alkotóknak, mind az irányításban helyet foglalóknak „eligazítást” jelent. Eszmei tartal­mat, értelmet kap ezzel napjaink mecenatúrája, amiben különben ta­pasztalataim szerint Pest megyében eddig is már szép eredmények szü­lettek. Legfőbb ideje viszont, hogy általánosan is szakítsunk azzal a gyakorlattal, amely a művek értékét az önmagában való vizsgálattal ha­tározza meg. ★ Első — talán kicsit nyers — gon­dolatok buggyantak elő röpke szü- neti beszélgetések során, de ezek to­vább érnek, gyűrűznek, s közösen alakulnak. Tanácskozik, gondolkodik, jövőt formál az MSZMP XI. kongresszusa. Lokös Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents