Pest Megyi Hírlap, 1975. március (19. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-16 / 64. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIX. ÉVFOLYAM, 64. SZÁM 1975. MÁRCIUS 16., VASÁRNAP Á megs!őziés a cél Sok o halálos baleset! Oktatják a szabályokat — Szigorúan bírságolnak A Városi és Járási Közle­kedésbiztonsági Tanács ta­nácskozó testületé a napok­ban. megtartotta idei első ülé­sét, amelyen Rétyi Pál rend­őr őrnagy, a KBT titkára kö­szöntötte a megjelenteket, majd Csillag Károly rendőr őrnagy, a rendőrkapitányság vezetője, a KBT elnöke szá­molt be a múlt évi munkáról. A harmincnyolc tagú testü­let munkáját a tizenkét főből álló elnökség irányítja, öt szakbizottság — huszonhét társadalmi aktíva közreműkö­désével — tevékenykedik az egyes részterületeken. A tes­tület legfontosabb feladatá­nak a közúti balesetek meg­előzését tekinti, s működését ez a cél vezérelte a múlt év­ben is. A rendőrkapitány rámuta­tott, hogy az 1974. évben vég­zett sikeres munkának alap­jául szolgált a társadalmi és tömegszervezetek, a termelő- szövetkezetek, vállalatok, in­tézmények segítsége, amelyért a közreműködők elismerést és köszönetét érdemelnek. A KBT múlt évi tevékeny­ségében felülvizsgálta az út­törő közlekedési őrsök műkö­dését a város iskoláiban. Ja­vaslatot tett újabb csoportok felállítására „és . a meglevők bővítésére. A járásban főként azokon a településeken - vara Bzükség ilyen kezdeményezés­re, amelyeken főút halad ke­resztül és az átlagosnál na­gyobb a forgalom. Az iskolások közlekedési ismereteinek bővítését életbe lépő új KRESZ széles körű ismertetése. Ennek érdekében számos elő­adást tartanak a hivatásos és a magángépkocsi-vezetők ré­szére. A KBT elnöke a továbbiak­ban a városban és a járás­ban előfordult baleseteket elemezte. A múlt évben csekély mér­tékben csökkent a súlyos és a könnyű sérülések előfordulá­sa, ugyanakkor 22-ről 35-re nőtt a halálos áldozatok szá­ma. A járásban — Abony, Jászkarajenő, Kocsér és Kö­rösié tétlen kivételével — ja­vult a baleseti helyzet. A leg­több rendellenesség a mellék­utakon, a 4-as főútvonalon és a 444-es (nagykőrösi) úton történt. A 311-es Jászberényi) úton kevesebb munkájuk akadt a járőröknek és a men­tőknek. A tapasztalatok szerint a legtöbb baleset 14 és 22 óra között történik. Pénteken, t szombaton, vasárnap és ked­den gyakoribb a szabálytalan- kodás. Ez részben a heti piacokkal függ össze, részben a hétvégi alkalmi vezetőkkel, akik még a kellő vezetési gyakorlat nélkül ülnek a vo­lánhoz. A cserbenhagyások száma 6-ról 19-re emelkedett, tíz. saázaléUI&ai- több- szabály- sértőt bírságoltak meg. Összesen kétezer esetben kezdeményeztek eljárást, tizenötezer személyt a helyszínen bírságolt meg az intézkedő rendőr. A jövőben a rendőrség foko­zottabb mértékben él azzal a jogával, hogy a durva szabály­sértések elkövetőinek jogosít­ványát bevonja. A múlt évi tevékenység és az ez évi munkaprogram-ja­vaslat vitájában sokan felszó­laltak. Valamennyien fontos társadalmi tevékenységként értékelték a KBT munkáját. Értékes javaslatok hangzottak el a forgalom korszerűsítésé­vel, javításával kapcsolatban. A KRESZ-játszópark mielőb­bi létrehozását számosán sür­gették. A gépkocsivezető-kép­zés színvonalának javítását eredményezné rutinpálya épí­tése. A felszólalók elítélték azokat a vállalatokat, amelyek munkájuk során felbontják az utakat, ám a helyreállítást csak vontatottan és rossz mi­nőségben végzik el. A jövőben a tanács, a KPM Közúti Igazgatósága és a rendőrség gyakrabban fog élni a válla­latokkal szemben a szigorú bírságolás jogával, hiszen szá­mos szomorú példa bizonyítja, hoey sok baleset a felelőtle­nül végzett,munka. köjre^z- ftiényei • - - •“ J Pályázati felhívás szolgálja a KRESZ-park létesítésének terve, amely a városi tanács és a kivi- . felezésébe bekapcsolódó üzemek, vállalatok közre­működésével készülhet el. ' S A középiskolákban és a szakmunkásképző intézetben számos alkalommal tartottak ismeretterjesztő előadást a helyes közlekedésről. A ter­melőszövetkezeti vezetőket, szállítási előadókat a tsz-szö- vetségnél tartott ankéton tá­jékoztatták a legfontosabb kérdésekről. A szakemberek Cegléden és Albertirsán felül­vizsgálták a közutakon elhe­lyezett jelzőtáblákat és javas­latokat dolgoztak ki a szüksé­ges módosításokra, új táblák felállítására. Népszerűek vol­tak a vállalati gépkocsiveze­tők körében megrendezett KRESZ-vetélkedők, amelye­ket az idén is folytatnak. A „Vezess baleset nélkül!”- mozgalom előkészítése jól si­került, a város és a járás te­rületéről 46 szerv küldte be nevezését. A jövőben nagy gondot kell fordítani a propaganda- és tájékoztató munkára. Sok kis- filmre van szükség. A legki­sebbek számára hasznos vol­na minél több rajzos köny- vecskét, kifestő füzetet meg­jelentetni, amelyek elemi fo­kon foglalkoznának a helyes közlekedéssel. Az idei év fő feladata az 1976. január elsejével Az MSZMP Pest megyei Bi­zottság Oktatási Igazgatósága az 1975—76. évi tanévre fel­vételi pályázatot hirdet a marxizmus—leninizmus esti egyetem következő tagozatai­ra: 1. Hároméves általános tago­zat 2. Szakosító tagozatok 3. Speciális továbbképző ta­gozatok. hároméves ALTALANOS TAGOZAT: Középszintű politikai képzést nyújt a marxizmus mindhárom ágából. A hallgatók az első tanévben fi­lozófiát, a másodikban politikai gazdaságtant, a harmadikban ma­gyar és nemzetközi munkásmozga­lom-történetet tanulnak. Féléven­ként vizsgáznak. Az egyetem befe­jezése után végbizonyítványt kap­nak, amely az 1088/1957. (XI. 21.) sz. kormányrendelet alapján mentesíti az állami oktatásban továbbtanuló­kat (egyetem, főiskola, aspirantura — kivéve a társadalomtudományi szakokat) a marxizmus—leniniz­mus vizsgák alól. A hároméves általános tagozat osztályai a Pest megyei Oktatási Igazgatóságon (Budapest XIV., Amerikai út 96. Irányítószám: 1145), továbbá valamennyi járási székhelyen, illetve városban, és a Csepel Autógyárban működnek. ESTI EGYETEMI SZAKOSÍTÓ TAGOZATOK: Felsőszintű politikai és elméleti továbbképzést nyújtanak a követ­kező szabadon választható szako­kon: — filozófia, — politikai gazdaságtan (kapita­lizmus — szocializmus), — magyar munkásmozgalom tör­ténete, — nemzetközi munkásmozgalom története. Jelentkezés feltételei: marxizmus —leninizmus esti egyetemi (általá­nos tagozat), 1 éves pártiskolai vég­zettségnek megfelelő tudásszint. A tanulmányi idő 2 év. A szakosító tagozat hallgatói eredményes osztályvizsgák után ál­lamvizsgát tehetnek. A sikeres ál­lamvizsga feljogosít kiegészítő sza­kon a marxizmus további két ágá­nak 1—l éves tanulmányozása után ezekből is államvizsga letételére. Ebben az esetben a tanulmányi idő 4 év, és a 17/1963. (VII. 2.) sz. kormányrendelet értelmében a hallgatók főiskolai végzettséget bi­zonyító oklevelet kapnak. A szakosítók az MSZMP Pest me­gyei Bizottság Oktatási Igazgatósá­gán működnek. SP E CIÄLIS TOVÁBBKÉPZŐ TAGOZATOK: A speciális továbbképző tanfo­lyamok az esti egyetem általános tagozatát (vagy 1 éves pártiskolát) végzettek — vagy ennek megfelelő előképzettséggel rendelkezők szá­mára nyújtanak továbbképzést a marxizmus—leninizmus egy-egy speciális ágából. A következő spe­ciális továbbképző tanfolyamok in­dulnak: — Szociológia, — Marxista etika, — Marxista valláskritika, — Államélet — szocialista demok­rácia, — Szocialista gazdaságpolitika és tervgazdálkodási rendszer főbb kér­dései, — Szocialista vállalatvezetés, üzem- és munkaszervezés főbb j kérdései. i A tanulmányi idő 1 év. A hallga­tók év végén vizsgát tehetnek, és akkor a tanfolyam elvégzéséről bi­zonyítványt kapnak. Az előadásokat a megyei okta­tási igazgatóságon tartjuk. A fog­lalkozásokat, amennyiben egy-egy járásból-városból legalább 15 részt­vevő van, kihelyezetten a járási székhelyen tartjuk. ALTALANOS TUDNIVALÓK: — A jelentkezők felvételi vizsgát tesznek. Az általános tagozatra je­Emberség A most huszonhét éves ifjú Parti Mihály évek óta tagja az abonyi József At­tila Termelőszövetkezetnek. A közös gazdaságnál sze­rezte meg szakmunkás­oklevelét, ott vált felnőtté. A gazdaság vezetői igen becsületes, jóravaló, igyek­vő embernek tartják. Sze­retik és a tagság körében is tiszteletben áll. A fiatalember családos, két gyermek apja és most a gazdaság gépkocsiveze­tője. A napokban nagy anyagi veszteség érte. A nemrég megtartott zár­számadó közgyűlés napján, miközben a tagságot a la­kásra és a közgyűlés szín­helyére vitte, valahol el­vesztette a részére aznap kifizetett éves keresetének húsz százalékát, valamint a prémiumát, ami összesen 11 000 forintot tett ki. Csa­ládja reménykedett, hogy valahonnan csak megkerül a pénz. Ezen a véleményen voltak a tsz vezetői is, de miután egy hét elteltével sem jelentkezett senki sem a pénzzel, a szövetkezet gazdasági és pártvezetősé­ge arra az elhatározásra jutott, hogy felhívással for­dul a szocialista brigádok­hoz és a tsz tagságához: ki-ki lehetősége szerint próbáljon Partiék segítsé­gére lenni. Másfél száz termelőszövetkezeti és szo­cialista brigádtag csatlako­zott a felhíváshoz. Közben a tsz szociális bizottsága megvizsgálta a család hely­zetét és úgy döntött, hogy a tsz is hozzájárul a támo­gatáshoz. Tízezer forint gyűlt össze a károsult tud­ta nélkül. A pénzt a minap adta át neki a tsz tömeg­szervezeti vezetőinek ülé­sén Petrezselyem Károly párttitkár. Gy. F. Fórum - előadás A közélet és a magánélet kapcsolatairól előadást tart a Fórum ifjúsági klubban, a Kossuth Művelődési Köz­pontban március 20-án Lűr István igazgató. lentkezöknél a marxizmus—leniniz- mus esti középiskola, szakosítókra jelentkezőknél az esti egyetem megfelelő szakának tananyaga ké­pezi a felvételi vizsga tárgyát. — Felvételt nyerhet az, aki a fel­vételi vizsgán megfelelt, xegyidejű­leg más egyetemnek, tanfolyamnak nem hallgatója, tanulást engedé­lyező orvosi igazolással rendelke­zik, felvételi kérelmét munkahelye és annak pártszervezete támogatja. — A tanév szeptember l-től jú­nius 30-ig tart. — Az általános és szakosító ta­gozaton hetenként, a speciális to­vábbképző tagozatokon kétheten­ként meghatározott napon és idő­ben előadás vagy osztályfoglalko­zás van, amelyen a részvétel köte­lező. — A tandíj egy tanévre: általános tagozaton 170 Ft szakosítón 250 Ft speciális továbbképzőn 170 Ft — Az általános tagozat hallgatói tanévenként 21 munkanap; a sza­kosító és kiegészítő tagozatok hall­gatói tanévenként 21 munkanap és államvizsgánként 7 munkanap ta­nulmányi szabadság igénybevételé­re jogosultak: a munkaügyi mi­niszter 23/1974. (IX. 4.) MŰM sz. rendeletének 7. paragrafus 2. és 3. bekezdése alapján. (A rendelet megjelent az 1974. szept. 4-i 62. szá­mú Magyar Közlönyben.) — A jelentkezés valamennyi ta­gozatra a járási-városi pártbizottsá­gok propaganda- és művelődési osztályain beszerezhető jelentkezé­si lapokon történik. A jelentkezéssel, tanulással kap­csolatos bővebb felvilágosítást a pártbizottságok és pártszervezetek tudnak adni. — A jelentkezést a pártszervezet és a munkahely javaslataival ellát­va, a munkahely szerint illetékes járási-városi pártbizottságra kell beküldeni 1975. április 25-ig. — A felvételi vizsgák májusban lesznek. Pontos időpontról a je­lentkezők értesítést kapnak. Az esti egyetem valamennyi tan­folyamára pártonkívüliek is kérhe­tik felvételüket. Az MSZMP Pest megyei Bizottság Oktatási Igazgatósága A tudomány a termelés szolgálatában A Dél-Pest megyei Termelő- szövetkezetek Területi Szövet­ségének Cegléden működő ag­rokémiai laboratóriumában a termelést segítő tudományos munka folyik. Közreműködé­sük eredménye megmutatko­zott a többi között az abonyi Űj Világ Termelőszövetkezet nagyüzemi módszerekkel gon­dozott paradicsomtábláin is, amelyek kimagasló termést hoztak. A Budapesti Vegyimű­vek által kiírt pályázaton részt vett és díjat nyert Borsos Ar­nold, a laboratórium vezetője „Plantoson 4D., Mp 142 és Wu- xal trágyaszerek alkalmazása és hatása az iparszerű paradi­csomtermesztésben’’ című ta­nulmányával. Jó szavalok, szép versek A járási döntőn szerepelhetnek Gazdag programmal készül­nek Albertirsa úttörpi hazánk felszabadulása 30. évforduló­jának méltó megünneplésére. A minap a községi könyv­tárban a két iskola csapatver­senyéből a leg jobbakként to­vábbjutott 30 fiatal szavaló­versenyének községi közép­döntőjét rendezték meg. A szakértő zsűri és az ér­deklődő közönség előtt dőlt el, hogy a két iskola tanulói kö­zül kik képviselhetik az út­törőcsapatot a hamarosan megrendezendő járási szavaló­versenyen. Nem volt könnyű kiválasz­tani a sok, lelkiismeretesen felkészült, jó versmondó kö­zül azt a néhányat, aki átélés­sel, szép szövegmondással ad­ta elő jól megválasztott ver­sét. A Tessedik iskola úttörői közül Simó Anna és Mészáros Mária, a kisdobosok közül Tú­ri Csilla és Colovics János ju­tott tovább, a Petőfi-iskolát Piskor Erika és Cseh Marian­na úttörő, Gebhardt Mónika és Dávid Katalin kisdobos kép­viseli a döntőben. A legjobbak könyvjutalom­ban részesültek, amelyet a zsűri elnöke nyújtott át a hallgatóság egyetértő ünnep­lése közepette. F. V. Vendégük volt Mensáros László Március elején a ceglédi Dózsa György Ifjúsági Klub vendége volt Tóth-Máté Mik­lós író és Besze Imre költő. Obrácz Nagy Erzsébet és Tóth Ilona tolmácsolta néhány mű­vüket, majd munkájukról, terveikről, művészi céljaikról beszélgettek a fiatalokkal. Tóth-Máté Miklós felolvas­ta egyik szatirikus novelláját, vidám perceket szerezvén a hallgatóságnak. Besze Imre versei felvillantották a nyug­díjas apa, a szülőváros képét, a közös célok érdekében vég­zendő munka vállalását. Néhány nappal később, Mensáros László művészetét élvezhették a fiatalok. Ka­rinthy, Gorkij, Ady, Juhász. Gyula, József Attila, Radnóti művein keresztül vallott az emberről, végül nőnapi kö­szöntőként egy Goethe- és egy Karinthy-verset adott elő. Vi­dám elbeszélések és versek lá­gyították a mondanivaló sú­lyosságát, kibontakoztatván Mensáros László művészeté­nek sokrétűségét. A közönség vastapssal köszönte meg a másfél órás előadást. Még ebben a hónapban el­látogat a klubba Szűcs Lajos labdarúgó. A programot tré­fás és komoly vetélkedők, vi­taestek, kiállítások, klubdél­utánok tarkítják. O. I. A szolnoki rádió műsora Március 17-től 23-ig Hétfő. 17.30: Műsorismerte­tés, hírek. 17.35: A megyei di­áknapok zenei bemutatóiról. 18.00: Alföldi krónika: A párt- kongresszusról jelentjük. 18.15: Hétfői hullámhossz. Aktuális riportok, zenével. 18.55: Hír­összefoglaló, lapelőzetes, mű­sorzárás. 19.00—19.30: Szlovák műsor. Kedd. 18.00—19.00: Alföldi krónika: A pártkongresszusról jelentjük. Az Unió együttes felvételeiből. Csúcsforgalom­ban. A szajoli népdalkor sum- másdalokat énekel. Üzemi lap­szemle. Szerkesztik a hallga­tók. Szerda. 17.30: Műsorismerte­tés, hírek. 17.40: Ítélkezett a brigád. Kosa Judit műsora. 17.50: Charles Aznavour éne­kel. 18.00: Alföldi krónika: A pártkongresszusról jelentjük. 18.25: Zenés autóstop. 18.55: Hírösszefoglaló, lapelőzetes, műsorzárás. Csütörtök. 18.00—19.00: Al­földi krónika: A pártkongresz- szusról jelentjük. Népdalok. Üttörőhíradó. Dzsesszmozaik. Péntek. 17.30: Műsorismerte­tés, hírek, alföldi lapszemle. 17.40: Küzdöttünk híven a for­radalomért. Emlékműsor. 18.00: Alföldi krónika: A pártkong­resszusról jelentjük. 18.25: Nó­takedvelőknek. 18.35: A tanács­elnöké a szó. 18.40: Bach-orgo- naművek. 18.25: Hírösszefogla­ló, műsorzárás. Szombat. 18.00—19.00: A pártkongresszusról jelentjük. Hírösszefoglaló. Szerkesztik a hallgatók. Vasárnap. 9.00—10.00: Va­sárnapi magazin. Szerkeszti: Pálréti Ágoston. (Lapszemle — Zenés utazás Moszkvában.) 10.00—10.30: Szlovák műsor. (A tótkomlósi együttes bemu­tatása — Tanuljunk szlovákul! — Lapszemle — Csabai klub­előzetes — Hírek.) 18.00—18.30: Sport és muzsika. Az adások mindennap a 222 méteres középhullámon hang­zanak el. Hétfőn délután Előadás a kézilabdáról Március 17-én, hétfőn 17 órakor a sportcsarnok máso­dik emeleti termében sport- ankétot rendeznek, melyen Madarász István, a Magyar Kézilabda Szövetség főtit­kára filmvetítéssel egybekö­tött szabálymagyarázó elő­adást tart, majd Keszthelyi László nemzetközi játékve­zető élménybeszámolójára kerül sor, melynek témája a többi között a müncheni olimpia lesz. A DÉMÁSZ Ceglédi művezető- sége értesíti a város lakosságát, hogy a Rákóczi u. ltp köz-világi- tás-lámpák üzemeltetésére 1 KV-os földkábelt helyezett el. A kábel a Táncsics u. falazott trafó- állomásból halad a lakótelep érin­tésével a lakótelepen felállított vasoszlopos kandeláberekhez. A lefektetett földkábel, valamint a lakótelepen elhelyezett 12 db vas­oszlopos kandeláber 1975. már­cius hó 17-től feszültség alá lesz helyezve. FIGYELMEZTETJÜK a város la­kosságát. hogy a fenti létesítmé­nyek megközelítése, a vezetékek érintése ÉLETVESZÉLYES ÉS HALÁLOS ! TAVASZI NYAKKENDŐVÁSÁR március 17-től 22-ig. Divatos nyakkendők 30 %-OS ÁRENGEDMÉNNYEL kaphatók a Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat Divatáru-Szaküzleteiben (Cegléd. Szabadság tér 1. és Kossuth Lajos tér 10.) és a Dunakanyar Áruházban.

Next

/
Thumbnails
Contents