Pest Megyi Hírlap, 1975. március (19. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-15 / 63. szám
Ülésí tartott az MSZMP Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1975. március 14-én Kádár János elvtársnak, a Központi Bizottság első titkárának elnökletével ülést tartott. Az ülésen részt vett a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke. A Központi Bizottság meghallgatta Biszku Béla elvtársnak, a Központi Bizottság titkárának tájékoztatóját a párt XI. kongresszusára való politikai és szervezeti felkészülésről. A Központi Bizottság megállapította, hogy a március 17-én, hétfőn összeülő kongresszusra az előkészületek rendben megtörténtek. LAPJA XIX. ÉVFOLYAM, 63. SZÁM ARA 80 FILLER 1975. MÁRCIUS 15., SZOMBAT PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Kádár János üdvözlete Luigi Longónak Az első külföldi vendégek pártunk XI. kongresszusára Államosították Portugáliában a magánbankokat Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára táviratban üdvözölte Luigi Lon- gót, az Olasz Kommunista Párt elnökét 75. születésnapja alkalmából. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására pénteken megérkeztek az első külföldi vendégek pártunk XI. kongresszusára.---------------------. A hármas tavasz nyitányán H etek óta jelzi a tavaszt a budapesti Nemzeti Múzeum történelmi lépcsője is: ott ülnek már a diákok, nap süti könyv fölé hajló fejüket. Ma ugyanitt, a múzeumkertben több ezren állnak majd, köszöntik március idusát, az 1848-as szabadságharc és a polgári demokratikus forradalom évfordulóját. Emlékeznek nagyjainkra, Kossuthra, Táncsicsra, Petőfire, méltatják emléküket. Tudják, hogy amiért az 1848-asok ►Karcoltak, réges-régen •megvalósult hazánkban, sőt valóság lett az is, amiről akkor a forradalmárok nem is álmodhattak. Éppen ezért március 15-e nagy ünnepén megemlékeznek azokról a forradalmárokról is, akik elindítói, szervezői, megvalósítói lettek a még nagyobb céloknak, a szocialista forradalomért küzdöttek, kikiáltották az első magyar proletárdiktatúrát, létrehozták 1919-ben a Magyar Tanácsköztársaságot. S kapcsolódik az ünnepléshez a harmadik évforduló is, a beteljesülésé, hazánk felszabadulásának, 1945-nek tavasza. Immár tíz esztendeje ünnepli hazafias ifjúságunk együtt e három tavaszi ünnepet, megrendezve a forradalmi ifjúsági napokat. Isaszegen gyűltek össze tavaly tavasszal sok tízezren, nemcsak meghajtani a zászlót nagyjaink emléke előtt, hanem hitet tenni a ma forradalmisága mellett, utat mutatni, merre haladjon az ifjúság. Ma Vácott ünnepel a megye, megkoszorúzzák az 1848-as emlékművet, s bontják ki az idei forradalmi ifjúsági napok zászlaját. E napok nyitánya a mai, amikor felidéződnek múlt századi történelmünk dicsőséges eseményei, melyekkel népünk az európai haladás élvonalába került. Március 15 és az 1848— 1849-es szabadságharc küzdelmeire ezért tekinthetünk büszkén ilyen nagy távlatból is, mert hazánkban a függetlenségért, a szabadságért folytatott küzdelemmel együtt a társadalmi fejlődésnek nyitott utat, olyan kiemelkedő vívmányokkal, mint a jobbágyfelszabadítás, a törvény előtti egyenlőség, a közös teherviselés. Az emlékezés napjainkban együttjár a korszerű tettekkel. Ezt teszi megyénk ifjúsága is, számtalan példával bizonyítva. V __________________________ A KI SZ-védnökséggel épülő százhalombattai Dunai Kőolajfinomító dolgozói a napokban adták hírül: vállalják, hogy üzemüket a határidőnél korábban adják át. A párt XI. kongresszusára meghirdetett versenyek a fiatalságot is harcba szólították — sikereket értek el. Él még az elmúlt ősz emléke, amikor az ifjúság vállalta a lehetetlent és segített megmenteni a természet szeszélyétől a mezőgazdasági terményeket. Iskolák, óvodák épültek terven felül kezük nyomán. Elhagyott, magányos öregek napjaiba loptak vidámságot, örömöt gondoskodásukkal. Választott testületekben álltak helyt olyanok, akik iskolájuk elvégzése után már hivatalból is a közösségért munkálkodnak. Két nap múlva, a március 17-én összeülő pártkongresszus is bizonyára állást foglal amellett, hogy az ifjúság érti, tudja, mit jelent a ma forradalmisága, a forradalmi hagyományok folytatása, amelyben benne van a mai nap, március 15. megbecsülendő öröksége is. Érti, tudja és kész tenni érte. Mindaz, ami hazánk felvirágoztatását szolgálta, szolgálja, abban megtaláljuk a hazafias, az internacionalista fiatalok munkáját is. Ha kell, ha hívják, indulnak, de legtöbbször maguk kezdeményeznek: így lesz a tervezettnél több forint a vietnami iskolákra, így tömörül a chilei fasizmust elítélők tábora, így nő a szolidaritás a felszabadulásukért, az elnyomás ellen küzdő népek mellett. Általuk is megvalósulnak terveink, általuk is szépül az. ország és szflkebb óhazánk, Pest megye. F iatalos kedvükben, ifjú lángolásukban él tovább az elődök hite. Azoké az elődöké is, akikről minden március 15-én megemlékezünk. A múlt forradalmi, szabadságszerető hagyományainak megőrzésében, az elődök példái előtti tisztelgésben jelenünk szeretete és tisztelete él. Az előző forradalmak példáin tanulva, vívjuk napjaink forradalmát: építjük a szocializmust. Az érte vállalt áldozatok, az apró és nagy tettek, a látványos és megbúvó eredmények. milliók névtelenjeinek forradalmi harcát foglalják magukba. Azokét, akik egész életüket a haza s az emberiség, a dolgozók gyarapodására teszik fel. Tárgyalások a baloldali erők akcióegységéről Budapestre érkezett a Kubai Kommunista Párt küldöttsége Pedro Miret, a központi bizottság titkárságának tagja vezetésével. A küldöttség tagjai : Mario Torres, Havanna tartományi pártbizottsága végrehajtó bizottságának tagja, Miguel 'Ribot, a KB külügyi osztályának alosztályvezetője és Floreal Chomon, a Kubai Köztársaság budapesti nagykövete. Megérkezett az Olasz Kommunista Párt küldöttsége, amelyet Alfredo Reichlin, a politikai bizottság tagja vezet. A küldöttség tagjai: Arcangelo Valii, a központi ellenőrző bizottság tagja és Fabrizio d’Agostini, a Rinascita szerkesztője. Portugáliában államosították a portugál tőkések kezében levő magánbankokat és egyéb pénzügyi intézményeket. A társadalmi és termelési viszonyok átalakítása szempontjából nagy horderejű intézkedést a Legfelsőbb Forradalmi Tanács hozta első tanácskozásán, csütörtökön. A külföldi tulajdonban levő bankok működését külön törvényben fogják szabályozni. Pénteken a kora délutáni órákban Lisszabonban hatalmas tömegtüntetés kezdődött, amelynek részvevői támogatásukról biztosítják a Legfelsőbb Forradalmi Tanácsot és a fegyveres erők mozgalmát és üdvözlik a bankok államosítását. Vasco Goncalves dandártá-' bomok, portugál miniszterelnök pénteken folytatta tárgyalásait a kormány átalakításáról. A fontos események közé tartozott, hogy Alvaro Cunhal, a Portugál Kommunista Párt és Mario Soares, a Portugál Szocialista Párt főtitkára tanácskozott egymással a kialakult politikai helyzetről, s a két párt közötti akcióegység megteremtésének lehetőségéről. Lisszaboni politikai megfigyelők a baloldali erők akcióegységének előmozdítása szempontjából igen fontosnak tartják a két párt törekvéseinek összehangolását. Munkához látott az ellenforradalmi összeesküvés részvevőinek tevékenységét kivizs* gáló hivatalos bizottság, amelyet Couthino ellentengernagy vezet. Hivatalosan bejelentették, hogy mintegy 50 ellenforradalmárt tartóztattak le, köztük bankárokat és nagyiparosokat is. Antonio de Spinola volt portugál elnök, aki a kormányellenes lázadási kísérlet kudarca után Spanyolországba menekült, pénteken elutazott Madridból a spanyol légi- társaság repülőgépén. A gép Rio de Janeiro-i és Sao Paulo-i (Brazília) leszállással Buenos Airesbe tart. Ugyanezzel a repülőgéppel utazott el az a 15 portugál tiszt is, aki részt vett a kormányellenes lázadásban. A Belga Kommunista Párt küldöttségét Frans Van den Branden, a politikai bizottság tagja vezeti. Tagjai: Jaak Wi- thages, a központi bizottság tagja és Antoine Laurent, a Kedvező feltételek a tavaszi munkákhoz Mit ígér az AEROKER a Pest megyei gazdaságoknak? KB külügyi osztályának helyettes vezetője. A San Marino-i Kommunista Párt küldöttségét Er- menegíldo Gasperoni, a párt elnöke vezeti, tagja: I. Vit- torino M elemi, a központi ellenőrző bizottság tagja. A delegációk fogadásánál a Ferihegyi repülőtéren jelen voltak: Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Övári Miklós, a Központi Bizottság titkára, dr. Korom Mihály, a KB tagja, igazságügyminiszter, dr. Romány Pál, a KB tagja, a Központi Bizottság osztályvezetője, Herczeg Károly, a KB tagja, a SZOT titkára, dr. Komidesz Mihály, a KözPénteken a MÉM-ben ülést tartott a tavaszi mezőgazdasági munkák szervezésére létrehozott országos operatív bizottság. Megállapította, hegy az őszi vetésű gabonák jól teleltek. A tél enyhe és száraz volt, csapadékot alig kaptak a földek, ezért jól jött az elmúlt két napban az esőzés. A tavaszi munkák kedvező feltételek mellett kezdődnek országszerte. Egyebek között 2,7 millió hektáron kell elvetni a tavaszi növényeket, 1,6 millió hektáron elvégezni az őszi kalászosok ápolását, fejtrágyázását, több mint 2 millió hektáron a növényvédelmi teendőket. Jó ütemben haladnak az élelmiszeripari üzemek és a gazdaságok szerződéskötései is. A cukorrépa 125 ezer hektáros vetési előirányzatát több mint 3 százalékkal sikerült túlteljesíteni és napraforgóból is kedvező képet mutatnak a szerződéskötések. A konzervipar túlteljesítette 200 ezer tonnás vegyeszöld- ség-felvásárlási előirányzatát a szerződések alapján és gyümölcsből is a tervezettnél nagyobb mennyiségre kötöttek szerződést. Hasonlóan jó a hűtőipar pozíciója. Ám a szövetkezeti kereskedelem egyelőre az előirányzottnál kisebb mennyiségű friss zöldségre tudott szerződést kötni, A mezőgazdaság anyagiműszaki ellátása általában kedvező — állapította meg az országos operatív bizottság —, kisebb-nagyobb gondok azonban az idei tavaszon is adódnak. Elegendő műtrágya, növényvédő'szer, ponti Bizottság osztályvezetője, dr. Szűrös Mátyás és Varga István, a KB külügyi osztályának helyettes vezetői, valamint Meruk Vilmos, a Magyar Népköztársaság havannai nagykövete. kevesebb a nagy teljesítményű traktor A Pest megyei helyzetképről — hogy jut-e elegendő gép, műtrágya, növényvédő szer a gazdaságoknak — a Pest—Nógrád—Komárom megyei Agroker Vállalatnál tájékozódtunk. A vállalat tavaly mezőgazdasági gépekből több mint 300 millió, alkatrészekből 200 millió, műtrágyából 432 millió, növényvédő szerből pedig csaknem 200 millió forint értékű tételt adott el a Pest megyei gazdaságoknak. Pest megyében Cukorrépa több mint 4000 hektáron A megye legnagyobb cukorrépa-termesztő gazdaságainak szakembereit hívta tanácsba az Agrártudományi Egyesület Pest megyei szervezete. A szakmai eszmecserére pénteken került sor a Ceglédi Állami Tangazdaságban. A megjelenteket dr. Gaál Lajos, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetője köszöntötte, majd a cukorrépatermesztés helyzetéről, távlatairól adott rövid tájékoztatót, s egyebek közt elmondta, hogy a Pest megyei gazdaságok elhatározásaként a korábbi két és fél ezer hektárról négyezer hektár fölé nö e növény termőterülete megyénkben. S amint az a tanácskozáson elhangzott, felszólalásokból, előadásokból kitűnt, a terület növelése a legkevésbé sem áldozatvállalás, hiszen, ha nem hiányzik a hozzáértés, a kos-erű termesztési technológia, akkor jövedelmező növény a cukorrépa. E megállapítást pontos gazdasági számításokkal támasztották alá az ipari növénytermesztési rendszerek — a CPS és a KITE — szakemberei. Példaként fölhozhatnék a vendéglátók eredményeit is: a Ceglédi Állami Tangazdaságban 247 hektáron termesztettek tavaly cukorrépát, a hozam 390 mázsa, az ebből származó nyereség pedig csaknem II ezer forint volt hektáronként. Ennél is jobb eredményt könyvelhetett el — öntözéssel — a Kiskun- sági Állami Gazdaság és több termelőszövetkezet. A tudományosan megalapozott, az iparszerűen szervezett technológia és a gazdaságok igyekezete alapot teremtett a bizakodásnak: hazai termésből sikerül kielégíteni az ország cukorszükségletét, amit a párt kongresszusi irányelvei is a mezőgazdaság egyik fontos feladatául tűztek ki. — S a tavaszi készlet, az idei kínálat? Kérdésünkre Papp István, az áruforgalmi főosztály helyettes vezetője válaszolt: — Traktorokból hasonló a tavalyihoz, nincs elegendő nagy teljesítményű nehéz;rak- tor, gondot okoz, hogy a hazai gyártmányú Dutra 1000- res gépből csupán töredékét kapjuk a megrendelt gépeknek, mert ebből a típusból mind kevesebbet gyártanak. Föltehetően az idén sem tudunk kellő számú 100 lóerős lánctalpas erőgépet beszerezni, ehelyett 75 lóerőst ajánlunk a gazdaságoknak. Kevés a közép kategóriába tartozó MTZ-traktor, de hasonló teljesítményű U—650- es gépből van raktáron. Mivel a gyártó cégek negyed- évenkénti ütemezéssel szállítanak, vásárlóinknak esetenként várakozniuk kell, hiszen így nem kaphatják meg mindjárt az év elején — mint szeretnék — a megrendelt gépet ... * — Milyennek ígérkezik az ellátás a különböző munkagépekből? — Lényegesen többet kapunk a tavalyi hiányzó szálastakarmány-betakarító gépekből, noha az önjáró típusok nagy része az év második felében érkezik, a vontatott gépekből máris megfelelő a készlet. Folyamatos ellátást ígérhetünk talajművelő, növényvédő eszközökből, vetőgépekből, több típusú fűkaszát tudunk szállítani megrendelőinknek, és fölkészültünk a cukorrépa-termelés föllendülésére: háromfajta betakarítógépet kínálunk. — Es az alkatrészellátás? — Sajnos, nem lesz gondtalan. A tavalyi rendkívüli ősz igénybe vette a gépeket, nem egy alkatrészből még a tavaszra gyártott készletek is kifogytak raktárainkból. — Kissé korainak tűnik, de hadd érdeklődjünk: lesz-e elég kombájn az aratásra? — Javaslom a gazdaságoknak, hogy a tönkrement, régi kombájnokat nyugodtan selejtezzék ki, ne költsenek feleslegesen ezreseket egy-egy gép felújítására, mert lesz elegendő kombájn, máris érkeznek az új SZK—5-ös típusú szovjet arató-cséplő gépek. — Milyen műtrágya- és nö- vényvédőszer-forgalomra számít a vállalat? — A Pest megyei gazdaságok a tavaly felhasznált mennyiségnél jó 20 százalékkal több műtrágyát igényelnek, ezzel szemben az AGROKER 10 százalékkal nagyobb mennyiséget tud szállítani, s a többletet is csak az év második felétől. — Növényvédő szerből hasonlóan a tavalyihoz, megfelelő lesz az ellátás — mondja Papp István főosztályvezetőhelyettes —, s ha egy-egy gyomirtó gombafertőzés elleni vagy rovarölő szerből átmenetileg hiány mutatkozna is, ugyanolyan hatású másféle gyártmányt ajánlhatunk helyette. — Ilyenkor, kora tavaszon nyilván sok zöldségtermesztő gazdaságot, kisparcellán ker- tészkedöt érdekel: lesz-e ismét elegendő fólia? Eddig akadozott az ellátás. — Részben nyersanyaghiány miatt az ipar késedelmesen szállította a fóliát. Az ellátáskérdését a megyei tanáccsal egyeztetve elsősorban a primőrtermesztő gazdaságoknak, az ÁFÉSZ-ek szakcsoportjaiban tömörült kertészkedőknek juttattunk a szűkös készletből, a második negyedévre azonban helyreáll az egyensúly a kereslet és a kínálat között. A. Z.