Pest Megyi Hírlap, 1975. március (19. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-14 / 62. szám

1975. MÁRCIUS 14., PÉNTEK 5 %Mdtm Egységes egészségügyi hálózat Megvalósított célkitűzések a nagykátai járásban Tanácsi fogadóórán Százhalombattán Óvodától a közlekedésig Vajon mi rejlik az eredmé­nyek mögött, minek tulajdo­nítható, hogy a nagykátai já­rás egészségügyi szervezete negyedik ötéves tervi célkitű­zéséit gyakorlatilag már egy esztendővel a tervidőszak be­fejezése előtt teljesítette? Er­ről beszélgettünk a gépkocsi­ban Nagykáta felé utazva. — Sok helyen adtak át új rendelőt, javult a meglevők felszereltsége. Négy év alatt tizenegy orvos állt e terüle­ten munkába — vélte az okot felfedezni dr. Laczkó György főorvos, a megyei tanács egészségügyi osztályának he­lyettes vezetője. — Én nem hagynám fi­gyelmen kívül, azt sém, hogy a hálózatban egységes szem­lélet, közös tenniakarás az uralkodó — fűzte hozzá dr. Belső László főorvos, a me­gyei tanács egészségügyi osz­tályának munkatársa. A gyarapodás útján Nagykátán azután már többet sikerült megtudnunk. — Ma reggel készült el ez az összeállítás, amely kifeje­zően szemlélteti járásunk egészségügyi-szociális ellá­tottságát, fejlődését a leg­utóbbi négy esztendőben — fogadott dr. Vámosi Erzsébet járási főorvos, országgyűlési képviselő, miközben elénk tette az iratcsomót. Az írásos anyag valóban kitűnő illusztráció. Barna, kék, piros, sárga, zöld vona­lak jelzik a különböző idő­szakban megvalósult fejlesz­téseket; piros pontok utalnak az egyidejű állományfejlesz­tésre. Kőkán például most ké- szüLt el a körzeti orvosi ren­delő és lakás, tavaly adták át a körzeti gyermekorvosi ren­delőt, azt megelőzően készült ci a fogorvosi rendelő és az orvosi lakás. Az idén húsz­személyes napközit adnak át az öregeknek, a jövő tervei között bölcsőde is szerepel. Tápiószecsön tavaly lett kész az öregek napközi ott­hona, korábban pedig körzeti gyermekorvosi, a felnőtt la­kosság részére pedig egy kor­szerű rendelő. Itt is épült or­vosi lakás. Védőnői és ápolónői lakást adtak át Tápióságon, fogor­vosi rendelőt Tóalmáson. Szentmártonkátán van az egyik legnagyobb öregek nap­közi otthona, ahol hetes öre­gek napközi otthona nyílik még rövidesen. Szentlörinc- kátán is tavaly készült el a körzeti és fogorvosi rendelő. Tápiószőlősön és Tápiógyör- gyén ugyancsak. Farmoson két év dlatt két körzeti orvo­si és egy fogorvosi rendelő épült, mindegyik lakással. De futotta itt az erőből öre­gek napközi otthonára, tar- nácsadó helyiségre, védőnői lakásra is. Folytathatnánk a sort, amit ezúttal most azzal zárunk, hogy Nagykátán pél­dául — sok más orvos mel­lett — már négy körzeti or­vos gondoskodik a betegek ellátásáról. Amiről a látottak tanúskodnak — Nézzünk meg talán né­hány rendelőt — indítványoz­ta dr. Vámosi Erzsébet. Első utunk a járási szak­rendelőbe vezetett, ahol dr. Kárpáti Ervin járási rende­lőintézeti főorvos kalauzolt a tizennégy munkahelyes kor­szerű egészségügyi intézmény­ben. Jártunk a többi között a sebészeten, a belgyógyászaton, a röntgenosztályon, az orr- fül-gége-rendelésen, az EKG-n és a gyermekgyógyá­szaton. Ez utóbbi helyen dr. Halasi Miklós, járási gyermek­főorvos mutatta meg a ren­delőt, szólt arról, hogyan egy­szerűsítették a betegek foga­dását, aimire annál is inkább szükség volt, ment az influen­zajárvány idején egy-egy nap 140—150 beteget kellett ellát­ni. Megtekintettük a régi szakrendelőt is, ahol a fiziko­terápiái kezelés, az anya- és csecsemővédelem és a reuma szakrendelés folyik. Irmalos Éva gyógytornász a baleseti utókezelőben az új eszközök­kel büszkélkedett. A Telefongyár nagykátai üzemegységének szomszédsá­gában praktikus megoldással találkoztunk. — Kétezer-háromszáz em­ber ellátásáról gondoskodom — mondta dr. Borbás Antal, aki nemcsak körzeti, de egy­idejűleg üzemorvosi feladato­kat is ellát. — Az általános fel­adatokon kívül nő- és család- védelemmel, alkohol elleni küzdelemmel és a megelőzéssel kapcsolatos teendőkkel is fog­lalkozom. Általában elmondha­tó, hogy a körzet lakói keres­nek fel gyakrabban. Pedig az üzem dolgozói is többet igényelhetik az orvos se­gítségét. Ezt a célt szolgálja, hogy az üzemben nővér teljesít szolgálatot, és egy érdekes kez­deményezés: a dolgozó kérdez, az orvos válaszol. A 6700 lakosú Tápiószelén kisebbfajta egészségügyi kom­binát épült nemrégiben. Föld­szintjén körzeti, gyermek- és fogorvost rendelő, valamint anya- és csecsemővédelmi szol­gálat van. Az emeleten dr. Csá­ki Imre fogorvos és dr. Balogh 4R! GÉPGYÁR fejlesztési munkák kivitelezésére, egy műszakos munkákra is felvesz: csúcsesztergályost horizontálesztergályost maróst helyzetfúróst gyalust szerszámélezőt anyagmozgatót betanított és segédmunkásokat géplakatost szerszámlakatost hegesztőt ta rgoncaszerelőt tmk-lakatost tmk-villanyszerelőt gépszállítót Jelentkezés esetén bővebb felvilágosítást ad a gyár munkaügyi osztálya: 1965 Budapest Vili., Kerepesi út 13. (a Keleti pályaudvar mellett). József körzeti orvos talált ott­honra. S miközben Balogh doktoréknál a híres szelei hú­sos pogácsát fogyasztottuk, Za- halka Béla vb-titkár az egész­ségügyi intézmény megépítésé­nek körülményeiről beszélt. — Egymillió-hétszázezer fo­rintba került az épület, melyet a helybeli szövetkezet épített. A legkisebb haszonnal. A köz­ség lakossága és a közületek is kivették részüket az építésből. Ha nem lett volna széles körű összefogás, nem épülhetett vol­na meg rövid egy év alatt, s bizony másfélszer annyiba ke­rült volna. Ebben magunk sem kételke­dünk. Így azután igen rövid idő alatt elérték, hogy a gyorsan fejlődő nagyközség egészség- ügyi ellátása kielégíti az igé­nyeket. Hiszen van egy másik körzeti orvosi rendelő is, böl­csőde és öregek napközi ott­hona. Az orvosok jó munkáját pedig dicséri, hogy a gran- daxin (egy új nyugtatószer) gyártásához Tápiószeléről is kértek tapasztalatokat. A közös tepniakarás révén Vajon mi rejlik az eredmé­nyek mögött? — tettük fel a látottak alapján ismét a kér­dést, ezúttal dr. Vámosi Erzsé­bet járási főorvosnak. — Fiatal, jól összekovácsoló- dott gárda dolgozik a mi egész­ségügyi hálózatunkban — mondta. — Háromszáztíz em­ber. Közülük hatvankettő az orvos. Dolgozóink egy része közvetlenül is részt vesz tele­pülése fejlesztésének elősegíté­sében. Nemcsak kérnek, ha­nem vállalnak, tesznek is. A fő dolgokat illetően egységes ál­lásponton vagyunk valameny- nyien. A másik lényeges do­log, hogy a községi tanácsok elengedhetetlenül fontos fel­adatnak tartják az egészség­ügy fejlesztését. Igaz, a me­gyei támogatás sem marad el. Ami pedig a szakfeladatokat illeti, jó és hatékony segítséget kapunk a megyei tanács egész­ségügyi osztályától. Korompay János Rendszeresen tartanak fo­gadóórákat a tanácsok veze­tői, és a tapasztalatok azt jel­zik, hogy az állampolgárok bi­zalommal keresik fel őket, és többnyire már — a bonyolul­tabb ügyekben. Miként a megye legtöbb te­lepülésén, a tanács vezetőit Százhalombattán is leggyak­rabban bölcsőde-, óvoda- és iskolai napközi gondokkal ke­resik fel az állampolgárok. Minden imponáló fejlődés el­lenére Százhalombattán is na­gyobb az igény, mint a lehe­tőségi A bölcsődei gondok még jobbára orvosolhatók, mert a korábbinál többen ve­szik igénybe a gyermekgondo­zási szabadságot. Az óvodákba is. — mintegy 20 százalékkal — több gyermeket vesznek fel, mint amennyit a szigorú sza­bályok szerint lehetne, de még így is mintegy 80 szülő kérel­mét legutóbb is el kellett uta­sítani. Mégis előfordulhat a családoknál olyan váratlan probléma, hogy az édesanya kénytelen megkísérelni az „utolsó lehetőséget” is. A ta­nács vezetői ilyenkor megpró­bálják a lehetetlent és eseten­ként engedélyezik, hogy a tar- tósabban beteg vagy más okból távollevő gyerekek helyére — ideiglenesen — felvegyék az apróságot. Néha-néha az óvodák közötti egyeztetésre, koordinálásra is vállalkoznak, az üzemi óvodákban ugyanis egyszer-egyszer könnyebb egy helyet szorítani. Szép számmal járulnak a ve­zetőkhöz a hajdani engedély nélküli építkezők. A tanács il­letékes munkatársai ugyanis felmérvén az utóbbi tíz év építkezéseit, mintegy 50 enge­dély nélküli, vagy attól eltérő építményt találtak. Egy ré­szükre bontást rendeltek el, és mindegyikre bírságot vetettek ki. Sokan méltánytalannak ta­lálták a bírságolást, mások az összeget, néha indokoltan. A végrehajtó bizottság titkára az ügyeket felülvizsgálta és vég­eredményben sikerült meg­nyugtató módon intézkedni. A százhalombattai városi ta­nácsot is felkeresik a lakáské­_77. T — 1 motiKon az t kérik, hogy a kiutalást „hozza” előbbre a tanács, más­részt cserélni szeretnének. Sokan nem értik az 1970-es közműfejlesztési hozzájárulás­ról szóló rendeletet, elfogad­tatása, magyarázata sok foga­dóórát emésztett fel. Persze itt is akadnak reális panaszok, van aki szociális helyzeténél fogva képtelen kifizetni egy­szerre a pénzt, ilyenkor rész­letfizetési engedélyt kap. Felmerül a fogadóórákon gyakran olyan kérdés is, amely nem közvetlenül a tanács mű­ködésével kapcsolatos. A he­lyi ivóvíztársulat például 2600 telektulajdonost érint, nekik tíz év alatt kell befizetni tel­kenként hatezer forintot. Itt is előfordul, hogy valaki nehéz anyagi körülményeire hivatko­zik: ha jogos a kérése támo-. gatják, és felveszik a kapcso-, latot a társulat elnökével. Mi­vel van úgynevezett tartalék- alap, csökkentsék a díjat. Köz­benjárt a tanács akkor is, amikor a kivitelező vállalat in- dokolotlanul lassan végezte a bekötést. Szintén a fogadóórákon el-, hangzottak nyomán ma már különféle szolgáltató fiókok, üzletek este fél 6-ig, az élel­miszerboltok pedig 7-ig tarta­nak nyitva. Jelentősen javult a város közlekedési helyzete is, a MÁV tavaly óta három új járatpárt állított be, gyakrab­ban járnak a helyi buszok és főleg több közlekedik; és ja-, vult a távolsági autóbuszköz-, lekedés is. Dalos Gábor Szívességi járat? Két kilométer nem hosz- szú út még hegyre fel sem, de este tíz óra után, egész napi munkától fáradtan, a másnapi ebédrevalóval a szatyorban, gyengén világí­tott utcákon megtenni mégis bosszantó, kényel­metlen. Pedig ilyen kény­szer gyalogtúrára kárhoz­tatta a Volán Szentendrén a HÉV-végállomástól a Felszabadulás lakótelepre igyekvőket március 11-én, kedden este. A kiadott menetrend sze­rint az utolsó busz 22.25- kor indul, de e napon a Budapestről, Pomázról, Bu- dakalászról az esti műszak­ból hazaérkező dolgozók (többségükben nők) hiába várakoztak az erre a vonal­ra érvényes autóbuszbér­lettel a zsebükben: gyalog kényszerültek végül is ne­kivágni az útnak. Megfigyelések szerint ezen ominózus autóbusz- járat „szívesség” a buszve­zetők részéről, ugyanis visegrádi, lajosforrási ko­csik járnak erre. És más­nap, március 12-én, szer­dán e megfigyelés egyértel­művé vált. A kérdésre: „ez megy a lakótelepre?”, a buszvezető emigyen vála­szolt: „Majd meggondo­lom ..Meggondolta, s a három-négy perces út után igy búcsúzott a hazaérke­zett utasoktól: „Ugye csak egy kis jóindulat kell, és milyen hamar itthon van­nak!” A vezető valóban jóindu­latú volt, mert — úgy lát­szik, sajnos — megtehette volna, hogy nem indul el: hasonlóan előző napi kollé­gájához. A Volán, ha menetrend­jében az utolsó járatot 22.25-re jelzi, ha bérlete­ket ad ki erre az útvonalra, ne csak „szívességből” és „jóindulatból” indítsa e buszt. ★ Csütörtökön délben a szentendrei forgalmi irodá­ban megtudtuk, hogy ott semmit sem tudnak mind­erről, mivel a forgalmisták munkaideje este 10 órakor lejár, és ezt követően az utasok — az összes járaton — a buszvezetők kényé- nek-kedvének vannak kité­ve kivilágos virradatig. — De még meddig?! A. B. T. TVem kívánok vitába szállni az orvos- tudománnyal, mert tulajdonkép­pen igaz: mindig csak rohanunk, türel­metlenek vagyunk. Azt mondják a szak­emberek, korunk betegsége, stresszha­tás, meg egyebek. De ami velem történik az utóbbi idő­ben !... Furcsa tüneteket figyeltem meg magamon: még az apró bosszúságokra is idegesen reagálok. Mert rendben van, ha földrengés pusztít, vagy lakásod ab­lakán becsapott egy meteorit, az ember ugyebár ideges lesz. Bennem azonban akkor is felmegy a pumpa, ha valaki a postaládából kilopja a reggeli lapokat. Az ilyesmiért igazán nem volna szabad nyugtalankodni. Hi­szen csak pár száz méter az újságos- stand, s ott igazán bőséges a választék hírlapokból... Szóval, igazán fölösleges ilyen csekélység miatt idegeskedni. Egyébként egyáltalán nem csodálkoz­tam, amikor egyik ismerősöm azt java­solta, menjek el a neves pszichiáterhez. Megfogadtam a tanácsát. Amint beléptem a rendelőbe, az ideg­specialista elővett köpenye zsebéből egy fekete pálcikát, és az orrom alá dugta. — Látja ezt? — kérdezte. — Nyugodjon meg doktor úr, látom — válaszoltam, mire az orvos arca mo­solyba rándult. — Nagyon jó! És mondja, nem szen­ved álmatlanságban? Mire én: — Alszom, akár a mormota, és megeszem még a vasat is! Hanem az idegeim, doktor úr! Minden apróságtól begurulok. A gyógyító ember elgondolkozott. — Azt javaslom, próbálja ki az ön­megnyugtatás legújabb tudományos módszerét. Ha valami feldühíti, kezdjen el nagyon lassan számolni ötig, és az orrlyukán át vegyen olyan mély léleg­zetet, mint a hindu jógik. Ha tüdeje megtelt levegővel, többet ne lélegez­zen ... Megijedtem. — Nem lesz ebből baj? — Mit vág ilyen ijedt képet? Az egyik páciensem, ha csapata vesztésre áll a meccsen, akár egy félidőn át sem vesz levegőt... Szóval, amikor tüdeje már dugig telve a jó szmogos városi levegő­vel, akkor képzelje be magának, hogy magas hegyek között sétál. Például a Hi­maláján, az örök hó birodalmában. Nem voltam rest, és megkérdeztem: — És mit csináljak ott? Síeljek? Hó­Gyenge idegzet golyózzak? A pszichiáter türelmesen ma­gyarázott. — A lényeg tehát, hogy hófödte csú­csok között sétál. Ha sikerül a szuggesz- tió, megszabadul minden földi gondtól. Hogy tudományosan fejezzem ki ma­gam, fényévnyi távolságra lesznek ön­től a földi bajok. Még mindig hitetlenkedtem. — És ez biztos? — Hát persze! A legfontosabb, hogy higgyen a tudományos módszerben — kaptam a megnyugtató választ. Az ajtóból még visszafordultam. — Bocsásson meg, de van még egy kérdésem. Hogy jobb számolni, hango­san, vagy önmagámban? — Ó, hát ez igazán mindegy. Ahogy jobban esik ... Másnap, a hivatalba menet elhatároz­tam, nyomban kipróbálom az új mód­szert. Munkahelyemen persze mindig akad olyasmi, amire reagálnom kell. Az ügyfelek sürgetik a dolgaik elinté­zését, biztatnak, ne üljek az aktáikon, visszakérdeznek többször is, ha nem ér­tenek valamit. Aztán csöngenek a tele­fonok, a nagy nyüzsgésben egyesek be­csapják az ajtót. Arról meg nem is be­szélek, mit trécsel össze szomszédairól Karpinyákné. Czóval alig foglaltam el helyemet író- asztalomnál, valaki bevágta az aj­tót. Éreztem, muszáj számolnom, ötnél' már nem vettem lélegzetet, s köröttem a hegyek süvítő, hideg szele ... Hogy mennyi időt töltöttem ilyen álla­potban, már nem emlékszem, minden­esetre valami feltűnhetett özvegy Kar- pinyáknénak, mert ezt kérdezte: — Mi történt magával? Ma olyan ab­normálisán nyugodt. Talányosán válaszoltam. — Szirtek, bércek Jcözött az én szí­vem ... A számolásos önmegnyugtató mód­szert tökéletesen elsajátítottam. Egy­szer aztán sorbaálltam az edényboltban merítőkanálért, amely köztudomásúlag permanens hiánycikk. Nagynénikémet akartam meglepni születésnapjára. Szó­val állok a sorban, hirtelen egy termetes asszonyság furakodik elém. Finoman megkocogtattam a hátát. Még csak nem is reagált rá! — Nyugi, nyugi — mormoltam ma­gamban, és elkezdtem számolni. Egy- szercsak hallom, valaki kiabál. — Ébredjen már fel a kedves vevő .. 1 Harmadszor mondom, az utolsó darabot az orra előtt vitték el. Ez az eset annyira elkeserített, hogy újra felment a pumpa. De a módszerrel nem hagytam fel. Hittem a tudomány­ban! [VT ‘nap teljes diadalt arattam. A zsú- folt 6-os villamoson észrevettem, idős hölgy kapaszkodik mellettem a fo­gantyúba. Felálltam, hogy átadjam he­lyemet. Ebben a pillanatban egy piros­pozsgás arcú férfi, mint egy vércse, le­csapott az ülésre, kényelmesen elhelyez­kedett, behunyta szemeit, s úgy tett, mintha szenderegne. Hát, mint mond­jak, bizony, megállt bennem az ütő. Összeszedtem magam valahogy, hango­san elkezdtem szánjolni. — Egy — mondom, és mereven bámu­lok. — Hallja, fiatalember, egy ... Amaz azonban úgy tesz, mintha alud­na. — Keetttőőő! — mondom a lehető leglassabban és jó hangosan. — Kettő! — figyelmeztettem az illetőt, mire az ki­nyitotta egyik szemét, és fészkelődni kezdett. — Hááááromm — mondom, és csikor­gatom a fogaimat. A címzett ekkor hal­vány kísérletet tett, hogy felálljon. — Négy, mondom elgondolkozva, és magyarázok. — Ne felejtse el, fiatalem­ber, én csak ötig számolok, aztán ... — Az utasok természetesen minket figyel­tek, és várták a fejleményeket. Az idős asszony, akinek az ülőhelyet szántam, halkan megszólalt. — Kérem, kegyelmezzen meg neki... — Négy és fél — mondom válasz he­lyett a szemtelen piaci légynek, akinek már falfehér az arca. Feltápászkodik, és az utasok tekintetének kereszttüzében az ajtó felé oson. Én pedig diadalittasan felajánlom törvényes helyemet az idős asszonynak. A fenti eset óta ezt a tudományos módszert én széltében-hosszában nép­szerűsítem. Ha munkahelyemen valami gikszer történik vagy összekülönbözöm az emeleti lakótársakkal, hangosan szá­molni kezdek. Ez használ. Négy és fél­nél kevesen bírják tovább, p's ami a legfontosabb: mindenki -Ll megnyugszik. Érzik, idegeim tudo­mányos módszerrel vannak beszabályoz­va. És a tudománnyal nem ajánlató* tréfálni! Kovái Iván

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents