Pest Megyi Hírlap, 1975. március (19. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-11 / 59. szám

A jubileum jegyében Honvédelmi nap a Dunakanyarban TavaHy Cegléden, a szak- fT" munkástanulók megyei honvé­delmi és polgári védelmi ver- ' senyének döntőjén — az iz­galmakban, élményekben, gaz­dag nap elmúltával — már az Idei vetélkedés eseményeit la­tolgatták a résztvevők. Nem Véletlenül, hiszen már akkor bejelentették a rendezők, hogy egy év múlva újból találkoz­hatnak az immár hagyomá­nyos megyei vetélkedősorozat legjobbjai, hogy összemérjék tudásukat, ügyességüket. A Szervezés már megkezdődött. A közelmúltban a megye minden Szakmunkásképző intézete megkapta a Pest megyei Ta­nács ipari és művelődésügyi Osztályának tájékoztatóját, a májusi rendezvényről. Az idén ünnepeljük felsza­badulásunk 30. évforddulóját, negyedszázad telt el a demok­ratikus szakmunkásképzés megszervezése óta, s az idén 25 éves a polgári védelem is. A megyei versenyt, tehát a jubileumok évében rendezik, A legutóbbi ceglédi verseny szép mozzanata: az akadályverseny rajtjának pillanata Szalay Béla felvételei A védőfelszerelést öltik fel a résztvevők a ceglédi versenyen PEST MEGYEI Polgári Védelem A ma és a holnap feladatai A kiképzési ciklus záróesztendejében Még pótolhatók a hiányok, elmaradások Sikeres gyakorlat Solymáron Tizennyolc község élelmezési szakszolgálata bizonyította felkészültségét A budai járás 18 községe élelmezési szakszolgálatainak részvételével tartottak jól si­került polgári védelmi bemu­tatót. Bemutatták: veszély esetén, adott helyzetben ho­gyan kell biztosítaniuk a la­kosság zavartalan élelmiszer­ellátását. Veszély esetén Az itt \ szerzett tapasztala­tokról nyilatkozott Kovács Bé­lóné, a nagyközségi tanács el­nöke, Solymár polgári védel­mi parancsnoka. Elmondta: az élelmezési szakszolgálatok pa­rancsnokait járásszerte alapos és körültekintő tájékozódás után jelölték ki. Minden köz­ségben egy-egy boltvezetőt bíztak meg e felelősségteljes beosztás ellátásával. A kijelölt parancsnokok a solymári gya­korlatot megelőzően La jós-for­ráson több napos elméleti ki­képzésen vettek részt. E tan­folyam záróeseményére került sor a polgári-védelmi bemu­tatóra. A gyakorlaton konkrét vá­laszt kaptak az érdeklődők -megfelelőképpen, szakszerűen arra: milyen feladatok hárul- mentesített árukat, élelmisze- nak az élelmezési szakszolgá- reket azután ismét forgalomba latokra veszély esetén. A leg- hozzák. A zavartalan kiszolgá­fontosabb mindenekelőtt az, hogy a rájuk bízott árusításra előkészített élelmiszereket megóvják a szennyeződéstől. Ha ez valamilyen oknál fogva nem sikerül, még több tenni­valójuk akad. Veszély esetén először is a kiszolgálást azonnal be kell szüntetni, ezzel egyidejűleg a kijárati ajtókat bezárják, s a függönyökkel lehetőleg lég­mentesen szigetelik az ajtókat, ablakokat. A támadás után a rendelke­zésre álló műszerekkel elsősor­ban azt kell megállapítani, mely élelmiszerek váltak szennyezetté. Az úgynevezett szabad árukat — amennyiben magas a szennyeződés foka — megsemmisítik, a csomagolt készítményekéit — elsősorban a konzerveket — mentesítik. A mentesítés módjai A mentesítésnek több mód­ja lehet. Az egyik az, misze­rint a kosárba csomagolt, szennyezett árut, erős vízsu­gárral alaposan lemossák. A lás ekkor még nem indulhat meg, hiszen az utcai levegő a feltételezések szerint még szennyezett. Kovács Béláné megemlítette azt is, hogy a jól sikerült gya­korlaton részt vettek a soly­mári egészségügyi és vegyvé­delmi szakszolgálati alakula­tok is. Az egészségügyiek köt­szerrel, hordággyal, a vegyvé­delmi szakszolgálat tagjai pe­dig beöltözve, gázálarccal fel­szerelve mutatták be tudásu­kat. Oktatás, kiállítás A szakszolgálatok tagjai egyébként rendszeres oktatás­ban vesznek részt, hiszen a megnövekedett követelmé­nyeknek csak így tudnak ele­get tenni. A kiképzés hatékonyságát segítette, hogy a közelmúlt­ban a helybeli művelődési ház nagytermében, majd a PEVDI 6-os számú, solymári gyáregy­ségében tekinthették meg az érdeklődők a megyei polgári védelmi parancsnokság ván­dorkiállítását. A bemutatónak igen sok látogatója akadit F. G. A váci járásban újabban különösen a szervezési kérdé­sek megoldásában mutatkoz­nak gondok. Ennek egyik ma­gyarázata a nagyarányú fluk­tuáció. Ismeretes, hogy a járás területén nemcsak Vác, de Budapest „szívóhatása” is érezhető. Ezért az állomány szinte állandó mozgásban van. Különösen fontos tehát, hogy évenként ismétlődően a leg­első feladatok egyikeként a személyi állomány felülvizs­gálatát tűzi napirendre a já­rási törzs. A másik most jelentkező gond a községek összevoná­sából adódik. Ácsa székhellyel például közös tanácsú nagy­község lett az Ácsa, Csővár, Püspökhatvan, Galgagyörk községekből. De új problémák jelentkeztek a' Váchartyáni székhellyel összevont Váchar- tyán, Kisnérúedi, Püspökszi­lágyi és a Verőce és Kisma­ros összevonásából alakult Verőcemaros községekben. Vác város A város törzsparancsnoka alig néhány hónapja vette át a feladatokat. Jelenleg a vá­ros szakszolgálati kiképzési helyzetét vizsgálja, de már a legtöbb üzem törzsparancsno- kával is felvette á kapcsola­tot. Ebben az időszakban a kiképzési segédanyag-szükség­letek felmérését, azok koordi­nálását igyekeznek megoldani. Ezzel ugyanis segíteni tudják az államigazgatási és üzemi egységek sikeres felkészítését, a kiképzések eredményes be­fejezését. Ezen túlmenően a törzsgyakorlatok lebonyolítá­sát szakmai, elvi munkával is igyekeznek támogatni. Nagyon fontos feladatot kap erre az esztendőre a város egyik legjelentősebb üzeme — a Forte gyár. A tervezett me­gyei gyakorlat részeseként szerepel majd. A következő időszakban tehát döntő a fel- készültség színvonalának eme­lése, hogy tennivalóikat adott esetben sikeresen tudják majd megoldani. A város polgári védelmi munkájához, a lakosság felké­szítéséhez tartozik a közeljö­vőben megrendezendő polgári védelmi kiállítás, s a MOKÉF közreműködésével a polgári védelmi filmhetek sikeres le­bonyolítása. DCM A város legfiatalabb, de or­szágosan ‘jelentős üzeme a DCM, hiszen csupán 1962-ben kezdte meg a termelést. Az alig több, mint tízesztendős múlttal rendelkező gyárban már 1969-ben olyan üzemi gyakorlatot tartottak, amely részvevőknek és a rendezők­nek egyaránt emlékezetes még ma is. Az üzem terepadottságai megfelelőek — agyagbánya, kőbánya, felvonulási épületek — a szakmai, gyakorlati mun­ka megoldására. A gyár saját erejéből elkészített egy moz­gójármű- és személymentesí­tő állomást. Az adottságok megfelelőek s erre alapul az állomány felkészítése. Az elméleti kiképzés a szak- szolgálatok és az önvédelmi egységek beosztott állomány részvételével még tavaly le­zajlott. Az idén a gyakorlati munka következik. Az üzemi törzs a gazdasági vezetéssel közösen szervezi meg az al­egységparancsnokok értekez­letét, ahol ismertetik, megha­tározzák az 1975-ös felkészíté­si tennivalókat, a felmérés előkészítésének feladatait. A törzs már egyeztette a párt- és tömegszervezetekkel a rendezvényeket, hogy a ki­képzés lebonyolításában ne legyen semmilyen akadály. Június 30-ig — a nagyjavítás idején tervezik a komplex gyakorlati foglalkozást az üzemi alegységek részvételé­vel. T. K. Kettős rendeltetéssel Mind több nagy teljesítmé­nyű gép könnyíti az építkezés seken dolgozók nehéz munká­ját. Ezekkel a gépekkel azon­ban nemcsak a készülő új utak, hidaik, vasutak, árvé­delmi töltések mentén, ha­nem a polgári védelmi gya­korlatokon — s adott esetben a műszaki mentésnél is — találkozhatunk. Képünkön a Gödöllő hatá­rában az épülő M 3-as autó­pályán dolgozik a hidraulikus rakodó, melyre . rendkívüli helyzetben a romeltakarítás­nál vár nagy szerep. Barcza Zsolt felvétele Gyakorlati foglalkozások — változatos módszerek Sok munka előkészület után az idei tervek, elképzelések a megvalósulás szakaszába lép­tek. Jelentős feladatok elé ál­lítják most a nagyközségi kö­zös tanács polgári védelmi parancsnokságát. Az idén a tennivalók első­sorban a kiképzések eredmé­nyes befejezésére összponto­sulnak. A lakosság és a dol­gozók felkészítését segítik azok a szemléltető eszközök, filmek, diaképek, amelyeket rendelkezésre bocsátunk a foglalkozások szemléltetésé­hez. Meggyőződésünk, hogy szemléletes, gyakorlatias fog­lalkozások bevezetésével te­vékenységünk eredményesebb lesz. Mivel a hátországvédelem szempontjából a mezőgazda- sági üzemek felkészítése a jövőben egyre döntőbb szere­pet kap, így elsősorban erről kell ma a legtöbbet beszél­nünk. Célunk, hogy a hozzánk tartozó fcsz-ekben színvonala­sabbá tegyük a polgári véde­lem személyi és technikai adottságait. Ma már eredmé­nyeink közé sorolhatjuk: a parancsnoki állomány felké­szítését sikeresen befejeztük. Ez a felkészülés és a véde­lem magasabb szintre eme­lésének egyik alapvető felté­tele. A parancsnokok további feladata, hogy az üzemekben, intézményekben minden dol­gozó megismerje, az egyéni és kollektív védelem formáit, el­sajátítsa a feladatok végre­hajtásának módszereit. Az előkészítő munkálatok során fokozott gondot igyek­szünk fordítani arra, hogy az elméleti foglalkozások ne le­gyenek túlsúlyban. Ez azt je­lenti, hogy például a műsza­ki és mentőszolgálat beosz­tottjait ne kívánjuk megtaní­tani az atomfizika különböző elméleti kérdéseire. A tema­tikát úgy kell összeállítani, hogy abból mindenki megis­merje — a szakszolgálatának megfelelő — általános felada­tait, valamint azokat a pol­gári védelmi rendszabályo­kat, amelyeket a mentő mun­ka során feltétlenül ismerni« kell. A szakszolgálatok, önvé­delmi parancsnok felkészíté­sében megfelelő alapról in­dulva folytathatjuk a mun­kát. A parancsnoki állomány kiképzési rendszere bevált és alkalmas arra, hogy köve­telményprogramban előírtakat megvalósítsa. A kiképzések során az eddiginél is nagyobb igények támasztásával, válto­zatos módszerek alkalmazá­sával gyakorlatiasabb foglal­kozásokat kívánunk rendezni. Fontosnak tartjuk a pa­rancsnoki állományi vezeté­si jártasságának és készségé­nek további fejlesztését. Cé­lunk, hogy a parancsnoki ál­lomány képes legyen az al­kalmazási készenlét különbö­ző időszakában bonyolult és váratlan helyzetekben is a le­hetséges legrövidebb idő alatt megalapozott elhatározásokat hozni. A kiképzési idő, a rendel­kezésre álló eszközök inten­zivebb kihasználását is lénye­gesnek tartjuk, továbbá a színvonalasabb politikai fel­világosító munkát. Kiss István pv-törzsparancsnok, Aszód A jelenleg zajló kiképzési ciklus záró éve az idei, tehát most különös jelentőségűek az elkövetkező hónapok a pol­gári védelem megyei, járási, városi és üzemi szervezetei­nek az életében. Az „utolsó kör” következik. Most dől el, hogy sikrül-e teljesítenünk a kitűzött feladatokat. A célki­tűzések elérése természetesen csak akkor sikerülhet mara­déktalanul, ha az előző évek­ben, az előző „körök során” is egyenletesen megfelelő tem­pót diktáltunk. Mégis ez az időszak az, amelyben még pó­tolni lehet bizonyos értelem­ben a hiányokat, fel lehet mérni, hogy melyek azok a területek, ahol fokozottabb erőfeszítésekre van szükség a következő időszakban. A kiképzés jelenlegi hely­zetét most Vác körzetében vizsgáltuk. Váci járás Tavaly lebonyolították az egészségügyi, az óvóhely-, az élelmezési és a riasztószolgá­lat beosztott állományának szakmai, gyakorlati kiképzé­sét. Az idén a műszaki meratő- és vegyvédelmi szakszolgálat felkészítése vár megoldásra. Ezen túlmenően már meg kell kezdeni az előkészületeket az év során lebonyolítandó fel­mérésekre. Az önvédelmi szervezetek felkészítésében a szövetkeze­tekben, ktsz-ekben bizonyos lemaradás mutatkozik. Ezért ezeken a helyeken most a legsürgetőbb, a legfontosabb tennivaló a beosztott állomány kiképzésében mutatkozó hiá­nyok pótlása. Ennél jobban állnak a dolgozók differen­ciált felkészítésében a minisz­tériumi üzemek és a szövet­kezetek. a korábbihoz hasonlóan, kiét fordulóban. Az intézeti, iskolai selejte­zőket és középdöntőket az egyes intézmények maguk bo­nyolítják le a honvédelmi is­mereteik tantárgy, tantervi elő­írásainak és követelményeinek megfeilelően. A megyed döntőn az iskolák három-három fős leány- és fiúcsapatai nevez­hetnek be, évfolyamtól és szakmától függetlenül. Azese- mény május közepén lesz a Dunakanyarban, melyen a ver­senyzők és kísérőik hajóval érkeznek meg. A csapatok el­méleti feladatokat oldanak meg, majd akadály verseny ke­retében szerezhetnek pontokat. A legjobb csapatok és egyéni helyezettek a hagyományokhoz híven értékes jutalomban ré­szesülnek. A hangulatosnak ígérkező egésznapos programot — a döntő eseményein kívül be­mutatók, szórakoztató rendez­vények sora színesíti.

Next

/
Thumbnails
Contents