Pest Megyi Hírlap, 1975. március (19. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-11 / 59. szám
6 XÄMim 1975. MÁRCIUS 11., KEDD Jubileumi tájékoztató Hazánk - ötvenedszer a lipcsei vásáron Jelentős esemény színhelye volt hétfőn a lipcsei nemzetközi vásár magyar pavilonja. A HUNGEXPO jubileumi sajtókonferenciát rendezett Magyarország felszabadulásának közelgő, 30. évfordulójára, és abból az alkalomból, hogy Magyarország ötvenedszer vesz részt a nagy hírű nemzetközi vásáron. A Magyar Népköztársaság három évtizedes fejlődésének főbb állomásait ismertető bevezető után a jelenlevő NDK-beli újságírók és külföldi tudósítók kérdéseket tettek fel az ötéves terv teljesítéséről, az ország társadalmi és gazdasági fejlődéséről, továbbá a Magyar Szocialista Munkáspárt vezető szerepéről, a párt közelgő XI. kongrresszusáról. Este a Hotel am Ring dísztermében Vas János, a berlini ínagyar nagykövetség kereskedelmi tanácsosa és Varga István, a magyar kiállítás igazgatója fogadást adott' a vásár résztvevői tiszteletére. Gyakoribb a felelősségrevonas Hatékonyabbak az árellenőrzések A megyei tanácsok ipari, kereskedelmi, mezőgazdasági és építési osztályvezetőinek részvételével a SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóság Váci úti nagytermében hétfőn kétnapos tanácskozás kezdődött az árellenőrzés tapasztalatairól. Vallus Pál, az Országos Anyag- és Árhivatal elnök- helyettese tájékoztatójában elmondta, hogy az árellenőrzések hatékonysága növekedett. Az árhatóságok folyamatosain vizsgálják a legfontosabb termékek, például a gyermekruházati cikkek, a zöldség-gyümölcs árait, a központi árintézkedések végrehajtását, a lakosságnak nyújtott szolgáltatások helyzetét. A felelősségrevonások gyakoribbá váltak, mégpedig elsősorban a helyi árhatóságok és a kereskedelmi felügyelőségek kezdeményezésére. Az elnökhelyettes rámutatott, hogy az ellenőrzéseket még tervszerűbbé, szervezettebbé kell tenni, s még szélesebb körre kell kiterjeszteni. Vannak olyan vállalatok, amelyek megtartják ugyan az árképzés szabályait, mégis népgazdasági kárt okoznak pazarló magatartásukkal. Nem elég tehát azt vizsgálni, hogy az árak a kalkulációnak megfelelnek-e, azt is ellenőrizni kell, hogy az elszámolt költségek reálisak-e, nem fednek-e pazarlást. Az árellenőrzést a jövőben még szorosabban össze kell kapcsolni a helyes értelemben vett takarékosság vizsgálatával. Ügyelni kell arra is, hogy a takarékosság ne menjen a minőség rovására, mert a minőségrontás is árdrágításnak számít. Vallus Pál arról is szólt, hogy a vállalatoknál befejezéshez közeledik a vaskohászati termékek iránti idei igényük felülvizsgálata. Máris kitűnt, hogy racionálisabb gazdálkodással jelentős mennyiségű anyag takarítható meg. A vállalatok nagy része felülvizsgálta programját, és korábbi rendeléseinek egy részéről lemondott, illetve túlzott' készleteinek egy részét felajánlotta más vállalatok részére. A besizámoló után az érdekelt ágazati minisztériumok képviselőinek vezetésével szekciókban vitatták meg az árellenőrzéssel kapcsolatos kérdéseket. A tanácskozást kedden folytatják. Kiskertekből szakcsoport Munkásjavaslatok (I.) Messze van Budapest Nagyhalától? A Telefongyár kamaszkorú, mindössze hatodik termelési esztendejéhez nekirugaszkodott nagykátai gyáregységében arra a napjainkban sürgető kérdésre kerestem választ: mi lesz a sorsa a munkás javaslatoknak? Egyáltalán: vannak-e ilyenek, amelyek a jó értelemben vett üzemi lokálpatriotizmus, a tulajdonosi szemlélet egészséges jelzései, s nem csupán a hangoztatott, üzemi demokrácia alkotó jelenlétének bizonyítékai. S ha igen: meddig hallatszanak el, s mi minden valósul meg belőlük? Mert az aligha vitatható, hogy a munkások tapasztalatainak felhasználásáról lemondani túlságosan is nagy luxus lenne. Még ebben a rövid múltra visszatekintő gyáregységben is, ahol a munkások döntő többsége fiatal, s nem is olyan régen még a mezőgazdaságban kereste meg a kenyerét. Ez a látszólagos tapasztalatlanság azonban jó adag előítélet- mentességgel párosul, s az új ismeretek, technológiák, jogok, lehetőségek elsajátításának éhségével. Kulcsár Pál igazgató kezdetben rácáfol feltételezéseimre, s meglehetősen szkeptikusan fogalmaz: — Munkásjavaslatok? Ha akarunk valamit mondani — vannak ilyenek. Más kérdés, hogy érdemes-e ezt a témát feszegetni. Attól tartok, ha túlságosan belemerülünk, a dolgozók úgy értesülnek, hogy nálunk nem történik semmi. Persze, hogy elhangzanak munkásjavaslatok, a legtöbb az anyagtakarékosságra vonatkozik. Nem egy közülük újításszínvonalú, csakhát gyáregységen belül megvalósíthatatlanok. — Mégis mit lehet itt helyben, Nagykátán megvalósítani? — Azt mondhatom, a javaslatoknak csupán a töredékét, túlságosan is sok a ha, az esetlegesség — minimális a lehetőségünk. — Miért van ez így? — Mert gyáregység vagyunk. Másrészt: az irányításban van valami hiba. Hangsúlyozom, az elvek jók, csakhát a végrehajtás... Műanyag fogaskerék Nem tagadom, inspirá- íóbb villáminterjúra számítottam a gyáregység első emberével, aki az elviek mellett példákkal is fűszerezte mondandóját. Rögtön egy krónikus javaslat: régen szorgalmazzák* hogy a kapocslemezekhez a rendkívül költséges, kizárólag importból beszerezhető réz helyett vasat használjanak. Vagy: másik kétéves téma. A hívómű fogaskerekének két alkatrészét sokkal gazdaságosabb lenne műanyagból gyártani. Jelenleg az agyrész rézből, a kiegészítő rész bakelitből készül. A műanyagra való átállással az importmegtakarításon túl több művelet, így a forgácsolás, marás, ragasztás, portalanítás, hőkezelés feleslegessé válna. Nyilvánvalóan jelentős gépi kapacitás szabadulna fel, s az embereket más feladatokra lehetne átcsoportosítani. A műszerészek váltig szorgalmazzák a műanyag fogaskereket, amely még egymillió felhúzás után sem kopik el, s lényegesen zajtalanabb rézből és bakelitből eszkábált, úgy látszik, elpusztíthatatlan ősénél. Huszonnégy hónap elteltével a jelentős megtakarítást eredményező javaslat megvalósítására a vállalat vezérigazgatója csak a közelmúltban adta ki az utasítást. Summa summárum: a zuglói törzsgyár jóval messzebb van két-három órányi járásnál Nagykátától. Üresjárat — teherautóval Szerencsére azonban az említett vastag példák nem veszik el a nagykátai gyáregység dolgozóinak munkakörülményeiket megkönnyítő, anyag-, energia-, embertakarékosságot elősegítő, termelékenységet növelő kedvét. A szívós harc a közelmúltban már nem egy esetben a várt eredményt hozta. Széchényi István szb-titkár elmondta, hogy a meó egyik dolgozója központi olajozó beépítését javasolta a fúróműhelybe. Az olajozó — még csak nem is csodák csodájára —, már a helyén van, üzemel. A javaslat elhangzásától megvalósításáig mindössze négy-öt hónap telt el. Korábban a hívómű vázát a törzsgyárban festették. Ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy időnként egy teherautó ötvenkilós, teherrel utazott a fővárosba. Jött az alulról jövő kezdeményezés, s azóta nincs egyáltalán festés. A készülékek idegközpontjait, a hívóműveket ma már helyben, trisó- ban kifőzik, amitől gyönyörű, tartós, ezüstös fényük lesz. Példa tehát akad bőven — pro és kontra egyaránt. Az indulatos, ám minden esetben a közösség érdekeit szem előtt tartó javaslatok elől azonban — erről győztek meg a mind tisztább képet felvillantó beszélgetések, vezetőkkel, munkásokkal —. lassan leomlanak a falak. Pontosabban: a nagyobb erőfeszítést, türelmet, utánjárást igénylő javaslatok megvalósításának kulcsai a vállalat központjának kútjá- ban várnak megtalálásukra. Amire helyben van lehetőség, az többnyire meg is valósul. A demokrácia fórumai De ne essünk át az igazgató által megpendített kezdeti szkepticizmusból a ló túlsó oldalára, ahogy mondani szokás: tartsunk sort. Folytassuk mindjárt azzal a kérdéssel, hogy milyen fórumai vannak az idén már 110 ezer telefonkészüléket gyártó kollektívában a munkásoknak javaslataik megtételére. — A legelső fórum a brigádgyűlés — tuditam meg Farsang Istvántól, a gyáregy- ség-pártvezetőség titkárától —, általában itt hangzik el a legtöbb megszívlelendő észrevétel. Üzemi szinten írásban vagy szóban bárki, bármikor, bármelyik vezetővel közölheti javaslatát, legyen az akár a gyáregységvezető. Az értékelhető — s a legtöbb értékelhető! — munkás javaslatok a termelés-műszaki osztályon csapódnak le. A jók közül a legjobbak újításszinten kerülnek nyilvántartásba —, de a többit is megőrzi az emlékezet. — És a termelési tanácskozások? — Természetesen fórumok. Negyedévenként tartunk termelési tanácskozásokat. Az ott elhangzó hozzászólásokra legkésőbb a rákövetkező termelésin kell a választ megadni. Kertész Péter (Folytatjuk) Zöldségfélékből önellátásra rendezkedik be az albertirsai fogyasztási szövetkezet. Évek óta vajúdó probléma oldódik meg, ha vállalkozásuk sikerül. A dánszentmiklósi tsz megszüntette kertészetét, más termelőszövetkezetek viszont nem foglalkoznak olyan mértékben zöldségtermesztéssel, hogy az fedezhetné a lakosság szükségletét. Az alapvető érdekek egyeztetésével most a ceglédi MÉK kirendeltséggel összefogva szervezte meg az ÁFÉSZ azt a kertészeti szakcsoportot, amely a zártkerteket árutermelő kisgazdaságokká fejleszti. Egyelőre 14 kerttulajdonos alapította meg a szakcsoportot, s kötött szerződést inten zív fóliás termelésre. Elsősorban fejes salátát, zöldpaprikát és retket termesztenek. A becslések szerint a primőr zöldség ellátás ezzel helyi árualapokból oldódik meg a körzet négy községében. A szerződés értelmében ugyanis a kertgazdaságok valamennyi terméküket az ÁFÉSZ-nek adják át. A pályaválasztás jogi szabályai Az általános iskolákban március 20-ig kell beadniuk a tanulóknak a továbbtanulással, illetőleg a pályaválasztással kapcsolatos kérelmüket, jelentkezésüket. Az életpálya megválasztásának fontos jogi szabályai vannak. A szülői felügyelet körébe tartozó jog, hogy a szülő meghatározza: a gyermek milyen életpályára készüljön. A családjogi törvény szerint a gyermek részére azt az életpályát kell választani, amely hajlamainak, testi és szellemi képességeinek, valamint egyéb körülményeinek leginkább megfelel. Ha a szülői felügyeletet együttesen gyakorló szülők az életpálya megválasztásában nem tudnak megegyezni, a döntést a gyámhatóságra bízhatják. Más a helyzet a szülők különélése esetén, Ilyenkor o döntés joga a gyermeket nevelő szülőt illeti meg, hiszen a szülői felügyeletet ő egyedül gyakorolja. laurus Taurus Camping- árugyár felvételre keres kezdő és gyakorlott gyors-gépírókat, kezdő és gyakorlott bérelszámolókat, SZTK-ügyintézőket, közgazdasági érettségivel rendelkező munkaerőket, 16 évet betöltött női dolgozókat betanított munkára kettő és három műszakos munkakörbe. 18 évet betöltött férfi dolgozókat betanított munkára kettő és három műszakos munkakörbe. Vidéki lakosok részére kedvező feltételekkel szállást biztosítunk minimális térítés mellett. Csőszerelő, hegesztő szakmunkásokat. Elektroműszerészeket, villanyszerelőket és lakatos szakmunkásokat. Jelentkezés: TAURUS Taurus Campingárugyár munkaügyi osztály, Budapest IX., Lenhossék u. 3. szám. Telefonszám: 341-335. Kismotor és Gépgyár 2. sz. Gyáregysége Bp. XV., Ságvári u. 14. felvesz lakatos, hegesztő, marós szakmunkásokat betanított munkára férfit és nőt, valamint anyagmozgató segédmunkásokat és takarítónőket. mv Volán 1. sz. 3. sz. Vállalat üzemegysége azonnali belépéssel felvesz százhalombattai munkahelyre hálózati villanyszerelőt, rakodógép- kezelőket, darukötözőket, szállítórakodómunkásokat. Jelentkezés: Budapest III., Zay u. 24—26. Munkaügyi osztály. Fóti gyermekváros felvételre keres belső ellenőrt. Jelentkezés: 8—16.30-ig. Fót, Gyermekváros. Üjonnan felépült, kibővített üzemünkbe felveszünk fiatal marós és esztergályos szakmunkásokat. Jó körülmények, továbbtanulási lehetőség, üzemi étkezés. Kereseti lehetőség a teljesítménytől függően. Jelentkezni lehet a GALGAVÖLGYE Mgtsz. galgagyörki üzemében. Galgagyörk, Mácsal ü. Fröccsgépekhez értő és szerszámfelszerelésben jártas beállítót azonnali belépésre keresünk. J elentkezés: Úttörő Mgtsz. Duna- bogdány műanyagrészlege vagy este 7 után 386—756. Csak megbízható szakember jelentkezését kérjük. Juhász állást keres I Albertirsán, Hámár április 1-re 20 éves Kató út 32. számú állami gazdasági gyakorlattal, Cegléd környéke ajánlat esetén lakás nem szükséges. Ajánlatokat „Juhász” jeligére Cegléd. Gubodi u. 14. sz. alá kérek. Juhászattal foglalkozó tsz-ek, ág-ok figyelem! Juhászati brigádvezető lakásváltozás miatt állást keres. 16 éves állami gazdasági gyakorlattal. „Cegléd és környéke előnyben’ jeligére a Cegléd, Gubodi u. 14-be. Az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt, Gábor Áron öntöde és Gépgyára felvételre keres: esztergályosokat, lakatosokat, hegesztőket. magkészítőket, öntödei betanított munkásokat, anyagmozgatókat, férfi segédmunkásokat, portásokat. Jelentkezés: személyesen az üzem gazdasági osztályon Bp. VIII., Asztalos Sándor u. 9—11. A MEZŐGÉP felvételre keres: esztergályos, marós, köszörűs, fogazó, hőkezelő, tmk- lakatos, villanyszerelő szakmunkásokat, elektromos és Diesel- targoncavezető. darukezelő, minőségi ellenőröket, betanított gépmunkásokat, segédmunkásokat, műhelytakarítókat, valamint gép- és gyorsírókat és portásokat, műszaki rajzolókat. Jelentkezni lehet: Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Váll. 1139 Budapest XIII., Forgách u 9/a. Munkaügyi osztály. Budapesti és Budapest környékén levő munkahelyeinkre ács-állványozó, kőműves, /as- betonszerelő, csőszerelő, hegesztő szakmunkásokat, ezen szakmákba segédmunkásokat keresünk felvételre. Szállást biztosítunk. Jelentkezést kérjük személyesen vagy levélben. Cím: Középmagyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat 2101 Gödöllő, Tessedik Sámuel utca i. sz. Felveszünk szakmunkás és betanított varrónőket és gépi munkát végző bedolgozókat. Jelentkezés: Ócsa, Tanácsháza. Perfekt gyors- és gépírót felveszünk. Gyöm- rői Ruhaipari Szövetkezet Gyömrő, Stein- metz kap, u. 69—71. A 208. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet Szigetszentmiklós, felvételt hirdet (Csepel Autógyár mellett) 1 fő bér jelentő, 1 fő adminisztrátori állásra. Az állás betöltéséhez lehetőleg érettségi bizonyítvány, ill. gépírási ismeret szükséges. Megközelíthető: Közvágóhídtól HÉV- vel vagy Csepel Tanácsház tértől 38-as autóbusz végállomásáig. ADÁSVÉTEL Totálkáros, 2 éves 125-ös Polski Fiat eladó Telefon: napközben Gyömrő 77, este 21 óráig Gyömrő 90. Csemő, Szénás telek 2. sz. alatt 1200 négyszögöl Starking- és Jo- kóépülettel, beköltöz- nathán-gyümölcsös, la- hetően eladó. Kőút mellett. Érdeklődni: Mizsei út 18. sz. alatt, tej gyű j tő, Gönczölnél. Csemő, III. kér. Mizsei út 18. számú családi ház mellékhelyiségekkel, villany, fúrott kúttal, 1200 négyszögöl telekkel eladó. Kertészkedésre alkalmas, műút mellett. Érdeklődni csemői tej gyűjtő, Gönczölnél. Eladó csöves kukorica l$b. 20 mázsa. Nagykőrös, III. k. Gyöngy- virág u. 12. __________ sz oba összkomfortoí (mellékhelyiségekkel, garázzsal) 600-as telken felépített új ház sürgősen eladó._______ El adó komfortos kertel ház Nagykőrös, Üjvi- lág u. 2. I. em. 4. Austin 850 javíthat* állapotban eladó. Nags László, 2330 Dunaira- raszti, Szt. László u 34. Cegléden főútvonalon új ház, alul üzlethelyiség, fenn 2 és fél szobás lakás, mindenre alkalmas, sürgősen eladó, különválasztva is, Érd, Kinizsi 10. Ugyanitt családi ház áron alul eladó. Nagykőrösön 200 n.-öl házhely eladó, Galamb u. 3. Érdekl.: Lőrincz pap u. 2. Farkas utca felől. Eladó 220 n.-öl kert a Zentai utcában. Érd.: Nagykőrös, Báthory u. Q. ________________ El adó 2 szoba, konyha, melléképületekkel, beköltözhető ház, 300 négyszögöl területtel. Nagykőrös, I. k. Táz- eredei u. 48. sz. Kulcson 500 n.-öl kertes szőlő eladó. A 6-os úthoz 200 méter, Dunához 800 méter. Érdeklődni lehet: Kulcs, Kossuth Lajos u. 85. Eladó három és fél hónapos magyar vizsla. Érdeklődni lehet: 2120 Dunakeszi. Moszkva u. 15. Nagykőrösön vízszívó villanymotor szivaty- tyúval eladó. Tárerdő d. 5. VEGYES mv Figyelem! A Volán 1. sz. Vállalat az Autóközlekedési Tanintézetnél B, C. E kategóriára gépkocsivezetőket képez ki. A költségeket a vállalat téríti, a tanfolyam idejére havi 1300 Ft bért biztosítunk. Budapesti vagy Pest környéki állandó lakással 18. életévüket , rendelkező, betö'iött férfiak jelentkezését várjuk; munkanapokon: 8—12 óra között a személyzeti vezetőnél. Jelentkezés: XIV., Pillangó u. 13/a. XIV., Mogyoródi út 26—32. III., Zaj utca 24. IX., Táblás utca 36—38. ^ XIII., Mohács utca 24—26. XIII., Hegedűs Gyula utca 45. Gödöllő, Dózsa György út. NB fekvő kaptáros méhészetért adok megkímélt DKW F 12 CX-es kis kocsit. Gyömrő, Liszt F. u. 30. Wolcz Ferencné. Dabas II. k. (Dabas Szőlők) kétszobás új családi ház, családi okok miatt szabad kézből, sürgősen eladó. Érdeklődni lehet: Dabas H., Toldi Miklós út 32. Kovács tmréné. Nagykőrös központjában ház eladó, Klapka 4. szám alatt 2 szoba, konyha, összkomfortos, gázfűtéssel, garázzsal. Állattartók, figyelem! A háztáji és egyéni termelők kocaállománya számának növelésére újabb, kedvezményes vemhes kocasüldő kihelyezési akciót indítunk. A kocákat 3500 Ft, illetve a törzskönyvezetteket 4000 Ft/db árban hitelbe — törlesztéses visszafizetésre — adjuk ki. Az akció keretében az érvényes szerződéssel rendelkező ügyfeleink a lakóhelyükhöz eg- közelebbi takarmány- elárusító helyen kocánként 500 kg kocatápra, az ellést követően pedig kocánként 100 kg malactápra, valamint 200 kg süldő- tápra garantált vételi lehetőséget kapnak. Részletes felvilágosítást járási kirendeltségeink és területi felvásárlóink adnak. Pest-Nógrád megyei ÁUatfopr • —'U’‘ galmi és Húsipari Vál*» lalat. U Mindenféle motor, motorkerékpár javítását szakszerűen vállalom. Kecskés műszerész, Cegléd, Déli út 79/A, Körösi út sarok. Ezüsfenyő-csemete, hamvas, ezüst csillám- lású százanként kettőszáz forint. KarácsonyEladó Raj Gaz Nagy- fa-csemete százankér kőrös. V. k. Galgóczi nyolcvan forint. Szak K. u. 7. Érd.: délután tanácsot, árlapot ku ■ dünk. Pasaréti fénye Kuvaszkölykök eladok kertész. 1026 Budapes Cegléd, Sas u. 34. .Guyon utca 3. i