Pest Megyi Hírlap, 1975. február (19. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-08 / 33. szám
1975. FEBRUÁR 8., SZOMBAT %Mdm> Csápos kutakhoz A Fővárosi Vízművek csápos kutakat telepít Kisorosziban, a főváros vízellátásának megjavítására. A képen látható 2233 mm-es acélcsöveiket a sziget visegrádi oldalán levő kútba építik be. Gárdos Katalin felvétele Rugalmasan, gyorsan Szentendre egyik büszkesége a Felszabadulás lakótelep. Uj lakói elégedetten vették tudomásul, hogy máris megindul az autóbuszjárat, amely a HÉV-végállomástól felviszi, illetve a lakótelepi hőközponttól lehozza az utasokat. A január 27-én meginduló járatok azonban némi meglepetést okoztak, a hét járatpár mindenképpen kevésnek bizonyult. Az első autóbusz reggel 6.10-kor indult fel a HÉV-állomástól a hegyre és onnan 6.18 órakor fordult vissza. Az utolsó járat 17.25- kor indult és 17.33-kor tette meg aznapi utolsó útját. Így bizony a korai munkába indulók és a későbben hazatérők továbbra is gyalogolhattak. A Volán 20-as Vállalat azonban dicséretes gyorsan intézkedett és február 10- íől kezdődően már napi 11 járatpárral segíti az ottlakók közlekedését. E naptól kezdve az első autóbusz 5.10-kor indul a Felszabadulás lakótelepre és onnan 5.18-kor fordul vissza. Délután a HÉV- cllomástól 18.25, 20.25 és 22.25 órakor is lesz járat, amely a Felszabadulás lakótelepről a' korábban már közlekedő időpontokon túl 18.33, 20.33 és 22.33 órakor fordul vissza. A megelőzésre nagy gondot fordítanak Városi állatorvosi rendelő és ambulancia épül Szentendrén az állategészségügyi feladatokat a városi főállatorvos, az élelmiszerhigiénikus szakállatorvos és a szaktechnikus, valamint egy felcser — a Pest megyei Állategészségügyi Állomás dolgozói — látják el. A város csupán egy gyepmestert alkalmaz. Megelőzés és gyógyítás Az állatorvosi gárda munkája elsősorban a járványvédelmi megelőzés, az elrendelt kötelező védőoltások megadása, az állatforgalom ellenőrzése és természetesen a beteg jószágok gyógyítása. Jelentős nagyüzemi állattartást egyedül a Mathiász Tsz folytat, ahol szarvasmarhát és juhot tenyésztenek, valamint baromfifeldolgozó-üzemet működtetnek. Az élelmiszerhigiénikus orvos és beosztottja elsősorban ezen a baromfivágóhídon ellenőriz, de ők vizsgálnak meg minden más élelmiszert és készítményt nemcsak Szentendrén, hanem a szentendrei és a budai járásban is. Az urbanizáció térhódítása következtében mind kevesebb a nagy testű haszonállat Szentendrén. Lovat csak a rendszeres fuvarozással foglalkozók tartanak és összesen nyolc magánudvarban találni szarvasmarhát. A külterületi házakban még nevelnek sertést, de nem sokan, akárcsak baromfit. Fejlődik viszont a házinyúl- tenyésztés: az eddiginél többen szerződtek erre a fogyasztási szövetkezetekkel. Annál több kutya, macska van Szentendrén, elsősorban igényes fajállatok. Megnőtt ezért az érdeklődés az állatorvosok gyógyító munkája iránt is. Betartani a rendeletet A bükkösparti állatorvosi rendelő és az élelmiszerhigiéniai laboratórium már alig győzi a forgalmat. A rendelő minimális felszereltségével csak a behozott kisállatok vizsgálóhelyéül — főleg' a kötelező veszettség elleni oltások elvégzésére — szolgál, nagyobb ambuláns kezelésre nem alkalmas. Ugyanígy az 1920-as években épült gyep- mesteri telep — amely akkor a város legszélén volt — jelenlegi helyén tovább már nem működhet. A tavaly év végén átdolgozott és elfogadott új állat- tartási tanácsrendelet jól szabályozza a városban mindenfajta állat tartását. Az állategészségügyi szolgálatnak most e rendelet betartásának az ellenőrzése és végrehajtása az egyik fő feladata. Mindehhez azonban új, korszerű állatorvosi rendelőre és ambulanciára, valamint gyepmesteri telepre van szükség. A szentendrei termelés-ellá- tásfelügyeleti osztály a korszerűbb járási-városi kisállat-ambulancia, valamint a gyepmesteri telep kialakítására még a múlt év novemberében tervtárgyaló megbeszélést folytatott a Pest megyei Tanácsnál. A megyei Állategészségügyi Állomás támogatásával a szükséges ősz- szeget jóváhagyták és a pénz átvétele után megkezdik. az építkezést Itt lesz a felvásárlótelep A helykijelölés már megtörtént. Miután a kisállatambulancia járási feladatokat is ellát, Pomáz és Szentendre határában épül majd a gyepmesteri telep, egy szolgálati lakással és a kisállatambulancia, összesen . 700 ezer forintos, költséggel. A városi tanács saját keretéből építteti meg az odevezető 100 méteres beton bekötő utat, végezteti el a villany és a víz bevezetését. Ugyancsak itt lesz a felvásárlótelep, ahol átveszik a szerződött állatokat, és ahol a hét meghatározott napján vásárt tartanak, miután Szentendrén a rendelet értelmében nem lesz többé állatpiac. K. M. Társadalmi munkával is Leányfalu gyarapodik A IV. ötéves tervben Leányfalun eddig 54 millió forint értékű berunázást végeztek. Kiépítették a közműhálózatot, meleg vizű strand, kemping, éttermek szolgálják a lakosságot és a hyáridóben itt üdülők tízezreit. A nagy fejlődés már 1962- ben megKezdödött, amikor telkek eladása révén a tanács haLmillió forintos jövedelemhez jutott. Ezzel az összeggel kezdték tíz éve és még ma is tart a vízhálózat építése, amire eddig 17 milliót költöttek. A 16 kilométeres úthálózat pontosan megduplázódott. A VI. ötéves tervben 740 építési engedélyt adtak ki, közülük 700 szólt üdülőre. Tavaly 250 új hétvégi házzal szaporodott a község épületállománya. Január végén tanácsülésen vitatták meg, hogy mát tesznek az idén a község fejlesztésére. Hiszen feladat még lenne továbbra is rengeteg, azonban anyagiakkal és erővel nem bírják egyszerre. Évente újra meghatározzák a fontossági sorrendet. Továbbra is az ivóvízellátás a legfontosabb, ezért a reális igények alapján meghatározták, mely utcák kerülnek sorra. Az érdekeltek hozzájárulása a fejlesztéshez, a csőhálózat lefektetéséhez, eléri a félmilliót. Amennyire várják az emberek, hogy végre eljusson hozzájuk is az ivóvíz, annyira kellemetlen vendég a belvíz. A különböző lappangó vizenyők levezetésére, a csatornaépítés folytatására 760 ezer forintot költenek. A víz után közvetlenül a villany- és az úthálózat további kiépítése következik. Az idén a Kerekhegyen, a Sasülés dűlőn és a velük határos községrészeken megépítik a magas- és kisfeszültségű légvezetéket és egy transzformátorházat. A bekapcsolásira váró 250—300 fogyasztó 200 ezer forintos __________________/___________ kö zműfejlesztéssel járul hozzá a tanács egymilliós kiadásához. Tavaly társadalmi munkával megkezdődött a Galamb és a Hegyalja utca egy-egy szakaszának az építése. Most tovább folytatják. A szükséges anyagot a tanács szállítja a helyszínre. Másutt is építettek ilyenformán utat, például az Árvácska és a Sasülés utcában. Az útfejlesztésre tartalékolt összeggel elsősorban ezeket az építkezéseket segítik, és ami marad, abból készítenek majd járdát, a tanácsülés határozata szerint elsősorban a Gyulay Pál, a Szamuely utcában és a Móricz Zsigmondi úton. Az e havi tanácsülésen döntenek arról, hogy mikor és mennyi pénz jut majd az elmúlt két évben feltöltött Du- na-parti sáv Petőfi és Erkel utca közötti szakaszának parkosítására. Ezen a tavaszon, mint már évek óta, a községi tanács legfontosabb munkája a meleg vizű strand fejlesztése lesz. Bővítésére jelentős nagyságú, személyi tulajdonban levő szakaszt kellett kisajátítani, miután a kártalanításhoz szükséges összeget a megyei tanácstól megkapták. A strandfürdő továbbépítését már az üzemben tartó vállalat végzi. Néhány új épülettel, üzlettel is gazdagodik az idén Leányfalu. Elkészült a gázcseretélep, a tűzoltóság a biztonsági berendezéseket rendben levőnek találta, így az ÁFÉSZ rövidesen megkezdheti itt a propánbután gáz palackok átvételét és kiadását. Ugyancsak az idén befejezi a Nyugat-Pest megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat a strand melletti élelmiszerbolt bővítését és korszerűsítését. Ennek az új üzletnek a léte sokat javít majd nyáron a kirándulók ellátásában. A legnagyobb üzlet mellett bővítik még a községi tanács 900 ezer forintos hozzájárulásával a Szabadság téri, a Kilátók útjánál levő élelmiszerboltot és a hajóállomás melletti pavilont is. Komáromi Magda Városi hírek — A városi tanács műszaki osztálya az elmúlt évben az utak-hidak javítására, karbantartására és felújítására 666 ezer forint értékű munkát végeztetett. Öntött betonból mintegy 3 ezer méter hosszúságú járdát építettek 401 ezer forint értékben. A járdalapok elhelyezését nagyrészt társadalmi munkával a lakosság vállalta. — A tanácsi munka megjavítására a beosztott dolgozók között pályázatot hirdettek. Erre 19 javaslat érkezett, amelyből a bíráló bizottság hetet megvalósításra elfogadott. — Az izbégi sportpályát a Mathiász Tsz vette át. Azóta A szabadság madara Szentendrén új öltözőt építették, a pályát felújították. A fenntartás költségeiről ugyancsak a termelőszövetkezet gondoskodik. Üj parkok. A városi tanács illetékesei sorra járják a belterületet, hogy hol lenne mód, esetleg kisajátítások révén is, egybefüggő zöldterületek, parkok, pihenőhelyek kialakítására. Készül április 4-re a város felszabadulási emlékműve Stílusos, ahogyan Csíksizenifcmihá- lyi Róbert folytatja a munkát, gipsz- szél ragasztja a Szentendréd felszabadulási emlékmű hungarocell vázlatát, miközben beszélgetünk házi műtermében, ahol minden olyan emberi. Bölcsőben sír a negyedik gyermek, a fiú, de hamarosan mosolyra vált a hang. A szentendrei kertben fenyőrigók és meggyvágók cikáznak, s képletesen szólva, de a lényeget illetően ténylegesen is rászálltak az emlékmű tetejére, mely békéből, emberi szárnyalásból épül madártanná ösvényen. Már szállítják a budakalászi mészkövet, az emlékmű rücskösen hagyott posztamen- sét, mely egy kicsit a múlt jelzése, melyen hamarosan felragyog az emberi kézzel szimbolikus madárrá csiszolt süttői fehér mészkő, eszmévé változott anyag. Időből, térből, történelemből. családból, madárvilágból vési, alakítja emlékeztető emlékművé Csíkszentmi- hályi Róbert a ma még hallgató tömböt, hogy a 30. évforduló napjára megszólaljon szobornyeLvén. Különös ez a madár. Forrása nemcsak a szentendrei kert szorgalmas éneklése, hanem a századok reményét betöltő népdal, a vármegyeházra felszálló szabadságmadár, melynek áramlása Ady és Kodály művészetébe is megérkezett. Csíkszentmihályi Róbert összetett alakzata virág is, madár is, kehely is: nyíló tavasztest, ettől olyan kifejezően emberi. Madárrózsa koronázza a közel négy méter magas oszlopállványt, amelyre e fehértüzű szo- borlátomás kerül, hogy ringató ünnepet szerezzen szemnek és értelemnek. Sok jelkép közelítette a felszabadulás ma is tartó folyamatát, amikor népünk megkezdte történelmi elvetélések és sorscsapások után alkotó korszakát, igazi életét. Ezt a felszabadulás- pillanatot hősi figurákkal, szönnyma- dárral viaskodó emberalakkal, meztelen lábú asszonnyal, géppisztolyát markoló szovjet katonával, láng alakú, meredek íveikkel idézte szobrászatunk. Ezúttal a madarak szabad röptéiben, önfeledt szárnyalásában találta meg a művész saját élményeinek medrében, történelmünk minőségi metamorfózisának hősi és békességgé lágyuló, általános alkotássá emelkedő, le nem zárt, hanem táguló időegységét. A ház asszonya érmek és a gyerekek között mozog hangtalan mosoly erős jelenlétével, mely e szobrok hiteles háttere, hiszen ettől is ihletődiiik. Fotós érkezik a múzeumból. Magamra maradok. Körbejárom a kertet, portrék, állatszobrok; szarvasok, vaddisznók között lépek. Először a természetet szerette meg Csíkszentmihályi Róbert, a Bilis vadonát, ott figyelte a később érmekké növelt ősi hangokat, az erdő ritmusát, csigákat, madarakat. Az ő tanárai a gyökerek, érzékeny fegyelemmel nyúlt le kagylókhoz. A madarak is berepültek életébe, több érem felületén figyeli mozgásukat évek során. + így történt, hogy amikor 1974 nyarán a szentendrei szobrászok közül megnyerte a felszabadulási emlékmű pályázatát, számára a szabadság első napja lendületes madártestben tárult fel. Újra bent vagyok a műteremben, és figyelem, hogyan finomítja az első vázlat lehetőségeit az eredeti méret arányaira hangolva. Eredetileg betontalapzatra gondolt, de a mészkő kellemes anyag, örülhetünk a módosításnak. Így szoborban felszálló madara valóban a szabadságot érzékelteti április 4-től azoknak, aki% megpillantják a szentendrei emlékművet, amelyben e szabadságtest kinyitja a világot, az élet le nem zárt, hanem növekvő határait. IJjabb kopogás a műterem ajtaján, szobrászkolléga és szerelő érkezik. Búcsúzom. Már kint caplatok a dömperek felverte sárban, hamar felengedett az alig megfagyott talaj. Észre sem veszem, hogy mire a barokk kálvária mellett a Görög Kancsóhoz érek; nemcsak cipőm, hanem nadrágom is csupa sár. Észre se veszem, annyira telítődtem madárral és szabadsággal. Losonci Miklós Valutabeváltás Visegrádon Valutabeváltásra a takarék- szövetkezetek közül egyedül a dunabogdányi takarékszövetkezet visegrádi kirendeltségének van engedélye. Ez az üzletág rendkívül jelentős nemcsak a szövetkezetnek, hanem segíti a turistaforgalmat, komfortosabbá teszi a külföldiek dunakanyari tartózkodását. Amint Bártfay Sándor ügyvezető elmondotta, Visegrádon a mainál jóval több pénzt válthatnának be, ha a körülményeik kedvezőbbek lennének. A kirendeltség he. lyisége ugyanis eléggé kiesik a forgalomból és rendkívül kicsiny alapterületű. Elgondolható, mennyien felkeresik, amikor ötmillió forintos betétet kezelnek és másfél milliónál is több a kikölcsönzések összege. Elsősorban valutabeváltás céljára, megfelelő körülmények között, hétvégeken és ünnepnapokon ügyeletet tartanának. Hatásos röpcédula Még 1973-ban, az év végén történt, hogy a szentendrei városi tanács felkérte a Szentendrei Szolgáltató és Ipari Szövetkezet vezetőségét, hogy a tartós fogyasztási cikkek garanciaidőn túli javításának ismertetéséről hatékonyabb propagandával tájékoztassa a lakosságot. A szövetkezet megfogadta a jó tanácsot. Tavaly^ tízezer röpcédulát osztottak szét Bu- dakalásztól Visegrádig, a járás valamennyi községében. Ennek hatására az olajkályha, a hűtőgép és a háztartási kisgépek javításában 50 százalékos forgalomemelkedés történt és a szövetkezet 70 ezer forint többletbevételhez jutott.