Pest Megyi Hírlap, 1975. február (19. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-05 / 30. szám

I Mil W V» HEGYEI •fRgsjr If s-mmmf 1915. FEBRUÄR 5., SZERDA KUSZ Az oroszlán árnyéka Párizsban befejeződtek a francia '—nyugatnémet tárgyalások. Ké­pünkön: Valery Giscard d’Estaixig elnök búcsúzik vendégétől, Helmut Schmidttől. PÁRIZSBAN véget ért a francia—nyugatnémet csúcs­találkozó. Az évenként kétszer megrendezésre kerülő csúcs immár hagyományos a két fontos nyugat-európai ország kapcsolataiban. Eredetileg még Adenauer idején, tehát nem sokkal a második világ­háború után, azzal a meggon­dolással vezették be, hogy „Európának már túlságosan sok tragédiát okozott a meg­értés hiánya a franciák és a németek között.” NÉZETELTÉRÉSEK persze ma is vannak, de — a felis- merhetetlenségig megváltozott körülményeknek megfelelően — egészen más természetűek. Szinte minden tanácskozáson vitát okozott eddig az agrár­kérdés. Az alakító római szer­ződés meglehetősen nagy elő- ' nyöket biztosított Párizs szá­mára, és az egymást követő francia kormányok igyekez­nek konzerválni ezt az előnyt. A LEGAKTUÁLISABB né­zeteltérés a két fél között egy harmadikra, Angliára vonat­kozik. A tárgyalóasztalra két­ségtelenül rákerült a brit oroszlán árnyéka. Anglia ugyanis közismerten fenntart­ja azt a szándékát, hogy eset­leg kilép a^Közös Piacból, ha nem változtatják meg tagsá­gának feltételeit. HELMUT SCHMIDT nem titkolta, hogy párizsi megbe­szélésein felajánlotta a közve­títést az Elysée-palota és a Downing Sreet 10, a brit mi­niszterelnöki rezidencia kö­zött. Neki az a véleménye, hogy a francia merevségből engedni kell, meg kell köny- nyíteni az angoloknak a bent- ' maradást. PÁRIZSNAK viszont nem- . csak gazdasági, hanem politi­kai aggályai is vannak. Bár a jelenlegi politika nem egy­szerűen a De Gaulle-féle vo­nal folytatása, az örökség egy része élőnek tűnik. Például az a meggyőződés, hogy — mint erre az Humanité emlékeztet —, Anglia, ha hagyják, köny- nyen lehet az amerikaiak tró­jai falova a Közös Piacban. A KISZIVÁRGOTT hírek szerint voltak bizonyos viták a Közel-Kelettel, az infláció­val és általában a gazdasági gondokkal kapcsolatban is. A megfigyelők első benyomása az, hogy éppen a gazdasági helyzet súlyossága könnyítette meg a Londonnal kapcsolatos kompromisszumot. Egy látvá­nyos brit kilépés ugyanis to­vább sötétítené az amúgy sem túlságosan derűs nyugat-euró­pai égboltot. A KOMPROMISSZUM lé­nyege: a szervezet szabályai megmaradnak, de „kivételes esetekben” szó lehet úgyne­vezett „korrekciókról”. HÁROMNAPOS NSZK-beli látogatásra Bonnba érkezett kedden délután Kurt Wald­heim, az ENSZ főtitkára. A DÉL-VIETNAMI hazafias erők a Mekong deltavidékén kemény ellencsapásokkal vá­laszolnak a saigoni hadsereg területszerző akcióira. ÚJJÁÉPÍTETTÉK a Hai folyó hídját, és ezzel hely­reállt az összeköttetés Észak- és Dél-Vietnam között. AZ NDK ÉS AZ NSZK kor­mányának küldöttsége kedden Berlinben folytatta tárgyalá­sait a két ország tudományos és műszaki megáPapodásának tető ala hozásáról. ­Ben lely­A New York Times és a halászhajók Portugál cáfolat — szovjet kommentár A portugál külügyminisztérium nyilatkozatban közölte: min­den alapot nélkülöznek egyes külföldi sajtóorgánumoknak azok az állításai, amelyek szerint a Szovjetunió azt kérte vol­na a portugál kormánytól, hogy biztosítson neki támaszpontot halfeldolgozó hajói számára. Vlagyimir Goncsarov, a TASZSZ hírmagyarázója rea­gál arra a New York Times- ban megjelent közleményre, amely szerint „komoly veszély fenyegeti az északatlanti szer­ződés országainak biztonsá­gát ... Megkezdődött a szov­jet hadi tengerészeti erők kon­centrálása a nyugat számára fontos két haditengerészeti körzet területén... A lap lisszaboni tudósítója megtudta: „A Szovjetunió az­zal a kéréssel fordult a por­tugál kormányhoz, hogy en­gedje meg egyik kikötőjének felhasználását”. A tudósító ez­zel kapcsolatban hangoztat ja a „szovjet veszélyt”. A közleménnyel kapcsolat­ban Goncsarov megjegyzi, hogy a jelekből ítélve a lap lisszaboni tudósítója tehetsé­get- érez magában a mélyen- szántó stratégiai elemzésekhez, éppúgy, mint a drámai intri­kákhoz. A TASZSZ hírmagya­rázója felteszi a kérdést:' Cirkálókról, repülőgép-anya­hajókról vagy tengeralattjá­rókról van szó? Ezután rá­mutat: miközben a tudósító „hadászati terveket” emleget, csupán azt közli, hogy szovjet halászhajókról van szó, és — szerinte — azt kérik, hogy ezek befuthassanak egy portu­gál kikötőbe. Vlagyimir Goncsarov megál­lapítja : A New York Times tudósí­tójának tudnia kell arról, hogy a szovjet halászhajók víz- és élelmiszer-készleteik kiegészí­tése céljából, néha pedig kar­bantartási célokból igénybe veszik sok álldVn, köztük nyu­gati államok kikötőit is. Régi gyakorlat ez, de ez ideig sen­ki sem gondolt arra, hogy szenzációként foglalkozzék ez­zel. A provokációs hírverés, amely nyilvánvalóan nem­csak a New York Times olvasóinak, hanem a portugál közvéleménynek a megtévesz­tését is célozta, kudarcot val­lott. As erífseal helyzet Nyugati hírügynökségek jelenté sei szerint Aszmarában, az eritreai tartomány fővárosában kedden reggeli órákban is folytatódtak az összetűzések. Röviddel éjfél ut^n a város központjában gránátrobba­nások, majd később szórványos géppuska-lövöldözések voltak hall­hatók. A kormány csapatok tüzér­sége Aszmara környékén folytatta a támadást a szeparatista erők el­len. Az etiópjai ideiglenes ka*o- nai kormányzótanács hétfőn este kiadott közleményében az eritreai tartományban ki­alakult helyzettel foglalko­zik. A tanács hangoztatja, hogy az emberélet-vesztesé­gekért azokat terheli a fele­lősség, alkik a béke és a biz­tonság megzavarására töre­kednek Eritreában. A dokumentum . a továb­biakban emlékeztet arra, hogy december végén Aszmarába az eritreai tartomány .főváro­sába érkezett egy etióp kül­döttség, hogy párbeszédet kezdjen a probléma megoldá­sáról. A megbeszéléseken ja­vaslatok hangzottak el a tar­tomány béliéjének helyreállí­tására. Az etiópiai delegáció a dialógus során hozzájárult ahhoz, hogy a hadsereget Aszmarában visszavonják a laktanyákba és a tartományi székhely rendjének fenntartá­sát az eritreai rendőrségre bízzák. , Nem a hibáiért becsüljük Nem szeretem a tábornoko­kat. Ök a háborút testesítik meg. Valahogyan belém neve­lődött a militarizmus elleni gyűlölet. Hiszen átéltem a má­sodik világháborút. Persze kü­lönbséget tudok tenni és teszek is hadsereg és hadsereg, tábor­nok és tábornok között. így De Gaulle-t becsülöm. Benne nem a tábornokot, hanem a francia államférfit látom, aki egy időben jól képviselte ha­zája ügyét. Róla szóló életrajr zot olvasok. A nemesi származású fran­ciának, az igazi hazafinak, népe keménykötésű fiának élete megihlette a szerzők so­kaságát. Valóban különös élet­pályát futott be. A jezsuita kollégium filozófiatanárának fia szigorú, hazafias nevelés­ben részesült, a katonaisko­lát jelesen végezte el, részt vett az első világháborúban, a két háború között különbö­ző posztokon szolgált. A má­sodik világháborúban dan­dártábornok, bátor hadosztá­lya ellenáll a német nyomás­nak. A katonai vezetés gyáva magatartása láttán megerősö­dik benne az a gondolat, hogy határozottan száll szembe a német betolakodókkal. Ezért szakít a náciknak behódoló kapituláns kormánnyal és Londonban megkezdi az ellen­állás szervezését. Élére állt a Szabiid Franciaország, később a Harcoló Franciaország elne­vezésű szervezetnek. A hábo­rú után 1946-ig a Francia Köztársaság ideiglenes kormá­nyának miniszterelnöke, 1946- tól 1958-ig visszavonultan élt szerény otthonában, s 1958- ban tért vissza a politikai életbe. Megteremtette az Ötö­dik Köztársaságot. Ezt a De Gaulle-t mutatja be lcsan könyvében Ny. Ny. Molcsanov. Igen érdekesen ismerteti élet­pályáját, hogyan lett a rejté­lyes, éppen ezért kiismerhetet­len férfi klasszikusan nagy burzsoá államférfi. Életének követésével a történelmi hátte­ret is megismerteti, melyből mindenekelőtt kitűnik a hazá­jáért harcoló De Gaulle egyéni­sége, aki nemcsak nagy mű­veltségű, kiválóan képett kato­na, nemcsak 4 vitézségével és utolérhetetlen leleményességé­vel emelkedett ki társai közül, hanem bátor, kezdeményező el­méleti munkásságával is. A tábornok nemcsak jó po­litikus, kiváló államférfi volt, hanem bátorsággal rendelke­zett ahhoz, hogy fölülbírálja korábbi • döntéseit. Lépést tu­dott tartani a haladással. Tud­ta, hogy a „hadseregek min­den korszakban a barbárság eszközei voltaik...” — írja és részletezi, hogy milyen célra használták fel a múltban, de hozzáteszi: „micsoda nagysze­rű erényekkel gazdagították az emberek erkölcsi tőkéjét. Létezésük, a bátorság, az oda­adás nyomán csúcsokat ért el a lélek nagysága”. S ebben van igaza De Gaulle-nak. Nem akarjuk itt, e helyen összehasonlítani a szocialista és burzsoá hadsereg szelle­mét, harckészségét, de a szov­jet hadseregnek a Nagy Hon­védő Háborúban tanúsított magatartásáról szót kell ejte­nünk, mivel a De Gaulle-i pá­lyafutás szorosan kapcsolódik hozzá. A tábornok 1941. szép- tember 27-én, amikor Zsukov megállította a Moszkva ellen törő német csapatokat, táv­iratot küldött Sztálinnak, amelyben a többi között ez állt: „...Legyen szabad cso­dálattal nyilatkoznom az orosz nép megingathatatlan ellen­állásáról, hadseregeinek és hadvezéreinek bátorságáról és hősiességéről. Amikor a Szov­jetunió egész erejét bevetet­te az agresszor ellen, bizo­nyossá tette a ma még elnyo­mott összes népeket afelöl, hogy fel fognak szabadul­ni .. Amikor 1944 végén a Szov­jetunióba látogatott, akkor is újból hangsúlyozta: „A Szov­jetuniónak a háborúban be­töltött szerepe, Franciaország­hoz való viszonya a legmaga­sabb szintre emelte a rokon- szenvnek azt a sok évszáza­dos érzését, .amelyet mi fran­ciák mindig tápláltunk az orosz nép iránt”. A burzsoá államférfira jel­lemző ingadozásoktól sem volt azonban mentes., A hideghá­borús években szovjetellenes kijelentéseket tett, lényegében 1960-ig támogatta a hideghá­borút, majd amikor országá­nak érdeke így kívánta, újra felülvizsgálta korábbi néze­teit és kereste a kapcsolatok felvételének a lehetőségét a Szovjetunióval. „A franciák számára Szovjet-Oroszország egy nagy ország, amely szö­vetségesünk volt két világhá­borúban. Bátorságával és rop­pant áldozataival biztosította a végső győzelmet, és részvé­tele nélkül ma elképzelhetet­len a béke fenntartása” — mondotta és újra ellátogatott a Szovjetunióba. Ez volt De Gaulle. Ellent­mondásokkal teli egyéniség, aki külpolitikájában végül is mindig a haladás irányában tudott dönteni. Ilyen volt az algériai kérdés megoldása, Franciaországnak a NATO- ból való kilépése, az ameri­kaiak franciaországi támasz­pontjainak felszámolása és sok más pozitív lépése. Ezért is látták az ő személyében so­kan a politikai realizmus megtestesülését. Belpolitikája viszont nem volt olyan egyenes és haladó, mint a külpolitikai lépései. Mint a szerző írja: „gyakran cselekedett konzervatív, reak­v\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\X\\\\vv\\\Wl\xvXí ciós politikusként, s bármi­lyenek voltak is szubjektív szándékai, objektív értelem­ben a kapitalizmus elkárho- zott világát szolgálta. Cinikus fennh éjázásával lenézte az embereket, és tévedhetetlen­nek tartva magát, megbocsát­hatatlan hibákat követett el”. Hosszú és bonyolult életében, emberi r adottságaiban és poli­tikájában sok minden nem elég világos — mint ahogyan egyik életrajzírója írta:„Nem a hibáiért csodáljuk”. Egy azonban bizonyos: élete sok szakaszában az egész világ számára ő testesítette meg Franciaországot, egy időben országa függetlenségének és nagyságának tevékeny harcosa volt. Életének jobb megértéséhez nyújt érdekes adalékokat Mol­csanov e napokban megjelent könyve a Kossuth Könyvkiadó és a Zrínyi Katonai Kiadó kö­zös gondozásában. Gáli Sándor tanácskoznak a Szojuz—Apollo közös űr­repülést előkészítő szovjet és amerikai szakemberek. Képünkön: Jurij Zonov szovjet tudós, Konstantin Busujcv, a Szo- juz-program vezetője, Bob White amerikai mérnök, Vlagyimir Szirom- jatnyikov szovjet mérnök és Glynn- Iaumey, az űrrepülési program amerikai vezetője. Houstonban Laosziban a fegyverszüneti egyezmény és az azt követő politikai megállapodás értelmében lehetővé vált, hogy a súlyos harcok idején az otthoná­ból elmenekült polgári lakosság visszaköltöz­zék. Képünkön: a kormánycsapatok által egykor menekülésre kény- szerített laosziak visszatérnek a hazafias erők által ellenőrzött kő­edény-síksági otthonukba. Dhofárban (Omán déli tartománya) a sikeres harcokat folytató hazafias erők ellen a kormány an­gol zsoldosokat is bevet. Képünkön: két an­gol zsoldostiszt, akik azonban megtiltották a fotóriporternek, hogy szemben fényképezze őket. PINTER ISTVÁN: O A magyar antifasiszta ellenállás történetéből A MAQUISOK KÖZÖTT A magyar fegyveres ellen­A legtávolabbi földrészen, állás egyiik sajátos vonása Amerikába szakadt magyarja- volt, hogy a magyarokat Eu- ink — köztük Bartók Béla, a rópa szinte minden, a neme- kiváló zenetudós, Tamás Ala- tek által leigázott, vagy meg- dár irodalmár, Vámbéry Rusz- szállt országának antifasiszta terv- politikus és híres ügyvéd mozgalmában megtaláljuk. Mi — szervezik az Észak-Ameri- magyarázza ezt? A választ a ka földjén élő magyarok anti- negyedszázados fasiszta Hor- fasiszta frontját. E gondolat thy-ren.dszer lényegében kell legfőbb propagálója a kanadai keresni. Az 1919-es magyar- magvarok haladó lapja, a Ka- országi Tanácsköztársaság nadai Magyar Munkás, Mexi- megdöntését követő fehérter- kában pedig a Szabad Ma­gyarság. Angliában Károlyi Mihály, a polgári demokrata forradalmár köré tömörülnek legjobbjaink, akinek erőfeszí­ror, majd a későbbi üldözések elől menekülve, tízezrek kény­szerültek emigrációba. A po­litikai üldözötteken kívül tíz­ezrekre tehető azoknak a szá- tése nyomán 194? áprilisában ma, akiket a nyomor, a mun­kanélküliség, a létbizonyta­— a különböző magyar párt- állású és világnézetű antifa­lanság kergetett külföldre. Az siszta cső-ártok egyesülésével elüldözött magvarok azonban — megszületett a Londoni külföldön sem feledkeztek Magyar Tanács. Károlyi Mi- mcg hazájukról, bekapcsolód- hály és a Tanács minden ren- va a haladó mozgalmakba, delkezésére álló eszközt — rá- a hazától távol is hazájukért, diót, újságokat, szerteágazó népük szabadságáért küzdőt- kapcsolatot — felhasználva tek. Közülük több ezren be- azon dolgozott, hogy megér- kaocsolódtek a harmincas tesse a külföldön, s főként évek v'ten a spanyol nép itthon élő magyarokkal: nincs szabadságáért folyó küzdelem- más választás, csak az elszánt be is. küzdelem a nácik és csatló­második világháború ki- sa<k ellen. Magyarország jö­törése után is többségük tud­ta, hol a helye. Hazafias és vöj° csak akkor biztosított, ha az a Szovjetunió és a demok­irri^macionalista kötelezettsé- ratikus államok barátságára, büknek tartottak, hogy ott, a Duna-medence népeinek »hol vannak, azonnal bekap- összef ■’á.=;ána és az ország de­-»s Indiának küzdelembe. a nácik elleni rr ratikus épül. megújhodására Franciaországban különö­sen sok — mintegy 25—30 ezer — magyar élt, köztük tekinté­lyes számban kommunisták. Közülük százak harcoltak már spanyol barikádokon, és ami- k r 1940-ben, Francia-országra rontott a hitleri fenevad, há­romezernél is több magyar fogott fegyvert, és. ott küz­dött az 1., 2. és 3. Volontaires Etrangers, a külföldi önkénte­sek menetezredeiben és más katonai egységekben a francia hazafiak oldalán. Franciaország kapitulációja után sem tették le a fegyvert. A Comission de la Main d’Genoré Immigré, röviden a MOI irányította a magyar el­lenállók munkáját is, amely már 1941-ben csatlakozott a Franc Tireurs et Partisans Franciais, az FTP fegyveres csoportjaihoz. 1943 nyarán lét­rejött a franciaországi ma­gyar antifasiszta csoportok közös, egvben önálló szerve­zet p Magyar Függetlenségi Mozgalom. Lapja, a Magyar Szemle így írt: „Franciaor­szági magyar! Egy pillanatig se felejtsd: neked is segíte­ned kell' Ha támogatod a francia nép Hitler-ellenes fel­szabadító harcát, saját magad és hazád szabadságáért, , füg­getlenségéért is cselekszel!” A rende'kezésre álló adatok sze­rint mintegy ezerre tehető azoknak a magyaroknak a száma, akik szervezett forrná­Molcsanov könyve De Gaulle tábornokról

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents