Pest Megyi Hírlap, 1975. február (19. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-28 / 50. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIX. ÉVFOLYAM, 50. SZÄM 1975. FEBRUÁR 28., PÉNTEK ÁFÉSZ-RÉSZKÖZGYŰLÉSEK Nyereséggel zárták az évet NÖVEKEDETT A FORGALOM A Cegléd és Környéke Álta­lános Fogyasztási és Értékesí­tő Szövetkezet, melynek Ceg­léden, Törteién és Csemőben vannak kereskedelmi és ven­déglátóipari üzletei, az 1974. esztendőt jó eredménnyel zár­ta és megkezdte a mérlegmeg­állapító és vezetőségválasztó részközgyűléseket. Március 8-ig Cegléden, Tör­teién és Csemőben 26 részköz­gyűlést tartanak, melyekre a szövetkezet minden tagja meg­hívót kapott. ' A részközgyűléseken a szö­vetkezet igazgatósága beszá­mol a tagoknak, a szövetkezet utóbbi négy évének, ezen be­lül az 1974. esztendőnek a munkájáról és ismerteti a kö­vetkező célkitűzéseit. A felügyelő bizottság a szö­vetkezet múlt évi tevékenysé­géről szóló jelentésekor ja­vaslatot tesz az 1974. évi mér­leg és eredménykimutatás jó­váhagyására, és a nyereség felosztására. Az idén esedékes az ÁFÉSZ vezető testületéinek és tisztségviselőinek négy évre szóló megválasztása, miután az 1971-ben kezdődött megbí­zatásuk lejárt. A múlt évet jó eredménnyel és nyereséggel zárták, az ÁFÉSZ-boltok forgalma 16 százalékkal növekedett. A szö­vetkezet négyesztendős ciklu­sának legnagyobb eredménye a Marx Károly utcai bútor­áruház felépítése, mely. telje­sítette a hozzá fűzött remé­nyeket. K. L. Elhelyezkedés 12 féle munkakörben Útszélesítés Csemőben Szélesítik a Csemőn keresz­tülhaladó Mizsei útnak a köz­ség központjába jutó szaka­szát. A MÁV kiszállítja a burkolóanyagot, A község ve­zetői bíznak benne, hogy a május elsejei felvonulást már az újjáépített úton rendezhe­tik meg. Bemutató az áruházban Bemutatót tart a Cegléd és Környéke Á.FÉSZ február 28- tól március 29-ig a ceglédi áruház emeletén lakáskivilágí- tási és híradástechnikai gyárt­mányokból : csillárok, asztali és állólámpák, rádiók, televíziók, háztartási gépek nagy válasz­tékát sorakoztatják fel. Gon­doskodnak arról is, hogy az Pedagógusok, diákok örömére Ifjú olvasók klubja Jászkarajenőn Vannak könyvtárak, ame­lyek méretükkel nyűgözik le olvasóikat, máshová a száza­dos kötetek vonzanak még több látogatót. A jászkaraje- női gyermekkönyvtár ked­vességével ragadja meg a be­lépőt. Selymes hajú, mosolygós ar­cú lány, László Zsuzsa, az újdonsült ifjúsági könyvtár vezetője. — A gimnázium elvégzése után a Tiszai Vegyiművek­hez kerültem. Nem volt rossz ott dolgozni, hamar megba­rátkoztam a könyveléssel. Egy éve megkérdezték a község­beliek: volna-e kedvem a na­pi utazást a helybeli könyv­tárosi állásra cserélni? — örömmel! — válaszol­tam. Sorok szárnyán Kipirult arcú olvasók ér­keznek, Herédi Éva nyolca­dikos tanuló és húga, a má- sódikos Ági. — Szüleimtől és a roko­noktól sok könyvet kapok ajándékba — mondja Éva —, de szükségét ériem, hogy más olvasmányokkal is megis­merkedjem. A pöttyös köny­vek kötik le legjobban a figyelmemet, már majdnem mindegyiket elolvastam. — Én a meséket szeretem, amelyek királyokról és tün­dérekről szólnak — sorolja a kisebbik lány kedvenc ol­vasmányait. — Cooper Vadölőjét egy délután elolvastam, tetszett a Bőrharisnya is meg Mark Twain Koldus és királyfija —, számol be a visszahozott I zából lenne csak a jó, de azért így is szép lesz, a so- I rok szárnyán — kanyarint- ja nevét a kölcsönzőjegyek­re egy copfos, kék szemű lányka. A tágas polcsorokon mese­figurák: Jeromos manó, a dobpergető Zakariás apó, Böbe baba és mások. Somo- di Ica, aki másodikos, már választott a mesék közül, a szomszédos polc előtt Ritz La­ci és Szendi Lajos a kalózok­ról szóló irodalmat böngé­szi. Mesésláda — Mindig ilyen forgalmas a könyvtár? — Az avatóünnepség óta mindig. Húsznál—huszonötnél kevesebb látogató nem érke­zik, de előfordul, hogy negy­venen is megfordulnak egy délután. Heti négy alkalom­mal háromezer kötet várja a diákokat, a kicsiktől a leg- nagyobbakig. A helyiséget a községi tanácsnak köszön­hetjük, a szép berendezést a megyei könyvtártól kap­tuk. A vártnál is, népsze­rűbb a mesésláda, amelynek rekeszei a legapróbbaknak való olvasmányokat rejtik, csupa új könyveket. A ked­ves bútordarab nem kerüli el a középiskolások figyelmét sem, a múltkor például Mil­ne Mici Mackójának leg­újabb kiadása járt közöttük kézről kézre. Hogy még ott­honosabbá tegyük környeze­tünket, kerámia tárgyakat vásároltunk a polcokra. A kis mesealakokat a gyerekek készítették. nek a gyerekek. A résztve­vőknek hat kijelölt ifjúsági könyvet kell elolvasniuk, hogy helyesen tudjanak válaszold ni a versenykérdésekre. A felnőttkönyvtár gondjai Meglepett a kép, ami a csak felnőtteknek kölcsönző épü­letben fogadott: a polcok ugyanolyan szoros hadrend­ben állnak és nem kevésbé zsúfoltak. — Az egyik szemem neve­tett — mondja a könyvtár vezetője, Valkó Endréné —, amikor elkészült az ifjúsági könyvtár. A másik, ha nem sírt is, kicsit szomorúan te­kintett végig a zsúfolódó kö­teteken. A legutóbbi taná­csi értekezleteken elhang­zottak azonban biztatóak: új felnőttkönyvtár építését vagy az állomány tágasabb otthon­ba költöztetését tervezi a község. Győri Mária Eltörött a hegedűm Cegléden, a Kossuth Mű­velődési Központban Eltörött a hegedűm címmel magyar- nótaestet rendeznek. A nótá­kat, cigánydalokat Kovács Apollónia, Vörös Sári, Urbán Katalin és Bojtor Imre adja elő, ifjú Oláh Kálmán és ze­nekara kíséretével. Konferál dr. Hegedűs János. A ma- gyamótaest március 9-én, fél Jelentkezőket várnak egészségügyi pályára Szeptembertől új típusú, nappali tagozatos képzés kez­dődik a Pest megyei Egészség- ügyi Szakiskolában, Nagykőrö­sön. Jelentkezhetnek 14—17 éves korig azok a lányok, akik kedvet éreznek ahhoz, hogy hivatásul válasszák ezt a pá­lyát. A tanulmányok befejez­tével 12 féle egészségügyi munkakörben tudják megállni a helyüket, s lehetőséget kap­nak arra, hogy újabb szakké­pesítésre szert tehessenek. Tá­mogatják azokat is, akik kö­zépiskolában szeretnék foly­tatni tanulmányaikat: a szak­iskolában töltött eredményes éveket beszámítják. Azok, akiket felvesznek, in­gyen tanulhatnak, előmenete­lüktől függően 170—650 forint ösztöndíjat is kaphatnak. Ét­keztetésükről csekély összegért gondoskodnak, és a más tele­pülésekről jelentkezők szállást kaphatnak. Érdeklődni, jelentkezni Nagykőrösön lehet. A cím: Egészségügyi Szakiskola, 2750 Nagykőrös, Rákóczi út 28. A kárvallott is nyomozott Tízezer forint nyomában Lovat akart venni, teli pénz­tárcával érkezett a szeptembe­ri állatvásárra egy férfi. Terve nem sikerült. Kissé már ka­patosán tért be este a ceglédi Barátság pincébe. Asztalához, társaságához csatlakozott Ma­gyar Mária, 46 éves törteli la­kos, segédmunkás is, akit táncra kért az ittas ember. Záróra felé még jobban fejébe szállt az ital, ugyanis Magyar Mária pálinkával „dúsította” a 6örét. A vasútállomás felé tar­tó férfit már két nő követte. Az erősen ittas embert gya­logolás közben elnyomta az álom, « J. F-né, a másik hölgy kivette a férfi zsebéből az irattárcát, melyben tetemes összeget talált. Magyar Máriá­val felezett a több mint tíz­ezer forinton, mondván, hogy ne szóljon senkinek. A nő el­fogadta az összeget, s másnap élettársával együtt italozásra, vásárlásra fordította. Amikor a pórul járt férfi kijózanodott, felmérte a hely­zetet, s nyomozni kezdett. El­ment Törteire, majd mikor meggyőződött, hogy érzése nem csalt, a rendőrségen fel­jelentést tett. A rendőrség a vásárolt holmit lefoglalta, de pénzt már nem talált. Nyomozásikor Magyar Mária nem volt őszinte, végül mégis bevallotta a történteket. A bí­róság döntéskor értékelte az enyhítő és súlyosbító körülmé­nyeket, figyelembe vette a nő büntetlen előéletét és azt, hogy tettét beismerte. Nem jogerő­sen nyolchónapi börtönbün­tetésre és a bűnügyi költségek megfizetésére ítélték. Lakásvilágítási és híradástechnikai cikkek kiállítása és vására a Ceglédi Áruházban, február 28-tól március 29-ig. Tv-csere akció Régi tv-készülékének értékét az új televízió vételárába beszámítjuk. Cserélje ki ön.is régi televíziókészülékét! áruház osztályán a bemutatott gyártmányok egy percig se sze­repeljenek a hiánycikkek lis­táján. kötetekről egy nyurga le­gényke. — Legutóbb Kossuthról ol­vastam, most az Északi sark­ra „utazom” és Indiába. Iga­ASZTALITENISZ Győzelemmel rajtoltak A Ceglédi VSE női asztaid- tenisz-csapata ebben aiz évben Budapest I. osztóiyú bajnok­ságában szerepel. Az első for­dulóban a tavalyi harmadik­kal találkoztak. Ceglédi VSE— Fővárosi Kézműipar 10:6 Jól sikerült a ceglédiek be­mutatkozása, végig vezettek, biztosan sikerült a győzelmet megszerezniük. Ebben Márki és az Abonyból igazolt Zana vállalta a legnagyobb részt, egyikük sem szenvedett vere­séget Győztek: Márki (4), Zana (4), Bikádi (2). Polyhos nyeret­len maradt. ★ A Ceglédi VSE NB I-es fér­ficsapata az első két forduló­ban élmezőnyhöz tartozó el­lenfelet fogadott, s a várako­zásnak megfelelően ki is ka­pott tőlük. (A Bp. Postástól 17:8, a Ganz-MÁVAG-tól 21:4 arányban.) A következő két mérkőzésre idegenben kerül sor, március 5-én a BVSC-nél, 8-án Kaposvárott. U. L. Kézilabda Előkészületi mérkőzések Szolnokon, a Kilián torna­termében hat csapat részvé­telével kézilabdatorna kez­dődött, melyen indult a KÖZGÉP SE férfi együtte­se is. A kis méretű terem miatt a szokásosnál eggyel kevesebb, csak öt-öt me­zőnyjátékos lehetett egy­szerre a pályán, a találko­zók ennek ellenére megfe­leltek a várakozásnak, jó felkészülési lehetőséget kí­náltak. A ceglédiek az Olaj­bányásszal és a Kiliánnal is megmérkőztek. A versenysorozat 3—4 hé­tig tart, szombati játékna­pokkal. U. L. Érmekkel gaz Az Abonyi Tsz SK asztalite­niszezői két rangos bajnok­ságon vettek részt a közeli múltban. A Szegeden megren­dezett Kelet vidék ifjúsági, serdülő- és újoncbajnokságon szerepeltek. Steiszkál Éva az ifjúsági egyéniben arany-, pá­rosban a kecskeméti Nagy II- vel ezüstérmet szerzett. Az újonc egyesben is abonyi baj­nokot avattak a tízéves Ju­hász Erika személyében. Az országos vidékbajnoksá­gon folytatódott a sikersoro­zat. Steiszkál Éva, a kecske­méti Nagy íl-vel aranyérmes lett, egyéniben az abonyi kis­lány bejutott a legjobb nyolc közé. Serdülőben Tóth Márta a legjobb tizenhat közé vere- kedte be m^át, párosban Ju­hász Erikával a legjobb nyolc közé jutott és nem sok hiány­zott, hogy dobogóra jusson mindkettő. Az újor.sak verse­nyében Juhász Erika maga­biztosan és korszerűen ját­szott, bronzérmes lett. Vala­mennyi abonyi versenyző be­jutott az országos döntő küz­delmeire. ★ Sikeresen szerepeltek az abonyi asztaliteniszezők és sakkozók a Cegléden megren­dezett járási spartakiád-verse- nyeken. Női egyesben első Hegyi Zsuzsa, női párosban a Hegyi—Bálint kettős került az első helyre, csapatban az abo­nyi tanács csapata lett a győz­tes. A férfi egyéniben Kákái, párosban Kókai—Korbély, csapatban az ÁFÉSZ nyert. Sakkban a Lörinzi Gábor, Ma­gyar István, Soós Béla, Ko­máromi Péter és S. Tóth And­rás összetételű abonyi csapat második lett. (gyif) Ezúton mondunk köszönetét a rokonoknak, szomszédoknak és mindazoknak, akik , felejthetetlen férjem, édesapánk. Szendrei Márton temetésén megjelentek, részvétüket nyilvánították, sírjára koszorút helyeztek. Külön köszö­netét mondunk a Ceglédi Húsipari Vállalat dolgozóinak a koszorúkért, özv. Szendrei Mártonná és csa­ládja. Felszabadulási pályázat — Hány olvasójuk van? — Az általános iskolások szinte kivétel nélkül kölcsön­zők, a múlt év végén 300-an voltak, eddig 200 ifjú olvasó újította meg tagságát 1975- re. A napközis diákok he­tente egyszer csoportosan ke­resik fel a .könyvtárat. Meg­szerveztük az olvasók klub­ját is. Tagja lehet bárki, ha komolyabban érdeklődik a könyvek, elsősorban a szép- irodalom iránt. A havonkénti összejöveteleket szeretnénk minél színesebbé tenni: ve­télkedőket rendezünk, meg­beszéljük olvasmányélménye­inket, esetenként meghívunk egy-egy költőt, előadómű­vészt, középiskolai tanárt. Je­lenleg a felszabadulás 30. év­fordulója tiszteletére meg­hirdetett pályázatra készül­nyolc órakor kezdődik. Megtagadta a hazatérést Házastársával együtt turis- taútra indult 1973~áprilisában Szőnyi Lászlóné Varga Katalin ceglédi lakos. Az útról nem tért vissza, helyette levél ér­kezett, amely szerint külföldön marad, nem szándékozik haza­térni, sem ő, sem férje. A Ceg­lédi Járásbíróság hazatérés megtagadásának vétségéért mondta ki bűnösnek és nem jogerősen héthónapi börtön- büntetésre ítélte. Az ítélet meghozatalánál figyelembe vették Szőnyiné büntetlen elő­életét, súlyosbítóként pedig, hogy jó anyagi körülményei ellenére tagadta meg a haza­térést. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Veteményeskert, gyü­mölcsfákkal kiadó. Cegléd, Teleki utca 8. szám. _________________ Fe lveszünk gyors- és gépíró adminisztrátort ipari részlegünkbe. Bé­rezés a rendeletek sze­rint. Jelentkezés: Ceg­léd, Béke tér 3. Tele­fon: 11—770. Lenin Szövetkezet, Cegléd. Elcserélném budapesti egy szoba, konyhós, főbérleti lakásomat ceglédi új tanácsi vagy szövetkezeti, il­letve kisebb családi házért, belterületen. Minden megoldás ér­dekel. Ajánlatokat: Gubodi u. 14. sz. alá kérem.__________ He lyreigazítást A megjelent hirdetéssel ellentétben RÉGI HELYEMEN változatlan minőségi munkával várom tisztelt Megrendelőimet! VEGYTISZTÍTÓ, CEGLÉD, GUBODI U. 6. SZÁM. Eladó: új toll és duny­hák, párnák. Sallai I. u. 7. Kiadó 1800 négyszögöl szőlő Alsóerdő. *Matusz dűlőben, olcsón, hosz- Szabb időre. Érd.: Al- kotmány u. 12. ________ El adó családi ház. Jó­zsef u. 12. ________ El adó beköltözhetően Sütő u. 14. sz. alatti ház Érdeklődni: va­sárnap, Kossuth u. 61. A épület. III. lh. fszt. 2. Kovácsné. Építési engedéllyel por­ta eladó a téglagyár dűlőben. Értekezni: Cegléd. Fürst Sándor utca 25. Eladó MIA, Diesel-szi­vattyúval, garanciális villanyvarrógép, jó ál­lapotban levő páncél­tőkés zongora. Tömör- kényi u. 11. 16 órától. Eladó Cegléd, Szövet­ség u. C. ép. II. em 16. kettő- és félszobás lakás. Megtekinthető: 17 óra után, Vajda. , Csemő községben, Ár­pád utcában 400 négy­szögöl szőlő eladó ház­helynek, villannyal. Érdeklődni: Arany J. u._5. ____________________ El adó két festett ruha­szekrény és VK típusú, üzemképes mosógép. Szép u. 34.____________ Ti griscsíkos, törzs­könyvezett boxerköly- kök eladók. Bukovits Árpád, Cegléd, Béke U. 3.__________________ El adó 800 négyszögöl szőlő, lakásépülettel Mikebudai úton. Ér­deklődni: Várkonyi/ István u. 64/a._______ T. 5-ös motorkerékpár bontva és NDK sport­kocsi eladó. Várkonyi István u. 11.___________ Eladó kétszemélyes re- kamié, ágyneműtartós. Dózsa Gy. u. 49. du. 3-tól.__________________ Eladó összkomfortos, központi fűtéses családi ház, két családnak is alkalmas. Dessewffy u. 19/a.___________________ Eladó fél házrész Ken­der u. 27.______________ El adó vagy kiadó 2 hold szőlő, gyümöl­csös, puszta föld, vil­lannyal, kúttal. épület­tel. Érdeklődni: Körösi út 12. Töröcsik. Ugyan­ott alkalmi munkást keresnek.______________ Eladó kifizetett 2 szo­bás. gázfűtéses örök­lakás. Cegléd. Köztár- saság utca 33. IdO Eladó 125-ös MZ mo­tor. Achim A. u. 7. Eladó TV-es Trabant Lim., CU-s Trabant Combi. Cegléd, Körösi út 1.__________________ Az Ebtenyésztők Szer­vezete március l-én, du. 17 órai kezdettel előadást tart a Műve­lődési Házban „A ma­gyar fajta kutyák te­nyésztése és tartása” címmel. Előadó: Győré Gyula. Minden kedves sporttársat és érdeklő- döt szeretettel várunk. Eladó beköltözhető családi ház, 130 négy­szögöl portával. Do­hány u. 4. ___________ Al sóerdő, Vermes dű­lőben egy hold szőlő eladó. Érdeklődni: Budai út. Hobby-bolt. Eladó melléképülettel beépített porta.. V. kfr- Kálmán utca 4. Ceglédi gabonafelvá­sárló felvesz anyag­könyvelésben jártas adminisztrátort. Köl­csey tér 1. _____________, El adó sürgősen ház, kedvezményes fizetés­sel. Szél u. 23._________ A Ceglédi Cipőipari Vállalat (Cegléd III., Fűtőház u. 11.) felvesz takarítónőket (Irodák takarítására), villany- szerelőt, valamint víz­vezetékszerelőt. Bére­zés megegyezés sze­rint. Jelentkezni iehet a vállalat munkaügyi osztályán­_________ Mi nden fajta bútor, olcsó áron, állandóan kapható. Cegléd. Kő- rösi út 42.____________ A BIVIMPEX oyers- bőrgyüjtő telepe férfi segédmunkásokat al­kalmaz raktári nyers­bőr munkára Cegléd. Lovász utca 2 sz. Olajkályhák szakszerű javítását vállalom. Gál, X Túzok utca 2/A. Eladó sürgősen beköl­tözhető ház. Szél u. 13. 0

Next

/
Thumbnails
Contents