Pest Megyi Hírlap, 1975. február (19. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-27 / 49. szám

Tízéves jubileumára készül Gödöllő Százezrek a városért Kiosztották a Pro Űrbe emlékplaketteket Rangos esemény színhelye | volt kedden reggel a gödóliói Kisállattenyésztő és Kutató Intézet. Itt rendezte meg az MSZMP gödöllői városi bi­zottsága, a városi tanács, va­lamint a Hazafias Népfront városi bizottsága a gödöllői vállalatok és intézmények részvételével a hagyományos koordinációs értekezletet. Na­pirendjén az 1974. évi város- fejlesztési munka és annak értékelése szerepelt. A ta­nácskozáson adták át a rész­vevő vállalatoknak és intéz­ményeknek a Pro Űrbe em­lékplaketteket, az elismerő okleveleket, és ismertették a városi tanács idei évre szóló fejlesztési tervét. Az intézet rangja A kutatóintézet kultúrter­me Den a városi gyára*, üze­mek, iSKoiák és intezmenyeK. vezetői foglaltak heiyet, az elnökségben pedig Ptutzer Milliós, az MSZMP városi bi­zottságának első titkára, Be­nedek János, a városi tanács elnöke és helyettese, uányi Zoltán, dr. Pétöházi Gábor, az intézet igazgatója és Né­meth Alajos, a Hazafias Nép­front városi bizottságának tit­kára. Az értekezlet nyitánya­ként a Szabadság úti általá­nos iskola úttörőcsapatának fiataljai dallal, verssel kö­szöntötték a tanácskozás rész­vevőit, majd Holobán Judit, az iskola nyolcadikosa hálás szavakkal emlékezett meg az Egy üzem — egy iskola moz­galom jelentette segítségről. Az ülés elnöke: Németh A-lajos megnyitójában az ér­tekezlet céljáról beszélt, és el­mondotta, hogy a varos az elmúlt év során is sok segít­séget kapott a gödöllői gyá­rak, üzemek, intézmények dolgozóitól, szocialista brigád­jaitól, ifjúkommunistáitól és az általános iskolák tanulói­tól. Beszédében szólt azok­ról, akik áldozatos munkával időt és fáradságot nem kí­mélve dolgoztak a városfej­lesztési és városszépítést ter­vek megvalósításában. Majd átadta a szót a házigazdának, dr. Pét öházi Gábornak, aki az intézetet mutatta be rövid is­mertetőjében. — 1897-ben alapított inté­zetünk ma már európai hír­névre tett szert, és nagyszerű tudós-kutató gárda alakult itt ki — mondotta. — Két Kos- suth-díj ásunk van és öt kandidátusunk. Kutatóink öt­éves programokkal dolgoz­nak, s az intézet rangja, nem­zetközi kutatómunkában be­töltött szerepe évről évre nő. Csak 187 lakás A tájékoztató után Bene­dek János, a városi tanács elnöke ismertette az 1974-es évben végzett városfejlesztési munkát és az idei év terveit. — Mindnyájunk örömére elmondhatjuk, hogy tanács­kozásunknak már hagyomá­nyai vannak. A gyarapodó város jövője nem független az itteni üzemektől, intézmé­nyektől, ezért úgy döntöttünk, hogy az eddig kialakult jó | kapcsolatokat tovább erősít­jük velük. Ezután Benedek János a ta­nácsi szakigazgatási szervek megnövekedett feladatairól beszélt. Beszámolt arról, hogy a tanácstagok, a lakóbizottsá­gok, a párt és a népfront ösz- szekötő kollektívája jól gaz­dálkodott a tanácstagi körze­tek rendelkezésére bocsátott 20 ezer forintokkal. A kezde­ményezés hasznosnak bizo­nyult. Ezért az akciót az idén is meghirdeti a tanács. Az új lakásokról szólva Benedek János elmondotta, hogy a ter­vezett 250 lakás helyett csak 187-et vehettek birtokba új tulajdonosai. Bővült viszont a kereskedelmi hálózat, s. ja­vultak az útviszonyok. Hat kilométer hosszúságban épült járda, és szaporodott az isko­lai tantermek száma is. A fon­tosabb feladat most a köztisz­taság gépesítése. Tíz óra társadalmi munka Benedek János ezután így folytatta beszédét: — 1975-ben száznyolcvan­millió forinttal gazdálkodik a városi tanács, amiből lakásépí­tésre 156 millió forintot kívá­nunk fordítani. Az Alsópark­ban öt toronyház átvételét tervezzük, majd 1976-ban újabb két épület készül el. A Jáno6 utcában megépült C jelű épü­let ötvennégy lakással, a Lum- niczer utcában beköltözésre vár hetvenkét lakás, amiből harminchat tanácsi, harminc­hat pedig szövetkezeti. Az Al­sóparkban épül már az új tanácsháza és a tervezett mű­velődési ház megépítésének gondolata is. A minden bizonnyal sokakait érdeklő városi sportkör létre­hívásáról a tanácselnök el­mondotta, hogy elkezdődtek a tárgyalások, folyik a szervező- munka. Benedek János hozzá­szólását javaslattal zárta: ar­ra kérte a város lakóit, és a városban dolgozókat, hogy a várossá nyilvánításának tize­dik évfordulóját ünneplő Gö­döllőt valamennyien tíz óra társadalmi munkával köszönt­sük. Javasolta, hogy a mozgal­mat az intézmények és válla­latok kapcsolják össze a mun­kaversennyel. Benedek János nagy tapssal fogadott ismerte­tője után átnyújtotta a Pro Űrbe emlékplaketteket, vala­mint az elismerő okleveleket. A Pro Űrbe plakett arany fo­kozatát kapta a Gödöllői Gép­gyár, a Mezőgazdasági Gépkí­sérleti Intézet és a gödöllői Városgazdálkodási Vállalat kollektívája. Az érem ezüst fo­kozatát nyújtották át a Közép­magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat, a Ganz Műszerművek Árammérőgyá­ra, a gödöllői Fémtömegcikk­ipari Vállalat, a gödöllői Házi­ipari Szövetkezet és az Agrár- tudományi Egyetem KISZ- szervezete számára. A plakett bronz fokozatát adta át Be­nedek János, a Híradástechni­kai Üzem, az Építőipari Szö­vetkezet és a Petőfi általános iskola szülői munkaközössége képviselőinek. A keddi tanácskozáson Pro! Itt a Rába! Folyamatosan kapja a szebbnél szebb új berendezéseket a Gödöllő és Vidéke ÁFÉSZ bútor- és lakberendezési áru­háza. Képünkön a Rába Klaus konténerből rakják ki az áru­ház dolgozói a Győrből érkezett szobagarnitúrát, amely az érdekesség kedvéért a Rába fantázianévre „hallgat”. (Barcza Zsolt felvétele) Űrbe oklevéllel jutalmazták a 202-es Szakmunkásképző Inté­zet, továbbá a városi KISZ-bi- zottság, a Vegyesipari Szövet­kezet, a Volán 12-es üzemegy­sége és a gödöllői ÁFÉSZ múlt évi városfejlesztésben, város- szépítésben végzett munkáját. Elismerő oklevelet nyújtottak át a HUMÁN Oltóanyagterme­lő- és Kutató Intézet, az ikladi Ipari Műszergyár műszaki kollektívája, az ATE Tan­gazdasága, a Betonútépítő Vállalat, a GYÖGYÉRT, a Gödöllői Erdő- és Vadgazda­ság képviselőinek. Rejtett tartalékok II. ÉVFOLYAM, 49. SZÁM 1975. FEBRUÁR 27., CSÜTÖRTÖK Felelősségteljes mérlegelés A tartalékok újratermelhetik Napirenden a gyógynövények A jutalmak átadása után huszonegyen szólaltak fel Üjabb vállalások, felajánlások hangzottak el. Nevek és intéz­mények megjelölése nélkül íme néhány: Javaslat hang­zott el a blahai fürdő felújítá­sára, s az egyik vállalat fel­ajánlotta, hogy autóbuszaival segíti a városi sportkör játé­kosainak vidéki mérkőzésekre szállítását. Százezrekre tehető annak a társadalmi munkának! az összege, amelyet a keddi tanácskozás résztvevői felaján­lottak. A felszólalások sorát Plut­zer Miklós zárta, aki elisme­réssel szólt az eddigi munká­ról és a friss vállalásokról. Kö­szönetét fejezte ki a munkák szervezőinek és hangsúlyozta, hogy a társadalmi összefogás egyúttal politikai kérdés is. Beszédében szólott a város lakásgondjairól, az új létesít­mények tervezőiről, akiknek bizony gyakran vastagon fog a ceruzájuk; és azokról a fe­lelőtlen elemekről, akiknek garázda pusztítását naponta láthatjuk városszerte. Végül Benedek János emel­kedett szólásra, összefoglalta a tanácskozáson hallottakat, g beszédét ezekkel a szavakkal zárta: „Az itt ülők valameny- nyien kezet rázhatnak egy­mással eddigi eredményein­kért. Meggyőződésünk, hogy a város még ennél is többre ké­pes. A jövő feladata, hogy ezeket a rejtett tartalékokat feltárjuk és kiaknázzuk”. Csiba József Bódétűz holdfényben Tűz ütött ki kedden éjjel Verseg határában, ahol a miskolci Kutatófúró Vállalat egy faszerkezetű bódéja égett porig. Molnár Attila, a telep­hely éjjeliőre ittas állapotban akarta feltölteni az olajkály­hát, ám az olaj melléfolyt és lángra lobbant. Mire a ria- dóztatott gödöllői tűzoltók a helyszínre érkeatek, beavat­kozásra már nem volt mód. Az akkumulátorokkal, dina­mókkal és szerszámokkal teli kis raktárhelyiség a lángok martalékává vált. A keletke­zett kár összege 20 ezer fo­rint körül van. A központi irányítás sajá­tos megnyilvánulása napjaink­ban a tartalékok feltárásának, a következetes takarékosság­nak a szorgalmazása. Kam­pányról van szó? Nemesebb értelemben igen, hiszen olyan feladatok kerültek a gazdálko­dás, a mindennapi munka kö­zéppontjába, amelyeket nem lehet sem gazdasági szabályo­zással, sem központi utasítá­sokkal egyszer s mindenkorra „lerendezni”. De a tartalékok tervszerű feltárása és mozgósí­tása abban az értelemben nem kampány, hogy az adott tenni­valók kiemelése nem mehet más, ugyancsak halaszthatat­lan feladatok teljesítésének rovására. Jobb késén, mint soha Vannak, akik úgy gondolják, hogy ahol eddig jól dolgoztak, ott nincsenek is különösebb tennivalók. Valójában nem egyszerűen a nyilvánvaló pa­zarlások felszámolása került napirendre. Az is, mert jobb későn, mint soha. De ennél sokkalta többről van szó. A tartalékok ugyanis következe­tes, jó munkával újratermel- hetők. Hiszen gyarapszik, a hozzáértés, a szakismeret, a tapasztalat, fejlődik a techni­ka. Változtak és változnak a. piaci feltételek. Keményeb­bekké, szigorúbbakká váltak s válnak. Érthető tehát, hogy á magas színvonalon dolgozó, gazdálkodó vállalatoknál is új tartalékok feltárásán fáradoz­nak. Közügy [egyen A párt és a kormány kez­deményezésére megkezdődött a belső tartalékok szervezett, tervszerű feltárása és haszno­sítása üzemeinkben. Február 15-ig elkészült a vállalatok idei takarékossági intézkedé­seinek terve, kiegészítve a már meglevő éves termelési-gaz­dálkodási programot. A kidol­gozás alatt levő új ötéves terv­be már mindenütt eleve be­építik a hosszabb távon hasz­nosítható tartalékokat. Az új helyzetből adódó feladatok mozgalomjellege mind az idén, mind hosszabb távon feltéte­lezi, hogy a tartalékok terv­szerű feltárása és hasznosítá­Anyakönyvi hírek Született: Fagyai Imre és Jacsó Mária: Mónika, Sugata- gi Attila Béla és Turcsik' Re­gina Veronika: Béla Roland, Gugó István és Zséli Mária: Gábor, Kovács Géza és Oláh Zsuzsanna: Krisztián, Svece János és Sebeei Julianna: Mó­nika Judit, Kmetty Mihály és Bobál Edit: Andrea, Eperjesy Ferenc és Czeglédi Márta: Szilárd, Neuberger Géza Jó­zsef és Koncz Erzsébet: Nor­bert, Karácsondi László és Farkas Margit: László, Cse- lovsziki László és Elek Má­ria: László, Boresányi Ist­ván és Kovács Piroska: Ist­ván, Bene József és Bernula Margit Anna: Tímea, Bobéi Mihály és Bálint Mária: Lász­ló, Oszkó Imre és Ádám Éva: István, Gáspár József és Gás­pár Jolán: József, Kurucz- Morvai Csaba Sándor és Pa­taki Julianna Márta: Csaba Károly, Majorits János és Molnár Mária: Mária Ilona. Kádár Károly és Bartók Má­ria: Attila, Pásztor György és Albert Magdolna: Magdolna, Tribol Imre és Imre Gizella: Imre, Nagy József és Kmett Julianna: Zsolt. Sipos Sán­dor és Császi Erzsébet: Ró­bert, Dombi László és Iszák sa közüggyé váljon, s ne deg­radálódjék valamely szakosz­tály vagy személy reszortten­nivalójává. Társadalmi méretű szervezettség Mindenkinek lehet jó ötlete, ügyes javaslata, hasznos kez­deményezése, amelyek értékét főként az adhatja meg, ha az személyes elkötelezettséggel, aktív cselekvéssel párosul. Bár a tartalékok feltárása, az ok és okozati összefüggések bo­nyolult kapcsolódásainak elemzése nélkülözhetetlen, mégsem válhat ez a tevékeny­ség egymásra mutogatássá. A saját tennivalók felelősségtel­jes mérlegelése, az önmegis­merés foyamata vezethet csak el más részlegekkel, üzemek­kel, vállalatokkal váló termé­keny együttműködéshez. A jobb és céltudatosabb együtt­működésben, a tervszerűen összehangolt közös cselekvés­ben, a vállalati és társadalmi méretű szervezettség fokozá­sában rejlő lehetőségeket, fe­hér foltokat nem lehet tehát kívülállók módjára felfedezni, a számla benyújtásával meg­hódítani. A mozgalmi jelleg, a társadalmi kapcsolatfelvétel, a takarékossági tervek egyezte­tése, a szocialista szerződések követése segítheti a közös cse- : lekvést. Kovács József Az egyesült Szilasmenti Termelőszövetkezet, valamint a gödöllői járási-városi Ju­hász Gyula könyvtár a me­zőgazdasági könyvhónap ke­retében szakíró—olvasó ta­lálkozót rendez a gazdaság kerepesl irodaházában, feb­ruár 28-án, pénteken. A találkozón három elő­adás hangzik el; Rápóti Je­nő hazánk gyógynövényeiről, Romváry Vilmos a magyar gyógynövény-kereskedelem­ről, míg dr. Sváb Jánosné, a Szilasmenti Termelőszövet­kezetben kialakult gyógynö­vénytermesztésről tart elő­adást. Érdekes találkozók Csütörtökön este Gödöl­lőre, a Petőfi művelődési ház­ba látogat Pirityi Sándor, a Magyar Távirati Iroda kül­politikai főosztályának he­lyettes vezetője. Az értelmi­ségi klub vendégeként ak­tuális külpolitikai kérdések­re válaszol. Szombaton este író—olva­só találkozó színhelye lesz a művelődési ház diákklub­ja. Az est meghívott ven­dége Végh Antal. A talál­kozó időpontja: 18 óra. H. Kovács úr mesél... Sikeres bemutató Túrán Julianna: Anita, Kövesdi Vin-‘ ce és Galambos Zsuzsanna: Anita, Bálint József és Berki Erzsébet: Ferenc, Takács Zol­tán Alajos és Fityó Veroni­ka Erzsébet: Beáta, Kiss Sán­dor és Nagy Irén: Gabriella, Vass György és Garamvölgyi Valéria: Dorottya, Dudok András és Kovács Erzsébet: Andrea, Rafael József és La­katos Erzsébet: Erzsébet, Ger­gely János és Zámbó Mária: János, Lakatos Lajos és Ju­hász Margit r Zsolt, Kuti Já­nos és Strmenszky Magdolna: János, Szabó János és Kiss Erzsébet: Krisztián, Czomba Imre és Kakuk Anna: Attila, Legéndi György László és Bo- zsódi Piroska: Andrien, Kund- ra László és Mayer Vilma Hona: Ildikó nevű gyermeke. Házasságot kötött: Vető Miklós és Kerek Katalin, Ti- hon Imre Ferenc és Krizsek Irén Ibolya, Megyesi Tibor és Szigeti Katalin, Lőre László és Makrai Mária, Gyenes Ká­roly és Galambos Márta Ju­dit. Elhunyt: Kopár Emőné Szalay Erzsébet, Páti Géza, Link Ferenc, Braun György- né Schmidt Róza, Schram La­josaié Dengl Magdolna. Munkában a „— Mi a ferencvárosi kok­tél? — kérdezte Rizsa. — Egy rész rum és két rész rum —, de jól összerázva.” Így vezeti be elbeszélését H. Kovács úr, Moldova György Börtönválogatott cí­mű szatírájának is'mert fi­gurája, aki a ferencvárosi koktél elfogyasztása után köz­kinccsé teszi a 8888. számú italbolt törzsközönsége szá­mára a börtönválogatottról szóló történetet. Ez alkalommal Gólya Jó­zsef tolmácsolásában hall­hattunk a fent idézett mo­solyfakasztó sorokat, a túrái Bartók Béla művelődési ház irodalmi színpadának bemu­tatóján. Szarvas László, a művelődési ház igazgatója alkalmazta színre Moldova népszerű szatíráját — s a színpad tagjai február 24-én, este, telt ház előtt léptek a közönség elé. A túrái irodal­mi színpadi bemutatók már- már ünnepszámba mennek börtön váló gátolt. | a nagyközségben, hiszen az elmúlt évek során számos nagysikerű műsorral lepték meg az igényes közönséget. Az irodalmi színpad tagjai között nemcsak diákokat, ha­nem fiatal pedagógusokat, ipari tanulókat és úttörőket is találunk. A legutóbbi nagy sikert aratott műsor főbb szerepeiben Szilágyi Istvánt, Békési Istvánt, Polonkai Bé­lát, ifj. Takács Pált, Pápai Annát és Ádám Józsefet lát­hatta a közönség. — E vállalkozás célja az volt — informált Szarvas László —, hogy bemutassuk Moldova Györgyöt, a magyar irodalom színes, ellentmon­dásos egyéniségét, aki szo­ciográfiai munkáiban érzé­kenyen vizsgálja a mát, s •minden sorában ott az aggó­dás a jövőért, az emberért. Amikor kacagtat bennünket, arra is rá kell döbbennünk, hogy mit is kell tennünk. T. P. A PEST MEC :'Ur 1 ■ . .

Next

/
Thumbnails
Contents