Pest Megyi Hírlap, 1975. február (19. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-16 / 40. szám
1975. FEBRUÁR 16., VASÁRNAP i "ZMdan 7 Kísérletként Vácott A tejszállításban is — konténer A Pest megyét ellátó Közép- magyarországi Tejipari Vállalat a Tejipari Szállítási Vállalattól béréi — úgynevezett célfuvarozásra — százhatvanhét gépkocsit. Ezek nagy része teljesen zárt,, higiénikus, ötezer literes IFA-gépkocsi, ezekkel szállítják be az üzemekbe a tejet. A kiszállítást az üzletekbe összesen ötven szintén zárt 1, valamint 2,3 tonnás kis gépkocsikkal oldják meg. Egyszemélyes gépkocsik Természetesen a kiszállítás Után nem üresen térnek visz- sza a kocsik, visszafelé az úgynevezett göngyöleget hozzák, azaz a kannákat, a műanyagládákat, a rekeszeket, a tálakat. Nem nehéz csomagolóanyagok ezek, s ez azért lényeges, mert a bolti elárusítók többsége nő s a régi fémedények emelgetése komoly megerőltetést jelentett számukra. Míg a hagyományos gépkocsik elképzelhetetlenek rakodómunkás nélkül, az említett korszerű tehergépkocsik nem igényelik a kísérőt, az áru átadásával kapcsolatos minden munkát a gépkocsi vezetője intéz el. Igaz, a gépkocsivezetőnek megnövekedett, sokrétűbbé vált a feladata, felelőssége is nagyobb. Viszont több a keresete is. Érdekelt abban, hogy munkáját kifogástalanul lássa el. S még egy jelentős haszna van ezeknek az egyszemélyes gépkocsiknak — a vállalat nem küzd munkaerőhiánnyal. Tavaly a Tejipari Szállítási Vállalat — a járműprogram keretében — jelentős beruházással a kocsiparkjának hetven százalékát, az elavult, rossz, régi, műszakilag már alkalmatlan gépkocsijait korszerű, minden igényt kielégítő járművekre cserélte ki. Ezekkel fölgyorsult a szállítás, s a legtávolabbi helyiségeket is kifogástalan minőségű árukkal tudják ellátni. Ez fontos és lényeges szempont, hiszen a tej szállítása nem tűr halasztást. S a lakosság éljen bár a legkisebb faluban, vagy a legtávolabbi városban, elvárja, hogy a kora reggeli órákban friss, jó tninőségű tejet árusítsanak a boltok. Számottevő a fejlődés tehát a tej és tejtermék szállításában, a vállalatok azonban keresik a további korszerűsítés lehetőségeit is. Raktározásra is alkalmas A Tejipari Szállítási Vállalat szervezési osztálya az idén — kísérleti jelleggel — kidől-., gozza a váci telephely konté- neresítését. Ami azt jelenti, hogy egyelőre egy üzletbe a jövő évtől konténerben szállítják a tejet. Ehhez a feltételeket az idén teremtik meg, míg ez valóra válik, sok mindent tisztázni kell. Elő kell készíteni például a boltot a konténer fogadásához, teljesen át kell alakítani a raktárt. A konténer ugyanis nemcsak szállításra, hanem raktározásra is alkalmas. Gondoskodni kell a legjobb konténerforma kiválasztásáról, sőt, mivel a távolabbi jövőben megij’.szerte ez a szállítási mód %álik uralkodóvá, most egyszerre több konténerfajta kiválasztásáról kell dönteni. Idomulniuk kell ugyanis a konténereknek a bolt igényeihez, a boltok nagyságához, forgalmához. Be kell szerezni azt az emelőszerkezetet is, amellyel a konténert le-, illetve felemelik a gépkocsira. Egyszóval mindenképpen szükséges ez a kísérleti év, hiszen számos olyan sajátos fogas kérdést kell megoldani, amihez feltétlenül idő szükséges. Ha most mindezt jól előkészítik, akkor 1977-től zökkenő- mentes lesz az egész megyében az átállás erre a legkorszerűbb szállítási módra. Előnyei már ismertek A szemlélettel — mert az emberek általában idegenkéd- nek az újtól, a szokatlantól — most nemigen lesz gond, mert a kereskedők, illetve a gépkocsivezetők már ma is igénylik, már ma is hívei ennek a korszerű módszernek. Tudniillik a konténeres szállításnak a gazdasági élet' más területén már ismertek az előnyei. A. J. TECHNIKA A GYORSAN NÖVEKVŐ Áruforgalom egyre NAGYOBB FELADATOK ELÉ ÁLLÍTJA a szállítás és anyagmozgatás DOLGOZÓIT. MILYEN ÜJ GÉPEK KÖNNYÍTIK EZT A NEHÉZ MUNKÁT — ERRŐL SZOL E HETI TUDOMÁNY- TECHNIKA ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK. Polipmarkoló Felhalmozott ömlesztett anyagnak egyik helyről a másikra való gyors és egyszerű Áruválogatás - számítógéppel Joggal kérdezzük, vajon mit kereshet egy kisszámító- gép egy nemzetközi anyagmozgatási kiállításon? A székesfehérvári VIDEOTON által gyártott R—10 kisszámító- gépet a Számítástechnikai Koordinációs Intézet (SZKI) szakemberei „készítették fel” arra, hogy a kiállítás aktív résztvevője légy eh. Az SZKI munkatársai eddig is sokat tettek azért, hogy a szocialista országok létrehozta Egységes Számítógép Rendszer CESZR) legkisebb magyar tagjának, az R—10-nek alkalmazási körét minél jobban kiszélesítsék. A BNV ’74-en például nagy sikerrel mutatták be az R—10 kisszámítógépre készített optikai jelfelismerő programjukat. A rendszernek pl. leállítópályák vezérlésével kapcsolatos alkalmazásához elegendő, ha a tárgyra ragasztott címke azonosító jele a számítógéppel összeköttetésben álló tv-kamera képmezejében megjelenik. A kamera észleli a képet, majd a csatlakozó adapter a felismerendő tárgyat pontosan leíró jelsorozatot juttat a gép memóriájába. Az így átalakított kép 5 századmásod- perC| alatt jelenik meg a központi memóriában. Az itt tárolt felismerőprogram azután a jellemző vonások kiválasztása és elemzése után azonosítja a tárgyat, majd kiadja a szállítópálya vezérléséhez szükséges program szerinti Utasítást. Az SZKI egyik azonosító címkéje hat négyzetből összeállított 2x3-as négyzetráps. A felső sor középső eleme — az úgynevezett azonosító — fekete-fehér sávos négyzet. Ez az a rész, amelyről az R—10 felismeri, hogy az azonosító jelről van szó és ennek alapján becsüli meg az egész címke nagyságát és elhelyezkedését. A fennmaradó 5 négyzet mindegyike lehet fekete vagy fehér színű, ezek variálásával 32 különböző jel készíthető. A variációk száma természetesen könnyen bővíthető új négyzetek beiktatásával. Megjegyzendő, hogy ez a régi alakfelismerés a „mesrendszernek esetleg továbbfejlesztett Változatának — gyakorlatban történő alkalmazásának. Napjainkban a kereskedelem félszázezer boltja közvetítésével évenként megközelítőleg 20 millió tonna árut juttat el a fogyasztókhoz. Különösen nehéz a helyzet a kiskereskedelemben, ahol minden dolgozóra naponként 8 mázsa áru megmozgatása jut. Mindezeket tudva reméljük, hasznos segítőtárs lesz R—10 kisszámítógépünk új alkalmazási területén is. Staar Gyula elszállításához, átrakásához térvezték a mérnökök a képen látható polipmarkolót. Olyan helyeken alkalmazható, ahol nincs lehetőség rakodógép és szállítószalag, illetve valamiféle daru használatára. A fiolipmarkoló kezelője a kinyúló, kettéágazó kar végén levő fogantyúba (3) beépített emeltyűkkel irányítja a berendezés mozgatását. Az emeltyűk szelepeket működtetnek, s a „hidraulikus parancs” vezetékeken - (2) jut el az elosztóba (1), amely a függőleges és vízszintes elmozdulást, valamint a markolókarmok nyitását-zárását vezérli. A polipmarkoló közel 1 köbméter ömlesztett anyag „bekebelezésére” és továbbítására alkalmas. Különösen jó szolgálatot tesz az emelőrakodó-berendezés az építőanyagok, illetve a kazánházi szén rövid távon való mozgatásában. Szokatlan szállítmány A nagy méretű és súlyos gépegységek, ipari berendezések szállításának problémája egyre nagyobb jelentőségű lesz a Szovjetunióban. A . gyártómű ugyanis rendszerint több száz, vagy több ezer kilométer távolságra van attól a helytől, ahová az előállított gépet vagy készüléket szánták. Ä1- katelemeire, kis egységekre bontva elhárul ugyan a szállítás gondja, de ez nem mindig valósítható meg, mindamellett sokba kerül a szét- és összeszerelés. Ha vízi úton elérhető a te- letpítés helye, viszonylag egyszerű a helyzet. Közúton — s netán úttalan-utakon — már valóságos „hadművelet” egy-egy ilyen szállítási feladat megoldása. Így van ez a képen látható esetben is, amikor egy 300 ezer kilowatt teljesítményű, 300 tonna súlyú transzformátort kellett Kö- zép-Ázsia ' egyik épülő vízierőművéhez eljuttatni. öt nagy teljesítrhényű vontatógépjármű húzta és egy tolta a különleges szállítóegységre helyezett áramátalakítót. Évről évre mintegy 7—8 százalékkal több árut szállítanak a világon, egyre gyorsabban és szervezettebben. Az áru védelmét legjobban az szolgálja, ha valamilyén „egységcso- mag”-ban jut el a feladótól a címzetthez. Ilyen, a nemzetközi áruszállításban bevált „egységcsomag” a konténer. Az „egységcsomagos” szállításra való törekvés- újabban meglepő megoldást hozott a vízi szállításban. Olyan tengeri és belvízi szállítási rendszert alakítottak ki — az úgynevezett LASH-rendszert —, amelynek az „egységcsomag”-jában 850 tonna áru is elfér, ami voltaképpen a belvízi tolóhajózásban használatos legnagyobb méretű dereglye befogadóképességének felel meg. A dereglyéket a tengeri hajó a kikötők vizén saját rakodóberendezésével emeli fel a raktáraiba, illetve rakja le onnan a vízre. A dereglyéket a hajón keresztben, több sorban egymás fölött helyezik el. A képen látható LASH-hajó 262 m hosszú, 32,5 m széles, oldalmagassága 18,3 m, merülése 11,2 m. A 380 tonnás dereglyékből 73 darab helyezhető el rajta, öt sorban egymás fölött. Arubefogadó képessége tehát közel 28 000 tonna! Tizenkilenc csomó sebességgel kb. 35 km/óra r— tud haladni. A grűziai Sulaveriben levő hatalmas kavicsbányát és a Tbilisziben működő vasbetonelemgyárat mintegy 50 km hosszú, a csőposta elvén megépítendő kettős csőpályával kötik össze. Az 1000 mm átmérőjű csövekben- szállítótartályokból (konténerekből) összeállított, sűrített levegővel mozgatott „szerelvények” közlekednek majd, óránkénti 45 kilométeres sebességgel. Egy-egy szállítótartálysor „gyomrában” kb. 20 tonna súlyú kavics, vagy homok fér el. Ef módon évente mintegy 2 millió tonna nyersanyagot továbbítanak majd a bányából a gyárba. Az új rendszerű szállítási móddal kapcsolatos tapasztalatokat a képen látható kísérleti csőszakaszon szerezték a konstruktőrök. Leningrádban is építenek egy nagy kapacitású, présléggel működtetett, csővezetékes föld alatti szállítórendszert. Az egyik új lakónegyed hulladéktömegét e 12 kilométer hosszú csőtávvezeték segítségével gyűjtik össze és továbbítják majd a szemétfeidolgozó üzembe. Ezzel száz szemétszállító gépkocsi munkáját takarítják meg, arról az előnyről nem is beszélve, amit a higiénikusabb szemétkezelés jelent. 300 tonnás teherautók 300 tonna teherbírású billenő teherautók készülnek Belorussziában. Ezek azonban nem az országutakon közlekednek, hanem Szibéria és a Szovjetunió közép-azsiai vidékeinek nyíltszíni szén- és vasércbányáinál jognak dolgozni. A teherautók teljes rakománnyal is óránkénti 50 kilométeres sebességet tudnak elérni, s ha szükséges, országúton is teljes biztonsággal közlekednek, üresen és rakomár^yal egyformán. „Fiahordó" hajó Konténerek - csőben i t terséges intelligencia” címszó alatt végzett kutatások fontos területe. Alappontja a világon ma már több helyen végzett intelligens gép, a robot kutatásának, Egyre többen ismerik fel, hogy az automatizálás legfontosabb problémáira kaphatunk— egyes gyakorlati esetekben igen célszerűen alkalmazható — megoldást a számítógépek „mesterséges intelligenciája” segítségével, ha a gépet „látni”, „olvasni” stb. tanítjuk meg. Azt- azonban az SZKI szakemberei sem gondolták, hogy az R—10 és egy tv-kamera összekapcsolásából létrehozott olvasó, felismerő rendszerük ilyen gyorsan gyakorlatban is vizsgázik. Alig telt el fél év a BNV óta, a Zalaegerszegi Szállítógépgyárral kooperációban már el is készült az R—10 számítógéppel vezérelt szállítópálya-rendszer, amely darabáru-szállítmányok automatikus összeállítását, adminisztrálását, a beérkező áruk szétválogatását és készletnyilvántartást végez. A nemzetközi anyagmozgatási kiállításon bemutatott rendszer 3 tároló görgősorról válogatja ki egy központi szállítószalagra a szállítmányt és a leadott megrendelés szerint azt egy 4. görgősoron állítja össze. Ugyancsak automatikusan szétválogatja a 4. görgősorra befutó tetszőleges árusorozatot, osztályozza, majd a megfelelj tároló görgősorokra irányítja. Fontos tulajdonsága az alkalmazás szempontjából a rendszernek, hogy az R—10 az áru felismerésével igen rövid idő alatt végez és így a fennmaradó — vagyis a következő árunak a szállítópályán való megjelenéséig — rendelkezésre álló időben szállítólevelet, raktárkészlet-nyilvántartást stb. is készít. A rendszer optikai érzékelője a futószalag mentén elhelyezett tv-kamera. Segítségével a | számítógép a már leírt módon ismeri fel az azonosítócímkével ellátott árut. Nenj kell bizonygatnunk, milyen jelentősége, lehet ilyen