Pest Megyi Hírlap, 1975. február (19. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-12 / 36. szám

1975. FEBRUAR 12., SZERDA 5 \$£íúm> A 38-as MT-rendelet nyomában Minden tizenharmadik ember újító Alkotó csoportokat hoznak létre a SZIMFl-ben Fásítás a budai járásban - KlSZ-támnptással Együttműködési szerződés a telki parkerdő gondozására Utazás — saját keréken Amikor a Csepel Autó­gyár iraki partnerével meg­kötötte az 1974. évre szó­ló szerződést 100 speciális te­hergépkocsi szállításáról, még nem gondolhatta senki sem, hogy csak 25 kocsi érkezik meg a hagyományos módon, vasúti vagonokban. A de­cember utolsó napjaiban in­dított 75 autó ugyanis saját ,,lábán” azaz futóművén tette meg a 4000 kilométeres utat Bagdadig. Mivel Belgrádban a járműveket alaposan át­vizsgálták, megmosták, ki­csinosították, körülbelül két hetet vesztegeltek, s csak az elmúlt napokban érkeztek meg rendeltetési helyükre. A vásárlók a jelzések szerint elégedettek a szigethalmiak munkájával s jelezték, hogy szándékukban áll szerződést kötni 100 vízszállító kocsira, ami azt jelentené, hogy az idén a már megkötött szerző­dések sorát egy újabb 1,3 millió dolláros megrendelés bővíti. — Bóbitás — csonttollú — madarak csapatai jelentek meg szombaton és vasárnap Szekszárd parkjaiban, öreg fáin. A százával dél felé vonuló északi madarak csak pihenőt tartottak a sarki széltől védett városban. Fő­leg a járdákat szegélyező ostorfák csonthéjas bogyó­termését lakmározták jó­ízűen. A csonttollúak szinte egyszerre érkeztek a sark­vidéki hideggel, amit ezen a tájon a derült égbolt és napsütés is alig enyhített. — Üj üzemorvosok. A Pest megyei Műanyagipari Vállalat üzemegységei kö­zül a négy legnagyobb — a szentendrei írószer-, a pi- lisszentiváni bőrdíszmű- a gyömrői vegyi- és a soly­mári faipari gyáregység — üzemorvost kapott. A dolgozókat hetente kétszer fogadják rendelésen. Január elsejével lépett élet­be a Minisztertanács tavaly október 30-án alkotott 38. számú újítási rendelete, mely a mozgalmat bizonyos érte­lemben új alapokra helyez­te: kötelezte a vállalatokat — a megadott szempontok sze­rint — az újítási szabályzat elkészítésére, kihirdetésére és végrehajtására. Ezt követő­en hamarosan megjelent az Országos Találmányi Hivatal elnökének, a SZOT, a TOT és az OKISZ elnökségének közös irányelve az újítómoz­galom irányításához, a sza­bályzatok elkészítéséhez. Munkaköri kötelességen túl... Jelenlegi gazdaságpoliti­kánkban az iparfejlesztés, a gazdaságos gyártás, kevés­bé anyag- és energiaigényes termékszerkezet kialakítása, a gyártmánykorszerűsítés került előtérbe, s ez meghatározza a kutatók, konstruktőrök, technológusok működési irá­nyát, de ide sorolhatjuk a vállalati újítókat is. A meg­változott körülmények új fel­adatok elé állítják á szer­számgépipart: versenyképes, kifogástalan minőségű, érté­kes termékek előállítása a cél, melyek jól értékesíthetők a bel- és külföldi piacon. Mind­ezt a gazdaságosság határa­in belül. A takarékossági szemlélet érződik az újítómozgalom fel­adattervében, a Szerszám­gépipari Művek Fejlesztő In­tézeténél is. Már megkezd­ték az új szabályzat kidol­gozását a SZIM-ben, amelyet majd a halásztelki fejlesztő- intézet is — a többi gyárral együtt — sajátosságainak megfelelően kiegészít. Két­ségtelen, a 38-as rendelet kedvezményei, engedményei az újítási kedv fokozódásá­ra engednek következtetni. Még itt is, ahol a 460 dolgo­zó közül minden 13. újító. Január 1-től a munkaköri kö­telesség teljesítéseként kidol­gozott megoldások közül újí­tásként elismerhetők az olyan javaslatok, amelyek jelentős alkotó teljesítménynek mi­nősülnek — mondja ki az irányelv is. Tehát az intézet mérnökei, konstruktőrei, tech­nikusai várhatóan az eddi­ginél még nagyobb számban csatlakoznak a mozgalom­hoz. Szerepük jelentős lesz az újítások gyors bevezeté­sében is: közös alkotócsopor­tokat hoznak létre a műszaki és gyári kollektívák, konkrét gazdasági feladatok megol­dására kapnak megbízást. 50 ezer forintot fizettek ki Nemrég értékelték a moz­galom múlt évi eredményeit: az intézet száz egyéni újítója közül 42 műszaki és 58 fizi­kai dolgozó, tavaly 68 újítást nyújtottak be, ebből 45-öt el­fogadtak, s 35-öt már beve­zettek. Ez utóbbi 13 műszaki és 22 fizikai dolgozó javasla­ta volt. Összesen 50 ezer fo­rintot fizettek ki újítási díj és jutalomként. — A gazdasági eredményen milyen mértékben javítottak a bevezetett újítások? Kérdésemre Nyiri Ferenc, a SZIMFI újítási előadója így válaszolt: — 702 ezer forint ered­ménytöbbletet könyvelhet­tünk el. Nálunk ez magas összegnek vehető, mivel csak kevés gyártmányunk kerül itt sorozatgyártásra. Gazdasági hatásuk majd a későbbiek­ben, a szériagyártásban ér­ződik. Általában a takarékos­ságra, a termék minőségének javítására és az előállítási idő csökkentésére irányulnak a javaslatok. Laszlovszky Balázs eszter­gályos az optikai alapköszö­rűgép egyik fontos alkatré­szének, keret és gyűrűjének egy darabból készítését dol­gozta ki. Újításával jelen­tős anyagmegtakarítást ért el a gyár. 319 ezer forint megtakarítást' hozott — mi­nőségjavulás mellett — Ki­rály Ferenc meós, bronz­érmes kiváló újító javasla­ta, mellyel az elektrohidrau­likus motorok alkatrészgyár­tásánál 650 munkaórát nyer­tek. — A SZIM gyárai között az újításban is kialakult a kooperációs kapcsolat? Versenyző szocialista brigádok — Inkább tapasztalatcse­rének nevezném. A budapes­ti köszörűgépgyárral tartunk olyan kapcsolatot, hogy köl­csönösen bevezetjük egyes újításainkat. Tavaly sokat fejlődött az újítómozgalom, csaknem meg­kétszereződött a javaslatte­vők száma. Köszönhető első­sorban a XI. pártkongresszus és hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére meghirdetett újítási verseny­nek is, melybe bekapcsolód­tak a szocialista brigádok. A kollektívák 45 újítást nyúj­tottak be, ebből 28-at haszno­sítottál;:, összesen 683 ezer forintot eredményezett a bri­gádok közreműködése. 47 ezer forint újítási díjat vehettek fel a brigádtagok. Tavaly két arany, két ezüst és három bronz fokozatú ki­váló újító kitüntetést adtak át négy műszaki dolgozónak és három szakmunkásnak, akiket a mozgalomban már törzstagokként tartanak szá­mon. A minisztertanácsi ren­delet megjelenése előtt pár héttel vették át okleveleiket. Az idei kitüntetettek viszont már az elért fokozat szerint jutalomszabadságban is ré­szesülnek. Jóllehet a föld felületének kétharmadát víz borítja, az emberiség nagy részének éle­tét — még a tengerparton élőkét is — megnehezíti a vízhiány. A tengervíz ugyan­is csak a benne oldott sók ki­vonása után használható fel ivóvízként, háztartási, ipari és mezőgazdasági célokra. A desztillációval való vízsótala- nítás többnyire csak ott kifize­tődő, ahol természetes erede­tű (pl. geotermikus) hő áll rendelkezésre, vagy nagy erő­művek közelében, amelynek „hulladék” hője alkalmas a tengervíz forralással, elgőzö- lögtetéssel való megtisztításá­ra. Szovjet kutatók merőben új eljárást dolgoztak ki a víz sótalanítására, amit világszer­te nagy érdeklődéssel fogad­tak. A tengervízhez krétaport adagolnak, amelynek részecs­kéi kristályosodási gócokat al­kotnak, elősegítvén a vízben oldott sók gyors kikristályo­sodását. A sókristályok le­ülepednek és a tiszta víz le­szívható róluk. Krasznovodszk város közelében, a Kaszpi- I tenger partján víztisztító üze- I A fásítási és természetvé­delmi bizottság irányításával évről évre figyelemre méltó erőfeszítések történnek a te­lepülések fásítására a budai járásban is. Budakeszin, Bu­daörsön, Nagykovácsiban, Tö­rökbálinton és Solymáron például mintegy tízhektárnyi területet ül­tettek be, az anyag és a munka értéke meghaladja a 600 ezer forin­tot. Minderről a Hazafias Népfront budai járási bi­zottságának legutóbbi ülé­sén számolt be Balázs István, a megyei tanács természet- védelmi felügyelője. A köve­tendő példa említésekor el­mondta azt is, hogy nem min­denütt szervezték meg ilyen jól a munkát, sok községben a lakosság például hiányolta a különböző társadalmi szer­vek képviselőinek részvéte­lét a munkában. A budai járás idei fásítási és természetvédelmi felada­tai és lehetőségei jórészt már ismeretesek. A Budapesti Er­dőfelügyelőség útján jelen­tős anyagi támogatás áll ren­delkezésükre, amelynek se­gítségével mintegy 70 hektárnyi te­rületet lehet erdősíteni. Lényegében a természetvé­met létesítettek, amely napi 550 tonna víz sótalanítását végzi el. delem fogalmába tartozik a fásítás, erdősítés is, mégis a szakembereknek és a tár­sadalmi munkásoknak ez kü­lön feladatot is jelent. A já­rási fásítási és természetvé­delmi bizottság az idén kí­vánja kijelölni az úgynevezett budai tájvédelmi körzetet. Évek óta szemmel tartják területük védelemre szoruló erdőségeit, parkjait, más ér­tékeit, ezek hatékony meg­védése azonban szervezett ke­reteket igényel. Szükséges a védettséget kimondani példá­ul a nagykovácsi Remete­szurdok vidékére, vagy a Bu­daörs feletti hegyvonulatra. Több bejelentés érkezett a la­kosság köréből Érd-parkváros védelmére is, ennek a terü­letnek — az értékes növény­zetét feltétlenül óvni kell. A bizottság elképzelése sze­rint meghúznák egy-egy meg­határozott terület úgy­nevezett védelmi vonalát, amelyen belül sem építkez­ni, sem telkeket kikeríteni nem lehetne a jövőben. A tanácskozáson hangzott el néhány — a XI. kongresz- szus és a felszabadulás 30. évfordulója tiszteletére tett — felajánlás is. Gáspár Fe­renc, Piliscsaba tanácselnöke bejelentette: a közös tanács­hoz tartozó Tinnyén emlék­parkot kívánnak kialakítani, és a község nyugati szélén egy új erdősáv telepítése is terveik között szerepel. Erdé­lyi Péter, a budai járási KISZ-bizottság munkatársa bejelentette: a járás KISZ-fiatnJjai az eddiginél hathatósabban kívánják támogatni a fá­sítást, a természetvédelmet. A töb­bi között együttműködési szerződést köt a járási KISZ- bizottság Telki községgel és ennek értelmében rendsze­resen gondozzák, ápolják a parkerdőt a fiatalok. S. Zs. FELVESZÜNK , faipari gépmunkást, épület* és bútorasztalost, üvegest, szobafestő és mázolót, valamint telepi segédmunkást. JELENTKEZÉS: Budapest, X., Hős u. 17, szombat kivételével az üzemvezetőknél. Nyolcadik osztályos fiúk, lányok! JELENTKEZZETEK ÉLELMISZERIPARI TANULÓNAK! Szakközépiskolai képzés: 4 év — hús- és baromfiipar — növényolaj- és háztartási vegyicikkgyártó ipar — konzerv- és hűtőipar — erjedésipar Szakmunkásképzés: 3 év — húsfeldolgozó — konzervgyártó — hűtőipari termékgyártó — sörgyártó — növényolaj- és mosószergyártó Az iskola neve és címe: Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet, 1475 Budapest X., Maglódi út 4. Juttatások: kollégiumi elhelyezés étkezés, ösztöndíj, ' társadalmi ösztöndíj. Végzés után biztos elhelyezkedés és jó kereseti lehetőségek. Más az adás, szebb a vétel a Color-star készülékkel vásároljon színes televíziót/ KIJELÖLT SZAKUZLETEINKBEN: Érden, Cegléden, Nagykőrösön, Szentendrén, Vácott OTP-RE IS MEGVÁSÁROLHATÓK Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat Az ország legnagyobb lakásépítő vállalata az 1975. szeptember 1-én induló tanévre BEISKOLÁZ IPARI TANULÓKAT AZ ALÁBBI SZAKMÁKRA: kőműves, ács-állványozó, épületasztalos, építőgép-szerelő, géplakatos, műkőkészítő, csőszerelő, fapadló- és műanyagburkoló, hidegburkoló (csempéző), üvegező, villanyszerelő, szobafestő, mázoló, tapétázó. Vidékieknek otthonelhelyezést és teljes ellátást biztosítunk. Jelentkezés: 43. ss. Állami Építőipari Vállalat Szakoktatási Csoport Budapest XI., Dombóvári út 17-19. H. A. Munkahelyük a gát A Közép-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság talajmechanikai labora­tóriumának munkatársai naponta ellenőrzik a dunai árvédelmi töltése­ket. Megállapítják, hogy a gátak elbírják-e a számítások és a több évi tapasztalatok alapján előre várható esetleges árvízi vízmagasságot és nyomást. A talajmechanikusok ehhez a fontos árvízvédelmi munkához a motoros szondát használják, amellyel akár húsz méter mélyről is le­het talajmintát venni. A képen: munka a ráckevei Duna-ágban. Olcsó sótalanítás

Next

/
Thumbnails
Contents