Pest Megyi Hírlap, 1975. február (19. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-12 / 36. szám

PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA xix. évfolyam, 36. szám ára »« FILLÉR 1975. február 12., szerda Célszerű közösen formálni a termőtáj Dr. Dimény Imre a Kiskun Tsz zámámadó közgyűlésén Amíg a kiskunlacházi mű­velődési házban összegyűlt a tagság, a vendég alaposan megizzasztotta házigazdáit. A Kiskun Tsz vezetői alighogy ‘ asztalhoz tessékelték dr. Di­mény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszitert — aki dr. Bíró Ferenc, a Pest megyei pártbizottság titkára és Lakatos Tibor megyei ta­nácselnökhelyettes kíséreté­ben érkezett a gazdaság ked­di zárszámadó közgyűlésére —, máris a fogósnál fogósabb kérdésekre válaszolhattak az eszmecserén a házigazdák. A járás életéről Jónás Zoltán, az MSZMP ráckevei járási bi­zottságának első titkára és Raffai Béla, a járási hivatal elnöke, a gazdaságbeli té­mákról — túlnyomórészt er­ről került szó — Szőke Imre tsz-elnök, Mészáros András főkönyvelő és Juhász József főmezőgazdász számoltak be. Hamar bebizonyosodott, hogy a miniszter nem udva­riassági látogatásra érkezett, hanem a hivatalos programon túl szakmai diskurzusra, erre vallott, hogy „készült a tsz- ből”, szinte betéve ismerte gazdálkodásuk jellemző ada­tait. Hogyan eshetett vissza a kukoricahozam a korábbi 57,4 mázsáról 39,7 mázsára ? Van-e a gazdaságnak genetikus ta­lajtérképe? Mi hátráltatja a szakosított szarvasmarhate­lep teljes kihasználását, a kel­lő nagyságú állomány te­nyésztésbe állítását? Miért sajnálják a pénzt biztonsági alap képzésére? Miért volt veszteséges a hizlalás a sza­kosított sertéstelepen?... Ilyesfajta kérdések pergőtü­zében teljesen érthető, hogy a gazdaság egyik-másik veze­tője a közgyűlés kezdetét vár­ta, különösen, amikor dr. Di­mény Imre megemlítette: — Egy kicsit azért meglep, hogy a nyolcezier-egyméhány- százas lélekszámú községben működő három termelőszö­vetkezet között semmiféle együttműködés nincsen, nem is terveznek ilyet. Persze, amíg ez a különállás nem gátja a termelőerők fejlődésé­nek, addig gond sincs vele, de talán mégis célszerű lenne közösen formálni ennek a tér. mőtájnak az arculatát. Nem szemrehányásként hangzott a megállapítás, mél­tánytalanság is lett volna a háziakkal szemben, hiszen zárszámadó közgyűlésük égjük teendője éppen a szomszédos áporkai Egyetértés Tsz- szel történő egyesülésről való dön­tés volt. Odaát már voksol­tak emellett. S az is bizonyos, hogy egyetértve a főkönyvelő okfejtésével: előrelátásra vall az ügyvitelgépesítés, a gépja­vító műhely fejlesztése oly szintre, amely nem a jelenle­gi két és fél ezer hektáros, hanem ennél akár négyszer nagyobb gazdaság adminiszt­rációjára, gépparkjának javí­tására is képes. (A fölös ka­pacitást jelenleg bérmunka köti le.) Fölvetődött a beszélgetés során ama fonák helyzet is, hogy a traktorosok jó része — gépállomástól a tsz-be kerül­vén — nem lépett a tagok so­rába, hanem ipari munkás­ként, alkalmazotti besorolását kérte. így viszont nincs bele­szólásuk a közgyűlés dönté­seibe, holott lelkiismeretessé­güktől, hozzáértésüktől függ, mit terem a szántóföld. Velük együtt 316 állandó — többsé­gükben a melléküzemágban foglalkoztatott — alkalmazott­ja van a Kiskun Tsz-nek, míg a tagok száma 481, s közülük 201 a járadékos. A dilemma: ellensúlyozza-e az esztendő végén fizetett egy heti plusz nyereségrészesedés — az al­kalmazottaknak három, a ta­goknak négy hetet fizetnek — az ipari munkások korábbi nyugdíjjogosultságát. A jelek szerint nem. Más kérdés, hogy az alkalmazottból hiányzó tu­lajdonosi érzület nem fékezi-e a közös gyarapodást. A helyi tapasztalat: o biztonságos megélhetés köti a tsz dolgo­zóit, a jó munkahelyi légkör mind nagyobb teljesítmények­re ösztöpöz. S hogy milyen teljesítményt nyújtottak az elmúlt eszten­dőben, milyen eredményeket könyvelhetnek el, erről már a közgyűlésen szólt Szőke Imre elnök. Elmondta, hogy a jó talajmunka és növényápolás — műtrágyázás, vegyszerezés — eredményeként kimagasló, 44,6 mázsás termést takarítot­tak be búzából, amelyet csak­nem ezer hektáron termelnek a gazdaságban, gazdaságosnak bizonyult az olajos növények, így a napraforgó és az olajlen termesztése. Jól termett a lu­cerna. A kukoricahozam a vá­rakozás alatt maradt, részben az e térséget különösen sújtó nyári aszály, részben a hűvös, csapadékos ősz okozta betaka­rítási veszteségek miatt. E té­ma kapcsán mondta el az el­nök, hogy a földek munká­sai még hosszú ideig nem fe­lejtik el, hogy a kilátástalan­nak tűnő helyzetben a gyárak, iskolák, intézmények önkénte­sei önzetlenül segítségére siet­tek a mezőgazdaságnak. Tár­sadalmi segítséggel szedték az almát, indították a feldolgozó üzembe a zöldséget. A gazda­ság az idén újabb ültetvé­nyekkel gyarapítja gyümöl­csösét. Jóllehet a sertéstenyésztés tavaly még veszteséges volt — amiben a járvány is ludas — s a tehenészetük tejátlaga el­marad a megyei átlagtól, az alaptevékenység 8 millió 319 ezer forintot hozott. A gazda­ság teljes nyeresége 12 millió 140 ezer forint volt. A beszámolót, majd ezit kö­vetően a szövetkezeti ellen­őrző bizottság 'jelentésének előterjesztését a tagság jóvá­hagyta. A kongresszusi-felsza­badulási munkaversenyben nyújtott teljesítményük . elis­meréséül a szocialista cím vi­selésére jogosító oklevelet nyújtott át a traktoros, a gép­műhelyben, az állattenj'észtő és a kertészbrigádok vezetői­nek. A zárszámadó közgyűlésen felszólalt dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter, s elismerését fejezte ki a Kiskunság Tsz dolgozóinak eredményeikért, helytállásukért s vázolta a mezőgazdaság idei teendőit. — Ügy ítéljük meg — mon­dotta —, hogy az energiavál­ságból, kedvezőtlen világpiaci jelenségekből adódó gondjaink ellenére mezőgazdaságunk fej­lődésének feltételei adottak, rendelkezünk a szükséges technikával, s a földeken munkálkodók igyekezete most a kongresszus évében is a ko­rábbihoz hasonló dinamikus fejlődést ígér. A közgyűlés záróaktusa: a Kiskun Tsz tagsága titkos sza­vazással, ellenszavazat és tar­tózkodás nélkül megszavazta az áporkai gazdasággal törté­nő egyesülést, a nagyüzemi gazdálkodás új távlatait nyit­va e lépéssel. A közgyűlés után dr. Di­mény Imre felkereste tegnap a dunavarsányi Petőfi Termelő- szövetkezet épülő 700 férőhe­lyes tehenészetét, amelyet fel- szabadulásunk 30. évforduló­jára adnak át. A beruházásról dr. Tresser Pál tsz-elnök tá­jékoztatta a minisztert. A. Z. Házgyáriak a községért Minden gyermekintézményt patronálnak Dunakeszin A Dunakeszi Házgyár negy­venkét brigádjából az idén harminchat a szocialista cím jogos várományosa. Kongresz- szusi munkaverseny-vállalá- saikban a termelési felaján­lásaikon túlmenően nagy részt vállaltak — társadalmi munkában — a községfejlesz­tési programból: minden iskolát, óvodát patronálnak, a kisebb karbantartásoktól kezdve a különböző átalakí­tási, építési munkákig segí­tik az intézményeket. Jelen­leg a 150 személyes óvoda — melynek alapozását már befejezték — szerelési mun­káinál tartanak: készítik a nyílászáró szerkezeteket, s más vállalatok brigádjaival össze­hangoltan a helyszínen is dolgoznak — 350 ezer forint­ra tehető az az összegű tár­sadalmi munka, mellyel hoz­zájárulnak az óvoda létesí­téséhez. A kommunista mű­szakok bérjellegű bevételét — mintegy kilencvenezer fo­rintot — szintén községfejlesztési célokra ajánlották fel. Év végéig 2200 járdabe­tonlapot gyártottak a kollek­tívák Dunakeszi gyalogos út­jainak burkolására. Az álta­lános iskola és a gimnázium udvarán sportpályát építet­tek, társadalmi munkájuk 60 ezer forintra tehető. Az ifjú­sági brigádok tagjai közül hatvanketten vettek részt a Tiszta nagyközség mozga­lomban, hatvan brigádtag je­lentkezett az elmúlt hetek­ben véradásra, a gyárban meghirdetett Adj vért, életet mentesz akció felhívására. Mint ismeretes, a szocia­lista brigádok közreműködé­sével a kongresszusi mun­kaversenyben tavaly száz la­kással több készült el terven felül. n. a. A főváros felszabadulásának 3Ű. évfordulójára Budapesten a moszkvai párt és tanácsi delegáció Varsóból is küldöttség érkezett Az MSZMP Budapesti Bi­zottsága és a Fővárosi Tanács meghívására kedden Buda­pestre érkezett a moszkvai pártbizottság és Moszkva vá­ros tanácsa delegációja. A küldöttséget V. F. Promiszlov, az SZKP KB tagja, a moszk­vai városi tanács vb-elnöke vezeti. A delegáció részt vesz Budapest felszabadulása 30. évfordulójának ünnepségein. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Katona Imre, az MSZMP KB tagja, a Buda­pesti Pártbizottság első tit­kára, Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke fo­gadta. Jelen volt B. D. Sevi- kin, a budapesti szovjet nagy- követség követtanácsosa. Kedden Budapestre érkezett a varsói pártbizottság és a varsói tanács delegációja is. A delegációt Jerzy Majewski, a Lengyel Kommunista Párt Központi Bizottságának tag­ja, Varsó főpolgármestereve­zeti. A delegáció részt vesz Budapest felszabadulása 30. évfordulójának ünnepségein. A vendégeket a Ferihegyi repülőtéren Szépvölgyi Zol­tán, a Fővárosi Tanács elnö­ke, Gémyi Kálmán, a buda­pesti pártbizottság titkára, va­lamint a pártbizottság és a szovjet küldöttség érkezése. (Balról a második: V. F. Pro- miszlov, a moszkvai városi tanács vb. elnöke.) Fővárosi Tanács vezető mun­katársai fogadták. A fogadá­son megjelent Jerzy Zielinski, a Lengyel Népköztársaság bu­dapesti nagykövetségének ta­nácsosa. SZOVJETUNIÓ Egyezmény a baktériumfegyverek tilalmáról A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége kedden a Kremlben tartott ülésén rendeletileg ratifikálta a bak- téri umfegyverek és mérgező anyagok kifejlesztésének, gyártásának és felhalmozásá­nak tilalmáról, valamint azok megsemmisítéséről szóló egyezményt. Nyiikolaj Podgomij, a Leg­felsőbb Tanács Elnökségének elnöke az ülésen hangoztatta, hogy a Szovjetunió a jövőben is mindent megtesz az általá­nos és teljes leszerelésért. Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter, aki szintén felszólalt az ülésen, kiemelte, hogy a baktériumfegyverek és a mérgező anyagok tilalmáról szóló egyezmény, amelyet ed­dig 109 állam írt alá, rendkí­vül fontos és időszerű. A hét végén folytatódnak a megyében a járási és a városi pártértekezletek • • Ünnepi kiállításokat rendeznek a váci járásban Szombaton és vasárnap — mint lapunkban részletesen beszámoltunk róla — Pest megyében nyolc városi, járá­si, illetve járási jogú pártbi­zottság küldöttértekezlete zaj­lott le. A hét második felében tovább folytatódnak a tanács­kozások: pénteken a százha­lombattai városi pártértekez­letet rendezik meg, majd szombaton a gödöllői és a rác­kevei járás, Vác város és a Pest megyei tanács központi apparátusa kommunista kül­dötteinek tanácskozása ül ösz- sze, vasárnap pedig a budai, a monori, a váci járás és Gö­döllő város pártértekezletére kerül sor. Ezzel a járási, vá­rosi pártértekezletek befeje­zi Dunakeszin új óvodát épít a 43. számú Építőipari Vállalat a Tábcr utca és a Hunyadi utca sarkán. Az épület 150 kisgyermeknek ad majd otthont. Nagy Iván felvétele ződnek, s az ezeken megvá­lasztott küldöttek március 1-én és 2-án — mint ugyan­csak jelentettük — a Gödöl­lői Agrártudományi Egyete­men vesznek részt a Pest me­gyei pártértekezleten. A tanácskozások mindenütt nemcsak nagy aktivitással és a reális számvetés jegyében folynak, hanem a járás, a vá­ros 'életének olyan eseményét jelentik, amely kihatással van az egész lakosságra. Ezt több helyen — a felszabadulás 30. bélyegzővel, évfordulójának jegyében is — kapcsolódó rendezvényekkel igyekeznek emlékezetessé . és ünnepélyessé tenni. Különösen szép példáját mutatja ennek a váci járás. Itt ugyanis a párt­értekezletet megelőző napok­ban egész sor tartalmas ren­dezvény nyílik. Már holnap, csütörtökön délután 1 órakor Felszabadulásunk gyermeík- szemmel címen a Magyar Út­törők Szövetsége Pest megyei elnöksége által meghirdetett kisdobos és úttörő gyermek- * rajz-pályázat váci járási anya­gából rendezett kiállítást nyit­ja meg ünnepélyesen Elek Ilona, a váci járási úttörőel­nökség titkára. — Másnap, pénteken délután 2 órakor lllefalvi László, az MSZMP váci járási bizottsága gazda­ságpolitikai osztályának veze­tője termékbemutatót és üze­mi fotókiállítást nyit meg a váci járás üzemeinek termé­keiből. — Ugyanaznap dél­után fél 3-tól tekinthető meg a Lenin és munkásmozgalom történeti bélyegkiállítás. Meg­nyitóbeszédet dr. Sági Lajos, az MSZMP váci járási bizott­ságának titkára mond. — Pén­teken 3 órakor pedig a váci járás és Vác város képzőmű­vészeinek alkotásaiból rende­zett kiállítás nyitja meg ka­puit Bánfalvi Jenönének, a váci járási pártbizottság tit­kárának szavai után. A váci járás valamennyi kiállítását a pártértekezlet színhelyén, Dunakeszin, a Jó­zsef Attila Művelődési Köz­pontban rendezik meg, s 17-én, hétfőn este 8 óráig tart­ják nyitva, naponta délelőtt 10 órától. A bélyegkiállításon vasárnap reggel 8-tól délután 3-ig emléklevelezölapot is hoz­nak forgalomba, s állandó postahivatal működik alkalmi Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke, Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke és Ap­ró Antal, az országgyűlés el­nöke fogadta Csaba Feren­cet, hazánknak a Portugál Köztársaságba akkreditált nagykövetét, aki a közeljö­vőben utazik állomáshelyére. Huszár István, a Miniszter- tanács elnökhelyettese fogad­ta Jerzy Olszewski lengyel külkereskedelmi és tenge^ hajózási minisztert, aki teg­nap érkezett Budapestre. A lengyel miniszter dr. Biró József külkereskedelmi mi­niszterrel folytat tárgyaláso­kat. Dr. Csikós Nagy Béla ál­lamtitkár, az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke tegnap szakértői delegáció élén Var­sóba utazott Eugenius Szyr- nek, a Lengyel Állami Anyag­gazdálkodási Hivatal elnöké­nek meghívására. Király András, a MUOSZ főtitkára vezetésével küldött­ség utazott Szófiába, a szo­cialista országok újságíró szö­vetségeinek tanácskozására.

Next

/
Thumbnails
Contents