Pest Megyi Hírlap, 1975. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-07 / 5. szám
1975. JANUAR 7., KEDD Kiesni — nevek nélkül is tehet! A CVSE „lépéselőnyt” adott... A ceglédi labdarúgók megkezdték a küzdelmet a hentmaradásérí A Ceglédi VSE NB III-as labdarúgó-csapata is megtartotta évadzáró összejövetelét. Molnár János társadalmi elnök értékelte az őszi teljesítményt : — A csapat szereplése a várakozástól jóval elmaradt. Hazai pályán lejátszott tíz mérkőzésünkön mindössze tíz pontot sikerült szereznünk. Különösen a Szabó Lajos SE és a Gyula elleni vereségeink fájó- ak. Idegenben négy pontot gyűjtöttünk úgy, hogy csoportunkban egyedül mi nem nyertünk. Tizennégy ponttal, 25:37-es negatív gólkülönbséggel csak a 16. helyen végezi tünk. Több pontot kizárólag akaratgyengeség, küzdőképesség hiánya miatt vesztettünk el. — Az eredménytelenségben á gyakori sérülések is szerepet játszottak. Halmi porcműtéten esett át, a védelem nagyon megérezte hiányát. A sérülések mellett sokkal nagyobb súllyal esnek latba az eléggé el nem ítélhető kiállítások. Kábák és Liptai kétszer, Bozsó, Zsemlye, Zátonyi és Oláh egyszer-egyszer kényszerült a játékidő vége előtt elhagyni a pályát. Szinte azt is mondhatnánk, a CVSE bérletet váltott az MLSZ fegyelmi tárgyalásaira. — A fegyelmezetlenségek sorozata is magyarázza, miért kellett olyan sokszor tartalékosán felállnunk, s ezzel már kezdéskor lépéselőnyt adni az ellenfélnek. A gyakori sérülések, kiállítások ismeretében nem meglepő, hogy ősszel kétszer nem lépett pályára ugyanabban az összeállításban a CVSE labdarúgó-csapata. Nem kevesebb mint 23 játékos jutott szóhoz az ősz folyamán. — Őszi gyenge szereplésünk ellenére bizom a csapatban és remélem, lesz elég erőnk a kiesés elkerüléséhez. Az biztos, hogy ezért mindenkinek sokkal többet kell tennie. E- kerülhetetlen a rend és a fegyelem megszilárdítása. Aki a sorba nem hajlandó, vagy nem tud beállni, már most mondja meg, hiszen kiesni „nevek nélkül” is lehet. Ezután minden játékosról elmondta véleményét előrebo- csátva, hogy az egyéni teljesítmények az előző évihez képest gyengébbek. — Ciseh nyújtotta a legtöbbet, de ő is többre képes. Kresják formája ingadozott, csak kevésszer játszott tudásának megfelelően. Oláhnál nagyon sokat jelentett az egyéves kihagyás, nem tudta önmagát hozni. Igaz, ő rúgta a legtöbb gólt, számszerint hatot. Lendvai gyengén kezdett, később feljavult, Zsemlye viszont jó kezdés után esett visz- sza. Dobozi kellemes meglepetést okozott. Kábák teljesítményét viszont nagymértékben lerontotta két kiállításával. Liptai általában könftyen megadta magát. Zátonyi• egyenletesen játszott, egyszer azonban nála is becsúszott a fegyelmezetlenség. Rétfalvi hullámzó formában védett. Bozsó az idény végére lendült formába. Jurás, Hörömpő, Zágon, Fekete T., Fekete Gy., Gál és Tóth M. egyelőre adós a remények beváltásával. A fiatalok közül Varga kapott legtöbbször játéklehetőséget. Miért, miért nem, még a tavalyi teljesítményét sem tudta megismételni. A részletes elemzés után két hozzászólás hangzott el. Haff- ner Vladimír technikai vezető ismételten bizonygatta az átszervezett NB III. erősségét, majd hangsúlyozta, hogy az eredményesebb szerepléshez a pályán és a magánéletben egyaránt alapos változásokra van szükség. Darányi Miklós vezetőedző jóformán csak a középpályásokkal volt elégedett. Ök lőtték a legtöbb gólt, s ez egyben a csatárok bírálata is. A bekapott 37 gól önmagáért beszél ... A CVSE labdarúgói január 6-án orvosi vizsgálaton estek át kemény munka kezdődött, amely elengedhetetlenül szükr séges az NB IlI-ban való bennmaradáshoz. Ungureán László NAGYKOROS Kézilabda körmérkőzés a Toldiban Nagykőrösön a KISZ városi sportbizottsága — akárcsak az elmúlt évben — januárban és februárban körmérkőzéses rendszerű férfi és női terem- kézilabda-vetélkedőt rendez a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola tornacsarno kában. Dunavarzány Alapozás A magyar férfi kosárlabdaválogatott is elkezdte edzéseit. A május 10—25 között az NSZK-ban megrendezésre ke rülő EB-selejtezőre történő felkészülés első állomásaként január 6 és 25 között Duna- varsányiban alapoznak. Síemiéktúra A Radnóti Miklós síemiéktúra első fordulóját január 12-én a Pilis-hegységben rendezi a Budapesti Természet barát Szövetség. Eólerős Forte-lányok Barátságos labdarúgó- mérkőzést játszott vasárnap Tokióban a japán válogatott ellen a Bayern München csapata. A találkozó a világhírű vendégcsapat 1:0 arányú győzelmével végződött. A gólt Weiss szerezte az 5. percben. Képünkön: Gerd Müller (jobbról) és Franz Beckenbauer (középen) az autogram- gyűjtőik gyűrűjében — a repülőtéren. A Bayern Tokióban Jelenet a csavarárugyári kapu előtt Váci Forte—Csavarárugyár 20:13 (10:6). Kerék utca, 300 néző. V: Soltész, Brecska. Vasárnap harmadik alkalommal lépett pályára a fővárosban a téli kézilabda kupa mérkőzéssorozatának keretében az NB Il-es Váci Forte nőd együttese. A találkozó biztos váci győzelemmel ért véget. Az újabb győzelemmel a váci lányok mérlege: két győzelem, egy vereség. A mérkőzés rövid krónikája. Az első percekben a budapesti együttes vezetett. 4:l-es vezetést egyenlítettek ki ezt követően a Forte-lányok, és ettől kezdve egyre-másra érték el szép akciógóüjaikat. Végig megtartották több gólos vezetésüket, s győzelmük ilyen arányban is teljesen megérdemelt. Sikerük a jó csapatjáték diadala. Játékostársaik közül kiemelkedett a 15 éves dunakeszi gimnazista, Strasz- szer, aki egymaga négy gólt szerzett. A Váci Forte összeállítása a következő volt: Rúzsai, For- berger (5), Polacsek (1) Strasszer (4), Kala (2), Pa- zsitka (5), Újfalusi (2). Csere: Matyóka, Gál, Molnár (1) Balogh, Barna. Említést érdeméi még Pazsitka és Üjfalusi teljesítménye, válamint Rúzsai kapus, aki több hétméterest is kivédett. Koppány György Székely második Groningenben befejeződött a junior sakk Európa-bajnokság. Az utolsó, 9. fordulóban a 10 főnyi mezőnyt vezető magyar Székely Péter a lengyel Borkowski ellen döntetlenre játszott, s ugyancsak fél pontot szerzett a holland Sterren elleni mérkőzésén, amely a 8. fordulóból maradt függőben. Így Európába jnoki szereplését 6 ponttal fejezte be. Végeredményben ugyaneny- nyit gyűjtött az angol Nunn is, tehát holtverseny alakult ki. A szabályok értelmében az egyenlőséget az elődöntőkben mutatott teljesítmény alapján döntötték el, s ez az angol sakkozó sikerét hozta. Mivel fél ponttal többje volt, mint Székelynek. Új csillag a jégen Tretyák - a korongfogó A Szovjetunió tavalyi legjobb tíz sportolója közé két jégkorongozó is bekerült: Tretyák, a CSZKA Moszkva kapusa és Harlamov, a válogatott legeredményesebb csatára. Tretyák a következőket mondta a TASZSZ tudósítójának: — Pályafutásom eddigi legsikeresebb esztendeje volt. Tagja voltam a Helsinkiben tartott világbajnokságon aranyérmet nyert szovjet válogatottnak, s ráadásul a torna végén engem választottak a legjobb kapusnak. Ehhez hasonló elismerésben honfitársaim közül legutóbb 1959-ben Pucskovnak volt része. Büszke voltam az eredményhirdetésnél arra, hogy sikerült megvédeni a szovjet jégkorongiskola -tekintélyét, becsületét. Tretyákot még egy elismerés érte: Bostonba hívták a kanadai és az amerikai fiatal jégkorongkapusok edzőtáborába, hogy segítsen a tehetségek felkészítésében. — Rövid idő alatt sok minden megváltozott — hangsúlyozta Tretyák. — Nem is olyan régen az volt a vélemény, hogy igazán jó kapusok csak Kanadában,találhatók, most viszont a sportág egyik fellegvárába hívnak, hogy adjam át tapasztalataimat. Erre igazán büszke lehetek. Két évvel ezelőtt bizony még kevés volt az önbizalmam, csak az 1972. évi szovjet—kanadai mérkőzéssorozat után hittem el, hogy valóban jól választottam, amikor .kapusnak mentem. A tavalyi szovjet—kanadai párviadal minden eddiginél izgalmasabb volt és ez alapos vizsga elé állított. Mindkét országban jól fejlődik a jégkorongsport — folytatta — jó ez a versenyfutás, hiszen több és alaposabb munkára késztet. A legizgalmasabb számomra a Vancouverben lejátszott mérkőzés volt, ahol annyi munkám akadt, mint máskor öt mérkőzésen együttvéve. Nehezen szoktam meg Hall rövid, kemény lövéseit. A kanadaiak kedvence háromszor a hálómba talált, később azután már nehezebben vette be a kapumat. Tretyák, a szovjet fiatalok egyik kedvence naponta „kilószámra” kapja a leveleket. Azt kérdezik az iskolás fiúk — mondta Tretyák —, hogyan lehetne belőlük is Tretyák. Mindegyiknek rövid választ adok, legyenek szorgalmasak, kitartóak, ne féljenek a korongtól. Négy 13+1 A vasárnapi totófordulóban négy darab 13+1-es szelvény akadt, egyenkénti nyereményük a jutalommal együtt 223 836 forint. A 13-as 78 379, a 12-es 2812, a 11-eS 204, a lö-es találat pedig 41 forint nyereményt fizet. Eredmények: X, 1, 1, X, 1, 2, 1, 1, 1, 1, 1, X, 2, X. INNEN - ONNAN Heff Wright, az Egyesült Államok 1976-os téli olimpiai csapatának 22 éves síugrója egy vasárnapi via-, dalon bukott, súlyos fejsérülést szenvedett, és röviddel a kórházba szállítás után meghalt. Az idei angol nemzetközi asztalitenisz-bajnokságot csütörtöktől szombatig rendezik meg Brighton- ban. A viadalon a magyar asztaliteniszsportot két férfi: Asztalos és Frank,, illetve két női versenyző: Ivasko és Szabó képviseli. A spanyol labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának nagy eseménye volt a Real Madrid—Barcelona rangadó. A találkozóra 120 ezer néző előtt került sor a Bernabeau Stadionban, a mindvégig izgalmas, érdekes mérkőzés a Real Madrid 1:0 (1:0) arányú győzelmével végződött, így a tavalyi bajnok Bar- celónának már 5 pont a hátránya a Reália! szemben. APRÓHIRDETÉSEK AZONNALI FELVÉTELRE KERESÜNK gyakorlattal rendelkező beruházót, gépész, elektromos, kalorikLis és építész- mérnököket fejlesztői, üzemviteli és műszaki ellenőri munkára. JELENTKEZÉS: önéletrajzzal a személyzeti osztályunkon. GYÜMÖLCS ÉS FŐZELÉK- KONZERVGYÁR, Dunakeszi, Vasút utca 11. A Csemege Kereskedelmi Vállalat a kelenföldi lakótelepen (Bp. XI., Szakasits A., Tétényi u. sarok) rövidesen megnyíló a legkorszerűbb (villamossági hűtő. fűtés, szállítószalagos pénztárak stb.) gépekkel és szociális létesítményekkel felszerelt új - ABC élelmiszeráruházába felvesz: szakképzett eladókat, önkiszolgáló pénztárosokat, segédmunkást, takarítót, húsipari szakmunkást, gyakorlott bolti adminisztrátort és erősáramú, valamint hűtőgépek üzemeltetésében jártas szakképzett műszaki dolgozót (boltvezetőhelyettesi beosztásba). Jelentkezés: a vállalat munkaügyi osztályán. Bp. V., Szép u. 6. Pályázati hirdetmény. A KPM Közúti Igazgatóság Autópálya Főmérnökség pályázatot hirdet az M—7 autópálya segélykérő központjába diszpécseri munkakör ellátására. Elsősorban martonvásárl vagy környéki 25—40 éves érettségizett férfiak jelentkezését várjuk. Nyelvtudás kezdő fokon Is előnyben. Jelentkezés: kizárólag írásban, önéletrajz és a nyelvtudás fokának közlésével. Cím: 1024 Budapest, Lövőház u. 1. Vállalati tanműhelyünkbe keresünk szerszámkiadó raktárost. Nyugdíjas szakmunkás vagy fiatalkorú jelentkezését várjuk. A jelentkezéseket Ipari Műszergyár személyzeti és oktatási osztály Aszód, Pf. 2. címre kérjük küldeni. Az Agrártudományi Egyetem karbantartási osztálya Gödöllő, felvételre keres: asztalos szakmunkásokat, valamint szállítómunkásokat. Jelentkezni lehet: hétfőtől-péntekig: 8-tól 16 h-ig az egyetem karbantartási ősz. tályán. _____________ Diétásnővért, laboratóriumi asszisztenst, segédasszisztenst és takarítónőt felvesz az I. sz. Belgyógyászati klinika. Budapest VIII., Korányi S. u. 2/a., telefon: 331—772. Pest környéki gazdaság keres sertéstenyésztési brigádvezetőt. „Gyakorlott 16092” jeligére Felszabadulás téri hirdetőbe. Fűrész- és Hordóipari V. Ceglédi Üzeme felvételre kérés kazánfűtőt és gépkocsivezetőt. Jelentkezés az üzemben, Cegléd, Jászberényi úti felüljáró mellett, munkanapokon 8-tól 15 óráig. Élte biológiai állomás, Göd, Jávorka S. u. 14. azonnali belépéssel keres épületgépészetben járatos technikust vagy szakmunkást és kertész szakmunkást. Jelentkezés a fenti címen írásban, vagy hétfő, kedd, csütörtöki napokon. személyesen. Gépkocsivezetőt több évi gyakorlattal felveszünk. Szentendrei Szolgáltató és Ipari Szövetkezet. Szentendre, Bercsényi utca 4. szám. • ______________ Gy ógypedagógiai Intézet Vecsés, Vörös Hadsereg útja 137. sz. gyermekfelügyelőnőt keres állandó munkakörbe. Érdeklődni lehet a helyszínen. __________ A PV Szentendrei Papírgyára felvételre keres 18. évet betöltött női munkavállalókat betanított borítékkészítői gépi munkára, három műszakos munkarendben. Távolabbi helységekből jelentkezők részére szállást biztosítunk. Kisebb üzem tmk karbantartását vagy bedolgozást vállalnék fő- foglalkozásként műszerészmesteri képesítéssel évi 10 000 óra kapacitás 80 m2 műhely, esztergák, marók, palástköszörű stb. Tel.: 293—810 vagy „Januártól 89621” jeligére az újpesti hirdetőbe. Sürgős felvételre termelőszövetkezetbe gyakorlott SZTK-ügyinté- zőt, üzemgazdász-statisztikust és anyag- könyvelőket keresünk. Írásbeli jelentkezés: 2001 Szentendre, Postafiók 47. címen. Eladó P 20-as motor- kerékpár kitűnő állapotban. Cegléd, Sugár utca 43. sz. __________ El adó beköltözhetően kettő ház 202 négyszögöl telken és 824 négyszögöl szőlő. Cegléd, Retek utca 2. szám. 2 családnak is megfelelő 3 szoba összkomfort + 1 szoba komfortos, emeletes családi ház beköltözhetően eladó. Cím: Kistarcsa, Kassai út 24.__________ Üj Veritás 36-os acél kéttűágyas kötőgép eladó. Cegléd, Kender u. *8. sz.__________________ Eladók győztes szülőktől törzskönyvezett ku- vaszkölykök. Cegléd, Sas u. 34._____________ Al ig használt jugoszláv olajkályha eladó. Mo- nor, Hegyesi tanya 44. Vállalatok részére üzlethelyiség kiadó. Nagykőrös központjában irodáknak vagy kereskedelmi tevékenységre alkalmas 63 m2-es, 3 helyiségből álló üzlet- helyiség azonnal kiadó. Nagykőrös, Hősök tere 1. Frigyesné. A Hyergesújfolui Magyar Viscosagyár, az ország egyetlen vegyiszálgyára AZONNALI BELÉPÉSRE FELVESZ vegyipari szakmunkásakat, férfi és női betanított és segédmunkásokat Ön is jöjjön dolgozni a Duna-menti nagyüzembe, Nyergesújfalura! — Korszerű, automatizált, klimatizált üzemek. — Modern vegyipari technológia. — Korszerű munkásszállás. — Továbbtanulási, kulturális és sportolás! lehetőségek. Jelentkezés: mindennap 7-től 14 óráig, Nyergesújfalun (Komárom megye), a Magyar Viscosagyár Munkaügyi Főosztályán. Levélcím: Magyar Viscosagyár 2536 Nyergesújfalu, Pf.: 1.