Pest Megyi Hírlap, 1975. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-01 / 1. szám
í 1975. JANUAR 1-, SZERDA v Az év utolsó szombatján az ISG-ben Mi már nem a mennyiség a legfontosabb SCI Kovács József, az Ipari Szerelvény- és Gépgyár (ISG) pártbizottságának titkára, és Stupiák László, a vállalati szakszervezeti tanács termelési felelőse kicsit gondterhelten tanakodik: „Riport egy szocialista brigádról — az év . utolsó szombatján? N?héz ügy lesz. Még a nem szabad szombatos brigádokból sincs benn mindenki. Az idei tervet már teljesítették, s akinek szabadsága volt még, vagy összejött a csúsztatni valója, most otthon pihen. De mondjuk, ha két brigádot keresnénk meg ... Legyen az egyik Román Imre arany- plakettes szocialista edző- brigádja, a másik pedig ... Dohár János armatúra-szerelő brigádja ...” Stupiák László vállalkozik rá, hogy elkalauzol a kovácsüzembe, közben arról ’neszéi, hogy olykor nem köny- nyű megértetni az emberekkel — még a kommunisták némelyikével sem —: ma már mások a munkaverseny követelményei, mint húsz-huszonöt évvel ezelőtt. — Manapság már nem a mennyiségi eredmények növelése csak a fontos, a magas százalék, hanem a minőség. És az sem mindegy, hogy az a magas teljesítmény mibe kerül?! Most a társadalom — a népgazdaság — azt várja tőlünk, hogy. sélejtmentesen, gazdaságosan termeljünk, takarékosan bánjunk a nyersanyaggal — különösen, ha importból származik — és az energiával, s hogy az eszünket is használjuk munka közben, ne csak az erőnket. Nos, a szakszervezetnek egyik legfontosabb feladata — mint a munka- verseny és a szocialista brigádmozgalom gazdájának —, ezeket a követelményeket megértetni az emberekkel. Ugyanez másképpen megfogalmazva azt jelenti, hogy küzdenünk kell a verseny- mozgalom üresjáratai, a szocialista brigádok vállalásaiban még mindig fellelhető sémák, formaságok ellen. Ez a két brigád, amelyet most felkeresünk, e tekintetben az élenjárók közül való ... Mindenkinek van megbízatása • Ricz József, a kovácsmű- hely üzemmérnöke szívesen ad helyet irodájukban a beszélgetéshez: kinn, a műhelyben még most is túl nagy a zaj. noha a gépek egy része áll. Román Imre érkezik előbb, ő közelebbről jön, mint Bohár János. A brigádját így mutatja be: — Dózsa György nevét viseljük, 1962-ben neveztünk be először a szocialista cím elnyeréséért indított versenybe. Azóta — persze — többször változott a brigád ösz- szetétele, voltunk már hu- szonketten is, hat év óta — velem együtt — kilenctagú a brigád. Három műszakban dolgozunk, három-három ember váltja egymást a munkahelyeken. öten vagyunk párttagok, ketten — !a helyettesemmel, Kovács Bélával — munkásőrök, két' KISZ- tagunk van, Szávai László és Rideg Lajos, de a többieknek is van valamilyen társadalmi tisztségük, megbízatásuk: Mátyás Gábor Budakeszin községi tanácstag, Madari József az üzem önkéntes tűzoltószervezetónek tagja, Sles Sándor munka- védelmi őr. Mezei József szakszervezeti bizalmi, Apa- tócsky Jenő. — aki a kovácsüzem vezetője, és a brigádunk műszaki tanácsadója —, tagja a vállalat pártbizottságának; én magam alapszervezeti párttitkár vagyok. — Hogyan jellemezné röviden a brigád idei gazdasági munkáját? — Megtettük, amit kellett: vállaltuk, hogy termelési tervünket és a normaóra-kiho- zatalt 104 százalékra teljesítjük — mindkettő sikerült. Vállaltuk, hogy a selejtet 0,06 százalékra szorítjuk — egyáltalán nem volt selejtünk. Pedig ez nagy szó, hiszen az idén kezdtük a járműalkatrészek gyártását, s ez új technológiai feladatokat jelentett nekünk! Vállaltuk, hogy a mi hibánkból eredően baleset nem fordul elő a brigád tágjaival — nem is volt, egy sem. Ez nagyon fontos, hiszen az edzőműhely — melegüzem, ahol a munka veszélyes, mert könnyen megtörténhet egy-egy égési sérülés. Viszont éppen ezért, fokozott gondot fordítunk a munkavédelemre, az előírások betartására. A selejt- és balesetmentes munkát én tartom olyan jelentős eredménynek, mint a termelési terv túlteljesítését. Stupiák László élénken helyesel: a szakszervezetnek is ez a véleménye. Terven felül — És valami kiemelkedő teljesítmény az év folyamán? — Kettőt femlíthetne. Az egyik: egy 650 tonnás dara- boiógép eiőtengelyének edzési munkálatait végezte el a brigádunk — terven felül —, amivel 20 ezer forintot takarított meg a vállalatnak. Eny- nyibe került volna ugyanis, ha külső céggel, bérmunkában csináltatják meg. A másik: ugyancsak terven felül edzettük meg egy Raskin sorjázógép tengelyét: ezen ötezer forintot nyert az ISG. Időben pedig jóval többet, mert mi három nap alatt csináltuk meg, külső cég viszont három hónapnál rövidebb határidőre nem is vállalta volna. — Hadd tegyem hozzá, hogy ilyen munkákhoz nekünk nincs is berendezésünk, a Dózsa brigád minden műveletet kézi erővel végzett! — fűzi hozzá Stupiák László. Köszönet a brigádnaplóban Bohár János Április 4. brigádja a két tiszteletbeli taggal — Hunoradi Lajos főművezetővel es Dobos László jár- műrészleg-vezetővel — együtt 13 tagú. Arra a kérdésre, hogy mire volt az idén a legbüszkébb, Bohár János egy bejegyzést mutat a brigádnaplóban: az etyeki óvodavezetőinek köszönetét. . — Mit csináltak Etyeken? — Pártfogásba vettük a községi óvodát — mondja nevetve. — Etyek ugyan Fejér megyében van, mégsem mondhatjuk, hogy „nem a mi asztalunk”, mert nagyon sokan járnak onnan dolgozni a vállalathoz. Az év eleji vállalásaink közé felvettük, hogy társadalmi munkában játékokat készítünk az óvodának. Kétszázhatvan órát dolgoztunk körülbelül 25 ezer forint értékű játékon, ezt köszönték meg naplónkban az óvodavezetői. — „Brigádunk három tagja megszerzi a nyolc osztályos általános iskolai végzettséget” — olvasom hangosan a naplóból a vállalásokat. — Mi történt ezzel a három brigádtaggal ? — Köszönik, jól vannak. Az iskolát elvégezték. — Látom, vállalták egy újítás benyújtását is ... — Megtörtént. Kettőt nyújtottunk be. az egyiket el is fogadták, most van bevezetés alatt Vita a kiegészítő üzemágról — Volt-e vita a brigádban a Központi Bizottság kongresz- szusi irányelveiről? Román Imre úgy válaszol, hogy egyben mindjárt helyesbít is: — Nem a brigádban, hanem az alapszervezetben. Pontosabban a pártcsoportokban. Mégpedig elég heves vita, mert a munkások nem értették: hogyan állhatott elő olyan helyzet, hogy cukorból, burgonyából importra szoruljon egy olyan ország, amelyik nemcsak önellátó volt azelőtt, hanem még exportált is?! Kifogásolták a dolgozók azt is, hogy néhány termelőszövetkezetben túl szerteágazó ipari tevékenységet folytatnak, s olyan termékeiket állítanak elő, amelyekhez sem korszerű termelőberendezésük, sem, megfelelően szakképzett munkásgárdájuk nincs. A tsz- nyomdákra, öntödékre, textil- műhelyekre gondolok. Nem általában vagyunk ellene a kiegészítő üzemágnak, hanem csak az olyasmit ítéljük el, ami egyáltalán nem feladata egy mezőgazdasági üzemnek: az elavult gépekkel, gazdaságtalan technológiával, primitív színvonalon folytatott ipari termelést. Megértjük, hogy szükség van a kiegészítő üzemág bevételére, az emberek egész évi foglalkoztatására, de ezt oldják meg termelőszövetkezetben megtermelt áruk feldolgozáséval. Bohár Jánosék brigádjának — illetve a brigád kommunistáinak — véleményét Após- tagi József armatúraszerelő, a brigád egyik aktíva tagja tolmácsolja. Szinte szó szerint egyezik Román Imre szavaival: — Alapszervezetünk tagjai elítélik a túlkapásokat. Elítéljük azt a munkaerő-csábítást is, amit egyik-másik tsz folytat, amikor a, gyárakban kiképzett szakmunkásoknak ráígér az órabérére. Egyébként az irányelvekkel egyetértünk. Csak arra mondtunk példát, hogy a brigádok politizálnak is, nyíltan mondják véleményüket, nemcsak termelésükkel, vállalásaikkal segítenek. Nyíri Éva Apajpuszfa és az ácsai Öregturján Január közepétől Nemzeti Park Már csaknem kész az Országos Természetvédelmi Hivatal elnöki határozata: a Kiskunsági Nemzeti Parkhoz kerül és védettséget élvez január közepétől a Kiskunsági Állami Gazdaság földtulajdonának egy jókora darabja, a Duna—Tisza közén ritka növényegyüttesek és a világszerte ritka túzok otthona. De a Nemzeti Parkhoz csatolják a már régen természetvédelem alatt álló ócsai Nagyerdőt, és az ehhez csatlakozó, eddig védettséget nem élvezett ócsai öregturjánt. Ezenkívül Dabas és Alsónámedi határából is hozzákapcsolnak kisebb területet a Kiskunsági Nemzeti Pariihoz. Rövidhullámon az éterben Halló tenger!... Halló óceán!... - Itt Cegléd! A flottáról romantika nélkül A Pest megyei Vegyi- és Divatcikkipari Vállalat Budakeszin levő Fonalfeldolgozó gyáregységében síkkötött kelmékből női és gyermekruházati cikkeket készítenek. A hiányt pótló terméket a legkorszerűbb gépeken állítják elő. A Diamant síkkörkötő gépek különleges mintás kelméket készítenek. i Jó szelet! Szerencsés hajózást! — .így búcsúznak egymástól a tengerészek. A szelet ugyan nélkülözni tudja az újságíró, de a szerencsét aligha. Az itt következő riport során e sorok írójának is szüksége volt a szerencsére. A MAHART vezetői nagy igyekezettel segítettek áthidalni a távolságokat. Közreműködésükkel az ünnepi hangulatban „vízre” szálltam az éter hullámain. Mielőtt elindultam a sokezer mérföldnyi útra, Sólyom Tiborral, a MAHART Tenger- hajózási Üzemigazgatóságának vezetőjével beszélgettem. Százötven elégedett partner — Milyen szerepe van a flottának hazánkban, amelynek tudvalevőleg nincs tengere? Az igazgató az ablakhoz invitál : — Nincs tengerünk? Igaz, de nézzen körül itt, a csepeli szabadkikötőben összpontosul a közúti, a vasúti és a vízi szállítás. Ebből a kikötőből a Duna segítségével megnyílik az út ki a tengerekre, az óceánokra. Sőt, ha megépül a tervezett Duna—Rajna—Majna csatorna, akkor nyitva áll előttünk a világ valamennyi tengere. A magyar tengeri flottának egyébként nagy jelentősége van. Nemzeti jövedelmünk mintegy 40 százaléka a külkereskedelmi forgalomban realizálódik. Export—import forgalmunk 15 százalékát saját hajóinkkal bonyolítjuk le. Tizenhat tengerjáró hajónk évente 600 ezer tonna rakományt szállít, s ennek közel 40 százaléka olyan áru, amelyet mi adtunk el, vagy mi vásároltunk. A flotta legfontosabb feladatát így fogalmazhatom meg: a bérfuvarozással mennél több valutát szerezni, a saját áru szállításával pedig valutát megtalMrítani. Bevételünk 95 százaléka dollárban érkezik, s 1974-ben mintegy 500 millió forint értékű tisida devizabevételt hozott a magyar tengeri hajózás. — Milyen a magyar flotta híre, beésülete? — A magyar tengerészek több mint 50 kikötőben fordulnak meg rendszeresen, s kivívták a mintegy 150 külföldi partner legteljesebb elismerését. Az emberek igencsak furcsán képzelik el a tengerészéletet, amely szerintük tele van romantikával. Nos, mindez csupán a regényekben van így, a valóság az, hogy: a tengerészeiét nehéz, sokféle ismeretet, lemondást és kitartást követelő hivatás. Óraműpontosságú munka, kemény és felelősségteljes szolgálat. Azért, a távolban nincsenek magukra hagyva: rendszeres rádiókapcsolatot tartunk a hajókkal, és tájékoztatjuk tengerészeinket és a családot is. Ha közeli kikötőbe fut a hajó, a tengerászfeleségeknek megszerezzük az útlevelet, és lehetővé tesszük, hogy a hajón töltsenek néhány napot, ötévi szolgálat után kétévenként, míg tíz év után évenként elkísérheti férjét egy útra a feleség. — Mit kell tudni egy parancsnoknak? — A parancsnoknak tudnia kell mindazt, amit ma már megkövetelnek mondjuk ^egy szárazföldi üzem vezetőjétől is. De a tengeren ez nem elég. Beszélnie kell az angolt, egy kicsit diplomatának is kell lennie, hiszen országunkat képviseli a messzi idegenben, s gyakran tengerészeink magatartásából ítélik meg hazánkat. A parancsnok döntéseitől 20—30 vagy 40 ember sorsa függ, nem beszélve a mintegy negyedmilliárd forintot érő hajóról és az ugyanannyi értékű áruról. A tengereken a vezetőnek közvetlenebb a felelőssége. Keresztelő az Egyenlítőnél Nehéz igazán kifejezni azt a különös hangulatot. amely megragadja az embert Budapesten, a MAHART központjában, a rövidhullámú rádió előtt, amikor az érkező jelek nyomán képzelete messze röpíti az idegen tájakra. Szisze- gés, zúgás, sípoló hangok jönnek valahonnét, nagy messziről. káosz, „holdbéli zörejeik”, aztán sípjelek, amelyekből én ugyan semmit sem értek, de nagyszerű „tolmácsaim” vannak hozzá. A rádiósok — Horváth Fere-nc, aki 15, és Marosvölgyi Ferenc, aki már 17 esz- tendeje dolgozik a MAHART- nál — ők tartják kezükben azt a láthatatlan szálat, amely összeköti a központot, a hazától távoli kikötőkben horgonyzó, vagy a vízi birodalmakban közlekedő hajókkal. Jönmek-mennek a morzejeleik, miközben ezer mérföldeket lépünk az éterben. — Halló, Ady! Itt központ! Hol vagytok? — Itt Ady! Mi miár leadtuk a jelentést, miit akartok? — méltatlankodik a hajó rádiósa. — Egy újságíró, a parancsnokkal szeretne beszélni. Riport készül. — Nagy ruffúd van a hajón. Huszonöt mérföldre vagyunk az Egyenlítőtől, mindenki készül a szertartásra. Hívjatok máskor — így a válasz. Megszakad az összeköttetés, s a rádiós a térképen mutatja a 13 ezer 6Ä0 tonnás Ady óceánjáró útvonalát. Néhány naip múlva ismét sikerült felvenni a kapcsolatot az AdyvaL — Halló, Ady! Remélem, most már ráértek? — Itt vaigyunk. Jenei Imre, az Ady óceán járó parancsnoka. — Üdvözlet itthonról. Kérem, válaszoljon néhány kérdésre. — Én pedig a Csendesóceánról küldöm az üdvözletét, 40 tengerész nevében. Tessék, váram a kérdéseket. — Hol lépték át az Egyenlítőt? — Nem léptük, passzáltuk, az afrikai parttól 550 kilométerre. — Milyen volt a tenger és aiz idő? — Nyugodt, sírna tengerünk volt, s a meleg 23 fok, de 90 százalékos páratartalommal. — Hogyan lehet ezt kibírni? — Nehezen. De azért hozzászokik az ember. — Kiket avattak a hajón, és hogyan? — A rádiós feleségét, kél matrózt és három gépészt. Nem mindennapi dolog áthajózni az Egyenlítőn. Most röviden elmondom, hogyan történt ez a keresztelő, a hangulatát pedig a fantáziájára bízom. — Rendben. — Néhány „öreg” tengerész fehér palástot öltött, a fedélzetmester volt Poszeidon, t tenger istene, segédei élén c irányította a ceremóniát. Felvonultak a fedélzetre, magul elé rendelték azokat, aki először haladtak át az Egyenlítőn Poszeidon intelmekkel tel: tréfás beszédet intézett hozzájuk, azután a férfiakat nagy korongecsettel beszappanozták, egy óriási fakéssel megborotválták, majd kátránnyal varázsjeleket rajzoltak a testükre. Ezután jött az igazi próbatétel: egy szüle csövön át kellett bújniuk, még inkább vergődniük, miközben hátulról botokkal biztatták, elölről pedig hideg zuhanyt sugárzó fecskendővel fogadták őket. így jelképezve az életet, amely bizony sole megpróbáltatást tartogat a tengerész számára. A ceremóniát természetesen sok móka, nevetés kísérte. Aztán gint töltöttünk a poharakba, és ittunk. Az újonnan kereszteltek természetesen tengervizet. Végül kaptak egy kacifántosán megfogalmazott „oklevelet”, arhely sok pecséttel és aláírással igazolja, hogy tulajdonosa áthaladt az Egyenlítőn. — Egy prózai kérdés: mit szállít a hajó? — Takarmányt viszünk és vasat hozunk. — Mikor jönnek haza? — Mennénk mi akár azonnal is, de hát ilyen a tengerészélet. Előreláthatóan január 20-a körül érkezünk meg Japánba, néhány napig rakodunk, aztán indulunk hazafelé. Haza! Közel 20 ezer tengeri mérföldre. — Búcsúzom és köszönöm a válaszokat. Jó egészséget, boldog új évet és szerencsés hajózást, Ady! ! — Köszönjük. Mi is minden jót kívánunk az otthoniaknak, mindenkinek.. — Átadjuk.. Üzenet a Cegléd tengerjáró fedélzetéről Ülök a rádió előtt s izgalommal várom a Cegléd nevű hajó jelentkezését. Üzenetet hoztam... Néhány pillanat. — Halló itt Cegléd! Központ jelentkezz! Percnyi szünet után ismét jönnek a sípoló jelek. — Itt Mód Rudolf, a Cégiéi tengerjáró parancsnoka.. — Üdvözlet Ceglédről. Boldog új esztendőt! — Nagyon köszönjük, s ezt kívánjuk mi is. Ez igazán jól esik itt a távolban. — Hol van most a hajó? — A szíriai partok közelében horgonyzunk és várjuk, hogy bejuthassunk Lattakia kikötőjébe. — Milyen ott az idő? — Jó meleg van, 20 fok körül, és derült ég, szép napsütéses. — Kérem mutassa be röviden a hajót. — A Cegléd egész kis tengerjáró hajó, alig több mint 1200 tonnás, hossza 81 méter, szélessége 11 és fél méter. Kétszer 800 lóerős motor haj tja, sebessége pedig 10—11 tengeri mérföld óránként. — Hogyan töltötték a karácsonyt? — Nagyon nehéz így a távolban a család nélkül. Azt hiszem ezt el tudják képzelni. — Mit jelent ott a távolban a haza fogalma? — Családot, barátokat, ismerősöket, a városokat, az otthont és magát az országot, ahol bizony elég kevés időt tölthet a tengerész. — Ha újra kezdené? — Akkor is tengerész lennék, mert igazán szép és férfiaknak való hivatás. — Hol szilvesztereznek? — Talán Bejrutban Éjfélkor pezsgővel és martinivei koccintunk egymás egészségére, és a ceglédiek egészségére is. — Mi is pezsgővel koccintunk majd a Cegléd tengerjáró és személyzete egészségére. Boldog új esztendőt kívánunk. — Én is boldog új esztendőt kívánok a messzi távolból Cegléd város vezetőinek és lakosságának, a Cegléd tengerjáró személyzete és a magam nevében. Gondolatban velük is ünnepelünk. Külön köszöntőm a megyei lap olvasóit. Köszönjük a jókívánságokat és üdvözleteket. Megírjuk, átadjuk. Jó szelet, szerencsés hajózást és mielőbbi visszatérést a Cegléd kapitányának és tér merészei♦-N rád.*' IW 's wilr *i4 c* rr T
