Pest Megyi Hírlap, 1975. január (19. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-05 / 4. szám

10 •üscni w sö/umtm 1975. TANUÁR 5-, VASÁRNAP HOGYAN SZABÁLYOZZA A JOGSZABÁLY A KISKO­RÚAK LÁTHATÁSÁT? Az új családjogi törvénnyel kapcsolatban rendszeresen adunk tájékoztatást. Legutóbb többen kérték, hogy a kiskorú­ak láthatásáról adjunk is­mertetést, hogyan kell eljárni, és hogyan történik a láthatás szabályozása? Ezzel kapcsolatban a gyám- hatósági eljárásról szóló 1/ 1974./VI. 27./OM. számú ren­deletre hívjuk fel a figyelmet. Ennek egyik fejezete részlete­sen szabályozza ezt a kérdést. Általában a válóperben a szülők között létrejött megál­lapodásban a bíróság dönt, de a későbbiek folyamán már nem szükséges kifejezetten emiatt a bírósághoz menni, a gyámha­tóság határoz ebben a kérdés­ben. Ha a bíróság nem döntött a kiskorú láthatását illetően, akkor a gyámhatóság bárma lyik szülő kérelmére szabá­lyozza a kiskorúval történő ta­lálkozást. Ha a szülő és a nagyszülő nem él, illetőleg a találkozásban tartósan akadá­lyozva van, a gyermek nagyko­rú testvére is kérheti a látha­tás szabályozását. Általában mindenkit meg kell hallgatni, még a korlátozottan cselekvő- képes (18 éven aluli) kiskorút is. Ha a szülők, vagy a jog­szabály szerint az ügyben egyezségre jogosultak a látha­tás kérdésében megállapodtak, a gyámhatóság azt jóváhagyja, feltéve, ha az egyezség nem sért közérdeket, és ha az egyezség feltétlenül a kiskorú érdekében áll. A láthatást akként kell sza­bályozni, hogy annak gyakor­lása a kiskorú nevelését, testi, értelmi, erkölcsi és érzelmi fej­lődését, tanulmányi előmene­telét, valamint a közösségi élet­ben való részvételét ne veszé­lyeztesse, illetve ne akadályoz­za. A láthatás szabályozásánál elsősorban a kiskorú érdekét kell szem előtt tartani; ezen- belül tekintettel kell lenni a kiskorú korára, nemére, egész­ségügyi állapotára, továbbá a láthatási joggal élni kívánó személyek erkölcsi életére, egészségügyi körülményeire, az ügyfelek méltányos érdekeire, valamint arra, hogy a jogosult szülő a láthatás jogának gya­korlásával szülői kötelességét is teljesíti. Ha az eljárás során bizonyít­ható, hogy a jogosított a kére­lem benyújtását megelőzően a kiskorú nevelését, testi, értel­mi, érzelmi, erkölcsi fejlődését veszélyeztette, szülői köteles­ségét tartósan és indok nélkül nem teljesítette, és eddigi ma­gatartásán nem változtatott, a gyámhatóság a kérelem eluta­sításával a láthatás ayakorlá sánaíc jogát megvonhatja. A gyámhatóság e fejezet ren­delkezései alapján hozar _ határozatához szükség esetén beszerzi a nevelési tanácsadó vagy a germekideg-gondozó, illetve a kiskorú iskolájának, nevelőotthonának szakvélemé­nyét. A láthatást a gyámhatóság rendszeres (folyamatos) és rendkívüli (időszakos) láthatás formájában biztosítja. A rendszeres láthatás időtar­tama havonként 36 óránál, rendkívüli méltánylást érdem­ig esetben 48 óránál több nem lehet. A rendkívüli láthatás időtar­tama naptári évenként az egy hónapot nem haladhatja meg. A három éven aluli gyer­mek rendszeres láthatása a gondozás helyén történő láto­gatás formájában engedéb hető, ha a szülők ebben meg­egyeztek. Az így engedélyezett láthatás összes időtartama ha­vonként a nyolc órát nem ha­ladhatja meg. Ha a láthatás nem a gondozás helyén törté­nik, a havonként nyolc óra időtartam a láthatás helyétől függő, oda- és visszautazás ide­jével növelhető. A láthatást szabályozó ha­tározatnak tartalmaznia kell a gyermek átadásának és vissza­adásának helyét, idejét és mód. ját, a láthatás gyakoriságát és időtartamát, a jogosított hibá­ján kívül elmaradt láthatás pótlásának rendjét, a láthatás megvalósulását akadályozó kö­rülményekről az ügyfelek köl­csönös értesítési kötelezettsé­gét. A gyámhatóság a láthatási jog gyakorlásának módját és időtartamát indokolt esetben — már az alapeljárásban is — korlátozhatja. A már biz­tosított láthatási jog gyakor­lását fel is függesztheti, ha a jogosított e jogával a gyermek vagy a gondozó sérelmére visszaélt, és ha a gyámható­ság írásbeli figyelmeztetése eredményre nem vezetett. A felfüggesztés leghosszabb idő­tartama egy év. A gyámhatóság a már biz­tosított láthatási jog gyakor­lását elvonhatja, ha a jogosí­tott e jogával a kiskorú vagy gondozója sérelmére súlyosan visszaélt, magatartásával a kis­korú nevelését, testi, értelmi, erkölcsi, érzelmi fejlődését ve­szélyeztette, vagy a kiskorú gondozója ellen nevelte. Dr. M. J: Felhívjuk olvasóink figyel­mét, hogy a Pest megyei Hírlap szerkesztősége — tekintettel az újévre — legközelebb január 8- án, szerdán tart ingyenes jogi tanácsadást a Hírlapkiadó Vál­lalat _(Bp. VTn., Blaha Lujza tér 3.) földszinti tanácsadó termé­ben. Téli túrák Gyalog- és sítúrákat szervez 1975. évben is a Magyar Ter­mészetbarát Szövetség. A tú­rák útvonalai változatos prog­ramot nyújtanak' a részvevők számára. A tizenkétnapos len­gyelországi szczyrki sítúrára a jelentkezések már megkezdőd­tek. A szovjetunióbeli túrákra a jelentkezők két útvonal kö­zött választhatnak. Párnapi ki­jevi tartózkodás után egyik csoport hat napot Alustában, a másik tizenegyet Szocsiban, il­letve a két helység természeti szépségekben gazdag Fekete- tenger melletti környékén tölt­het el. A tizenkétnapos Krak­kó—Zakopáné-túra lehetőséget ad a nagyon is sok élményt ígé­rő Zakopáné környéki hegyek­ben a kirándulásra, s emellett az egykori lengyel főváros ma­gyar vonatkozású történelmi nevezetességeinek megtekinté­sére. Az NDK-ba utazók négy gazdag programú útvonal vala­melyikének részeseként megis­merhetik a szocialista Német­ország kiránduló helyeit. A ju­goszláv utazások résztvevői az Isztriái, illetve dalmát ország­részeket járják be. Országos népesség-összeírás Tévéadás alatt menjünk, akkor mindenki ott­hon van! Terjed az influenza — Nem használt a szilveszteri kalapkúra sem! A Ev eleji csömör KERESZTREJTVÉNY POLLACK MIHÁLY r* T* 5 r 7™ 3 9 0 ___ tT 2 á IU T­15 pi 77 ÍS 1 írt­20 m 27 V 23 m 3T~ fp 25 u 26 □ 27 c ■vVv’ w a m ír 31 W m 33 % 35 w 37 "áJ-'S mi w~ p9 !Q . i" 3 w ■ i3 a ÍS~ 12 52 81 w~ ÍÍ0 50 W~ rM %r 55 5S 5T pa 5§~ 60 61 •T 52~ 63 &r 1 65 L Mi mmm mmm u mmm y 6<r □ □ 1855. január 5-én (120 éve) halt meg Pollack Mihály építőművész, a Nemzeti Múzeum alkotója. VÍZSZINTES: 1. Első önálló al­kotása (folytatása a függőleges 14. szám alatt). 15. Az égjük karban­tartási forma. 16. A spanyol balol­dali köztársasági párt egyik alapí­tója. 17. Ukrán forradalmár író. 21. FéJL leves. 22. Szláv nyelvekben száz. 24. Visszadob. 25. Francia név­más, fon. 26. Klasszikus művészet. 27. Semmi. 28. Csapszeg. 30. Szer­szám. 32. Az egyik tudományos szerv rövidített neve. 33. Hazánk több városának általa épített köz­épülete. 35. Igekötő. 36. Énekes­madár. 38. Lekopírozom! 40. Kötő­szó. 41. Megválik tőle. 42. Opera betűi. 43. TZA. 45. Görög mitológiai istennő. 46. Koppenhága repülőtere (p—1). 48. Okul betűi. 50. UVD. 51. Kossuth-díjas színésznő, ford, (i—y). 52. A róla készített emlék­érem alkotója. 54. Építése a Nem­zeti Múzeum előfutárának tekint­hető. 57. Kettévágott óriás. 58. Fes­ték és olajos lakk keveréke. 59. Előázsiai nép. 60. ... fixe, fogadó­nap fon. 62. Vegyi, fizikai folyama­tokban a hatást kiváltó tényező. 64. Kártyajáték. 66. Kikötő Mexikó­ban. FÜGGŐLEGES: 1. Az egyik ál­tala épített vidéki kastély. 2. Gö­rög filozófus, a sztoicizmus köve­tője. 3. AÜR. 4. Építészetében en­nek az irányzatnak hazai legki­emelkedőbb alakja volt (folytatá­sa a vízszintes 19. szám alatt). 5. •.. ar, mesterséges égitest. 6. Lap­fajta. 7. 1848-ban leégett építmé­nye. 8. Idegen férfinév. 9. Elszál­lít, ragozott feltételes alakja. 10. Főváros. 11. A koholmány. 12. Sze- mélyragos határozószó. 13. GSJ. 18. SzÖkellő. 20. Vég nélküli etűd. 22. 1309-től ennek volt a tagja (folyta­A rádió és televízió műsora VASARNAP KOSSUTH RADIO 5.55: Rákóczi induló. 6.00: Hírek. Lapszemle. Időjárásjelentés. 6.10: Kellemes vasárnapot. 7.23: Múzeu­mi Híradó. 7.26: Hétköznapok for­málói. Rab Nóra műsora. 7.56: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 7.59: Pontos időjelzés. 8.00: Hírek. Lapszemle. Időjárásjelentés. 8.05: öt kontinens liét napja. Külpoliti­kai negyedóra. 8.20: Hallgatóink fi­gyelmébe! 8.21: Zenés műsor. 9.59: Pontos időjelzés. 10.00: Hírek. 10.03: Sok beszédnek sok az alja ... Orosz népmese nyomán írta: Cse- tényi Anikó. 10.46: Óvodások dal- kincse. 10.57: Zenés reklámturmix. 11.05: Beethoven-matiné. Közben: kb. 11.50: Hírek. Lapszemle. Időjá- rásjelentés. Kb. 12.00: Édes anya­nyelvűnk. Lőrincze Lajos műsora. Kb. 12.05: Tiszapart. Szép Ernő versei. Kb. 12.10: A hangverseny­közvetítés folytatása. Kb. 12.40: Egy korty tenger. Fekete Gyula írása. Kb. 12.50: Leányvásári Rész­letek Jacobi—Bródy—Martos ope­rettjéből. 13.35: Rádiólexikon. 14.05: Művészlemezek. 14.49: Varsói levél. 14.59: Pontos időjelzés. 15.00: Hírek. 15.05: Időjárásjelentés. 15.08: Régi magyar dalok és táncok. 15.25: Svéd Sándor énekel. 15.50: Színházi magazin. 16.48: Bárdos Lajos: II. népdalrapszódia. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 16.59: Pontos időjelzés. 17.00: Hírek. Időjárásjelentés. 17.05: Magyar zeneművek. 17.55: Francis Jammes énekel. 18.10: Nótakedve­lőknek. 18.58: Hallgatóink figyel­mébe. 18.59: Pontos időjelzés. 19.06: Hírek. Időjárásjelentés. 19.11: Sporthírek. Totó. 19.16: Slágermú­zeum. 20.00: József Attila-est. 21.00: Népszerű muzsika — világhírű elő­adók. 21.59: Pontos időjelzés. 22.00: Hírek. Időjárás jelentés. 22.10: Sporthírek. Totó. 22.15: Vers és dal. 22.48: A mosolv országa. Részletek Lehár operettjéből. 23.30: A dán rádió bigbandje játszik. 24.00: Hí­rek. Idő járásielentés. 0.31: Opera- áriák. 0.25: Himnusz. 0.30: Vízjel- zőszolgálat. PETŐFI RADIO 6.58: Hallgatóink figyelmébe. 7.00: Az evangélikus egyház félórája. 7.30: Orgonaművek. 8.00: Miska bá­csi lemezesládája. 8.30: Mit hal­lunk? Érdekességek a jövő hét mű­sorából. 9.00: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel. 9.12: Rahmaninov: g-moll zongora- verseny. 9.37: Molnár Antal 85 éves. 10.16: Az őrség krónikása. 10.40: Szívesen hallgattuk. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 13.02: Ali baba és a 40 rabló. Mesejáték. 13.45: Iaő- járás- és vízállásjelentés. 14.00: Táskarádió. 15.06: Schumann: Pil­langók. 15.15: Könyvek és száza­dok. 15.45: A vasárnap sportja. 16.40: Fúvósesztrád. 16.49: Krúúy- fantázia. 17.36: Liszt: XII., XIV. magyar rapszódia. 17.59: Pontos időjelzés. 18.00: Hírek. Időjárásje­lentés. 18.05: Sporthíradó. Totó. 18.10: Nőkről, nőknek. 18.40: Mik­rofon előtt az irodalmi szerkesztő. 18.50: Cherubini: Medea. Hárcm- felvonásos opera. Közben: 19.50: Meseműsor. 20.00: Hírek. Időjárás­jelentés. 20.10: Sporthírek. Totó. 20.15: Az operaközvetítés folytatása. Közben: 21.01: Utószó az olvasó- portrékaoz. 21.11: Az operaközve­títés folytatása. 21.49: Népdalok. 22.30: Könnyűzene. Körmendi Vil­mos szerzeményei. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.10: Zenekari muzsika. 24.00: Hírek. Időjárásje- lentés. 0.10: Műsorzárás. Idegen nyelvű vízjelző szolgálat. TELEVÍZIÓ 9.03: ITV. Francia, nyelvtanfo­lyam haladóknak. Műkedvelő szí­nészek. 9.35: Sprechen Sie Deutsch? Német nyelvtánfolyam. Péter be­teg. 10.00: Csak gyerekeknek. Kis- film-összeállítás. 1. Szép tájak. Szovjet kisfilm. 2. Lolka—Bolka a mexikói olimpián (színes). Lengyel rajzfilmsorozat. 10.30: Ki játszik ilyet? „Kétfejűek” (ism.). 10.50: Számvetés. I. rész. 11.15: Leonard Bernstein a muzsikáról. Hangver­seny fiataloknak. Fiatal előadómű­vészek — 1963 (ism.). 13.13: Műsor­ismertetés. 13.15: Egy óra múlva itt vagyok. 14.50: Kis figurák — nagy mesterek.Zlatkó Bourek. 15.20: 8 nap a Föld körül. Tízen aluliak ve­télkedője. IV. rész: Az űrben. 16.10: Telespon. „Az év ifjúsági sportoló­ja” vándordíj átadása. 16.45: Mű­sorainkat ajánljuk. 17.10: Reklám­műsor. 17.15: Delta. Tudományos híradó. 17.42: Magyar Remekírók. Veres Péter. 18.35: A Közönség- szolgálat tájékoztatója. 18.40: Esti mese. 19.00: A Hét. 20.00: Hírek. — Sporthírek. 20.10: Cafe de Paris. Magyarul beszélő francia film. 21.35. Pepita parádé. II. rész. 22.20: Hírek. HÉTFŐ KOSSUTH RADIO 4.25: Zenés műsor. 7.59: Pontos időjelzés. 8.00: Hírek. Időjárásje­lentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.11: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.16: Nótacsokor. 9.12: Az elmés, nemes Don Quijote de la Mancha. Miguel de Cervan­tes Saavedra regénye folytatások­ban. XXIV. rész. 9.30: A hét zene­műve. 9.59: Pontos időjelzés. 10.00: Hírek. Időjárásjelentés. 10.05: Isko- larádiő. 10.30: Ami a kőfalon is át­tör. Riport. 10.45: Zenekari muzsi­ka. 11.59: Pontos időjelzés. 12.00: Karajig szó. Utána: Déli Krónika. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsi­ka tíz percben. 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Népdalok. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.05: Édes anyanyelvűnk. Lőrincze Lajos műsora. 14.10: Mozart: D-dúr hegedűverseny. 14.34: Irodalmi év­fordulónaptár. Csehov, Eminescu, Mörike, Szerb Antal versei. 14.59: Pontos időjelzés. 15.00: Hírek. Idő­járásjelentés. 15.10: Iskolarádió. Történelmi arcképcsarnok. 15.50: Juhász—Szilágyi: Az idő parancsa. Kantáta. 15.58: Hallgatóink figyel­mébe. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Esték a Csiliben. 16.59: Pon­tos időjelzés. 17.00: Hírek. Időjá­rásjelentés. 17.05: Külpolitikai fi­gyelő. 17.20: A hét rádióhallgatója. Riport. 17.40: Biológiai kutatócso­port a Központi Fizikai Kutatóinté­zetben. Beszélgetés. 17.50: Humor­fesztivál. A szilveszteri adás is­métlése. Közben: 18.59: Pontos idő­jelzés. 19.00: Esti Krónika. Sport. 19.21: Trufa. A Rádió Kabarészín­házának szilveszteri folklórmellék­lete. 20.10: BUÉK — 1975! Közben: 21.59: Pontos időjelzés. 22.00: Hí­Ma 10.50-kor a tv-ben: rek. Sport. Időjárásjelentés. 22.10: A BUÉK — Í975! c. műsor folytatá­sa. 22.37: Könnyűzene. 23.00: Che­rubini operáiból. 23.30: Népdalok, néptáncok. Közben: 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: A Népdalok, néptáncok c. műsor folytatása. 0.25: Himnusz. 0.30: Vízjelző szolgálat. PETŐFI RÁDIÓ 4.25: Zenés műsor. 7.59: Pontos időjelzés. 8.00: Hírek. Idő járás jelen­tés. 8.05: Kamarazene, vokális ze­ne. 9.00: Hírek. 9.03: Ezeregy dél­előtt. A Gyermekrádió műsora. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.45! A Jupiter négy nagy holdja. Jurij Csodák szovjet csillagász írása. 12.00: Wilhelm Furtwängler opera­felvételeiből. 12.45: A nagy Öreg. Vogul medveének. 13.00: Hírek. Időjárásjelentés. 13.03: Ki a jó diák? I. rész. Vitaműsor. 13.20: Schumann: Spanyol daljáték. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől hatig. 18.00: Hírek. Időjá­rásjelentés. 18.05: Külpolitikai fi­gyelő (ism.). 18.20: Kalandozás. Be­szélgetés. 19.20: Reklám. 19.25: Ger­gely Anna és Bálint Sándor nótá­kat énekel. 19.54: Meseműsor. 19.59: Pontos időjelzés. 20.00: Hírek. Idő­járásjelentés. 20.10: Üj könyvek (ism.). 20.13: Böngészde. Zenés ese­ményekből. 21.13: A históriák for­rásánál. A feketében is az isten ítélt. 21.33: Beethoven-művek. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.15: Mario Lanza énekel. 23.30: A hét zenemű­ve. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Műsorzárás. Utána: Idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. Számvetés I. rész. A háromrészes műsorról ár. Czoma László szer­kesztőt kérdeztük. — Az elmúlt harminc esztendő agrárváltozásairól szeret­nénk összegező áttekintést adni, kezdve a történelmi fordula­tot jelentő földosztáson, folytatva a nagyarányú társadalmi átrétegződést is eredményező szövetkezetesítésen, egészen a modern mezőgazdasági nagyüzemek, a kombinátok kialaku­lásáig. — A mezőgazdaságban is hatnak a tudományos-műszaki forradalom eredményei. — A stúdióbeszélgetés résztvevői természetesen erről is igyekeznek képet adni, s persze kiemelten a vegyipar mező- gazdasági térhódításáról, hiszen a vegyipari termékek nélkül ma már el sem képzelhető a növénytermesztés. A fényképek­kel, grafikonokkal is illusztrált beszélgetés témája lesz a gé­pesítés fejlődésének útja, s ami ehhez szorosan kapcsolódik: az egyre növekvő szakképzettség-igény. — Kik a beszélgetés résztvevői? — Vendégeink Kazareczky Kálmán mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes és Márton János, az Agrár- gazdasági Kutatóintézet igazgatója. tása a vízszintes 65. szám alatt). SS. Visszasíró. 26. Az egyik legnagyobb amerikai hírügynökség. 29. Mással­hangzó. 31. A látszerészi. 33. Omla­dozik. 34. Hervad betűi. 37. Mu­tatószó ford. 39. „A fakó ló lovasa” című regény írója, utónevének kezdőbetűivel. 44. Szintén általa épített híres vidéki kastély. 47. 2493 m magas hegycsúcs Törökország­ban. 49. Motívum. 50. Isten betűi, franciául. 53. Angolul kelet. 55. Agyú betűi. 56. Sorszámvégződés. 61. Ráma mássalhangzói. 63. Sár szélei. 66. Morzehang. BEKÜLDENDŐ: a vízszintes 1. (folytatása a függőleges 14. sz.), 33., 52., 54., függőleges 1., 4. (foly­tatása vízszintes 19. sz.), 7., 22. (folytatása vízszintes 65. sz.), 44. számú sorok megfejtése. Gonda Károly A december 15-i keresztrejtvény megfejtése: Művészeti Akadémia — Életképei — Plinius — Tretyakov — önarckép — Athéni iskola — Pom­peji végnapjai — Orosz múzeum. A helyes megfejtők közül könyv- jutalmat nyertek: dr. Erőss Elek, Budapest, 1104. Szőlőhegy u. 14. II. 7., Rácz József, 2750. Nagykőrös, H., Kossuth u. 9., Pete Árpád, 2200. Monor, Bata Ferenc u. 26., Horka Lajosné, 2120. Dunakeszi, Széchenyi u. 18., Murányi Andrásné, 2700. Ceg­léd, Szalag u. 4., Kardos Győző, Aszód, 2170.. Kossuth u. 99., Gál Jó- zsefné, 2340. Kiskunlacháza, Tompa u. 4., Zaka István, Budapest, 1189. XVHI., Napfürdő u. 6—8., Mágócsi Béla, Budapest, 1192. Huba u. 3., Rell Sándor, Budapest, 1134. XIII., Bulcsu u. 23/A. GYERMEKREJTVÉNY Pajtások! Üjévkor újévi versből idézünk. 1852-ben írta a költő: „Kifelé az évnek a szekere rúdja, Pályáját a nap is csak robotban futja, Csak azért jő fel, hogy a gondját kivesse, Ahol a reggel van, ott a dél, az este.” Mi a vers címe, melyből a fenti idézet származik? Megfejtés a rejt­vény függ. 4. sorában. Ki a költő? A rejtvény megfejté­se után az egyes kockákban (a jobb alsó sarokban 1-től 10-ig szá­mozott kockákban) levő betűket helyes sorrendbe rakva megkapjá­tok a költő nevét. i 2> 5 Z b 3 A <3 6 10 M a 43 40 3 <5 <6 (6 ‘9 10 u 8 11 s 2Ä 3 M VÍZSZINTES: 1. Amikor a növényi termés tel­jes kifejlődését eléri. 8. Hitvány. 9. Közeledik ide — népies szóval. 10. Mélyen, tompán hangzik. 11 Fél icce? 12. Az év legjobb magyar ökölvívója. 14. Szűkszavú, kedély- telen emberre mondjuk. 15. Léte­zik. 16. É . . . n — szomjan. 18. Ja­pán játék (GÓ). 20. Aprófa vagy forgács a tűz gyújtásához. 21. ki­tűzött pont a terepen, amely felé a mozgás halad. 23. Spanyol tarto­mány, hasonnevű székhellyel. FÜGGŐLEGES: 1. Emlősállat, bizonyos vonatko­zásaiban leginkább hasonlít az em­berhez. 2. Ez az étel a leves után szokott következni. 3. Fiúnév. 5. Nyelvtani műveletet végez. 6. Ilon­ka. 7. Fésületlen. 12. Kerékpár- versenyen a szorosan együtt ma­radi) versenyzők csoportja. 13. Fontos szerepe van a színházban, kevésbé az iskolában. 15. A fák nem nőnek az . . . 16. Nagyközség a gödöllői járásban. 17. Szicíliai vulkán. 19. Öcsa betűi más sorrend­ben. 21. Ceruzát használ. 22. Y. D. Pajtások! A költő nevét, a vers címét írjátok le egy levelezőlapra éj január 12-ig küldjétek be a szer­kesztőséghez. A helyes megfejtők részt vesznek a januári jutalom- sorsolásban. A i i i Heti jogi tanácsok

Next

/
Thumbnails
Contents