Pest Megyi Hírlap, 1975. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-24 / 20. szám
4 A PEST MEGYEI HÍRLAP RTV-MELLEKI ETE TV-FIGYELŐ Tusakodimk. A közös, együttes játék hosszabb ideig nem hiányozhat a televízió műsorából; nyilván ez a felismerés hozta létre az új vetélkedősorozatot, a kedden kezdődött 5-tusát. Akármilyen játék azonban magától értetődőleg nem való képernyőre. Nem való például ez az 5-tusa. Még ugyan csak két fordulóját láttuk. a keddi betűárverést és a szerdai papucsjátékot. Három adás tehát még — s lehet, hogy a java — hátravan. De lényegesebb változásra mégsem számíthatunk: az első két fordulóból megismertük a játék természetét, hogy úgy mondjuk, szellemi karakterét. A következőkben nyilván ez folytatódik másként. Kifogásolhatnánk bizonyos részleteket, apróságokat is, mint például azt, hogy a betűjátékban több tévedés zavarta a nézők élvezetét, hogy a bonyodalmas szabálymagyarázatok igen sok időt elpazaroltak stb. Ezek azonban esetlegességek, véletlenek, s a legjobb előkészítés ellenére is előfordulhatnak. Más bajunk van. Véleményünk szerint rossz alapokra épült ez a versengés, gyenge lábakon áll. Nagvobb a füstje, mint a lángja. hiányzik belő’e a feszültség. az izgalom. Unalmas, érdektelen játék ez. A oapuesiátékban például — mint láthattuk — a tulaj- donkéooeni vetélkedőt egv kártvaiáték előzte meg. S m! . történt utána? A iátékosok egyszerűen beszédmódot jelent, hanem azzal is jár, hogy gyorsabb az információk közlésének, átadásának tempója is. Ez teljesen rendjén való dolog. Annak ellenére is, hogy a televíziózás egyik legnagyobb veszedelme származik belőle: a kapkodás, a felületesség. Az információk közlésének tempója ugyanis nem lehet a körülményektől függetlenül egyenletesen gyors. A kamerának néha lassítania kell, sőt egyszer-másszor meg is kell állnia. Különbeh maga a lényeg, az informálás válik lehetetlenné, vagy jobb esetben is hiányossá, zavarossá. Szerdán este például nagyon rokonszenvesen mutatkozott be az új sorozat, a Falujárás. Szívesen, érdeklődéssel néztük a jól válogatott, színes anyagot, és azt hiszem, nem hiába. Az információközlés tempójának egyenletes gyorsasága azonban ebben a műsorban is zavarokat okozott. Feltétlenül csökkenteni kellett volna a tempót, sőt rövid időre, néhány percre, pillanatra meg kellett volna állni, amikor azt láttuk, hogy a Szeged melletti Mihálytelken hogyan vetik a retekmagot. Mint megtudtuk, először nem a földbe szórják, hanem odahaza a meleg szobában papírlapokra ragasztják. Jóval később ezeket a lapokat terítik azután a földekre. Fankantak egv — általában könu- nvű — kérdést, s azonnal válaszolniuk kellett. Akár tudtak, akár nem, a játék mindenképpen rögtön haladt tovább. Csakhosv ez így rossz' éppen a iáfék hiányzik belőle. Mert nem a kártyával való ügyeskedés, hanem nyilvánvalóan a feladvány kitalálása megoldása a valódi játék. A versenyzőknek azonban erre nem volt módjuk. Nem tudták a kérdést megközelíteni, körüljárni. Pedig a feszültséget éppen ez idézte volna elő. Az a folyamat hozta volna létre, amelyben a kérdés megoldódik. Sajnos, a papucsjátékban éppen ezzel a folyamattal nem találkoztunk. Ez így bizony gyenge kis tusakodás, vértelen játék. A kiizlés tempója és ritmusa. Minden gyakorlott tévénéző tudja, hogy a televízióban gyorsabban beszélnek, mint a köznapi tá'salgásban. A normál beszédtempó a képernyőn elviselhetetlenül lassú. Ea természetesen nemcsak $¥ lijfcí!*'JÉH Andor operettjéből. 23.00: Penderecki: Dávid-zsoltárok. 23.10: Könnyűzenei stúdiónk felvételeiből. Könnyűzene, tánczene, dzsessz. 0.10: Éji zene. PETŐFI RADIO 7.30: Helmut Walcha Bach-mű- veket orgonái. 8.00: Miska bácsi lemezesládája. 8.30: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa Bárdos Lajos-műveket énekel. 8.44: Pompadour. Leo Fali operettjének rádióváltozata. 10.12: Mit hallunk? 10.40: Szívesen hallgattuk. Vasárnapi koktél. 12.10: Benedek István — a közművelődésről. Riport. 12.20: Jó ebédhez 6zól a nóta. 13.08: Lewis Carrol: Alice csodaországban. Mesejáték — I. rész. 14.00: Táskarádió. 15.00: Találkozás a rászedett menyecskével és az ördöggel. 15.30: Jindrich Batcr és fúvószenekara Poncar-polkákat játszik. 15.4S: A vasárnap sportja. Közvetítés a Juventus—Bologna olasz totómérkőzésről. 16.40: Dévai Nagy Kamilla népdalokat énekel, Pártos Ilona hárfázlk. 16.56: Schumann: III. „Rajnai” szimfónia. 17.29: Nőkről nőknek. 18.10: A Rádiószínház múzeuma. Allahnak száz neve van. Günter Eich rádiójátéka. 19.23: Mozart: Esz-dúr vonósnégyes. K. 428. 20.15: Egy férfi és egy nő. Részletek Lai filmzenéjéből. 20.27: Gounod: Faust, ötfelvonásos opera. Közben: 21.24: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 21.34: Az j operaközvetítés folytatása. 3. MŰSOR 8.10: Századunk mesterműveiből. I tasztikusnak tűnt a vetésnek ez a soha nem látott-hallott módja. A tévé szinte rá se hederített. Mintha mi sem történt volna, nyugodtan haladt tovább. Még csak azt sem kérdezte meg, honnan vették, tanulták a mi hálytelkiek ezt a tényleg új módszert. A tévé szerkesztői, riporterei egyetlen esetben mégis lemondanak a tempó egyenletességéről. Akkor, ha „lírá- ban” oldhatják fel a közölnivalókat. A Falujárásban erre is találtunk példát. Varga János, az egyébként — még egyszer hangsúlyozzuk — jó műsor szerkesztő-riportere közölte például, hogy szerencsésebb országokban egy évben kétszer aratnak. T>e mindjárt hozzátette, nálunk is van ilyen. S következett a riport a téli -aratásról. Igen ám, de a téli aratás nem azonos, vagy nem szükségképpen azonos a kétszeri aratással. A riport azonban fütyült erre a különbségre, ellentmondásra. A dolog tisztázása helyett lírai fogant'atású képeket mutatott — egy-egy mozzanatra többször is visszatérve —, a fűzfavessző téli vágásáról és a kosárfonásról. A tempóra jobban kell ügyelni. Nem pusztán formai dolog ez. A lényeggel, a tartalommal áll igen szoros kapcsolatban. Ökrös László 9.3«: A Nemzetközi Rádióegyetem műsorából. 10.0«: Új Zenei Újság. 10.35: Ferencsik János operalelvé- teleiből. 11.17: Rádiószínház. Szívdobogás a cseresznyefa alatt. Gyárfás Miklós hang játéka. 12.10: Csak fiataloknak! 13.10: Pinchas Zukerman Kreisler-müveket és átiratokat hegedül. 13.37: Haydn: Az évszakok — oratórium. Közben: 14.47: Kis magyar néprajz. 14.52: Haydn: Az évszakok c. óra tó i um közv. folytatása. 16.07: A botolótánc. Végvári Rezső összeállítása. 16.25: Gioconda. Részletek Pon- cliielli operájából. 17.05: Diák- könyvtár hangszalagon. Golgota. Alekszej Tolsztoj regényének r.t- dióváltozata. I. rész. 18.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Wehner Tibor zongoraestje. Közben: 18.46: A magyar költészet századai. Erdélyiek. 19.00: A zongoraest közvetítésének folytatása. 19.40: Évfordulók nyomában ... 90 éve született Alban Berg. 20.20: Don Sugar Cane Harris és együttese játszik — n. rész. 20.46: Európai nemzetek zenéje — XX. rész. Románia. 22.04: Kilátó. — A rádió világirodalmi folyóirata, TELEVÍZIÓ 8.03: Sprechen Sie Deutsch? Német nyelvtanfolyam. Egy koffer fölösleges. 8.30: People You Meet. Angol nyelvlecke haladóknak. A szálloda. 8.45: Csak gyerekeknek! Kisfilm-összeállítás. 1. Szép tájak. Szovjet kisfilm (ism.). 2. Lolka— Bolka Polinéziában (színes). Lengyel rajzfilmsorozat. 3. Testünk részel. Egészségünk védelmében c. sorozatból. 9.25: Ki játszik ilyet? Vargha Balázs műsora gyerekekTELEVlZIÓ Egy óra múlva itt vagyok Tévéfilmsorozat, XII. — A kelepce. — Az ellenség a szovjet hazafiak lejáratására bűnözőkből verbuvált álpartizán-alakulatot szabadított a lakosságra. Vince kifürkészte a gazemberek szándékait, közéjük keveredett, és segítségével sikerült a bandát ártalmatlanná tenni. Vince újból találkozik Szo- kolovékkal — az egység előtt azonban új feladat áll... A képen: öze Lajos (Késmárky) és Nagy Attila (Schultzer). Adás: csütörtök, január 30„ 1. műsor: 20.00. RÁDIÓ Mi, férfiak Petress István műsora. — A pénzkeresés és a tulajdonszerzés áll a mai beszélgetések középpontjában. Miért dolgozik a férfi? Hivatásból, vagy azért, hogy csupán fogyasztói igényeit elégítse ki? Mennyiben reális ez, mennyiben késztet (esetleg hajszol) ebbe az irányba bennünket a családi környezet, s mi ennek a józan határa? ... Adás: hétfő, január 27., Kossuth: 21.30. nek (színes). V. rész: Fejek — Fá- Jek (ism.). 9.45: Varázsolló. A Varázsollóra érkezett rajzok, kollázsok, montázsok értékelése. 10.05: Leonard Bernstein a muzsikáról. Hangverseny fiataloknak. Hang- szerelés. 10.55: Jégkorong Képes Sport Kupa. FTC—VZKG Vitkovi- ce mérkőzés n—III. harmadának közvetítése a Kisstadionból. 14.18: Iskolatelevízió mindenkinek. Budapest. 14.50: Reklámműsor. 15 00: Műkorcsolya EB (színes). Gála. Közvetítés Koppenhágából. 17.00: Kedves együttlakók. Magyarul beszélő NDK filmsorozat. IV. rész: Házasodni, vagy nem házasodni. 17.55: Hazám, Magyarország (színes). Dokumentumfilm-sorozat. IV. rész: A Zempléni-hegység. 18.40: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.45: Esti mese (színes). 19.00: A Hét... 20.00: Hírek. — Sporthírek. 20.10: Hamis pénz. Magyarul beszélő francia filmvígjáték. 21.50: 144 nóta. A magyar televízió slágerlistája a közönség szavazatai alapján. 22.40: Hírek. POZSONYI TV 9.45: A négy harckocsizó meg a kutya. Lengyel tv-sorozat. —10.45: Séta az opera világában. — 12.40: Hangverseny. — 15*00: Műkorcsolya EB, gálaműsor. — 17.51: Film. — 19.00 és 22.10: Híradó. — 19.35: Sporteredmények. — 20.00: Volt egyszer egy ház. Tv-sorozat. 2. műsor 17.10: Tv-játék. — 21.10: Minőid zenéje. T\-ELŐZETES 1 PEST MEGYEI l muEmzm melléklete 'J Bajnokságok, Táncolj velünk Január 28 és február 2 között Koppenhágából közvetíti a tv a műkorcsolya Európa- bajnokság versenyeit. Februárra tervezik a gyorskorcsolyázó világbajnokság esemé1975. január 27—febr. 2 HÉTFŐ KOSSUTH RÁDIÓ 8.16: Mit üzen a rádió? 8.51: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. 9.10: Felépítjük Babel tornyát. Részletek László Anna regényéből. 9.30: A hét zeneműve. Schumann: Dl. szimfónia. 10.05: iskolarádió. 10.30: Zenekari muzsika. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Mar- czis Demeter és Gergely Anna nótákat énekel, Ráduly Árpád gor- donkázik. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.05: Édes anyanyelvűnk. 14.10: A Vándor kórus énekel. 14.18: Régi híres énekesek műsorából. 14.40: Sámándobavató. AI- táji-török (teleut) népköltés. 15.10: Iskolarádió. 15.50: Indulók. 16.0í): A világgazdaság hírei. 16.05: Tanácsról tanácsra. III. rész. Látogatóban a krakkói vada narodovánál. 16.25: Komád.v Gerzson népdalokat és virágénekeket énekel, Fogaras- sy Béla gitározik. 16.39: Megemlékezés Szerb Antalról. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: A hét rádió- hallgatója. 17.40: Filmklub. 18.00: Húszas stúdió. 1.9.40: Kapcsoljuk a Csepeli Munkásotthont. Komlóssy Erzsébet áriaestje. Közben: kb. 20.20: Arany János két balladája. Kb. 20.40: A hangverseny-közvetítés folytatása. Kb. 21.20: Verbunkosmuzsika. 21.30: Mi, férfiak. 22.20: Beat Lengyelországból. 22.43: Róbert László műsora. 23.03: Bemutatjuk a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat új Ravel-lemezét. 0.10: Tamás bátya kunyhója. Részletek Thomas filmzenéjéből. PETŐFI RADIO 8.05: Nótacsokor. 9.03: Ezeregy délelőtt. 10.00: A zene hullámhosz- szán. 12.00: Legszebb Kodáil.v-felvételeinkből. 13.03: Kovács Júlia riportja. 13.20: Két Vivaldi-concerto. 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: ötórai tea. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Hogyan lesz ez 2000-ben? — II. rész. 18.50: Chopin-zongoramű- vek. 19.19: A rock mesterei — 65. rész. 20.13: A Mantovani zenekar játszik. 20.30: Senki többet? Harmadszor! Szellemi árverés az 1-es stúdióban. 21.40: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 22.30: A hét zeneműve. Schumann: III. szimfónia. 23.15: János vitéz. Részletek Kacs óh Pongrácz—Holtai Jenő dal- játékából. 3. MŰSOR 18.05: Iskolarádió. 18.25: Huszonöt perc beat. 18.50: Marilyn Horne énekel. 19.24: Maros Rudolf: Fúvósötös. 19.35: Kapcsoljuk az Erkel Színházat. A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye. Közben: kb. 30.20: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. Kb. 20.40: A hangverseny- közvetítés folytatása. Kb. 21.33: Stan Kenton és zenekara játszik. 22.15: Holnap közvetítjük... George Malcolm csembalóestje. 22.35: Üj lemezeinkből. POZSONYI TV 15.15: Tudomány és technika. — 18.10: 52 komikus. — 19.00 és 21.25: Híradó. — 20.10: A Buddenbrock ház. Tévéváltozat. 2. műsor 18.50: Világsport. — 19.30: Da'ok. — 20.10: Találkozás az operettel. — 31.30: Doni kozákok. R ADIOFIGYELO A LEMEZLOVAS címmel a Rádiószínház rendhagyó darabot mutatott be. Írója, Mo- mo Kapor, a monodráma eleve rádiószerű műfaját felhasználva, egyetlen ötletre epítette művét. Kezdetben az ismerős szöveg még semmivel sem jelzi, hogy nem egy disc- jockey műsort hallgatunk. Világslágerek szólnak, reklámmal tarkítva, a lemezlovas szinte lélegzetvétel nélkül harsogja a márkák és sztárok összecsengő nevét. Közben a hallgatók leveleiből olvas fel. Bobó, Balánkáról a Nemzetközi Brigád utcából azt kérdezi, hogy hogyan lesz valaki disc-jockey. A lemezlovas válaszolni igyekszik, szembekerül az emlékeivel, és a feltörő emlékek lassan megváltoztatják a zenés éjszakai programot. Egy férfi kíméletlen önvizsgálatát hallhatjuk, akit saját — a foglalkozása miatt magára erőszakolt — asszociációs lendülete vallomásra kényszerít. A lemezlovas arról beszél, hogy mi jut eszébe a zenéről, és olyan számokat tesz fel, amik monológjához kapcsolódnak. Ez a helyzet a visszaemlékezés és a közben felcsendülő német, jugoszláv, szovjet dalok segítségével a második világháború utáni évtizedek változásainak lényegét jeleníti meg. Kiderül, hogy a lemezlovas ál- nyeglesége, megjátszott le- zsersége mögött önpusztító elégedetlenség feszeng. Gyűlöli a műsort pénzelő céget, ösz- szes szo'gáltatásaival együtt, gyűlöli azt a világszemléletet, amit szövegeivel népszerűsít, ugyanakkor nem lát más alternatívát maga előtt, mint a teljes hiábavalóság tudatában estéről estére tovább folytatni a műsort. A lázadássá robbanó monológ elfojtott emberségének, szabadságvágyának szinte öntudatlan, s így viharosan spontán vallomása. Nem mentegeti' magát, emlékezés közben könyörtelenül leszámol minden illúzióval, tudja, hooy végső soron saját tetteiért mindenki maga felelős. Bukása valódi katarzist hordoz. A darab varázsa, a tökéletesen a rádió eszközeihez illeszkedő dramaturgiai megoldás mellett a „szórakoztató ember’’ ismerős konfliktusának újszerű feldolgozásából adódott. Az ilyen ábrázolások között talán a modern filmművészetben sokszor megjelenő bohóc, a rizsporos arcú clown a legismertebb, aki a nevettetés izzasztó mestersége, a közönséghez fűződő felemás viszony és egy különös . társadalmonkívüliség összes ellentmondását képviseli. Mo- mo Kapor érdeme, hogy felfedezte a rádió saját clown- ját, a lemezlovast. A köny- nyed indulás után tragédiává teljesedő darab megrendített és elgondolkoztatott. A szug- gesztív hangvétel, a zene érzelmekre közvetlenül ható ereje hihetetlenül megnövelte a befogadás, átélés hatásfokát. A lemez'ovast Haumann Péter alakította, a különös szerep valamennyi lehetőségét kihasználva. A darabot Pós Sándor rendezte. NÉPMŰVÉSZEK A MIKROFON ELŐTT címmel szimpatikus fiatal művész bemutatkozására került sor; zenés beszélgetés hangzott el Sebestyén Márta népi énekessel. Az ilyen típusú műsorok a riportalany személyes és művészi portréját vázolják fel. A harmadik gimnazista fővárosi kislány és a népdal egymásra találásában az előadó mindennapi környezete és a megszólaltatott zene eredeti világa közötti ellentmondás tűnhet első pillanatban különösnek. Hogy a találkozás mégis létrejött, hogy Sebes- (Folytatás a 2. oldalon) nyeiről a közvetítést, valamint a Képes Sport Kupa két mérkőzését. Márciusban a televízió jóvoltából ott lehetünk a nemzetközi labdarúgó kupa mérkőzésein, és a Katowiczé- ben sorra kerülő fedettpályás atlétika Európa-bajnokság mérkőzésein. Nyolc alkalommal jelentkezik majd a gyermek- és ifjúsági osztály szerkesztésében a Táncolj velünk című sorozat, amelyben borsodi, sza- bolcs-szatmári, dél-dunántúli dél-alföldi és palócvidéki táncokat szeretnének megismertetni és megszerettetni a gyermekekkel. Emlékműsor készül Kriza János halálának 100. évfordulójára, amelyben mesékből, népdalokból válogatnak a műsorkészítők, népművészek közreműködésével. A hahóti példa című dokumentumfilm az itteni község fiataljainak munkáját és életét tárja a sokmilliós nyilvánosság elé. A megpezsdült KISZ-életről készül a Próbatétel című alkotás, amelyet Kenyeres Gábor rendez. Négy alkalommal is jelentkezik a forradalmi ifjúsági napok előkészítésének időszakában az ifjúsági fórum, olyan fontos ideológiai kérdésekkel, mint a hazafiság, az. internacionalizmus, a forradalmiság és az ifjúság felelőssége a jelenért és a jövőért. A partizánlegenda című dokumentumfilm a magyar ellenállási mozgalom egy ismert, de kevésbé feltárt epizódjáról szól. Hazánk Magyarország Dokumentumfilm-sorozat, IV. — \ Zempléni-hegység. A hegyvidék és a Hegyalja tájainak szépségét, lakóinak tevékenységét mutatja be a film, tavasztól őszig. Adás: vasárnap, február 2., 1. műsor: 18.15. A rádió álljndó műsors/ámai KOSSUTH RADIO: 1.25: Rákóczi-induló. «.10: HlreB. Idóiarásje leütés. 1.45: Szól kérekl 5.00: Reggeli krónika. 5.20: Musoratánlaiunk 5.30- Hírek. Idfliárásirlentes. 5.10: Falurádió 5.59: Pontos időjelzés 6.00: Reggeli krónika II. 8.20: Reklám 8.10: Hírek Idójárasielentés 6.45: Szól kérek' 5.50: Reklám. 8.39: Romos Időjelzés 1.00: Reggel krónika III. I'lána: Körzeti időjárásjelenlés. 1.20: Reklám. 1.33: Mű sorajánlatunk. 1.39: Pontos időjelzés. 8 00: Hírek Idftiarásielentrs. 8.05 Műsorismertetés. 8.13: Budapest és a tűrték kulturális programjából 9.59: Pontos Időjelzés IQ.0£»«strek IrtOiárásieleniés. 11.39: Pontos idő jelzés. 12.00: Harangszö. Htana: Oéll krónika. 14.59: Pontos Idoielzés. 15.00: Hírek. Időiárástelentés. 13.59: Hallgatóink figyelmébe! 15.59 Pontos idoielzés. I!00: lllrek Idójárásielcntés 18.51: Pnnlos irtójel zés. 19.00: Esll krónika. 21.59: Pontos időjelzés 22 00: lllrek IdOJá rás jelen lés. 21.00: Hírek. Időjárásjelenlés. 0.25: Himnusz. 0.30: VlzjeJ zőszolgálat. PETŐFI RADIO: 4.25: Rákóczi-induló 1.30: Hírek Idóiárásieienies. 5.00. Hírek. Időjárásjelenlés. 5.30: Hírek. Irtőjárásjelentés. 8.00: Hírek. Idő járásjeleni es- s.li: Reklám 8.20: Torna. 8.30: Hírek. Időjárasieleu- tés. 8.15: CJ könyvek. 8.58: Hallgaiólnk figyelmébe! I Ml: Hírek Idő- járásjelentés. !.30: Hírek Utána: körzeti tdólárásjelenlés. 1.30: Múzeum: híradó. 1.59: Pontos Időjelzés. 8.90: Hírek. Idrt.árástelentés 4.00: Hitek. 9.59: Pontos Időjelzés. 10.00: Hírek. Irtftjáráslelenlés. 12.00: Hírek. 13.00: Hírek. Időjárásjelenlés. 13.45: Időjárás- és vlzálláslelentés 14.30: Hirek. 15.30: Hírek. Is 30: Hírek. 16.33: Műsorismertetés. 13.10: Hírek. 18.00: Hirek. Irtőjárásjelentés. 19.54: Jó estét, gyerekek! 19.39: Pontos időjelzés. 20.00: Esti krónika II. kiadás. 23.00: Hirek. Időjáta- Jelenlés. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. *. MŰSOR: 18.00: Hirek. tdőjárásjelenfés. 23.00: Hírek. Idő -Jelentés. Szombat-vasárnap: 16.00: Hírek. IdSjárásjelenlét.