Pest Megyi Hírlap, 1975. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-24 / 20. szám
Befejeződött a KGST VB 70. ülése Csütörtökön Moszkvában véget ért a KGST Végrehajtó Bizottságának 70. ülése. Munkájában a bolgár, a csehszlovák, a kubai, a lengyel, a magyar, a mongol, az NDK, a román és a szovjet kormányfők helyettesei, valamint Jugoszlávia képviselője vettek részt Lázár György, a Minisztertanács elnökhelyettese csütörtökön hazaérkezett Moszkvából. Moszkvában csütörtökön közleményt adtak ki a KGST Végrehajtó Bizottságának 70. üléséről, amelyen megvitatták a KGST-országok nemzetközi kollektív valutája, a transzferábilis rubel szilárdításának kérdéseit. Az ülésszak részvevői megállapították, hogy a KGST- országok közötti együttműködés fejlesztésében megnövekedett ennek a valutának a szerepe és konkrét intézkedéseket vázoltak fel a transzferábilis rubel további szilárdítására és szerepének növelésére az együttműködés, valamint a szocialista gazdasági integráció fejlesztésében. A végrehajtó bizottság ezenkívül a KGST-országok gazdasági és tudományosműszaki együttműködése fejlesztésének és tökéletesítésének, valamint a kölcsönös áruforgalom több oldalú kiegyensúlyozásának kérdéseivel is foglalkozott. Az ülésszakon hangoztatták, hogy a KGST-országok és Finnország gazdasági, tudományos és műszaki együttműködése eredményesen fejlődik. Megfelelő intézkedéseket hoztak ennek az együttműködésnek további kiszélesítésére. A vb jóváhagyta a KGST 1975. évi költségvetését. Az ülésszak a barátság és a kölcsönös megértés légkörében végezte munkáját. (A KGST-ülés sajtóértekezletét a 2. oldalon. ismertetjük.) Az USA-külügyminisztérium Géniről ! Az európai biztonsági és együttműködési értekezlet második szakaszának irányító testületé, a koordinációs bizottság csütörtökön megtartotta a teli szünet utáni első ülését. Az amerikai külügyminisztérium szerdán óvatosan nyilatkozott azokkal a jelentésekkel kapcsolatban, hogy az európai biztonsági és együttműködési értekezlet jelenlegi genfi szakaszán tapasztalható előrehaladás lehetővé teszi az értekezlet csúcsszintű befejezését. Robert Anderson külügyi szóvivő kijelentette, az amerikai fél álláspontja továbbra is az eddigi marad, vagyis a végső szakasz lebonyolításának időpontját és szintjét Washington a genfi tárgyalásokon elért eredményektől teszi függővé. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! /ß? ÁZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA XIX. ÉVFOLYAM, 20. SZÁM AHA 80 FILLER 1975. JANUÄR 24., PÉNTEK Győri Imre: Tudatos irányítói legyünk a fejlődés menetének Befejeződött a felszabadulási tudományos emlékülés Salgótarjánban befejeződött az MSZMP Központi Bizottsága agitációs és propaganda osztálya által rendezett jelszabadulási tudományos emlékülés. A résztvevők — a párt megyei oktatási igazgatóságának vezetői, tanárai, valamint az ideológiai kérdésekkel foglalkozó vezető megyei pártmunkások — a felszabadult Magyarország társadalmi-politikai, gazdasági és kulturális szerkezetében 30 év alatt végbement fejlődést elemezték. A háromnapos tanácskozáson — amelyen Pest megyét héttagú delegáció képviselte — öt szekcióban húsz előadás és harminckét korreferátum hangzott el. Ezek tanulságait, tapasztalatait a tegnap megtartott plenáris ülésen Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának titkára értékelte. Rámutatott, hogy a tanácskozáson elhangzott előadások és korreferátumok anyaga együttesen értékes adalék a legújabbkori irodalomhoz, s ugyanakkor hasznos forrás mind a politikai oktatás, mind pedig a mindennapi gyakorlati politikai munka számára. Egyértelműen bebizonyította, Takarékos gazdálkodással nagyobb termelési érték Munkásgyülés a Nagykőrösi Konzervgyárban Zsúfolásig megtelt tegnap délután, a műszakváltást követően a Nagykőrösi Konzervgyár tágas bemutatóterme. Több mint félezer munkás, szocialista brigádvezető, alapszervezeti titkár, társadalmi aktíva találkozott a gyár vezetőivel, sokan, egyenesen a munkacsarnokokból jöttek a gyűlésre. A munkásgyűlésen részt vett Pásztor István, a városi pártbizottság első titkára is. Közel 2 millió, lakásokra Friss Antalné szb-titkár bevezető szavai után Kovács Sándor igazgató, országgyűlési képviselő állt a mikrofon elé. Elsőként a gyár tavalyi eredményeiről, gondjairól szólt. Elmondta, hogy 1974-ben az előző évhez képest 70 millió forinttal nőtt a gyár termelési értéke, a tőkésországokba 40 millió forinttal nagyobb értékű konzervet exportáltak. . Mindez az előző évinél 22 millió forinttal nagyobb nyereséget hozott, ami lehetővé teszi azt, hogy az idén már 1 millió 700 ezer forintot fordítsanak a gyárban dolgozók lakásgondjainak megoldására. Több ételés zöldségkészítmény . Beszélt az igazgató azokról a negatívan ható világgazdasági változásokról is, amelyek megnehezítik egyes termékek gyártását A gyár import nyersanyagigénye ugyan nem jelentős, de mégis akadhatnak anyagok, amelyeknek beszerzése gondot okoz. Ilyen például a konzervdobozokhoz szükséges ónozott lemez, hiánya miatt már előfordult, hogy lassítani kellett a termelést. A különféle édeskonzervek készítéséhez szükséges cukor világpiaci ára aránytalanul magas, csaknem hússzorosa például a tíz év előttinek. S minthogy abból az idén a tavalyinál 400 ezer kilogrammal kevesebbet használhatnak fel, ezért az idén tervezett 70 milliós termelésnövekedést elsősorban nagyobb mennyiségű hús-, zöldség-, valamint különféle ételkonzerv gyártásával kívánják elérni. Széles körű piackutatás A gyár tervei szerint az idén a tavalyinál ezer vagonnal több konzervet adnak át a kereskedelemnek. Enagy mennyiségű áru megfelelő és gazdaságos elhelyezésére széles körű piackutatást folytatnak. A korábbi évek gyakorlatától eltérően a jövőben lehetőség lesz arra is, hogy a jelenlegi állami kontingenseknél nagyobb mennyiségű konzervet küldjenek a baráti országokba. — A gyár termelése gazdaságos — mondotta Kovács Sándor —, minimális állami támogatással teljesíti mintegy 700 millió forintos export- kötelezettségét is. Ahhoz azonban, hogy ez a továbbiakban is így legyen, szükség van a gyár valamennyi dolgozójának lelkiismeretes, odaadó munkájára, személyes felelősségvállalására is. Szólt a továbbiakban az igazgató a folyamatos, biztonságos munkát veszélyeztető anyaghiány leküzdéséire tett intézkedésekről. Mint mondotta, megfelelő helyettesítő anyagokat szereznek be, például az említett ónozott lemez gond miatt üvegekbe töltenek több konzervfélét. — Nagyok a feladataink. Terveinket azonban csak a termelékenység növelésével, a meglevő tartalékok hatékonyabb felhasználásával, észszerű takarékossággal valósíthatjuk meg — hangsúlyozta Kovács Sándor. A takarékossági intézkedések, egyes technológiai változtatások azonban nem kampányt jelentenek, és nem okozhatják a termékek minőségének romlását, a termelékenység csökenését. Attól azonban aligha kell tartani, hiszen éppen az itt dolgozók szorgos munkája hozta meg az eddigi szép eredményeket is. A Nagykőrösi Konzervgyárban az elmúlt két év során átlagosan 17 százalékkal emelkedtek a bérek és az idén a személyi jövedelmek további emelkedésével lehet számolni. Külön kiemelte az igazgató a szocialista brigádok szerepét. — A jelenlegi időszak — mondotta —, a vállalások számbavételének időszaka, s ez megfelelő ''alkalom arra, hogy valamennyi kis munkahelyi közösség ismét és az eddiginél is határozottabban teendői közé sorolja a munka hatékonyságának növelését, a takarékosságot, a gazdaságosságot. Nagy feladatok Az igazgató beszámolóját követően a résztvevők közül sokan mondták el véleményüket, észrevételüket. Többször szó esett egyebek között az üzemi demokráciáról, a szocialista brigádokról, a DH- mozgalomról, az energia- és az anyagtakarékosságról. Megbirkóztunk az idei, korábbinál nagyobb feladatokkal is — ez volt a tegnapi munkásgyűlés végső állásfoglalása. Khim Antal hogy szocialista társadalmunk fejlődése a párt fáradhatatlan irányító-, szervezőmunkájának, az MSZMP helyes politikájának, a munkásosztály vezető szerepének, a dolgozó osztályok erős szövetségének, a proletár internacionalizmus érvényesülésének köszönhető. A tanácskozás nagy eredménye volt, hangoztatta a továbbiakban Győri Imre, az az összhang, amely a politika és tudomány követelményei között nyilvánult meg. Mint hangsúlyozta, csak akkor vagyunk képesek napjainkról elemző módon szólni, ha a valóságot mélyen, sokoldalúan és átfogóan ismerjük, s ha megvan a politikus, problémaérzékenységünk. A torzítások veszélyére figyelmeztetve különösen óvott az „éppen divatos” vagy az uralkodó felfogás befolyásoló erejétől, illetve attól a törekvéstől, hogy mindenáron igazoljuk ezeket. Ilyen módon jellemezhető a rosszul értelmezett „politikusság” — mutatott rá Győri Imre. Ez tartózkodik napjaink valóságos folyamatainak bemutatásától, mert attól tart, ha feltárja a fejlődés ellentmondásos voltát, pesszimista látásmóddal vádolják. A valóság ellentmondásainak feltárása pedig alapvető feltétele annak, hogy reális következtetésekre jussunk politikai döntéseinkben. Pártunknak éppen az a feladata, hogy a valóság komplex ismereteiben hozott politikai döntésekkel segítse elő a naponta születő ellentmondások feloldását, s ezzel a fejlődés zavartalan menetét. A továbbiakban a Központi Bizottság titkára részletesen kifejtette ezt a gondolatot és hangoztatta: ez a szemléletmód mélységesen optimista: a maga ellentmondásosságában megragadott valóságból vonja le konstruktív következtetéseit, s miközben egyengeti a fejlődés útját, szilárdan és megin gathatatlanul hisz is ebben a fejlődésben. E két tényező — a marxista tudományos elmélet és módszer helyességébe vetett hit, illetve az ezen alapuló valóságérzék ■ teszi lehetővé, hogy ne rabjai, hanem tudatos irányítói legyünk a fejlődés menetének. A politikusság és a tudományosság között nemhogy ellentmondás volna, hanem kölcsönösen fel is tételezik egymást — mutatott rá vé gül Győri Imre. Ezután a közelgő XI. pártkongresszussal kapcsolatos időszerű tennivalókkal foglalkozott, majd Gé- azi János, a Nógrád megyei pártbizottság első titkára mondott zárszót, s ezzel a háromnapos konferencia befejezte munkáját Kádár János fogadta Isidore Malniercát Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára a KB székházában csütörtökön fogadta Isidoro Malnierca Peo- lit, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága titkárságának tagját és az általa vezetett pártküldöttséget. A megbeszélésen részt vett Pullai Árpád, a Központi Bizottság titkára, Jakab Sándor, a Központi Bizottság tagja, a KB párt- és tömegszervezetek osztályának vezetője és Szűrős Mátyás, a Központi Bizottság külügyi osztályának helyettes vezetője. Jelen volt Flo- real Chomon, a Kubai Köztársaság budapesti nagykövete. SZALJUT-4 Biológiai kísérletek A Föld körül keringő Szal- jut—4 szovjet tudományos űrállomáson muslicákkal végeznek tudományos kísérleteket. A kutatások célja, hogy kiderítsék: hatással van-e és hogyan hat az űrutazás az örökletes tulajdonságokat nemzedékről nemzedékre továbbító genetikai struktúrákra és mechanizmusokra. Mivel a muslicák igen érzékenyek a hőmérséklet változásaira, hőszabályozóval ellátott tartályban helyezték él őket, melynek hőmérsékletét állandóan ellenőrzik. A Földre való visz- szatérés után a tartályt genetikai laboratóriumba továbbítják, ahol gondos vizsgálatokra kerül sor. Tovább tanulmányozzák a súlytalanság hatását is a magzat fejlődésének korai stádiumában. A kísérleteket ikrákon végzik, amelyekből a repülés során kikelnek a halivadékok, s hőszabályozóval felszerelt tartályban fejlődnek tovább. Az űrállomáson végzett kísérletekkel párhuzamosan a Földön is hasonló ellenőrző kísérletek folynak. Gödöllőn, a Szabadság téri lakótelepen a Pest megyei Állami Építőipari Vállalat befejezte a második, két lépcsőházas lakóépület szerkezeti szerelését is, s hamarosan megkezdik a következő két ház blokkelemeinek beemelését. Képünkön darupályát építik ki a következő ütemhez. Nagy Iván (elvétel« MA KEZDŐDNEK Zárszámadások Pest megyében Száznegyven tsz mérlegét vitatják meg A határbeli teendők őszi csúcsát az irodai élet pezsdü- lése követte: a gazdaságokban hozzáláttak a mérleg elkészítéséhez. Az 1974-es esztendő eredményeid; Pest megyében 120 termelőszövetkezetben, egy halászati szövetkezetben, 19 szak- szövetkezetben és 24 szövetkezeti társulásban összegezik e napokban. A leltározáson már tavaly túljutottak, s hamarosan befejeződik az elemző, értékelő munka is. Az első zárszámadó közgyűlésre ma kerül sor Vácott, a Pest megyei 6-os számú Szövetkezeti Építőipari Közös Vállalatnál. A termelőszövetkezetek közül a pándi Egyetértés és a dömsödi Dózsa tartja közgyűlését — szombaton —, illetve a dömsödi Aranykalász Tsz, hétfőn. A zárszámadási kilátások? A megyei tanács fölméréséből kitűnik — amint arról Békési Sándor, a mezőgazda- sági és élelmezésügyi osztály helyettes vezetője lapunkat tájékoztatta —, hogy nagyüzemi gazdaságaink zöme — a ked-» vezőtlen időjárás ellenére — jobb eredményt könyvelhetett el, mint a korábbi években. A termelőszövetkezetek termelési értéke csaknem 10 milliárd forint volt, bruttó jövedelme 2 milliárd 730 millió forint, nyeresége 905 millió. A szakszövetkezetek által termelt áruk értéke mintegy 800 millió forint, e gazdaságok nyeresége 67 millió. Emelkedett a tagok jövedelme is. Veszteséggel előreláthatóan 8—10 tsz zárja az esztendőt, közülük több a részvételével alapított közös vállalat mérleghiánya miatt került súlyos helyzetbe. Számos közös gazdaságban jól bevált módszer, s a szövetkezeti demokrácia érvényre juttatását szolgálja, hogy — még a közgyűlés előtt — a mérleg fontosabb adatait tartalmazó, s közérthetően fogalmazott írásos tájékoztatót juttatnak el tagjaikhoz. A példa követendő. A. Z. Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke tegnap a diósgyőri Lenin Kohászati Művekbe látogatott, ahol részt vett és felszólalt a nagyüzemi pártbizottság ülésén, amely a kongresszusi irányelveket vitatta meg. Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára a Szakszervezetek Országos Tanácsa küldöttségének élén megkezdte tanácskozásait a bolgár szak- szervezeti küldöttség Budapestre érkezett delegációjával, amelyet Niso Misev elnök vezet. Faluvégi Lajos pénzügyminiszter befejezte tárgyalásait Leopold Lér csehszlovák pénzügyminiszterrel. A vendég hivatalos tanácskozásainak végeztével, tegnap elutazott a magyar fővárosból. Dr. Orbán László kulturális miniszter befejezte hivatalos látogatását a Szovjetunióban, melynek során a két ország közötti kulturális együttműködés időszerű kérdéseiről folytatott tanácskozásokat szovjet partnereivel.