Pest Megyi Hírlap, 1975. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-23 / 19. szám
2 1975. JANUAR 23., CSÜTÖRTÖK FÓKUSZ Táblalevétel... John Vorstcr dél-afrikai miniszterelnök szerdán Fokvárosban megbeszélést tartott nyolc törzsi vezetővel az országban élő fekete többség sorsáról. Ez volt az első alkalom, hogy a fajüldöző rendszer vezetője belpolitikai kérdéseket vitatott meg a fekete lakosság képviselőivel. A „FEHÉR DÉL-AFRIKA- BAN” munkát vállaló színes bőrűek — mint köztudott — a Vorster-kormány rendelkezései értelmében szülőföldjükről „bevándorolt” lakosoknak számítanak, ezért ott nem lehet vagyonuk, nem rendelkeznek szavazati joggal és nem használhatnak közös létesítményeket a fehérekkel. Az elmúlt hetekben nyilvánvalóvá vált, hogy a portugál gyarmatbirodalom felbomlását követően a pretoriai vezetők rettegnek a dekolonizáció visszafordíthatatlan folyamatától, az afrikai államok egységes frontjától, amely a fajvédő rezsim kizárását követeli az ENSZ-ből. Ennek érdekében most mindent megtesznek, hogy mentsék a menthetőit EGY HETE az „ország történelmében első ízben” afrikai és ázsiai származású délafrikai állampolgárokat neveztek ki a Dél-Afrikai Köztársaság több külföldi nagykövetségére. A dél-afrikai hatóságok e legújabb propagandamanőverét több, széles körben reklámozott intézkedés előzte meg az országon belül, az apartheid-rezsim leggyűlöletesebb ,külső jeleinek” kiküszöbölésére. Ezek az in tézkedések azonban csak arra korlátozódtak, hogy helyenként eltávolították a „CSAK FEHÉREKNEK” táblát. A „színes személyek” feltűnése a dél-afrikai nagykövetségeken tehát csupán propagandisz- tikus „tábialevételt” jelent. A MESTERKEDÉSEK további állomása volt, hogy a délnyugat-afrikai Nambiábarr általános választásokat rendeztek az egyik „tartományban”. Az owambói választások célja szintén propagan- dasztikus volt. (Owamtoo egyike a dél-afrikai kormányzat által létrehozott tizenegy mesterséges államalakulatnak az úgynevezett bandusztanoknak.) A dél-afrikai rendőrség a választások során terrorral ugyan elérte, hogy most az 1973. augusztusi választásokkal ellentétben, a szavazásra jogosultaknak nemcsak 2,5, hanem 40 százaléka járult az urnákhoz, de ez a lényegen mit sem változtatott... NAMIBIABAN a délnyugatafrikai népi szervezet (SWA- PO) vezeti a függetlenségi harcot. E szervezet a választási komédia kapcsán közleményt adott ki, amelyben követelte, hogy a dél-afrikai kormány szüntesse meg Namibia megszállását, majd pénteken a namibiai Windhoekben, illetve Lusakában és Dar Es Salaamban egyidejűleg nyilvánosságra hozott felhívásában tárgyalásokat ajánlott fel a dél-afrikai rendszernek. Ennek előfeltétele, hogy Pretoria ismerje el és hivatalosan is deklarálja a namibiai nép függetlenségre és nemzeti szu- veneritásra való jogát, tartsa tiszteletben Namibia területi integritását, a namibiai nép egyedüli illetékes képviselőjének ismerje el a SWAPO-t, bocsássa szabadon a politikai foglyokat, s még a tárgyalások megkezdése előtt kötelezze magát arra, hogy visszavonja kartonai és rendőri erőit Namibia területéről. A feltételek el nem fogadása esetére a SWAPO kilátásba helyezte a gerillaháború folytatását. MINDEZEK a hírek is azt bizonyítják, hogy Dél-Afriká- ban közeledik a döntés órája... Alacs B. Tamás AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK elnöke, Gerald Ford szerdán aláírta a biológiai hadviselésről való lemondást magában foglaló 1925-ös genfi jegyzőkönyvet, valamint a biológiai fegyverek előállítását, tárolását és felhasználását tiltó gen- 'i konvenciót. xMhw Az USA kormánya megk3zdte a szovjet-amerikai kereskedelmi kap sQlatox új fejlesztési terveinek kidolgozását Kissinger amerikai külügyminiszter közölte a szenátus külügyi bizottságával, hogy a kormány megkezdte a szovjet —amerikai kereskedelmi kapcsolatok új fejlesztési terveinek kidolgozását. A külügyminiszter kedden először jelent meg az új kongresszus szenátusának külügyi bizottsága előtt, amelynek Sparkman szenátor személyében új elnöke van. A már-már intézményszámba menő Ful- bright — mint emlékezetes — nem került be az új Összetételű törvényhozásba. • Kissinger külpolitikájának általános körvonalairól tájékoztatta csaknem három órán keresztül a külügyi bizottság I A TASZSZ hírügynökség lisszaboni tudósítója a munkásmozgalom szempontjából nagy fontosságú eseményt kommentálva megállapítja, hogy a törvénytervezet jóváhagyásával a demokratikus erők nagyon fontos eszköz birtokába jutottak a nagytőke ellen vívott harcukban. Nyugati hírügynökségek jelentése szerint a törvénytervezet ellen csupán a Szocialista Párt és a Demokratikus Néppárt miniszterei szavaztak. Mario Soares külügyminiszter, a Szocialista Párt főtitkára újságíróknak kijelentette, hogy pártjának vezető szerve vasárnap dönt, vajon a szocialisták továbbra is részt vesznek-e a kormányban, vagy kilépnek. Nyugati. . bírügypökség^k ‘ cbrhmentárjafkbíín “aggodalmuknak” adnak hangot a szakszervezeti mozgalom egységének törvénybe iktatásával kapcsolatban. Az AP megjegyzi: ha a szocialisták és a néptagjait, és mint távozóban újságírók előtt kijelentette, neki és az elnöknek is az a véleménye, hogy a végrehajtó és a törvényhozó hatalom egyenrangú partnerek a külpolitika kialakításában, és jóváhagyásában. A bizottságban Kissinger felsorolta azokat a területeket, amelyeken — véleménye szerint — a kormány konzultálni kíván majd a kongresszussal. Ezek közül újságírók előtt a szovjet—amerikai kereskedelmi kapcsolatok kérdését emelte ki. Más kérdésekkel foglalkozva Kissinger közölte, hogy néhány héten belül újra ellátogat a Közel-Keletre... pártiak végül is kilépnek a kabinetből, előfordulhat az a „hallatlan helyzet”, hogy a NATO egyik tagországának kormányában csak kommunisták képviselnék a polgári személyeket. Zénón Rosszidesz, Ciprus ENSZ-nagykövete kedden hivatalosan tiltakozott Kurt Waldheim ENSZ-főtitkárnál amiatt, hogy a ciprusi török menekültek eltávozhatnak a szigeten levő brit katonai támaszpontokról .é% Törökországon keresztül ismét visszatérhetnek, ezúttal már a török csapatok által megszállt területekre. Az írásos jegyzékben a nagyKözel-Kelet A kairói A1 Ahram Washingtonból keltezett tudósítói jelentésében azt írja, hogy Henry Kissinger amerikai külügyminiszter február 6-án vagy 7-én indul újabb közel-keleti kőrútjára. A látogatássorozat, amelynek során Kissinger Egyiptomba, Szíriába és Izraelbe látogat, egy hétig tart — teszi hozzá a lap. „Izrael kész tárgyalásokat folytatni Egyiptommal egy ideiglenes békemegállapodás megkötéséről, még abban az esetben is, ha Kairó nem tenne politikai koncessziókat a Sinai-félszigetről való további izraeli kivonulás ellenében — jelentette ki kedd este Simon Peresz hadügyminiszter mintegy 150 Amerikából és Nyugat-Európából érkezett zsidó személyiség előtt. Nyomban hozzátette, a tárgyalásoknak izraeli részről az a feltétele, hogy Tel Aviv a „biztonságára nézve életfontosságú” állásokat nem fogja feladni. Peresz szerint Izrael kész lenne visszaszolgáltatni Egyiptomnak a f Si- nai-félsziget délnyugati részén fekvő Abu Rodeisz-i olajmezőket.” „Ha választani kell, úgy a békét választanám olajmezők nélkül, mint sem a háborúskodást olajmezőkkel” — mondotta a hadügyminiszter. követ tiltakozott a brit magatartásban bekövetkezett változás miatt, amely lehetővé tette az áttelepítést. Ezenkívül utalt arra a mintegy 180 ezer görög ciprióta menekültre, aki még mindig nem térhetett vissza otthonába. Törökország az ENSZ Biliönsági Tanácsának vonatkozó határozatai-ellenére e menekültek sorsát — Rosszidesz szerint — zsarolásra használja fel a sziget jövőjéről folytatott tárgyalásokon. Portugália Végső jóváhagyás I A portugál kormány szerdára virradóra megszavazta azt a tervezetet, amely a szakszervezeti mozgalom egységét törvénybe iktatja. A törvényt végső jóváhagyásra most az államtanács elé terjesztik, de nem kétséges, hogy ez a testület is elfogadja, hiszen többségében vannak azok az erők, amelyek a szakszervezeti mozgalom egységének hívei. ENSZ Ciprus HAT ORSZÁG ÖSSZEFOGOTT Orenburgból Jön a „kék arany" (Moszkvai telexjelentés) Hat szocialista ország képviselői a napokban tartották meg első tanácskozásukat Moszkvában az Orenburgból kiinduló és a Szovjetunió nyugati határáig húzódó gázvezeték építéséről. Ezzel megkezdődött annak a nagyszabású programnak a végrehajtása, amelyről 1974 júniusában írt alá egyezményt Magyarország, Bulgária, az NDK, Lengyelország, Csehszlovákia és a Szovjetunió. Az orenburgi gázvezeték létrehozása minőségileg új szakasz a szocialista országok együttműködésében. Első alkalommal kerül sor arra, hogy hat ország összefog és közös erővel aknázza ki a Szovjetunió gazdag fűtőanyag-energiatartalékainak egy részét. A 2800 km hosszú gázvezeték megépítéséhez és zavartalan működéséhez szükséges berendezések felszerelését az érdekelt országok végzik saját erőből, saját eszközökkel. Ezzel megteremtődik annak a műszaki feltétele, hogy a Szovjetunió több földgázt szállíthasson a nyeranyagokban szegény KGST-országokba. Az orenburgi földgázlelőhelyek — ahonnan majd az értékes nyersanyag elindul útjára — rövid történeti múltra tekintenek vissza. 1966- ban nyitották meg az első kutat azon a területen. Ma már 150 kút működik; a szovjet népgazdaság az orenburgi mezőkről tavaly 15 milliárd köbméter „kék aranyat” kapott. A fejlesztési tervek szerint — mire a gázvezeték megépül — évente 45 millió köbmétert termelnek ki a földgázmezőkről. A vezeték lefektetése nem lesz egyszerű feladat. Az építkezés területére — mocsaras, lápos vidékekre is — 11 millió tonna különféle anyagot, emellett gépeket, berendezéseket kell szállítani. A szakemberek számításai szerint sok száz exkavátorra, bulldózerre darura, csőfektetőgépre van szükség a tervszerű munkavégzéshez. A beruházás nagyságát ner i 'ak a gépek sokaságával mérhetjük. Különleges, sok esetben egyedi technikát, technológiát is fel kell használniuk az építőknek, hogy a vezeték átszelhesse az útjába eső 168 folyót és tavat. Közöttük olyan nagy folyókat, mint a Volga, a Don, a Dnyeper. Át kell hidalniok azt az 500 km-nyi szakasz megépítéséből adódó nehézséget is, amely az „örök fagy birodalmán” vezet keresztül. Számolni kell hegyi akadályokkal is. S ha az építők, a szerelők mindezekkel megbirkóznak, akkor megépül a világ egyik leghosszabb gázvezetékrendszere, amelynek teljesítménye rendkívüli lesz. Az 1420 milliméter átmérőjű csöveken naponta 100 millió köbméter gáz áramolhat majd. Az egész vezeték működését automatizálják, ami annyit jelent, hogy a 2800 km-nyi útszakaszon a műszereké lesz a főszerep s az emberek csak végső esetben avatkoznak be. Az orenburgi földgázvezeték megépítésével valameny- nyi érdekelt országban fontos népgazdasági feladatok megoldására kerülhet sor, amelyek egybevágnak a komplex program elképzeléseivel. Számottevően bővül majd a vegyipari termelés, s ezen belül a polimer- anyagok előállítása. A mostaninál több műgumit, műszálat, ammóniákot, metanolt és vegyipari alapterméket gyártanak, amelyekkel kielégíthetik saját szükségleteik mellett a szocialista partnerek igényeit is. Faragó András Szovjet jegyzék az USA hoz a New York i terrorakcióval kapcsolatban A szovjet kormány erélyes ' tiltakozását jelentette be az Egyesült Államok kormányánál azzal kapcsolatban, hogy január 19-án terrorakciót követtek el szovjet állampolgárok ellen, a legdurvább módon megsértették a Szovjetunió, Ukrajna és Belorusszia ENSZ-képviseletének sérthetetlenségét. Szerdán a Szovjetunió külügyminisztériumában átnyújtották Walter Stoesselnek, az Egyesült Államok nagykövetének a szovjet kormány tiltakozó jegyzékét. Ez emlékeztet arra, hogy január 19-én éjjel puskából lövéseket adtak le a Szovjetunió, Ukrajna és Belorusszia állandó ENSZ-képviseletének épületére. Két golyó becsapódott a képviseletek ötödik emeletén levő lakóhelyiségeibe, amelyekben emberek tartózkodtak. Csupán a véletlennek köszönhető, hogy nem találtak el senkit. Ez már a második eset, hogy lövéseket adnak le • a képviseletek éoületére. Ugyanilyen terrorakciót követtek el 1971 októberében. A jegyzék felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy január 18-án este az épület közelében a „Zsidó Védelmi Liga” cionista szervezethez tartozó bűnözök csoportjai megrendezték újabb szovjetellenes gyűlésüket, amelynek során fizikai leszámolással fenyegették a szovjet embereket. „Mindez — állapítja meg a szovjet jegyzék — szemléletesen tanúsítja, hogy nem teljesítik azokat az ígéreteket, amelyeket az amerikai fél ismételten tett arra vonatkozóan, hogy nem tűri a bűnös, ellenséges akcióikat az Egyesült Államokban tartózkodó szovjet állampolgárok ellen, és biztosítja a tevékenységükhöz és életükhöz szükséges normális feltételeket. Az amerikai hatóságok ilyen magatartása csak úgy értékelhető, hogy valójában elnéző magatartást tanúsítanak a bűnös elemekkel szemben.” A szovjet kormány elvárja a bűnösök szigorú felelpsség- revonását, az ilyenfajta esetek jövőben történő megakadályozását és azt, hogy normális feltételeket biztosítsanak a szovjet állampolgároknak az Egyesült Államok területén való tartózkodáshoz és hivatalos funkcióik teljesítéséhez — hangzik a jegyzék. CSAK RÖVIDEN... JEAN SAUVAGNARGUES francia külügyminiszter szerdán rövid látogatásra Bonnba érkezett. A WAFA palesztin hírügynökség kedden hírül adta, a Palesztin Felszabadítási Szervezet úgy határozott, hogy csatlakozik az 1949. augusztus 12-1 négy genfi konvencióhoz. Az egyezmények a sebesültekre, a hadifoglyokra és a polgári lakossággal való bánásmódra vonatkozó humanitárius rendelkezéseket tartalmazzák há- 'b’oru idején. A VÖK nemzetgyűlése állandó bizottságának ülésén elhatározták, hogy 1975. április 6-ra kiírják a nemzetgyűlési választásokat AZ FKP Központi Bizottsága kedden este befejezte kétnapos tanácskozását. Az ülésen elfogadott határozat hangsúlyozza, hogy a jelenlegi körülmények között, amelyet a dolgozók helyzetének súlyosbodása jellemez, az FKP fokozza erőfeszítéseit a dolgozók harcának támogatására. A KOREAI NDK kormánya fogadást adott annak a szovjet delegációnak tiszteletére, amely kedden érkezett Phen- janba Ignatyij Novikovnak, a Szovjetunió minisztertanácsa elnökhelyettesének vezetésével, hogy részt vegyen a szovjet—koreai gazdasági és tudományos-műszaki kormányközi bizottság 12. ülésén. MAGAS RANGÚ Phnom Penh-i katonatisztek közlése szerint a saigoni légierő kedd óta rendszeresen bombázza a Mekong folyó kambodzsai szakaszának mindkét partját, hogy megpróbálja megtisztítani a viziutat annak a húsz hajóból álló konvojnak, amely — a nyugati hírügynökségek óvatos fogalmazása szerint — „amerikai kezdeményezésre” szállít utánpótlást a Phnom Penhben körülzárt Lón Nol- csapatoknak. A BOLÍVIAI KORMÁNY újabb összeesküvés meghiusi- tásáról adott hírt. Juan Pere- da belügyminiszter sajtóértekezleten jelentette be, hogy a hatóságok állítólag nyomára bukkantak egy szervezkedésnek, amelyet az ország három [ volt elnöke szőtt Banzer el- | nők uralmának megdöntésére. BISSAU-GUINEA függetlenségének elnyerése, Mozam- bik és Angola népei önrendelkezésének biztosítása a világ utolsó nagy gyarmatbirodalmának végleges felbomlását jelzi — állapítja meg a Szakszervezeti Világszövetség Prágában szerdán közzétett hivatalos állásfoglalása. CSAK UTÓLAG vezethetik be a Közös Piac tagországaiban a február 1-re kilátásba helyezett új mezőgazda- sági felvásárlási árakat, mivel a kilenc földművelésügyi miniszter ezúttal sem tudott megegyezni a javasolt áremelés mértékében. ÜJABB három áldozata van az Észak-írországban kiújulj zavargásoknak. A SPANYOL RENDŐRSÉG letartóztatott három madridi értelmiségit azzal a váddal, hogy az ellenzéki erőket tömörítő demokratikus tanács tagjai. AZ OLASZ KÉPVISELŐ* HÁZ kedden este első olvasásban elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely 18 éves korra szállítja le a választói korhatárt. PÁK CSÖNG Hl dél-koreai elnök szerdán bejelentette, hogy eleget téve a politikai ellenzék követeléseinek, a közeljövőben népszavazást tart az 1972-es alkotmány megváltoztatásával kapcsolatban. FEBRUÁR 2-ÁN rövid belgiumi látogatásra érkezik Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára. A főtitkárt díszdoktorává avatja a világhírű leu- veni egyetem. MANILÁI JELENTÉSEK szerint Marcos elnök kormánya elhatározta, hogy fokozza a harcot a muzulmán felkelők ellen. GUSTAV HUSÁK szerdán, bulgáriai látogatásának harmadik napján vidéki programot bonyolít le. KEDDEN ESTE RÓMÁBA érkezett 38 chilei hazafi és hozzátartozóik, akik a fasiszta junta hatalomra jutása után a santiagói olasz nagy- követségen kaptak menedéket. BÁRMILYEN TÍPUSÚ o SZÖVETKEZETI JAVÍTÓSZOLGÁLAT garanciális és egyéb javítását vállalja SZEMÉLY- ÉS TEHERGÉPKOCSI kis- és nagyjavítását, szerviz (Ceglédi út 21.) HÁZTARTÁSI KISGÉP ÉS VILLANYMOTOR (Szolnoki u. 1.) q NagykŐrÖSl' CépjaVÍtÓ MOTORKERÉKPÁR ÉS KERÉKPÁR (Ceglédi út 6.) HÍRADÁSTECHNIKAI ESZKÖZ (Kecskeméti út 5.) és Faipari Ktsz