Pest Megyi Hírlap, 1975. január (19. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-18 / 15. szám

A PESTMEfrYEI HÍRLAP KILÓN KIA DA S A XIX. ÉVFOLYAM, 15. SZÁM 1975. JANUAR 18., SZOMBAT Hivatás vagy munkaiehetőség A pályaválasztás irányításának tapasztalatai A felnövekvő generáció be­illeszkedése a társadalom éle­tébe nagyban függ attól, hogy a fiatalok elhagyva az iskolát, felnőttként miként találnak egyéniségüknek, ér­deklődésüknek és képessé­güknek leginkább megfelelő elfoglaltságot, vagyis olyan pályán tevékenykednék-e, amely számukra a leginkább megfelelő. És hogy ez mind­inkább megvolósUljon, már jóval a felnőtt kor előtt fel kell mérni a lehetőségeket, igényeket, és azokkal össz­hangba hozni a kis és nagy diákok terveit, elképzelé­seit, figyelembe véve termé­szetesen hajlamaikat, érdek­lődésüket. Felmérve a tartalékokat Ezért nagy fontosságú te­hát az iskolában végzett pá­lyára irányító tevékenység. A pályaválasztást megkönnyítő útmutatás. E munkára és en­nek koordinálására alapítot­ták a pályaválasztási tanács­adó intézeteket, amelyek a különböző szakmák megis­mertetésére úgynevezett pá­lyatükröket készítenek, táv­lati terveket dolgoznak ki a különböző foglalkozási ágak várható szakemberigényei­nek kielégítésére. Gyakran előfordul — bár egyre ritkábban —, hogy • a különböző pályákra jelent­kező fiatalok képességei nem állnak arányban a velük szemben támasztott követel­ményekkel. Vagyis nem a számukra megfelelő hivatást választják. Sokan közülük bizonytalanok, és ha valami­lyen pályán képesítést is sze­reznek, röviddel azután más területen próbálnak szeren­csét. Mindez tehát megkö­veteli, mint azt a városi ta­nács végrehajtó bizottságá­nak legutóbbi ülésén — ame­lyen részt vett dr. Andor György, a Pest megyei Pá­lyaválasztási Tanácsadó In­tézet igazgatóhelyettese, va­lamint dr. Rév János, a megyei tanács munkaügyi osztályának vezetője — az e témáról szóló beszámolóban elhangzott: tovább kell fej­leszteni a pályaválasztási se gítö tevékenységet. Ennek természetesen már az általános és középisko­lákban el kell kezdődnie. A szükséges könyvek, kiadvá­nyok, tájékoztatók ugyan mindenütt elegendő számban állnak rendelkezésre, kiadá­suk azonban nemegyszer ké­sik, csupán december vé­gén vagy még később vehetik kezükbe azokat a pedagógu­sok és a diákok. Az iskolák szerepe A pályára irányítás már az általános iskola 5. osztályá­ban kezdődik, például úgy, hogy az ipar és a mezőgaz­daság megismerésére tanul-- mányi kirándulásokat szer­veznek. Ezek során a diá­kok kellően tájékozódnak az egyes foglalkozási ágakról, a kereseti lehetőségekről és~ a munkahelyi körülményekről. Nagy segítséget jelent a diá­koknak a termelőmunkában való közvetlen részvétel is. A jelentkező gondok fel­számolására alakult három éve a Pest megyei Pályavá­lasztási Tanácsadó Intézet. Tevékenysége, mint a beszá­moló megállapítja, még nem mindenkor érezhető, de szakembereik már eddig is számos problémára találtak megoldást. Fontos feladat hárul az irá­nyító munkában az iskolák nevelő testületéire is. A tanu­lók megfigyelése, egyéniségük, személyiségük sajátos jegyei­nek feltárása, nagyban meg­könnyíti a pályára irányítók munkáját. A fontosabb észre­vételeket a diákról vezetett személyiségi lapokon vezetik, és azokat összesítve a tovább­tanuló 8. osztályosok jelentke­zési lapjára is felvezetik. A szülők felelőssége A megfelelő pálya kiválasz­tásában nem kis szerep jut természetesen a szülőknek spm. Gyakran tapasztalható azonban, hogy sokan közülük nem reálisan ítélik meg gyer­mekeik képességeit, túlértéke­lik vagy alábecsülik tehetsé­güket. A helyes ítélet kialakí­tását segítik az iskolákban megszervezett Szülők iskolája, valamint a Szülők akadémiá­ja előadássorozata is. Igen fontos feladat a fizikai dolgozók gyermekeinek meg­felelő pályára irányítása. Az általános iskolában folyó ok­tatói segítség, a szülők köré­ben végzett felvilágosító tevé­kenység, a középiskolára elő­készítő tanfolyamok, valamint az ösztöndíjak éppen e szán­dék megvalósulását segítik. Jelentős támogatás Az Arany János gimnázium­ban például az idén a tanév első felében 64 tanulónak, összesen 83 ezer forint ösztön­díjat fizettek ki. A Toldi Mik­lós Élelmiszeripari és Szakkö­zépiskola és Szakmunkáskép­ző Intézetben a sütőipari ta­nulók 320—800, a konzervipa­ri tanulók 220—400, a barom­fifeldolgozó ipari tanulók pe­dig 220—520 forint ösz­töndíjat kapnak a vállalattól. A megyei tanács évente 108 ezer forintot ad a fizikai dol­gozók tehetséges gyerekeinek, ezen az összegen 88-an osztoz­nak. Kívülük még 25 nehéz szociális körülmények között élő diák kap 1000—1000 forint támogatást. Már úttörőkortól Számottevő az úttörőcsapa­tok szerepe is a pályaválasz­tás előkészítésére. A próbakö­vetelmények teljesítése a pá­lyaválasztási ki mit tud verse­nyeken való részvétel és a különböző versenyeken meg­könnyítik a kisdiákok helyes orientálódását. A gyerekek speciális képességeit fejlesztik a különböző szakkörök, me­lyeknek munkájában összesen 800 tanuló vesz részt. Igen fontos feladat a csök­kent munkaképességű gyere­kek megfelelő pályára irányí­tása. Ebben igen nagy segít­séget nyújt a Megyei Pályavá­lasztási Tanácsadó Intézet. Nagykőrösön a 224-es Ipari Szakmunkásképző Intézetben sajnos nem indítanak rehabi­litációs osztályt. A szakma el­sajátítására az ilyen gyerekek­nek nincs lehetőségük. A gim­náziumban eddig sikeresen ol­dották meg a gyengébb fizi­kai felépítésű tanulók alkal­mas pályára való irányítását. A Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskolába sem vesz­nek fel csökkent munkaképes­ségű tanulót. Számos összetevő A végrehajtó bizottság előtt elhangzott beszámoló ezek után a tanítási órákon vég­zett pályaválasztási mun­ka, a pályaválasztási an­kétok tapasztalatairól, az is­kolák és az üzemek kapcso­latairól, az állami gondozot­tak, a veszélyeztetett gyerme­kek megfelelő pályára irányí­tásáról szólt. A részletes, kö­rültekintő beszámolót a vég­rehajtó bizottság elfogadta. Khim Antal A környék ellátását is biztosították Eredményes esztendőt sárt a nagykőrösi h ú ü em Nagykőrös és környékének tőkehús- és húsáruellátásá­ban ielentős szerepet vállalt a Szabadság Tsz és az ÁFÉSZ közös vágóhídja és húsüzeme. Múlt évi mun­kájukról és az eredmények­ről érdeklődtünk Gulyás Já­nos telepvezetőtől. Már messziről az üzem fe­lé vezetett termékeik íny­csiklandozó illata. Az üzem előterében éppen egy 150 kilós hízott sertést' dolgoztaik fel, melynek húsát a Kecs­keméti utcai szövetkezeti áru­háznak, s a bokrosi és a ko­cáért húsboltnak küldik. — Hogy zárták a múlt évet? — ötmillió 600 ezer forin­tos éves tervünket jelentő­sen túlteljesítjük. — Hány disznót vágtak le tavaly? — Kétezer 380-at. Ebből másfél ezret a tsz hizlalt. Ezeket húsárunak dolgoz­tuk fel, a többi sertés pe­dig a szövetkezet nagykőrösi és kocséri hizlaldáiból ke­rült ki. Azokat levágva és feldolgozva, tőkehúsnak ad­tuk át a szövetkezet boltjai­nak. — Hányféle terméket ké­szítettek? A gyermek - ämi iád érdekében Látogatás a kórház szülészeti osztályán-' — A kórház szülészeti osz­tályát 4,5 millió forintos költ­séggel 2 éve építették át — mondja dr. Ruttner Béla osz­tályvezető főorvos. A korszerű betegellátáshoz megteremtőd­tek a feltételek. — Űj a szülőszoba, a műtő és az újszülöttrészleg, de a kórtermeket is kellően átala­kították. A szülések száma Nagykőrösön is örvendetesen növekszik, ezért szükség volt egyes munkakörök megosztá­sára, új szülészorvos munká­ba állítására. így került hoz­zánk ez év januárjától dr. Vé- csei Ferenc nőgyógyász szak­orvos. y Különös figyelemmel — Sajnos, városunkban is magas a koraszülések száma, s egyik fő feladatunk ezek csökkentése. Különös figyel­met fordítunk a korán szülő anyák gyógyszeres kezelésére. Vizsgálataink kiterjednek egyebek között a lueszes és tbc-s bajok, valamint egyéb rendellenességek feltárására annak érdekében, hogy a ke­zelést mielőbb elkezdhessük, és csökkenjen a koraszülések száma. Nagy előnyünk, hogy minden ehhez szükséges he­lyiségünk egy területen van, de egymástól különválasztott épületekben. A legnagyobban van a kórház, a szülőszoba, műtő, az újszülöttrészleg, a vizsgáló és a laboratórium. — Itt állandó orvosi ügye­letet tartunk. Ápolónőkkel, szülésznőkkel és két orvossal egymást váltva közösen látjuk el a szolgálatot. A szemben levő épületben van a család- védelmi szolgálat. A terhes anyák gondozását naponta 8 —12-ig, oktatásukat 8—9-ig, a nővédelmi tanácsadást pedig szombat kivételével naponta fél 12-től fél 1-ig tartjuk. A tanácsadó szerepe — A családvédelmi szolgá­lattal kapcsolatos teendők — veszi át a szót dr. Vécsei Fe­renc adjunktus, miközben át­megyünk a másik épületbe — a házasság előtti tanácsadás­sal kezdődnek. A hozzánk for­dulókkal külön-külön vagy együtt beszélgetünk, ki ho­gyan kívánja. Azt szeretnénk megértetni: a gyermek akkor igazi öröm, ha születéséhez megvannak az optimális felté­telek. — Érdekel bennünket a há­zasulandók egészségi állapota, keresete, lakásviszonya, beszé­lünk persze szexuális kérdé­sekről is. A férj és feleség kö­zötti összhang szoros kapocs, ám annak hiánya számos gond forrása. Nem mindenki számá­ra tudunk újat mondani, de a fiataloknak mindenképpen hasznosak a tanácsaink. A16 éven aluliaknak kötelező a belgyógyászati vizsgálat, s csak azután igazoljuk, hogy a ta­nácsadáson megjelentek. A fiatal házasok többsége csak 2—4 év múlva szeretne gyere­ket, s mi a terhesség művi megszakításának megelőzésé­re megadjuk a terhesség elle­ni védekezés módját. A gye­rek nagy felelősség, és min­denkor kötelezettséget jelent. Miért ne akkor jöjjön hát az utód, amikor mindketten sze­retettel fogadják? szí tjük őket a szülésre. A szü lés után még 6 hétig őrködünk felettük, és ha a szülés előtt vagy utána szövődmény lépne fel, kórházba utaljuk őket. — Mindenkinek — nemcsak a házasulandóknak — adunk tanácsot a családtervezéssel kapcsolatban. Ezeket a felada tóikat dr. Horváth Ernő ad­junktus kollégámmal —,heten ként váltva egymást — lát­juk el. Sz. F, Nők akadémiája Január 21-én, kedden dél-- után 6 órakor az Arany János művelődési központ emeleti klubtermében a Nők akadé­miáján Kiss István: Szép ma­gyar városok címmel tart elő­adást. Előadás a kertbarátok klubjában Hétfőn, január 20-án, dél­után 18 órakor a kertbarátok klubjában Csikai Pál, a TIT helyi szervezetének titkára is­mertetőt tart a kertészeti szakirodalom kiadványairól, rrpntegy száz könyv és több­féle folyóirat bemutatásával. Ezeknek mindegyike kölcsö­nözhető is az előadás után. HÉTFŐN: Ülést tart az Arany János Társaság Hétfőn este 7 órakor tartja idei első ülését az Arany Já­nos Társaság a művelődési központ emeleti tanácstermé­ben. Az összejövetel egyben a társaság közgyűlése is lesz, melyen a vezetőség beszámol az eltelt öt év munkájáról. A társaság eddigi elnöke, dr. Törös László lemondott tiszt­ségéről, ezért az ülésen új ve­zetőséget is választanak. Dr. Törös László az Arany János Társaság első megala­kulásától kezdve vezetőségi tagja az együttesnek, elnöki tisztségét pedig újjáalakulása óta tölti be. A társaság vezetősége szí­nes műsorral köszönti dr. Töröst több mint ötven- esztendős tudományos tevé­kenységéért. A Törös László tevékenysé­gét ismertető előadást Tóth Tibor, az Arany János Társa­ság titkára tartja, a szemel­vényeket Bakos Mária, Fülöp Dániel, Fülöp Tibor, Keresz­tény Laura, Rossi Ervinné és Tatai István mutatja be, ének­számokkal Timkó András és Végh Tiborné működik közre. SZEMLE A PIACON Élénk forgalom A tavaszias időben, pénte­ken élénk volt a piac. A sze­mestermények közül a csöves kukoricát mázsára 220—230 forintért, a búza literjét 4— 4,50, s a morzsolt tengerit ugyancsak literre 3 forintért árulták. A gyümölcs- és zöldségpia­con az alma 3—10, a kötéses szőlő 40, a burgonya 2,90—4, a kel- és fejes káposzta 1,50— 4, a karfiol 20, a száraz bab 20, a dió 16—18, a dióbél 70, a fokhagyma 20, a vöröshagy­ma 4,60—6, a gyökér 6—7, a sárgarépa 3 forintért kelt. A baromfipiacon a tyúk párja 120—130, a jérce 90— 100, a lúd 250 forint volt. A pulykát kilóra 25 forintért ad­ták. A tyúktojást 1,30 forintért árulták, de egy kiskereskedő a nagyüzepni tojás árát 80 fil­lérre szállította le. Tejtermékekből a termelők a tejföl literjét 40, a túró ki­lóját 28 forintért mérték. Az alpári halszövetkezet a busát 20, a pontyot 25 fo­rintért árusította. Jövendő kismamák — A szülésig terjedő terhes­időszak ellenőrzése is a mi fel­adatunk — folytatja Vécsei doktor. — Figyelemmel kísér­jük a magzat fejlődését, rend­ellenesség esetén előírjuk a szükséges gyógykezeléseket, s elvégezzük a belgyógyászati, laboratóriumi vizsgálatokat is. Tájékoztatjuk a jövendő kis­mamákat a helyes életmódról, arról, hogy milyen legyen az étrendjük, mit és mennyit dolgozhatnak, valamint felké SPORT Élénkülő KISZ 1973 óta a KISZ nagykőrösi sportbizottsága igen aktívan működik. Bizonyítja ezt az is, hogy a KISZ városi sportver­senyeit 1973-ban 5 bajnoki ka­tegóriában 36, 1974-ben 9-ben 52 csapat vett részt. Huszonöt hivatal, intézmény, üzem, ter­melőszövetkezet és középiskor la fiataljai vetélkedtek két év alatt a különböző sportágak­ban. A két év összesítésében a következőt mutatja az érem táblázat: I. II. III. Városgazdálkodás 5 1 2 Toldi Szakisk. * 3 2 — Gépjavító Szöv. 1 1 2 21-es Volán 1 1 1 Irodagéptechnika 1 1 1 ÁFÉSZ 1 — 1 Állami Gazdaság 1 — — Konzervgyár — 4 1 Ifjú Gárda — 1 1 DÉMÁSZ — 1 — 224-es Szakmun­kásképző . 1 _ NEFAG — — 1 Egészs. Szakisk. — — 1 Toldis Pedae. — — 1 Kereskedelmiek — — 1 Sajnos, hátráltatja a mun­kát, hogy a KISZ-alapszervek 80 százalékánál a tömegsport nem megfelelő, sőt egyes he­lyeken nincs is, bár lehetőség lenne erre. A KISZ városi bi­zottsága a beküldött beszá­molók alapján és a KlSZ-szer- vezetek sportolási igényeit fi­gyelembe véve, a következő helyeken tartja jónak a KISZ-es sportmunkát: Város­gazdálkodási Vállalat, Kon­zervgyár, DÉMÁSZ. Toldis pe­dagógusok, ÁFÉSZ (itt női), If­jú Gárda, valamint a középis­kolákban. A sportbizottság célja 1975- ben a tömegsportakció kiszé­lesítése és minél több fiatal mozgósítása a városi KISZ-es sportrendezvényekre. Nagykőrös fiataljai részére több sportágban rendsizeres bajnokságok folynak. Jó lenne már végre, hogy a szakmaközi bizottság erőlködésein túl a város felnőtt dolgozóinak tö­megsportjával mások is foglal­koznának, s e cél miatt is szükség lenne már lelkes és tevékeny városi sportbizott­ságra! SZOMBATI MŰSOR Kézilabda Toldi-sportcsarnok, 17 óra: 224-es Szakmunkásképző— Gépjavító Szövetkezet, 17.35: Ifjú Gárda—Irodagéptechnika, 18.10: Városgazdálkodás— Konzervgyár, 18.45: 21-es Vo­lán—Toldi férfi, 19.20: Toldi— Ifjú Gárda női KISZ-es te­rembajnoki mérkőzés. Sakk Budapest: a Magyar Hírlap Kupa megyei döntője a Köz- alkalmazottak Szakszervezeté­nek dolgozói részére. Sízés Bánkút felnőtt és serdülő női sifutó vidéki bajnokság. Mit látunk ma a moziban? Ulzana. Színes, szinkroni­zált NDK indiánfilm. Kísérőműsor: Ferdinánd és a futball. Előadások kezdete: 3, 5 és 7 órakor. ÉJSZAKAI ELÖADÄS A halál erődje. 16 éven fe­lülieknek. Előadás kezdete: 21 órakor. — Összesen 44 félét, me­lyeket a szövetkezet 19 nagykőrösi, kocséri és nyárs­apáti boltjának szállítottunk. Egyedül a Kecskeméti utcai élelmiszer-áruház havonta 200 ezer forint értékű hús­árut igényel. — Miből gyártottak a leg­többet? — A lakossági igényhez alkalmazkodva, legtöbbet, 20 ezer 989 kilo­grammot a 3.80 forintos füs­tölt kolbászból. Olasz szalá­miból 9 ezer kilogramm, gyulai kolbászból 5571, tü­dős hurkából 5137, csabai kol­bászból 3175, virsliből 2792, kenőmájasból 2730 és sós szalonnából 9132 kilogramm készült. — Fejlesztették-e az üze­met? — Igen. Bővítettük a főző- és füstölőhelyiségeket, s új irodát alakítottunk ki. Kor­szerűsítették a felszerelést is, új húsdarálót és keverőgépet kaptunk. — További tervek? — Igyekszünk a lakosság igényeit továbbra is kielégí­teni. Növeljük kapacitásun­kat, dolgozóink számát tízre emeltük. Kopa László

Next

/
Thumbnails
Contents