Pest Megyi Hírlap, 1975. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-16 / 13. szám
Télen tsz-klub szezon A Dózsában a KISZ-fiatalok hasznosítják Tavaly az utolsó tanácsülésen dr. Kulin Sándor és Szűcs István tanácstagok megemlítették, hogy az idős tsz-tagok megfelelő téli elfoglaltsága, szórakozása érdekében sokat tehetnek a termelőszövetkezetek klubjai. Nagykőrösön évtizedekkel ezelőtt több mint egy tucat olvasóegylet működött, segítve a gazdasági ismeretek gyarapítását, az újságok és könyvek terjesztését. Később ezek az egyletek megszűntek, de a termelőszövetkezetek megalakulás után minden gazdaság vállalta, hogy tsz-klubot létesít. A tanácsülésen elhangzott felszólalások után ellátogattunk hát ezekbe a termelőszövetkezeti klubokba. Az Arany János Tsz az 1890-ben alapított régi Bok- rosi Egylet helyén létesített klubot, amely azonban pár éve megszűnt, mivel a háztulajdonos a bérletet felmondta. Azóta bokrosi , kertészetének épületében ad helyiséget a tagoknak a gazdaság. I A Dózsa Tsz a Tormásközi I Egyletet vette át, melynek há- zát 1873-ban az egylet 87 alapító tagja építtette. A tsz a ! ház egy részét átadta az öre- j gek napközi otthonának, a má- ! sík részét pedig a termelő- ; szövetkezet KlSZ-alapszerve- i zetének. A klub azonban nem működik, mert mint az elnök ! mondja, a tagok nem igénylik. I A Hunyadi Tsz klubja, mely az 1863-ban létesült Felszegi Egyletből alakult, I példásan tevékenykedik. A régi egyleti tagok közül még 1 odajár a 87 éves Czírják József is. j A Szabadság Tsz az egykori legnagyobb körösi egylet há- . zában alakított klubot. Helyet adott az öregek alszegi napközi otthonának, s vasárnaponként színvonalas, pezsdülő a klubélet. I K. L. A PESTMEfrYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIX. ÉVFOLYAM, 13. SZÁM 1975. JANUÄR 16-, CSÜTÖRTÖK Hasznos kedvtelés - jövedelemmel Az ÁFÉSZ-szel szerződnek a nyúltenyésztok Vidékünkön csakúgy, mint az ország számos más helyén, a háború utáni időkben, amikor nemigen lehetett friss húst és tejet kapni, igen elterjedt a házinyúl és a fejős kecske tartása. A nyúl giz-gazon és kevés szemes takarmányon is megél, s gyorsan szaporodik. A kevés igényű kecske pedig naponta friss tejet adott. Később már mind kevesebben tartottak kecskét, a nyúllenyésztés azonban megmaradt, A gép nem minden Feltétel: a gyors üzembeállítás, a jó kihasználás TÖBB A GÉP, lassan ugyan, de javul a gépek, berendezések kor és teljesítmény szerinti összetétele. A szocialista szektor beruházásodra költött minden száz forintjából negyvennégyért bel- vagy külföldről gép, gyártóiberendezés kerül az ipari és mezőgazdasági üzemekbe, a szállításba, a kereskedelemibe. Az arány nem rossz, illetve — egészen a hatvanas évek közepéig — volt rosszabb is. Akkor az építésre fordított ösz- szeg aránya lényegesen nagyobb volt. Az utóbbi években vesztett uralkodó helyzetéből, már-már felülkereikedőnek látszik a gép, de... S ez a de a népgazdaság egyik súlyos gondjával folytatódik. Valahogy így: fe 1 ü lkerek ed őnek látszik a gép, de puszta megvásárlása, beállítása csak lehetőség. Más is kell ahhoz, hogy szerepét betölthesse, rendeltetésének megfelelhessen. AZ ORSZÁGGYŰLÉS legutóbbi ülésszakán, az 1975. évi költségvetés tárgyalásakor Németh Károly, a párt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára erről a következőket mondotta: „Fejlődésünk tekintélyes tartaléka a termelőberendezések jelenleginél jobb, hatékonyabb kihasználása. Felmérések szerint az iparban az átlagos műszakszám 1,4 körül van. Sajnos — részben az elavult gépek lassú kiselejtezése miatt — még a korszerű gépek kihasználásában is csak alig jobb a helyzet. Emiatt nagy részét elveszítjük annak, amit a műszaki fejlesztéssel nyernünk kellene.” Helyben vagyunk. Az álló, vagy alig működtetett gépek, a lehetséges teljesítményét csak ritkán nyújtó berendezés miatti kárunk — mert közös kárunk! — többszörös. Nem kamatozik az eszközért már kiadott pénz, hiányzik az eszköz munkába állításától remélt ter: sőt egyre többen vásároltak i állatot. Húsát csak kevesen J fogyasztják, de mind többen I nevelnek exportra. A tápláló, könnyen emészthető nyúlhúst és az élő nyuiat főleg az ola- I szók vásárolják szívesen. A j nagykőrösi ÁFÉSZ tavaly 12 j ezer állatot adott át külföldi szállításra, kilónként 30 fo- ; rintért. A helyi piacon a baromfi ; mellett árulják a termelők, és mindig akad, aki süldő nyuiat akar venni. Itt árusítják a tenyásznyulakat is. A minap néhány tenyésztővel beszélgettünk. Mint mondták, a vágni való nyíllak ára az exporthoz igazodik, tenyésznyulat pedig darabonként 100—200 forintért adnak. Harpai Mihály például már gyerekkora óta foglalkozik nyúlászaittal. Szerinte az a leg- kifizetőbb, ha akkor adja el a kisnyulakát, amikor már megtanultak enni. Ekkor darabjáért 15—20 forintot fizetnek. A legszebb anyanyulat egy mék, ennek nélkülözése viszont másutt kelt — akár a felhalmozásban, akár a fogyasztásban — zavarokat. MA SOK SZÓ ESIK a takarékosságról, de nem állíthatjuk teljes biztonsággal, hogy ott, ahol megpróbálják a filléreket fülönfogni, a forintok után is kinyújtják a kezüket. Egyszerűbben szólva: a kihasználatlan gép, berendezés a pazarlás szembeszökő esete, s mégis, kevés figyelem jut rá. Ami az üzem- és munkaszervezésre is fényt vet, de megvilágítja azt a gondolkodásmódot is, amelynek nagy hagyományai varinak, ám jövője aligha lehet. E szemlélet gyakorlói azt tartják, hogy a minél több és jobb, korszerűbb gép a termelés hatékonyabbá tételének egyetlen feltétele. Ne sajnáljuk tehát rá a pénzt, sőt, a fejlesztési alapokból erre adjuk a legtekintélyesebb summát. Lelkesedésükben, az új technika táplálta buzgalmukban azonban mellékesnek ítélnek tényezőket, amik éppen hogy döntőek. Így egyebek mellett az új technikához tartozó új ismeretek elsajátíttatását, a megvásárolt gép, berendezés beillesztését, összhangját — ahogy a szakmai nyelv jelöli: organizációját — a már meglevőikkel, a korszerűbb eszközök megkövetelte szervezési keretek kialakítását, stb. SZINTE KÖZNAPINAK, már-már megszokottnak számítanak azok a tapasztalatok, hogy az új gép hónapokig kicsomagolatlanui hever, az új berendezés nagy termelékenységét képtelenek kiszolgálni a kapcsolódó eszközök, s hogy a gépcseréket zűrzavar követi, mert versenygép- kocsit és szekeret próbálnak egyszerre futtatni... Az útépítésben visszatérő gond, hogy a gépláncok egyes darabjainak kapacitása erősen eltérő. A gépipar egyes területein a gyártósorok megnö- vekedett teljesítményét azért nem lehet maradéktalanul^ kihasználni, mert e tempóhoz nem tudnak igazodni az edző-, a festő-, az alkatrészgyártó műhelyeik. Példákat említettünk, s hasonlóakat — sajnos — szinte minden más területről elsorolhatunk. EGY-EGY NEGYEDÉVBEN nem kevesebb, mint 10—11 milliárd forintot tesz ki a szocialista szektorban a gépeikre, berendezésekre költött összeg. Némelyik üzemben több tucat ország termékei adnak egymásnak találkozót, de a termelésben, a mindennapi üzemmenetben hiányzik közöttük a kapcsolat, az összhang. Ezeken a helyeken aligha lehet tényleges korszerűsítésről, gépi fejlesztésről beszélni. Meggondolatlan pénzköltésről, oktalan nagyvonalúságról van inkább szó. Mert hiába áll betontalapzatán a csillogó „mindentudó” gép, hiába tölti be a műhelycsarnokot az új gyártóberendezés, ha az emberek majd csak most kezdik hónapokon át tanulni kezelésüket, karbantartásukat, javításukat, ha a kiszolgáló gépegységek oly’ öregek, hogy egy órát mennek, s másfelet pihennek élet- rekeltásre várva, ha ... Sok, sokféle a ha, s kárát a közös pénztár bánja. Drága a korszerű technika — sűrűn hallható panasz. Igaz. Ám, még drágább akkor, amikor csak megvásárolják, s nem szervezik, nem biztosítják _ minél gyorsabb, minél hatékonyabb alkalmazását. Mészáros Ottó kocséri fiatalember, Kenyeres Bálint árulta, 200 forinto; kért, de csak 150-et ígértek érte. Elmondta: a nagykőrösi Arany Jánps gimnáziumba jár és a tanulás mellett jövedelmező szórakozásnak tartja a nyúltenyésztést. Az állatok eladására a kocséri ÁFÉSZ átvevőtelepével kötött szerződést. Ifjúgárdisták találkozója Vasárnap, január 19-én délután 4 órai kezdettel az Ifjú Gárda városi szervezete bált rendez a városi pártbizottság nagytermében, melyre mindenkit szeretetted várnak. A táncosoknak a Stereo együttes muzsikál. Mit látunk ma a moziban? Ulzana. Színes, szinkronizált NDK indiánfilm. Kísérőműsor: Ferdinánd és a futball. Előadások kezdete: 3, 5 és 7 órakor. KISKÖRZETI MOZI A CSONGRÁDI ÜTI ISKOLÁBAN Mese Szaltán cárról. Színes szovjet mesefilm. Előadás kezdete: fél 7-kor. VÁLASZOL AZ ILLETÉKES A nagykőrösi városi tanács idős, egyedülálló emberek számára az első napközi otthont 19'65-ben a Tormásban létesítette. Helyiséget a Dózsa Termelőszövetkezet adott a klubházában. A napokban ellátogattunk az otthonba, ahol először Sáfár Ba- lázsnéval, az otthon vezetőjével beszélgettünk. — Hányán járnak most ide? — kérdeztük. — Húszán — hangzott a válasz. — Hat férfi és tizennégy idős asszony. — Hogyan telnek a napok? — kérdeztük az otthon 65—70 éves lakóitól. — Nem unatkozunk, van televízió, rádió és többféle újság. — Jönnek látogatók is. Mikuláskor például meglátogattak bennünket a konzervgyár óvodájában dolgozó Béke brigád tagjai és a kis óvodások. Megünnepeljük az otthonba járók névnapját is — hallottuk mindenfelől. Az öregek másik napközi otthona pár évvel később az Alszegen alakult, a Szabadság Tsz ottani klubházában. Jó hangulatban beszélgettek, kártyázgattak az emberek, amikor beléptünk. Köztük ült Csapó József né, az otthon vezetője is. Új kony Trombita harsog, dob pereg... A nagykőrösi úttörők bekerültek a vetélkedőre Az úttörők százai neveztek be a tavaly novemberben meghirdetett Trombita harsog, dob pereg... országos honvédelmi vetélkedőre. Azok a csapatok, amelyek szakkörökben együttműködnek valamelyik fegyveres testülettel, felkutatták a felszabadulás eseményeit idéző dokumentumokat, lefényképezték lakóterületük jelentős létesítményeit, riportokat írtak a munkásőrökről, a határőrökről, a néphadsereg katonáiról. Az Üttörők Országos Szövetségéhez beküldött ' pályaműveket ezekben a napokban értékeli a zsűri. Ez ideig az első táj egységbeli csapatok közül a nagykőrösi, kiskőrösi, jászberényi, a második tájegységből a leninvárosi, hajdúböszörményi, nyíregyházi úttörőiket javasolták a vetélkedőre. Elsőként ők mutatják be lakóterületük három évtizedes fejlődését, a fegyveres testületek tagjait — azokat, akikre ők büszkék — és saját tevékenységüket. Az öt tájegység döntőit a rádió is közvetíti február 2-től egymás után következő vasárnapokon. A nyertes fotóriporter pajtások jutalma: a fegyveres testületek díszelőadása, majd táborozás. örömmel mondták el az idős emberek, hogy anyák napján őket is meglátogatták az egyik általános iskola diákjai, karácsonykor pedig Stumpf Ferencné, a Kazinczi utcai óvodavezetője kis óvodásaival. Mindkét otthonban, reggel 9 órától* délirtán ' 4 óráig töltik el kellemesen idejüket az idős férfiak, asszonyok. Az ízletes ebédet a szociális otthon konyhájáról kapják, január elseje óta pedig hazainduláskor már vacsorára valót is kapnak az idős emberek. K. L. radi Zoltántól, a városi tanács egészségügyi osztályának helyettes vezetőjétől kaptunk választ. Egyebek között azt írja, hogy a szóban forgó I-es körzet orvosnője, dr. Szűcs Mária 1972 februárjától szülési, illetve gyermekgondozási szabadságon volt. Állását ez idő alatt természetesen nem tölc- hettéK be, állandó helyettesítésére viszont egyik körzeti orvos sem vállalkozott. Ezért a körzet orvosi teendőit a többi orvos felváltva látja el. Dr. Szűcs Mária gyermek- gondozási szabadságát és egyben állását tavaly márciusban felmondta, s a megüresedett státust a rendelkezések szerint meghirdették. Számítani lehet rá, hogy az I-es körzet lakói állandó orvost kapnak, a körzeti teendőket addig is helyettesítők látják el. Az egészségügyi törvény egyébként lehetővé teszi, hogy indokolt esetben bárki területileg más illetékes orvoshoz járjoiu Ha tehát az I-es körzet lakói közül valaki más körzeti orvoshoz kíván menni, kérésével a rendelőintézet igazgató főorvosához kell fordulnia. Üj konyhát építenek a Pest megyei lánynevelő intézet udvarán. A megnagyobbított, tágas helyiséget kerszerű berendezésekkel is felszerelik. Kiss András felvétele A tavalyi téli premier után most másodízben rendez a KISZ városi sport- bizottsága, valamint a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakiközépiskola KISZ- és sportvezetősége Nagykőrös KISZ-es fiataljai részére városi teremkézilabda-vetélike- dőt. Négy női és nyolc férfi csapat vesz részt a kör- mérkőzéses rendszerű viadalon. A nyitány január 18- án lesz a Toldi sportcsarnokban, s hét, egymást követő szombati napon, 17—20 óra között kerül sor a 2xl|ö perces mérkőzésekre. A sorsolás a következő: Január 18: 224-es Szakmunkásképző—Gépjavító Szövetkezet, Ifjú Gárda—Irodagép technika, Városgazdálkodás—Konzervgyár, 2il-es Volán—Toldi férfi és Toldi— Ifjú Gárda női mérkőzés. Január 25: Gépjavító— ITV, 224-es Szakmunkásképző—Konzervgyár, Ifjú Gárda—Toldi, Városgazdálkodás —21-es Volán férfi és Konzervgyár—ÁFÉSZ női. Február 1: ITV—Konzervgyár, Gépjavító—Toldi, 224es Szakmunkásképző—21-es j szurkolóknak előjegyezni a Volán, Ifjú Gárda—Város- j naptárban. A vendégeiknek gazdálkodás férfi és Tol- | előreláthatólag az élelmiül—Konzervgyár női. j szeripari szakközépiskola ad Február 8: Konzervgyár— . <xn*” Toldi, ITV—21-es Volán, ! VÁLTOZÁS ’ 1 A LEBONYOLÍTÁSBAN Kevés nevezés érkezett a teremkézilabda egyesületi női-férfi Toldi Kupa küzdelmeire és ezért lehetséges, hogy villámtoroaszerűen kerül majd sor a viadalra, még a tél folyamán. S. Z. vító—Ifjú Gárda férfi és Toldi—ÁFÉSZ nőd. Február 22: 21-es Volán —Gépjavító, Toldi—Város- gazdálkodás, Konzervgyár— Ifjú Gárda, ITV—224-es Szakmunkásképző férfi és Ifjú Gárda—Konzervgyár női. Március 8: Városgazdálkodás—224-es Szakmunkásképző, 21-es Volán—Ifjú Gárda, Toldi—ITV, Konzervgyár—Gépjavító férfi mérkőzés. A teremkézilabda-vetélke- dőn csak olyan játékosok szerepelhetnek, akik egy éve az MTS által szervezett kézilabda-bajnokságban nem játszottak. Az 1—3. helyezettek oklevéldíjazásban részesülnek, míg az első helyezettek egy évig birtokolják a városi KISZ-bizottság által adományozott kupát. Sok sikert a szombati nyitányhoz. NEMZETKÖZI SPORTVIADAL Június 20. és 30. között nemzetközi női utánpótlás kosárlabdatomára kerül sor Nagykőrösön. A nagy jelentőségű sporteseménynek Ígérkező viadalt máris jó lesz a Gépjavító—Városgazdálkodás, 224-es Szakmunkásképző—Ifjú Gárda férfi és Ifjú Gárda—ÁFÉSZ női. Február 15: Toldi—224- es Szakmunkásképző, Konzervgyár—21-es Volán, ITV —Városgazdálkodás, GépjaAz SZTK-rendelőintézet I-es körzetéhez tartozó lakók a napokban levelet küldtek szerkesztőségünkbe, amelyben azt panaszolták, hogy körzetükben már négy éve nincs állandó orvos, ezért mindig más körzet rendelésére kell járniuk. Panaszos levelüket ■ továbbítottuk a városi tanács j illetékeseihez, melyre dr. Vá- I Az öregek napközi otthonában Más körzet orvosát is fel lehet keresni SPORT Városi teremkézilabda-vetéikedő