Pest Megyi Hírlap, 1975. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-15 / 12. szám
8 1975. JANUÁR 15., SZERDA lám • 1975. január 15, szer• da, Lóránt napja. A nap kél: 7.28, nyugszik: 16.19 árakor. A hold kél: 8.29, nyugszik: 19.45 órakor. Várható Jobbára párás, ködös idő. Mérsékelt, időnként megélénkülő déli, délnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósan ködös helyen 0 fok közelében, a napos helyen 4—9 fok között. Artíuri Ilraari Virtanen nyolcvan Evvel ezelőtt, 1893. január 15-én született Arttu- ri Ilmari Virtanen, Nobel-díjus finn kémikus. Kémiai tanulmányait a helsinki egyetemen végezte, s ott doktorait 1919-ben. Oisszertác.ójában a gyanta fő alkotórészének, az abietinsavnak a felépítésével foglalkozott. A továbbiakban Zürichben, Münsterben, Stockholmban bővítette fizikai és biológiai ismereteit, s főleg bakteriológiát tanult. Visszatérve hazájába, a finn tejgazdasági szövetkezetek szövetségének kémikusa, isiiben peng igazgatója lett, majd tíz év múlva az akkor alapított helsinki biokémiai intézet igazgatójává nevezték ki. 1931-ben a helsinki műegyetemen biokémiai katedrát kapott: 1948-ban a finn akadémia elnökévé választották meg; 15 éven keresztül állt a testület élén. 1965-ben nyugalomba vonult. KITÜNTETÉS A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Dénes Zsófiának, irodalmi munkássága elismeréseként, a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta. — Megemlékezés, Jókai Mór — Cegléd város néhai díszpolgára születésének 150. évfordulóját február 18-án ünnepük meg a városban. Jókai, aki sokszor megfordult Cegléden hiteles korrajzot is írt a Kossuth-nóta születéséről. — A busójárás látványos farsangi eseményének főszereplői tanácskoztak Mohácson a hét elején, ötleteket gyűjtöttek a tréfálkozásra, s február 9-én ijesztő álarcokba, kifordított subába öltöznek és zenével, fülsiketítő lármával verik fel a farsang utolsó vasárnapján az utcákat, tereket. — Művésztelep. A hagyományos nyári művésztelepet idén is megrendezik Tokajban. A kedden jóváhagyott program szerint az első csoportban — júliusban — öntevékeny művészeti szakkörök vezetői töltenek el két hetet a festői környezetben. Őket váltják majd a szakkörökben legeredményesebben működő tagok. A nyári tokaji művésztelepre több mint harminc középiskolást is meghívnak. — Szocialista brigádvezetők klubja megvitatja 1975- ös munkatervét ma délután 3 órakor a szentendrei József Rendkívül jelentősek mezőgazdasági-kémiai kutatásai. Csaknem egy évtizeden át tanulmányozta a nitrogént megkötő baktériumok szerepét és e folyamat menetét. Enzimkémiai kutatásokat is végzett és jelentős tudományos eredményeket ért el a takarmányok helyes tárolási módszereinek a kidolgozásiban. A kémiai Nobel-díjat 1945-ben kapta meg ,A mezőgazdasági és élelmiszer-kémia területén elért eredményei elismeréséül, különös tekintettel a takarmánytápanyagok és takarmánynövények konzerválásának módszereire”. — Elhunyt Mittcrszky Nándor újságíró. Január 5-én, 72 éves korában edhunyt Mitterszky Nándor újságíró. Hamvasztás utáni búcsúztatása január 25-én délelőtt fél 11-kor lesz a rákoskeresztúri új köztemetőben. — Lakásátadás. A napokban kezdik meg Hemádon a helyi Március 15. Termelő- szövetkezet támogatásával épülő lakások műszaki átadását. A tervek szerint a tavaly elkészült hat lakással és az idén átadásra kerülő hattal együtt, hatvannégy lakásból álló telepet alakítanak ki a jövőben. — Lányok fóruma rendezésében január 17-én délután 6 órai kezdettel a po- mázd művelődési házban Én nem akarok mindenáron férjhez menni címmel a lányok és asszonyok aktuális problémáiról rendeznek vitaestet. A vitát dr. Kiss Ferenc pszichológus vezeti. Attila Művelődési Központban. — Menetrendváltozás. Módosul január 20-tól a 2811 Vác—Örbottyán—GaLgamá- csa autóbuszvonalon közlekedő 689-es járat menetrendje. Ennek megfelelően a járat öt perccel korábban — 3 óra 20-kor indul a galga- mácsai vasútállomástól. •— Gyors nyomozás. Büntetőeljárást indított a Pest megyei Rendőrkapitányság — Konkoly János budapesti lakos feljelentése alapján —, január tizedikén ismeretlen tettes ellen. Konkoly Jánosnak — miközben január 7-én vonaton a Keleti pályaudvarra utazott — ellopták a csomagtartóban levő aktatáskáját és csomagjait. Két nappal ezután a rendőrség őrizetbe vette Mészáros Károly törökszentmiklósi lakost, aki a tett elkövetését beismerte. — Figyelmetlen vezető. Korán indította a 15/a jelzésű villamost Posta Pál 42 éves villamosvezető, pilis- borosjenői lakos a XIII. kerület Dráva utca 2,/a szám előtti megállóból, aminek következtében Gáti Gyuláné 63 éves nyugdíjas leesett a villamosról. Az asszonyt súlyos, de nem életveszélyes sérülésekkel szállították a mentők kórházba. Posta Pál ellen eljárás indult. — Bukósisakjával arcul- ütötte Zlatnyik József, tápió- szecsői lakos Bácsics Gyula alkalmi munkást, szintén helyi lakost, akinek az ütés következtében eltört az orrcsontja. Ezért a Pest megyei Rendőrkapitányság súlyos testi sértésért indított eljárást Zlatnyik József ellen. Tv 21.30: Nyitott könyv Boldizsár Iván nagy sikerű Halálaim című novellásköteté- ből választott ki három írást Mihályfy Sándor rendező. A Lakoma a Rózsadombon fiatal falukutató írók nyomorúságáról, a könyvkiadókkal és lapszerkesztőkkel folyó harcaikról szól. Az ifjú írók, író- jelöltek szegények, éhesek, rosszul öltözöttek, de büszkék és határozott véleményűek. S egyszercsak meghívót kapnak a Palladium nyomdai és irodalmi részvénytársaság nagy hatalmú vezérigazgatójának rózsadombi villájába ... Az élet hercege a Margit körúti fegyház világába vezet — a cellába, ahol megkínzottan kerül egymás mellé a tudatos ellenálló, és akit a körülmények tesznek hőssé, bátorrá, ellenállóvá. A harmadik novella mai töltetű. Azon töpreng a karosszékben a fiatalasszony, hogyan lehet valaki dolgozó nő és anya egy időben, s erről eszébe jut az a jogos kérdés is, hogy lehet az ember uölgozó férfi és apa egy időben .. • KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jő reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárásjelen- tés. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.22: Az elizondól lány. Részletek Offenbach operettjéből. 9.00: Az elmés, nemes Don Quijote de la Mancha. Miguel de Cervantes Saavedra regénye folytatásokban. 9.20: Kamarazene. 10.00: Hírek. Idő járás jelentés. 10.05: „Nyitnikék.” — Kisiskolások műsora. 10.40: Barokk muzsika. 11.30: A Szabó család. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Játék és muzsika tíz percben. 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Néodalok. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. 14 05: Az Ifjúsági Rádió műsora. 14.31: Szirmay Márta énekel. 14.41: Fú- vósesztrád. 15.00: Hírek. Időjárás!e- lentés. 15.10: A Gyermekrádió műsora. 15.49: Az élő népdal. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 10.00: A világgazdaság hírei. 10.05: Az Ifjúsági Rádió műsora. 16.35: Szivek KÖD Késések a közlekedésben Lassúbb baszok a Fest megyei járatokon Ezen a télen már nem először zavarja meg a közlekedést a köd. Tegnap néhány helyen ónos szi tálassal, (teresedéssel is párosult. Az Űtinfoirm jelentése szerint a közúthálózat a köd-lecsapódás miatt a legtöbb helyen nedves, az északi megyékben és a Dunántúl egyes részein, főleg Veszprém, Pápa, Zirc és Ságvár térségében, az utak a deresedés miatt síkosak. Az érintett igazgatóságok ügyeletes járművei mindenütt dolgoznak, szórják, homokozzák a síkos utakat. A vasúti közlekedésben a munkásvona-tok — elsősorban Budapest térségében — 20—30 percet késtek, s lelassult a nemzetközi járatok közlekedése is. Hasonló problémát okozott a sűrű köd a Volánnál is. A hét elejei baleseti statisztika: három halott, tíz sebesült. Az ok: figyelmetlenség, gyorshajtás, szabálytalankodás, nem az útviszonyoknak megfelelő vezetés. Röviden ennyiben foglalható ösz- sze Pest megye hétfői és keddi napja a közutakon. Százhalombatta határában hétfőn Szabó Endre MA- HART-diolgozó szabálytalanul előzött és személygépkocsijával összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő autóval, amelyet Fábián Lajos 54 éves szakmunkás, adomyi lakos vezetett. A baleset következtében. súlyos, de nem életveszélyes sérülést szenvedett Szabó Endre, Fábián Lajos, valamint a vele utazó Beke Zoltán gépész, budapesti lakos. Könnyebb sérüléseket szenvedett a két gépkocsi további öt utasa. A hétfőről keddre virradó reggelre sűrű köd lepte el az országot. A szabálytalanságok szimfóniája. Részletek Stolz ope- rettj-éből. 17.05: Hírek. Időjárásjelentés. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Mozart: Esz-dár csembalóverseny. 17.55: Tarnói Gizella gazdaságpolitikai műsora. 18.10: Színes népi muzsika. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti Krónika. 19.25: Gondolat. A rádió irodalmi lapja. 20.07: Verdi: Traviata. Háromfel vonásos opera. Közben: 20.45: Hírek. 20.48: Az operaközvetítés folytatása. Közben: 22.00: Hírek. Időjárásjelentés. 22.15: Sporthírek. 22.20: Az operaközvetítés folytatása. 23.01: örökzöld dzsessz- melódiák. 24.00: Hírek. Időjárás jelentés. 0.10: A Prágai Madrigálénekesek Lassus-f elvételeiből. 0.25: Műsorzárás. PETŐFI RADIO 4.35—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: Balettzene. 9.00: Hírek. 9.03: Maurice Chevalier énekel. 9.30: A Gyermekrádió műsora. 10.00—11.55: A zene hullámhosszán. 11.55: Néhány perc tudomány. 12.00: Régi cseh dalok a prágai Chorea Bohemica együttes előadásában. 12.14: Palló Imre énekel. 12.30: Petress István műsora. 13.00: Hírek. Időjárás jelentés. 13.03: Ra- vel-mövek. 13.40: Orvosi tanácsok. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Kettőtől hatig... Horváth Jenő szerzeményeiből. 14.15: Bélyeggyűjtők ötperce. 14.20: Fritz Kreisler két Dvorzsák-művet hegedül. 14.30: Hírek. Körzeti időjár'»s- jelentés. 14.35: Kozák Gábor József: Muzsika gordonkára és népi zenekarra. 14.47: Édes anyanyelvűnk. 14.57: Szalmás Piroska dalaiból. 15..06: Az MRT szimfonikus zenekara két szimfónikus táncot játszik. 15.20: Knisch Gábor táncda’ni- ból. 15.30: Hírek. 15.33: örökzöld dallamok. 16.30: Hírek. 16.33: Műsorismertetés. 16.36: Palcsó Sándor (ének) hangversenye. 16 51: Ifjúsági könyvespolc. 17.01: ötórai tea. Közben: 17.30—17.33: Hírek. 17.33— 17.36: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.00: Hírek. Időjárás jelentés. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20—19.54: Fiatalok hullámhosz- szán. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti Krónika, n. kiadás. 20.25: Üj könyvek. 20.28: Kis magyar néprajz. 20.33: Az If júsági Rádiószínpad bemutatója. 21.21: Filmzene. 21.40: A Dunánál. Történelmi Dunaújvárosban, Visegráditól, Kecskemétről a járatok 25—30 perces késéssel, a Budapest környékiek — például a gödöllői, a pilisi — 10—15 perces késéssel érkeztek a végállomásra. A távolsági járatoknál órás késés is előfordult. A Ferihegyi repülőtér változatlanul csendes, a köd miatti kényszerszünet hétfő dél óta tart; akkor stratolt az utolsó gép, azóta szünetel a forgalom. A MALÉV tizenegy járata rekedt külföldön, a gépek Európa különböző fővárosaiban vesztegelnek. A MALÉV utasait például Bécs- ből éjjel autóbusszal hozták Budapestre. A többi járatra kiadott jegyeket érvényesítették, kérdés, igénybe vehetik-e az utasok a repülőtér forgalmát befolyásoló időjárásban. és figyelmetlenségek így — más napokhoz viszonyítva — több súlyos balesetet okoztak. Tegnap reggel Kocsér határában Vigh László főiskolai hallgató, j ástakara j enői lakos apja gépkocsijával egy útmenti fának ütközött. A baleset következtében, amelyet gyorshajtás okozott. Varga Győzőné helyi lakos a helyszínen meghalt. A gépkocsi vezetőjét súlyos, de nem élet- veszélyes sérülésekkel szállították: kórháziba. Szintén tegnap délelőtt Al- bertirsa határában tehergépkocsijával szabálytalanul előzött a 4-es számú főútvonalom. Terhes István gépkocsivezető, budapesti lailsos, és összeütközött a vele szerűiben, szabályosan haladó pótkocsis teherautóval, amelyet Rimóczi Sándor 25 éves gépkocsivezető vezetett. A baleset következtében Terhes István és utasa Berecz Sándor budapesti lakos a helyszínen meghalt. figyelő. *2.00: Varga Bálint Andris műsora. 22.20: Nóták. 23.00: Hírek. Időjárás jelentés. 23.15: Csajkovszkij: TV. szimfónia. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 18.00: Hírek. Idő járás jelentés. 18.05: Iskolarádió. 18.25: De Falla: A háromszögletű kalap — balett. 19.03: Zsebrádiószínház. 19.16: Lohengrin. Részletek Wagner operájából. 20.00: Schubert: a-moll vonósnégyes. 20.30: Hírek. 20.33: A Montreux-i Dzsessztesztivál felvételeiből. 20.58: Szabó Imre hajógyári riportja. 21.13: Európai nemzetek zenéje. 23.00: Hírek. Időjárás- jelentés. 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 9.30: Delta. Tudományos híradó. Ma 18.40-kor a tv-ben: Tegnap reggel a Kertészeti Eg;-etemen elkezdődött az á négynapos előadássorozat, amelyet a Pest megyei közös gazdaságok vezetői, a termelőszövetkezetek, szakszövetkezetek elnökei számára rendezett a megyei tanács mező- gazdasági és élelmezésügyi osztálya és a három tsz-szö- vetség. A továbbképző tanfolyam első napján Vimola Károly, a Dél-Pest megyei Mezőgazdasági Szövetkezetek Szövetségének titkára elnökölt, s mondott megnyitó beszédet Az első előadást dr. Bíró Ferenc, a megyei pártbizottság titkára tartotta az időszerű Tavaly nyáron az egyik éjszaka Papp János váchartyáni lakos, miután a vonaton elaludt, és nem Vác-Alsóváros- bam, hanem Nagymaroson szállt le, a vasútállomás előtt egy pádon elaludt tovább. Arra ébredt, hogy a félhomályban hárman állnak mellette. Egyikük a vállát rázta és rendőrség felszólítással igazoltatta, majd felszólította, hogy a nála levő nylontáskából rakjon ki mindent. A fokozatosan magához térő Papp János gondolkodva, hogy nem rendőrökkel áll szemben, ellenkezett. Erre az egyik támadója többször arcul ütötte, majd a táska átadását követelte. Ki akarta venni Papp János kezéből, aki azt nem hagyta. Segítségért kiáltott. A támadó és a társaságában levők erre elmenekültek. Pappot a közelben dolgozó pékség alkalmazottai találták meg vérző arccal. A nyomozás megállapította, hogy a bűncselekményt Balázs József 25 éves többszörösen büntetett előéletű személy követte el, aki Nagymaroson lakik. A rablás kísérletének minősített cselekmény elkövetése előtt egy kismarosi borozóban italozott, majd két szórakozópartnerével az este 11 órás vonattal Nagymarosra utazva látta meg Papp Jánost a vasútállomásnál. Balázs Józsefet a Váci Járásbíróság vonta felelősségre. Bűnösnek mondta ki visszaesőként elkövetett rablás bűntettének kísérletében és két év 9.5S: Német nyelv közőplsk. I—H— MI—IV. oszt.). Az új lakás. 10.20: Örökség. Földből lett házak. 10.45: A főkomarnyik. Magyarul beszélő francia film. 12.15: Játék a betűkkel. 17.28: Hírek. 17.40: Expedíció a kőkorszaki emberek nyomában. II. Csehszlovák útirajzfilm-sorozat. 18.05: Pillantás a sportvilágba . .. Filmösszeállítás. 18.25: Postafiók 250. Takács Mária műsora. 18.40: Jugoszláviában jártunk. írók, költők műhelyében. 19.05: Reklámműsor. 19.10: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 19.15: Esti mese. 19.30 r Tv-híradó. 20.00: Fórum — külpolitikai kérdésekről. 21.30: Nyitott könyv. Boldizsár Iván: Halálaim. 22.40: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR: 20.00: A Korail-tenger állatvilága. Ismeretterjesztő film.; 20.50: Nézetek a gyermeknevelésről. HL Németh család. 21.15: Tv- híradó, 2. 21.35: örsi Ferenc—Mészöly Tibor: Oly korban éltünk. Tévéfilmsorozat, MI. (14 éven felülieknek !) | gazdaságpolitikai kérdésekről, | a párt gazdaságirányító és éi- | lenőrző munkájának me- j gyénkbeli tapasztalatairól. Délután Lakatos Tibor, a megyei tanács elnökhelyettese a megye élelmiszer-gazdaságának eredményeiről, idei teendőiről adott tájékoztatást, ismertette a szövetkezetek törvényességi felügyeletének tapasztalatait. A tanácskozáson részt vettek a megye járási hivatalai- | nak, állami gazdaságainak, élelmiszeripari üzemeinek és ! kereskedelmi vállalatainak ' képviselői is. szabadságvesztésre, valamint mellékbüntetésként 3 évre eltiltotta a közügyektöl. A fellebbezés során a Pest megyei Bíróságon dr. Várady Béla tanácsa az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Betörő a vlflámlmrítón Csontos Károly 43 éves kazánfűtő, budapesti lakos, egy nyári este azzal a szándékkal indult el lakásáról, hogy betöréssel pénzt szerez. Terve megvalósításához két feszítővasat és kesztyűt vett magához. Az éjszakai órákban a Ró- zsák-terén levő templom villámhárítóján felmászott mintegy 8 méter magasba, betört egy ablakot, s behatolt az oratóriumba, majd bejutott a sekrestyébe, ahonnan magával vitt egy zsebrádiót A templom hajójában feltört több perselyt, s elvitte a bennük levő pénzt. Ezután igyekezett kereket oldani. Amikor azonban a magasban az ablakot kinyitotta, az üvegcserepek kihullottak a keretből, s a zajra felfigyeltek a téren tartózkodók. Hogy további gyanút ne keltsen, visszament a templom belsejébe, hogy odabent elrejtőzve megvárja a reggelt. Terve azonban nem sikerült, mert reggel, amikor futva igyekezett eltávozni, elfogták. A Központi Kerületi Bíróság Csontos Károlyt — figyelembe véve többszörösen büntetett előéletét — háromévi szabadságvesztésre és 2000 forint vagyonelkobzásra ítélte. — Rongálás bűntette miatt indított eljárást a Pest megyei Rendőrkapitányság az elmúlt évben Raffael Erzsébet, adácsi lakos ellen. Az ügyben folyó vizsgálatot azonban fel kellett függeszteniük, mivel a gyanúsított többszöri idézésre és felszólításra sem volt hajlandó megjelenni, s — csavargó életmódja miatt — a rendőrségnek sem sikerüli előállítania. Raffael Erzsébetet azonban a napokban sikerült elfogná Kóka községben, s a nyomozás érdekében a rendőrség őrizetbe vette. PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: DR. LOKOS ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettes: SÁGI AGNES Szerkesztőség: Postacím: 195L Budapest Vin., Somogyi Béla u. 6. II. em. Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Kiadóhivatal: VIII., Blaha Lujza tér ]. Postacím: 1991. Budapest A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: S43—100. 142—220. Titkárság: 140—447. Előállítja: Szí kra Lapnyomda, Budapest. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI), Budapest, V., József nádor tér 1. Távbeszélő: 180—850. Postacím: Posta Központi Hírlap Iroda, 1900. Budapest. Előfizetési díj havonta 20 forint. INDEX: 25 064 Jugoszláviában jártunk Írók, költők műhelyében. A televízió forgatócsoportja — Borús Rózsa, Szilágyi György, Szilágyi Virgil és Besztercei Vera — az elmúlt év májusában készítették ezt a filmbeszámolót. Kérdésünkre Borús Rózsa válaszolt: — A jugoszláviai magyar írók közül igyekszik néhányat közelebbről is bemutatni a nézőknek ez a kétrészes film; célunk az volt. hogy a könyvesboltokban kapható könyvek mellé a személyes, a közvetlen élményt kapcsoljuk. — Kiket láthatunk-hallhatuvfk? — Az első részben Herceg Jánost és Konyovics Milánt, a másodikban pedig Fehér Ferenc költőt és Bori Imre kritikust. Kívülük pedig a jugoszláviai irodalom talán legismertebb személyiségét, a Nobel-díjas Ivó Andricot. Herceg János írót otthonában kerestük fel, s később vele együtt mentünk át Szabadkára Konyovics Milánhoz. Herceg saját életútjáról is beszél, a magyar nyelvű irodalom helyzetéről, s arról a speciális hatásról, ami az összes itt élő művészt érinti: valamennyinket a magyar és a szerb-horvát irodalom egyaránt befolyásolja. Riporterünk — Czine Mihály irodalomtörténész — kérdéseire bátran, őszintén válaszoltak, s beszámoltak azokról a körülményekről és lehetőségekről is, amelyet a szövetségi állam biztosít a nemzetiségi — közöttük a magyar — irodalom művelőinek. — Mikor sugározzák a második részt? — Pontosan egy hét múlva. Halálos baleset Kocséron és Albertirsán es műsora Két év rablás kísérletéért TANFOLYAMON AZ ELNÖKÖK Időszerű gazdaságpolitikai kérdések a tennelősziivctkezeickb