Pest Megyi Hírlap, 1975. január (19. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-15 / 12. szám

XMriav 1975. JANUAR 15., SZERDA fyjKusz Három hír Moszkvából Whittam ausztrál miniszterel­nök tegnap megkezdte moszk­vai tárgyalásait. .. Mijazava japán külügyminiszter ma Moszkvába érkezik ... A szov­jet fővárosban tegnap hivata­losan bejelentették, hogy Wil­son brit miniszterelnök február második felében hivatalos láto­gatásra a Szovjetunióba uta­zik... WHITLAM, az első ausztrál kormányfő, aki szovjet földre lépett. Látogatása minden bi­zonnyal hozzájárul a Szovjet­unió és Ausztrália barátságá­nak és együttműködésének fej­lődéséhez. A jelek arra mutat­nak, hogy a kétoldalú politikai és gazdasági kapcsolatok meg­vitatásán túl az ázsiai bizton­sági rendszer eszméje — amely iránt Canberra erőtel­jes érdeklődést tanúsít — ki­emelkedő helyet kap a moszk­vai tárgyalások témái között. Moszkva nem titkolt egyetér­téssel fogadta az 1972-ben ha­talomra jutott ausztrál munkás­párti kormány új külpolitikáját, amely szakított az USA-hoz lű- ződő csatlós viszonnyal — W Int Lám kifejezésével élve: hogy Ausztráliát többé ne le­hessen a vietnamihoz hasonló ázsiai kalandba sodorni. Can­berra csatlakozott a nemzetközi enyhülés és a békés egymás mellett élés híveinek táborához, nagyobb aktivitást fejtett ki az ENSZ-ben, a délkelet-ázsiai és az óceániai államok körében, de — szovjet szemleírók szérint — Ausztrália még ennél is ak­tívabb külpolitikai szerepet játszhatna.. • Tény, hogy a Szovjetunió és Ausztrália kapcsolataiban je­lenleg nincsenek vitás kérdé­sek, s ez megkönnyíti együtt­működésük fejlesztését. MIJAZAVA KIICSINEK, a decemberben beiktatott új ja­pán kormány külügyminiszte­rének ma kezdődő moszkvai tárgyalásainak célja — Tokió szándéka szerint —- a japán— szovjet békeszerződés kérdésé­nek megvitatása. Müvt ismeretes, a japán ural­kodó körök mind a mai napig nem mondtak le a Szovjetunió­val szembeni területi követelé­seikről. Ez magától értetődően csökkenti az új japán kormány békeszerződés melletti elkötele­zettségének gyakorlati értékét. Szovjet részről a második világ­háború után kialakult területi realitások elismerését tartják az államok közötti új típusú kapcsolatok legfontosabb alap­elvének, hisz’ ennek az alapelv­nek az érvényesítése máris Jó­tékony hatást gyakorolt Euró­pában az államközi kapcsola­toknak a béke és biztonság ér­dekeinek megfelelő átalakltá­Moszkvában bizonyosra ve­szik, hogy a békeszerződés kérdésén túl sor kerül most % kétoldalú és nemzetközi kér­dések szélesebb körének átte­kintésére is. Főként az ázsiai helyzetre vonatkozik ez, ahol Japán a békét és stabilitást szolgáló jő kapcsolatok kiépí tésénefc híve, s az új kor­mánynak ez a megfogalmazá­sa nem ellentétes a Szovjet­uniónak a kollektív biztonsá­gi rendszer megteremtésére vonatkozó elképzeléseivel. WILSON brit miniszterel­nök moszkvai látogatásának tervét Londonban is bejelen­tették kedden délután. A Szovjetunióban hét év óta nem járt angol miniszterel­nök. Utoljára 1968-ban tett Iá togatást Moszkvában brit kor­mányfő, akkor is Harold Wil son, aki két év múltán Heath' nek adta át a kormányrudat. Wilson ellenzéki vezér korá­ban, 1971-ben is felkereste a Kremlt. A szovjet—angol dip­lomáciai viszonyt akkor tud­valevőleg hátravetette, hogy a konzervatív kormány indoko­latlan provokációk tömegével utasított ki szovjet hivatalos képviselőket Angliából. A februári szovjet—angol megbeszélések tárgyköre — hí­rek szerint — főleg nemzetközi kérdéseket őlel majd fel, kö­zéppontjukban az európai biz­tonsági értekezlettel, általában a keleti—nyugati viszonnyal, energetikai problémákkal, de a felek minden bizonnyal megvi­tatják a szovjet—angol keres­kedelmi és gazdasági együttmű­ködéssel kapcsolatos kérdések állását is. A. B. T. Már ma befejez adnék az angolai—portugál tárgyalások? Egységes szakszervezeti szövetség létrehozása mellett foglalt állást az MFA — Szakadás a Portugál Szocialista Pártban A három angolai felszaba­dító mozgalom és a portugál ideiglenes kormány képviselői egyetértésre jutottak a leg­több fames kérdésben, és megállapodtak arról, hogy ha­marosan kidolgozzák a záró­dokumentumot. A sajtó szá­mára adott hivatalos tájé­koztatás szerint ez az okmány meghatározza Angola jöven­dő kormányzati struktúráját. Az Angolai Nemzeti Felsza- badítáői Front szóvivője sajtó­konferencián közölte, hogy a megbeszéléseken „nemcsak a politikai problémákkal kapcso­latban, de a legfontosabb kato­nai kérdésekben, többek között a nemzeti fegyveres erők létre­hozásában és az angolai fehér lakosság jogainak biztosításá­ban is egyetértésre jutottak”. Meló Anlunes őrnagy, tárca nélküli miniszter, a portugál tárgyalóküldöttség vezetője kedden lehetségesnek mondot­ta, hogy a tanácskozások már szerdán befejeződnek. Costa Gomes portugál államfő szintéh úgy nyilatkozott, hogy a meg­beszélések jól haladnak. USA 180 fokos fordulat Ford elnök hétfőn este, ma­gyar idő szerint kedden haj­nalban az amerikai néphez rádió- és tv-üaen«tet intézett. Az „első számú közellenség” rangjáról visszaszorult infláció helyét most már egyértelműen a recesszió foglalta el a „gaz­dasági főbűnösök” új listave­zetőjeként. A tavaly október­ben előterjesztett „átfogó gaz­dasági programjában” javasolt 5 százalékos adóemelés helyett Ford elnök 12 százalékos jöve­delemadó-csökkentést javasolt. A 180 fokos fordulat indoklá­sára megjegyezte, hogy a kongresszus elé most beter­jesztendő új programja azért „különbözik hangsúlyában” a tavaly októberitől, mert azóta ,,a helyzet megváltozott”. Az elnök tv-üzenetének szokatlan időzítésére — 2 nap­pal az új törvényhozás két házának együttes ülésén el­mondandó kongresszusi üzene­te előtt — a magyarázat ab­ban a nem túlságosan méltó­ságteljes versenyfutásban rej­lik, amelyben a kongresszust ellenőrző demokrata párti többség vezetői és a republi­kánus elnök egymásnak elébe vágva próbáltak elsőként a nagyközönség elé vinni gyógy- javallataikat a súlyos gazda­sági bajok orvoslására. Az elnök azt ígérte, hogy az üzemanyagárak emelkedésével járó „egyéni áldozatvállalás­sal” és energiatakarékossági programjának sürgős jóváha­gyása esetén „1985-ig az USA sebezhetetlenné válik a kül­földi energiaellátás megszakí­tásaival szemben”. „Bajban vagyunk, de nem állunk egy újabb nagy dep­resszió szakadékának szélén. Politikai és gazdasági rendsze­rünk ma sokkal erősebb, mint a harmincas években volt... A gazdasági kilátások javítá­sához mindenekelőtt az szük­séges, hogy helyreállítsuk hi­tünket önmagunkban. Senki más, csakis mi magunk húz­hatjuk ki magunkat saját ba­jainkból” — hangoztatta befe­jezésül Ford elnök. Az MFA 20 tagú legfelsőbb tanácsa egyhangúlag állást foglalt az egységes szakszer­vezeti szövetség létrehozása mellett — jelentette be ked­den Lisszabonban a fegyveres erők mozgalmának koordiná­ciós bizottsága. A közlemény leszögezte, hogy az MFA ve­zető testületének döntése a dolgozók többségének akara­tát tükrözd, és a szakszerveze­tek kérdésében folytatott nyil­vános viták eredménye. A közelmúltban szakadás következett be a Portugál Szocialista Pártban. A párt­ból káváit Manuel Serra csoportja: a központi bi­zottság titkárát a szocialis­ták leginkább baloldali radi­kális nézeteket valló áramlata vezetőjeként ismerik. Manuel Serra áramlata Szocialista Népfront néven új politikai csoportosulást hozott létre. A politikus azzal indokolta meg híveinek döntését, hogy visz- szautasítják a szocialista párt jelenlegi vezetőségének nyíl­tan szociáldemokrata politiká­ját, összejátszásukat az euró­pai szociáldemokratákkal, to­vábbá elutasítják politikai ka- landorságukat, amellyel a szélsőjobboldaliak kezére ját­szanak Rhodesia: omladozó bástya Egyhónapos szünet után Több mint egyhónapos szünet után kedden Ni­cosiában ismét találkoz­tak a ciprusi görög és a török közösség képviselői. Glafkosz Kiéri cl esz és Rauf Dcnktas ezúttal négy óra hosszat tárgyalt egymással, s megbeszélésükről közös közle­ményt adtak ki. A közleményből kitűnik, hogy a két fél „hasznos vé­leménycserét” folytatott, s ezentúl rendszeresen heti két alkalommal — hétfőn és pénteken — találkoznak. A következő, pénteki találkozón a felek megvitatják a nicosiai repülőtér és a szigetország összes kikötői, köztük a famagustai kikötő újbóli megnyitásának kérdését. A felek ezenkívül megállapodtak egy humanitárius kérdésekkel foglalkozó al­bizottság létrehozásában. Régi igazság, hogy Afrika déli részén volt — és van — a fehér gyarmatosítás utolsó bástyája. Most azonban úgy tűnik, e bástya körül is meg­mozdult a föld. A rhodesiai fővárosban, Salisburyban nagy tömegek üdvözöltek sok éves fogva tartásuk után kiszaba­dult politikai vezetőket. Valaha Zimbabwe néven erős afrikai birodalom vi­rágzott ezen a földön. Terüle­tére 1514-ben hatoltak be az első portugál előőrsök. A múlt század végén az ango­lok lettek a térség urai; Sir Cecil Rhodes brit politikus, a névadó nyilvánította brit ér­dekszférává az ásványi kin­csekben gazdag országot. A második világháború után a n/amzeti felszabadító mozgalom hullámai nyomán Eszak-Rhodesia, Lusaka fő­várossal levált és Zambia né­ven független köztársaság lett, amelyben az afrikai többség szava érvényesül. A mintegy másfél magyaror- szágnyi Dél-Rhodesi-val kap­csolatban Londonban ki­mondták, hogy az „fokoza­tosan” függetlenséget kap és a kormányzást természetesen az arányoknak megfelelően az afrikaiak veszik át. A kisebbség hatalma Az arányok pedig önma­gukért beszélnek. Az immár csak Rhodesiának nevezett egykori Dél-Rhodesiában a lakosság összlétszáma ma 5,8 millió fő és ebből mindösz- sze 273 ezer (!) a fehér. Csak­hogy a gyarmatosítás kegyet­len törvényeinek megfele­lően minden hatalom ennek a maroknyi kisebbségnek a kezében volt — és maradt. A londoni ígéret ellenére. Miért? Mert a fehér ki­sebbség úgynevezett e- peskormánya, a hírhedt lan Smith vezetésével 1965-ben egyszerűen kinyilvánította a brit koronától való elszaka­dást, az egyoldalú függet­lenséget. London pedig gya­korlatilag semmit 6em tett a számára is megalázó hely­zet megváltoztatására. Az ENSZ egymás után hozta a ! telepesrezsim gazdasági-po­litikai bojkottjára irányuló intézkedéseket, amelyeket a NATO-hatalmak egymás után szegtek meg. A hallgatólagos nyugati se­gítségen kívül Salisburynak még két jelentős oka volt a derűlátásra; a szomszédos Dél-afrikai Köztársaság és Mocambique portugál gyar­mati hatóságainak sokolda­lú támogatása. A történelmi Washington és az „olajdiktatúra” A világpolitika színfalai mögött óriási arányú küzde­lem folyik. A tét: lehetőséget kap-e az Egyesült Államok a fejlett tőkés világ olajstratégiájának meghatározására. A küz­delem ezekben a napokban kezd voltaképpen kibontakozni. A Közös Piac kilenc országának pénzügyminiszterei Londonban január második hetében csatáztak azon, milyen álláspontot foglaljanak el az amerikai követelésekkel szemben. Az olaj­termelők szövetsége, az OPEC pedig január 24-én Algírban tart konferenciát az ellenstratégiáról. A szokástól eltérően ezen már nemcsak az olajipari és pénzügyminiszterek, ha­nem a tagállamok külügyminiszterei is részt vesznek. Az Egyesült Államok már 1973 végén, az olajválság ki­robbanásának pillanatában, a nagy tőkés fogyasztó országok blokkja, az úgynevezett „fogyasztói kartell” 'étrehozására tö­rekedett. Ezt követelte Kissinger amerikai külügyminiszter hírhedtté vált londoni beszédében 1973 karácsonyán az ak­kor Brüsszelben tanácskozó közös piád csúcsértekezlettől. A fogyasztói kartell megalakítása mögött kettős ame­rikai elgondolás húzódott meg. Az első: Washingtonnak az a meggyőződése, hogy az olajexportáló országokkal, s ezen be­lül mindenekelőtt az arab államokkal szemben a nagy fo­gyasztók csak úgy állhatnak meg a lábukon, ha szigorúan összehangolják a maguk olajpolitikáját és szinte katonai fe­gyelmet tanúsítanak. A stratégia másik ága, hogy egy ilyen fegyelmezett blokk óhatatlanul nemcsak az olajpolitikát érin­ti — hanem a politikát általában! A „fogyasztói kartell” meg­alakítása tehát voltaképpen egyik formája annak a törekvés­nek, amellyel az Egyesült Államok meg akarja szilárdítani az utóbbi évtizedben kérdésessé vált politikai vezető szerepét Nyugat-Európával és Japánnal szemben, s újra meg akarja erősíteni az ellenőrzést ezeknek az országoknak önálló kül­politikai kezdeményezései felett. 1973 karácsonya és 1974 decembere között hullámzó harc folyt a „fogyasztók kartelljét” követelő amerikai javaslat kö­rül. A viszonylag független nyugat-európai álláspontot a leg­határozottabban Franciaország képviselte. Párizs a fogyasz­tók kartelljének létrehozása helyett háromoldalú olajkonfe­renciát követelt, amelyen a nagy tőkés fogyasztók, az olaj­termelő és exportáló országok, valamint az olajválság által rendkívül erősen sújtott, olajjal nem rendelkező fejlődő ál­lamok vennének részt Ezt az elvi álláspontot Franciaország azzal párosította, hogy kétoldalú tárgyalásokat kezdett az olajexportáló orszá­gokkal (Algériától Iránig) és nagyszabású gazdasági megálla­podásokkal igyekezett gondoskodni olajellátásáról. A többi nyugat-európai ország és Japán a hármas konferencia ügyé­ben nem képviselt ilyen határozott álláspontot. A kétoldalú kapcsolatokat azonban ők is felvették a termelőkkel. Tavaly decemberben azonban — kihasználva a tőkés világban egyre jobban élesedő gazdasági válságot — az ame­rikaiak ellentámadásba mentek át. Ez az ellentámadás rész­ben sikerrel végződött. Párizsban a fejlett tőkésországok leg­nagyobb gazdasági szervezete, az OECD úgy határozott, hogy létrehozzák az amerikaiak által követelt Nemzetközi Energia- ügynökséget. Az. amerikai győzelem kettős volt. Először is: Washingtonnak sikerült elérnie, hogy a létrehozandó ügynök­ségben a szavazatokat az 'olajfelhasználás arányában osztot­ták el. így 16 ország 148 szavazatából az USA egymaga 51 szavazathoz jutott. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy ha csak egyetlen számottevő szövetségesre (például: Japán, az NSZK vagy Anglia) tesz szert a vitában, már diktálhat a Nemzetközi Energiaügynökségnek vagy megakadályozhatja neki nem tetsző döntések létrejöttét! A párizsi szavazás min­denképpen az első nagy lépés a „fogyasztók blokkjának” meg­valósítására. Franciaország megtagadta a csatlakozást. Ily módon azonban elszigetelődött a többi vezető tőkésországtól, s éppen ez volt az amerikai offenzíva második sikere. A szembenállás feloldódott Giscard d’Estaing francia köztársasági elnök és Ford amerikai elnök Martiniqwe-szigeti csúcstalálkozóján. A kompromisszum lényege az volt, hogy Franciaország „beáll a sorba”; csatlakozik a Nemzetközi Ener­giaügynökséghez. Ellenszolgáltatásul viszont az Egyesült Ál­lamok beleegyezik a Franciaország által eredetileg javasolt hármas értekezlet (nagy fogyasztók, olajexportőrök, fejlődő országok) megtartásába. \ Azóta — éppen a legutóbbi napokban — kiderült, hogy ezt a kompromisszumot a két fél eltérő módon értelmezi. Franciaország inkább a háromoldalú konferencia megtartá­sát sürgeti. Az Egyesült Államok viszont hivatalosan kijelen­tette, hogy csak akkor megy el erre az értekezletre, ha előbb létrejön a „fogyasztók kartellje". S hogy a helyzet még bo­nyolultabb legyen — közben az összes vitatkozó résztvevők folytatják kétoldalú megbeszéléseiket a termelőkkel, hiszen mindegyig biztosítani akarja saját energiaellátását. A küzdelemben 1975 első hónapjai valószínűleg döntő fordulatot hoznak. Washingtonban ugyanis márciusra akar­ják befejezni a Nemzetközi Energiaügynökség teljes alapsza­bályzatának elkészítését. Akkor dől majd el, sikerül-e az ame­rikai diktátum terve. A nagy ütközet előőrs-csatározásai foly­nak januárban Athénben és Algírban. jelentőségű változás kezde­tének dátuma 1914. április 25. Ezen a napon dőlt meg — éppen a kilátástalan afrikai háború nyomán — a lissza­boni rezsim és az új rend­szer azonnal megígérte a függetlenséget afrikai gyar­matainak. Láncreakció Rhodesiára ez mind kereske­delmi — exportcikkeinek jó részét a mocambiqued főváros, Lorenco Marques kikötőjén át juttatta el a külvilágba — mind politikai értelemben ki- heverhetetlen csapásnak bizo­nyult És a csapást megsok­szorozta, hogy a Dél-afrikai Köztársaság kormánya, Förs­ter miniszterelnökkel az élen, ugyancsak megrettent a por­tugál visszavonulástól és eb­ből bizonyos, Salisbury számá­ra súlyos, következtetéseket vont le. így határozta el Pre­toria, hogy nemzetközi hely­zete megjavításáért két komo­lyabb áldozatot hoz: O teljesíti az általa tör­vénytelenül megszállt Délnyugat-Afrikában, afrikai nevén Namíbiában a világ- szervezet vonatkozó határoza­tainak legalább egy részét, és O a saját apartheidje meg­mentésének oltárán ál­dozza fajüldöző védencét, a rhodesiai Smith-rezsimet. Londoni kísérlet Ilyen előzmények után raj­zoltak ki különböző afrikai országokba Vorster puhatolózó követei és végül dr. Kenneth Kaunda zambiai elnök közve­títésével olyan előzetes meg­állapodás jött létre, amelynek lényege a következő: Smith kiengedi a politi- y kai foglyokat; 0 ennek fejében a rhode­siai afrikai mozgalmak beszüntetik a gerillaitevé- kenységet; O az egymás között előze­tes tárgyalásokat folyta­tó afrikai vezetők tanácskoz­nak Smithék képviselőivel, és ennek nyomán összeülhet a rhodesiai alkotmányt előkészítő konferencia. London úgy érezte, eljött az idő, amikor legalább valame­lyest kiköszörülheti az 1965-ös csorbát. Callaghan külügymi­niszter ezért indult a közel­múltban hosszú afrikai kör­útra, amelynek során megfor­dult Lusakában, Zambia fővá­rosában és a dél-afrikai Port Elizabethsben is, ahol Vorster- rel találkozott. Útja a rhode­siai események egyik érdekes, London számára meglehetősen megalázó tanulsága: James Callaghant mindenütt udva­riasan meghallgatták, de or­szágát csakis olyan szempont­ból tartották lényegesnek, hogy Smithék számára bizto­síthatja a „legális visszavonu­lás" útját. Ez az út a kétségtelen ered­mények ellenére is rendkívül rögösnek tűnik: Ian Smith például — ígérete ellenére — a mintegy 300-ból eddig mind­össze nyolc politikai foglyot bocsátott szabadon. Ez pedig veszélyezteti minden további lépés sikerét. Nehezíti a ki­bontakozást az is, hogy az af­rikai mozgalmak között válto­zatlan személyi, sőt törzsi el­lentétek akadályozzák a teljes összeforrottság kialakulását Végül nem feledhetjük, hogy a pretoriai közvetítés jágói ter­mészetű — csak addig megy el, amíg a saját apartheidje védelmében megfelelőnek lát­ja. Harmat Endre VIKTOR HARCSENKO marsall, a Szovjetunió honvé­delmi minisztériumának mér­nökkari főnöke január 10-én, 64 éves korában, szolgálattel­jesítés közben életét vesztette. LIMASSOL ciprusi kikötő­városban átadták a ciprusi munkásszövetségnek azt a se­gélyt, amelyet a szovjet szak- szervezetek nyújtottak a cip­rusi menekülteknek. AZ IZRAELI hadsereg egy­ségei kedden újabb támadáso­kat hajtottak végre dél-liba­noni falvak, elsősorban Klar Chouba és környéke ellen. I 1

Next

/
Thumbnails
Contents