Pest Megyi Hírlap, 1974. december (18. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-01 / 281. szám
8 1914. DECEMBER 1., VASÄRNAP "era w KMntm JMUób peil megyében Bemutatjuk Kocsis Imrét Makón született 1940-ben. A Képzőművészeti Főiskolát 1966-ban végezte el, tanára Kádár György volt. Feleségével. Kisfalusi Márta kerámikusművésszel a szentendrei új művésztelepen lakik. Tanársegéd a főiskolán. 1966 és 70 közölt Derkovits-ösztöndíjas. Részt vesz az országos és a •külföldi (Nápoly, Stockholm, Krakkó stb.) kiállításokon és a Pest megyei tárlatokon. Sok esetben munkáinak alapötletét újságok, képeslapok adják. A kivágott képekből ötletes kollázsokat készít és ezeket építi be alkotásaiba. A különböző hangulatú és anyagú felületek más és más valóságréteget képviselnek. Együttes alkalmazásuk lehetővé teszi, hogy Kocsis kipróbálja formai ötleteit. Ez az alkotási módszer egyébként nem új, a húszas évek avantgarde művészei is alkalmazták ezt a módszert. A látott Világ geometrikus újrafogalmazása, a képsíkok felosztása, több dolog egyidejű ábrázolása és a tudatos montázsszerkesztés a mai kor egyik legkifejezőbb képzőművészeti irányzata lehet, amennyiben a festő képes arra, hogy ezeket szervesen beépítse művészetébe. A kísérletezés nemcsak Kocsis festményein, hanem grafikáin is jól látható. Rézkarcait például nem a hagyományos módszerrel készíti, hanem maratással, különböző vegyi anyagok felhasználásával. Grafikáival a maratott fotó hatását is el tudja érni. Mivel elsősorban az anyag alakítási lehetőségei érdeklik, a legkülönbözőbb műfajokkal (reklámgrafika, plasztika, kerámia, csempekép, üvegablak stb.) és anyagokkal (felragasztott zsákvászon, átlyuggatott farostlemez stb.) kísérletezik. Néha ez ia kísérletezés felemás megoldásokhoz vezet, mivel nem mindig gondolja következetesen végig azt, hogy az anyag milyen érzelmi, gondolati és képzettársító hatások közvetítője lehet. Látásmódja ironikus, amelyet sokoldalú technikai fölkészültségével is hangsúlyoz. Ügyessége azonban nem mindig előny: pusztán formai artisztikummá is válhat. Sokszor egy-egy ötlet, részlet kedvéért lemond az összhatásról, a fogalmazás egyszerűségéről. Képeit nézve, első látásra úgy tűnik, hogy kedveli a pop art megoldásokat, de nem lehet egyértelműen ebbe a kategóriába sorolni. Legjobb munkáiban az egyéni stílusa ugyanis nem az eszközökben, hanem á látásmódjában mutatkozik meg. Jól ismeri a kortárs képzőművészet törekvéseit, amelyeket igyekszik a festészetbe beépíteni. Grafikáiból, amelyek tudatos rendezőre vallanak, érzékelhető, hogy van tehetsége — a technikai finomságok mellett — a mondanivaló letisztult közléséhez is. Valószínű, hogy a reklámgrafika hatására sikerült egy olyan stílusra találnia, amely a legjobban megfelel művészi alkatának. Festményeinek gondolati tartalma és kivitelezése — az ötletgazdagságuk mellett — remélhetően egyre keményebb és tudatosabb lesz. Kocsis Imre vitathatatlan tehetsége följogosít erre a reményre. Grafikáiban már megtalálta önálló formanyelvét, s minden bizonnyal •— ha nem akarja állandóan követni a divatot — a festészetben sem lesz ez másként. Menyhárt László VISEGRÁDI HEGYEK. KOCSIS IMRE GRAFIKÁI BOKRON GABOR: • • Üzenet Este volt. Homlokom árnyékában, mint fáradt állat ölembe ejtetted kristály-állad. Takarónk volt a csend. S ha szálfa-ujjaink már nem ölelnek, az éj-kancák ismét vissza jönnek. Csillag-farkukkal házadnak dőlnek. Erre gondolj! Ez megsegít. Kívánság (M. I.-NEK) Értem megsebzett köveken mezítláb indulj! Kcrdfogú éjszakákat kössél gúzsba. Ügy fájjak neked akarom! — Mint mikor kés metsz a húsba. A z új, vidéki állásod elfog- lalására csak úgy készü- ődtél, mint egy hosszabb ideig ártó, tavasszal kezdődő nya- alásra. A fehérneműidet ugyan mind összecsomagoltad, de a kimondottan téli holmitat nem. Azokat ráérsz majd az ősz beálltakor is levinni — gondolkoztál célszerűen. Györökéknek csak annyit mondtál, hogy kísérletképpen vidékre szegődtél dolgozni, gy termelőszövetkezetbe, ahol nincsen a gépekhez, motorok- íoz megbízhatóan értő szakember és ahol jobban megfi- etnek, jobban, mint a Budapesti Motorgyárban. — Autóra szeretnék gyűjteni. Nem új kocsira, mert arra okáig kellene spórolni, csak egy használtra. Fillérekből ki- generálozom, hisz ez a szakmám, és szocialista úr leszek. — Az autó okos ötlet, a szo- ialista úrral nem értek egyet — feddett 'Győrök bácsi. — Ne árulják el senkinek, mert meglepetésnek szántam! — kérted őket. — Ha meglesz az autó, olyan tülkölést csapok a ház előtt, hogy az egész utca összeszalad. P yörökék nevettek rajtad... Az érdeklődésüket, hogy íová szegődtél, azzal ütötted el, még nem tudod, hol fogsz akni, addig nem adhatsz pon- ;os címet. — Csak annyit tudok, hogy Velencei-tó közelében — mondtad. Ami igaz is volt. — Ha majd teljesen helyre rá- zódtam és ahogyan időm lesz rá, úgyis rendszeresen hazalá- ogatok. — Ha nem felejtené el, Anika, írja meg előre, amikor ön, hogy a kedvenc ételével várhassam — kért Zsófi néni. Csak Zsikétől nem sikerült úgy elbúcsúzni, mint szerettél volna. Az utolsó szombaton ettél rá kísérletet. Arra viszont nem gondoltál, hogy esetleg nem lesz otthon. Fodor néni kinevetett, any- nyira' meglepődtél, amikor közölte. — Elfelejtetted, Anti, hogy Erzsiké érettségi előtt áll?... Akik egyetemre jelentkeztek, azoknak a KISZ csoportos tanulást szervezett. Erzsiké is oda jár hetek óta ... Körülbeül két óra felé ér haza. Jóval egy óra előtt eléje mentél a technikumhoz. Amikor meglátott, meggyorsította feléd lépteit. Ez megtévesztett. És az is, hogy megelőzött a szóval: — Nem érek rá, Anti, hiába vártál. Tanulnom kell, készülni az érettségire. A jö- vőm függ tőle. Meg kell értened... — Megértem, Zsike. Még nem felejtettem el, mi akarsz ;enni — mondtad, de magad- oan mégis rosszulesett az eleve szabadkozása. — Azért szaFÖLDEAK JÁNOS: Gulyás Anti és Zsike kíthatnál időt számomra. Neked is érdeked, hogy végleg tisztázzuk magunk között... Z sike nem engedte folytatni. — Nekem egyelőre a jó érettségi az érdekem. Meg az, hogy az egyetemi felvételi vizsgám is sikerüljön — mondta határozottan. — Matekból én is segíthetnélek. Talán még jobban, mint a veletek konzultáló egyetemisták — ajánlkoztál. — A csoportos foglalkozásból többet tanulok — utasított vissza. Nem adtad fel a reményt. — Szeretném jobban megvilágítani neked az elképzeléseimet. Még módosíthatók ... — De minek módosítanád? Pláne én miattam no!... — mondta ridegen. Most az őszinteségedben bíztál, hátha mégis kiengeszteled. — Én sorsdöntőnek tartom, amibe belekezdtem. De egy olyan indulásnak, mely közös erővel tetszésünk szerint fejleszthető — próbáltad meggyőzni. — Engem hagyj ki a fejlesztésből — mondta idegesen. — Nem hagylak ki! Pótolni akarom a mulasztásomat. Köszönöm is, amiért figyelmeztettél rá — vetetted közbe hízelegve. — Mindkettőnk érdeke, hogy megbeszéljük... |U iratha elfogyott volna a türelme a lánynak. — Mit?... Mit akarsz még megbeszélni? — kérdezte gúnyosan, színlelt csodálkozással. — Semmi, de semmi tisztázandó proléma nincs közöttünk. Engem változatlanul nem érdekel más, csak az érettségi és az egyetemi felvétel. — Megértelek, de... De azért hozzám is feljöhetsz. Gyere... — fogta meg a karját. — Sietnem kell haza, mert ebéd után visszajövök tanulni — mutatott a technikum épületére. — Mondtam már, csoportosan készülünk... — Én meg hajnalban utazom, Zsike! — vágtad közbe gyorsan. — Na és?... Nekem mi közöm az utazásodhoz? — nézett rád fölényesen. — Több, mint hiszed... Azért szeretném, ha feljönnél hozzám — mondtad, és átkaroltad a vállát. •— Nem megyek! — felelte dacosan. — Miért állsz bosszút rajtam, amikor tudod már, hogy a feleségemnek tekintelek — mondtad őszintén. .— S azért költözöl le vidékre, igaz? Mert a feleségednek tekintesz? — gúnyolódott veled. — Nem csinálhattam visz- sza, Zsike! Nem csaphatom be a szövetkezet vezetőségét. Allnom kell a megállapodást — magyaráztad neki. — Hát az természetes! Erkölcsi kötelességed a megállapodás betartása, Gulyás elvtárs — fogadta ironikus hangon. — Én is teljes mértékben. helyeslem... — Ha nem válik be az állás, visszajövök. És nem fogom szégyellni bevallani, ha csalódás ér, és neked lett igazad — folytattad, hízelgésre váltva a szót. — Fél szóval se állítottam, és most se, hogy csalódás ér majd. És ha érne, nem örülnék neki — felelte. — Jólesik a kedvességed — mondtad őszintén. L'rre csak megrándította a vállát. Nem hiszel nekem, Zsike! — s megint átkaroltad. — Ne bizalmaskodj velem! — szolt rád erélyesen. — Utcán vagyunk, ha talán elfelejtetted volna. — Senki se figyel ránk — mentegetőztél ügyetlenül, de leengedted a karodat. — Akkor se bizalmaskodj! — ismételte ridegen. — Miért nem bízol bennem, Zsike? — kérdezted panaszosan. — Jaj, hagyj már békén! — felelte idegesen, és hirtelen meggyorsította a lépteit. A miniruhája alól kilátszó combja mintha incselkedett volna veled, s egyszerre többet láttál Zsikéből, mint a karcsú lábát. Néhány hosszí- tott lépéssel behoztad a lemaradásodat — Hiányzol már nekem, Zsike! — kaptad el megint a karját, de most szenvedélyesen, és a füléhez hajoltál: — Gyere fel most hozzám!... Ne haza, egyenesen hozzám. Jó, Zsike?... Ne legyél olyan kegyetlen. .. Ugye, feljössz? — Anyám már vár az ebéddel — mondta elutasítóan, — Hót akkor, ha megebédeltél. .. Utána, Zsike. Mindjárt utána, mielőtt tanulni mennél... Vagy amikor onnan visszajöttél... Rád bízom, hogy mikor, de gyere... Okvetlenül gyere — kérlelte ismételten. — Nem! — mondta Zsike keményein és kurtán. Ha nem felelt volna rögtön. ha pár pillanatig talán habozik, kevésbé érezted volna sértőnek. Zsike konoksága megnémí- tott... Nem fogsz még jobban megalázni — támadt fel benned is a dacosság. Zsike se beszélt. Ügy ment melletted, olyan távolságot tartva oldalvást köztetek, mintha idegenek volnátok egymásnak. Tgy értetek a házhoz, amelyben laktok.. A liftben még felvillant benned / a reménység: hátha Zsike közben meggondolta magát. De nem, a harmadik emeletre nyomta meg az indítógombot. A lift megállásáig Zsike háttal állt hozzád, mintha változatlanul ismeretlen volnál számára. Akkor azonban megfordult. — Szervusz, Anti! — Csak ennyit mondott, kéznyűjtás nélkül, és becsapta rád a lift- ajtót. A köszönését olyannak hallottad, mint temetéseken a halottól való utolsó elbúcsú- zást. Zene ' V''- dűyJtA: úí fZfc •ií Jóba Éva rajza BENCZE KLARA: Agyvérzés „Ha az édesanyátoknak húsz leánya lenne stop Az a húsz nem érbe annyit, mint ő egymaga stop”. A távirat soha nem adódott fel, mindig szóban mondódott, Uhu, a férj és atya által, a^ illetékes, Zelka, a feleség és édesanya jelenlétében, nagy családi társaság előtt. Két lányuk beleegyező- leg, jóváhagyólag hallgatott. Nem lett volna értelme érdemekben versengeni „mamival”. Uhu szereti kifejezni magát ilyesféle, unosuntig ismételt szövegben. Ma már, ha mondaná, csak így mondhatná: „Ha az édesanyátoknak húsz leánya lett volna stop Az a húsz nem érne annyit, mint amennyit ő egymaga ért stop”. — Nem vagy fáradt? — kérdeztem néha, ha hazajöttem. — Mitől? — kérdezte őszinte bámulattal. — Mitől lennék fáradt? Hát, hogy takarított, mosott, vasalt, bevásárolt, főzött, rendben tartotta a házat, gyümölcsöt szedett, befőzött, meszelt, vagy elintézte az egész család ügyes-bajos dolgát. Már ez is fáradtság? Nekem, nekünk. — Lásd el apádat — mondta a kórházban, amikor jobban volt. És én kimerültem benne abban a hétben. Ha beteg van egy családban, felborul az élet. Rohanás a kórházba, amikor csak lehet. — Nem hoztál kávét? — kérdi csalódottan a betegágyban. — Hát miért nem? Erre vártam egész nap ... — Mert azt mondták: nem szabad... De a hajpántodat hoztam. (Mert kérte.. Mert hiú volt. Mert adott magára.) — És cigarettát? — Azt sem... Mert nem lehet. Nővértől, betegektől koldult cigarettát. A kávéért meg, amit előző nap vittem, közelharcot vívott a betegtársakkal, akik merő jószándékból elrejtették előle, pedig hiszen az orvos nem fülünk hallatára engedte meg, hogy „egy kicsit” ihasson?! Kezdődött már előbb. Halkan, fájdalmasan a nevemen szólít. Mit akar? Láthatja, ágyazom, sietek, ki van számítva az időm, nem érek rá, mit akar? De azért megyek a másik szobába, a hívásra. Áll az ágy mellett, és fogja a hasát: — Jaj, nem tudom, mi ez — mondja alig hallhatóan. — Alulról jön felfelé egy iszonyú fájás, ilyet én még nem éreztem... Átfogom, de már hajlik le az ágyra, reszket, nem hallja, amit mondok, nem reagál. Uhu jön be valamiért, átadom neki őt, és száguldók a telefonhoz. Orvost, orvost! Jönnek a mentők. Viszik egy ismeretlen kórházba. — Ezek ilyenek! — mondja Zelka. Arra, hogy tiltják a dohányzást, a kávét. Az ő orvosa megengedte. Akkor is, amikor nagybeteg volt. Itt rosszul érzi magát. A betegeket nem bírja. Mind beleszól az ő ügyébe. És annyi az orvos. — Bizalmatlan velünk — jegyezte meg a fiatal orvosnő. — És úgy érzem, maguk is... Hogyne. Mikor nem csinálnak vele semmit. Fájdalomcsillapítókat kap, meg nyugtátokat. Nézik tehetetlenül a szenvedését. „Egyetlen sánsza van. Ha az idegsebészeten meg tudják operálni.” „Nincs rajta segítség” — közli kíméletlenül a főorvos az idegsebészeten. Én a kínlódó halált látom. Hallok a hatvanéves Roffrpann-néról. Ebéd után kiment a kertbe, leült a fa árnyékába. Mire kimentek hozzá a házból, halott volt. Könnyű halál. Fekszik az ágyon. Most már nyugodtan. Nem tud felkelni és indulni haza, sietve — mert mi lesz a családjával, őnélküle. Fekszik nyugodtan, simán. Mellette az infúziós szerkezet, másik oldalán kivezetés a testéből. Lélegzik, Szeme hunyva. Nem hall, nem szói. Szája sarkában alvadt vér. A nővér jő, kis gumicsővel leszívatja. Láthatjuk foglalkoznak azért vele. „Nem az volna a jó, ha hirtelen magához térne, felébredne? Azt jelentené, meggyógyult.’ Összeborzadok. Jobb lenne? Így nem vesz tudomást a környezetéről. A szó bábán nők, férfiak, vegyest. Itt nerr számít a nem. Legtöbbje fejét feh: pólya öleli. Fekszenek, szemet hunyv. görgősen, csövön, „pipán” lélegezve Amott az a férfi, szeme nyitva. Kigü- 1 vadt szemek. Néha forgolódik is, nyög, A látogatók szólongatnak. „Ili, Ilikém!” „Imri, Imruskám!” Fogom a kezét. Még ő. Simogatom „Klárika! Itt vagyunk melletted.. Klárika!” — mondja éneklősen Uhu, a menyasszonykor! nevén szólítva. A másik kezét fogja. A látogatás két perc Őrző osztály. Rémületes. Intenzív osztály — mondják, akik vigasztalni akarnak. De őrző osztály, ez van kiírva is Átellenben egy asszony. Először férfinak véltem. A lánya mondja: édesanyám. Elesett az utcán, megütötte a
