Pest Megyi Hírlap, 1974. december (18. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-25 / 301. szám

ARCOK, KÖZELRŐL Megsmyli-e a munka az otthoni gondokat? , Lépcsőzetes munkakezdés. A HÉV, a 38-as kékbusz és a munkásjáratok megállóhelyeiről százasával tódul­nak az emberek a Csepel Autógyár kapui felé. Arcok villannak, s tűnnek el az álombarna reggel­ben. Van, aki köszönés helyett csak morran, amikor hunyorogva áthalad a porta szúrós fényében, mások harsány „pálinkás jóreggelttel” sodródnak át a bejárati korlátok között. Arcok — hidegtől kipirultak, álmosak, élénkek, kifejezéstelenek, gyűrtek, simák, gondtól ár­nyékoltak ... Minden ember külön világ, nyugtalanító tervekkel, családi problémákkal, melyeket otthon hagy­tak, vagy éppen nem tudtak szabadulni tőlük és ma­gukkal hozták. Sietnek az öltözőbe. Találomra megszó­lítok közülük néhányat, futólag válaszolják, hol találok rájuk, aztán beleolvadnak a gyárudvaron hömpölygő, szétágazó embévfolyamba.* is jó munkahelye van, a MŰM 208-as Ipari Szakmunkásképző Intézetben oktató. Gyerekeim jól tanulnak, míg távol va­gyok, a nagyszülők vigyáznak rájuk. Anyagi gondjaim? Hm. Hát legfeljebb annyi, hogy nagyon szeretném kicserélni a tizennégy éves bútorokat, fel­nőttek a gyerekek, már nem teszik tönkre a szép hu- zatot."»Legfeljebb arról beszél­hetnék, ami naponta bosszant, s kedvemet szegi, mire hazá- érek Tökölre. 20—25 percet késik a HÉV. A községben vá­sárolni, kész idegpróba. Hogy ne mondjak mást: a 7500 la­kosú Tökölnek egy vasüzlete, egy húsboltja, de nyolc kocs­mája van. Valahogy változ­tatni kellene az arányokon. Megjelenése biztonságot áraszt. Erős, vállas munkás­ember, arca fiatal, csak a sze­me sarkából szétfutó ráncok árulkodnak koráról. Tarsoly Ferenc, a szerszámköszörű műhely törzsgárdájába tarto­zik, szaktudása elismert, Ta­valy a szakma kiváló dolgo­zója, az idén november 7-én a gépipar kiváló dolgozója kitüntetést nyerte el. A párt csúcsvezetőségi tagja, községi tanácstag. Szigetszentmárton- ban lakik családjával. Hat faluval arrébb.,. — Tizennyolc éve építettem egy házat, feleségemmel fel­neveltünk- két szülőtisztelő gyereket, az egyik már kiröp­pent. Érden lakik, tőlünk hat­faluval arrébb. A vejemmel együtt a kertészeti egyetemen dolgoznak. A fiamon a sor. Zeneművészeti szakközépisko­lában végzett, négy évig a Kossuth Akadémia zenekará­nak klarinétosa volt, most a Pénzügyőr zenekarban játszik. Neki építünk egy házat a köz­ségben. Valamikor azt tervez­tük a feleségemmel, hogy a- kislány velünk marad, úgy építettük a házat is, de hát felnő a lány bekötik a fejét, s az asszony követi a férjét. Szeretem a családomat. Hogy vannak-e gondjaim? — szeme elhomályosodik — egyetlen'kí-; vánságom: gyógyuljon meg a feleségem. A tanulókörben találtam rá, három társával, s a két mér­Gond egy fürdőszoba? A folyosón jött felém, alig ismertem rá a barna munkaru­hában, felső zsebéből golyós­toll kandikált elő. — Csak a nevét tudom, any- nyit, hogy Kovács József, a motorgyár szerszám javító mű­helyének vezetője. — Röviden: művezető, 26 ember tartozik hozzám, szer­számokat, 35 féle készüléket, fúrót, marót, esztergát, köszö­rűt javítunk. Elnézést, de csak öt percig érek rá, üzemi eszbé- ti .cár vagyok, társadalmi meg­bízásból — 938-as a tagság, na­gyon jó az aktívahálózatunk, a reszortosok önállóak. Délután­ra összehívtuk a szocialista brigádok értekezletét, addig még millió dolgom van, ugye megérti ? — Természetesen, csak any- nyit szeretnék kérdezni: a gyári gondok mellett milyen hazai nyitott kérdések foglal­koztatják, egyáltalán, vannak? — Kinek nincsenek? Engem már hetek óta bosszant egy dolog. Ezzel fekszem, ezzel ke­lek, lehet, hogy másnak nem nagy ügy, de nekem ...! A fe­leségem, az egyetemista fiam, a 11 éves kamaszodó gyerme­kem, de még az ötéves kislá­nyom is naponta kérdezi: Apu, mikor lesz meg a fürdőszo­bánk? 1962-ben építkeztünk Szigetcsépen. A házhoz ké­szült fürdőszoba is,, gondoltuk, feajd később is berendezhet­jük, ha összejön rá' a pénz. Csepelen, Pesten, a TÜZÉP-te- lepeken, már mindent össze­jártunk, egyszerűen nincs kád, boyler, komplett fürdőszoba­berendezés. Pedig a pénz, 30 ezer forint már összegyűlt, mo­tort, szivattyút is veszünk, mert kútból kapjuk majd a vi­zet. Ez lett volna a család ka­rácsonyi ajándéka... Úgyse kell különösebben magyaráz­nom, mit jelent egy habfürdő­vel telített kád? Valahol ol­vastam, hogy a világhírű fran­cia írónőt, Sagant is a kádban ülve rohanják meg a legjobb ötletek, képzelje, egy műveze­tőnek hány újítás juthatna eszébe...?! A tanácstag magánélete Fürge mozgású, sovány em­ber, az a típus, aki egy percig sem tud tétlen lenni. — Ha kevesebbet vállalnék, akkor a lelkiismeretem addig piszkálna, hogy abba fogynék csak bele igazán! — mondja, ujjai dobolnak az asztalon, már legszívesebben rohanna vissza a gépéhez. Csáki József szerszámélező a hajtóműgyarban. Kétszeresen kitüntetett kiváló dolgozó, 10 éve csúcsvezetőségi tag a párt- bizottságban, oktatási felelős. Most a beszámoló taggyűlés előkészítése köti le, többek kö­zött. — Mivel foglalkozik szabad idejében? Milyen családi prob­lémái vannak? — Ha megengedi, módosí­tom Dunaharaszti gondjaira. Három ciklusban választottak meg nagyközségi tanácstag­nak. Tavaly óta megyei tanácstag is. 15 ezer dunaharaszti lakos gondját érzi magáénak. Most a százszemélyes óvoda minél előbbi felépülését szorgalmaz­za különböző fórumokon, tár­sadalmi akciót szervezett kör­zetében. Sokat köszönhet már neki a település: utcai világí­tások, útburkolás a Klapka utcában, és még sorolhatnám, hogy a fáradhatatlan ember mennyit tett a közjóért. — Szeretnénk egy olyan áruházat, ahol cipőt, ruhát vá­sárolhatnánk, hogy ne kelljen W PIHENŐBEN A MINDENNAPOKRÓL Pestre utaznunk. Persze, ha volna nálunk is egy nagy­üzem, mint itt Szigethalmon, nem fájna a fejünk, a kereske­delem mindjárt nagyobb fan­táziát találna Dunaharaszti- ban. Felesége is a gyárban dol­gozik, szintén szerszámélező. Egyik lánya cukrász, a másik kereskedelmi szakközépisko­lás. Csáki József hét évvel ez­előtt érettségizett a dolgozók esti iskoláján. Fiatal korában nem volt rá „ideje”. Kilenc testvér, apja gazdasági cseléd volt, s ő tizenegy éves korá­ban már napszámban dolgo­zott. Valószínű, innen ered az én gondom, a község gondja felfogás. Vigyázz, ha jön a macska! Ahogy belépek a motorgyár főtengelyműhelyébe, sziemem megakad a közeledő, függő da­ruról lecsüngő, fényesre esz­tergált csapokon. — Vigyázzon, jön a macska! — figyelmeztet egy munkás a balesetveszélyre, de a daru megáll az egyik gép felett, s a csörlő karmaiból egy fiatal- asszony kiszabadítja az alkat­részeket. Vele már találkoztam hét óra előtt a kapuban. A HÉV- ről szálltak le, mert együtt jött a férjével. Szigethalmi új háztulajdonosok. — Pár napja kaptuk meg a lakhatási engedélyt. Gyönyörű a házunk — áradozik Bán Zoltánná friss boldogsággal az arcán — két és fél szobás, ed­dig 141 ezer forint fekszik benne, a férjem minden költ­séget felírt. Sokat segítettek a munkatársak, barátok. — Akkor maguknak nincs már semmi gondjuk. — Á, már hogy is lenne — nyújtja el a szavakat — be­költöztünk, de még semmi sincs a helyén, messze va­gyunk a késztől. ■ Közben megérkezik a férj is. Csoportvezető itt a műhely­ben. — Jövőre szeretnénk köz­ponti fűtést, lesz kiadásunk elég. Sokat túlóráztam eddig is, volt, mikor havonta 60 órát. Albérletben laktunk — mondja sokat sejtetően, így érthető a sietség: februártól decemberig felépítették a há­zat. — Következnek a kényel­mes, nyugodt téli napok... — Nyugodt? Arra még vár­hatunk — szól közbe az asz- szony. A férj harmadéves a szakkö­zépiskolában, ezért a délelőtti műszakját folyton éjszakaival váltja. Az asszony gyors-gép­író iskolába jár, elvégezte a darukezelői tanfolyamot is, de inkább megmarad a köszörű­gép mellett, 14,30 forintos óra­bérrel. Szorgalmas emberek mindketten, rájuk mindig le­het számítani. — Gyerek nincs? — Egy gyerek az nem gye­rek ... Csabi már .©téves, sze­retnénk egy húgit is, ha majd túl leszünk a gondokon. Bútorcsere — Már mindenki szabad­ságra menne, most karácsony előtt, pedig rengeteg a munka az Ikarus padlóvázas tételek­kel — üzemi gondokkal fogad Maries Istvánná az utánmun- káló műhely műszakos disz­pécsere, vagyis fogjam rövi- debbre a szót, mert ki sem áll a munkából. Otthoni gondjairól fagga­tom. — Nincsenek, akár hiszi, akár nem. Komolyan. Min­denki egészséges, a férjemnek nők oktatóval. Matematik könyv, logaritmustáblázat körző, vonalzó, szögmérő he ver asztalán, arcán feszült fi gyelem. Első kérdéseim tá volról jutnak el hozzá, ne hezen zökken ki a tanulásból Irány az egyetem! — Kilenc éve dolgozom járműgyárban, amióta az esze met tudom egyfolytában ta nuilni akarok — kezdi Erde Gyula a bemutatkozást. Szi getSzentmiklóson a József At tila lakótelepen kaptak ott hont. Autószerelő, átadós beosz tásban, ami annyit jelent, hogy mielőtt a kereskedelmi átve vökhöz jut a gépkocsi, előbb bejáratja, ellenőrzi. — A tanulást időben kezd tem el, de közbejött a kato naság. Egy évet elvégeztem már a technikumban, amiko behívtak. Kiesett két évem Most viszont behozhatom, sze rencsére megjelent az új ren delet, s pályalkalmassági vizs ga, valamint egyetemi élőké szító után a megfelelő felké szültségű munkásfiataloka felveszik az egyetemre. Bele vágtam. 22-en jelentkeztünk Csepel Autógyárból, négyünk re esett a választás. — Felemelő gondok ... — Nem lehangolóak — fu át egy halvány mosoly az ar cán —, bármennyire is fárasz tó az intenzív tanulás 11 hé napon át. Naponta 3—4 őrá foglalkozhatom a tananyaggá Megszűnt minden szórakozás A vállalatvezetőség a legmesz szebbmenőkig támogat. Heten ként egy szabadnapot kapó az előkészítő tanfolyamra plusz egy nap konzultáció gyár mérnökeivel. A fizetése met is úgy kerekítették fe hogy a családom ne érezz meg a kiesett napokat. ' — Hány gyermeke van? — Kettő, a kicsi most mú lőtt hároméves, a nagyob bik betöltötte a hetet Feleségem szintén a gyár ban dolgozik utókalkulá tor. Érettségizett, szeretne ha továbbtanulnék, inkáb többet vállal a házimunkábó Ha sikerül, 33 éves koromr meglesz a műegyetemi, vág a főiskolai diplomám... Milliárdos gyár, sok ezer munkással. Minden ember külön világ, nyugtalanító tervekkel, családi problémák­kal, melyeket otthon hagytak, vagy nem tudtak szaba­dulni tőlük, és magukkal hoztak, de nem a munka ro­vására ... Horváth Anita Nem maradnak Félszívvel — otthon Jakab Gézánénak hiányzik a nyüzsgő élet. A Kistarcsai Fésűsfonó- és Szövőgyárból — ahol dolgozik — már három­szor meglátogatták, amióta gyermekgondozási szabadságon van. Ezek a látogatások, bár nagyon örül nekik, felkavar­ják. Azt mondja, ilyenkor job­ban felidéződik emlékezeté­ben a lengyel kettőzőgépek za­ja, az asszonyok, lányok jól ismert arca. Vágyik utánuk. Csak most érzi. mennyi szál fűzi az üzemhez. Nemrégen tartották a beszámoló taggyű­lést, hívták, de nem tudott el­menni — nem volt kire hagy­ni a gyereket, pedig szívesen felszólalt volna. Aki egyszer belekóstolt a kollektív munkába, aki a nyolcórai tennivalónál többet vállalt magára: KlSZ-titkár és tagja az alapszervezetd párt­vezetőségnek is — az nem tud teljesen kikapcsolódni. Shogy ezek ménnvire nem üres sza­vak: a gyerek alig volt négy­hónapos — tavaly született —, amikor Jakahné júniusban le­érettségizett. A huszonnégy éves fiatal­asszony erős jellem, amit el­határoz, legyen az bármilyen nehéz, azt véghez viszi. Már tervezi, hogy jövőre jelentke­zik a textilipari főiskolai elő­készítőre. A gépészetre szeret­ne menni. Kiegyensúlyozott, boldog asszony, meleg családi légkör veszi körül. Apósa, férje s a család valamennyi tagja a Szerszámgépipari Művek So­roksári úti gépgyárának törzs­gárdájához tartozik. Egy bri­gádban dolgoznak. Jakabné saját szülői házából is a mun­ka saeretetét hozta. Úgy fo­galmaz: soha nem tudná kü­lönválasztani családját és a gyárat. hónapos, neki sakkal köny- nyebb az élete. Se busz, se tolongás, se hajnali ébredés. Amíg édesanyám jövőre nyug­díjba nem megy, s át nem vál­lalja a felügyeletet — itthon maradok. Az persze más, hogy nagyon hiányzik a munka, a bolt. A pomázi 219-es üzletvezető he­lyettese. Bármilyen fáradsá­gos és nehéz is a feladata, bi­zony csak vissza vágyik. Hiszi és bizonyítja, hogy össze le­het egyeztetni a kettőt: a gye­reknevelést a társadalmi ten­nivalókkal. Néha elfogja a türelmetlen­ség: szakmát tanult, önálló ember volt, vajon ha vissza­megy, nem kell-e elölről kez­denie mindent. Nem elégítik ki az otthoni tennivalók, sok­szor egyedül érzi magát. Ilyen­kor rohanna Pomázra, de az­után megnyugszik. Fontos az is, hogy a gyerek egészségesen, jó körülmények között neve­lődjön. Egy év múlva újra várja a Nyugat-Pest megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat. Kapott tőlük kará­csonyi ajándékot, és azt is hal­lotta, hogy lehet: a fizetés- emelésnél sem felejtik el. Ő is tanul Csodálatos volt Jytasi Ignácné csobánkai asszony szintén gyermekgon­dozási szabadságon van. Elő­ször csodálatos volt itthon — emlékezik. Különösen, ha arra gondoltam, hogy amikor egy évtizeddel ezelőtt kislányomat szültem, mindössze öt hónapig lehettem vele. Eszembe jut, hogy fél hatkor indultam vele Pomázra tömött autóbuszon és ugyanígy haza. Gyerekkel, cso­maggal a kezemben — nehéz volt. Fiam, Zolika most húsz­Ivanics Pálné nagykátai új háromszobás házukban fogad. Innen jár a megyei Semmel­weis Kórházba Budapestre. Ápolónő. Azaz tizenöt hónap­ja itthon van, gondozza gyer­mekét. Ha lehetett volna, in­kább bölcsődébe adja, mert szerinte jobb a kicsinek kö­zösségben felnőni. Így azonban vállalnia kell a gondozást a gyerek érdekében. ö maga nemrégen fejezte be az iskolát, alig néhány hóna­pot dolgozott. Élénken él em­lékezetében egy-egy kezdeti siker: az injekció jó beadása, a gyógyszerek pontos adagolá­sa, az infúzió megfelelő bekö­tése — mind megannyi öröm... Hiányzik a tanulás, a fiatalok közössége. Estén­ként előveszi a régi jegyzete­ket, a szakirodalmat. Nem, de­hogy akar végleg itthon ma­radni: tovább képezi magát. Nagyon hálás, mint másik két társa is, hogy a kismamák segítséget kapnak az államtól gyermekük neveléséhez. De ezt az időt sem tétlenkedik el, szabad óráikban készülnek a későbbi étiekre. Mint mondot­ták. pótolhatatlan mulasztást követnének el, ha rosszul gaz­dálkodnának képességeikkel. Komáromi Magda Otthonnézőben a száz halom városában Ott voltam az első kapavá­gásnál. Jártam az egyetemis­ták építőtáborában, a porlep­te fennsíkon települt sátorvá­rosban, ahonnan délutánon­ként gitár hangját hordta szét a szél. A Dunáról fújó szél. Egyszer a Politikai Bizottság egyik tagja — aki itt töltött egy napot — arról faggatta a fiúkat, mi a panaszuk? Egy­mást túlkiabálva sorolták, hogy kevés az ásó, meg hogy haragusznak a tábor orvosára, mert minden kis' vacakkal — hólyagos tenyérrel, gyomor­rontással, lázas náthával — maródinak nyilvánítja őket. Valahol itt állt a tábor, ahol most az új lakótelep há­zai nézegetnek fényes ablak- szemükkel a lapályon fekvő olajfinomítóra, meg az erőmű­re. Készenléti lakótelepnek szánták — város lett belőle. Megyénk legfiatalabb, leg­gyorsabban fejlődő szocialista városa. Lassan szitáló ködben ka­paszkodom felfelé a Rózsa Fe­renc utcán. A Móricz Zsig- mond közt keresem, ahol no­vemberben 45, decemberben 40 új lakást adtak át boldog lakóinak. Határidő előtt, ter­ven felül, minőségi kifogások nélkül. A városi tanács elnöke ira­tot mutat: a 26. sz. állami Építőipari Vállalat igazgató­jának jelentését a kongresszu­si munkaverseny időarányos teljesítéséről. Ez a vállalat volt — társvállalatként — a DHV és a DKV-bázis kivitelezője, s ez építi Százhalombatta lakó­házait, közműveit, útjait, parkjait! Az elmúlt 11 év alatt összesen 1668 lakást adott át. Idézek a jelentésből: „...A kongresszusi munkaverseny, a jól szervezett munka lehetősé­get adott arra, hogy az erede­tileg vállalt 220 lakás helyett az idén 250 lakást adjunk át... A kongresszusi versenyben tett felajánlások időszakos ér­tékelése szeptember hónapban további 10 többlellakás átadá­sát tette lehetővé. Dolgozóink vállalták továbbá, hogy egy középületben elhelyezett gondnoki lakást is átadnak ... Százhalombatta város építésé­ben kiemelkedő eredményt ért el Herth Imre építésvezető, Sági János kőműves, és Akó- csi Lajos panelszereíő szocia­lista brigádja...” Móricz Zsigmond köz 5. szám, földszint 1: Szabó Mik­lósnak, a Dunamenti Hőerőmű kétgyermekes fizikai dolgozó­jának lakása. A csöngetésre közeledő lépések felelnek, s inkább érzem, mint látom, hogy valaki szemügyre vesz a bejárati ajtóba épített nagyí- tós kémlelőnyíláson. A lakás tágas, kényelmes, jól felszerelt. Az előszoba teli gardróbszekrényekkel, a ra­gasztott szőnyegpadlós szobák­ban mezítláb is futkoshatnak a gyerekek, mint most Sza­bóék kislánya. Honfoglalóknál csakis ez le­het az első kérdés: — Hol laktak ezelőtt? — A feleségem szüleinél, Adonyban — válaszol a há­zigazda —, oda nősültem Száz­halombattáról. Egy szobát kaptunk, abban laktunk elő­ször ketten, végül már négyen. Dolgozni pedig Pestre jár­tunk: mindketten a MÁ­VAUT-hoz. A feleségem tmk- előadó, én kárpitos voltam. — Volt? — No, igen: tizenhét évig „ingáztam”: egy életre elég. Júliusban visszajöttem a szü­lővárosomba, és beléptem a DHV-hoz. Jóformán azonnal bekerültem egy házi szakmásí­tó tanfolyamra, január 10-én teszem le a kazángépész szak­vizsgát. — És addig? — Addig szakvizsga nélkül csinálom ugyanazt: égőtér­kezelő — azaz kazángépész — vagyok az erőmű bővítési osz­tályán. — Mennyit kellett fizetniük a lakásért? — Tekintettel a két gyerek­re, a minimális lakás-haszná­latbavételi díjat: 13 ezer fo­rintot. — Meddig vártak a lakásra? — Nem fogja elhinni, mert ez olyan, mint egy mese. Mint egy szép mese: még öt hóna­pot sem! Július elején adtam be a kérvényt, és november végén már be is költöztünk«. — Milyen elvek alapján osztják el a tanácsi értékesíté- sű és a tanácsi bérlakásokat? Komáromi János, a városi pártbizottság első titkára hangsúlyosan mondja: — A százhalombattai laká­sok zöme a két nagyüzem dol­gozóinak épül. Abból a meg­gondolásból kindulva. hogy nem elég idehívni a szakem­bereket — le is kell telepíte­ni őket a városban. Ám itt másképp értelmezzük a szak­ember fogalmát, mint általá­ban: nálunk a lakások elosz­tásánál a mérnöki diploma ugyanolyan értékű, mint a technikusi oklevél vagy a szakmunkás-bizonyítvány. Ahol olyan magas színvonalú, fejlett technológiával dolgoz­nak, mint a DKV-ban vagy a DHV-ban. ott a szakmunkás­nak is jól képzettnek kell len­nie. Mi pedig megbecsüljük a kvalifikált szakmunkást. Sőt: hozzásegítjük, hogy azzá vál­jék. Igaz, hiszen városszerte be­szélik: Battára nemcsak azért jönnek szívesen dolgozni az emberek, mert általában ha­marabb jutnak lakáshoz, mint másutt, hanem azért is. mert akinek nincs szakmája, itt ta­nulhat. akinek szerény a szak­mai képzettsége, itt tovább gyarapíthatja, a munkásból technikus, a technikusból mér­nök lehet. És mindez — az üzemek ösztönzésére és segít­ségével. — A városban 12 éve kez­dődött meg a lakásépítkezés. Eleinte kizárólag a két nagy­/

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents