Pest Megyi Hírlap, 1974. december (18. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-03 / 282. szám

Az évfordulók tiszteletére Szocialista brigádok szellemi vetélkedői Okleveleket és díjakat adtak át j JEGYZET Elkéső levelek, elavuló újságok A kosdi posta már több m}nt másfél hónapja a község egyik felének nem kézbesít sem levelet, sem pénzt, sem újságot, sem táviratot. A' ok? A két kézbesítő ! közül az egyik már nem dolgozik, és helyére nem akad jelentkező. A másik kézbesítő szorgalmasan el­látja feladatát a falu má­sik felén. A szerencsések, akik napközben otthon vannak, elmehetnek a postára sze­mélyesen, a szerencsétler nebbek majd fél év múlva kapják meg az üdvözlő táviratot, a várvavárt pénzt, a napilapokat. Vagy talán még fél év múlva sem? (—il—) Bővítik az aluljárót Külön a gyalogosoknak A forgalom, mely az utóbbi években Vác és Kösd, vala­mint Vác belvárosa és Deákvár között megnövekedett, szüksé­gessé tette a kosdi úti aluljáró bővítését. Az aluljáró vízelve­zetése sem felelt meg a mai kor követelményeinek és az útbur­kolatot is ki kellett cserélni. Az elfogadott terv szerint, a bővítési és csatornázási mun­kálatok elkezdődtek. A jelenlegi aluljárón csak a járművek- haladhatnak majd át, a gyalogosforgalom részére, a járműforgalomtól elkülönít­ve, 3 méter szélességben gya­logos átjárót építenek. Az átjárót 1975 első felében adják át a forgalomnak. (— s — a) Rokonklub meghívására Váci fotósok Szegeden Hétfőn Vácról Szegedre uta­zott — Kocsis Iván elnök ve­zetésével — a Dunakanyar Fotoklub tíztagú csoportja, mely a dél-magyarországi ro­konklub meghívására kétna­pos ankéton vesz részt, s 60 alkotást mutat be a váci kol­lekcióból a szegedi fotóstár­saknak. Már elkezdődtek a szocialis­ta brigádok a város felszaba­dulásának 30., születésének 900. évfordulója tiszteletére in­dított szellemi vetélkedői. Jelenleg még csak az üze­mek falain belül vetélkednek, de már most megállapítható, hogy a földrajzi, történelmi, gazdasági, tudományos, techni­kai, művészeti és helytörténeti kérdések nagyon foglalkoztat­ják a résztvevőket. Legnépsze­rűbbek a város helytörténeté­vel foglalkozó témák, a köny­vesboltokban, a könyvbizomá- nyosoknál igen keresettek a Váccal kapcsolatos kiadvá­nyok, de azok, sajnos, csak el­vétve kaphatók. A Vác és Környéke Élelmi­szer Kiskereskedelmi Vállalat szocialista brigádjai a napok­ban fejezték be szellemi ve­télkedőjüket, a most először alkalmazott levelezőit is, mely A felszabadulásának jubi­leumára készülő Nagymaroson helytörténeti emlékbizottság alakult, főként a felszabadulás után eltelt 30 év emlékeinek bemutatására, valamint a ré­gebbi idők tárgyi és írásos em­lékeinek, fotodokumentumai- nak felkutatására. A felszabadulás 30. évfordu­lójának tiszteletére, december 20-án tartandó jubileumi mű­sor egyik jelentős része a helytörténeti kiállítás megnyi­tása. A bizottság felhívással fordult a község lakosaihoz, hogy javaslataikkal, tárgyi do­kumentumokkal segítsék mun­kájukat. A gyűjtőkörök megszervezé­se után községszerte megkez­dődött a néprajzi emlékek fel­kutatása. A bizottság úgy tervezi, hogy nemcsak az állandó helytörténeti kiállításról gon­doskodik, hanem monográfiái füzetsorozatot is kiad, melyben Nagymaros hat és fél évszáza­úgy zajlott le, hogy a kérdése­ket egy hónappal korábban ki­adták, és levélben kellett rá­juk választ adni. Dr. Bartos Antalné, a válla­lati szakszervezeti bizottság titkára, a szocialista brigádve­zetők tanácskozása alkalmával hirdette ki a vetélkedő ered­ményét, és osztotta ki az okle­veleket, illetve a díjakat. A szellemi vetélkedő első helyezettje a felsőgödi Meg­értés, a második a gondnokság összefogás, a harmadik pedig az ellenőri Széchenyi brigád lett. A levelezői szellemi vetélke­dőn legjobb eredményt az Igazgatási, Összefogás, Megér­tés, Petőfi, Dózsa, Zrínyi, Dobó brigád, valamint Wetz József, Raab Józsefné, Somogyi Ernő és Klucsik Blanka ért el. (ih. gy.) dát mutatja be, idős emberek­kel magnófelvételeket készít, beszélgetéseket örökít meg. Kéthetenként értékelik a végzett munkát, baráti kört szerveznek az idős emberek­nek, elbeszélgetnek velük, film-, nóta- és bábdélutáno­kat rendeznek nekik. Helytörténeti naplóba jegy­zik be nemcsak a múlt, de a jelenkor társadalmi és kultu­rális eseményeit, eredményeit is. (h—r) INGYENES JOGI TANÁCSADÁS DUNAKESZIN December 4-én, szerdán, délután 3 és 4 óra között ingye­nes jogi tanácsadás lesz Duna­keszin, a nagyközségi tanács épületében: dr. Polácsy Beat­rix, a Váci Járási Ügyvédi Munkaközösség tagja válaszol a hozzá fordulók jogi vonatko­zású kérdéseire. Gyalog sem veszélytelen Helytörténeti emlékbizottság alakult Nagymaroson Monográfiái füzetsorozat — Baráti kör az idős embereknek XVIII. ÉVFOLYAM, 282. SZÁM 1974. DECEMBER 3., KEDD A kongresszusra készülve Tovább javult az oktató és nevelő munka hatékonysága Példát mutatnak a párttag pedagógusok A dunakeszi hármas számú iskola legutóbbi négy eszten­dei munkájáról számolt be a pedagógus-pártalapszervezet vezetősége a tagságnak. A be­számoló taggyűlésen megje­lent Katona István, a nagy­községi pártbizottság titkára és Tóth Albert, a járási hi­vatal művelődési osztályá­nak vezetője is. Kelemen Irén, a pártalap- szervezet titkára, a beszámo­lót ismertetve, szólt az MSZMP X. kongresszusán és az azóta hozott párthatároza­tok helyi végrehajtásának tapasztalatairól. Elmondta, hogy az intézkedési terveket évente felülvizsgálják, és ki­egészítik. Külön foglalkozott az oktatáspolitikai határozat megvalósulásával. A párttag pedagógusok pél­dát mutatnak az oktató-ne­velő munkában, miáltal jól politizálnal|. Kezdeményezők, részt vesznek az új seljárások kidolgozásában, a kísérle­tezésben, a képesítés nél­küliek segítésében, a szü­lők nevelésében. Az elmúlt időszakban nőtt a fogadóórák, a szülői értekez­letek látogatottsága, és a szü­lői munkaközösségben emel­kedett a fizikái dolgozók, va­lamint a férfiak aránya. To­vább javult az oktató-nevelő­munka színvonala, ami első­sorban a szemléletváltozás­nak, az iskolán belüli eredmé­nyes ideológiai, politikai, szakmai továbbképzésnek kö­szönhető. — Ma már a szaktanter­mes oktatás felé haladunk — mondotta a párttitkár. — Egy­re több a szemléltetőeszköz, állami és saját erőből, a szü­lők támogatása és különösen a patronáló járműjavító se­gítése révén. Az intézmény lett a járás déli részének bázisiskolája, f^lai között ké­pezik tovább a terület peda­gógusait. Minden párttag szívügyé­nek tekinti a fizikai dol­gozók gyermekeinek, to­vábbá a veszélyeztetettek és hátrányos helyzetűek segítését, korrepetálását. — Az oktatástól iskolánk­ban a nevelés elválaszthatat­lan — mondotta Kelemen Irén. — Tanulóink életkori sajátosságaiknak megfelelően, ismerik a X. pártkongresszus irányelveit, a IV. ötéves terv kitűzött fontosabb céljait, a megvalósítás helyzetét. A megértést bizonyítja, hogy minden évben aktívan segí­• tik valamelyik községi üze­met, a mezőgazdaságot a nyári és őszi munkákban, sportpályát készítettek, az is­kola előtt járdát építettek, gyakran meghívják a község­ben élő veteránokat, és segí­tenek nekik a ház körül. — Jelentősen javultak a pedagógusok életkörülmé­nyei is az elmúlt négy év­ben: átlagban 20 száza­lékkal emelkedett fizeté­sük, és az ez évi óra­számcsökkentés is sokat könnyített nekik, de még mindig eléggé túlterhel­tek. A párttitkár szólt még a tömegszervezetek irányításá­ról, az ifjúságpolitikai hatá­rozat végrehajtásáról, az is­kolai demokratizmus hely­zetéről, problémáiról. A beszámolót követő vitá­ban felszólaló Varga Lajosné az újonnan létrehozott, alsó­tagozatos nevelőkből álló pártcsoport munkájáról, a pá­lyakezdő pedagógusok segíté­séről számolt be. Elmondta, hogy szívesen vesz részt a ta­nács munkájában. Maár Tihamérné igazgatóhe­lyettes a megnövekedett tanári kar összefogásának gondjai­ról szólt. Elismeréssel és kö­szönettel emlékezett meg az iskolát patronáló járműjavító sokoldalú segítő tevékenysé­géről. Jobbágy Pálné a KlSZ-szer­vezet táborozásának elősegíté­sét javasolta, és szólt a 201-es számú Iparitanuló Intézettel kialakult jó kapcsolatáról is. Nyitrai Gyula igazgató a három dunakeszi általános is­kola között kialakulóban levő kapcsolatról, a közös szellemi és szaktárgyi versenyekről be­szélt. Elmondta, hogy rövide­sen teremgondjai lesznek az iskolának, különösen akkor, ha a három tízemeletes to­ronyházba beköltöznek a la­kók. Somogyi Csabáné az óvodai problémákról, az óvónőhiány­ról tett említést. — Öröm elmondanunk — kezdte hozzászólását Katona István —, hogy az iskola pe­dagógusai nagyon jól látták el feladataikat az elmúlt idő­szakban mind a politikai, mind az oktató-nevelő mun­kában. Nincs a községben olyan rendezvény, akció, amely­nek rendezésében a taná­rok és tanulók ne venné­nek aktívan részt. Az önök jó munkája példakép lehet mindenkinek. Miért késik a szintkijelölés? CSAK TÁVLATI TERVBEN Indokolt aggodalmak A deákvári lakótelep szélén, a DCM-lakótelep szomszédsá­gában húzódik a iSzivárvány utca, takaros házakkal, kis ker­tekkel. Lakói megelégedett emberek, akik hosszú, fáradsá­gos munkával építették fel csa­ládi fészküket a város pere­mén. Elégedettségük, örömük azonban nem teljes, mert ha kitekintenek ablakukon, csak sártengert látnak, amelyben gépjárművel közlekedni lehe­tetlen, és gyalog sem veszély­telen. Pedig ki kell menniük a ház­ból, dolgozni, vásárolni, o gye­rekeket bölcsődébe, óvodába vinni, és ez utóbbi a legnehe­zebb. Az utca lakói már 1972-ben a városi tanács műszaki osz­tályához fordultak segítségért, felajánlva társadalmi munká­jukat, anyagi hozzájárulásu­kat. A műszaki osztály, mivel újabb beadványok is sürget­ték, elkészítette a mintegy 200 méteres útszakasz szilárd bur­kolatiak bevonásának tervét, és azt az idén tanácsülés elé terjesztette, de a tanácsülés, fedezet hiányában, nem járult hozzá kivitelezéséhez. A lakókat a legjobban az ag­gasztja, hogy még az utca jár­da- és útszintjét sem jelölték ki, így lehetséges, hogy a há­rom méter széles utca két ol­dalán épített házak között más­fél méteres szintkülönbség is akad. és egyes házak már meg­épített, stabil kerítése egy mé­terrel a jelenlegi szint alá ke­rült. Azt, hogy egyelőre nem kap­hatnak aszfaltutat, megértik a lakók, de a szintkijelölés halo­gatására nem találnak magya­rázatot. (r —ó) ENNYIRE? Tíz takarékbetétkönyv A váci Járásbíróság föld- szintjén van egy nagy­méretű hirdetőtábla. Sokan megfordulnak a Mártírok útja 14-ben, így sokan olvassák a gépelt értesítéseket árverés ki­tűzéséről, eltűnt személyek holttá nyilvánításáról, bírósági határozatokról. Minap érdekes hirdetmény­sor ötlött a szemembe. Szabvá­nyos, egyforma szöveg, csak a nevek változnak — és a pénz­összegek: tíz takarékoskodó ember, aki elvesztette OTP-be- tétkönyét, a nagy nyilvános­ságot veszi igénybe, s a hivata­los szerv segítségét, hogy hoz­zájusson vagy a takarékbetét­könyvhöz, vagy a betett pénz­összeghez. IVlem kis összegekről van szó. L ' Még nyolcezer forintos is akad köztük. Ki gondolta vol­na, hogy ennyire szórakozot- tak, figyelmetlenek vagyunk? (— pr —) Ha a lakosság Beszélgetés a dunakeszi tanács kereskedelmi osztályának vezetőjével Kevés nagyközség van olyan sajátságos helyzetben, mint Dunakeszi. Lakossága száma egy kisebb városét, ingázóié egy faluét közelíti meg. Ipar­ral rendelkezik, üzlethálózata viszont rendkívül elmaradott. A peremterület is Vezekényi Ferencné, a helyi tanács kereskedelmi osztályá­nak vezetője joggal panaszko­dik. — Se szeri, se száma azok­nak az üzleteknek, éttermek­nek, amelyek ma már egyál­talán nem felelnek meg a korszerű követelményeknek — mondja, majd így folytat­ja: — Évek óta egy helyben to­pogunk. A nagyközségben élő körülbelül huszonnyolcezer ember tej- és tejtermékellá­tása mennyiségben kielégítő, de az áru higiénikus tárolása, figyelembe véve a körülmé­nyeket, nagy gondot jelent. Egy hatvan négyzetméter alapterületű vegyesbolt, vala­mint egy ötszáz négyzetméter alapterületű ABC-áruház fel­építése az elkövetkezendő ötödik ötéves tervben szerepel. — Mi a legsürgetőbb fel­adat a községfejlesztésben? — Mindenekelőtt a bolthá­lózatot kell bővítenünk, hogy ne csak a régi centrum és a gyártelepi rész kapjon vi­szonylag jó ellátást, hanem a peremterület is, például Rizs- kása-hegy és Szabadságliget. — Ruházati boltot nem lát­tunk sehol. — Pedig hat szaküzletünk van, de azokban csak a leg­szükségesebb holmik kapha­tók, semmi választék. — Sokan Pestre járnak be dolgozni a nagyközségből. Szolgáltatások — Sajnos, pedig Dunakeszin is kellenének a szakmunkás­kezek. A kereskedelemben például egyáltalán nincs után­pótlás. Azok a tanulók is, akik itt végeznek, elmennek. A szolgáltatásokkal hasonlókép­pen rosszul állunk. A község­ben két férfifodrászunk van. A nők valamivel „szerencsé­sebbek”, mert egy kozmetikus­áé három női fodrászrészleg áll rendelkezésükre. Szolgálta­tásokat csak a kisiparosok vállalnak. A Pest megyei Szolgáltató Vállalat, vala­mint a GELKA, a megállapo­dás szerint, szolgáltatóházat épít majd. Közvéleménykutatás — Hol szórakoznak a fiata­lok? — Főként Pesten, mivel egyetlen kulturált vendéglátó- helyünk sincs. A meglevők volt magánkocsmák. Az üze­meltető Vendéglátóipari Vál­lalat csak a legszükségesebb javítási és felújítási munkála­tokat végezteti el, anyagi fe­dezet hiányára hivatkozik. Ét­termünk tulajdonképpen van, és mégsincs. — Hogyhogy? 1 — Úgy, hogy jelenleg egyik sem üzemel. A Pavilont most újítják fel teljesen, remélhe­tőleg 1975 második negyedé­ben fejezik be a munkálato­kat, a váci ÁFÉSZ pedig a Szárnyaskerék épületén javít- gattait éppen egyet-mást. — A két étterem sem lesz elegendő a lakosság igényei­nek kielégítésére. — Természetesen. Néhány hónappal ezelőtt tájékozód­tunk a községben és a közvé­leménykutatás eredményekép­pen a Liget utca— Tanácsköz­társaság út sarkán vendéglá­tóipari kombinátot, az Alkot­mány téren zenés kisvendég­lőt, Szabadságligeten pedig olyan létesítményt kívánunk építeni, amelyben a vendégek főtt ételeket is fogyaszthatnak. — Mikor? — Ezek s a korábban emlí­tett, a lakosság részéről jelent­kezett jogos igények, csak távlati tervben elégíthetők ki, jórészt,- társadalmi összefogás­sal. Szente Erika A beszámoló megvitatása és elfogadása után a taggyűlés határozatot hozott a politikai munka további erősítésére, a technikai dolgozók bevonására a továbbképzési rendszerbe, a tanulók politikai nevelésének fokozására, a szaktárgyi órák adta lehetőségek révén a fia­tal pedagógusok pártmunká- vali megbízására, elsősorban a KISZ-szervezetben, a három iskola közötti kapcsolat továb­bi javítására, majd megvá­lasztották a vezetőségválasztó taggyűlés tisztségviselőit. Rajki László Hidegkonyhai készítmények bemutatója Közkedveltté váltak váro­sunkban a hidegkonyhai ké­szítmények. Teljes választé­kuk megismertetésére a Vác és Környéke Élelmiszer Kiske­reskedelmi Vállalat a deákvári ABC-áruházban kóstolóval egybekötött bemutatót tartott. A szakemberek elmondták, hogy a tavalyi forgalom meg­kétszereződött, új boltok is bekapcsolódtak a hidegkony­hai termékek értékesítésébe, és beváltak a külön tálcán el­készített egy-, két-, illetve há­romszemélyes hidegtálak. Az utóbbi időben rendszeressé vált, hogy a vállalatok, intéz­mények és magánosok ünnepé­lyekre szépen feldíszített, 5— 10—15 személyes dísztálakat rendelnek, melyeken, a kíván­ságoknak megfelelően, a kaszi­nótojástól az őzgerincig min­den megtalálható. (— sgy —)

Next

/
Thumbnails
Contents