Pest Megyi Hírlap, 1974. december (18. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-19 / 296. szám

Jegyzet Több támogatást! Napjainkban felelős fó­rumokon, rádióban, újsá­gokban egyaránt igen sok szó esik az úttörőmozga­lomról. Egyre több erőfe­szítés történik országszerte az úttörőmunka tárgyi fel­tételeinek javításáról. A körülmények — jól tudja ezt mindenki — nem a leg­jobbak. Úttörőcsapataink 70 százalékának — országos szinten — nincs csapatott­hona, vagy olyan önálló helyisége, amely az úttörő­munkát szolgálná. Járá­sunkban ez az arány még rosszabb. Nem véletlenül kérték az úttöröparlamen- teken szinte mindenütt a pajtások úttörőházak, -szo­bák, sportolásra, kulturális célokra alkalmas helyisé­gek építését. Történtek ugyan kezdeti lépések. Az állami intézke­dések hatására — idén elő­ször — az úttörőcsapatok is kaptak az ifjúsági tör­vény biztosította pénzből. Nem sokat — de minden­esetre többet, mint eddig. Az elmúlt időben meggyor­sult — és ez örvendetes — az óvodák építése. Az óvodásokból azonban isko­lások lettek vagy lesznek, kisdobosok, úttörők — és egyetlen felnőtt számára sem lehet közömbös, hogy milyen körülmények kö­zött élhetik mozgalmi éle­tüket. Mert mozgalmi élet ez, rengeteg feladattal, ér­tékes cselekedettel, embert formáló tevékenységgel. A lehetőségek korláto­zottak. De most, amikor az elkövetkező év költségveté­sét hagyják jóvá taná­csaink, üzemeink, termelő- szövetkezeteink, gondolja­nak. erre a korosztályra is. Azokra a gyerekekre, akik lehet, hogy jövőre már ab­ban az üzemben fognak dolgozni, ahonnan a se­gítséget kapták. Nem mindegy, hogy a gyermek mit trfcz útravalóul a ta­risznyájában ... (szatti) XVI. ÉVFOLYAM, 296. SZÁM 1974. DECEMBER 19., CSÜTÖRTÖK Taggyűlést tartottak a kisiparosok Új iparjogosítványok - hiányszakmákban Kevés a tanaié - Márciusi kiállítás A KIOSZ monori körzeti csoportja a napokban tartot­ta taggyűlését, amelyen részt vett Űrbán László, a KIOSZ j Pest megyei titkárhelyettese is. Makiári Mihály, a monori kör­zeti titkár tartott beszámolót. Elmondta, hogy a kisiparosok is bekapcsolódtak a kongresz- szusi versenybe, 368-am vál­laltak panaszmentes munkát, 271-en 6 és 12 hónapos jótál­lást, 157-en pedig ügyeletet tartottak vasárnapokon, ün­nepnapokon. Az általános és szakmai ismeretek fejlesztése érde­kében előadásokat szer­veztek, szerveznek — saj­nos, kevés részvevővel. A legutóbbi, adó- és árkép­zésről tartott előadáson a két­száz meghívott közül csupán harmincán jöttek eL Ez év eleje óta liarminchatan kaptak új iparjogosítványt, huszonkilencen iparuk meg­szüntetését kérték. Negyven­két felszólítást küldtek ki a kontároknak, közülük tizenki­lencen kérték már a műkö­dési engedélyt. Sikerült a szol­gáltató hálózatot bővíteni a hiányszakmákban is: férfisza­bó, cipész, parkettcsiszoló, fé­nyező, szobafestő, lakatos és autószerelő kisiparosra volt szükség. Jó a kapcsolat a tanácsok­kal — mondta Makiári Mi­hály. — A járási hivatal ipar­ügyi előadója az esetleg fel­merülő vitás kérdésekben min­dig segítséget nyújtott. , A monori körzetben 86 szakmunkástanuló van, A lét­szám — sajnos — egyre csök­ken. pedig szép feladat a szak­munkás-utánpótlás nevelése. A KIOSZ monori körzeti csoportja felajánlotta se­gítségét a szakmunkáskép­ző iskolának: a gyengébb tanulókat korrepetálják, a jókat jutalmazzák. A felajánlást eddig - az iskola nem vette igénybe. Dicséret illeti a kisiparoso­kat — hangzott el a járási hi­vatalban októberben megtar­tott tájékoztató előadáson. Nemcsak a szinte hibamentes szolgáltatási, javítási munkák elvégzéséért, hanem a társa­dalmi munkákban való aktív részvételért is. 1971 márciusálban közösen a szakmunkásképző iskolával kiállítást rendeznek. A beszámoló jelentést köve­tően kérdések hangzottak el az anyaghiánnyal, az adózás­sal, a tairiulótartással kapcso­latban, melyekre Gál Sándor, a járási hivatal iparügyi elő­adója s Urbán László, a KIOSZ megyei titkárhelyette­se válaszolt. (zs.) Pénzjutalom — KISZ-szervezeteknek A KISZ monori járási vég­rehajtó bizottsága a kiemel­kedő munkájáért öt alapszer­vezetet részesített pénzjuta­lomban, a monori MÁVAUT, az állami gazdaság szerviz­üzeme, a vecsési Ferróelekt- rika, az úri területi és az ül­lői pedagógus-alapszerveze­tet. TANÁCSÜLÉS ÜLLŐN Megrendelték a vízmű tervét Üllő nagyközség tanácsa ülést tartott. Erdei Gábor ta­nácselnök beszámolt a lejárt határidejű határozatok végre­hajtásáról és a két ülés között tett fontosabb intézkedések­ről, majd ismertette a vb ja­vaslatát arról, hogy a piacte­ret a hely miatt helyezzék át a Malom utcából a Pásztorház előtti térre, Bejelentette, hogy a XI. pártkongresszus és felszaba­dulásunk 30. évfordulója tisz­teletére a tanács és a Hazafias Népfront együttes társadalmi munka vállalási felhívást bo­csátott ki. Már eddig is jelentős felajánlások vannak; különö­sen az újabb óvoda létesítésé­re tettek felajánlást. Az álta­lános iskola úttörőcsapata ko­moly tevékenységet fejtett ki a közterek parkosításánál. A községi tanács megrendel­te a vízmű létesítéséhez a ki­vitelezési tervet. A tervek ké­szítése 2,3 millióba kerül. A két község, Üllő és Gyömrő, ígéretet kapott, hogy azt az összeget megyei támogatásból biztosítják. Első napirendi pontként tár­gyalták a végrehajtó bizottság beszámolóját a tanácsi hatás­körök gyakorlásának 1974. évi tevékenységéről. Ismertették a nem tanácsi szervekkel való sokoldalú kapcsolatot. Együtt­működési szerződéssel segítik a tanács és a vb munkáját, a Hazafias Népfront, az MHSZ, a szakmaközi bizottság, a Kos­suth Tsz, Üllő és Vidéke ÁFÉSZ, a Pest megyei Posta és újabban a MÁV igazgató­ság is. A cél a település fej­lesztése. Ez évben eddig há­rom tanácsülést tartottak, ezen 58 hozzászólás és 25 interpel­láció hangzott el. Azokat a ja­vaslatokat, amelyeket ebben az évben nem sikerült meg­oldani, 1975. évben tervfel­adatként kezelik és a lehető­séghez képest megvalósítják. A végrehajtó bizottság ki­emelt feladatként foglalkozik az ifjúság helyzetével. A nő­politika érdekében végzett munka pedig kiemelkedő he­lyet foglal el a népesedési po­litikai határozatok végrehajtá­sánál. A tanácsban a nők szá­ma tizenkettő. Molnár Károly, a Hazafias Népfront elnöke sérelmezte, hogy vannak olyan tanácsta­gok, akik nem tesznek eleget a kötelességüknek. Nem jelen­nek meg az üléseken, sem a klubösszej öveteleken. Többek hozzászólása után a napirendi pontokat a tanács egyhangúlag elfogadta. Le- hóczky Károly vb-titkár végül javaslatot terjesztett elő a köz­ségié jlesztési járulékok meg­állapításáról. A tanács egy­hangúlag kimondta, hogy gya­logjárda után a háztulajdono- i sok ezer forintot, útépítésnél pedig kétezer forintot fizetnek hozzájárulásként. (em.) A gáz- és olajelláiás Termelési értekezlet a vecsési gázüzemben Fenyőfa- és télapóünnepély „Műsor” öt ven gyereknek A Vetőmagtermeltető és Értékesítő Vállalat monoi. termelési központjában hét­főn délután fenyőfa- és tél­apóünnepélyt rendeztek a dolgozók gyermekei részére. Már napokkal előtte lázas készülődés folyt a társadal­mi szervezetekben: a szak- szervezet, a KISZ, a nőtanács és a szocialista brigádok tag­jai között. Nem kis felada­tot kellett megoldani: ötven gyermeknek készültek örö­met szerezni, akik ezen a dél­utánon nagy izgalommal vár­ták a Télapó megérkezését. A délelőtt folyamán a Grábner Emil brigád gyönyö­rűen feldíszítette a három­méteres sudár fenyőfát, amely csodálatosan tündö­költ a színes fényárban. Ami­kor elérkezett a kicsinyek ideje, bevonultak az újtelepi iskola kisdobosai, akiket az Erdei Ferenc szocialista bri­gád hívott meg. A kisdobo­sok szépen betanított mókás, verses vetélkedőt mutattak be, amellyel nagy sikert arattak. Kipirult, izgatott arcú csöpp­ségek hallgatták a szépen csengő rímeket és egyik ámulatból a másikba estek. amikor hosszú piros köntö­sében bevonult a hófehér szakállú Télapó, kezében puttonnyal, amely minden­féle finom csemegével volt A Monori Járási Szolgáltató Szövetkezet FELVÉTELRE KERES monori, gyömrői és ecseri részlegeibe lakatos, asztalos és hegesztő szakmunkásokat. Jelentkezni lehet: a központi irodán, Gyömrő, Steinmetz kapitány u. 23. tele. Egyszerre néma csönd lett a zsúfolt teremben. A Télapó dörgő hangon megkérdezte: jók voltatok, szót fogadtatok szüléiteknek? A kicsik megszeppenve felel­ték: igen, jók voltunk, Tél­apó bácsi és jók is leszünk. Körmendi Kriszti, Szabó Robika és társaik szép ver­sikéket szavaltak, bemutat­ták tudásukat a Télapónak, akinek a puttonyából sok­sok mindenféle előkerült: volt benne cukorka, csokolá- j ré, kisbaba, spórkassza, me­sekönyv, öltöztetőbaba, lab­da ... I A sok szép ajándékot tóm- i bolán sorsolták ki a kicsi-! nyéknek, akik örömtől át­szellemült áhítattal kísérték figyelemmel a számukra cso­dálatos eseményt. Mindenki­nek jutott ajándék. Végül hadd írjuk le azok­nak a névsorát, akik ezen a napon fáradozásukkal köz­vetve, vagy közvetlenül ré­szeseivé lettek ötven gyer­mek maradandó élmény- szerzésének: Petries József né, Szőke Jánosné, Dóczi Mar­git, Szegedi Károlyné, Kra- hulcsán Zsuzsa, Kovács Má­tyásáé, Pete György, Dayka István, Tözsér János, Bur­ján Imre és Burján László. Hörömpő Jenő A Siófoki Gáz- és Olajellá­tó és Szállító Vállalat vecsési üzemében megtartották az év utolsó termelési tanácskozá­sát, amelyen Somogyi Lajos, a község tanácselnöke is részt vett. Kérész Sándor, az üzem szakszervezeti titkárának meg­nyitója uitán Dankó József üzemvezető tartott beszámolót az elmúlt időszakban, elvég­zett munkákról. Beszédének első részében felszabadulásunk közelgő, 30. évfordulóját mél­tatta, majd a továbbiakban a párt XI. kongresszusának több irányelveit ismertette. — Az elmúlt esztendőben igen sok szociális intézkedés megtételére került sor. Többek között: biztosították néhány gáz­átadó állomás dolgozóinak az ivóvízellátását, vala­mint az irodahelyiségek megfelelő fűtését és a dol­gozók tisztálkodási lehető­ségeit. Most az a legfontosabb fel­adat — amint Dankó József elmondotta —, hogy a téli üzemellátást biztosítsák. A megnövekedett fogyasztás miatt feszítetté válik a tem­pó. A legkisebb lazaság, fe­gyelmezetlenség is súlyos kö­vetkezményekkel járhat. Veszélyeztetheti Buda­pest gázellátását, illetve az északi iparvidék ener­giaellátását. Elismeréssel szólott a vo­nalőrök becsületes munkájá­ról. Ök állandóan a vonalat járják és esőben, sárban is éberen őrködnek a szállítás biztonsága felett. Külön is megdicsérte a cso'portvezeitőjü- ket, Bánföldi Györgyöt, a vo­nalőrök közül pedig Palkó Gézát. Megmelékezett a szocialista brigádok felajánlásairól, ame­lyeket hazánk felszabadulásá­nak tiszteletére tettek. A po­litikai oktatásról szólva el­mondotta, a gázüzem minden dolgozója rendszeresen részt vesz az oktatsában. A KISZ- alapszervezet 1974-ben új ve­zetőséget választott. Az új ve­zetőség igen jól látja el fel­adatát. Az üzemi négyszög kapcsolata jó, határozatokat csak a testület döntésével hoznak. A tanácskozás befejező ré­szeként az elmúlt időszakban hozott szakszervezeti döntések ismertetésére került sor. B. Zs. Elfogták a monori pincék fosztogatóit Az elmúlt hetekben betörő­banda tartotta rettegésben Monoron a strázsahegyi pin­cék és présházak tulajdono­sait, akik meglepődve tapasz­talták, hogy pincéiket feltör­ték. Több használati eszközük is hiányzott, ezeket is a betö­rők vitték el. A rendőrség a bejelentések után bravúros nyomozással kézr ekerítette a tetteseket: Raffael László 18 éves, R. S., K. S. és K. Gy. fiatalkorú mo­nori lakosokat. Megállapították, hogy négy pincébe törtek be, s ugyan­ennyibe kíséreltek meg beha­tolást. Az egyik pincének még a falát is kibontották, de be­menni már nem tudtak. A rendőrség a fosztogatóikat előzetes letartóztatásba he­lyezte. Postafiók 51. Nem vettük fel hiába az ünneplő ruhánkat Hétfőn reggel 9 óra tájiban mintegy húsz tagból álló idős férfi és nő gyűlt össze a pili­si házasságkötő teremben. Be­szélgettek, ismerkedtek, majd felkerekedtek és sétálva meg­indultak a Zsák utca felé. Itt rendezték be ugyanis a nagy­községi öregek otthonát. A kapuban már várták őket. Csajka Kálmánné és. munka társa, a vendégvárók udvari­asságával tessékelték beljebb az idős embereket, akik gon­dosan törölgették cipőiket a sárkaparón és egymást biztat­va vonultak az ebédlőbe, ahol kényelmesen elhelyezkedtek és beszélgettek. Pontosan 10 óra 30 perckor megérkezett Földváry György, a nagyközségi tanács vb-tit- kára, Csömör Sándor né, a pi­lisi pártbizottság tagja és Ha- luszka Mihály, a tanács vb- tagja, hogy átadják az idős Gyakorlott TGRONYDARU KEZELŐT FELVESZÜNK TDÖ 20 tm-es típusra. Munkahely. Vecsés, OTP-lakóteiep. Étkezési lehetőség és munkásszállás van. Jelentkezés személyesen, Vecsésen, Berencsy László főépítésvezetőnél. embereknek a napközi ott­hont. Földvári György meleg­hangú köszöntése után vázol­ta a napközi otthon létrehozá­sának előzményeit. Kisházi Imre bácsi az első- napos otthon, elsőnapos lakó­ja udvariasan engedélyt kért a szólásra és társai nevében is köszönetét mondott az ál­lamnak & a község vezetői­nek. A katonás mozgású Imre bácsi emelt fővel beszélt, úgy tett mintha nem érezné, hogy közben könnyei peregnék. Egy női hang még kiegészítet­te: — Nem vettük fel hiába az ünneplő ruhánkat. A napközi otthon legfiata­labb lakója 60, a legidősebb 94 éves. * Bognár József né MŰSOR MOZIK Gomba: Álljon meg a me­net. Monor: Lázadás a buszon. Úri: Álmodó ifjúság. Vecsés: Várunk, fiú. MŰVELŐDÉSI HÁZ Monoron, 18 órakor az ifjú­sági klubban ének, zene, tánc, viccparádé; a Vigadó feletti klubhelyiségben a motoros klub tagjai találkoznak. 1 fazéké Katikát „vallatja” a Télapó. Mutnéfalvy Adorján felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents