Pest Megyi Hírlap, 1974. december (18. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-17 / 294. szám

POLGAR! VÉDELEM 3 RBV-védelem Mentesítjük élelmiszereinket Elsősorban a meleg nyári időszakban — de az idén ok­tóberben is — több alkalom­mal olvashattuk az újságok­ban, hogy ételmérgezéssel szál­lítottak embereket kórházba. A szennyezett, fertőzött hús­áruk, tésztafélék, nyáron a romlott fagylalt, a háztartá­sokban nem megfelelően tá­rolt, hűtött ételek már sok tragédiát okoztak. Esetleges háborús helyzet­ben a tömegpusztító fegyve­rek közvetlen és másodlagos hatásait túlélt embereket az egészséges élelmiszer és ivó­víz hiányában hasonló veszély fenyegeti. A radioaktív vagy vegyi szennyezett, biológiai anyagokkal fertőzött étel vagy ital újabb megbetegedést okozhat. Az atomrobbanásit követő időben a radioaktív felhő ki- szóródási útjába kerülő terü­letekről neim lehet betakarí­tani a gabonát, zöldséget és gyümölcsféléket. Az élelmi­szerhiányt tovább növelhetik a tömegesen és meglepetés­szerűen végrehajtott vegyi, vagy biológiai támadások is. Szervezett megelőzés Ilyen körülmények között súlyos ellátási zavarok, éhín­ség, tömeges betegség, járvá- nyoík léphetnek fel. Helyesebben, lépnének fel. ha nem történne meg a szer­vezett, széles körű, qiegelőző RBV-védelem az élelmezési szakalakulatok kiképzésével, anyagi-technikai felszerelésé­vel, a szükséges intézkedé­sekkel. Pest megyében is folyik ilyen felikészülés. Eredmé­nyesen befejeződött a megyei, a járási és a városi élelme­zési szakszolgálatok parancs­noki állományának kiképzése. Utána a nagy élelmiszerüze­mek, a kereskedelmi hálózat vezetőinek kiképzésével foly­tatódott az oktatás. Jelenleg már a járási-városi törzsek szervezik, irányítják és ellen­őrzik a beosztott állomány kiképzését. A budai járás élel­mezési szakszolgálat-parancs­noksága komplex bemutató- gyakorlatot szervezett Solymár nagyközségben. Az akcióhoz jelentős segítséget nyújtott a nagyközségi tanács elnöke. s az illetékes kereskedelmi vállalat igazgatója. A gyakorlaton nemcsak a szakszoölgálat. hanem az ön­védelmi, az egészségügyi és a vegyivédelmi állomány is részt vett. Harminc százalék a háztartásokban Ez azonban csak egy része a feladatoknak. A statisztikai adatok szerint az ország étel- in iszerkészle bének csaknem 30 százaléka a háztartásokban van felhalmozva. Ez a hatal­mas mennyiség döntő fontos­ságú tartalék, nem lehet le­mondani róla. Adott esetben, ha csak né­hány napig képesek a csalá­dok biztosítani maguknak az élelmet — éppen azért, mert megóvták azt a szennyeződés­től, fertőzéstől — és nem szo­rulnak a központi készletek­re, ez már rendkívül nagy jelentőségű. Vizsgáljuk meg ezekután az élelmiszer-védelem egyik fon­tos elemét:'a fedő- és a cso­magolóanyagok védőképessé­gét. , Ezek elsősorban az úgyne­vezett másodlagos hatások­kal szemben nyújtanak védel­met, például a radioaktívpor vagy csapadékok, továbbá a cseppfolyós mérgező vegyi anyagok és a fertőző betegsé­geket okozó mikrobák ellen. Korszerű csomagolóanyagokkal Mindhárom esetben nyil­vánvaló, hogy elsősorban fe­lületi szennyezéssel, fertőzés­sel kell számolni. A jól záró üvegékben, kon­zervdobozokban forgalomba hozott élelmiszerek, teljes biz­tonsággal fogyaszthatok, csu­pán külső mentesítésüket, fertőtlenítésüket kell megol­dani. A több rétegű csomagoló­papír, papírzsák a rádióaktív- porsziennyezödés és a gáz- halmazálapotü vegyi anyagok ellen jól véd, azonban a ned­vességet nem bírja, csak szá­raz mentesítése jöhet szóba. Az impregnált papír egy vagy több rétegben mind a por-, mind a cseppszennyező- dés ellen néhány órán át ki­elégítő védelmet nyújt, de a nedvességre ez is érzékeny. A cellofán, por- és gőzhatá­sok ellen megbízható, azon­ban cseppszennyeződés ese­tén nem kielégítő a védőké­pessége. A polietilén- és PVC-fóliák igen alkalmasak por-, csepp- és gőzhatás ellen, alkalmazá­suk célszerű és javasolt. Mint tapasztalható,. az üzletekben is egyre több ilyen csoma­golású élelmiszer kerül for­galomba. Az alufólia kielégítő védel­met nyújt, zárhatósága azon­ban nem tökéletes, emiatt nem gőz- és gázbiztos. Hajóssy János Akik tiszta vizünket biztosítják Tavaly a polgári védelmi önvédelmi szervezetek kikép­zése — többi között — külö­nösen sikeres volt a Pest me­gyei Víz- és Csatornamű Vál­lalatnál. (Néhány terület, így Vác, Szentendre és Gödöllő nem hozzájuk tartozik.) A vállalatnak 42 községben, illet­ve városban vannak munkahe­lyei és ezeket 8 üzemmérnök­ség irányítja. A polgári védel­mi oktatás is ilyen lépcsőze­tesen zajlott. Vegyivédelem Budaörsön Barta Antal igazgató polgá­rivédelmi parancsnok, és Ju­hász András törzsparancsnok, háromnapos oktatáson vettek részt. Ezt követte a budaörsi központban az önvédelmi al­egység-parancsnokok, parancs­nokhelyettesek kiképzése, akik azután saját területükön tar­tottak előadást. A dolgozók, a beosztott állo­mány tagjai kétszer 8 órás, az Önvédelmi alakulatok tagjai háromszor 8 órás előadássoro­zaton ismerkedtek a tudniva­lókkal. A képzést a Pest me­gyei polgári védelmi parancs­nokság is segítette, előadók­kal. és oktatófilmekkel. A dolgozók kiképzése során a polgári védelem szervezeti felépítéséről, a tömegpusztító fegyverek hatása elleni véde­lemről hangzott el tájékoztató. A vegyivédelem különös je­lentőségű, ennél a vállalatnál, hiszen minden időben elenged- -Ofziq ziapai vjzsp v uopojetf sítása. Érthető, hogy elsődle­gesen erről a témáról beszél­gettünk Juihász Andrással. Védterület —■ belépni tilos! — A kutak vizét állandóan ellenőrizzük. A budaörsi köz­pontból laborkocsi jár ki víz­mintákat venni, s ha a vizs­gálat valamilyen „eltérést”, mutat, ígyímagasabb - vastartóimat, vagy kóüfertő- zést, azonnal tisztítják,' fertőt­lenítik a kutat. Ez soronkívüli munka, hhiszen fél évenként valamennyi^ tároló vizét leen­gedik, s kuisztítják a kútat. A vízszolgáltatás ilyenkor is zavartalan .legfeljebb valame­lyest a mennyiség csökken. — Minden víztárolót védte­rület övez. Ez nemcsak kerí­tést jelent, hanem azt is, hogy olyan részre telepítik ezeket, ahol kizárt a talajon keresztü­li szennyeződés veszélye. A védterületre tilos idegeneknek bemenni, hiszen belépésük fertőzést okozhat. A víztározók szellőzőnyílását biztonságosan zárják el. Ennek, de az egész vízműrendszer védelmének különösen háború esetén nagy a jelentősége. A vállalat másik profilja, mint nevéből is kitűnik - a szennyvíz tisztítása, elvezeté­se. — Az aknákban, bukóaknák­ban, tartályokban a „derí­tőkben”, amelyeket szaknyel­ven műtárgynak neveznek, úgy tisztítják a szennyvizet, hogy „levegőztetik” és elsősor­ban klórral, klórgázzal közöm­bösítik a fertőző anyagot.. Ér­dekesség, hogy a szennyví-tisz- tító-telepéken észre vehető, ha sokan végeznek nagymosást, ÉLELMÜNK, ITALUNK VÉDELMÉBEN Háborús viszonyok kö­zött rendkívül nagyfon­tosságú, hogy élelmi­szer, ivóvíz szennyezet­lek tiszta, kifogástalan minőségben álljon ren­delkezésre. Ennek biz­tosításáról szól három írásunk. ilyenkor nagyon habos a víz. Esetleges háborúban, ha nem gondoskodnának a szennyvíz különösen veszélyes járványos tisztításáról, elvezetéséről az betegségeket okozhat. Jól felkészült apparátussal A kiragadott példák is mu­tatják a Pest megyei Víz- és Csatornamű Vállalat rendkí­A korszerű csomagolású tejter­mékek — sajt, túró, tejföl, tejszín — adott esetben is biztonságosan fogyaszthatok« A tej^ és tejtermékek az alapvető élelmiszereink kö­zé tartoznak, amelyekre gyermeknek, felnőttnek egy­aránt szüksége van. Éppen ebből az elgondolásból ki­indulva nélkülözhetetlenek esetleges rendkívüli körül­mények között is. Egyértel­mű követelmény az is, hogy ilyen időszakban fokozott mértékben kell óvni a beér­kező és feldolgozásra váró tejet a radiológiai, biológiai és vegyi szennyezettségtől. De ugyanilyen fontos, hogy a be­érkező szállítmányok tiszta­ságáról, illetve az esetleges szennyeződéséről, fertőzött- ségéről is tudomást szerezze­nek. A Budapesti Tejipari Vállalat, amely kapcsolatban áll Pest megyével is, e fel­adatra, a mintavétel szak­szerű elvégzésére, az ellen­őrzésre már napjainkban fel­készítik az ott dolgozókat. A lemért és minőségileg ellenőrzött tej csőalagúton ér­kezik az üzemépület előtá­roló tartályaiba. A töltő-, ürí­tő- és tisztítóvezetékek pneu­matikus szelepekkel készül­tek és központi vezérlőpult­ról működtethetők. A feldol­gozás során végig biztosított a zárt rendszer. Ezenkívül a tej és tejtermékeket is olyan anyagok felhasználásával cso­magolják, amelyek megfelel­nek a polgári Védelmi köve­telményeknek. Az elmúlt évek során a tej­ipari termékek csomagolása jelentősen korszerűsödött. Ezt a változást a fogyasztók igé­nyein kívül az önkiszolgáló bolthálózat gyors kialakulása, a könnyen alakítható mű­anyagok megjelenése tette lehetővé. A fejlesztés során már az RBV védelmi szem­Tej — védőcsomagolásban pontokat is figyelembe vet­ték. A Magyar Tejgazdasági Kí­sérleti Intézetben öt éve foglalkoznak RBV védelmi kutatásokkal. Feladatuk a tejiparban használatos cso­magolások minősítése a má­sodlagos radioaktív, bioló­giai, vegyi harcanyagokkal szembeni védőképesség és a mentesíthetőség szempontjá­ból, Az így nyert tapaszta­latokat használják fel a cso­magolás fejlesztésében, Cso­magolóanyagok kiválasztásá­nál, és a legmegfelelőbb cso­magolási forma kialakításánál. Az intézet a vizsgálatok során nem csupán a korsze­rű kereskedelem igényeit ve­szi figyelembe, hanem a pol­gári védelmi előírásokat is. Így a többi között a lebegő radioaktív porok elleni vé­delmet, a mentesíthetőséget. A kísérletek a mentesítési technológiákra is kiterjednek. Itt olyan megoldásokat keres­tek, amelyek lehetővé tették a jó hatásfokú tisztítást és a termelékenységet. A művele­teket olyan berendezésre dol­gozták ki, amelyek a tej­ipari üzemekben ma is ren­delkezésre állnak vagy némi átalakítással felhasználhatók. A tejipar természetéből adó­dóan a higiéniai elvárások bizonyos mértékig egybees­nek az iparral szemben tá­masztott RBV megelőző vé­delmi követelményekkel. Mindezek alapján megálla­pítható, hogy a legtökélete­sebb védelmet a légmentes zárású fémcsomagolások biz­tosítják — alumínium tubus, ónozott acéldoboz, gyűjtő- szállító kiskonténer. A he­gesztett és klipszelt zárású műanyagcsomagolások legna­gyobb része megfelel a kö­vetelményeknek, sőt vegyi harca»yagok ellen is mintegy 6 órán át védelmet nyújt. A tejüzemben tapasztaltak arra mutatnak, hogy az élei- ( ( miszeriparban alapvető tö­rekvés: már a mai termelési követelményeket úgy szabják meg, hogy adott esetben biz­tosítani tudják termékeik vé­delmét és ezáltal a lakosság ellátását. Tóth Károly vüli helyzetben is Igen fontos feladatát. Munukáju'kbam a hi­giénia, az egészségügyi előírá­sok betartása döntő szerepet játszik. Ennek érdekében a dolgozók rendszeres ellenőrző orvosi vizsgálaton vesznek részt, kötelező védőoltásokat kapnak. Azokon a helyeken, ahol ez megköveteli, Speciá­lis védőruhában tevékenyked­nek, így például a kútak tisz­tításánál. A víz, méghozzá az egész­séges tiszta víz, ősidők óta éle­tünk egyik elengedhetetlen fel­tétele. Hogy napjainkban, s egy esetleges háborúban is rendelkezésünkre álljon, an­nak érdekében jól felkészített apparátussal — munkásoktól a laboratóriumi dolgozókig — fáradozik a korábban kiváló címet is elnyert vállalat, s pol­gárivédelmi aktivistái. Klein A raktárakban Fólia és zsilip A polietilén fólia .oma fotóanyagként védelmet nyújt a szennyeződésük ellen. A beérkező szállítmány ellenőrzése műszerrel, vé­dőruhában, pv-gyakorlaUm. Szalay Béla felvételei A raktárakban tárolt élelmi­szer-készleteket elsősorban a sugárzó, mérgező anyagok ha­tásai ellen kell megvédeni. Ezért a helyiségeket tökéletes nyílászáró-szerkezetekkel és szellőzőberendezésekkel látják el. A szennyeződés megakadá­lyozásának eszközei: a lég- és gázzsilippel épített bejárat, az ablakok és ajtók műanyagfólia függönyös lezárása. A lakosság ellátása szem­pontjából az élelmiszerboltok­ban tárolt készletek, valamint a burgonya és más zöldségfé­lék megelőző védelmének is fontos szerepe van. Az üzle­tekben a közétkeztetési egysé­gekben, azok kéziraktáraiban ugyanaz történik kicsiben, mint a nagyobb tárolóhelye­ken. Itt is a légmentesen le­zárt ablakok, fóliába csomagolt áruk biztosítják az élelmisze­rek fertőzésmentességét. A megelőző intézkedésekhez szorosan hozzátartozik a biz­tonságos szállítás is. Ennek feltétele az olyan szállítóesz­közök használata, melyeken minden élelmiszer védetten továbbítható. ~Á Vízmintákat vizsgálják a laboratóriumban.

Next

/
Thumbnails
Contents