Pest Megyi Hírlap, 1974. december (18. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-14 / 292. szám

HEGYEI 1974. DECEMBER 14., SZOMBAT Rekonstrukció a dunabogdányi kőbányában; _ A Közép-Dunavölgyi Víz­ügyi Igazgatóság dunabogdá­nyi kőbánya üzemének dolgo­zói elsőként csatlakoztak az országos kongresszusi és fel- szabadulási munkaverseny­hez. Idén tavasszal ajánlották fel, hogy két esztendő alatt a tervezettnél 20 ezer tonnával több követ fejtenek, amelynek értéke megközelíti az egymil­lió forintot. Elképzeléseik azonban várakozáson felül kedvezően megvalósultak: no­vember végére, tehát egy évvel az ígért határidő előtt teljesítették vállalá­sukat, sőt idei éves tervüket novem­ber utolsó napjában már — 266 ezer tonna helyett — 300 ezerre teljesítették. A dunabogdányi andezitből elsősorban úgynevezett víz­építő terméskövet nyernek, amelyet a Duna szabályozásá­ra használnak fel. Idén 40—50 ezer tonna terméskő került az atomerőmű építkezésével kap­csolatos paksi gáthoz. A Ba­jai Vízügyi Igazgatóság a Mo­hács—Baja közötti Duna-sza- kaszt szabályozza a dunabog- dányi kővel, a fővárosban pe- d;g mintegy 60 ezer tonnát használnak fel a római-fürdői és a palotaszigeti víztisztító kialakításához. A kőbánya üzem másik fő ^érméké az úgynevezett for- gácskő, amelyből idén 100 ezer tonna került a Pest megyei útépítkezé­sekre. Faragott kőből, sajnos, évek Élelmiszerbolt — ideiglenesen Műszaki átadás előtt a hőközpont Új járat a lakótelepre Talán még soha nem lesték olyan izgatottan az égre szálló füstöt a szentendreiek, mint idén ősszel. Ezen múlott ugyanis 182 lakás sorsa, azaz attól, hogy a Felszabadulási lakótelepen mikor kezdi meg a hőközpont működését. A lakások zöme egy vagy fél éve készen várja a mele­get, a hőközpont azonban csak az utóbbi napokban kezdte meg próbaüzemelését: műsza­ki átadásra december 20-án kerül sor. A lakások nagy ré­szét még idén, december 15- től birtokba vehetik a türel­metlen, de boldog tulajdono­sok, január közepéig pedig va­lamennyi lakásba beköltözhet­nek a lakók. A lakótelepen már ugrásra készen várták az illetékesek az átadás napját. így tudták megoldani, hogy december'20- án élelmiszerüzletet is nyissa­nak az új lakóknak* igaz, egyelőre ideiglenes megoldás­sal, két garázs átalakításával. A lényeg azonban az, hogy nem kell messziről hazahor­dani a legfontosabb élelmisze­reket és a háztartáshoz nélkü­lözhetetlen cikkeket. A Volán Vállalat is felké­szült a lakótelep átadására, az első lakók beköltözésével egy- időben megindítja a Felszaba­dulás téri járatát. A HÉV-pá- lyaudvarról induló körjárat a hőközpontnál fordul. Termé­szetesen reggel és este, a csúcsidőben sűrített járatban viszik-hozzák a buszok a la­kótelepieket óta nem tudja a bánya kielé­gíteni az igényeket, mert kő­faragó szakmában egyáltalán nincs utánpótlás. A kongresszusi vállalás si­kere és a jelentős tervtúltelje­sítés elsősorban a bánya 10 szocialista brigádjának kö­szönhető. De része van benne a folyamatban levő 122 millió forintos rekonstrukciónak is, amely 1970-ben kezdődött és 1975 végéig tart. A rekonst­rukció célja elsősorban a jobb minőségű kő előállítása. En­nek érdekében több új gépet is vásároltak. Augusztusban helyeztek üzembe két új kot­rógépet, vásároltak két fúró­gépet is, de ezek még nem dolgoznak, és idén gyarapo­dott a bánya tíz G—116-os, 10 tonnás dömperrel. A dömpere­ket csak akkor fogják üzem­behelyezni, ha elkészült a kő­bánya és a Duna-part közötti új út. A felüljáró már áll, ter­heléspróbája megtörtént, az utat pedig tavasszal adják át rendeltetésének. A rekonst­rukció keretében a Dunánál rakodószalago­kat, a bányában pedig két kőosztályozót helyeznek majd üzembe. Knáb Mihály üzemvezetőtől megtudtuk, hogy a kőbányá­ban évek óta munkaerőhiány - nyal küzdenek. Éppen ezért a beruházás keretében a mun­kakörülményeket is javítani kívánják: fürdőt, öltözőt, ét­kezőt kapnak a bányánál a munkások, és egy modem műhelycsarnok is tető alatt van már. A községben két emeletes ház épült a közel­múltban 8 lakással. Az egyik­ben ideiglenesen a beruházást végző munkások laknak, a má­sikban az üzem irodája mű­ködik. De ha befejeződik a rekonstrukció, akkor felújít­ják a lakásokat, és annak a nyolc fiatal szakmunkásnak ajánlják fel, akik hajlandók elkötelezni magukat évekre a kőbányászattal. Hátráltatnak a régészeti leletek Járásszerte építenek a budakalásziak A Budakalászi Nagyközségi Tanács VB építő és szerelő- ipari költségvetési üzeme 33 millió forintos éves tervével elsősorban a járás igényeit hi­vatott kielégíteni. Főprofiljuk tehát az építkezés, de foglal­koznak szolgáltatással is, pél­dául Budakalászon és Pomá- zon az intézményes szemét­szállítást vállalták, a járás más községeiben pedig külön­böző tanácsi intézmények rendszeres takarítását végzik. Faragó Jánostól, az üzem ve­zetőjétől elsősorban a járás­ban folyó építkezések iránt érdeklődtünk, az idei eredmé­nyekről és nagyjából összeállt jövő évi tervekről is. — A felsorolást szűkebb ha­zánkkal, Budakalásszal kezde­ném azért is, mert itt volt idén a legtöbb munkánk. No­vember elején adtuk át a tömegszervezeti székhazat, a korszerű ABC-áruházat és hat állami lakást a tanács meg­rendelésére. Ezenkívül a Szent- istván-telepi iskolát egy tante­remmel bővítettük, és átala­kítottuk a felszabadulás úti napközi otthont, amelyben szeptember első napjaiban megkezdődi!!ete11 az egészna­pos kísérleti tanítás. — Pomázon is akad bőven teendőnk. Kivettük részünket a Hazai Fésűsfonó helyi üze­mének rekonstrukciójából, 7 millió forint értékben elvégez­tük a parkettázást és teljes központi fűtésszerelést. Még folyamatban van, de az idén elkészül a pomázi tanács és a szomszédos orvosi szakrende­lő közös központi fűtése is. — Leányfalun a strand mel­letti élelmiszerüzletet bővítet­tük, a műszaki átadásra a ná- pokban kerül sor. Tahiban pe­dig az MTA Központi Kémiai Kutató Intézetének 60 szemé­lyes üdülőjét építettük fel, amely egyik büszkeségünk, hi­szen tetszetős berendezése is szakembereink munkáját di­cséri. Szentendrén idén csu­pán egyetlen munkánk akadt: a BUDAVOX megrendelésére ifjúsági telepet adunk át, va­lószínűleg a hónap második felében. — Jövőre Budakalászon az orvosi rendelőt bővítjük, mint­egy 60—70 négyzetméterrel, ahol az ügyeleti szoba és a gyermekrendelő kap majd he­lyet. Befejezzük a 4 lakásos pedagógus társashá-z építését, az épület már áll, s valószínű­leg kora nyáron átadjuk ren­deltetésének. A legjelentősebb munkánk Budakalászon a 150 személyes óvoda építése, 4,5 millió forint értékben, de en­nek átadására csak 1976-ban kerül majd sor. / — Csobánkán tíz Cs-lakás építését vállaltuk el, valamint a tanácsház rekonstrukciója és a vendéglátóipari egység át­alakítása is ránk vár. Pilis­szántón már most folyamat­ban van az iskolabővítés: négy új tantermet adunk át az első félév végéig. — A pomázi tanács ugyan­csak Cs-lakások építését ren­delte meg rövid határidőre: nyolc lakást kell ígéretünkhöz híven jövő novemberig átad­nunk. Visegrádon 20 lakás épí­tését vállaltuk el, egy részót már jövőre elkészítjük. Nehe­zíti itt a munkát az is, hogy a teljes közművesítést is ne­künk kell kiépíteni: tehát utat, csatornát, víz- és vil­lanyvezetékeket kell a telkek­re vinnünk. —* Jövőre lényegesen több munkánk akad Szentendrén, mint az idén. Már megkezd­tük a gyógyszertár építését, igaz, átadását eredetileg csak 1976-ra ígértük, de mindent elkövetünk, hogy már jövő­re készen legyen. Sajnos a munkálatokat megnehezíti, hogy az alapozásánál újabb és újabb „régészeti leletekre” bukkanunk. Már tavasszal el­kezdtük az alapozást, és az első napokban egy római falma­radványt találtunk. A régé­szek megállapították pontos korát, nekünk pedig tervmó­dosítást kellett végrehajta­nunk. Egy héttel ezelőtt, ami­kor az alapozás utolsó pillér­jeit akartuk elhelyezni, az építők egy bralangra bukkan­tak. A Műemlékvédelmi Fel­ügyelőség nem találta különö­sen értékesnek, de azért az alapozás terveit ismét módo­sítanunk kell. Es végül hosszú huzavona után hozzálátha­tunk a szentendrei szolgál­tatóház építéséhez is, amelyet Ugyancsak 1976-ban adunk át a tervek szerint. ÜNNEP! GYŰLÉS SZENTENDRÉN A szabadság első napjára emlékeztek Levél a szovjet katonáktól Mint erről lapunk 1. olda­lán hírt adtunk, tegnap dél­után Szentendrén az OVH kiállító helyiségének nagy­termében ünnepi gyűlést tar­tottak a város felszabadulá­sának 30. évfordulója alkal­mából. Három évtized Marosvölgyi Lajos, a vá­rosi tanács elnöke ünnepi beszédében emlékeztetett a felszabadulás napjára, ami­kor a 3. ukrán front 46. had­serege 10. gárdahadtestének katonái déli egy órakor elő­őrsként megérkeztek a város­ba. A szovjet nép millióinak véráldozata árán — a szabad­ság lehetősége valósággá lett Szentendre népe számára is. Viharos gyorsasággal pereg­tek az események: egy hó­nappal később megalakult a kommunista párt szentendrei szervezete, ideiglenes elnöke Szabó József lett, majd feb­ruár 21-én létrejött a nem­zeti bizottság, megszervezték a polgárőrséget és megala­kult a városi képviselőtes­tület. Legfontosabb feladat akkor az élet, a munka meg­indítása és a lakosság alap­vető szükségleteinek biztosí­tása volt. Nagy segítséget adott ebben Samankoff ka­pitány, a város katonai pa­rancsnoka. Marosvölgyi Lajos a fejlő­dés főbb állomásairól szólva el­mondotta, hogy 1945-ben, illet­ve a felszabadulás előtt Szent­endrén csupán 35 lakásban volt vízvezeték és 1973 végén már 4800-ban. A villanyháló­zatba bekapcsolt lakások szá­ma 1734-ről közel 5000-re emel­kedett. S amíg 1945-ben mind­össze fél kilométer volt a csa­torna hossza, ma az 15 kilomé­terrel növekedett. Beszélt a ta­nácselnök a továbbiakban a la­kásépítés eredményeiről, az életkörülmények és a város jellegének alapvető változá­sairól. Díszpolgárok Az emlékezés szavai után is­mertette a városi tanács rende­letét, amely a díszpolgári cím adományozásáról intézkedik, majd átadta a kitüntető cím használatára jogosító oklevele­ket. Szentendre város díszpolgá­rai lettek: Lukács Jenő és Lu­kács József, az illegális mun­kásmozgalom 1944-ben kivég­zett mártírjai, akiknek politi­kai tevékenysége szorosan kap­csolódott a város életéhez. A mártírok nevében testvérhú­guk, Lukács Mária vette át az oklevelet. Díszpolgári címet adományozott a tanács Bella Mihálynak, a Kéziszerszám­gyár nyugalmazott igazgatójá­nak, aki 1917-től kiemelkedő Kovács Margit, Bella Mihály, Luk ács Mária Czóbel Béla és Barcsay Jenő Koppány György felvételei tevékenységet folytatott a mun­kásmozgalomban és 1945-től Szentendrén szerzett érdeme­ket a város szocialista fejlesz­tésében. Az első díszpolgárok sorába lépett három, országha­tárainkon túl is elismert neves képzőművész: Barcsay Jenő Kossuth-díjas kiváló művész, Czóbel Béla Kossuth-díjas ki­váló művész és Kovács Margit Kossuth-díjas kiváló művész. Barcsay Jenő, a szentendrei festészet kiemelkedő mestere nagymértékben járult hozzá a város festőiskolája hírne­vének öregbítéséhez és tekin­télyének megalapozásához. A mester megalkotta Szentend­re művészettörténeti jelképét is mozaikterveiben. Czóbel Béla, a XX. száza­di magyar festőművészet ki­váló művelője a szentendrei iskola kiemelkedő egyéni­sége. Több mint hét évtize­des munkássága a modem európai festészet forrásait kö­ti össze Szentendrével. Kovács Margit egész élet­művét átfogó gyűjteményt adományozott a városnak, s állandó kiállítása nagymér­tékben növeli Szentendre ide­genforgalmi jelentőségét is. A város díszpolgárait út­törők köszöntötték virágcso­korral Társadalmi munkával a városért Szentendrén a gyógyszertárt építik a budakalásziak. Az ünnepélyes percek után Micskei Tivadar, a népfront városi bizottságának elnöke felhívással fordult Szentend­re lakóihoz, hogy a szocialisr ta brigádok példájára csatla­kozzanak a társadalmi mun­kafelajánlásokhoz, hogy jö­vőre felépülhessen az öregek napközi otthona. Kérte a pol­gárságot: vegyenek részt az új Hősök terének kialakítá­sában. Vállaljanak az üze­mek, intézmények védnöksé­get a gyermekintézmények fö­lött, a diákifjúság pedig folytassa megkezdett mun­káját, a Papsziget parkosí­tását. Az ünnepi gyűlés kedves vendége R. I. Sztyepanov ve- ziérőrnagy, a szovjet Déli Had­seregcsoport tisztje, a szovjet katonák üzenetét olvasta fel amelyben a magvar—szov­jet barátság további elmé­lyítéséről és a testvéri együtt­működés eredményeiről atoé- keszerető népek közös fel­adatairól hangzott el üzenet. A levelet a vezérőrnagy fel­olvasás után átnyújtotta Si­mon Jánosnak, a szentendrei pártbizottság első titkárának. Az ünnepi gyűlés a Kos­suth Lajos Katonai Főiskola hallgatóinak színes műsorá­val zárult. Városi hírek A Kossuth Lajos katonai fő­iskola hallgatói december 26- án menetdalversenyt rendez­nek Szentendrén. A szakaszok végigvonulnak a városon, és a hivatalos zsűri meg a szent­endrei lakosok eldöntik, me­lyik csapat énekelte a legszeb­ben a vidám katonaindulókat. ★ Házi kiállításokon mutatják be Szentendre üzemei és intéz­ményei 30 éves fejlődésüket: Jövőre összesen 13 intézmény­ben rendeznek önálló kiállí­tást. Módszertani segítséget a Pest megyei Múzeumok Igaz­gatósága ad. Az oldalt írta: Árokszállási Éva Nagy Iván felvételei A kongresszusi és felszabadulási versenyben Határidő előtt teljesítették vállalásukat

Next

/
Thumbnails
Contents