Pest Megyi Hírlap, 1974. november (18. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-07 / 261. szám
6 19:4. NOVEMBER 7., CSÜTÖRTÖK t* era» « \rMinan Két fokozattal lejjebb A szentendrei kocsigyárban — nehezen megtanulható nevén az Erdészeti Fa- és Vegyesipari Vállalatnál — az esztendő finisében ugyancsak szükség van a szocialista brigádok helytállására, hiszen a meglehetősen szűkös körülmények között tevékenykedő, jól összeszokott kollektíva a XI. pártkongresszus és hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére többletként 30 darab EB—70 típusú egytengelyes kocsi gyártását vállalta, ami kereken 3 millió forintos termelési értéknek felel meg. A megfeszített, lankadatlan versenyben a fizikai dolgozók 80 százaléka vesz részt: 16 szocialista, illetve több e címért küzdő brigádba tömörülve. Rivalizálásuk krónikása Buday László, a vállalat személyzeti vezetője s egyben munkaverseny-felelőse. Utóbbival kapcsolatos első tapasztalatait — ahogy azt a bemutatkozást követően elmondta — még hadifogolyként Sztálingrádban szerezte. — Vállalatunknál nagy hagyományai vannak a munkaversenynek, hiszen kezdetének évszáma 1950, s nem egy tanú van arra, hogy három évvel később már jól olajozottan szolgálta a termelés ügyét. Fogalmazhatunk tehát nyugodtan úgy, hogy a gyár krónikája bő két évtizede jóformán teljesen összefonódott a munkaverseny történetével. Történet nehézségekkel, sikerekkel. Történet hullámvölgyekkel, rekordmagasságokkal. Egyik, napjainkban is íródó, tipikusnak nem mondható, ám — feltételezem — annál tanulságosabb fejezetéről kíván tájékoztatni ez a riport. Törtflll pi’di^, hogy a tmk- hoz tartozó Barátság brigád az 1972-es termelési évben produkált kiemelkedő eredményéért elnyerte a vállalat kffiáló brigádja megtisztelő címet. — méghozzá ez ideig egyetlenként a versengők közül. A munkavérsenyben felülmúlhatatlan trófeát azonban az akkor még tíztagú közösség mindössze egy évig birtokolta. Az idei értékelésnél két osztállyal visszaminősítették a brigádot, amely így csak az ezüstkoszorússágig vitte. Sportanalógiával élve: úgy hatott ez a lefokozás, mintha egy labdarúgócsapatot az NB I-ből az NB III-ba sorolnának vissza. De tartsunk sort. A Barátság brigád 1962-ben alakult. Tagjai Szervezetileg a tmk-hoz tartoznak, több minden mellett a 7 tonnás utánfutó alkatrészeinek marós és gyalus munkáit végzik. Az évek folyamán szívós elszántsággal kapaszkodtak mind feljebb a szocialista brigádmozgalom létráján. Előbb zöld-, majd bronz-, ezüst- és két ízben aranykoszorú jutalmazta helytállásukat. Azután következett a csúcs, a kiváló cím, s most megint ezüst. A illő ijjüif, nem minden nap történik ilyesféle. Kivált igazságos értékelés eredményeképpen nem. Sok víz lefolyt azóta a gyár alatt csordogáló Bükkös-patakon, mégis az emlékek felidézésekor nem egy méltatlanul sújtott brigádtag szájában megkeseredik a szó. A brigád egyik alapító tagja, Laszlovszki János esztergályos ismételten nem tartotta be a munkafegyelmet. Többször figyelmeztették Köry Kálmán művezető jelenlétében, sőt — olvasom a minden részletre kiterjedő, naprakész brigádnaplóban — azt is kilátásba helyezték, hogy amennyiben nem változtat a magatartásán, kizárják soraikból. Valamivel ezután történt, hogy Lasz- lovszki a délutános műszakot engedély nélkül otthagyta, „mert jó film volt a tv-ben”, máskor meg ittasan jöt be a munkahelyére. Október 16-án telt be a pohár: ezen a napon a rendkívüli brigádgyűlés úgy határozott, hogy Laszlovszki János tizenegy év után méltatlanná vált arra, hogy szocialista közösség tagja lehessen. Ezzel egy időben Verebes Sándor lakatos, — aki egy esetben szintén kilépő nélkül hagyta Rátkai Antal Klein Gyula ott a munkahelyét — arra való hivatkozással, hogy Tahitótfa- luból jár be s özvegy édesanyjának kell segítenie — kilépett a brigádból. Egy mindenkiért s mindenki egyért — így aztán elméletileg nincs abban semmi meglepő, hogy a brigád elveszítette verejtékkel kivívott címét. Többen mégsem akarták megérteni az egyébként teljesén igazságos döntést. Méltánytalannak tartották, hiszen különben valamennyi vállalásukat teljesítették. Később némileg lehiggadva, mérlegelték a dolgokat s belátták, mindent elölről 4cell kezdeni. Újra fsak azt vallják, mint korábban: „azt akarjuk, hogy felnézzenek ránk, munkában s magatartásban egyaránt”. Ratkái Antal marós, aki 1965-től tavaly februárig vezette a brigádot, fogalmazott így — anélkül, hogy nagyot akart volna mondani.- Tíz éve üzemi bizottsági tag, az idén fejezte be estin a gimnáziumot s úgy gondolta, nem ártana egy kis friss vérkeringés a vezetésben, hadd jöjjenek a fiatalok. Így esett a választás Klein Gyula marósra, aki fiatal kora ellenére megfelelő mozgalmi tapasztalattal rendelkezik, hiszen pártvezetőségi tag s bizalmija a szakszervezetnek is. Rajta kívül még egy kommunista van a brigádban, Sándor József, ő a vállalati csúcsve- zetőség tagja. Párt- és szak- szervezeti oktatáson valamennyi brigádtag részt vesz. Klein Gyula és Gerstmayer Mihály szakmailag is előbbre akar lépni: mindketten a gépipari szakközépiskolába járnak. Lassan ocsúdnak a kudarc okozta bénaságból. Kezemben a kongresszusi és felszabadulási munkaverseny-vállalásuk. A tizenhat pontból álló vaskos vállalásnak már csaknem mindegyikét ki lehet pipálni. Az, hogy határidőre teljesítik vállalásaikat, s esetről esetre selejt nélkül dolgoznak, már nem is meglepetés. Nem bíznak semmit a véletlenre, mindent előbb alaposan végiggondolnak, s csak azután fognak neki. Legutolsó bravúrjuk: november 7. tiszteletére egy hónappal határidő előtt készült el a műhelyben egy csapágybenyomó készülék. Ez a géptípus — bárki meggyőződhet róla — hazai piacon nem kapható. A lengyel importból beszerezhető gép pedig kereken 150 ezer forinttal többet kóstál. Ne vádoljanak elfogultsággal, de valóban kivételes képességű brigád a Barátság. Kongresszusi felajánlásukban nem kevesebb, mint öt újítási javaslat előterjesztését vállalták. Némi túlzással, azt is mondhatom, közülük csaknem mindenki töri a fejét valamin, ami ä munkát könnyebbé, termelékenyebbé varázsolja, s előbb-utóbb újítóvá is lesz. Itt van mindjárt elsőnek maga a brigadéros, Klein Gyula. Ö a fokmarást újította meg: amit korábban marógépen két hét alatt, azt javaslata alapján gyorsvágó korongon egyetlen műszak alatt el lehet végezni. Ratkai Antal a 7 tonnás utánfutó vonóberendezése megmunkálására készített elődjénél jobb szerszámot. Sándor József reszortja az anyagtakarékosság a brigádon belül. Az ő nevéhez, találékonyságához fűződik, hogy a rakodólapokat és ládákat hulladék lemezből gyártják. Javaslata alapján hasonlóan tekintélyes mennyiségű hulladékanyagot használtak fel a műszaki intézkedési tervben is szereplő, röviddel ezelőtt elkészült darupálya elkészítésénél. S el ne feledjem: az elsőként említett csapágybenyomó Sándor József Cilarik Árpád készülék konstruktőre a brigád egyik veteránja, alapító tagja, Cilarik Árpád. Korábban, ahogy elmondta, csinált már ilyent, de az időközben kicsinek bizonyult, ma már nagyobb kerékagyak vannak. A mostani csapágybenyomója már 300 légkör körül dolgozik. Hogy mit kapott érte? — hát fizetést. Nem álltam meg, h0gy ne keressem feí a brigád sorsa rosszra fordulásának két előidézőjét. Meg akartam tudni, hogy érzik most magukat, szocialista közösségen kívül? Van-e lelkiismeretfurdalásuk? Hiszen hogy mást ne mondjak, a brigád standard tagjai közösségük lefokozásán túl anyagilag is jóval rosszabbul jártak: a kiváló címért koponyánként 1500, az ezüstkoszorúért pedig mindössze 170 forint dukál. Verebes Károly, akinek lelkén csupán egy vétség szárad, itt volt ipari tanuló a gyárban, itt is szabadult 1969-ben lakatosként. Egy évig volt a brigád tagja. — Egyszer mentem el munkaidőben, túlságosan meleg volt — emlékszik vissza pirosló fülekkel a nagyra nőtt fiatalember. Jól leszúrtak érte, meg igazgatói szóbeli megrovást kaptam. Jobbnak láttam kilépni a origádból, hátha becsúszik valami máskor is. Az ember gondol egyet és elhúzza a csíkot ,a munkahelyről. Úgyhogy tulajdonképpen a brigád védelmében léptem ki. Nem mondom, szakmailag nagyon jó volt együtt dolgozni, de így is mindenben segítenek. Laszlovszki János ismételt fegyelmezetlenségéért vállalati fegyelmit kapott s ezt követően öt hónapon át tíz százalékot levontak a béréből. A közelmúltban iratkozott fel az újítók listájára s kiváló véradó lett. — Baklövés volt, amit csináltam, belátom — mondja a versenyfelelős irodájában szégyenkezve. — Higgye el, nekem sem volt mindegy, hogy tizenegy év után kizártak a brigádból, afnelynek egyikalapító tagja voltam. Haragban azért a történtek után sem vagyok egyik régi munkatársammal sem. — Mikor kizárták, a visszatérés lehetőségét kilátásba helyezte a brigád. Ügy mondták: több évet kell bizonyítania. Visszamenne a brigádba a történtek után? — Nem kérdezte még a brigádvezető, hogy visszamen- nék-e... — Ha kérdezné, visszamenne? — Ott van az összes kollégám, mind az alapító tagok, három évig vezettem a naplót is: persze, hogy visszamennék. Itt tart pillanatnyilag a napjainkban is íródó, tipikusnak nem mondható, ám — feltételezem — tanulságos történet. Nagy kérdés: lesz-e még- egyszer kiváló a Barátság brigád? Buday László versenyfe- lelős elmondta, hogy tiszta lappal indulnak, vagyis nyitva áll a kapu előttük a már egyszer meghódított magasság újra birtokbavételére. Csak hát hosszú küzdelemre kell számítaniuk, hiszen a munkaverseny-szabályzat i előírja; előbb az aranykoszorús címet kell megszerezni, s csak azután mehetnek rá újra a kiválóra. Vagyis leghamarabb 1976 tavaszán fejeződhet be a visz- szaminősített brigád teljes rehabilitációja. Elszántságukat, egészséges nekikeseredésüket s barátságukat megízlelve túlzás nélkül megjósolhatom: hosz- szabb időt nem fog igénybe venni ez az embert, közösséget egyaránt próbára tevő folyamat. Kertész Péter Az állam nem szavatolja «... csak azt szabad elértnek tekintenünk, arai meggyökeresedett a kultúrában, a mindennapi életben, a szokásokban.” (Lenin) Egy levéllel kezdődött. A többi között ez állt benne: „Elutasítottak először, másodszor, harmadszor. Nem adnak és nem adnak lakást. Kérdezem én magától kedves M. O., hol van akkor a sokat emlegetett, szocializmus teremtette emberi boldogság, ha az embernek még fedél sem jut a feje fölé...” Lakás. Még mindig a lakás. Az újságíró — lassan huszonöt éve — éppen egy lakásügy kusza szálainak bogozgatásá- val kezdte pályáját. Van tehát némi tapasztalata, tudja, mi a remény és mi a reménytelenség. Két nap múlva ott ült Kartalon, szemben a levélíróval. Ki parancsolhatja meg? Gy. Károly, a Ganz Műszer Művek Árammérőgyára dolgozója. 29 éves, szakmunkás, havonta átlagosan 2600 forintot keres. — ... látja, hogy vagyunk. Az öregemék adtak egy szobát, hárman, a gyerekkel éppen csak elférünk. Innét járok be a gyárba. Annak idején, még nem jött az új rendelet, adtam be az igénylést, szeretnénk beköltözni Gödöllőre. Oktatták az embert, hogy mennyien vannak előtte ... Na jó, kivárom. És mi lett? Jött az új rendelet, kezdődött elölről, annyi különbséggel, hogy megmondták a szemembe, nem kapok állami lakást, de még szövetkezetit sem, mert vannak, akik sokkal rászorultabbak. Azzal érveltek, hogy itt van az öregemék háza, három szoba, a húgom férjhezment, elköltözött, elférünk benne ... Ki parancsolhatja meg nekem, hogy így lakjak? A magam ura akarok lenni! Amiyi szöveg megy a boldog családról, meg a népesedésről, s akkor tessék. Az én boldogságommal ki törődik? — Az udvaron áll egy Moszkvics. Az öné? — Az enyém. Használtan vettem. Mivel járjak be a gyárba? És különben is, ennek a lakáshoz semmi köze. Joga van egy állampolgárnak rendes lakásra? Vág a tekintete, szúr a szava. — Joga. Minden állampolgárnak joga van rá. Csak éppen ... Nem hagyja befejezni. Szótlanul ülő feleségéhez fordul: — Látod anyus, mondtam neked, megeheti a fene az újságot is, azok sem segítenek. fi mesék tündére A kartali ház 136 négyzet- méteres; öt ember lakja. Komfortos. Tizennégy éve épült. Gy. Károly és felesége havi jövedelme meghaladja az ötezer forintot. Gy. boldogtalan, mert nem vették fel az állami lakást igénylők listájára. Gy. elégedetlen a szocializmussal, mert az ő boldogságával nem törődik. Gy. Károly úgy véli, a szocializmusnak kutya kötelessége bekopogni mindenki ajtaján, s megkérdezni: ugyan kedves állampolgár, mit kívánsz? A, mesék tündérének szerepére — igaz, az is „csak” három kívánságot teljesített — a szo- 'cializmus nem vállalkozhat. S vigyázzunk! A mesék tündére is csak annak teljesítette a három kívánságát, aki valamivel kiérdemelte ezt. Aki tehát maga is tett, cselekedett. Már-már noteszben maradt volna a kartali ügy, ha Nagykőrösön, a főtéri presszóban nem telepszik le mellém Sz. P., akit felületesen ismerek, néhányszor összefutottunk a konzervgyárban, annyit tudtam róla, hogy műszaki ügyintéző. — Mi újság a gyárban? Most jöttem ugyan onnét, de valamit csak kérdezni kell. — Nem vagyok ott, már régen. Kiléptem. Néhányan ellenem voltak. Ott tartottak be, ahol tudtak. Rendes embernek mindig ez a sorsa. Pedig akartam néhány dolgot. Amiben kiélhettem, volna magam. Ha maradok, verekedhetek. Látja, nem úgy van ez, mint á vezércikkekben, alkotókedv, a munka adta öröm, meg hasonlók. Hibás műfaj A vezércikk' az én műfajom, rögtön találva éreztem magam. Azután, néhány percnyi érdeklődés nyomán, megnyugodhattam. Mégsem az én műfajom a hibás. Hanem Sz. P.-é. Akit italozás, más, nyomós erkölcsi kifogások miatt tanácsoltak el. Megértésből, fogadkozása komolyságában bízva, forma szerint ő mondott fel. Elment egy kisiparoshoz. Ismerősei szerint sokat keres, de még többet költ. Nőkre és italra. Mert boldogtalan. Mert nem értették meg „törekvéseit”. Felesége a maga fizetéséből neveli a két gyereket. Törvényes válás híján gyermektartási díjat nem követelhet. így csak etetheti, gondozhatja a boldogtalan férjet, munkaerőt, állampolgárt. Akiitek meggyőződése, hogy a szocializmus kibabrált vele. Megígérte a boldogságot, s tessék, mit teljesített belőle?! Most már szimatot fogtam, mint a rendőrkutya. Itt , több van elásva, mint Gy. Károly oktondi makacssága, Sz. P. hasfájós nyűglődése. Ezek önmagukban lehetnek egyedi esetek, ám ezt a műfajt sokan csinál jaki Ügy vélve, mi más lehetne a szocialista társadalom legfőbb dolga, mint minden egyes állampolgára boldogságának szavatolása. Hiszen „ilyesmiről” annyi hivatalos beszéd tlSngzik el, any- nyi határozat, dokumentum tartalmazza. Írnak róla az újságban, szólnak a rádióban, a televízióban... Ilyesmiről. Ilyesmiről? Vagy sokkal inkább arról — ami az igazság —, hogy a szocializmus az emberi boldogság feltételeit hozza létre, s persze ezt is hosz- szan tartó, szívós, kemény munkával. Az emberi boldogság általános feltételeinek hasznosítása azonban már jórészt az egyénen múlik. Egyszerű igazság. Egyszerű? fi jót akaró Minden második ember ismeri Vácott D. S.-t. Volt tanácsi és vállalati osztályvezető, főmérnök, igazgató, ez utóbbi többször is. Tisztességes ember, erkölcsi magatartásához, életviteléhez a kétség árnyéka sem fért. D. S.-t minden beosztásából azzal mentették fel, hogy nem tudott a követelményeknek megfelelni. — ... úgy látszik, ezt érdemeltem, a mór megtette a kötelességét, a mór mehet, örüljek, hogy rám bíznak hét embert, egy részleget. Rám, aki elvezettem egy vállalatot! Hiába kérdeztem, elvtársak, italoztam, nőügyeim voltak, hozzányúltam a közösség vagyonához? Dehogy, dehogy! A feleségem a megmondhatója, kora reggel mentem, késő este jöttem. Nekem a munka mindennél fontosabb volt. Mindenütt jót akartam, lendíteni a dolgokon, előbbre vinni a közös ügyet, az volt a boldogságom, ha elértünk valamit... D. S. valóban majd’ beleszakadt a munkába. Mindent maga akart csinálni, akár osztályvezető volt, akár igazgató. Figyelmeztették: ossza meg a feladatokat, alakítson ki megfelelő, áttekinthető munkarendet, adjon beosztottjainak önállóságot. Kedvelt szólása volt: mindenről tudni akarok. S miközben apró, semmi ügyekbe temetkezett, a nagyok, a fontosak hiába toporogtak az asztala előtt, nem jutott ereje azokra. Áldozatokat hozott, de nem vette észre, hogy fölöslegeseket, hogy nem áldozatokat, hanem az adott helynek megfelelő vezetői módszerességet vár, követel tőle a társadalom. D. S. megcsalatva érzi magát, mert ő hosszú éveket gürcölt végig, háttérbe szorította a családját, nem engedett meg semmiféle vezetői szerénytelenséget, nem szerzett ellenségeket... Talán soha nem fogja belátni, hogy ő szalasztotta el a boldogsághoz — az emberi kiteljesedéshez — fölkínált lehetőségeket. Áthághatatlan szabály Mi kell a boldogsághoz? Lakás, gépkocsi, szép ruha? Vezetői poszt, társadalmi jószívűség? A tartalmas, az egyéniségben rejlő adottságokat/ kibontakoztató emberi élethez ezerféle feltétel szükséges, anyagi, erkölcsi egyaránt. E feltételek egy le nem becsülhető részét magának az egyénnek kell előteremteni, s ez áthághatatlan szabály! A szocializmus nem jótékonykodó kiscserkészek egylete, a szocializmus gazdasági, társadalmi formáció, mely ad és követel, mely soha nem járt utakat tör egyén és közösség számára, de nem akaszthatja, ragaszthatja rá a boldogság védjegyét mindenki sorsára, életére. Megszületsz, élsz a szocializmusban, s boldog leszel? Hamis, hazug jelszó lenne! Mert mennyien vannak — még mindig mennyien vannak —, akik, mint Gy. Károly, Sz. P., D. S., úgy gondolják, csak tartani kell az új társadalom adta „kutyabőrt”, s az állam gyors egymásutánban üti rá a boldogság szavatolásának pecsétjét ... Több, mint fél évszázada, hogy Lenin leírta: „Dolgozni fogunk, hqpy kiirtsuk azt az átkozott szabályt, hogy »ki-ki magáért, isten mindannyiunkért«, hogy kiirtsuk azt a szokást, amelynek alapján a | munkát csak kötelességnek tartják, és törvényesnek csak a megállapított norma szerint fizetett munkát ismerik eL Dolgozni fogunk, hogy belevigyük a tömegek tudatába, m tömegek szokásává, mindennapi szükségletévé tegyük azt a szabályt, hogy »mindenki egyért, egy mindenkiért E szabály alól a társadalom nem menthet fel senkit sem. Mészáros Ottó ÚJ TECHNOLÓGIÁK. ÚJ MUNKAKOROK A KOZÉPULETEPITÖ VAUALATNAl V ZSALUZATSZERKEZETSZERELŐNEK E'S VÁLASZFALSZERELŐNEK o vállalót 3-6 hónap alatt betanít, átképez, <najd kizárólag budapesti munkahelyein alkalmaz SZAKMUNKÁSOKAT (lakatos, hegesztő, ács. kőműves, könnyűgépkezelő, betonozó), valamint NEM SZAKMUNKÁSOKAT (kubikos, betonitott munkás, segédmunkás) Jelentkezés: t974. november 20-ig, Budapest V„ Molnár u. 19, munkerőgazdálkodás.
